Főtér

Tulveron Krónikái :: Calden

Ott segíts ahol tudsz

@Daldram && Ledha  • Credit:℘

Kedvesen mosolyog, aprót ráz vörös fürtjein, ezzel jelezvén, hogy nincs miért bocsánatát kérni. Elvégre nem tudhatta előre a törp, hogy mit akar, ő megérti, hogy ment volna tovább, de hát a sebesüléseket el kell látni, mielőtt elfertőződve valami sokkalta csúnyábbat művelnének. Elég sok elrettentő esetet látott már ahhoz, hogy minderről valós tapasztalata legyen.
- Ugyan, akárkivel megeshet az ilyen. – Sosem fogja megérteni a férfiak becsületét. Ő maga, bár nőtársai közt kirívó jelenségnek számít, épp úgy gondolkodik az ilyesfajta kérdésekben, ahogy a legtöbb hölgy tenné. Elengedő és megértő, bosszút nem forraló szemlélettel vizsgálja az eseteket, elvégre nem ismeretes sem a motiváció, sem a körülmények, és ha mindösszesen csak az emberi gyarlóság vezette a támadókat, akkor is csak szánalomra érdemesek, nem arra, hogy az ember a saját becsületén érezzen kárt. De ez persze Ledha véleménye volt, amelyre senki nem volt kíváncsi, így meg kellett tartania önmagának és szüleinek.
- Én megértem önt, drága uram, azonban ruhán keresztül sajnos csodatévő erőm mit sem ér – unszolja kedvesen, míg a törp meg nem hajlik akarata előtt. Szakértő pillantása végigszánkázik a feltáruló bőrfelületen, tekintetéből semmiféle illetlen gondolat vagy efféle nem sugárzik. Csak a szakértelem és a legegyszerűbb út keresése látszik.
- Erre tettem fel az életem, alkalmatlan lennék a feladatra ha megrettennék némi sártól a ruhámon. – Elsősorban gyógyító, s csak másodsorban nő. Néha úgy tűnik, mintha hiányoznának belőle az olyasfajta női értékek, mint a szépség iránt való erőteljes vágyakozás. Fürge ujjaival azonnal munkához lát, amint a sebesülés szabaddá válik. Némi ernepépet ecsetel a sebre, majd alaposan bekötözi azt, nehogy valami csodával határos kibomoljon esetleg. - Látja, ennyi volt csupán, már vissza is öltözhet – szólal meg továbbra is mosolyogva, s míg a törp rendbe szedi öltözékét ő elpakol maga után.

Ott segíts ahol tudsz

@Daldram && Ledha  • Credit:℘

- Maradjon ülve, kérem. – Bár tisztelettudóan fogalmaz, de hangjában ott süt egy parancs keménysége, melynek élét csupán egyetlen szócska képtelen elvenni. Finom kezei a törpe vállára siklanak, hogyha kell, erőszakkal nyomja vissza a földre. Így nem mehet sehova, ha viszont fickándozik nem tud rajta segíteni.
Ránézésre nem ez az első sebesülése, tehát minden bizonnyal harcászatból él, legalábbis ezt a következtetést vonja le magában Ledha. Minden bizonnyal lesből támadhatták meg, hiszen jól helyben hagyták itt a bokor tövében. Nem jó irányba tart ez a világ, lassan kiveszőben van a lovagiasság. Mindez azonban csupán egy megfáradt vénember sóhajával szakad ki, míg pontos mozdulatokkal végig nyomkodja a férfi felsőtestét rejtett zúzódások után kutatva.
- Csak ott fáj? – érdeklődik, mert bár figyeli a vizsgálat közben az arcát, mégsem lehet elég biztos benne. Sokszor csalták már meg érzékei, így legjobban a szavakban bízik még mindig. – Ha nem bánja, ezt le kellene vennie, hogy be tudjam kötözni. – Hangja lágy, megnyugtató és kedves, de érzékelhető, hogy nem tűr ellentmondást. Az egész lényéből olyan földöntúli határozottság sugárzik, hogy azt néhány férfitársa is megirigyelné.
- Ugyan, egyetlen drága kelme sem ér annyit, mint akárki épsége – legyint lemondóan. Erényei közé tartozik, hogy a legmakacsabb foltokat is képes kisikálni a ruháiból, ha pedig mégsem képes megszabadulni az emléktől, át tűzre dobja. Kevés olyan öltözéke van, amelyet igazán sajnálna, ha baj érne, de épp ezért ezeket nem is hordja olyankor, mikor dolga akad, tudva, hogy hivatásával néha bizony nem kis kosz jár. Sőt, legtöbbször inkább nagy kosz. A különböző testnedvek, por, sár és korom mindennapos vendégnek számítanak felsőruházatán.

Ott segíts ahol tudsz

@Daldram && Ledha  • Credit:℘

Léptei halkan koppannak a lépcsőházban, ahogy lefelé lépked a komorna társaságában. Ma is megmentett valakit az örök nyugalomtól. Pedig azt hitte, hogy nem fog sikerülni. Szegény kislány felett már tényleg ott lebegett a Vég. Ledha fiatal kora ellenére talán többször találkozott már az öreg halállal, mint élemedett korú férfitársai. Belenőtt mesterségébe, hamarabb látott haldoklót, minthogy felfogta volna igazán mi történik a szobában. Mindig úgy gondolta, hogy ez vezetett ahhoz a koraérett viselkedéshez, amelyet oly’ sokszor tanusított már, s hogy éles eszét is annak köszönheti, hogy sosem kezelték igazán gyerekként. Egyenértékűnek tartották a felnőttekkel, így nem vesződtek ködösítéssel: ha kérdezett, hát válaszoltak. Ha tudná az igazságot...
Elégedett mosollyal távozik az úri házból, gyalog indulva otthona felé. Alig egy óra séta a főtértől számítva a város szélén fekvő kúria, ő maga mindössze egészségügyi sétának tekinti ezt a távot. Míg más kisasszonyok keményen sanyargatják magukat, hogy alakjuk karcsú és légies maradjon, mint a nádszál, addig ő mindösszesen ennyivel képes elérni a kívánt hatást. És mégsem kell senkinek. Vagy inkább senki neki.
Komótosan sétál keresztül a téren, mikor meglát két lábat egy bokorból kilógni. Megszaporázva lépteit gondolkodás nélkül az istálló mellé siet, hogy aztán letérdeljen a mocskos földre. – Uram! Uram! Minden rendben? Tudja, hogy megsérült? – kérdezgeti és szólongatja, miközben fejben már kategorizálja azokat a sérüléseket, amelyeket lát. Egy vágás a karján, meg néhány apróbb horzsolás, amik nem látszanak olyan komolynak. Először azt kellene megtudnia, hogy az előtte heverő törp eszméleténél van-e, mert jól tudja, hogy nem mindegy, hogy milyen kezelést nyújt az eszméletlen vagy éppen az eszméleténél lévő betegnek.