Főtér

Tulveron Krónikái :: Calden

Az árus nagyon kedves volt, és segítő kész, elmesélte azt is nekem, hogy honnan vannak az almák, és mennyit dolgoznak a feleségével azon, hogy minden nap ide juthassam árulni. Teljesen bele felétkeztem abba, amiket mesélt és már csak egy ismerős szempár figyelt rám, tudtam Aiken az, intett.
Pénzemért nyúlt, ami szerte szét gurult. Nem számítottam ehhez hasonló dologra, kissé meghökkentem, de az csak pár pillanatig tartott.
- Tolvaj, fogják meg. – Kiáltottam el magam, ám túl hamar értek az örök oda, így kéntelen voltam eljátszani az ügyetlenkedést, hogy előnyt adhassak Aikennek. Nem kellett volna ilyen közel jönnöm, de azt akartam, hogy szem előtt legyünk. Nyertem neki pár pillanatot, hiszen az örök elé vetettem magam, mint aki ügyetlen szedi a pénzét a földről, egyiket sikeresen el is gáncsoltam, majd a másik idegesen tolt félre. Ezzel talán előnyt adtam neki, hogy ne csukják le azonnal.
Aiken elmélete bevált, hiszen ahogyan felpillantottam egy ronda, de jól öltözött férfi áll előttem.
- Kisasszony minden rendben, várjon had segítsek. – Mondja, majd felgyújt némi ulront a földről. Az istenekre, akkor játsszuk a naiv kislányt?
- Oh, köszönöm kedves? – Pillantok szelíd mosollyal a férfi zöld szempárjába.
- kérem, hívjon Augustnak. – Megrebegtettem a pilláim, és eljátszottam a pirulást is, de roppant kellemetlen volt. Kezembe helyezte a pénzem, és még szándékosan pár pillanatig összeérintkezve hagytam a bőröm az övével.
- Kérem, bocsásson meg, éppen a nagyapámat jöttem felkeresni, hosszú utam volt. Bizonyosan szörnyen festek egy maga fajta úrhoz. – Szabadkozom.
- Ugyan kisasszony, maga Calden legszebb hölgye, akit láttam. – Szelíden félre pillantok, majd egy kósza tincset is eltűrök. Fogalmam sincs hogyan is kellene egy férfit elcsábítanom, soha nem vetemedtem erre. Emlékeimben az Evirani csalfa hölgyek jártak, különösen Alice.
- Karstorre házat keresem, nem tudja, merre lelem? – Kérdezem, majd számolgatni kezdem a pénzem, és finoman kiborulok.
- Mi a baj? Mennyit vitt el az a gazember? – Kérdezi. Sóhajtok, majd válaszolok.
- Fele pénzem, most mit teszek? Hogy járulok elé a nagy apámnak, akit most látnék először. Még ruhára sem lesz pénzem, nézzen rám. A hosszú út megviselt. – Túrok bele idegesen a hajamba.

Deedra elkomolyodva bólintott, ahogy felvázoltam a tervet, majd elindult vissza, a főtér irányába, ahol az almáspult előtt állt meg... Túlságosan is közel a teret figyelő őrökhöz. Mégis hogy gondolta? Fenébe is, nem csak élethű rablásnak kell lennie, minél gyorsabban le kell utána lépnem, mielőtt reagálnak a történtekre. Muszáj előnyt szereznem. A többi már Deedrán múlik, ez végülis az ő rablása lesz, én csak a műsort csinálom. Ha elég rafinált, talán meglophatja az almaárust.
Nagyot sóhajtva félrevonultam egy kevésbé forgalmas sikátorba, hisz ha valaki figyelt, még láthatott minket együtt Deedrával. Ez alatt a pár perc alatt előszedtem a táskámból hosszú, zöld kendőmet, és turbánszerűen a fejelmre tekertem úgy, hogy az arcom egy részét is takarja. Sok messziről jött kereskedő hordott hasonlót. Ahogy visszaindultam, még az egyik nyitott ablakból elcsentem egy kiterített, épp száradó türkíz színű köpenyt, és a hátamra kanyarítottam. Kezdetleges álruhának megteszi, azt hiszem.
Ahogy visszaértem a térre, egyből ki is szúrtam Deedrát, az almás standnál, pont, ahol hagytam. Hát jó, akkor csináljuk... Belevetettem magam az áthaladók forgatagába, igyekeztem a menet szélén haladni, kicsit gyorsabb léptekkel, de nem feltűnően. Tekintetem egy pillanatra találkozott Deedráéval, szememmel intettem neki, nehogy észrevehető legyen. Ahogy közelebb értem hozzá, hátulról nekiütköztem, mintha csak a tömeg sodort volna neki. Rámarkoltam övén lógó erszényére, persze közel sem olyan finom mozdulatokkal, mintha tényleg el akarnám csenni, inkább ügyetlenül és otrombán, pont eléggé ahhoz, hogy kioldjam a csomót, és az a földre hulljon. Ez így épp elég látványosságot kelt, ami magára vonja a figyelmet, viszont nem fogják tudni, sikerült-e valamennyit ellopnom.
Az "elszúrt" akció után futásnak eredtem, félrelökve magam előtt az embereket. Deedra reakcióját már nem érkeztem megfigyelni, de remélem, jó kis műsort csap oda nekik. Hamarosan már az őrök is a nyomomba szegődtek, Ez egy jó kör lesz, őket is lerázni... Remélem megéri ez a hűhó, és sikerül Deedrának szereznie néhány ulront. 

A leánnyal való találkozás után elgondolkodtam. Milyen szomorú lehet, hogy nem tud kitörni, és nem képes azt tenni, amit szeretne. Számomra olyan volt, mint ha egy hatalmas levegő vételhez jutnék, ami után a tüdőm végre újra levegőhöz jut. Elhagyni Evirant volt egyszerre félelmetes, izgalmas, és persze megkönnyebbülés. Csak remélni tudom, hogy később a leány is majd erre az útra téved, persze kevesebb veszéllyel, mint én.
A leány itt hagyott, én pedig körbe pillantgattam, vettem egy almát falatoztam, majd talán egy órán belül Aikent is megpillantottam a megbeszélt helyen. Akkor most jön, aminek jönnie kell, elvileg megtanít engem lopni, lássuk.
Hozzám intézi szavait, majd finoman célozz rá, hogy kövessem. Utolsókat harapok az almába, majd eldobom azt a fűbe. Téglafalnak veti hátát, s újra szóra nyitja ajkait.
Ismét hosszas monológba kezd, megint meghökkentette az, hogy ennyit ilyen gyorsan el tud mondani, de talán az időveszteség, vagy az is lehet azért, hogy ne lássanak társalogni. Figyelmesen hallgatom, és bólogatok.
„nem is fontos kiöltöznöd.”Arcomra azonnal kiült a boldogság, hiszen ez volt a napom legszebb mondata, amit csak kiejthetett.
- Hála az isteneknek. – Szúrom halkan közbe, egy sóhajjal, ám továbbra is figyelek. Nem akarom, hogy azt higgye megint, hogy nem figyelem szavait, ám ez csak úgy kibukott belőlem.
A tervet pedig jól az eszembe véstem. Akkor a következőkben a dolgom őröket keresni, még nem látok rájuk így nem tudok azonnal keresgélni, de tudtam mi lesz a dolgom.
- Értem. – Mondom, majd komoly arcot öltök.
- Akkor indulok. – Mondom, s azzal otthagyom őt, vissza sem nézek, az örök felé veszem az irányt, hogy még is csak a szem előtt lehessek. Kapóra jött az őrök mellett volt az az almás, ahol vásároltam.
- Istenekre mondom nem bírtam ellenállni még egyet kérnék. – Mondom mosolyogva és előveszem az erszényem.

A reggeli és délelőtti órák mozgalmasan teltek. Igyekeztem bejárni Calden legjavát, felkeresni azokat az embereket, akiket egykor ismertem itt. Bár, mint megtudtam, nem sokan maradtak. Legtöbbüket bebörtönözték, vagy elhagyták a várost.
Azért néhány kontaktot sikerült találnom, többek között egy Bradley nevű orgazdát, akiről Edellyntől hallottam. Állítólag kapcsolatban áll a helyi Kegyeltekkel, noha itt a szervezet messze nem olyan befolyásos, mint Nulportban, sokkal inkább egy piti tolvajbanda. Persze ez nem meglepő, a császári fővárosban elég könnyen megégetheti a kezét, aki a tűzzel játszik. Az itteni városőrök nem néznek félre, az itteni vezetőséggel nem lehet csak úgy alkudozni. Mindig is bolondnak tartottam, aki Caldenben próbál érvényesülni a mi szakmánkban...
Ez a Bradley nevű férfi beszámolt a közelmúltban történt eseményekről, felvázolta a helyi hierarchiát, és pár hasznos tippet is kaptam, kitől és hogyan érdemes lopni, ha néhány kósza ulronra szeretnénk szert tenni. Továbbá, érdeklődtem Deedra rokonai felől. A Karstorre név ismerősen csengett neki, és ahogy a lány is mondta, egy helyi kereskedőcsaládról van szó. Mint azt megtudtam, a családfő közel három napja elhagyta Caldent, diplomáciai úton van Milheimbe, azonban a többiekkel talán tudunk beszélni. Legalábbis, ha Deedra felmutatja a medálját, biztosan bebocsátást engednek neki a kúriába.
Elég gyorsan elment az idő, már delet is kongattak, mire visszaértem a város főterére, ahol a lányt hagytam. Volt elég ideje, hogy szétnézzen, remélem, hasznosan töltötte ezeket az órákat, és megfigyelte az utcákon áthaladó kereskedőket, ahogy kértem.
A térre érve hamar ki is szúrtam Deedrát.
- Szép napot! - biccentettem szórakozottan, miközben közelebb léptem, majd intettem, hogy kövessen. Kicsit félrevonultunk a forgatag sűrűjétől, egy háztető árnyékában megpihenve, hátamat a téglafalnak vetve. Így, hogy már nem hallhatták szavainkat az elhaladók, ismét Deedrára pillantottam. - Akkor hát, vágjunk is bele - szóltam halkan. - Mint azt már tudjuk, elég jól meg tudod győzni az embereket az igazadról, ha odateszed magad. Most megnézzük, mi van, ha egy szélhámosságról van szó. A trükk a következő lesz. Először is kiválasztunk egy megfelelő helyszínt. Lehetőleg egy kevésbé forgalmas mellékutca, vagy sikátor legyen, de azért olykor haladjanak el emberek a környéken. A mi szerencsénk, hogy Caldenben vagyunk, ezért kevésbé fontos, hogy jó előre kiválasszuk a célpontunkat. A város ezen a részén mind tehetősebb emberek haladnak át. Kereskedők, utazók, fontosabb emberek. Ha Nulportban csinálnánk, jóval hosszabb felkészülést, és tervezést igényelne a dolog, dehát most még csak tanulod, nem ez lesz életed szélhámossága - mosolyodtam el. - Szóval, ha megvan a helyszín, felállítjuk a csapdát. Egy caldeni kereskedő messziről jött, bajba jutott lánya leszel. Ahogy átgondoltam, nem is fontos kiöltöznöd. Bizonyára elterjedt a híre annak idején, hogy anyád milyen alakkal lépett le. Hitelesebb is a történet, ha ez az ütött-kopott utazóruha marad rajtad. A medállal úgyis tudod bizonyítani kilétedet. Tehát a lényeg, hogy én fogom eljátszani a rabló szerepét, aki rád támadt. Színjáték lesz az egész, és reméljük, mielőbb arra jár majd a hős megmentőd. Meglehet, hogy valaki az őrséget is riasztani fogja, de mire ideér, én már távol leszek. Ami fontosabb, hogy mindig van egy bolond, aki személyesen fog a segítségedre rohanni. Amikor én már távol járok, és az őrökkel kergetőzök, te szépen a bizalmába férkőzöl. Elmondod neki, ki vagy, és miért jöttél ide, még csak hazudnod sem kell akkorát. Az illető igazán szerencsésnek fogja érezni magát, ha megmutatod a medált, jutalmat fog remélni nagyapádtól a segítségért. Innentől kezdve pedig már csak rajtad, és a kreativitásodon múlik, hogy kopasztod meg. Gyanakodni nem fog, szóval simán ki is zsebelheted, ha bízol annyira magadban, de folytathatod a megtévesztést is. Megpróbálhatsz pénzt kérni valami díszesebb ruhára, mondván, hogy szégyellnél így nagyapád elé állítani, vagy kitalálhatsz bármit. Ami a legfontosabb, elsőre sose próbálj túl sokat lenyúlni!

Elmerültem a finom italba. Nagyon kellemes volt, még soha nem ittam ilyen finom limonádét. Kellemes volt, nem volt olyan keserű citrom íze, valami édeskés íze volt egy cseppet, de nem túl erősen. Egyszerűen tökéletes volt. A lány elfordította az arcát, én igyekeztem nem bele ütni a dolgom olyanba, amit nem akar megosztani velem, bizonyosan mélyen érintik a dolgok. Engem is mélyen érintene.
- Örülök. – Mosolyodom el szelíden.
- Hát.. – Kezdek bele a mondani valóba.
- Úgy is mondhatjuk. – Fejezem be. Rátámaszkodok a hordóra.
- Még nem láttam eleget, csupán Nulportban jártam. Na és te? – Kérdezek vissza érdeklődve. Ám a nap állásából ítélve hamarosan találkoznom kell Aikennel.
Medálom megvizsgálja majd szóra nyitja ajkait. Érdeklődve hallgatom, ám összevont szemöldökkel. Részletesen festi le a házat, és az elvileg nagyapám, ám nem hiszem, hogy passzol. Most is hosszasan beszél, és én pedig türelmesen és illedelmesen hallgattam. Manapság mindenki csak fecseg, és az én közbe szólásaim nem igen számítanak. Talán Eviranban jobban nevelik fel a gyermekeket, nem tudhatom. Aikennel is gyakran tapasztalom. Ám hozzá kezdek szokni. Bólogatok, és figyelek, de nem hiszem, hogy helyesen gondolja, hogy ő a nagyapám.
- Csupán egy fűszerkereskedő, semmilyen ranggal nem bír. Lehet másra gondolsz, talán helytelen nevet tudok, vagy rossz volt a név. A nagyapám, ahogyan mondtam egy egyszerű kereskedő, tudomásom szerint van egy nagyobb háza, de nem tudom semmilyen rangról, ahogyan azt mondottam. – Rázom meg a fejem.
- Nem tudom. – Sóhajtok nagyot kicsit kétségbe esve. Zavartságommal nem akartam megbántani, egyszerűen frusztrál a tudat, hogy erről a feléről a családomnak alig tudok.
- Na, nem számít, köszönöm nagylelkűséged az információért. Majd a társam kiderít többet, remélem. Vagy a végére jár a dolgoknak. Kissé feszült vagyok a találkozás miatt. – Mondom, és megiszom az utolsó kortyot is.

Kedvesen elfogadta az invitálásom, ami feketébben jól esett. Volt ebben a lányban valami, amit nem hagyhattam csak úgy. Elindultunk hát a bódé fele, s közben felém intézi szavait. Válaszol a kérdésemre, és én meglepően szót emelnék, de akkor folytatja. Akár csak Aiken néha, ő maga is hosszan mesélni kezd. Szomorúan hallom, hogy ilyet tesznek, egy ilyen tehetséges leánnyal. Oda értünk az árushoz. Megállunk előtte, megvárom, amíg befejezi, majd az árushoz fordulok.
- Kettőt kérünk. – Mondom, majd lecsapom az ulront.
Meg rázom a fejem, és közbe szórok pár gondolatot.
- Ezt nagyon nehéz szívvel hallom, pedig úgy tudom Tulveronban ritka, ha a nőiséged miatt ítélnek el. Hallottam én már női lovagról is, sőt találkoztam egy Elf nővel, aki rémségeket vadászott. – Vonom meg a vállam, majd elveszem a hideg italt, és bele kortyolok. Nyár elő hava van, ami azt jelenti, finoman érezni lehet a nyár leheletét. Kissé elbambult, amjd magához térve válaszol.
- Amennyiben ez fájó pont, úgy természetesen. Nem akartalak felzaklatni. – Felelem, majd újabbat kortyolok.
- Édesanyám Caldeni, jó magam messzebbről jöttem. Eviranról, ahol a szabadnép él. – Mosolyodom el, s felelem büszkén.
- Nagyapám fűszerkereskedő, lehet ismered. - Veszem le a medálom, és nyújtom felé.
- Ez az egyetlen, ami megmaradt anyámtól. - Mondom szomorúan.
- Csak a vezeték nevet tudom. Karstorre - Suttogom a végén a nevet.

Elfogadja a segítség nyújtásom közben válaszol a kijelentésemre.
- Ne másokra várj, magadtól légy jobb. Én is magamtól tanultam, és egy nagyon pici csak az amiben segítettek. – Tanácsoltam a fiatal lánynak. Olyan kellemes volt rá pillantanom. Finom lágy vonásai, csillogó szemei vannak. Egy igazi gyöngyszem, akiért bizonyosan megvesznek a férfiak, ám még is inkább piszkolja be a kezét. Végig porolja a ruháit, és elteszi a karját. Jó magam is elteszem az új szépségemet. Még kell neki egy név, hiszen minden jó kardnak van egy neve.
Elmosolyodtam.
- Családom keresem. – Felelem Thora kérdésére, egy szelíd mosollyal. Nem messze tőlünk van egy árus, ami finom limonádét is kínál. Arra fele pillantok, majd vissza a lányra.
- Meghívhatlak? – Kérdezem, és az árus fele biccentek.
- És te … – Kezdek bele egy kérdésbe. Levegőt veszek, vagy is próbálok, hiszen ez a játszma megizzasztott rendesen.
- hol tanultad mind ezt? – Fejezem be a kérdésem, és figyelem az arc vonásait.
Engem még apám hébe-hóba tanítgatott, de soha nem akarta, hogy a harcosok útjára lépjek. Azonban megtanította, ami egy nomádnak kell. Meg tudom magam talán védeni. Mióta ide jöttem, és Aikennel tartok, fejlődtem, s tán már a kezdő szintet is megütöm.