Főtér

Tulveron Krónikái :: Calden

Belekaroltam Deedrába, fenntartva improvizált kis történetünk látszatát, de mindhiába. Ez a lány úgy tűnik ismeri annyira Karstorrét, hogy tudja, nem tartózkodik a városban... Fenébe is, lebuktattuk magunkat. Ha Deedra nem kezd túlzott magyarázkodásba, még kivágom magunkat, de innen már veszett fejsze nyele. A lány az őrséget említette. Remek, mégis mi a francot csináljunk... Ha elég gyors vagyok, ártalmatlaníthatom, de nem akarnám bántani, legfeljebb, ha nincs más lehetőség. Alig, hogy kimondta fenyegetőző szavait, hangosan dörömböltek a bejárati ajtón. Őrség! Kinyitni! Arcom keserű grimaszba fordult, miközben néhány óvatos lépést tettem előre, kezeimet ismét magam előtt tartva. A lány kérdésére gondterhelten csóváltam meg a fejem,  majd nagyot sóhajtottam.
- Nézd, hölgyem. Valóban nem találtuk otthon Karstorre urat, de reméltük, a család más tagjai még itt tartózkodnak. Azok az ostoba őrök viszont nem engedtek be minket, Deedra medálját látva pedig lopással vádoltak. Nem szerettem volna, hogy te is ezt feltételezd rólunk, ezért nem ezzel kezdtem. Félreértés az egész, kérlek rázd le őket! - sandítottam szemmel az ajtó felé, ahol egyre hangosabban és türelmetlenül dörömböltek.
Hátamat a falnak vetettem, és csak reménykedtem, hogy a lány elhiszi a történetemet, és elküldi a városőröket a fenébe.

Elmerültem gondolataim tengerében, amíg vártam azt, hogy az ajtó kinyíljon. Félelemmel, és reszkető térdekkel álltam hangot nem adtam ki ajkaimból, csak dörömböltem. Az ajtó lassan kinyílt, kezemmel szívesen folytattam volna a mozdulatot, ami kissé meg nyugtatott, de jobban az amikor Thora arcát megláttam.
Fanyar arccal pislogtam rá, és átléptem a küszöbét kérésére, majd gyorsan becsuktam az ajtót. Biztonság volt, valamivel jobban éreztem magam a szobában. Próbáltam megnyugtatni magam, de akkor leszek teljesen nyugodt, ha Aiken is mellettem lesz. Neki nem árulhatok el semmit, ami a fejemben játszódott le, hiszen csak újabb megvetést kaptám, és már így is egy hajszál múlik azon, hogy szó nélkül magamra hagyjon.
- Én.. én- dadogok.
- Sajnálom, csak nem volt. – Túrok bele a hajamba, és szusszanok egyet még.
- Nem volt hova mennem. – Mondom. Indokolatlanul vidám volt, persze nem is tudja, miért vagyok itt, ám még is furcsálltam, hogy nem furcsállja azt, ahogyan megérkeztem. Nem kérdezősködik, mint ha egy baráti beszélgetésre jöttem volna. Ha nekem dübörögne valaki így az ajtómon, tán be se engedném.
Ki van itt még? Kérdezi, és a vér is meghűl bennem. Egy bejutott volna, vagy csak Aiken az? Ekkor megjelent Aiken, s köszöntötte. Arcom rendbe szedtem, és próbáltam megnyugtatni a testem, és a lelkem Sikerült valamennyire. Aiken újabb hazugságba kezd, ami remélem, bejön.
- Igen, nagyapám nem örült, hogy rangon aluli az udvarlóm. – Lépek oda Aikenhez, és belekapaszkodom a karjába.
- Igaz kedvesem? – Pillantok rá.

Behajtottam magam mögött az ajtót, majd meghúztam magam az egyik sarokban, hátamat a falnak vetve. A szomszéd szobába vezető ajtó mellett guggoltam, onnan női hang hallatszott, Deedra nevét említette. Nem tudom, egyedül van-e itt az illető, és honnan ismeri Deedrát, de nagyon remélem, hogy megbízható helyre hozott minket. Léptek zaját hallottam, majd a nő ismét megszólalt. Ki van velünk még a szobában, Deedra?
Összerezzentem. Mégis honnan a fenéből szúrt ki? Teljesen rejtve vagyok, hangot sem hallattam. Magam elé pillantottam, még csak árnyékot sem vetettem az ajtó irányába.
Nagyot sóhajtottam, aztán felálltam és kiléptem az ajtó takarásából, kezeimet magam elé emelve.
- Szia hölgyem - szólaltam meg némi habozás után, enyhe zavart színlelve.
Nem tudom, ki lehet ez a lány, honnan ismerheti Deedrát, és, hogy ő mennyit mondhatott neki, azt viszont nem adnám a tudtára, hogy a városi őrség elől menekülünk lopás vádjával.
- A nevem Aiken - folytattam, leeresztve a kezeimet, óvatosan előrelépve kettőt. - Csak meghúznánk magunkat valahol, tudod... Deedra családja nem nagyon örült neki, hogy én is vele jöttem - mosolyodtam el, remélve, hogy elhiszi a történetet.
Talán hallhatott róla, hogy Deedra gazdag kereskedő rokonai itt élnek, és, hogy hozzá érkezett látogatóba. Az pedig, hogy egy nemesi család elkergesse a rangon aluli udvarlót, nem ritka sem Nulportban, sem Caldenben. Ami azt illeti, volt már hasonló tapasztalatom. Az ilyesfajta féligazságokból születnek a leghihetőbb hazugságok.

Lüktetett a fejem, félelmetes volt közel éreztem magam a lebukáshoz. Nem akarom az életemet egy cellában tölteni, nem ezért jöttem el Eviranból. Talán megéri ez, azt hittem egy könnyed kis lopást tanulhatok majd itt, de rá kell, döbbenem a dolgokra. Kalodába zárt emberek semmik, de amikor páncélosok rohannak, utánad valahogyan jobban félek.
Rohantam, ahogyan tudtam, majd megtaláltam a házat. Pontosan ott ahol a Thora mondta, remélem segít majd nekünk bár tudom, hogy csatlakozna inkább az őrséghez, mint sem menekülne előlük.

Hallottam, ahogyan Aiken félém intézi szavait, amit reméltem tudomásul vettem. Ahogyan elértem az ajtót dörömbölni kezdtem, de nem mertem szólni, csak remélni tudtam azt, hogy valaki kinyitja nekem az ajtót. Még mielőtt kinyitotta volna valaki, ha kinyitja fejemben millió és egy gondolat kavargott. Vajon jó helyen vagyok? Ki fogják nyitni? Thora igazat mondott, hogy itt lakik?

Rohantunk a sikátoron át, majd kiértünk egy másik mellékutcára. Próbáltam minél bonyolultabb, kanyarokkal tűzdelt útvonalat választani, hogy lerázhassuk őket. Bár, ez számukra volt hazai terep...
Egyszer aztán, ahogy hátrapillantottam, nem láttam őket magunk mögött. Talán nyomunkat vesztették. Egy kis késéssel azonban meghallottam a páncél csörgését, ám a minket üldöző őrök közül csak egyikük fordult be az utca végén. Szétválhattak, mikor elbizonytalanodtak. Egyet már csak lerázunk valahogy, viszont mindenképp kell egy búvóhely, ahol meghúzhatjuk magunkat, amíg lenyugszanak a kedélyek.
A vége felé egy kis sárgafalú ház. Hallottam Deedrát, ahogy ismét befordultunk a szegénynegyed egy másik utcájára. Talán van ismerőse erre? Bárki is legyen ott, ha az egy megbízható rejtekhely, élnünk kell vele. Nem látok más esélyt. Újra hátrapillantottam, üldözőnk még nem érte el ezt az utcát, kissé leszakadt tőlünk, azonban amíg nem vagyunk a biztonságot jelentő falak között, nincs okunk fellélegezni. Már csaknem a végénél voltunk, ahol a Deedra által említett ház állt.
- Te siess a bejárathoz, hamarosan csatlakozok én is! Nem hagyhatjuk, hogy kiszúrjanak minket. Csak akkor rejtőzz el ott, ha tiszta az utca. - szóltam Deedrának, majd leszakadtam tőle, és átvetettem magam a kerítésen, amögött meghúzva magam.
Hallottam még a dörömbölést az ajtónál, azonban nem néztem oda. A kerítés mögül az utcát figyeltem, várva, hogy befordul-e rajta az őr, vagy végleg nyomunkat vesztette. A távolból páncél csörgését hallottam, de a katona hosszú pillanatok múlva jelent csak meg az utca végében. Nem láttam rá jól az őrre, viszont lépteinek zaja kissé elhalkult, valószínűleg elbizonytalanodhatott, hogy merre induljon tovább. A főbejárat felől nem hallottam zajt, bízom benne, hogy Deedra bejutott. Óvatosan, lehúzódva indultam meg én is a ház felé, immár nem tartva üldözőnktől. Úgy tűnik, végleg nyomunkat vesztette.
Csak ekkor vettem szemügyre jobban a helyet. Egy kisebb hátsó kert volt ahová kerültem, és sikerült egyenesen a veteményesbe beletaposnom. Óvatosan kitámolyogtam a zöldségek közül, mielőtt nagyobb kárt okozok, majd a kerti ajtó felé indultam. Otthonos kertecske volt, egyedül a leharcolt szalmabáb lógott ki a képből, olyasmi, amin a gyerekek a kardozást szokták gyakorolni.
A hátsó ajtó félig nyitva volt, hát felegyenesedtem és villámgyorsan becsusszantam, halkan behajtva magam mögött.

Hiába szólítottam nem kaptam választ, de egy sötét alakot láttam meg. Talán utánam jött volna a férfi, talán tudja, hogy át vertem? Olyan hamar hagytam ott, hogy csodálkoznék, ha nem szabadítana ránk őröket. Félelem járta át a szívem, ilyen messze még nem mentem. Loptunk ugyan, benne voltunk valamiben, de nem futottak utánunk. Ekkor egyet pislogtam, s már Aiken ott termet, villám gyorsan. Megragadta a kezem, s magával rántott.
- Tudok egy helyet. – Mondom, de már futunk is. Ekkor eszembe jutott a leány, hirtelen nem ugrott be a neve, de arra emlékeztem, hogy hol lakik. Azt mondta fordulhatok hozzá, de nem tudom erre gondolt-e, biztos vagyok benne azonban, hogy nem ez járt a fejében. Főleg, ha jól emlékszem nagy vágya volt bekerülni a testörtségbe és egy jobbnak a részese lenni.
- Itt forduljunk jobbra. – Mondtam, majd én húztam őt. A szegényebb negyedben lakik.
- A vége felé lesz egy kis sárga falú ház- Mondtam, s húztam magammal, reméltem azt, hogy jön velem. Ha így történik már csak egyenesen kell futni, aztán keresgélnünk kell.
- Ha ott vagyunk, dörömbölj, ahogyan bírsz. – Mondtam.

Ahogy végigrohantam a mellékutcán, már hallottam magam mögött a páncélok csörgését. Gyorsabban sikerült átverekedniük magukat a tömegen, mint hittem. Gyorsítottam a tempón, hogy elérjem a következő sarkot, mielőtt túlságosan is felzárkóznának. Nehezemre esett ez a megerőltető futás, mert bár a gyógyitalnak hála nagyjából rendbejöttem, azért éreztem még az oldalamban a szúrkálást.
Zihálva értem a következő kereszteződéshez, nem érkeztem hátrapillantani, hogy felmérjem a helyzetet, csak remélni mertem, hogy van még egy kis előnyöm, és valahogy lerázhatom őket, mielőtt a találkozópontra érnék, amit Deedrával megbeszéltünk. Azonban, ahogy befordultam a sarkon, nekiütköztem valakinek, elvesztettem az egyensúlyomat. Egy ablakpárkányban kapaszkodtam meg, és ahogy felpillantottam, egy meglepett városőrt láttam. A picsába már! Elrugaszkodtam, teljes súlyomat beleadtam, ahogy nekilöktem magam a férfinak, sikerülve kibillenteni őt is. Hangosan csörömpölve esett neki a szemközti falnak, én pedig már rohantam is. Pillanatok kérdése, és a nyomomban levő másik két őr is utolér, ha nem sikerül sürgősen elrejtőznöm valahol...
Kezdtem egyre jobban kifulladni, de nem álltam meg, hátrapillantani se mertem. Újabb kereszteződés mellett haladtam el, de hála az isteneknek, errefelé senki se járt. Így értem el a keskeny sikátort, ahol a vörös rózsák nőnek. Tettem egy szép nagy kört, visszaérhettem a főtér közelébe, csak, hogy így most a másik irányból közelítettem meg a helyet. Ahogy befordultam, láttam is egy alakot a kis utca túlsó végében. Deedra lesz az. Rohantam felé, hevesen integetve magam előtt, hogy fusson.
- Gyorsan, el kell rejtőznünk valahol, gyere, átvágunk a következő utcán! - meg sem álltam, csak megragadtam a kezét és magammal rántottam, ahogy elhaladtam mellette. Épp, hogy befordultunk az említett mellékutcán, mikor a nyomomban loholó őrök elérték a rózsás sikátort.

Magamon érzem a férfi tekintetét, és reménykedem abban amiket Aiken mondott nekem.
- Biztosan elkapják majd. – Feleli a férfi. Kissé megdöbbentem, de igyekeztem nem mutatni, így nem vehette észre csalódottságom.
- Nem hiszem. És amennyiben kegyesek hozzám az istenek, még is mikorra kapom vissza? Vagy mi lesz velem, ha zsebre teszik? – Pillantok a szemébe. Körbe pillantok amíg a férfi válaszol. Nézem, hátha meglátom a tömegben Aikent. Azt beszéltük meg még a fogadóban, hogy az események után egy sikátorban találkozzunk ami előtt vörös rózsák sorakoznak. Ideje lennem már oda indulnom, de ez az Agust vagy mi volt a neve, nem hajlandó nekem fizetni.
- Hölgyem ne aggódjon, én bízok az őreinkben.- Most komolyan szórakozol velem? Reménykedtem benne, hogy történetem, ami által meggyőzhetem, majd leveszi a lábáról, így mesékébe kezdtem. Nem hazudtam, csak elhallgattam pár dolgot, elmeséltem neki honnan jöttem, apám és anyám szerelmi történetét, és azt, hogy abban reménykedem nagyapám szívesen fogad. Hozzá tettem még egyszer, hogy a pénz, amit elloptak arra volt félre téve, hogy remekül fessek.
- Oh, hölgyem. – Sóhajt egyet, úgy érzem sikerült.
- Tudja mit… - Kezd bele, ekkor tudtam, hogy a meggyőzésem most sem hagyott cserben.
- itt van némi ulron kérem, fogadja el. – Nyújt felém egy kis szütyőt.
- Nem, nem lenne helyes. – Teszek úgy, mint ha zavarna az elfogadás, de gondolataimban csak azt számolom még is mennyi lehet.
- Ragaszkodom hozzá.  – Fogja meg a kezem, s bele erőlteti abba a szütyőt. Felpillantok, mint ha kémlelném az időt a napra.
- Az istenekre, mennem kell. – Mondom, s szó nélkül otthagyom, talán túl korán, mint ahogyn azt kellene.
Először lassabb léptekkel, majd próbáltam azt, hogy a tömeg elnyeljen, és elindulni a helyre, amit megbeszéltünk.
Néztem a sikátorokat, ami szinte egyformák voltak, de mikor már teljesen kétségbe estem volna, hogy elvesztem, meglett. A sikátor, ami előtt vörös rózsák vannak, ami nincs messze a főtértől.
Bepillantottam, még nem láttam Aikent, talán elbújt, de beléptem.
- Aiken. – Suttogok.

Sikerült szert tennem némi előnyre a caldeni városőrökkel szemben. Talán csak későn reagáltak, vagy talán valami akadályozó tényezőbe ütközhettek, de épp elég egérutat nyertem, hogy biztonságosan átvágjak a főtéren haladó tömegen. Igazából annyi volt a célom, hogy minél nagyobb felfordulást okozzak, ezzel is nehezítve a dolgukat.
A tömegben sikerült ellöknöm néhány embert, ezzel sikítozást és mégnagyobb káoszt okozva, ezalatt megszabadultam a frissen kölcsönzött türkíz színű köpenyemtől. Amúgy elég szép darab volt, de nem valami praktikus, pláne menekülés közben.
A tér szélére érve hátrapillantottam a vállam fölött, és el kellett mosolyodnom, ahogy a páncélos őrök próbálták átszerencsétlenkedni magukat a rohangáló embereken. Sietősen felmértem a terepet, majd miután nyugtáztam, hogy nincsenek szemtanúk, befordultam egy szűkebb utcán, ahol a fejemre tekert kendőmtől is megszabadultam. A biztonság kedvéért úti kabátomat is behajítottam egy szekéren álló néhány hordó mögé, majd tovább indultam, hogy elvegyüljek a szomszédos utcákon, mielőtt az őrség utolér.