Hamiskás vigyort erőltettem az arcomra Edellyn pillantására. Tényleg nem akartam így köszönteni az ittenieket, hogy ez a vége. Nem tudom, mi történhetett, de lehet jobb is elengedem az egészet, és arra fókuszálok, ami a célom jelenleg. - Köszönöm, de – válaszoltam Nasirnak, miközben felemeltem a már kezemben lévő borral teli poharat. Kiléptem a körből és a terített asztalok egyikéhez sétáltam, hogy kutassak magamnak valamiféle ételt. Már kezdtem kínosnak érezni a dolgot, még a végén az fog lejönni az emberekben, hogy az ingyen kajára megyek. Ami félig igaz is, de erről nem kell tudniuk. Találtam is magamnak valami narancssárga színű öntettel meghintett fehér tésztájú süteményt, és mivel nagyon apróra lett feltálalva, így azt egy harapásra le tudtam nyelni. Nagyon, de nagyon finom volt, rögtön a szalvétára helyeztem még kettőt, és úgy mentem vissza a többiekhez. Direkt az öreg mágus mellé álltam, hogy szóba elegyedhessek vele. - Elnézést, a legutolsó emlékem szerint, volt hozzám egy kérdése, mi szerint miért fogadna fel maga mellé egy ismeretlen lányt – kezdtem bele a mondandómba. – Elsősorban, már bemutatkoztam, tehát ismeretlen már nem vagyok az Ön számára, másodsorban pedig Ön az egyetlen, aki fénymágiával foglalkozik jelenleg itt, és úgy hiszem, a legjobb tanárom tudna lenni pontosan emiatt. Nem sok mindent tudok, csak egy-két varázslatot tanultam meg Edellyn könyveiből, de azok egész jól mennek már. De a tudásvágyam és a kitartásom elég nagy ahhoz, hogy a lehető legjobbra tudjam fejleszteni, természetesen az Ön segítségével – fejeztem be végül egy szuszra. Ha végig a szemembe nézett, akkor tartottam a tekintetét végig, és még utána is, várva a válaszát.
Szinte biztosra vettem, hogy idővel Ezaras át fogja gondolni Edellyn kérését. A kíváncsiságát biztosan felkeltette már a lány, egy efféle ajánlólevél után. Alig, hogy befejezték az erről való tárgyalást, vissza is tért hozzánk Thora. - Thora, kedves! - üdvözöltem. - Edellyn már betegre aggódta magát miattad - hamiskás mosoly kúszott az arcomra. - Csupán a kellemes társaságunkról maradtál le. Kérsz egy kis bort? - kérdeztem, és már öntöttem is neki egy kupába. - Azt hiszem, a puncsból neked is elég volt. Fél füllel elcsíptem Ezaras és Reina beszélgetését. Igazán meglepett a nő hirtelen modorváltása. Eddigi viselkedése után ez az engedelmes, mármár meghunyázkodó egyetértés szokatlan volt. Ha nem tudnám, hogy a borom teljesen tiszta, azt hinném, hasonló hatással lehetett rá, mint a puncs. Bár ki tudja. Ezt követően Edellynhez és Catehez fordultam. - Nagyrészünk valóban mágiahasználó, míg mások csupán élvezik a mágia kínálta lehetőségeket - tettem hozzá, belekontárkodva megkezdett beszélgetésükbe. Remélem, egyikük sem veszi rossz néven. Őszintén szólva, felkeltette érdeklődésemet a leány.
Félsikernek könyvelem, hogy Ezaras fontolóra veszi, s ahogy érzékelem, sikerült bogarat raknom a fülébe. Thorának pedig ennél nem is hozhatott volna nagyobb ajándékot az este. Remélem nem rontja majd el. A társaság csendben álló tagja felé fordulok. Különös, hiszen úgy látszik, valóban újonc errefelé. Fél füllel figyeltem eddig a kérdéseit, és a válaszokat. - Meglehet, itt mindenki mágiahasználó, ám kedves Cate - idéztem fel a nevét - te koránt sem tűnsz annak. Javíts ki, ha tévedek. Ám úgy mégis mi szél hozott köreinkbe? - kíváncsiskodok szolidan. Amíg a válaszát várom, beleiszok a boromba, és kitekintek a társaság gyűrűjéből. Csak nem az az ismerős barna fej? És egyben. Kész szerencse. Invitálásként megérintem a hátát, ám le is engedem a kezem. A "malőr" említésére inkább csak jelentőségteljesen ránéztem. - Semmi olyasmiről, ami kevésbé lenne aktuális - itt Ezarasra pillantottam, majd vissza a lányra - s ami ne lenne ígéretes számodra - ezt már inkább csak neki mondom, le is halkítom a hangom.
Nem hagyom soha sem pillantás nélkül a vonzó férfit, s néha-néha rá lesek. Talán a bor lassan egyre jobban felold engem is, bár nagyon kevés, mit fel kell oldania. Hallottam róla dolgokat, érdekelne igazak-e. Nem akarok jobban bele menni a beszélgetésbe, nem akarok feltűnést kelteni. Ám most már szemmel fogom tartani a leányt, azt biztos. Végig hallgatom, amit mondanak, hát ha valami a hasznomra válik. Olyan, mintha le akarnák nyomni a leányt a torkán. Miért kell ehhez a mester, értem bizonyosan könnyebb és jobb egy tanárral, ám jómagam is boldogultam nélküle. Hmm, harapunk is mester? Figyelem, egy picinyke mosollyal, ahogyan helyre teszi, azonban majd az én „nevem” is felcsendül, ami már kevésbé kellemesebb. Úgy kapom oda enyhe meglepettséggel a tekintettem. Oh a fene, jogos kérdés. - Nincs, de gondoltam hátha. – Felelem. - Értem, elnézést a kontárkodásomért Uram. – Felelem tisztelettudóan, de belül inkább ordítok. Egy vivern hunyászkodjon meg, áh.. felháborító. Ám majdan beszélgetésünk tárgya is megérkezett.
- Hát, csak Edellynt ismerem én is közülük – álltam fel, és aprót biccentettem köszönve a pohár italt. – A nő, aki az öreg mágussal beszélget. Most éppen az a cél, hogy a tanítványa legyek. Szóval, igazából ezért jöttünk. Ha minden jól megy, itt fogok maradni egy időre – mosolyodtam el, miközben együtt sétáltunk vissza a többiekhez. - Bocsánat, hogy eltűntünk – szóltam közbe a beszélgetésbe, mikor beléptünk az emberek gyűrűjébe, és felemeltem a már megtisztított kezemet. – Volt egy kis malőr – húztam félre a számat egy pillanatra. – Szóval, miről maradtunk le? – kérdeztem mosolyogva, ide-oda pillantgatva a jelenlévők között, hátha valaki tud nekem adni valami érdemleges választ.
A szemöldököm leheletnyi emelkedésével fogadom a tegezés bizalmasságát, mely bizton veszem, frappáns eszköz a megpuhításom érdekében. Persze a megfigyelésem dacára csendben, türelemmel és tisztelettel végighallgatom, noha idővel kezd egészen szórakoztatóvá válni, hogy mint az acsarkodó kutyák, úgy szállnak be egyre többen ártalmatlan kérdezősködésem fonalába. Sokakat megmozdít ez az ismeretlen leány, de vajon miért? Mit remélnek tőle olyannyira rajtam keresztül? Hatalmat, információt, pozíciót vagy valami egészen mást? Kár, hogy a bál békessége és az illem megtartása érdekében nem szegezhetem nekik a kérdést. - Kedves Arienthe kisasszony, nagyra értékelem a véleményét. Amint időm engedi, magam is kitapasztalom, mennyire is remekelnek ezek az adottságok – ennyi s nem több, mit jelenleg kínálhatok a számára. Újabbat kortyolok a boromból, mielőtt Nasirra pillantanék. - Köszönöm, Tanácsos a meglátást, de egyelőre boldogulok még az ügyeim intézésében. Noha érdekfeszítő beszédtéma alatt igazán kibonthatnád a buzgóságod okát – emelem meg a szemöldökeimet ismét, azonban az Árnyak ékét sem felejtem, ki igazi opportunista benyomását keltve szólt közbe a beszélgetésünkbe. - Neriyra kisasszony, öröm hallani az önzetlen segítségnyújtását, ám van már tapasztalata a saját ágát tekintve az okításban? - teszem fel a kérdést, melyre a válasz egyértelműbb a napszakok váltakozásánál. - Egy Főnixet csupán egy Főnix nevelhet ki, a rendünk szigorúan korlátozódik.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Egy rövid választ kapok a kérdésemre, de úgy tűnik érdekesebb téma köti le őket, amihez én nem igen tudok mit hozzáfűzni. Nagyon is kívülállónak érzem most magam, ami kissé zavaró a számomra. Kiürítem poharam tartalmát, majd pár lépéssel arréb az asztalhoz sétálva elveszek egy süteményt, amibe óvatosan bele is harapok. Hátat fordítva az asztalnak nézek megint körbe az ünneplőkön. Ez nem az én világom. Ez Ariedné világa volt. Nem is értem miért jöttem el. Jó ötletnek tűnt, de... Talán haza kellene inkább mennem.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Vas. Dec. 19, 2021 10:29 pm
- Az elvarázsolt puncs...úgy láttam, mindenkiből mást hozott ki és senki sem örült neki igazán. - Látom rajta, hogy zavarja a dolog, de bízom benne, hogy túl fogja tenni magát rajta. Talán némi hagyományos alkohol segíteni fog ebben. Érdeklődve hallgatom a történetet, és bár nem adom jelét, hogy észrevettem, hogy fájdalmat okoztam, azért még a korábbinál is óvatosabban járok el. Felvont szemöldököm és ó-ra nyíló ajkaim láttán Thora is tudhatja, hogy mennyire meglepett. - Azt hittem, hogy erre már viszonylag korán ráébrednek, akik képesek ilyesmire. De ... ez nagyszerű! Sosem ismertem egy varázslót sem! - Rámosolygok, de aztán szinte azonnal el is fintorodom. - Az a szörnyű puncs! - csak rázom a fejem egy ideig, aztán viszont megpaskolom a kezét, vigyázva, hogy ne okozzak fájdalmat. - Semmiség! Még jó, hogy nem olyan kis zsebkendőtartóval jöttem, mint mindenki más. - Én is a többiekre pillogok aztán felállok, és leemelek két pohár bort a szomszédos asztalon pihenő tálcáról. - Menjünk! A barátaid? Érdekes...embereknek tűnnek. - Az egyik poharat Thora kezébe adva indulok a kert felé, de hagyom, hogy ő érkezzen előbb. Én ugyanis nem ismerek ott senkit Cate-en kívül.
Néha felszisszentem a fájdalomra, ahogy Wynva óvatosan próbálta kitisztítani a sebeimet. - A legszebb az egészben, hogy nem is emlékszem, miért történt ez. És hogy mitől. Szóval, elhiheted, hogy nem volt szándékomban szétroncsolni a kezem – nevettem fel kínomban. Borzasztó érzés volt semmire sem emlékezni. Szinte olyan, mintha megszűntél volna létezni arra az időszakra és mikor visszatérsz, mintha minden ugyanaz lenne, de mégsem. – Hát, nem fogod elhinni, de kiderült, hogy többre vagyok képes, mint egy kis kardforgatás – szorítottam össze az ajkaimat. Pont sikerült eltalálnia a kezem egy pontját, ahol mély volt a seb és irgalmatlanul fájt. – Emlékszel, még az Ősök éjjelére? Amikor ránk támadt az a farkas, és mondtam Ronnak, hogy a lába sérült? – kérdeztem tőle. Tudom, hogy hónapok teltek el, de egy olyan jelenetet nagyon nehezen felejt el az ember. Én sose fogom. - Azt azért tudtam, mert varázsoltam. Tudatlanul. Hihetetlen, de mágiahasználó vagyok. Mindig is az voltam. És így visszatekintve a rengeteg megmagyarázhatatlan történetekre az emlékeimben, végre értelmet nyertek. Ahogy őt néztem várva a válaszát, belenyilallt a fejembe egy apró fájdalom, mintha egy tű szúrtak volna a halántékomban, és végre derengeni kezdett az elmúlt fél óra emlékei. - Te szerelmet vallottál nekem? – nyögtem ki a kérdést őrá pislogva. – Inkább ne is válaszolj – ráztam meg a fejemet. – Köszönöm szépen a segítséget. Ahogy nézem – a távolban lévő többiekre emeltem a tekintetem -, néhányan visszatértek közénk. Visszamegyünk hozzájuk?
- Ezt már szeretem - biccentettem Ezarasnak, egy pillanatig elgondolkodva, miről is akarhat beszélgetni. Mindenesetre, kíváncsivá tett, idővel sort kerítünk rá. Ám ezt a vidám hölgykoszorút egyikünk sem hagyná most itt, azt hiszem. - Tudtommal igen - feleltem Cate mágiahasználatra vonatkozó kérdésére. Mondjuk ez a mágustoronyban nem meglepő, de ezt nem tettem hozzá. Nagyon látszik, hogy nem idevalósi. Nade akkor hová? A neki tett finom utalásom után elkaptam Reina tekintetét egy pillanatra, amiből mintha egyfajta irigységet olvastam volna ki... Pedig azt hittem, neki inkább az öregemberre fáj a foga. Edellyn elkezdte puhítgatni Ezarast, Thora tanításával kapcsolatban. Még ha vonakodna is a mester, biztos vagyok benne, hogy reggelig Lyn lyukat beszél a hasába. Vagy így, vagy úgy. Ismerem már egy ideje, megvannak a módszerei. Azért, mint a mágustanács egy másik megbecsült tagja, nem árthat, ha én is belepofátlankodok kicsit a témába. - Ha engem kérdezel, szerintem jót tenne neked egy tanítvány - sandítottam Ezarasra. - Téged is megfiatalítana.
Edellyn Arienthe, Thora Haleye, Ezaras Azildor and Reinaakviin Kedvelték
Amikor Nasir válaszolt a hölgynek, elfojtottam egy mosolyt, és inkább belekortyoltam a boromba. Ohó, de még milyen édesek is azok... Bár úgy látom, nem Thora az egyetlen, aki semmilyen ismerettel nem bír az itt zajló eseményekről. Hogy is hívják? Cate? Lényegtelen, valószínűleg úgy se jegyzem meg a szükségesnél tovább. A fekete hajú nőével is hasonlóan vagyok, Reina. Ő sem tűnt egyáltalán ismerősnek, viszont annál komfortosabban mozgott. - Mond, kedves Azildor, hagytál esélyt arra, hogy bizonyítson neked? Te tudhatnád a legjobban, nem szabad első látásra ítélni - a hangomban nincs él, hiszen a tiszteletet megadom a férfinak, azonban nagyon is komolyan szólok. - Én magam se ismerem rég, viszont egyértelműen remek adottságai vannak a mágiához. Természetesen ez édeskevés ahhoz, hogy valakiből mágus váljék, viszont kár lenne veszni hagyni. Az eddigi tanulmányokban nagyon is jónak mutatkozott. Nem akartam Thora helyett megküzdeni azzal, hogy a Mester a kegyeibe fogadja, pusztán egy kicsit kiköveztem előtte az utat. Amikor a fekete hajú nő megszólalt, felé fordítottam a fejem. - Úgy hiszem, ez nem rajtam múlik, bár tény, hogy előnyösebb lenne, ha az ágában jártas mágustól tanulna - felelem formális mosollyal, azonban a megérzéseim közel sem ilyen derűsek. Az tény, hogy nem dönthetek Thora helyett, és nem is akarok, viszont továbbra is az lesz a legjobb, ha figyelemmel kísérem. Őz ő a farkasok között.
Láthatólag színlelt szavaira halvány mosolyt engedek. Oh, kis vérmes. Ki lehet ez a nő, hogy ennyire benne vannak a kis fenekében? Félre biccentem a fejem, és figyelmesen hallgatom őket. - Reina. –Mondom finoman perdítve a nevem a nőnek. Nasir is válaszol, amire sóhajtok egy vágyakozót halkan. Hogy lehet, hogy én ide még nem lettem meghívva? Az új kortyolásomat, amit a nő kis bájos ártatlan kérdése után nyeltem, félbe szakítom. Fénymágia, jól hallottam. - Nos, igazán érdekes mágia irányzat. – Szúrom be oda a gondolatomat. Mester válaszán felbuzdulva szólaltam meg ismét. - Ugyan badarság, hiszen más mágiában vagyok jártas, ám amennyiben a mesternek nincs ideje a tanítatására, én szívesen szárnyaim alá veszem az ifjoncot. – Mosolyodom el. Az alvilágra! Talán ő lesz a kulcsa az átkom megtörésének. Talán ennyi év után ezt az istenek küldték nekem. Hiszen nagyobb esélyem van a leánynál, ha segítem, s eléri a szintet, hogy levehesse az átkom, mint Aziladornál. Talán ez a nő is mágus, vajon ő milyen ágazattal rendelkezik? Egy újabb kedves kis kérdés a most már tudom, hogy Catetől. Vajon honnan érkezett, a csillagokból, vagy csak gyermekies a lelke? Ám bár igaz az is, hogy nem feltétlen kell tudnia, hogy ki az és nem feltétlen csak azok vannak erre az eseményre sem meghívva.
Szinte biztosra vettem, hogy idővel Ezaras át fogja gondolni Edellyn kérését. A kíváncsiságát biztosan felkeltette már a lány, egy efféle ajánlólevél után. Alig, hogy befejezték az erről való tárgyalást, vissza is tért hozzánk Thora.
A szemöldököm leheletnyi emelkedésével fogadom a tegezés bizalmasságát, mely bizton veszem, frappáns eszköz a megpuhításom érdekében. Persze a megfigyelésem dacára csendben, türelemmel és tisztelettel végighallgatom, noha idővel kezd egészen szórakoztatóvá válni, hogy mint az acsarkodó kutyák, úgy szállnak be egyre többen ártalmatlan kérdezősködésem fonalába. Sokakat megmozdít ez az ismeretlen leány, de vajon miért? Mit remélnek tőle olyannyira rajtam keresztül? Hatalmat, információt, pozíciót vagy valami egészen mást? Kár, hogy a bál békessége és az illem megtartása érdekében nem szegezhetem nekik a kérdést.
Egy rövid választ kapok a kérdésemre, de úgy tűnik érdekesebb téma köti le őket, amihez én nem igen tudok mit hozzáfűzni. Nagyon is kívülállónak érzem most magam, ami kissé zavaró a számomra.