Hallom a felhorkantást barátomtól, majd mikor rá pillantok, látom, hogy a mosolya lelankadt. Mi a.. Pillantok oda a nesztelen Elf őrökre, akik felénk indultak. Me?? Miéé?? Nem tettem semmit. Szokatlan viselkedés ez még a maga fajta hegyes fülű barmoktól is, érdekesnek találtam azt, hogy csak ennyiért nekem indultak. Tanakodtam mi oka lehetett még. Ahronit jutatott be ide minket az árverésre, nem tettünk semmi olyat. Sokkomból a bárd szavai rántanak vissza, ahogyan kikéri a magáét csípőre tett kézzel. Azonban az őrök mellé lép egy csinos kis bestia, aki elvonja a figyelmüket. Most kellene futni? Pillantok ilyen tekintettel a bárdra, már ismét talpon. Ronan nem reagál a kulcsra, s mással van elfoglalva. Ennek meg mi a baja? Itt halunk meg, érzem. Tekintetem elterelődött a ládáról, és inkább a menekülő utakat néztem, hiszen az indokolatlan Elf támadás, illetve akarásuk a támadásra jobban lekötött. Valamilyen furcsa okból féltem azt a szaros életem. Már a bárd szavaira pillantok vissza, ahol a ládának hűlthelye sincs, és senki nem látta miképpen történt az, hiszen takarásban vúút. Valami okos elvitte aztat! - A kénköves alvilágos bugyraitokat..- Mormogom halkabban, de sajna vannak kik bizonyosan hallották, hiszen ezeknek a füle nem csak olyan, mint a denevéré, de még úgy is hallanak. Ezért nem lincselhetnek meg továbbra sem, hiszen nem tettem semmit. - Ez valami rossz vicc? – Pillantok a bárdomra.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Felhorkantok Daldram úr visszavágójára, bár a csarnok végéből meglóduló őrök láttán egykettőre leolvad az ábrázatomról a mosoly. Ilyen hangosan egyébként még sosem hallottam elfeket csörtetni, márpedig Yloréban ritka, hogy mások őrizzék a rendet, mint a szépek népéből valóak. Viszonozom Ronan elbizonytalanodott pillantását, ám míg ő utána csak nézelődik a tömeg között pipiskedve, akár egy megtermett balerina, én nem rettenek meg a professzor vélhetően megfizetett páncélosaitól. Mély levegőt szívok a mellkasomba, mielőtt megszólalnék. - Ugyan, Bergrim professzor, csupán azért vonja kétségbe szavunkat, melyet mint kiemeltem, maga az akadémia igazol, mert kiderülne, hogy a hevesen vallott nézetei pusztán a pódiuma kényelméből fakadnak. Netalántán ha maga is kegyeskedett volna útra kelni és kutatni, előbb rátalál az igazságra – jegyzem meg csípőre tett kézzel, kiábrándult arckifejezést mellékelve a szavaimhoz. Többen is bólogatni kezdenek a sorok között, akadnak, akik fel is nevetnek, ám ennek ellenére is úgy fest, hogy némiképp túllőttem a célon, mert bár az őröket lefoglalja egy kicicomázott fehérnép – várjunk, nem a fogadósnő az a külterületről?! –, s úgy fest, hathatósan, mert mintha elfele fordulnának, addig az árverés vezetője hozzánk lép az emelvényről. - Uraim, megértem az indulatokat, azonban igyekezzünk kulturáltak maradni. Amennyiben tanácsolhatnám, mutassuk fel a képeket, hogy a kétség utolsó morzsái is elsöprésre kerüljenek – magyarázza udvarias hangnemben, mire dérhajú cimborámhoz fordulok az egyik szemöldökömet megemelve. Az előbb odaadtam neki a kulcsot, de ezek szerint jobban lekötötte a tömeg mustrálása, mint a slamasztikából való kihúzásunk. - Ronan, kérlek nyisd fel a ládát, míg én a számat tépem ezeknek a sült bolondoknak – intek felé, persze a hangomat csöndesen mérve, végül pedig a ládához fordulok, hogy újabb levegőt véve visszairányíthassam a vendégek figyelmét a kincsre, csakhogy… A ládának nyoma sincsen. - Vinton úr, mi a kénköves alvilági bugyrokat jelentsen ez?! - förmedek rá egészen elsápadva, majd döbbenten keresem az ücsörgők tekintetét válaszok után kutatva, de a többség csupán a fejét rázza. Valószínűleg az emberek zöme az őröket és a fogadóst vizslatta, a másik fele elől pedig tökéletesen kitakartuk a ládát, melynek így könnyedén szárnya kélhetett a zsibongásban és zavargásban.
Deedra Gindrian Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Érdeklődve figyeltem az eseményeket. Nem általános, de nem is ritka számba megy, hogy ilyesfajta balhé csapódik a licitálások közepén, főképp, ha olyan tárgy kerül fénybe, aminek vitatható a származása. Lágyan mosolyogtam Wynvára és játékosan nekinyomtam egy pillanatra a vállamat az övéhez, amolyan biztató utalással. Ronant, Wynva párját rögtön kiszúrtam a tömegből, viszont két új társát nem ismertem. Legalábbis gondoltam, hogy együtt vannak, hiszen a törp erősen megvédeni kívánta az ő általuk felkínált rajzokat. Az idősödő férfit, aki az egész kialakuló balhét kezdeményezte, viszont életemben nem láttam. Biztos valami okoskodó az akadémiáról, legalábbis a ruhájából ítélve. Az őrök megindultak a törp felé, én pedig értetlenül néztem őket, ahogy elhaladtak mellettünk. Az a kisember semmit nem tett, azon kívül, hogy megszerette volna védeni az értéktárgy eredetiségét. - Egy pillanat – feleltem Wynvának, és felugrottam a székből, hogy a két őrhöz jussak. Amint utolértem az egyiküket, még mielőtt betörtek volna a törp ülősorába, megfogtam lágyan az őr karját, pont annyira, hogy érezze az ellenállást a tovább menetelésében. - Uraim, nem hiszem, hogy bármi probléma lenne még itt – mosolyogtam negédesen rájuk, a testtartásomat viszont igyekeztem úgy csábítóvá tenni, hogy az arisztokratikus kisugárzásom ne menjen a rovására. – Tudják nagyon jól, hogy ilyen viták kialakulhatnak főleg, ha ilyen értékeket mutatnak fel. Hagyják őket, hadd vitassák meg. Bizonyosra veszem, hogy nem fog odáig fajulni a dolog, hogy Önökre szükség legyen.
Deedra Gindrian and Nîndaer Kedvelték
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Nov. 05, 2021 3:07 pm
Nem vagyok teljesen képben atekintetben, hogy mi is történik ott elől, de amíg nem a törpművész ízléstelen és meglehetősen gyenge minőségű rajzai sorra nem kerülnek igazából nem is kell mindent tudnom. Inkább azzal foglalom el magam, hogy a lehető legmadamabb madamnak tűnjek, még akkor is, ha úgy tűnik senki sem figyel rám. Ez persze, úgy érzem, nem lehet igaz. Folyamatosan lopott pillantásokat, vizslató tekinteteket érzek magamon, de sosem tudok tetten érni egyet sem. Talán csak képzelődöm. Túlságosan izgulok a halomba hordott hazugság és csalás miatt, és ez nem hogy könnyebb, de minden pillanattal csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Ez érződhet talán a hirtelen, és szinte felindultan bekiabált licitemből is. Egész addig csak ekörül forognak a gondolataim, míg Ystrid fel nem bukkan. Legszívesebben a nyakába ugranék, úgy megörülök neki. Helyette azonban, -márcsak bizonyító célzattal is- felé fordítom a fejem és aprót biccentek felé. - Hajlok rá, hogy megfogadjam a tanácsát, Braggart asszony. - felelem egy apró mosolyt megengedve magamnak, ahogy a pillantásunk találkozik egy szívdobbanásnyi időre. Szerencsére kifújhatom a levegőt, mert valaki, ha csak egy ulronnal is, de többet ígért nálam ezért az ocsmányságért. Remélem, hogy a csattogó léptekkel közeledő teremőrök nem Ronék felé veszik az irányt. Nyújtogatom kicsit a nyakam, hogy mindent lássak, aztán viszont kissé aggodalmas arccal fordulok Ystrid felé. - Te látsz valamit? Mi történik? - kérdezem olyan halkan, hogy talán még ő is alig hallhatja.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 02, 2021 7:40 pm
Vonakodva, összeszorított fogakkal, és természetesen egyetlen szó, vagy nonverbális jelzés nélkül, de el kell ismernie, hogy a bárdnak kifejezetten jól áll ez a szerep. Olybá tűnik szavai felkeltik a nép érdeklődését. Aztán, ahogy az lenni szokott, kissé elszabadul a pokol. Újabb megjegyezhetetlen nevű, pökhendi professzort kénytelen megismerni, és az ő felszólalása után olybá tűnik, minden reménytelen. Aztán Daldram is hallatja a hangját, mire két eddig szinte láthatatlan teremőr hangos léptekkel elindul felé. Ezek után nem csoda, hogy az egyetlen, 200 ulronos ajánlatra csak lesajnáló nézésekkel reagál a tömeg. Nem úgy a következő, villámgyorsan érkező licitre. 300 ulron! Egy pillantás elég, hogy tudja, amit a füle úgyis elárult, ez az ajánlat hazai térfélről érkezett, de örül neki. A következő 301 felajánlott ulron-nak pedig annál inkább. Aztán viszont egy pillanatra feszült csend uralkodik el a közönségen. Ahronit felé pillant. Nem tudja, mit vethetne még be, de valahogy csak tudja bizonyítani, hogy ezek a rajzok valódiak. Az őrök közben a törpe mellé érnek. -Uram. Láthatnánk a belépőjét? Furcsa. Szinte csak súgják ezt, de mégis akkora hangerővel, hogy mindenki érti, ráadásul meg is várják, hogy kissé csend legyen mielőtt beszélnek. Ronan lábujjhegyre állva kémleli, mi történik, és ekkor szúrja ki Braggart asszonyt Wynva mellett. Nocsak... Egyenlőre nem cselekszik, várja, mi lesz ebből. Ide ráadásul kardot sem hozhatott magával. Fene az őrségbe, és a biztonság mániájukba.
If the crocodile ate the enemy does not mean that it became your friend.
Miért vagyok itt? Fut át többszörösen is a fejemben a kérdés. Feszengek ebben a gúnyában, de az álom is, is kerülget. A széken ülve kislábaim lógatom, összekulcsolom a kezem magam előtt. Éppen érzem, ahogyan ragad le a szemem, s néha el is nyom a finom szendergése. Még a nyálam is is kicsordul. Oldalbökésre eszmélek csak fel, s törlöm le a csorgó nyálam, s picit feljebb csúszok. - Höö! – Vonom össze a szemöldököm kérdően. Mi a baja? Tekintettem azonnal a lánykát keresem, majd mikor megellem, jobban kihúzom magam. - Tudja aztat, hogy jóból keveset adnak, eh. – Mondom a csiripelőnek. Majdan felpattan a kis csikó. Nem nevetek.. nem szabad.. Daldram.. legyél kedves. Visszahelyezkedem a kényelmembe. Biztos nem állok fel. Majdan egy férfi kezdi becsmérelni a társam, mire már felállok. - Héé, csípem le a fülcimpád.. Ez eredeti! – Vetem oda, majd a csúnya tekintettekre hozzá csapom. - Uram. –Mondom megköszörülve a torkom, s inkább vissza csüccsenek.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Talán ideje belátni, hogy elnőttem ifjonti diák éveimet, melyeknek idilli ragyogásában az ezt megelőző esztendőben még duzzadó mellel fürdőztem. Vegyes érzelmekkel pillantok körbe az összeverődött tömegen, kiknek zöme inkább fest úgy, mintha egy bálra érkeztek volna, semmint a nagy ritkán megrendezett akadémiai árverésre, melyre örülhetünk, hogy elegendőnek bizonyult az egyik képet átadnunk „fizetség” gyanánt, s nem kellett még a lelkemet is holmi felsőbb hatalmaknak áldoznom. Botrányos, mily' hamar elfeledik a népek egy híres bárd nevét, bár megeshet, inkább záródtak be az orrom előtt az ajtók a legutóbbi incidens oltárán… Kellemetlen. Lényeg a lényeg, éltemben nem láttam még ekkora seregletet a kizárólag szűk rétegnek megrendezett aukción, s bevallom, kissé tartok tőle, hogy ismerős arcokba fogok futni. A kígyók a legkevésbé aggasztanának, de a felszarvazott népek már nehézkesebb ügy. - Psszt… - bököm oldalba a mellettem ücsörgő Daldramot, míg az előttünk lévő értékeket kínálja az árverés vezetője. - Nézz oda két sorral előrébb jobb oldalt… Meg mernék esküdni, hogy téged mustrál az a fehérnép, s nem a humor oltárán – suttogom neki elvigyorodva, mielőtt azonban még bővebben kivesézhetnénk a vendég kisasszonyok minőségét, Hagen Crara értékeit szólítják a pódiumra. Felpattanok, és a megbeszéltek szerint fennkölt ábrázattal leintem a ház urát, jelezvén, ezt a felvezetést most hagyja meg a szakértőknek. - Mélyen tisztelt hölgyek és urak! Rilrion Eadun Ferdpegrim vagyok, híres neves utazóbárd. Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek az évszázad felfedezését, melyet kompániámmal a mai estén árverésre bocsájtunk! - tárom ki a karjaimat teátrálisan, széles mosollyal nézve végig a székek sorain. - Hallhattunk az imént mindenféle pingálmányról és népművészeti agyagedényről, ám amit most Önök elé tárok, afféle ritkaság, mely minden képzeletet felülmúl. Bizony, ugyanis páratlan felfedezésünk során Hagen Crara törp művész elfeledett, titkon őrzött vázlataira bukkantunk! - ezúttal a láda felé irányítom a karjaimmal a közönség figyelmét, aztán észbe kapva leszedem a nyakamból a kulcsot, és Ronannak nyújtom. - A pontos darabokat Vinton úr fogja bemutatni a számukra, de ne legyen kétségük, az akadémia által validált képekről van szó – mutatok az árverés vezetője felé, majd a rövidke előadást követően meghajolok. Csakhogy üdvrivalgás és eszeveszett tolongás helyett egy jól ismert hang hasít át a tömegen. - Na nevettessen Ferdpegrim! Mindenki által tudott, hogy Hagen Crara műalkotásai a mocskos sárkányvérűeknek köszönhetően megsemmisültek! - csattan fel az első sorok valamelyikéből az az átkozott Bergrin professzor...
Deedra Gindrian Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
- Ystrid asszony, hát maga is? – kérdezte tőlem az úriember a Tudományos Akadémia bejáratánál ácsingózva. - Drága Anton, tudja nagyon jól, hogy én imádom az efféle partikat – mosolyogtam negédesen a férfira. – Ezt se hagyhatom ki, ahogy az eddigieket sem. - Megnézhetem a jegyét? - Hát persze! Átnyújtottam a fakó papírost. Szegény ember nem tudta, hogy ezt a papírt még előző este Bronnal írtuk meg együtt, hogy bejuthassak ide. Úgy tűnt, tökéletesen lemásolta nekem Wynva jegyét, mert az őr egy kicsit még nézegette, gyűrte-csavarta, aztán egy apró mosollyal az ajkain visszanyújtotta nekem, és kitárta előttem az ajtót. Hálásan bólintottam neki és besiettem az előtérbe. Ahogy haladtam egyre beljebb a fenséges folyosón még megütötte a fülemet Anton felszólítása, miszerint egy ideje már tart az árverés, de az utolsó információm alapján, csak most fog megindulni. Már fordultam volna be a csarnokba, ahol is, nagy meglepetésemre, valóban zárt ajtók vártak viszont. A picsába, tényleg elkezdődött. Megráztam a fejem, majd a rázást végigszántottam a karjaimon is. Most úgy fogok belépni, hogy minden szem rám fog szegeződni, elvégre a túl oldalt javában zajlik az árverés, én pedig stílusosan elkéstem. Hát ez az ára annak, hogy egész reggel Wynva kinézetével foglalkoztam, és nem a sajátoméval. Reméltem, hogy meglepődik az érkezésemre. Kíváncsi voltam a művemre az igazi bevetésen, szerettem volna, ha megdagad a májam a büszkeségtől, elvégre elég nagy dolgot vittünk véghez vele. Kifújtam a számon az előbb mélyen szippantott levegőt, kihúztam magam és beosontam a két szárnyas ajtón. Bent az emberek a saját számaikat a kezükben tartva ültek, a fal mentén azok a vendégek nézelődtek, akiket meghívtak, de a mai esemény ezen részénél nem kívántak részt venni, az árverésvezető pedig éppen egy igen stílusos kerámia kancsóra hívta fel a figyelmet a lehetséges vevőknek. Nagyon csendesen csusszanhattam be, mert szinte senki se figyelt fel rám, kivéve a középen lévő sorból egy idősebb férfi, aki amint felismert, biccentett nekem egyet. Törzsvendégnek számított ez az ember nálam, és nem a fogadós értelemben. Mosolyogva én is viszont köszöntem neki, majd körbenéztem a termen üres széket keresve. Egyetlen szabad hely volt az egész helyiségben, a hátsó sor legszélső részén és mit adnak az istenek, pontosan az akkor rögtön felismert barátosném mellett. A tartása igazán arisztokratának tűnt, így első ránézésre nagyon is jó munkát végeztem rajta. Időközben a kikiáltó egy újabb árucikket emelt fel az állványra, ami innen messziről egy eléggé ízléstelen, meztelen nőket mutogató képet ábrázolt. Fintorogtam egyet és észrevétlenül lehuppantam Wynva mellé, aki olyan szinten el volt foglalva eme kép megvevésén, hogy döbbentem néztem végig, ahogy a karja a magasba lendül és az eddigi felajánlott összeg másfélszeresét kiáltja előre. - Lelkem, legközelebb kicsit kevesebbet mondjál elsőre – suttogtam oda neki mosolyogva. – Így elveszed az emberek kedvét a küzdelemtől.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Napok óta erre az árverésre készülök. Na nem egyedül persze, mert segítség nélkül ezt biztosan nem tudnám kivitelezni. Szűkre húzott fűzőben, feltornyozott hajjal és egy nagyon kényelmetlen cipőben gyakorlom a járást, a megfelelő testtartást, kéztartást, és úgy egyáltalán; hogy néz a világra egy nemes asszony? Csipetnyi kellem, nagy adag megvetés, és egy kevés törékenység. Ezt kellene valahogy sugározza a pillantásom, de a tükörben csak egy papagájnak öltözött verebet látok, aki próbál kecsesen szárnyalni, de csak össze-vissza csapkod. Szegény Ystrid! Biztosan az őrületbe kergettem ebben a néhány napban, de szerencsére ma már vége. Megint csak a tükör előtt állok, és a végeredményt nézem. orcámon enyhe pír, szempilláim feketére festve, a füleimet nehéz fülbevalók súlya húzza. A ruhámba normál esetben azt mondanám, hogy egy gyerek sem férne bele, mégis rajtam feszül, és én meg sem kísérlem, hogy sóhajtsak egyet.
Kissé ügyetlenkedve tipegek-topogok még egy ideig, aztán leosonok a lépcsőn. Szembe jön velem néhány fura alak, úgyhogy kénytelen vagyok felvenni az úrinő módit, és egy lesajnáló pillantással jelzem, hogy az ajtó megtartását várom el a hármuk közül legkevésbé suttyótól. Nem működik. Ott hagynak, én pedig puffogva-dohogva rúgom ki a fogadó ajtaját, hogy felüljek az odarendelt hintóra, ami az akadémiához visz. Megpróbálok egy közepesen nagyot sóhajtani -ennyit még talán enged a fűző- aztán ismét úrinő módba kapcsolok. - Madame Boulderbrew. - segítem ki az üres tekintettel bámuló szolgát, s türelmetlenül mutatom fel a korábban megvásárolt jegyemet, Próbálom a tekintetemmel szuggerálni az ajtónállót, aki mintha megértené végre: villámgyorsan utat kell adnia, különben a milheimi törpbáró felesége nagyon gyorsan lesz nagyon dühös. Vagy gróf? Grófot kellett volna mondanom? Egy pillanatra elönt a pánik, de aztán a férfi meghajolva félreáll, én pedig végre helyet foglalhatok az egyik hátsó sorban lévő széken, miután feljegyeztek, és megkaptam a számom. Ronant hamar kiszúrom, a barátai viszont nem nőttek elég magasra, hogy ugyanígy tegyek velük is, de nem számít. Nem fogom tudni eltéveszteni, mikor kell licitálnom. Idegesen sóhajtok egymás után többet is, miközben sorra kelnek el iszonyatos árakon a számomra ismeretlen, semmit sem mondó tárgyak. Amikor meglátom, hogy eljött az én időm, idegesen készülődöm a bekiabálásra. Rögtön egy hatásos téttel kezdem. - 300 ulron! - kiabálom a különben 200-at ígérő vénemberre szinte késlekedés nélkül.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Pént. Okt. 29, 2021 2:01 pm
Eljött a nagy nap. A nap, ami miatt a kis csapat úgy érezte, jobb, ha mégsem sietik el annyira az útjukat - azon kívül, hogy az ünnepség után több mint egy hétig folyamatosan zuhogott, mintha egy nagy isteni kéz átpakolta volna Ylora-t egy vízesés alá - az árverés napja! Ezt a rendezvényt nem előzi meg akkora hírverés, mint a Penninor ünnepet, ide nem támogatja a királynő az utazást, de még a belépő ára is meglehetősen borsos lenne Tulveron népének elsöprő többsége számára, aki viszont megengedheti magának ezt a luxust, azt egy igencsak fényűző rendezvény várja. Minden, mi szem szájnak ingere megannyi díszes asztalon hever, a felszolgálók pedig hatalmas tálcákon cipelnek mindenféle nemes, ízes bort, mely oly finom, zamatos, és kellemes, hogy egy átlag törpe a macskájának sem adná víz helyett. Finomnak finom, de nem kimondottan hatásos ellenszer a józanság ellen. Nem ez az első, hogy valaki azzal áll elő, hogy Hagen Crara elveszett alkotására bukkant. Az évek során több jobb és rosszabb hamisítvánnyal rukkoltak elő, így az akadémián először csak elnézően mosolyognak...amíg nem látják a saját szemükkel a rajzokat. -Szeretném, ha az egyik rajzot ajándékba adnánk az akadémiának tanulmányozásra. Lehetne mondjuk az, amelyiken kivételesen csendéletet rajzolt pucér nők helyett... - Mondja Ronan, mielőtt még belevágnának ebbe, és ha a csapat többi tagjának sincs ellenvetése, így is tesznek. Egy rajz, és ezzel talán máris történelmet írtak. Talán... Az árverés napjára Ronan felveszi ugyanazt a gúnyát, melyet az ünnepségen viselt, majd idegesen feszengve áll a kikiáltó pódiuma közelében, várva, hogy az ő részük jöjjön. A rajzok egy kisebb kincsesládában hevernek, melyet az ölében szorongat, kulcsa pedig ott lóg Ahronit nyakában. Úgy beszélték meg, hogy ő fogja majd elmondani az összegyűlt nemesek és mágnások seregének, mi ez, mielőtt licitálni kezdenének. Abba azonban nem avatta be két társát, hogy a tömegben ott rejtőzik Wynva is. Olyan jól elvegyült, hogy bárhogy is keresi, egyenlőre még ő sem szúrja ki. Az ő feladata egyszerű. Biztosítani, hogy ezek a pökhendi gazamberek...vagy legalábbis az egyikük biztosan magas árat fizessenek a rajzokért. Mikor megszólítják, leteszi a ládát a pódiumra, és hátra lép, majd biccent a bárdnak. Ideje, hogy akcióba lépjen.
A Tudományos Akadémia egyik legszebb része a maga hatalmas, impozáns, részletgazdagon faragott oszlopaival, széles márványlépcsőivel és a fényt szabadon átengedő, magas ablakaival. Gyakran válik privát órák vagy a csendes tanulás helyszínévé, ám legalább annyira használják állófogadások, az egyetemi polgárokat érdeklő, ritka kuriózumokat kínáló árverések és egyéb összejövetelek, estek helyszínévé. Hosszúkás, tágas tere megannyi vendég fogadására alkalmas.
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Hallom a felhorkantást barátomtól, majd mikor rá pillantok, látom, hogy a mosolya lelankadt. Mi a.. Pillantok oda a nesztelen Elf őrökre, akik felénk indultak. Me?? Miéé?? Nem tettem semmit. Szokatlan viselkedés ez még a maga fajta hegyes fülű barmoktól is, érdekesnek találtam azt, hogy csak ennyiért nekem indultak. Tanakodtam mi oka lehetett még. Ahronit jutatott be ide minket az árverésre, nem tettünk semmi olyat. 
Felhorkantok Daldram úr visszavágójára, bár a csarnok végéből meglóduló őrök láttán egykettőre leolvad az ábrázatomról a mosoly. Ilyen hangosan egyébként még sosem hallottam elfeket csörtetni, márpedig Yloréban ritka, hogy mások őrizzék a rendet, mint a szépek népéből valóak. Viszonozom Ronan elbizonytalanodott pillantását, ám míg ő utána csak nézelődik a tömeg között pipiskedve, akár egy megtermett balerina, én nem rettenek meg a professzor vélhetően megfizetett páncélosaitól. Mély levegőt szívok a mellkasomba, mielőtt megszólalnék. 
