Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Titkok kertje KaDiPE5
Titkok kertje KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 42%
Naken Forerion
6 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
6 Hozzászólások - 16%
Kalandmester
5 Hozzászólások - 13%
Krónikás
2 Hozzászólások - 5%
Edeyra Rolar
1 Témanyitás - 3%
Nasir Al-Qasim
1 Témanyitás - 3%
Ian Gray
1 Témanyitás - 3%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Esőzés havi Hőseink
Jutalmuk a próba függvényében
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Posztolj számodra tetszőleges bejegyzést a Karakteraplók topikba!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 9:21 pm
• Utcák

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ahronit

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
0
2
Ember
8
8
Ork
0
1
Törpe
0
1
Najád
2
0
Vivern
2
4
Keverék
1
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Titkok kertje

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Utolsó Poszt Vas. Okt. 30, 2022 9:52 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Kósza momentum, míg pillantásommal az elrebbenő madárnak adózom, utána azonban megérezve Thora tekintetét, visszafordítom rá a szemeimet. Töprengésre ad okot a vérének sikere, s csöndes megjegyzéséből úgy ítélem, a kifejezett egyszerűséggel bíró felvetés éppen annyira kerüli a józan meggyőződését, mint az enyémet – mégis könnyebb lenne bízni benne, hisz nem vetne fel újabb kérdéseket, rejtélyeket. A koncentrációnkkal mindenesetre a jelennek szükséges adóznunk, és az elébbünk idéződő portálnak, amelynek lágyan fodrozó felülete messze elkerüli a mágia általános jellemzőit.
- A kíváncsiság nagy úr, amit olykor bölcsebb leküzdeni… De én sem gondolom, hogy ennek itt lenne az alkalma – biccentek, osztozkodva a tudás iránti vágyával. Ugyanakkor nem sietek előre, hagyom, hogy bátorságát gyűjtve ismerkedjen a számára végkép szokatlan felülettel, ami a leány érintésére ismét különös viselkedést tanúsít. Mintha óvatosan érte nyúlna, próbálná kézen fogni, hogy átvezethesse a túloldalra…
S mire felocsúdhatnék az álmélkodásból, Thora szinte rögvest enged a kapu csábításának. Mély sóhajjal és újfent feléledő aggodalommal sietek utána, azon a ponton nem tartva többé attól, miféle csapda várhat minket odaát. Meglehet, alig pár órája már nem a tanítványom, de ettől függetlenül felelősséggel tartozom érte; tanácsosként és egyszerű emberként egyaránt.
Valószerűtlen, miféle könnyedséggel vet ki magából az átjáró, ami inkább kellemes melegséggel, semmint a szokásos hűvössel és gerincbizsergető érzettel tölt el. Ám jól tudom, temérdek alkalommal vált már igazsággá a mondás; túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Összevont szemöldökökkel pillantok hátra, még egyszer szemrevételezve a portált, de miként semmi egyéb érdekességet nem fedezek fel rajta, körbefuttatom a tekintetemet az érkezési helyünkön. Egy barlang, amelynek falairól apró cseppekben gyűlik a víz a padlón elnyúló, kristálytiszta tócsákban. Zöldellő növények, lágyan alákapaszkodó liánok kúsznak befelé a terem magasán tátongó vájatból, akárha a titkok gyomrába kívánnának betekintést nyerni. A rejtelmet azonban nappal Árë, éjjel pedig Isilmë őrzi. Kíváncsi lennék, hol is lehetünk pontosan… Alorában? Talán Nulport félreeső, természetközeli részeinek egyikén? Vagy valahol, ahol még egyikünk sem járt soha? Jelenleg minderre nem kaphatunk választ, de az kétségtelen, hogy sokat járt ide Inorim. Nyilvánvaló, hogy nem a Máguslak volt a fő bázisa, hanem ez a magányos barlang, ahova összegyűjtötte érdeklődésének és tudományának minden aspektusát. Thora mögött haladva lépdelek beljebb, kíváncsian fürkészve a könyvespolcok tartalmát, viszont nem telik sok időbe, hogy az én tekintetemet is megkapja a középütt nyugvó szerkezet, és amannak tartalma.
- A Fényre… - lehelem magam elé elhalóan, nem torpanva meg a leány mellett. Kimért léptekkel, de közelebb sétálok a kreálmányhoz; fémhez és hús-vérhez egyaránt. Egyszerre érzek lenyűgözöttséget és teljes elborzadást a felismerés okán; Inorim nem puszta elméleteket gyártott az utódlásukról, hanem gyakorlatba is ültette a vágyálmát. De vajon miért nem egy anya méhében fejlődik ez a gyermek egy rideg tartály helyett? - Nem meglepő, hogy nem kívánt ebbe akárkit beavatni… Vajon még él? - amennyiben az asztalok engedik, megkísérlek egészen közel kerülni az üvegezett szerkezethez, alaposabban felmérve annak tartalmát. Ha netán arra utaló jeleket tapasztalnék, miszerint a csecsemő még nem hagyta hátra a földi világot, ösztönösen kutatni kezdek a tartály felnyitása után, hisz nem gondolom, hogy egy kifejlett gyermeknek a zöld folyadékban volna a helye. Viszont, ha már nyilvánvalóan nem tudunk érte mit tenni, a mellkasomban visszatartott sóhajjal fordulok az asztalok, polcok felé, igyekezve megismerni Inorim kutatásának a részleteit.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Thora Haleye Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 30, 2022 8:30 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 753 • »
- Alapjában véve nem biztos – fedem fel az én meglátásaimat Ezarasnak. – Én úgy lennék vele, hogy ha még van élő tag, akkor ám legyen, jusson el ő is ide, hiszen együtt kezdtünk bele. De ha mindenki meghalt, aki valószínűleg nincs több lélek, aki tovább vinné a munkámat, így haljon el velem, velünk az egész – egy picit megcsúsztatom a kezem a falon, amitől egy adagnyi száradt festék halkan hullik le a földre a lábaim elé.
Az, hogy Liam ismeri a titkos nyelvet, inkább gondolnék arra, hogy ezzel könnyedén tudtak diskurálni olyan dolgokról, amik mások fülének nem kellett hallhatóvá válnia. De megmondom őszintén… nem tudom – rázom meg alig láthatóan a fejem. A „miért” kérdésekből temérdek van, válasz rá, Inorim halála után meg végképp, aligha. Lesznek dolgok, amikre már nem találunk választ, és lesznek olyanok is, amik úgy bukkannak fel, ahogyan haladunk előre a rejtvények labirintusában.

Erősen szorítom a tenyeremet az ép kezemmel. Szokásosan hű vagyok magamhoz és bénázok el olyan egyszerű dolgokat, minthogy elveszem a kezem a falról. Mindig megtudom lepni magam újra és újra. – Ez egy nagyon jó kérdés – teszem fel én is hangosan. A válasz pedig nem marad hátra, mert a boltív szövegének felizzása tesz róla. Az eddig rajzolt kapunak a látványa a szemünk láttára elevenedik meg hangos zörejjel és a kőzúdúláshoz hasonló hangokkal, és az eddig egyszerű boltívből egy gyönyörűen megmunkált, díszes kapu áll fel előttünk szinte darabijairól építve meg magát. Mikor a körítés elkészül, és az utolsó kis kődarab is a helyére kerül, a kapu belseje szikrázó aranyban kezd fodrozódni, és hirtelen a túloldaláról egy madár reppen át a termünkbe, és amilyen gyorsan jön úgyis repül tova tőlünk szinte menekülve.
Ezaras tekintetét keresem, mintha ő meg tudná nekem adni a bennem kialakult kérdéseket. – Talán mégis elég volt egy bármilyen varázsló vére – mondom halkan, de mélyen legbelül mardos az érzés, hogy valami nem stimmel ezzel. Miért szenvedett volna ezekkel a fejtörőkkel ennyit Inorim, ha elég voltam én is a kapu kinyitásához? Valami nem áll össze. S bár erre a kérdésre most azonnal nem hiszem, hogy választ kapok, ki tudja miket kapunk meg odaát. Bármi lesz is, mindenképp ki kell derítenünk, immáron nincs visszaút.
- Most már én is a véremet adtam ehhez – pillantok rá újra Ezarasra, majd a boltívre. – Tudni akarom mi van a túloldalt.
Közelebb lépek az örvénylő kapuhoz, de még nem érzem a bátorságot, hogy át is menjek. Először csak az ép kezemet emelem fel, és a fodrozódó hullámok tetejét simítgatom. Hűvös érzetet kelt, és szinte magába akar zárni, úgy vonzza a bőrömet. Vajon mit találunk odaát? Újabb és újabb rejtvényeket, melyek feltárásra várnak, vagy elérkeztünk az út végéhez, és minden amit keresünk már csak egy lépésre választ el minket? Azzal, hogy én nyitottam ki a kaput, még több kérdést hagy maga után, és ha nem is osztom meg Ezarassal a felbukkanó érzéseimet és kérdéseimet ebből fakadóan, reménykedem, hogy Inorim titkával ez a titok is megválaszolásra kerül a portál másik oldalán.
- Én kezdem – mondom ki hirtelen, és meg sem várva Ezaras bárminemű aggodalomfoszlányát, vagy épp akadékoskodását, egyszerű mozdulattal vágódom bele az örvénybe, és hagyom, hogy teljesen bekebelezzen.
Ha hosszú perceket is töltök a kapuban, egyáltalán nem érezhető számomra. A másodperc töredéke alatt egyik helyről a másikra csapódom, még meg is lepődök, hogy a teleport kristály okozta érzések és gyomorgörcs most egyáltalán nem vonnak uralmuk alá. Hogy mit vártam a túloldaltól? Tulajdonképpen semmit, de az előttem felbukkanó látványért már most megérte megkockáztatni ezt a veszélyesnek tűnő átlépést.
A természet által épített falakból ítélve egy barlangba csöppentem. A plafonon megannyi növény és inda csüng, és a kör alakú terem teljes közepén egy lyuk tátong a plafonon, ahonnan most a hold és megannyi csillag fénye süt be. Ahogy a tekintetemet gyorsan körbefuttattam, az egyetlen be- és kijárata a helynek az a portálablak amit most használtam, a fal mentén ugyanis számos polc és szekrény pihen, tele és tele összetekert pergamenekkel, tetejükön pedig néhány madárka ébredezett az ismeretlen érkezésére. Ám ami leginkább vonzza az ember szemeit, a középen roskadozó asztalok, melyek szabálytalan kört alkotnak egy sosem látott szerkezet körül.  Közelebb kell, hogy lépjek, mert nem hiszem el, amit látok.
A szerkezet egy piedesztálon ülő legalább egy méteres tartály, belőle egyetlen cső vezet ki, amely elfut mellette, le az asztalok alá, és eltűnik a padlózatban. Az asztal szélén álló gyertyák világítják meg a benne fodrozódó zöldes folyadékot, és az abban lebegő, szinte valóságos, most született csecsemő mezítelen alakját. Érzem, hogy az undortól és illetődöttségtől elnyílnak az ajkaim.
A tartály egy kiágaskodó szegén egy címke lóg, melyet még ebből a távból is eltudok olvasni. „45. kísérlet”.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1411
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Okt. 28, 2022 3:24 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Thora minden érzését, aminek hangot ad, a magaménak is tudhatom, hiszen lételemem a megoldásért kutakodni, pontosabban azt megkaparintani. Persze a türelmet nem tagadom meg sem magamtól, sem az előttünk álló problémától, viszont a körülményeink cseppet sem ideálisak egy furmányos koponya kibogozására. Meglehet, egy fél lépés hátra, egy nap pihenő összerendezné az elménket, s olyasmire láthatnánk rá, amire most képtelenek vagyunk, de nem csupán a barna fürtös az, aki úgy érzi, nincs vesztegetni való időnk. Valamit működésbe hoztunk, ha itt és most visszafordulunk, talán elvágnánk az egyetlen lehetőségünket a tisztábban látásra.
A kínzó percek elcsendesedését azonban rögvest felélénkíti Liam üzenete, ami bár túl sok információt és konkrétumot nem tartalmaz, de legalább megerősít a korábbi feltételezésemben a vérrel kapcsolatosan.
- Ez áll itt – bólintok elbizonytalanodott visszakérdezésére, miközben elrugaszkodva az asztaltól, lassacskán mellé sétálok. Homlokráncolva mérem végig újfent a sík dimenzióban nyugvó boltívet, továbbá a cirádás feliratot, hallgatva Thora további felvetéseit. - Hmm… Egyetértenék, ha nem vezetett volna el idáig ennyi nyom. Ha nem lenne minden tette Inorimnak célzó jellegű, meglehet, én sem vesződnék a próbálkozással. Ám a helyében fáradoztál volna ennyi jellel, utalással és körülményeskedéssel, amennyiben nem remélnéd valakitől a titkod felfedését? - tekintek vissza rá. - Persze feltételezhette volna, hogy egy még élő tag jut el ide, de lássuk be, ennyit kérkedni a zsenialitásával nem a bizonytalan jövőre lett bízva. Előrelátóbb volt ennél. Gondolj csak arra, Liammel is megosztotta a titkos nyelvét – magyarázom, ismét felemelve a pillantásomat a szövegre, noha a töprengéssel ez alkalommal sem leszünk előrébb. Választ egyedül a tettek és a próbálkozásaink nyújthatnak, ezért elhatározom, hogy a tenyerem épségét áldozva – éltemben nem először –, fejet hajtok a megérzéseimnek.
- Reméltem, nem szükséges kockáztatnom a fertőt – szusszanok fel megadással. Való igaz, a befelé vezető úthoz mellékelt tüske elég hegyes egy szúráshoz, valamiért mégis úgy érzem, ennél több vérre lesz szükség az ajtó vagy átjáró megnyitásához. Megindulok hát a terem túlsó vége felé, bár félúton sem járok, amikor megakaszt Thora szitkozódása. - Minden rendben? - pillantok rá vissza, ugyanakkor csekély aggodalmam könnyeden szökken tova a tekintetemmel egyetemben, mihelyt a boltív éke vörösen felizzik. - Mi történt? - lépek vissza mellé egészen zavarodottan, de látva vérző tenyerét, hamarost választ kapok a kérdésemre. Állíthatnám, hogy arra már kevéssé, miként lehetett kulcs a vére, ám a lehetőségek tárháza ebben az esetben rendkívül véges. Vagy bármely mágus életerejével megelégedett Inorim, vagy, ami észszerűbb, egy alapítótag vérvonalát követelte a titkához. Néhány kitartott momentumig eltöprengőn méregetem Thorát, viszont a feltételezhetően a fal túloldalról felmorajló zaj magára vonja megfeszült figyelmemet.
Ösztönösen emelem a leány elé a karomat, mintha megvédhetném attól, ha netán ránk omlana a terem, vagy vajmi baljóslatú csapódna felénk a boltív túloldaláról, mindazonáltal bízom benne, a vén mágus nem holmi végzetes csapdát hagyott ránk örökségül.
Az eddig a fal síkjában nyugvó átjáró kavicsokról kavicsokra, kövekről kövekre nyújtózik kifelé, türelemmel domborítva valódi alakját, mélységét és pompáját. Két oldala lekerekített, akárha oszlopok volnának, amelyek felső harmadában vajmiféle pikkelyes mintázat pihen. Csak azt követően, hogy abbamarad a rengés, a zaj, a port felverő mocorgása a képződménynek, jöhetünk rá, hogy azok tulajdonképpen tollaknak készültek, ugyanis végszóként leválva az oszlopokról, egy-egy szárny csapódik ki oldalvást. Ezzel szinkronban fénylik fel az átjáró tulajdonképpeni egésze, szikrázóan tündöklő, aranyszín jelenséget tárva elénk, amelynek fodrozódását apró, bugyborékoló hangok kísérik.
Túloldaláról hirtelen egy aprócska madár érkezik közénk, aki rögvest behatárolva az alagút és a terem szellőző rendszerét, el is tűnik a szemünk elől.
- Úgy vélem, odaát várnak minket a válaszok – jelentem ki, noha meglehet, nem szívesen lépek át egy számomra teljesen ismeretlen vidékre. Ellenben, ha Thora sem most kíván visszafordulni, hát vele együtt veszek el a sejtelmes örvénylésben.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 27, 2022 8:44 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 637 • »
Tüzetesen, centiként haladok a falon a tekintetemmel, keresve bármiféle nem oda illőt. – Bármennyire is szomorú, de nem. – Sóhajtok fel, és a homlokommal nekitámasztom magam a falnak. Egy hangos nyögéssel jelzem, hogy bizony megint zsákutcába futottunk, és ha Liam mégsem tud nekünk segíteni, akkor véget ér a kalandunk mára.
Nem tudom meddig állok ebben a pózban. Érzem, ahogy Ezaras szavai a fülembe kúsznak, de válaszolni nem tudok rájuk. Olyan jó lenne azt mondani, hogy Ezaras ezt is tudja, mint megannyi más dolgot, és csak játszadozik velünk, és ez megint egy újabb játék, amivel türelemre tanít, de nem. Ez a valóság, mi itt vagyunk a föld alatt a mélyben, senki sem tudja hol, és várunk. Hogy mire, magam sem tudom a választ pontosan.
Lehunyt szemem azonnal pattannak is fel, amikor a férfi bejelenti a válaszlevél visszaérkezését. Nem merek hátra fordulni, tartom a pózt, amiben már percek óta állok. Majd akkor érdemlegesnek tartom a megmozdulást, ha valami olyasmi íródik benne, hogy ezt és ezt csináljátok meg, és vigyázzatok a fejetekre, mert itt is szűk lesz az alagút odaát.
Mindkét kezem a falra tapasztva, sandán fordítva oldalra a fejem hallgatom amint Ezaras felolvassa a levelet. Hihetetlen. Inorim képes volt saját kútfőből egy cirádás nyelvet létrehozni, csak azért, hogy biztonságba tudhassa a kísérleteit és azok eredményeit. Most már ha belepusztulok is megakarom tudni mi van a boltív túloldalán. Mi az a hatalmas titok, kísérlet és félelem, ami erre késztette őt? Mégis mivel foglalatoskodott az Ezüst Hajnal társaság, hogy ekkora védelmet állítottak fel?
- Alapító vére? – ráncolom össze a homlokomat a fordításra, amitől apró barázdák gömbölyödnek fel a bőrömön. Már megint a vérrel kapcsolatos. Ekkora ereje lenne a vérnek, hogy mindent is ezzel zárnak le? Lopva pillantok fel a férfira, akivel egy másodperc erejéig találkozik a tekintetünk. Vajon ő sejti, mi áll minden mögött? Vagy ő is ugyan olyan tudatlan ebben, mint én? Félőn pillantok vissza a falra, és olvasom el újra magamban a sort. „Hulljon a vére az alapítónak, hogy záramnak kulcsa legyen.” Kezdem úgy érezni, hogy talán mégsem lenne jó ötlet ennyire belemerülni. Ki tudja mit fogunk odaát találni, lehet olyanba nyúlunk bele figyelmeztetés nélkül, amire legrémesebb álmainkban se gondolnánk.
- Gondolja, hogy elég az alapító vérvonala is? – kérdezek vissza rögtön, a szövegről le sem véve a szemem. – Mármint, a fordítás szerint az alapító vére kell hulljon, nem a családjának. Mi van, ha sosem fogjuk tudni kinyitni, mert minden alapító már rég meghalt? – lehajtom a fejem gondolkodás közben. – Talán ez is végleges védelem. Ha mindegyik meghal, soha nem nyitható fel a zár. – A gondolataim hangosan csúsznak ki az ajkaimon, elfeledve a kérdésről, amit ezután tett fel Ezaras. Kell egy pár másodperc mire észhez kapok, és csak ezután válaszolok.
- A terem túlsó végében mintha láttam volna egy apró levélnyitó kést. De ha kimegy az ajtó elé megint beleakasztani az ujját abba az izébe, szerintem könnyedén kiserken tőle újra a vére – felelés közben lecsúsztatom a kezem a falról amolyan feladásképpen. Hiába nézem távolról, messziről, tapogatva, ezen a kapun bizony át nem megyünk a megoldás hiányában. Viszont ahogy végigszántom a tenyeremet a koszos felületen, a kezemhez kapok szitkozódva.
A falon kiálló festékmaradványok egyike túlságosan kiáll a falból, és oly élesre száradt, hogy könnyedén felsérti a bőröm felső rétegét, aminek következtében a kézcsúsztatás közben egy jókora, ocsmány vércsíkot kenek fel oldalirányba. A fél centis vágást rögtön a számhoz emelem, és a nyálammal próbálom enyhíteni a kezdődő csípés érzését. – Csak is én lehetek ekkora szerencsétlen – motyogom az orrom alatt, miközben hátrálni kezdek a faltól, de a lábaim megmerevednek. A véres tenyerem kicsusszan a lassan eltátó ajkaim közül, úgy bámulom a szemben lévő boltívet, amit másodpercekig csak a vér csúnya össze—visszasága rútít el, azonban egy adott pillanat hevében a boltív foszforeszkáló szövege élesen, és vörösen felizzik, a fal túloldaláról pedig olyan hang érkezik a szobába mintha megannyi kőszikla akarna maga alá temetni egy egész bányarendszert.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1411
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 27, 2022 6:55 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
- Véleményem szerint, aki ennyi körmönfontságot vet be a titkai megőrzésének érdekében, egyetlen mozzanatot sem áldozna az egyszerűségre. Noha sokkal előrébb akkor sem vagyunk, ha ez így is van – jegyzem meg, csípőmet az asztalnak döntve, miközben Thorát figyelve töprengek a lehetséges megoldásokon. Ki tudja, mennyi időt fog felölelni Liam válasza, bár, ha igaza van nyomozó-társamnak, és éppen annyira tettre készen várja, hogy kiderítse a mestere halálának körülményeit, mint mi, akkor nem fogja bőséggel mérni a perceket, amiket a levelére szán.
- Látsz bármi különlegeset? - kíváncsiskodok, ez alkalommal nem sietve mellé, hogy magam is felmérjem a fal részleteit. Ennyi idő után megbízom Thora körültekintésében és ítélőképességében, s amennyiben azt mondja, az égvilágon nincs semmi nyom, ami kimozdíthatna bennünket az egy helyben toporgásunkból, hiszek neki.
- Van ráció abban, amit mondasz. Bízhatott abban, ha valaha ki is derül a titka, az kizárólag olyan kezekbe kerül, amely vagy amelyek méltóak a megismerésére – apró bólintással értek egyet vele, hiszen mindent összevetve ennél biztosabb lábakon álló feltételezést aligha lehetne megfogalmazni. Meglehet, ahogyan annak idején a szövetségükben, ezúttal is azt várja Inorim, hogy örököseikként összedolgozzunk, újdonsült fényt adva az Ezüst Hajnalnak. Ugyanakkor a végletekig ellehetetlenítve a munkásságának megismerését, ugyanis elég lett volna egyikünknek azt mondani, hogy nem hajlandó kockáztatni az életét, karrierjét, s akkor bizony örök homály fedné a halálának rejtelmeit.
Effajta gondolatok között merengve, és tovább figyelve Thora kutakodását, kapja meg egy kis idő elteltével a tekintetemet egy levél, amely lágy mozdulatokkal hullik éppen a karjaim közé. Vagyis szeretne, de még azelőtt az ujjaim közé veszem a levegőben. Nem szólok a leánynak, elsősorban, mert a kíváncsiságom nagyobb annál, minthogy megvárjam a mellém érkezését. Sebtében átfutom a szemeimmel a sorokat, és csak ezt követően szólalok meg.
- Megérkezett Liam válasza – jelentem ki, magamhoz irányítva a koncentrációját, majd megköszörülve a torkomat, belekezdek a felolvasásába. - „Azildor mester! Nem tudom, hol találta ezt a szöveget, de semmi kétségem afelől, hogy Inorim egyik titkát fedezhette fel. A nyelv, amit most lemásolt nekem, ő találta ki, amolyan titkosnyelvként. Az évek során engem is megtanított, így, ha baj volt, vagy akár olyan szöveget rótt le a papírra, amit nem akart, hogy más is olvasni tudja, ezen a kitalált nyelven vetette pergamenre.
Kérem, ha bármit megtud, vagy kideríti a szöveg titkát, keressen fel. Tudnom kell, miért történt ez vele”
– szóról szóra idézem meg Liam papírra vetett gondolatait, nem kurtítva sehol sem a levél tartalmán. - A fordítást is mellékelte – tekintek fel egy röpke szekundumra Thorára. - „Hulljon a vére az alapítónak, hogy záramnak kulcsa legyen.” Liam.
Vér… Megint csak felkeresem egykori tanítványom pillantását, némán tudatva vele, Inorim valóban nem fukarkodott a ravaszságával. Ellenben…
- Nem ismerem a szövetségük alapítóit, feltéve, ha rájuk céloz. Bár lehet egyszerűbb az eset, és elég egy mágus, valamelyik meghatározott ágból – rugaszkodok el az asztalról, szabad kezemmel sokadjára is megvakarászva a szakállamat. - Az sem kizárt, hogy atyám is részt vett a megalapításban, elvégre szűkös egylet voltak. Akad nálad bármi, amivel megvághatom a tenyerem? - vonom fel leheletnyire a szemöldökeimet. Bizton találnánk valamit a helyiségben is, ám azoknak tisztaságában és élességében kevéssé bíznék.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 27, 2022 5:40 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 443 • »
A másolást megpróbálom a lehető leghitelesebben elvégezni, s mielőtt Liam furcsán nézne, hogy semmilyen körítő üzenet nélkül kap egy keszekusza mintasort, néhány szót is felfirkantok a szöveg köré ahová csak bírok, és aláírásként Ezarast adom meg. Elvégre, hihetőbbnek tűnik, hogy ő maga kutakodik minden után, mintsem én nem tudok nyugton a fenekemen maradni. Tudván, hogy sem én, sem Ezaras nem rendelkezik olyan varázstudással, amivel a semmiből lángra tudna kapni a papír, és ezzel célba érjen Inorim tanítványál a kérésem és minden nemű utolsó reményem, bíztam abban, hogy már csak a korából fakadóan megtapasztalt tudás alapján is ki tud fundálni valamit ezügyben.
A fizika törvényei sose voltak az én asztalom, és lenyűgözve nézem végig Ezaras ügyködését a nagyítóval. Ki gondolná, hogy a fénynek ekkora ereje van még akár ilyen kis mennyiségben is. A férfi mindent a helyére tesz, majd kérésének eleget téve arra a pontra teszem le az üzenetet tartalmazó papírt, ahová szükséges. Először szinte fel sem fogom mit mond nekem Ezaras, mert annyira leköt a látvány miként a papír alig pár másodperces később füstölögni kezd egy adott ponton, aztán pedig a csodával határos módon lángra kap, és ezzel egyidőben, ahogy annak lennie kell, a másodperc töredéke alatt elmanifesztálódik, remélhetőleg pont Liam ölébe.
S most, hogy elérkezett az újabb türelemjáték, jut eszembe Ezaras mondata. – Mire gondol? Nekem nagyon úgy tűnik, hogy szimplán drámaiságra akart menni – vonok vállat, majd a mellkasom köré font karokkal lépek a boltív elé.
Az ütött kopott falon semmi nincs néhány kiálló elszáradt festékrétegen és poron kívül. A boltív alakja tényleg tűnik inkább rajzoltnak, mint sem, hogy valóban ott lenne. Akár egy látomás vagy egy illúzió, úgy fekszik bele a mállott festés erezetei közé, és ha valaha sikerül feltörni a zárját, aminek talán az egyetlen lehetőségét a boltív felett húzódó szöveg rejtheti, sem tudom elképzelni, hogy mégis miként fog ez az ajtó kinyílni. Megelevenedik az ajtó, vagy egyszerűen csak egy portál nyílik a vonalak mentén közrefogott semmiben? Minden esetre, a kíváncsiság most nagyon erős bennem, és remélhetőleg Ezarasban is, hogy elég türelem legyen mindkettőnkben a történet végig járásában.
- Talán pont ezért tűnt számára jó tervnek – válaszolok a férfinak ötletelgetve, teljesen háttal állva neki, a falat mustrálva továbbra is. – A hely tökéletesen védve van minden nemű támadástól, és csak egyetlen ember tudja megfejteni, aki még maga sem tudja ennek a helynek a létezését. Így a lehető legkisebb a kockázat.
Tenyeremmel simítgatni kezdem a falat, hátha van benne valami kitüremkedés vagy bármi, ami a szememnek láthatatlan volt, de a tapintás érzékére hivatkozva észreveszek valamit, ami nem oda illik. Talán ezért sem veszem észre percekkel később, hogy a semmiből előbukkan a szobában egy összehajtogatott kis levél, ami szépen lassan Ezaras karjaiba próbál belefészkelődni.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1411
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Okt. 26, 2022 7:14 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Szégyen vagy sem, nem vagyok hozzászokva az izmaim komolyabb igénybevételéhez, mégis jól esik a megfeszített agymunka után valami mást ostromolni a testemen az elmém helyett. A figyelmem kizárólag a feladatra fókuszál, ekként ha nem is hosszú időre, de meg tud pihenni a tudatom. Bár azon a tényen, hogy az előttünk manifesztálódó szöveg számomra teljességgel megfejthetetlen, nem segít az agyam tartalékolása. A homlokomat a köpenyem ujjába törölve, megadó sóhajjal mérem végig újfent a fénylő cirkalmakat, hallgatva Thora jogos meglátásait közben.
- Nem olyan rég – helyesbítek némi homlokráncolással, ami inkább szól a feléledő töprengésemnek, semmint a leány feltételezésének. - Alig másfél éve, és nem tudhatjuk, mióta alapozzák Inorim munkásságának biztonságát – osztom meg vele a saját véleményemet. - Noha nem szabad elmenni a lehetőség mellett sem, hogy más a titok nyitja – ezúttal a mutató- és hüvelykujjammal dörgölöm végig a homlokomat, összeszorítva egy kósza momentumra a szemeimet. Kezdetnek az sem fér a fejembe, miért hagytak ki mindebből, ha tudták, tekintélyes, amit kockáztatnak. Jóformán a sötétben tapogatózunk, és ha nem vetődik fel bennünk, hogy okulhatunk az atyám feljegyzéseiből, még ennyit sem tudnánk.
Kissé lelombozottan pillantok fel aztán rá, igaz, Liam távoltartását illetőn nem akad bennem megbánás. Mindenkinek megvannak a maga titkai, és az enyémet már így is többen ismerik, mint az a szájízemnek megfelel.
- Bármikor visszatérhetünk, ha egyeztettünk vele – ajánlom fel, figyelve, amint újabb gondolat szökken szárnak soha nem nyugvó elméjének lankáin. Nem kérdezek közbe, ehelyett közelebb sétálva hozzá követem nyomon, miként ügyködik a papírral. Az ismeretlen szöveg másolása is sokat regél, ám a kérdése teszi igazán nyilvánvalóvá, miféle tervet eszelt ki. - Nem úgy, mint az elemek urai, sem úgy, mint a hétköznapi ember, ám nem veszett a fejsze nyele – bólintok, körbetekintve a helyiségben, ahol az iménti rendezkedésemkor már észrevettem egy rézszerkezetre erősített nagyítót. Mihelyt megkapja a tekintetemet, még több helyet csinálok a kőből faragott asztalon, és a közepére helyezem a ketyerét. Csupán ezt követően egyengetem a lencse túloldalára a korábban idézett fénygömböt, aminek méretén bár valamicskét csökkentek, de az intenzitását megnövelem.
- Helyezd kérlek a nagyító elé a papírt. Amennyiben a számításaim helyesek, kisvártatva meg kell gyulladnia – avatom be az elképzelésembe, s ha eleget tesz a kérésemnek, a hátam mögött összekulcsolt kezekkel várakozok. - Inorim feladványa egyébiránt a vérre mutatott, és nem hiszem, hogy véletlenségből – vetem fel az idő közben felsejlő gondolatmorzsát a fényes boltív vonatkozásában. A tűz feléledése mindenesetre nem kéreti magát sokáig; eleinte halovány füst kezd felszállni a tűzlevélpapír felületéről, majd egy apró ponton lángra kapva alig másodpercekbe telik, hogy a mágikus pergamen elvesszen a szemünk elől. Néhány pillanatig merő csendben figyelem egykori helyét, mielőtt megint csak kattogni kezdenének bennem azok a bizonyos fogaskerekek.
- Ha Liam valóban ismeri a nyelvet, és neki, nem pedig atyámnak szól mindez, különös, hogy éppen ide rejtette a titkait – simítok végig az arcomon, érezve, hogy ujjbegyeim alatt kisebb labdák gyúródnak a felhalmozódott porból.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Okt. 26, 2022 12:08 am
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 382 • »
Titkon hálás vagyok Ezarasnak, hogy besegít nekem a pakolásba. Lehet, hogy most tettre készen állok fejben, az izmaim sajnos nem egyenlő egy férfierővel, legyen akár sokkal idősebbé is, és minden segítség jól jön, főképp a nagyszekrénynél. Érzem, hogy a homlokomat gyöngyöző izzadtságcseppekbe belesüpped a bútorokról felszálló por, amit megpróbálok időként egyetlen kézmozdulattal eltörölni az arcomról halvány, szürkés csíkot hagyva a bőrömön.
A boltív teljes mivoltát kiszabadítva hátrébb lépek, hogy egészében láthassam, és hogy aztán megint feltörjön bennem a tehetetlen aggódás. Hiába telt órákba a rejtvény megfejtése, csak azért jutottunk tovább, hogy újabb feladványba ütközzünk, ami ráadásul nem is a mi nyelvünkön, sőt, egyik létező nyelven sem íródott. Ahogy Ezaras önmaga is bevallja, hogy hiába a rengeteg nyelv, amit ismer, és beszél is, ez ő rajta is kifog, tehetetlenül sóhajtok fel, és teszem csípőre kezeimet.
- De ez Inorim műve – próbálok logikát találni a semmiben, valahogyan felvenni az egyre jobban elvesződő fonalat. – Miért írna olyan nyelven, amit csak az édesapja ismert, és maga nem, tudván azt, hogy ő már nagyon rég nincs az élők világában? – összefont karokkal a mellkasomon dőlök neki az előbb eltolt könyvespolcnak.
A legnagyobb probléma, hogy egyikőnk sem tud Inorim szándékairól és indítékairól. Miért ide rejtette el? Akarta volna, hogy megtalálják, csak nem rossz kezekben, vagy egyáltalán nem akarta az egészet? Ha utóbbi, lehet, hogy csak biztonságba akarta tudni egy olyan helyen, amit évek, akár évtizedek óta nem keresnek fel, és ahová csak egyetlen ember és annak családja tudja a pontos helyzetét. Az már csak plusz, hogy ez az ember, vagyis ez a család, pontosan a közös társaságuk egyik alapítója.
Lehet, tényleg jobb lett volna Liam-et magunkkal hozni. Elvégre, ő ismerte Inorimot a legjobban – sóhajtok fel, és vele egyidőben egy talán kicsit balga ötlet jut eszembe. A tekintetemmel hamar kiszúrom a papírost az egyik kupac tetejét, ahová Ezaras lerakta a pakolás előtt, és emlékezve, hogy a csodás festmény megtalálása előtt, az egyik falnál ülő asztalkán egy tálka tele volt szórva szénmaradványokkal. Nem egy írótoll, de most megteszi.
- Talán, nem is kell, hogy itt legyen velünk. - Elrugaszkodom a könyvespolctól, és útközben felkapva papírost, az asztalhoz sietek, majd felmarkolva egy adag szenet, visszatérek Ezaras mellé. Letépek a papírból egy jókora, üresen hagyott részt és serényen másolni kezdem a boltívre íródott sort. Miután végzek, Ezaras felé fordulok. – Tudna esetleg tüzet gyújtani?

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1411
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 11:43 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Az orrom alatt somolyogva fogadom a meglátását, amellyel nehéz volna vitába szállni. Magamat sem billogoznám csekélyebb jelzővel, ennek a vonásnak pedig valahonnét öröklődnie kellett. Viszont a családi hozományokat bővebben kivesézni nem marad lehetőségem, még gondolatban sem, hiszen Thora érdekes felfedezést tesz. Aminek hangot is adok, kisebb megrökönyödésére.
- Ohh… vagy úgy - való igaz, ebben a kontextusban már egészen ismerős a papír, noha egyedül ő láthatta teljes valójában az eredetvarázslat folyamán. - Tehát ide került, amikor elégette utolsó mentsvárként… - ráncolom a homlokomat, újfent végigfutva a szemeimmel a sorokat. - Avagy ez a találós kérdés nem puszta szórakozás, hanem vezet is valahová. Kérdés, hogy mit rejt, amit Inorim az atyámra, vagy a halálával rám bízott... – költői feltevés, hisz kevés az esély rá, hogy Thorának több fogalma lenne róla. Olyasvalami ez, ami atyám és Inorim titka volt, s noha egy pillanatra felvetődik bennem, talán nem a mi szemeinknek tartogatta, de holtukból már túl sok ellenvetésük nem lehet. Előttünk áll egy rejtély a mester halálával, a legkevesebb, hogy a végére járunk, biztosítva az örökséget, amiért az életét áldozta. - Előfordulhat, vagy éppen egy szabadmágus szakértelmét hívta segítségül. Akad varázslatuk, amellyel meghatározhatják egy üzenet felbukkanásának vagy éppen eltűnésének idejét – magyarázom eltűnődötten, még mielőtt belefeledkeznénk a feladvány megfejtésébe.
Az első lehetséges megfejtések viszonylag hamar kapaszkodnak fel a tudatomra, de aztán a momentumok percekké, majd órákká nyúlnak a terem sötétjében, ahol egy bizonyos ponton felváltva Thorát, magam idézek fénygömböt a zavartalan látásunk érdekében. Hol a padlót koptatom a cipőtalpaimmal, hol visszahelyezkedek a kőasztalra, megint máskor egykori tanítványommal egyeztetek újra a sorok értelméről, de kár lenne a valóságot elferdíteni, cefet nehezen haladunk a talány megoldásával. Nem segít rajta az egyre fokozódó szomjúságom, ahogyan rejtvény-társam hangos sóhajai sem. Igaz, hibáztatni nem tudom, olykor-olykor belőlem is szívesen felszakadna egy-egy megadással teli szusszanás.
Viszont a kitartásunk nem marad friss hajtás nélkül, és mihelyt kiejtem a megfelelő szót a számon, az eddigi rezzenéstelen csend darabjaira hullik. Összehúzott szemhéjakkal, és egy bizonyos ponton a füleimet takarva figyelem, vajon ránk omlik-e terem boltozata, ehelyett azonban különös boltív jelenik meg a könyvespolccal és egyéb kacatokkal fedett falrészleten.
- Várj, ne egyedül csináld – utasítom türelemre, majd félretéve a papírt, még kissé csöngő füllel lépek mellé, hogy kettőnk erejét latba vetve tüntessük el a torlaszt. Némi porral és kosszal gazdagodva végzünk aztán a munkával, amelynek gyümölcse egy, az íves kanyaron pihenő, fénylő írás előbukkanása. - Én sem – értek egyet Thorával, megelőlegezve az információt afelől, mennyire értek a cirádásan kacskaringó nyelvhez. - Számolatlan nyelvet ismerek, töredéküket beszélem is, de ezzel még éltemben nem találkoztam – osztom meg vele őszintén. - Ha legalább kiolvasni tudná egyikünk, próbálkozhatnánk a megértés varázslatával, de így… - töprengek, megint csak végigsimítva a szakállamon. Aztán közelebb lépek a falhoz, alaposabb mustra alá vetve, hátha akad bármi egyéb nyom, ami a feltételezhető ajtó kinyitásához vezethetne minket. - Talán olyasmi szükségeltetik, amit kizárólag atyám ismerhetett, vagy kizárólag az ő módjában állt alkalmazni - tekintek fel Thorára a görnyedésemből.

// #varázslat: Fényszövés //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 10:47 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 534 • »
Eltorzul az arcom az orknő akt képének látványára. Azt gondolná az ember, hogy valami elmebajos nagy festő munkássága, ami annyira sok pénzt ér, hogy a szörnyűséget is képes széppé varázsolni, és valamelyik a festőért odalévő családtagja égető szükséget érzett e „csodálatos” munka megszerzésére. Hát, tévedtem. Amint leengedem a nehéz ponyvát vissza festményre, hátrébb lépek egyet. – Elég fura családja van – teszem szóvá őszinte gondolataimat, amik persze rögvest elterelődnek a hátam mögött lévő iratkupac legtetején pihengető papírosra.
Ezaras elkéri tőlem a papírt, én pedig döbbenettel kevert izgalommal nyújtom át neki. Az egész kirándulás emiatt történt, és még csak nem is kellett órákon át szenvedni lent a dohszagban.
- Érdekes darab?! – nézek rá érthetetlenül. Most vagy nem emlékszik, vagy egyáltalán nem figyelt akkor, amikor meséltem róla. Az egész látomásról. Inorimról. – Ez az A papírlap – nyomom meg erősen az „a” betűt -, amit Inorim elküldött az elrablásának idején. De a találós kérdés, akkor még nem volt rajta. – köröket kezdek róni a kupacok között, kutakodva ötletek és érvek után, mit miért tehetett a mágus. – Vajon mindvégig rajta lett volna? Csak az elküldés pillanatában, a tűz hatására bukkanhatott elő? – Tippelgetek tovább. – Láttam már olyan tintát, ami hő hatására bukkant elő, addig viszont a szemnek láthatatlan volt.
Masszírozni kezdem a homlokomat. A miértre a válasz keresését most inkább félre teszem, és rákoncentrálok a feladványt megfejtésére. Ezaras minden ötlete tökéletesen illene rá, de valahogy mégsem az igazi. Valami nem jó, bár, ha jó is lenne, mi mutatná meg? Talán felizzik a papíron lévő szöveg pontosan úgy, mint az ajtón kint? A férfi után suttogom a lehetséges megoldásokat, de nemhogy Ezaras örömkiáltását nem hallom, és ezzel sutba vágom a felizzós ötletemet, szó szerint nem történik semmi.
Már a földön ülök, és bámulom magam előtt a könyvtornyot. Fogalmam sincs mennyi ideje üldögélünk itt, egy-két óra után elveszítem az időérzékemet. Néha Ezaras mellém lép, újra és újra megmutatva nekem a papírkát, én pedig egyre stresszesebb vagyok a tehetetlenségtől. Hangosan sóhajtozok, az ujjamon lévő hófehér kristálygyűrűvel babrálok, aztán néha átváltok a karkötőmre.
Morzsolom az ujjaimat, próbálva az agyam legmélyebb bugyraiba merülni megoldásokért, és bármennyire sem akarom bevallani Ezarasnak, teljesen tanácstalan vagyok.
- A probléma ott kezdődik, hogy semmire nem gondolok – válaszolok neki egyre kétségbeesetten. – A szív nem tud összeomolni és elhalványulni, de a… - viszont befejezni már nem tudom a gondolatfoszlányt.
Abban a másodpercben, hogy bár találgatva, de Ezaras ajkairől legördül a „vér” szó, éles hang szűrődik ki a távolabbi falból, ami előtt néhány láda és egy kisebb könyvespolc pihen. Egyre hangosabbá válik a zaj, mígnem szinte fülsüketítővé válik, és a falon, amelyet eddig csak a mállott festék és por fedett, egy hatalmas boltív alakja rajzolódik ki.
Életemben ilyen gyorsan nem ugrok fel a padlóról, mint most, és majd elbotolva rohanok a falhoz, hogy mindent is eltoljak a boltív útja elől. Ha Ezaras segít, úgy hát együtt mozdítunk el mindent, ha nem, annyi baj legyen. Az izgalom és az adrenalin úgy feltölt, hogy akár egy kőgolyót is eltudnék most tolni magam előtt.
Talán csak az izgatottságtól, vagy a dolgok eltolására való koncentrálástól, de egészen addig nem tűnik fel a boltív tetején kirajzolódó, pontosan ugyanúgy fénylő, ám olvashatatlan szöveg, mint ami a bejáraton történt. – Ki sem tudom ejteni – mondom megrökönyödve, miközben felfelé bámulok az írásra. – Maga érti?


Spoiler:

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1411
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 10:06 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Koncentrálva az ajtó kinyitásának feladatára, nem különösebben vetek ügyet az ujjbegyemet érintő, szúrós érzetre, ám Thora szisszenését hallva elfog a kényszer, hogy egy kósza momentumra megszívjam az aprócska sebet, amíg a varázslat kiteljesedésére várunk.
- A sárkányokat a képzeletünk kínálja hozzá – mosolyodok el haloványan, még mielőtt besétálnánk a nehezen szellőző, meglehetősen ritkán látogatott helyiségbe. Ráérős kutatásba kezdek a káosz fogalmát magán viselő teremben, félig-meddig azért szemmel tartva, mihez nyúl vagy mit méricskél tüzetesebben kényszerű vendégem. Ám látva, hogy alaposabb vizsgálat gyanánt éppen a festményt választja, kis híján kiszökik belőlem egy csöndes horkantás. Attól tartok immáron újabb szempárba égett az a látvány, amivel egyetlen jó érzésű léleknek sem szabadna szembesülnie.
- Úgy tudom, hogy a dédnagyapám festette. Nehéz eldönteni, hogy az orkok iránti szenvedélye vagy a művészetekben való járatlansága nagyobb vétek a világunk ellen – humorizálok, igyekezve oldani feltételezett döbbenetét és undorát, minek előtt folytatnám az egyik láda tetején tornyosuló iratok lepakolását. Hallom közben valamiféle papírnak a súrlódását, ám ez alkalommal csupán akkor fordulok a leány felé, miként különös kérdése a magányosan visszhangzó helyiség csöndjébe dobban.
Összevont szemöldökeim akkor sem engednek egymás közeléből, amint folytatja a papíron lévő sorok olvasását, hiszen a megidézett találós kérdés nem a könnyed, frappáns példányok közé tartozik. Mindazon felül, hogy tudtommal nem volt eddig ilyen iromány a rejtekhely része, bár minden lakóját én sem tudtam memorizálni.
- Mutasd – nyújtom felé a kezemet, amint közelebb lépdelek hozzá, és amennyiben átadja nekem a pergament, halkan dünnyögve újfent felolvasom a sorokat. Természetest a papírt, magát is áttanulmányozom. - Érdekes darab… és még érdekesebb feladvány – állapítom meg, visszasétálva az egyik kőasztalig, amelyre a rajta lévő ketyerék és iratok félresöprését követőn félig felülök. A szakállamat vakarászva kezdek lázas töprengésbe, sejtve, hogy a sors nem holmi véletlenségből egyengette elénk a rejtvényt.
- Talán büszkeség… vagy hatalom – gondolkozok félhangosan, figyelve, hátha történik valami az írással, netán a pergamennel, de egyelőre nem követi semminemű mutatvány a hangomat.
Hosszadalmas momentumokig tűnődök hát a megoldáson, olykor Thorának is megmutatva a találós kérdést, ha ő is szeretné tüzetesebb mustra alá vetni, s nem tagadom, mire újabb lehetőségek merülnek fel bennem, a lenti hűvös dacára egészen kimelegszem. Hosszú napot tudok a hátam mögött, és a testem igényeit sem volt időm becsülettel öntözni, a furfangos vers ezért kétségkívül megdolgozza az elmém tekervényeit.
- Hm… Mire gondolsz? Szív? Vagy a vér?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
851
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 1:13 am
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 605 • »
Megérte az a megannyi gyakorlás a bábuval anno otthon. Sokat edzettem nap mint nap, és nem csak a kardvívásra, de az egyensúlyom és állóképességem szintjére is, és lám, beérett egy része ezeknek a nehéz napoknak. Nem mondom, egy pillanatra elfogott a halálfélelem, hogy most métereket zuhanok egészen a lépcsősor aljáig, de időben kapaszkodtam meg a durván vájt falban.
- Nem, semmi baj – válaszolok Ezaras aggódó szavaira, miután úgy fújódik belőlem ki a beszorult levegő, mintha csak egy betört ablak lyukán repül be a szobába, élesen.
Szép lassan haladni kezdünk lefelé, előttünk a fényrózsa komótosan halad és ontja magából maga köré a fényt, mi pedig utána. Csendesen hallgatom Ezarast, szinte magamba szívom a falakról visszaverődő szavait. Mindig is szerettem az ilyen történelmet, és látni azt, hogy mivé válik egy város az évszázadok alatt, szinte teljesen elvarázsol.
Folyamatosan a körülöttem lévő környezetet mustrálom a tekintetemmel, természetesen figyelve az alattam elnyúló mélyt, majd nem sokkal később az előttünk elhúzódó, a végét sem látható folyosót. Fel sem tűnik, hogy hiába a lassú tempó, elég gyorsan leérünk a lépcsősor aljára, tehát vagy rövid volt, vagy ennyire beszippantott a látvány. Lazán tovább sétálnék magam köré bámulva, amikor Ezaras hirtelen megálljt parancsol azzal, hogy megveti a lábait egy rúnákkal, vésetekkel teli kőajtó előtt. Rúnaolvasásban vagyok a leggyengébb, így, ha akarnék se tudnék kibogarászni belőlük semmit, de azt látom, hogy rengeteg van belőlük, szinte az egész ajtót behálózza.
Ezaras kérésére hátrébb lépek, és hagyom, hogy leejtse az állam egészen a földig. Az még hagyján, hogy valami fura nyelven szólal meg, ami tulajdonképpen nagyon is hasonlít a varázsigék nyelvére (tegyük hozzá, sosem tudtam, hogy ebből beszélt nyelv is létezett), de amikor az ujjával egy általam nem látott kis tüskébe nyúl bele, felszisszenek. A vérrel nincs bajom, de tudva, hogy milyen fájdalmas amikor így megszúrnak, rögtön együttérzésre késztet. Ennek hatására viszont az ajtókon lévő rúnák egyes egyedei felvillannak, és mint a csillagok úgy kezdenek szikrázni, aminek a vége az ajtó túloldalán felszerelt megannyi zár kattanásainak hangzása.
- Na ez már kezd hasonlítani a felvázolt képzeleteimhez – jegyzem meg amolyan költőien, és miután Ezaras belép a sötét, kicsit büdös terembe, követem én is.
A szobától tényleg ennyit vártam, mint amennyit mutat. Egy rég elfeledett raktárszobát, megannyi aprósággal, emlékkel megtöltve, amit utoljára ki tudja mikor látogattak meg. A polcos szekrényeken és ládákon megfeküdt porból és pókhálóból ítélve nagyon, de nagyon régen. Ahogy Ezaras kezd kutakodni a homijai között, úgy én is felfedezőútra indulok. Megannyi irat és dokumentum szerteszét, csak az istenek tudják mennyi időt fogunk itt elfecsérelni, mire megtaláljuk, ha egyáltalán megtaláljuk, amiért jöttünk. Érdeklődve emelem fel az egyik ponyvát a fal mentén, de épp annyira, hogy a mögötte megbúvó festmény látványára, sokkolódva és undorral az arcomon engedjem is vissza a másodperc töredéke alatt. Mégis ki a jó lélek fest ilyeneket, atyaég.
De talán mégis a sors akarta így, hogy megnézzem, mert amint 180 fokot fordulok a hátam mögé, minél messzebb a festménytől, kiszúrok egy papírost egy halom irat tetején. Nem lenne szembeötlő, de a fényben látszik, hogy ezt a papírkát nem évekkel ezelőtt hagyták itt, sőt, egy porszem sincs rajta. Rögtön a papírhoz lépek, és felemelve azt kikerekedik a szemem. Ilyen nincs. Végigfuttatom a szemeimet a már látott íráson, de feltűnik, hogy az aljára bizony eddig még sosem látott sorok íródtak.
- Mi vagyok? – teszem fel az indokolatlan kérdést, de mielőtt Ezaras visszakérdezhetne, tovább olvasom a papírra vetett szöveget. –

Ha megvan kötve a sorsom, királyokat és parasztokat választok.
Ha kiszabadulok, háború vagy sírás követ.
Ha megtelítődöm, ifjúságok vágyait és dühét mozdítom előre,
ha felszabadulok, összeomlok, és végül elhalványulok.
Ha a sors újfent kiszabadít, utánam gyakran a halál lépdel.

- Mondd, mi vagyok? – fordulok végül teljes testtel a férfi felé.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1411
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Titkok kertje Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 16 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
 Similar topics
-
» El'Alora, Titkok kertje
» Szarvas-pecsétes titkok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora-
Ugrás: