Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Titkok kertje - Page 2 KaDiPE5
Titkok kertje - Page 2 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Titkok kertje

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 9 ... 16  Next
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 11:43 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Az orrom alatt somolyogva fogadom a meglátását, amellyel nehéz volna vitába szállni. Magamat sem billogoznám csekélyebb jelzővel, ennek a vonásnak pedig valahonnét öröklődnie kellett. Viszont a családi hozományokat bővebben kivesézni nem marad lehetőségem, még gondolatban sem, hiszen Thora érdekes felfedezést tesz. Aminek hangot is adok, kisebb megrökönyödésére.
- Ohh… vagy úgy - való igaz, ebben a kontextusban már egészen ismerős a papír, noha egyedül ő láthatta teljes valójában az eredetvarázslat folyamán. - Tehát ide került, amikor elégette utolsó mentsvárként… - ráncolom a homlokomat, újfent végigfutva a szemeimmel a sorokat. - Avagy ez a találós kérdés nem puszta szórakozás, hanem vezet is valahová. Kérdés, hogy mit rejt, amit Inorim az atyámra, vagy a halálával rám bízott... – költői feltevés, hisz kevés az esély rá, hogy Thorának több fogalma lenne róla. Olyasvalami ez, ami atyám és Inorim titka volt, s noha egy pillanatra felvetődik bennem, talán nem a mi szemeinknek tartogatta, de holtukból már túl sok ellenvetésük nem lehet. Előttünk áll egy rejtély a mester halálával, a legkevesebb, hogy a végére járunk, biztosítva az örökséget, amiért az életét áldozta. - Előfordulhat, vagy éppen egy szabadmágus szakértelmét hívta segítségül. Akad varázslatuk, amellyel meghatározhatják egy üzenet felbukkanásának vagy éppen eltűnésének idejét – magyarázom eltűnődötten, még mielőtt belefeledkeznénk a feladvány megfejtésébe.
Az első lehetséges megfejtések viszonylag hamar kapaszkodnak fel a tudatomra, de aztán a momentumok percekké, majd órákká nyúlnak a terem sötétjében, ahol egy bizonyos ponton felváltva Thorát, magam idézek fénygömböt a zavartalan látásunk érdekében. Hol a padlót koptatom a cipőtalpaimmal, hol visszahelyezkedek a kőasztalra, megint máskor egykori tanítványommal egyeztetek újra a sorok értelméről, de kár lenne a valóságot elferdíteni, cefet nehezen haladunk a talány megoldásával. Nem segít rajta az egyre fokozódó szomjúságom, ahogyan rejtvény-társam hangos sóhajai sem. Igaz, hibáztatni nem tudom, olykor-olykor belőlem is szívesen felszakadna egy-egy megadással teli szusszanás.
Viszont a kitartásunk nem marad friss hajtás nélkül, és mihelyt kiejtem a megfelelő szót a számon, az eddigi rezzenéstelen csend darabjaira hullik. Összehúzott szemhéjakkal, és egy bizonyos ponton a füleimet takarva figyelem, vajon ránk omlik-e terem boltozata, ehelyett azonban különös boltív jelenik meg a könyvespolccal és egyéb kacatokkal fedett falrészleten.
- Várj, ne egyedül csináld – utasítom türelemre, majd félretéve a papírt, még kissé csöngő füllel lépek mellé, hogy kettőnk erejét latba vetve tüntessük el a torlaszt. Némi porral és kosszal gazdagodva végzünk aztán a munkával, amelynek gyümölcse egy, az íves kanyaron pihenő, fénylő írás előbukkanása. - Én sem – értek egyet Thorával, megelőlegezve az információt afelől, mennyire értek a cirádásan kacskaringó nyelvhez. - Számolatlan nyelvet ismerek, töredéküket beszélem is, de ezzel még éltemben nem találkoztam – osztom meg vele őszintén. - Ha legalább kiolvasni tudná egyikünk, próbálkozhatnánk a megértés varázslatával, de így… - töprengek, megint csak végigsimítva a szakállamon. Aztán közelebb lépek a falhoz, alaposabb mustra alá vetve, hátha akad bármi egyéb nyom, ami a feltételezhető ajtó kinyitásához vezethetne minket. - Talán olyasmi szükségeltetik, amit kizárólag atyám ismerhetett, vagy kizárólag az ő módjában állt alkalmazni - tekintek fel Thorára a görnyedésemből.

// #varázslat: Fényszövés //
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 10:47 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 534 • »
Eltorzul az arcom az orknő akt képének látványára. Azt gondolná az ember, hogy valami elmebajos nagy festő munkássága, ami annyira sok pénzt ér, hogy a szörnyűséget is képes széppé varázsolni, és valamelyik a festőért odalévő családtagja égető szükséget érzett e „csodálatos” munka megszerzésére. Hát, tévedtem. Amint leengedem a nehéz ponyvát vissza festményre, hátrébb lépek egyet. – Elég fura családja van – teszem szóvá őszinte gondolataimat, amik persze rögvest elterelődnek a hátam mögött lévő iratkupac legtetején pihengető papírosra.
Ezaras elkéri tőlem a papírt, én pedig döbbenettel kevert izgalommal nyújtom át neki. Az egész kirándulás emiatt történt, és még csak nem is kellett órákon át szenvedni lent a dohszagban.
- Érdekes darab?! – nézek rá érthetetlenül. Most vagy nem emlékszik, vagy egyáltalán nem figyelt akkor, amikor meséltem róla. Az egész látomásról. Inorimról. – Ez az A papírlap – nyomom meg erősen az „a” betűt -, amit Inorim elküldött az elrablásának idején. De a találós kérdés, akkor még nem volt rajta. – köröket kezdek róni a kupacok között, kutakodva ötletek és érvek után, mit miért tehetett a mágus. – Vajon mindvégig rajta lett volna? Csak az elküldés pillanatában, a tűz hatására bukkanhatott elő? – Tippelgetek tovább. – Láttam már olyan tintát, ami hő hatására bukkant elő, addig viszont a szemnek láthatatlan volt.
Masszírozni kezdem a homlokomat. A miértre a válasz keresését most inkább félre teszem, és rákoncentrálok a feladványt megfejtésére. Ezaras minden ötlete tökéletesen illene rá, de valahogy mégsem az igazi. Valami nem jó, bár, ha jó is lenne, mi mutatná meg? Talán felizzik a papíron lévő szöveg pontosan úgy, mint az ajtón kint? A férfi után suttogom a lehetséges megoldásokat, de nemhogy Ezaras örömkiáltását nem hallom, és ezzel sutba vágom a felizzós ötletemet, szó szerint nem történik semmi.
Már a földön ülök, és bámulom magam előtt a könyvtornyot. Fogalmam sincs mennyi ideje üldögélünk itt, egy-két óra után elveszítem az időérzékemet. Néha Ezaras mellém lép, újra és újra megmutatva nekem a papírkát, én pedig egyre stresszesebb vagyok a tehetetlenségtől. Hangosan sóhajtozok, az ujjamon lévő hófehér kristálygyűrűvel babrálok, aztán néha átváltok a karkötőmre.
Morzsolom az ujjaimat, próbálva az agyam legmélyebb bugyraiba merülni megoldásokért, és bármennyire sem akarom bevallani Ezarasnak, teljesen tanácstalan vagyok.
- A probléma ott kezdődik, hogy semmire nem gondolok – válaszolok neki egyre kétségbeesetten. – A szív nem tud összeomolni és elhalványulni, de a… - viszont befejezni már nem tudom a gondolatfoszlányt.
Abban a másodpercben, hogy bár találgatva, de Ezaras ajkairől legördül a „vér” szó, éles hang szűrődik ki a távolabbi falból, ami előtt néhány láda és egy kisebb könyvespolc pihen. Egyre hangosabbá válik a zaj, mígnem szinte fülsüketítővé válik, és a falon, amelyet eddig csak a mállott festék és por fedett, egy hatalmas boltív alakja rajzolódik ki.
Életemben ilyen gyorsan nem ugrok fel a padlóról, mint most, és majd elbotolva rohanok a falhoz, hogy mindent is eltoljak a boltív útja elől. Ha Ezaras segít, úgy hát együtt mozdítunk el mindent, ha nem, annyi baj legyen. Az izgalom és az adrenalin úgy feltölt, hogy akár egy kőgolyót is eltudnék most tolni magam előtt.
Talán csak az izgatottságtól, vagy a dolgok eltolására való koncentrálástól, de egészen addig nem tűnik fel a boltív tetején kirajzolódó, pontosan ugyanúgy fénylő, ám olvashatatlan szöveg, mint ami a bejáraton történt. – Ki sem tudom ejteni – mondom megrökönyödve, miközben felfelé bámulok az írásra. – Maga érti?


Spoiler:

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
953
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 10:06 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Koncentrálva az ajtó kinyitásának feladatára, nem különösebben vetek ügyet az ujjbegyemet érintő, szúrós érzetre, ám Thora szisszenését hallva elfog a kényszer, hogy egy kósza momentumra megszívjam az aprócska sebet, amíg a varázslat kiteljesedésére várunk.
- A sárkányokat a képzeletünk kínálja hozzá – mosolyodok el haloványan, még mielőtt besétálnánk a nehezen szellőző, meglehetősen ritkán látogatott helyiségbe. Ráérős kutatásba kezdek a káosz fogalmát magán viselő teremben, félig-meddig azért szemmel tartva, mihez nyúl vagy mit méricskél tüzetesebben kényszerű vendégem. Ám látva, hogy alaposabb vizsgálat gyanánt éppen a festményt választja, kis híján kiszökik belőlem egy csöndes horkantás. Attól tartok immáron újabb szempárba égett az a látvány, amivel egyetlen jó érzésű léleknek sem szabadna szembesülnie.
- Úgy tudom, hogy a dédnagyapám festette. Nehéz eldönteni, hogy az orkok iránti szenvedélye vagy a művészetekben való járatlansága nagyobb vétek a világunk ellen – humorizálok, igyekezve oldani feltételezett döbbenetét és undorát, minek előtt folytatnám az egyik láda tetején tornyosuló iratok lepakolását. Hallom közben valamiféle papírnak a súrlódását, ám ez alkalommal csupán akkor fordulok a leány felé, miként különös kérdése a magányosan visszhangzó helyiség csöndjébe dobban.
Összevont szemöldökeim akkor sem engednek egymás közeléből, amint folytatja a papíron lévő sorok olvasását, hiszen a megidézett találós kérdés nem a könnyed, frappáns példányok közé tartozik. Mindazon felül, hogy tudtommal nem volt eddig ilyen iromány a rejtekhely része, bár minden lakóját én sem tudtam memorizálni.
- Mutasd – nyújtom felé a kezemet, amint közelebb lépdelek hozzá, és amennyiben átadja nekem a pergament, halkan dünnyögve újfent felolvasom a sorokat. Természetest a papírt, magát is áttanulmányozom. - Érdekes darab… és még érdekesebb feladvány – állapítom meg, visszasétálva az egyik kőasztalig, amelyre a rajta lévő ketyerék és iratok félresöprését követőn félig felülök. A szakállamat vakarászva kezdek lázas töprengésbe, sejtve, hogy a sors nem holmi véletlenségből egyengette elénk a rejtvényt.
- Talán büszkeség… vagy hatalom – gondolkozok félhangosan, figyelve, hátha történik valami az írással, netán a pergamennel, de egyelőre nem követi semminemű mutatvány a hangomat.
Hosszadalmas momentumokig tűnődök hát a megoldáson, olykor Thorának is megmutatva a találós kérdést, ha ő is szeretné tüzetesebb mustra alá vetni, s nem tagadom, mire újabb lehetőségek merülnek fel bennem, a lenti hűvös dacára egészen kimelegszem. Hosszú napot tudok a hátam mögött, és a testem igényeit sem volt időm becsülettel öntözni, a furfangos vers ezért kétségkívül megdolgozza az elmém tekervényeit.
- Hm… Mire gondolsz? Szív? Vagy a vér?
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 1:13 am
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 605 • »
Megérte az a megannyi gyakorlás a bábuval anno otthon. Sokat edzettem nap mint nap, és nem csak a kardvívásra, de az egyensúlyom és állóképességem szintjére is, és lám, beérett egy része ezeknek a nehéz napoknak. Nem mondom, egy pillanatra elfogott a halálfélelem, hogy most métereket zuhanok egészen a lépcsősor aljáig, de időben kapaszkodtam meg a durván vájt falban.
- Nem, semmi baj – válaszolok Ezaras aggódó szavaira, miután úgy fújódik belőlem ki a beszorult levegő, mintha csak egy betört ablak lyukán repül be a szobába, élesen.
Szép lassan haladni kezdünk lefelé, előttünk a fényrózsa komótosan halad és ontja magából maga köré a fényt, mi pedig utána. Csendesen hallgatom Ezarast, szinte magamba szívom a falakról visszaverődő szavait. Mindig is szerettem az ilyen történelmet, és látni azt, hogy mivé válik egy város az évszázadok alatt, szinte teljesen elvarázsol.
Folyamatosan a körülöttem lévő környezetet mustrálom a tekintetemmel, természetesen figyelve az alattam elnyúló mélyt, majd nem sokkal később az előttünk elhúzódó, a végét sem látható folyosót. Fel sem tűnik, hogy hiába a lassú tempó, elég gyorsan leérünk a lépcsősor aljára, tehát vagy rövid volt, vagy ennyire beszippantott a látvány. Lazán tovább sétálnék magam köré bámulva, amikor Ezaras hirtelen megálljt parancsol azzal, hogy megveti a lábait egy rúnákkal, vésetekkel teli kőajtó előtt. Rúnaolvasásban vagyok a leggyengébb, így, ha akarnék se tudnék kibogarászni belőlük semmit, de azt látom, hogy rengeteg van belőlük, szinte az egész ajtót behálózza.
Ezaras kérésére hátrébb lépek, és hagyom, hogy leejtse az állam egészen a földig. Az még hagyján, hogy valami fura nyelven szólal meg, ami tulajdonképpen nagyon is hasonlít a varázsigék nyelvére (tegyük hozzá, sosem tudtam, hogy ebből beszélt nyelv is létezett), de amikor az ujjával egy általam nem látott kis tüskébe nyúl bele, felszisszenek. A vérrel nincs bajom, de tudva, hogy milyen fájdalmas amikor így megszúrnak, rögtön együttérzésre késztet. Ennek hatására viszont az ajtókon lévő rúnák egyes egyedei felvillannak, és mint a csillagok úgy kezdenek szikrázni, aminek a vége az ajtó túloldalán felszerelt megannyi zár kattanásainak hangzása.
- Na ez már kezd hasonlítani a felvázolt képzeleteimhez – jegyzem meg amolyan költőien, és miután Ezaras belép a sötét, kicsit büdös terembe, követem én is.
A szobától tényleg ennyit vártam, mint amennyit mutat. Egy rég elfeledett raktárszobát, megannyi aprósággal, emlékkel megtöltve, amit utoljára ki tudja mikor látogattak meg. A polcos szekrényeken és ládákon megfeküdt porból és pókhálóból ítélve nagyon, de nagyon régen. Ahogy Ezaras kezd kutakodni a homijai között, úgy én is felfedezőútra indulok. Megannyi irat és dokumentum szerteszét, csak az istenek tudják mennyi időt fogunk itt elfecsérelni, mire megtaláljuk, ha egyáltalán megtaláljuk, amiért jöttünk. Érdeklődve emelem fel az egyik ponyvát a fal mentén, de épp annyira, hogy a mögötte megbúvó festmény látványára, sokkolódva és undorral az arcomon engedjem is vissza a másodperc töredéke alatt. Mégis ki a jó lélek fest ilyeneket, atyaég.
De talán mégis a sors akarta így, hogy megnézzem, mert amint 180 fokot fordulok a hátam mögé, minél messzebb a festménytől, kiszúrok egy papírost egy halom irat tetején. Nem lenne szembeötlő, de a fényben látszik, hogy ezt a papírkát nem évekkel ezelőtt hagyták itt, sőt, egy porszem sincs rajta. Rögtön a papírhoz lépek, és felemelve azt kikerekedik a szemem. Ilyen nincs. Végigfuttatom a szemeimet a már látott íráson, de feltűnik, hogy az aljára bizony eddig még sosem látott sorok íródtak.
- Mi vagyok? – teszem fel az indokolatlan kérdést, de mielőtt Ezaras visszakérdezhetne, tovább olvasom a papírra vetett szöveget. –

Ha megvan kötve a sorsom, királyokat és parasztokat választok.
Ha kiszabadulok, háború vagy sírás követ.
Ha megtelítődöm, ifjúságok vágyait és dühét mozdítom előre,
ha felszabadulok, összeomlok, és végül elhalványulok.
Ha a sors újfent kiszabadít, utánam gyakran a halál lépdel.

- Mondd, mi vagyok? – fordulok végül teljes testtel a férfi felé.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
953
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2022 12:01 am
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Leheletnyire emelt szemöldökkel hallgatom Thora feltételezéseit a rejtekhellyel kapcsolatban, minden egyes aspektusát körültekintően a lelki szemeim elé képzelve. Való igaz, volna még mit fejleszteni a védelmen, s minden bizonnyal a felmenőimnek is elkélt volna némi segítség a fiatal, női agy szülte fantázia tükrében. A valóság túlzottan zord és a romantikát mellőző, csakugyan elbírna némi bájt és fondorlatos varázst.
- Kissé feltűnő volna rejtekhelynek, bár nem tagadom, méltósággal lennék egy effajta torony gazdája – mosolyodok el magam is, egyelőre nem fűzve tovább a gondolataimat. Békés nyugalommal sétálok helyette az oldalán a magasra nőtt gazt tiporva, olykor-olykor megrántva a köpenyem fodrait, miként fennakadnak egy-egy ragacsos bogáncson.
Thora a nyilvánvaló zavarodottságát leküzdve eleget tesz aztán a kérésemnek, a fényrózsával való játékát pedig halovány, büszke mosollyal követem nyomon. Meglehet, kevés, amivel hozzásegítettem a fejlődését, mégis fáradhatatlan örömmel tölt el látni, hogy a bálon esett káoszt követően ilyen sokat gyarapodott a fény manipulálásában. Talán nem a miénk a leghatékonyabb mágiaág, ám nem igényel kevesebb koncentrációt és szakértelmet bármelyik másikénál.
- Olykor a leghétköznapibb dolgokban rejlik a legnagyobb varázslat – jegyzem meg, változatlan somolyogva, majd hagyom, hogy előre menjen, bevilágítva számunkra a meredeken lejtő, eleinte kiváltképp szűkös és alacsony lépcsősort. Egyáltalán nem könnyű lejutni, a hűvös, nedves kőlapok sikamlósak és veszedelmesek, ennek pedig mi sem nyilvánvalóbb példája, minthogy Thora is szinte rögtön megcsúszik. Lehajolva kapok utána, hogy valamit tompítsak az esésén, továbbá, ha megindulna lefelé, a válla alatt átnyúlva tartsam vissza. De szerencsére sikerül megkapaszkodnia, avagy kétes támaszomra nem válik szüksége.
- Óvatosan… Nem ütötted meg magad? - érdeklődök, noha nem adja jelét különösebb fájdalomnak, és egykettőre tovább is indul lefelé. Követem hát én is, előzékenyen tapogatva a falat a tenyereimmel mindkét oldalt. - El'Alora a mágusháború előtt terebélyesebb volt. Néhány rom szembetűnőbb, mások leplezetten pihennek a föld gyomrában – magyarázom csöndesen, puhatoló totyogással haladva mögötte. - Ez az alagútrendszer sokfelé elnyúlt, a kikötőbe is le lehetett jutni általa, ám a legtöbb része beomlott és teljességgel használhatatlanná, elfeledetté vált – folytatom a beszédet, a családom választásával és történetével azonban nem untatom a leányt. - Nem egy magasba nyúló torony sárkányokkal, de megteszi rejtekhelynek – teszem hozzá, kitartóan lépdelve Thora mögött az elkövetkezendő percekben.
Mélyen tátong az alagút gyomra, viszont előbb-utóbb kiszélesedik a lépcsősor, és már görnyednünk sem szükséges ahhoz, hogy ne súroljuk a fejünkkel a plafont. A hátralevő szakaszt egyre biztosabban tehetjük meg, az utolsó fok pedig egy látszólag semmibe nyúló folyosóhoz vezet minket. Újabb métereket haladunk, több elágazás mellett elsétálunk, és egy-kettőnél le is fordulunk, mielőtt nagy-sokára eljutnánk egy kőajtóhoz, melynek lapján megannyi véset, rúna ékeskedik. Megvallom, jó néhányat én magam sem ismerek, viszont a bejutáshoz éppen eleget tudok.
- Maradj egy kicsit távolabb, amíg kinyitom – figyelmeztetem, kinyújtva a karomat is felé, hogy megakadályozzam a közelebb lépésben. Nem a titkaimat féltem elsősorban, hanem az épségét. Amennyiben eleget tesz a kérésemnek, az egyik vésetsorra simítom a tenyeremet. - Calad illumë túva pâd – a fény mindég utat talál, lehelem a hűvös levegőbe, majd néhány szekundumnyi várakozást követően a bejárat közepén nyugvó tüskének nyomom a mutatóujjamat, éppen olyan erővel, hogy dús cseppekben csorduljon alá a vérem az alant nyugvó kis vájatba. Amint elég jutott bele, odébb lépek, figyelve, miként szép lassan felfénylenek az ajtót körülölelő szimbólumok, a legutolsó felvillanásánál pedig kattanások sora zendül végig az ürességtől kongó folyosón.
- Kövess – intek a fejemmel, aztán a testemmel nekifeszülve a kissé akadozva moccanó kőajtónak, beinvitálom egy dohos, sötét terembe, mely se nem kicsi, de nem is lehetne igazán nagynak sem nevezni. Elfér benne, aminek el kell férnie; néhány ládának, erejüket vesztett, egykori mágikus ketyeréknek, ám elsősorban családi emlékeknek. Példának okáért a dédnagyapám imádott festeni, a letakart, terebélyes vásznat viszont elég volt egyszer felfednem, hogy boldogan hagyjam itt a sötét magánynak. Fertelmesebb aktot egy ork nőről képzelni sem lehet.
- Adj egy kis időt, amíg eszembe jut, melyik ládába rejtettem a feljegyzéseit – meglehet, ostobaság egy rejtekhelyen is rejtegetni, de ha az atyám bölcsességéről van szó, nem tudok elég óvatos lenni. Néha túlzottan is...
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Okt. 21, 2022 7:56 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 528 • »
Hogy mire számítottam? Ahogyan az utóbbi hónapokban megismertem Ezaras-t, egyáltalán nem a mindenki által látogatott kert egyik kis szegletébe rejtőzve vártam a titkos kis bázisának a helyét. Azt hittem, ennél sokkal rejtélyesebb lesz, és diszkrétebb, ehelyett megannyi tanuló, sétáló ember között sétálunk el abban a pillanatban. Ha akarnám, még érezném a tekintetüket is a hátamon, már ha érdekelne. Válaszom teljesen őszinte szavak, és nem próbálom őket palástolni. – Nem zavar a séta, csak hát, minimum egy csapdákkal, sárkányokkal őrzött tornyot vártam, a legtetején egy vaskos fa ajtóval, amibe különös nyelvvel írt szöveget véstek, és aminek a megválaszolása után, varázslatra nyílik az ajtó – mondom színlelt csalódottsággal. – Amilyen rejtélyes szokott lenni, tökéletesen elfogadtam volna, ha egy ilyennel áll elő – a csalódottságom rögtön átvált vidám vigyorgásba, és remélem érti, hogy szándékosan túloztam. Tapasztalatból tudom, hogy vigyázni kell a humorral a közelébe, legtöbbször túlságosan komolyan veszi.
Észre se veszem, hogy az eddig kitaposott, mások által is ismert útvonalról egyszer csak lelépünk, és a gyönyörűen gondozott, térdig virágokat és bokrokat felváltja a nehézkesen áthaladható magasra nőtt gaz. Körülöttünk a fák az égig nyúlnak, s bár egyik se éri el önmagában a lebegő fa látványát, meg kell hagyni, így együttesen varázslatosnak tűnik. Mintha egy erdő területére léptünk volna, pedig, ha csak egy kicsit balra vagy akár jobbra fordítom a fejem, El’Alora tornyai vesznek körül. Egy erdő a város közepén.
Megtorpanok a szólalására, és a sűrű aljnövényzetet kezdem vizsgálni. Tudtam. Szinte semmi sincs a halott gazon és a töménytelen mennyiségű fákon kívül. Ebből tuti egy szelence lesz egy miniatűr kapoccsal. Beletörődve a dologba, ráhagyom a dolgot, de eleget teszek a kérésének, a fejem vonalába emelem a jobb kezemet, és halk szavakkal előidézem ugyanazt a fény által szőtt rózsát, mint amit a pavilonban adott át nekem. Miután a varázslat aktiválódik, és a rózsa kibontja a szirmait, hogy fényt szórjon ránk és a környezetünkre, feljebb lököm a tenyeremmel. Ettől a fény magasabbra emelkedik, nagyobb területet világít be. Most, hogy minden fényben úszik, még mindig nem látok semmit. Már éppen kérdezni szeretnék, hogy mégis mi értelme a rusnya aljzatot fényben is megcsodálni, amikor Ezaras hirtelen odalép a szinte pontosan mellettünk lévő romhalmaz mellé, és széthajtogatja a megmaradt falakat benőtt borostyántengert, felfedezve a titkos lépcsősort a sötét mélybe.
- A mindenit – szólom el magam tátott szájjal, és én is Ezaras mellé állok. Bekukkantva a sötét mélybe, csupán csak a rózsa által megvilágított első pár lépcsőfokot látom, így hátrafordulva kinyújtom a kezem a fényért, s mikor az eléri a tenyerem vonalát, tovább küldöm az ellenkező irányba, egyenesen le a lépcső fölé. A folyosó minden, csak nem tágas, és hiába, hogy nem tartom magam magas embernek, érzem, hogy ebből lehajtott fejjel való bandukolás lesz lefele menet.
Ezaras felajánlja, hogy én induljak meg először, így szép lassan beteszem a lábam az első lépcsőfokra, s amint a másikat mellé tenném, megcsúszik a talpam a nyirkos kövön. Az utolsó pillanatban kapaszkodok meg a falban, hogy ne érjek le fénysebességgel, mindenemet eltörve folyosó aljára. Lehajtott fejjel, élesen fújom ki a levegőt, majd miután megteszek néhány, most már sokkal, de sokkal óvatosabb lépést lefelé, Ezarasra pillantok, hogy követhet. Együtt kell haladnunk, hogy mindkettőnknek jusson elég fény az úton, meg amúgy is. Ő tudja merre van az előre.


// #varázslat: Fényszövés //

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
953
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 08, 2022 9:01 pm
Hope for the future

« @Thora Haleye •  Zene; My Gift To You • credit; »
Nehezen tudom megállni, hogy ne kússzon fel a vonásaimra egy széles mosoly, ám Thora nyugalmáért és béketűréséért nem borzolom tovább a kedélyeit a szórakozottságommal.
- Pedig jobb idejében felkészülni rájuk, éppúgy a további mágiaágak gyakorlóira, hiszen a jövőben meglehet, össze kell majd dolgoznotok – felelem végül, kicsit elterelgetve a súlypontot a romantikáról a praktikum jegyében, mialatt útnak indulunk a lépcsők sorain, lefelé. Csöndesen hallgatom Liamról, aprókat bólogatva a leány meglátásaira. Való igaz, Inorim tanítványaként bizton rég nem járt a mágusok városában, tanulmányainak bölcsőjében, ugyanakkor úgy hiszem, inkább a rejtélyek felgöngyölítése tartja itt, semmint a társasági életének fellobbantása. Ennél kötelességtudóbbnak ismertem meg, bár az évek alatt ki tudja, merrefelé hajtott rügyeket a lénye.
Közben a lépcsőket hátrahagyva Thora elé lépek, vezetve őt a lugasok, boltívek, magasba nyúló falak szomszédságában, és még ha be is térünk az épületbe, legfeljebb az utunk lerövidítéséért, semmint, hogy odabent is maradjunk. Elhaladunk néhány viháncoló gyermek mellett, akiknek a látványa halovány mosolyt csal a szájzugaimba, majd egy éles kanyart téve ismét az alkonnyal frissülő levegőn találjuk magunkat, immáron a Lebegő-fát őrző kert pompájában. Akadnak kint bőven, akik könnyed sétával vagy magányos tanulással ütik el az idejüket, és az egyik lombosnál Gondnokot is felfedezem serényen nyesni a gallyakat. Apró biccentéssel üdvözlöm, ám a figyelmemet magához ragadja Thora kérdése.
- Erre a kérdésre magad is ismered a feleletet. Mire számítottál? - kíváncsiskodom, játékosan megvonva az egyik szemöldökömet, hiszen az a napnál is világosabb, hogy mást várt rejtekhely címszó alatt. - Ne aggódj, túl sokat nem fogunk sétálni már. Legalábbis a kertben – mosolyodok el, majd szavaimhoz hűen lassacskán lefordulunk a gyakran látogatott részéről a kertnek, sőt, kitaposott vagy kaviccsal szórt ösvények helyett magasra nőtt gazba gázolunk, idővel elvesztve a kíváncsi tekintetek elől. A fákkal sűrűn benőtt, gondozatlan, romos része a kertnek számomra még most is egy kisebb csodával, izgalmakkal teli kalanddal ér fel, hisz emlékszem, milyen volt az, amikor atyám alkalomadtán elhozott ide megmutatni a rejtekhelyét. Nyakig érőnek tűnt akkoriban a fű, a fák törzsei barna óriásoknak, közös mesterkedésünk pedig a legédesebb titoknak. Csupán remélni merem, bízhatok a mellettem igyekvőben, és mással nem fogja megosztani azt, ami számomra ennyit jelent.
- Itt is volnánk – jelentem ki, megállva egy bucka előtt, amelynek két oldalát egymásra dőlt romok szegélyezik. Persze sejtem, hogy értetlensége hamar szárnak szökken, így nem hagyom sokat tanakodni. - Idézz fényt kérlek, szükségünk lesz rá – kérem, s amennyiben eleget tesz a kívánságomnak, úgy a romokra hulló borostyánokat, egyéb gazokat széthúzva kínálom fel a lehetőséget az előre haladásra lefelé, egy töredezett, keskeny, és rendkívül nyirkos lépcsősoron. - Vigyázz a fejedre – figyelmeztetem, mivel a bejárat közel sem magas vagy tágas.
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Okt. 07, 2022 5:13 pm
Az Eltemetett Titok
« @Ezaras AzildorShape of Life • 411 • »
Értetlenkedő kifejezéssel az arcomon húzom ki magamat a kérdésére. – Dehogyis – vágom rá a lehető leggyorsabban, ami talán gyanússá válhat számára a hirtelen, tömör válasz, pedig tényleg nem így van. Amióta itt vagyok, alig ismertem meg embereket, pedig lassan egy esztendeje már, hogy El’ Alora falai között élek. – Én nem tudom milyen népség, és nem is kívánom megtudni – morgolódok kicsit, hogy belegyünk ilyen témákba. Bőven nem tartok ott az életben, hogy ilyenek álmodozzak, és most jobban leköt az itteni élet és eseményfolyam, ami történik.
- Csak szórakoztam, Mester – mosolyodok el lágyan, talán utoljára kimondva így a személyét. Furcsa lesz a jövő ilyen tekintetben. Amióta csak a keze alá dolgoztam, sose hívtam másképp. Jó, fejben már mindennek is mondtam, főleg, ha felidegesített, de a számra sose vettem más nevet az utóbbi hónapokban.
A boltív alatt várom be Ezarast, de mielőtt azonban mellém érne, megáll és hangot ad Liam kíséretének ötletére. Abban igaza van, hogy a rejtekhelyre nem kellene beengedni, hiszen velem is kivételezik, de mi van, ha olyan találunk, amire csak ő adhatna választ? Majd legfeljebb szívjuk a fogunkat, és több körös lesz az ügy. Elvégre, nem úgy tűnik sem az ábrázata, sem a hangjának tónusa, hogy vita tárgyát képezné a dolog.
Gyors léptekkel haladok a lépcső felé, kicsit huzamosabb tempót adva a férfinak. Liamról kérdez, de bevárom a válasszal már a lépcsőn lefelé menet. – Múlt héten láttam őt az udvaron, valamelyik professzorral beszélgetni. Szerintem túlságosan rég járt erre már, és felkeresi a régi ismerőseit. Neki is jót tesz talán, hogy nem elszigetelve él Nulportban, hanem most van ideje kicsit szocializálódni. – Vonok vállat őszintén. Talán tényleg így van, de ez pusztán az én véleményem. De lehet, hogy ő is fejleményekre vár Inorimmal és a jövőjével kapcsolatban, és itt, El’Alora falai között előbb eljutnak hozzá az információk, mint a kikötővárosban.

***

A lépcső alján átengedem Ezarasnak a vezetést, elvégre ő tudja az utat. Valami nagyon titkos helyről elmélkedek, mint mondjuk egy titkos alagút, amely végén egy hatalmas, vaskos fa ajtó vár minket, egy táblával „Ezarasé, fordulj vissza” felirattal. Kiül az arcomra egy vigyor ennek a szórakozott gondolatára, de azonnal elkomorodok, amikor egy ilyen útvonal helyett a férfi a Titkok kertjébe kísér. Mégis hova tudta itt eldugni a féltve őrzött rejtekhelyét? Még a végén kiderül, hogy egy kis szelence lesz az egész, én pedig túlságosan nagy elvárásokat helyeztem el ebben.
- Miért jöttünk ide? – teszem fel a kérdést amolyan utolsó mentsvárként, hátha rossz helyre érkeztünk, és csak elkalandozva, pusztán automata módon fordult ki a kertbe.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
953
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 11, 2022 9:36 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 11, 2022 9:29 pm
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Megadással simítom ragyogó barnáinak a tekintetemet, morfondírozva néhány kérészéltű momentum erejéig a válaszomon, habár különösebben nincs mit megrágni a kérdéskörön; éppen az tart vissza, amely meglehet, az atyám hagyatékaként, ám nap nap után hajt.
- A kötelességtudat, drága Kóborom. A világunk gondozásra szorul, s végső soron nem sok, aki hajlandó érte áldozni – fátyolos mosoly kapaszkodik fel a vonásaimra, hisz ettől függetlenül nem tagadom, jól esik olykor eljátszani az elengedés gondolatával. - Persze a kikapcsolódást fontosnak találom, nem vetem meg, hogy alkalomadtán elszakadjak a munkától – pillantok magam elé eltűnődötten, elmerengve röpke szekundumokra a számat bizsergető csókjának mámoros érzetén, még azelőtt, hogy galád tüneményként fakasztana kacajra forró leheletével. Jó kedélyem alig fakul, míg lényemre melengető fátyla hullik csodálattal teljes figyelmének, amelyben elveszni a leggyönyörűbb érzés a világon. Szelíden cirógatom végig állának vonalát, s noha megannyi méltatás és gondolat kúszik a nyelvemre, megőrzöm őket a szemeim világának, hadd regéljenek ők lelkének szépségéről, vonásainak tökéletességéről, a hintésnyi zöldellésről, mely íriszeit foltozza és amit olyannyira szívlelek újra és újra felfedezni közelségében. A háláról, amiért itt van velem és társasága óvásába öleli a szívemet. Csupán azt követően, hogy úgy érzem, ragaszkodásom megannyi aspektusát a tudtára adtam, bújtatom el arcomat a nyakának hajlatában, mialatt a múltjáról értekezik.
- Minden mosolyoddal és kacajoddal az árat törleszted, ha úgy tetszik – mosolyodom el újfent az orromra mért csókja alatt, kíváncsian fürkészve mézszín tükreit, amíg felvetésemen tanakodik, s míg ábrázata apránként lelkesedéssel telítődik. Együttérző, jámbor görbülettel az ajkaimon viszonozom derűjét, hisz bizton veszem, édesanyja s húgainak hiánya sarkalatos a lelkében. Invitálására azonban ezúttal sem számítok, bár meglepettség helyett inkább boldogság terül el a vonásaimon.
- Ismét csak megtisztelnél, ha megismerhetném szülőföldedet – tekintek fel rá szélesedő mosollyal. - Milheim még felfedezésre vár a részemről, örömmel töltene el, ha magad mutatnád meg. Orell atyát pedig be – somolygom, sokadik alkalommal húzva magamhoz kacsóját, hogy csókot hinthessek kézfejére. Pusztán ezt követően vagyok hajlandó elereszteni és felvetése előtt fejet hajtva tápászkodni a télikert hátrahagyásához. Azt gyanítom, a mai éjjelen egyikünknek sem fog nehézséget okozni az alvás, főként, hogy a pirkadattól már kevés választ el bennünket.
- Ez esetben mindannyian önzőek vagyunk – felelem könnyeden, hisz senki sem azért vesz részt egy ünnepségen, hogy aztán egymagában legyen. S ez bizony óhatatlan magával vonzza, hogy társaságot keresve hagyjuk hátra ideiglenes magányunkat. Következő megjegyzése okán viszont megakadok, s némi szégyen telít el, ugyanis nem először feledkezem meg állapotának korlátairól. Elnézéssel pillantok rá, nem tagadva egyetlen nehézségemet, mely a helyzetéből fakad.
- Nézd el nekem, még csakugyan hozzá kell szokjak gondolatban a bájital labilis természetéhez. Igaz, a gyakorlat ideje még messze esik, reményem, hogy addig megoldást lelünk az állapotodra – nyugtatom meg affelől, nem dobnám olyan vízbe, melyben jó eséllyel megfulladna. - Sokat jelent a bizalmad, nem élnék vissza vele – teszem hozzá csöndesen. - Reményem, fel is érek hozzá, noha minden idebent dől el – kocogtatom meg a halántékomat egy szelíd mosoly kíséretében, nem győzködve arról, a mágia világában, hol szempillantás alatt válhat az ember láthatatlanná vagy az árnyékkal egyneművé, nem olyan döbbenetes egy másfajta átalakulás. Legalább bolondnak sem kell érezzem magamat, amiért Káosszal diskurálok majd esedékesen, ám a jelen momentumában úgy érzem, nem lenne helyénvaló érveimet sorolni. A jövő igazságát hiszen az idő, a tettek és a megérzéseink fogják végső soron formálni.
- Drága Rhysandom… A káosz a specialitásom – mosolyodok el, hintésnyi csókot mérve ajkaira, mielőtt hátrahagynánk a szobát, és megindulnánk a szobámba vezető kanyargós folyosókkal és lépcsősorokkal tűzdelt úton.

// Én is köszönöm a csodás kört Titkok kertje - Page 2 854324872 //
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 11, 2022 12:57 pm
Night to remember
Elgondolkodva, némán emésztem szavait a régmúlt időkről, melyeket megkopott fóliánsok rejtenek valahol a könyvtár poros polcai közt. Egy történet morzsáit, mely saját nézőpontjával keveredik. Az okot, mely arra késztette a sárkányokat, hogy önmaguk árnyékává csökönyösödjenek, s az indokot, ami miatt megbolygattak egy náluknál hatalmasabbat, aligha fogjuk megtudni. Ahogyan azt is, mi vezetett odáig egy ifjú mágust, hogy mágiájának egyik pillére áldozatává váljon. Hatalom és becsvágy, vagy csak a kíváncsiság hajtotta s határait lépte túl? Mind, olyan kérdés melyen a múlt, mint elhullott állatokon a sivatagi homok, s mint, a szél, le is fújja róla valaki, nem talál mást, mint fehér csontokat. Nehéz kérdések, súlyos gondolatokkal és a válaszok, oly szerteágazó, akár a test érhálózata a bőr alatt. Odaadással simulok érintése alá, s lopok a témánknál könnyedebb csókót ajkáról, mely éppúgy simítja vonásaim, akár csak idegszálaim.
Már- már szóra nyitnám ajkaim, hogy engedje el a kötelesség fonalát a megoldásra és megfejtésre váró dolgok sokaságát, mely kiugró homloka mögött rejtőzik; végül mégis megkegyelmezz s szíve vágyának kicsiny részletét felfedi előttem. – S akkor, mi tartott vissza, ha nem a félsz? Te magad mondtad, az imént meg kell találni az egyensúlyt a tanulás és a szórakozás közt – hajtom le kissé fejem, hogy még lázas óráiban is szelleme ragyogását hirdető tekintetét tegyem magamévá; mely most még élénkeben szórja szikrájait a tűz lagymatag táncában. – Ahogy azt is, hogy a döntés, mindig a saját kezünkben van. A lehetőség, feldobni egy pénzérmét, hogy a földabrosz melyik útjára lépj, mindig adott – osztom meg saját gondolatom vele, elválva ajkától, lelkemen dédelgetve csókját, melyben részt venni, akár egy utazás. Egy álomszerű utazás.
S hogy a történetek, melyek végig kisérték az éjszakát, s azok, melyek kemény fedelek közt rejtőznek csendesen, melyek inkább születtek a szellem fiatalon tartására, mint az elme tágítására, milyen szerepet fognak játszani hátralévő életeben? Felelni nem tud rá senki, talán csak az istenek s az idő. S hogy melyik a nagyobb úr, hogy az előbbi uralja a másikat, vagy utóbbi az elsőt, örök talány marad. Elfogultság vagy sem; pergő gyöngyök halk koccanása fülemnek kimért kacaja; órákig képes lennék hallgatni, ahogy hullámira veszi a tenger moraja. Csodálattal mérem figyelmem neki pillanatokig, hisz sokféle képpen simogatta már lelkem, de így még soha. Olyan oldala ez, melyet kagylóhéjban őrizget, pedig meglehet legfényesebb része ez.
- Biztosra veszem, hamar találnátok megvitatandó elképzeléseket a világrendjét illetően – bólintok egyetértéssel szavaira. – Hálával tartozom neki, ahogy neked is, s soha nem tudom leróni az árát – szelíd mosollyal hintek csókot orrának csúcsára, hogy aztán eltűnődjek felvetésére. – Megvallom őszintén, eddig nem merült fel bennem ennek a lehetősége – vonom fel szemöldököm, elmerülve a lángok lusta játékába. – Talán elsőre egy levelet mindenképp megérne, s ha válassza ad némi reménynek okot, felkeresem. Láthatnám anyámat, s testvéreimet is – hangosan mérem csendes szavaim, s utóbbi elgondolására másfajta derű telepedik lényemre. – Esteleg, ha úgy tartja kedved, s kötelességeid engedik, velem tarthatnál. Megismerhetnéd a város, amennyiben még nem járttál ott s Orell atyát is – vetem fel az utazás lehetőségét, bár ez nem afféle, melyet cél nélkül vesz a nyakába az ember. – Ami pedig a kedvét illeti, azért is próbálkoznék előszőr inkább egy levéllel, hátha előre súgnak neki a csillagok – húzom széles mosolyra ajkam még mielőtt érezve vállamon a fáradtság ólmos súlyát távozásra teszek javaslatot. – A kiváltságot, nem mindenki élvezheti, ami a válaszok elodázást illeti – kacsintok rá, enyhítve pimasz szavaim súlyát.
- Nemes? Leginkább önző, hisz magam is társaság hiányában szenvedtem – ez a magam igazsága, ha akad a társaságomban más, úgy lehet, nem csenget volna ismerősen a neve. Noha, nem mintha megbántam volna bármit is egy- két kellemetlenebb emlékképtől eltekintve, mely így visszagondolva s talán már akkor is inkább kellemes foszlánnyá halványult. – Amennyiben úgy látod jónak, hogy hasznunkra válhat egymás társasága… - ölelem magamhoz a takarót, bár sejtésem sincs, hogy miféle érzeteket fog bennem kelteni újabb találkozásunk perce. Ami azonban ennél jobban aggaszt: - ám az állapotom. Kiszámíthatatlan, hogy Káosz mikor érzi idejét, megörvendeztetni felbukkanásával. Afelől is kétségeim vannak, hogy te majd kellő megértéssel és nyugalommal fogod fogadni, ha szembesülni fogsz vele, de vállalom a kockázatát, hisz amire rájöttem, csekély lenne a bizalom, ha nem tenném – bár a félsz, még mindig bennem remeg, hogy megértése mégsem oly, szilárd, mint ahogy ő maga képzeli, s csak szíve kívánja elhitetni vele. De, ha a lehetőséget sem adom meg neki… - Ennyire mély ismeretséget azonban vele még nem kötöttem, persze a kard eddig is ott lebegett a fejem felett … ám ha te magad sem viseltetsz felé bizalommal – ül ki arcomra egyszerre a gond s kétely, árkokat gyűrve homlokomra. Nem mélázok sokat, egy helyben, hisz miután magára vette ruháit és láthatólag minden nyomot, mely valaki itt jártára utal, magunkhoz vettük, magam előtt terelgetve indulunk el. Megtorpanni csak akkor vagyok kénytelen, mikor nekem szegezi a kérdést. – A kérdés inkább az, te felkészültél egy más fajta Káosz érkezésére – pillanatnyi megilletődöttségemet megértő mosoly mossa el.  




//Köszönöm ismét, a csodás játékot Titkok kertje - Page 2 854324872 //
Vendég
Vendég
Anonymous




Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 07, 2022 12:10 am
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Megilletődöttséggel és szórakozottsággal elegyedett horkantás szakad fel az orrgaratomról a replikáját hallva, melynek hozományaként szerető ragaszkodással tapasztom a számat puha kacsójának. Sziporkái minduntalan képesek lenyűgözni.
- Megannyi kérdés, és oly kevés válasz – mosolygok rá elnézéssel, alásimítva arcomat bársonyos simításának. - Az egyetemes elgondolás szerint a valódi sárkányok annak idején válaszút elé álltak a világ alakulásakor; némelyek elhagyták képességeik zömét, idomultak a humanoid fajok képéhez, belőlük lettek a vivernek, míg a többiek hatalmukban haloványodva maradtak hátra a ma ismert sárkányoknak – magyarázom körültekintéssel, megakadva egy momentumra, míg összeterelgetem gondolataim kuszaságát. - A háború alkalmával megébresztett valódi a példája annak, mégsem tűntek el maradéktalan, noha, hogy mind a mai napig szunnyadnának társai, puszta spekuláció. Ahogyan annak a sárkánynak a miértje is. Tán remélte, még visszatér egyszer az általa ismert világ rendje – vonom meg gyengéden a vállaimat. - És hogy miért bolygatták meg? A feljegyzések szerint bosszúból, de az igazság, hogy a hatalomvágyból fogant őrület végett. Egy bizonyos ponton nincs logikus magyarázat a tetteikre, vakon éltek az erővel, mely másnak nem adatott meg – sóhajtok fel csöndesen, igaz, puha csókja a számon gyógyír bárminemű terhes gondolatfoszlányra. Az enyémtől némiképp eltérő nézőpontja sem ingat meg, nyílt érdeklődéssel hallgatom, ő hogyan értelmezi az egykori elementáris mágus esetét.
- Vitathatatlan gondolatok, drága Kóborom. Persze a szándékos döntés és a balga, felelőtlenségből fogant véletlen között is halovány a határ – pillantok rá eltűnődötten, mielőtt széles mosolyra görbülnének a vonásaim. Csalafintasága legalább annyira üdít, mint pimaszsága vagy elméjének ragyogása; ragadós a friss föld színét idéző szemeinek huncut csillanása, éppúgy a jó kedély oltárán gyűrődő árkai csókra hívogató ajkai szomszédságában.
- A félsz ritkán tart vissza – simítom végig selymes orcáját ez alkalommal én. - A káosz titkát, mely fiatalkorom óta furdalja az oldalam, példának okáért még nem sikeredett. Vagy a lebegő fákét, netán, hogy miként hanyatlott meg a mágia hatalma a háború okán – sorolom, s vélhetően napestig tudnám, elvégre kíváncsiságom és a világ rejtelmei kiapadhatatlan forrásból táplálkoznak. - De hogy elrugaszkodjunk a varázslástól… Kíváncsi lennék, milyen egyszer útnak indulni célok és kötelezettségek nélkül, a sors kezére bízva a történések fonalát – mosolyodom el, kérése szerint a fülének suttogva a szavakat, még azelőtt, hogy arcának célzott csókom a szájára nem simulna óhaja szerint. Szemem világát a képzelet sötétjébe zárva, míg ujjaimmal tarkóját cirógatva billentem kicsit oldalra a fejemet, puhatolózó gyengédséggel merengve nyelvünk és ajkaink türelmes táncán. Szinte bizton veszem, képes volna mézédes ringatózásával apránként az álmok mezejére terelgetni, csakhogy az éjszakát még egyikünk sem kívánja ereszteni. Hálás szusszanással döntöm hát mellkasának a hátamat, ezúttal nem feszengve túlzott elkényelmesedésemen, mint amiként lóháton élveztem hasonszőrűn melengető közelségét.
- Remélem, egyszer még meg tudják szolgálni számodra szórakoztató jellegüket ezek az olvasmányok is – jegyzem meg elnéző mosollyal, hisz jól tudom, számolatlan a nehézség, ami a vállain telepedik. Kegyetlen barátomként ismerem az elme féktelen köteleződését egy-egy határozott cél beteljesítése érdekében, mely nem ismer éjjelt és nappalt, szükségleteket és észszerűséget, egyszerűen hajtja a szellemet a megértés és megoldás felé, amíg el nem éri azt. Egyikünk sem ücsörögne itt sápadt, meggyötört vonásokkal, amennyiben másként kezelnénk a nehézségeinket, s rá kell döbbenjek, közös esténk elején megnevezett feltételemmel a lehetetlent kívántam tőle. Húzta a lelkemet a hiánya, a mód, amiként elbúcsúztunk egymástól, de a végletekig megértem az indokait, amelyek néha egyszerűen csak hatalmasabbak bárminél e teremtett világon. Elrévedő gondolataim közül orrának cirógatása, finom csókja ébreszt, mely alatt jólesően ereszkednek meg a vállaim. Már-már hagynám magamat elmerülni egy egészen másfajta mélységében a tudatomnak, azonban csalfa gonoszként kínozza meg a bőrömet, és nem tehetek róla, felszakad belőlem egy visszafogott nevetés a csiklandós érzésre a fülem mögött.
- Komiszságod nem ismer határokat – csóválom meg a fejemet széles mosolyt dédelgetve az ajkaimon, igaz, jó kedélyem apránként csillapodik, miként az életét egyengetőkről kezd elmesélésbe. Érdeklődésem szakadatlan, viszont nem tagadom, mélyen megérint sorsának sanyarúsága, amit én pusztán képzelni tudhatok. Szabad kezét magamhoz ölelve hallgatom hát, nyakának hajlatába fészkelve arcomat, merengve torkának finom rezdülésein, melyek érzékeimet simogató hangját kísérik. Nem akasztom meg kérdésekkel, sajnálatom kifejezésével, mindössze fülét csókolom, mikor történetében annak megnyújtását ecseteli. Kizárólag akkor emelem el tőle a fejemet, miként az atyával von párhuzamba.
- Minden bizonnyal kedvelném őt – somolygom az orrom alatt. - Már csupán azért is, hogy végső soron öntözte tudatodat, egyengette a sorsodat. Árë kíséretében – hintek puha csókot állkapcsának vonalára is. - Sajnálom, amiért ennyi nehézség kísérte az utadat. Ugyanakkor nem győzi melengetni lelkemet az elköteleződésed a bajban – rajtam a sor, hogy orrom hegyével orcáját cirógassam, hízelegve szíve szépségének. - Nem tűnődtél rajta, hogy meglátogasd Orell atyát? Szerteágazó tudása talán a segítségedre lehetne – töprengek el egy kérészéltű szekundumra. - Feltéve, ha kedve éppen úgy tartja, megfelelje kérdéseidet – teszem hozzá kedélyünk oldásaként, még mielőtt visszasüppednék életének további részleteibe, bár olyan váratlansággal vet neki véget, mely felér az anyám egy érzéssel lendített pofonjával. Persze nem tagadom, későre jár, s mindkettőnknek elkél a pihenés.
- Az untatástól messze állsz, Rhysand, ám belátom, így igazságos – töretlen mosollyal fogadom tenyerét, hogy némi küzdelem árán feltápászkodhassak a takarókról. Szívem óhaja szerint nem többet öltenék magamra, mint aláhullott köpenyemet, viszont a ruháim nélkül is bőven fog akadni, mi lefoglalja a kezünket, ezért komótosan visszahúzom a nadrágomat és az ingemet, hallgatva feleletét újdonsült, közös ismerősünkről. Meglehet, bágyadt komolyságra engedném a vonásaimat, ha nem üdítene fel halk kacajának édes szólama. Hálálkodó pillantással engedem közben, hogy felsegítse rám bordószín csuhámat.
- Nos, terebélyes Alora, mégis oly kicsiny – állapítom meg, segítve neki felnyalábolni a holmijainkat. Az előzékenyen az asztalra helyezett bájitalt sem feledem, mely Rhysandom tehetségének lenyomatát viseli. - Nemes a szíved, amiért nem hagytad magányában. Senkinek sem lenne szabad egy ünnepségen egymaga lenni – pillantok rá elismeréssel és csodálattal, mielőtt odébb kapnám a tekintetemet. - Érthető, nem én volnék az egyedüli mágus, aki tudását gyarapíthatná – bólintok, körbefuttatva pillantásomat a helyiségen, hátha elkerülte a figyelmünket valami. - Itt van, s vélhetően jó időre marad. Talán jót fog tenni, ha olykor-olykor egymástól is tanulhattok, mint annak idején jómagam – mosolyodok el, nem ostromolva további kérdéseimmel, főként, mert az elpilledés újdonsült erővel cikázik végig a lényemen. Megindulok hát az ajtó felé, s bár korábbi szavai nem sok helyt hagynak a kétkedésnek, mégis úgy érzem helyesnek, hogy megtorpanva feltegyem a kérdésemet. - Velem tartasz? Feltéve, ha lelkedben felkészültél a szobámba költözött káoszra – pillantok rá hátra szelíden.
Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
580
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Titkok kertje - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 16 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 9 ... 16  Next
 Similar topics
-
» El'Alora, Titkok kertje
» Szarvas-pecsétes titkok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora-
Ugrás: