Sikeresen kivédte az első támadást. Ügyes. Ezek után harcba kezdtünk. Látszott a lányon, hogy tanulta a kardforgatást, ám én is hibákat vettem észre tőle. Bizonyosan még csak tanonc lehet, valaki éppen taníthatja, de egyszerűen érzem minden mozdulatában, hogy erre született. Tökéletesen letükröződik benne a sajét lelkem, és azt érzem, hogy ezt a lányt be kell mutatnom Aikennek. Egyre nagyobb tömeg gyűlt ide, talpunk alatt a por szállt. Hangzavar lett a téren, és egyre több ember. Néha végig néztem rajtuk, és követtem Aiken kérését, és megfigyeltem őket. Mások, mint Nulportban. Sokkal jobban látszik, hogy itt a tehetősebb réteg él, vagy legalább is nem olyan nyomor telep ez, mint Nulport egyes részei. Fáradtam, főleg azért, mert még szoknom kellett az új fegyverem súlyát. Hirtelen Thora a földre esik arccal, majd megfordul, s úgy fekszik előttem. Megrémültem, először nagyon féltem attól, hogy baja esett. Kikerekedett szemmel pillantottam a leányra, és mértem fel az állapotát. Kifáradtam, így gyorsabban szinte zihálva vettem a levegőt. Ahogyan megszólat egy pillanatra megkönnyebbültem. - Jól vagy? – Kérdeztem azonnal, majd közli velem, hogy győztem. Jól esett, ugyan akkor nem vérre ment. Kezemet nyújtom, hogy felsegítsem, ha elfogadja, akkor felhúzom. - Csodálatos vagy. – Mosolygok rá.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Május 16, 2021 11:09 pm
There's a story behind each face we meet
TWIN SOULS
K
ivédtem az első támadását. Bár hirtelen támadott, ahhoz viszont túlságosan sokszor figyeltem az őröket gyakorolni, hogy tudjam, a jobb kezesek valami oknál fogva mindig egy azon testrészre ugranak az első nyitásnál. Ezután váltakozni kezdtünk, én pedig felvettem a ritmust; támad-véd támad-véd, a sablon ugyanaz volt. Pörögtünk, forogtunk, mindketten kihasználtuk a tér adta lehetőségeket, és örömmel nyugtáztam, hogy Deedra megfogadta a tanácsomat. Nagyon ügyesen tért ki a támadásaim elől, látszódott rajta, ő valamelyest jobban harcolni, mint én. Valószínűleg neki megadhatott a lehetőség, hogy tanítsák. Én is nagyon szívesen tanulnék, de ebben a városban a nőket teljesen visszatartják az ilyen fajta elköteleződéstől. Nekünk asszonynak kell maradni, háztartást vezetni, gyermekeket nevelni. A fittyfenét, gondoltam. Senki sem fogja rám erőszakolni ezt az életet, főleg nem akkor, ha én nem akarom. Valamit ki fogok találni, és az előttem lévő lány az élő példa rá. Ha ő neki sikerült valakitől tanulnia, nekem is fog. Még az is lehetséges, hogy ő fog engem kiszedni ebből az unalmas, visszamaradott életből. Időközben a párbajunkra egyre többen lettek kíváncsiak. Már az elején körbezártak minket az érdeklődök, néha csendben, néha kiabálva szurkoltak hol az egyikőnknek, hol a másikunknak. Éreztem, hogy kezdek fáradni. Elég intenzívre sikeredett a harcunk, láttam Deedrán, hogy ő is a végét járja már. Muszáj volt lezárnunk ezt a párbajt. Egy környi farkaszemezéssel töltött lépkedés után minden erőmet összeszedve rárontottam. Meglepetésemre gyönyörű mozdulattal kitért előlem, és a visszatámadását olyan szinten a hátamra mérte, hogy megbotlottam a saját lábamban és teljes testtel a földre estem arccal. Átfordultam a hátamra, felhúztam a lábaimat és széttártam a karjaimat. A tömeg elcsendesült, csak a kettőnk erős zihálása hallatszódott. - Feladom – nyögtem ki két erős, hangos lélegzetvétel között. - Győztél.
Vizslattam a leány arcát. Olyan kis fiatal volt, olyan ártatlan, még nálam is tudatlanabb. Csodás városba született, itt nem ronthatják meg az Aiken fajták. Hiába nem tekintem magam megrontottnak, tudom azt, hogy letértem a kijelölt ösvényről. Pár pillantásunk után megszorította a kezem. Puha volt, még sem annyira, hogy nemesnek higgyem. Ellenbe az én erős, érdes nomád kezemmel. Elmosolyodtam ismét. „Thora” mondja, és az visszhangzik a fejemben. - Milyen szép név. – Jegyzem meg. Különleges, erőteljes. Leteszi a földre a kosárkáját és előhúzza pengéjét, majd helyet vált. Szemmel végig követtem. Sötét hajába bele maradt a kellemes szellő. Már nincs messze a nyár, hiszen beléptünk a nyárelő havába. Mennyi idő telt el, mióta eljöttem otthonról. Szinte a hóból érkeztem a melegségbe, és egy új életbe, amiben reménykedtem mindig is. Tudom, hogy apám megbocsájtana, hiszen a leánya volnék, ám nem akarok vissza menni. Nem akarom egy klánt vezetni, egy monoton unalmas életet élni. Repülni akarok, és meg is teszem majd. Szárnyalni fogok, akár egy madár. - Úgy valahogy. – Vonom meg játékos mosollyal a vállam. Támadtam, domináns lábammal léptem előre szorítva a kardom, ami így is nehéz volt, próbáltam ügyelni a leány tanácsára, ami sikeresen nem engedett kizökkenni. Thora vérében lehet a harc. Arcom komolyabb lesz, ahogyan elkezdjük, ám igyekszem nem véresen komolyan venni azt, hiszen nem tudhatom, hogy mennyire képzett a leány.
Ahronit and Aiken Hackney Kedvelték
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Május 14, 2021 1:22 am
There's a story behind each face we meet
TWIN SOULS
N
a, ezt jól megcsináltad magadnak.
Lesokkolódva meredtem a lányra. Most mit csináljak? Nem kellett volna beleszólnom. Miről beszélek itt, hát még én magam sem tudom mi merre hány méter. Mereven bámultam egy jó pár másodpercig a földbe szúrt kardját. Sokkal igényesebb volt az enyémnél, és ki tudja mennyivel drágább is. Az acél, mely a kard magját adta, még mindig rozsdától mentes, vagyis a használója egyelőre még nem nagyon vette igénybe az általa nyújtott lehetőségeket. Látszódott, hogy kellő tehetséggel áldották meg az istenek azt a kovácsot, aki készítette. - Deedra – a bemutatkozásra és a hirtelen előrenyújtott kézre ocsúdtam fel. Újra ráemeltem a tekintetemet a lányra. A szemeiben valami furcsa fényt észleltem felfedezni. Egészen különös érzés kerített hatalmába. Mintha… mintha a saját lelkem tükörképét láttam volna benne. Ez egy jel lenne? A Harmónia istene így szeretne szólni hozzám? Bármi lesz is, gondoltam, meg kell ismernem őt. Talán ez egy új, fontos ismeretség kezdete? Elengedtem a jobb kezem a kardom markolatáról, és kissé határozatlanul, de kezet fogtam a lánnyal. - Thora – mutatkoztam be én is, majd a kosárkát letettem a földre magam mellé. Óvatosan előhúztam a hüvelyből a pengémet, miközben tettem pár lépést oldalra, hogy nagyobb helyünk legyen. – Nem sokat tudok én se, de a gyakorlás sosem árt, nem igaz? Elvégeztem egy tisztességes tisztítást a lány felé, majd elhelyezkedtem védekező állásba. A bal lábamat kissé behajlítottam, a jobbomat bekészítettem egy, akár hirtelen jövő támadás előli kitérésre, és elkezdtem lágyan rugózni. Alap védésre állítottam a jobb kezemben tartott kardot, a balt pedig lezseren a hátam mögé helyeztem. Felkészülten vártam, hogy a lány nyisson.
Új kardom olyan fényes, olyan kellemes a markolata, ám nehéz, nem szoktam ehhez a nehézséghez. Pedig a lovagok, még páncélokat is viselnek, s annak a terheit is cipelik. Jó magam a bothoz voltam szokva, amit gondosan kifaragtam, s amit Edellyn házában hagytam. Gondosan kifaragott, klánom motívumai díszítik, és magam készítettem. Vágtam ki a fát, festettem le. Még mindig játékos mosollyal vizslattam a tömeget, amikor is egy kellemes női hang csendült fel. Pillantásom azonnal oda vetettem és végig mértem a talán még nálam is fiatalabb leányt. Számon lévő mosoly még szélesebbre húzódik, ahogyan hozzá értően úgy mond, kioktat. - Valóban? – Kérdezek vissza kiegyenesedve, s kardom a fölbe szúrom azon támaszkodom. Közelebb sétálok a fiatal leányhoz, kinek a karján egy kosár pihen. Pár év lehet közöttünk, még is úgy érzem rokon lelkek, vagy tán iker lelkek volnánk. Kis utazásom talán lassan egy éve vehetett kezdetét, régi ilyen csillogó tudatlan szemem volt, és még talán most is ilyen. ha engem naivnak és ártatlannak bélyegeznek meg, akkor erről a leányról hogyan vélekednének? - Deedra. – Nyújtom a karom a leány felé, és várom a viszonzást, ha megragadja és kezet rázunk, akkor egy lépést hátra lépek. - Volna kedved esetleg megmutatni? – Kérdezek rá.
Aiken Hackney Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Május 13, 2021 1:12 am
There's a story behind each face we meet
TWIN SOULS
M
inden nap ugyanaz a rutin. Felkelek, megmosakszom, a tükörben újra elhiszem önmagamnak, hogy én ma valami kiemelkedőt fogok csinálni. Aztán rájövök, hogy mégsem, így gyorsan megreggelizem és megindulok. Bevásárlok a piacon édesanyámnak, megpróbálok bejutni az őrségbe, megebédelek, megpróbálok bejutni az őrségbe, gyakorlok az összetákolt bábumon estig, vacsorázok, majd természetesen megint megpróbálok bejutni az őrségbe. Nyilvánvalóan minden egyes alkalommal, ahogy az elmúlt tíz évben, a válasz ugyanaz. Nem. Így, határozottan, tömören. A mai napot is értelemszerűen így indítottam. Megint elhittem, hogy kiválaszt engem a Harmónia istene, és végre valami jó történik velem. Ki gondolta volna, hogy ehelyett a Káosz talál meg. Éppen hazafelé tartottam a piacról. A fő téren átvágva gyorsabban hazaérek, így ahogy mindig, ezt az útvonalat választottam. Meglepődve vettem észre, hogy az ottani gyakorlóbábuk körül meglehetősen több az ember, mint szokott. Mi fene, gondoltam, és kezemben a kis kosárkával lekanyarodtam az irányukba. Közelebb érve észleltem, hogy egy számomra ismeretlen, fiatal, de nálam idősebb nő gyakorol az egyik bábun. Nem idevalósi, azt rögtön láttam az öltözetén. Meglepően jól csinálta. Az alap vágásokat, illetve védéseket már-már tökéletesen tudta véghez vinni, persze ez nem jelentette azt, hogy élő emberrel is ugyanilyen határozottsággal tudna harcolni. Percekig figyeltem őt, és próbáltam rájönni, hol rontja el. Később azonban felismertem a hibáját, de nem mertem neki szólni, elvégre én is bőven zöldfülű vagyok még ehhez. A lány egyszer csak felénk fordult. - Valakinek nincs kedve kiállni ellenem? – kérdezte. Az arcára elszántsággal kevert játékosság ült ki. Átvettem a bal karomra a kis kosárkát, a jobb tenyerem automatikusan felkereste a derekamról lelógó kard markolatát. - Belátásom szerint, jobban kellene figyelned a bal csípődre - válaszoltam egyből a kérdésére. Még én is meglepődtem. – Nagyon kilendülsz vele, ezért veszíted el folyamatosan az egyensúlyod. Ó, az istenekre, nyomd már el magad Thora.
Sikerült bevásárolnunk minden féle csodás kellékkel. Nagy vágyam volt már, hogy elverjem az apámtól elszedett ulronokat. Lassan kezdek kifogyóban lenni velük, így örülök, hogy Aiken arra adta a fejét, hogy megtanít lopni. Még, ha nagyon kezdő is leszek. Úgy érzem sikeresen fejlődtem már a kardforgatásomból, legalább is kezdő szintre sikerült fel tornásznom a tudásom. Nagyon sokat gyakoroltam, és még többet edzettem. Kitartásomat jobbnak találom, mint eddig. Aiken arra kért, hogy mérjem fel az embereket, biztosan ez is valami vizsga ez is, vagy már a kezdet. Újonnan vásárolt hosszú kardom nem eresztem. A főtér egyik sarkában megpillantottam egy szalma bábut, amin gyakoroltak az emberek. Kihúztam magam, és elindultam annak az irányába. - Szabad? – Kérdeztem az ottani férfit, aki bólintott. Elővettem a kardom. Nehéz volt, nehezebb, mint amiket gyakoroltam, felvettem a pozíciót, és harcba kezdtem egy bábuval. Gyakoroltam, amiket még Edellyn katonái tanítottak nekem, próbáltam forogni, figyelni minden lépésemre. Érződik a gyakorlás, s érződik a fejlődésem. Ám még mindig nem az igazi, meg ingok és néha elvesztem a súly miatt az egyensúlyom. Nagyon nehéz a kard, jobban rá kell markolnom, hogy ne essen ki a kezemből. Hátra fordulok, és mögöttem állnak. - Valakinek nincs kedve kiállni ellenem? – Kérdezem játékos mosollyal. Várom, hátha valaki csatlakozik.
Aiken Hackney and Thora Haleye Kedvelték
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Kedves mosollyal igyekszik meggyőző lenni, hogy valóban nem olyan förtelmes itt az élet mint tűnik. Tény, hogy talán nem mindenki szereti az idegeneket és ezt hajlamosak olyan módokon a tudtukra adni, ami nekik sajnos némi fájdalommal és rengeteg kellemetlenséggel járhat. Ledha nyitott a változásra, az új emberekre, nem zárkózik el semmi elől. Elvégre ha nem lenne változás nem fejlődhetne a tudomány, anélkül pedig ugyanúgy gyógyítanának, mint sok száz évvel azelőtt. Kellenek a korszerű újítások, bár a rémúlt hagyományait sem szabad elfeledni. - Úgy vélem, vagy inkább szívből remélem, hogy azok. – Az édesapja mindenképpen, elvégre leánya követi őt hivatásában. Az anyja is büszke rá természetesen valamilyen módon, elvégre nem sok szülőnek adatik meg az az áldás, hogy gyermeke ilyen eszes legyen és jólnevelt. Ám mégis talán Medlena szívében arra vágyik, hogy egy szem leánya férjet fogjon és gyermeket szüljön, vagy legalább neveljen, úgy mint ő. Furcsa kettősséget érez a vörös lányka, ha anyjára néz. No nem azért, ő rajongásig szereti az asszonyt, de néha azt érzi, hogy nem egészen úgy tekint rá, ahogy mindig máskor. Egyelőre még nem fogott gyanút, de talán nem soká eljön az a pont, hogy érdekelni kezdi majd, mit jelentenek ezek a lopott pillantások. - Kinek ez, kinek az az útja. – Úgy tudja, náluk törpöknél ez megszokott látvány. De akár ha nyitott szemmel jár az utcákon, ő maga is találkozhat néhány olyan embertársával, akik nő létükre harcosnak álltak. Nem mozgatja meg különösebben, valóban úgy véli, hogyha ebben találták meg örömüket és magukat akkor tegyék csak a dolgukat. - Lassan mennem kellene, otthon már bizonyára aggódnak értem. Ügyeljen rá, hogy tiszta maradjon a seb környéke, s ha bármi baj adódna keressen bátran. – Mosolyogva búcsúzik el, mint a legtöbbször ha esete jó véget ért. De valóban itt az idő a távozásra, későre jár már.
agyot sóhajtottam. - Én is nagyon remélem kisasszony. –Mosolyodom el a lányra. kezd hiányozni az otthonom, és az az élet. A nyugodt életem, ami otthon vár reám. Ám még is, tudom ez az én utam. Hiába minden, ám egy lót hamarosan vennem kellene. Kevés a pénzem, és nem tudom, hogyan is fogom szerezni, de megpróbálok mindent. Gondolataimból a szavai rántottak vissza. - Örvendek, a nevem Daldram. – Mondom egy kedves mosollyal a hölgynek. Remélem még nem mutatkoztam be, rövid az agyam. A pia tán már elvitte annak felit is. Érdekes, hogy ilyennel foglalkozik, egy maga fajta leányka nem ezzel, hanem varrás.. vagy tűzés..vagy tudom is én miket szoktak ezek a mai fruskák csinálni. - Büszkék lehetnek rád a szüleid. – Mondom elégedetten, hiszen nagyon kedves és bájos. Bizonyosan nagy becsben tartja a családja. Én is megbecsülném, ha ilyen leányom lenne. - Az én leányom inkább a harchoz, mint a gyógyításhoz ért. – Nevetek fel.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
- Remélem a továbbiakban szeretett városunk egy bájosabb arcát mutatja majd. – No nem mintha annyira szerette volna a várost, de mégiscsak itt született és nőtt fel, valamint az illem és a lelkiismerete úgy diktálta, hogy megpróbálja megerősíteni és nem pedig elriasztani az itt tartozódásról. Persze mélyen együtt érez és sajnálja is, de azért igyekszik a dolgok jó oldalát is bemutatni. Mosolyogva bólint, hogy ő maga is tisztában van igazával, de azért örül, hogy végre a törp is belátja. A sérülést néhány perc alatt befoltozza, semmi komoly vagy éppen tragikus. Látott ennél már sokkal de sokkal szörnyűbbeket, kisleány korától kezdve. Mélyen benne él az első tetőtől-talpig égett, az első kibelezett, az első aki a kezei közt halt meg. Számtalan olyan dologgal találkozott már ami egyes maradi felfogások szerint nem lenne női szemnek való, ám ő mégis szilárd lélekkel állt minden feladat elé. - Igazán. Maledha Dorwien vagyok, ha bármikor erre jár és szüksége lenne a segítségemre… megtalál – mosolyog le rá, ahogy szorosra húzza a kötésen a csomót. Szereti látni a megdöbbent vagy épp izgatott arcokat, mikor megtudják, hogy mi a szakmája. Ki így, ki úgy fogadja, van aki a szüleit s van aki őt szidja, amiért meg merészelte ezt engedni, de természetesen jóval többen akadnak támogatói, akik elismerik a munkáját. - Ugyan, csak teszem a dolgom – legyint továbbra is bájos mosollyal. Elvégre ezért van, hogy segítsen. Bólogat a kérdésre, hogy természetesen próbáljon csak felállni nyugodtan, és ha szüksége van rá, akkor gyorsan a segítségére is siet ebben is.
em voltam büszke erre, hogy kiraboltak. Miért is lettem volna büszke? Egy harcászkodással foglalkozó törpe, kit meglopnak hirtelen? A lány kedves arca bearanyozta napomat. Zavarban is voltam, hogy egy ilyen finom hölgy előtt kell mutatkoznom. Nem úgy tűnt, hogy őt zavarja a szagom, és látványom. - Hát nem is tudom, már a második napomon. – Rázom meg a fejemet. Bolond vagyok, hogy ilyen megesett velem. Zavarban is voltam, hogy egy ilyen finom hölgy előtt kell mutatkoznom. Nem úgy tűnt, hogy őt zavarja a szagom, és látványom. - Igaza van. – Mondom. Majd következő mondatára elmosolyodom. - Igazán, ezzel foglalkozik? – Kérdezem csillogó szemekkel. Üdítő volt látnom, hogy fiatal kora ellenére komolyan ezzel szeretne foglalkozni. Amikor végzett, jól eső mosollyal nyugtáztam azt. - Oh, minden hálám az öné. – Mondom. Visszaveszem magamra a ruhám, és kérdően pillantok rá, hogy szabad e felállnom. - Szabad? – Kérdezem meg a végén, remélem kis doktorom engedélyt ad.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
