Nos, attól tartok az ismertség nem egyenlő azzal, hogy szívesen báj csevejegne a társaságomban a fehérnép, noha a kezdeti szűkszavúságát az itt léte iránt érzett hálájának ecsetelésekor némiként elhagyja. - Örülök, hogy megtalálta a helyét közöttünk, kisasszony – emelem meg leheletnyire a poharamat az irányában, hisz ezúttal én vagyok, aki nem tud sokat hozzátenni szerény szavaihoz. - És hogy a borral sem okoztam kellemetlenséget – biccentek, viszonozva mosolyát, aztán követem a pillantását a terem belseje felé, ahol egy meglehetősen ismerős üstököt vélek felfedezni egy barna hajzuhataggal megáldott leány társaságában. Néhány kitartott momentumig őket figyelem, majd saját józanságomat megkérdőjelezvén tekintek vissza Reinára, ellenőrizvén, ugyanazt látjuk-e? De addigra az ő figyelmét már más köti le. Halovány ráncok szedődnek a homlokomra, mielőtt úgy döntenék, az illemet felrúgva húznám le a borom maradékát. - Nos, nem szeretném az idejét rabolni, érezze jól magát a bálon, Neriyra kisasszony. Útjára engedem szerencsétlen párát, mielőtt még azt hihetné, kénytelen mellettem lecövekelni puszta formaiságból, másrészt úgy érzem, a bornál valami ütősebbre lesz szükségem az este folytatására.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Kíváncsian fürkészem az idegen férfi tekintetét. Még mindig nem igazán értem, hogy miért is pont engem szemeltki ennyi ember közül. Nah meg neki biztosan vannak itt ismerősei, esetleg barátai. De ő mégis egy vadidegen társaságárá vágyik. Igazán különös. -Cate.-Mutatkozom be én is majd figyelem, hogy mit is csinál a poharakkal. Ezt utoljára azon az esküvőn láttam. Sokszor koccintottak, bár leginkább a sörös korsójukkal. De még mindig nem értettem meg azt, hogy ennek mi is a célja. -Azt hiszem én is örvendek.-Mondom kissé bizonytalanul, de nem azért mert bunkó lennék. Csak elgondolkozom kissé, hogy mégis minek örül annyira. A koccintás után én is belekortyolok a poharamba. Meg kell hagyni nagyon finom ez a bor. -Csak a kíváncsiság. Meg szerettem volna nézni a saját szememmel is ezt a helyet. A mágiát meg inkább rá hagyom másra. Nem az én asztalom.-Mosolyodom el ismét. -Mesélnél nekem kicsit róla?-Ha már tényleg itt él biztosan rengeteg érdekesdolgot tudna megosztani velem. Bár igaz lehet a nagy részük titok, így lehet annyit tudok csak meg róla,amit Ariadné is elmesélt anno nekem.
- Oh – csak ennyit sikerült kinyögnöm, mikor elmondta Edellyn, hogy nincs baja a süteményeknek. Óvatosan hátrasandítottam a férfira, akinek szótlanul megköszöntem, hogy ily könnyedén sikerült átvernie. Kedves. Visszafordultam Edellyn felé, miközben fél kézzel visszavettem abból a süteményből, amit az előbb sikeresen kiköptem a szalvétába, hogy végre lenyelhessem belőle az első falatot. Isteni volt, nem túl gejl, omlós tésztába csomagolva. – Lehet igazad van – feleltem a kérdésére. – Úgy tűnik még mindig nem sikerült levetkőznöm a naivságomat, amint azt folyamatosan emlegeted. Végignéztem a termen. Már kezdtünk gyűlni, itt-ott kialakultak beszélgető párok, lassan kezdtek egymásra találni az emberek. Ugyan így kezdődött anno az Ősök éjjele is, ami elég csúnya végbe fordult át. Ennek visszaemlékezésére megtapintottam az akkor megsérült vállamat. A hege még mindig látszódott, és ha rossz idő közeledett, mindig megsajdult. Úgy tűnt, soha nem fog elmúlni a nyoma annak az éjszakának. - Mondd csak – fordultam vissza Lyn felé. – Mondtad, hogy keresnem kell magamnak tanárt. Kit tudsz ajánlani? Mármint, kit kellene szerinted megkörnyékeznem, hogy a legtöbbet megtudja nekem tanítani?
Finoman, s nem hivalkodóan válaszolok. - Igen, Uram. – Igyekszem tisztelettudó lenni, hiszen még is csak egy mágussal állok szembe, aki ráadásul egy igen neves tanács tagjai is, akik egy perc alatt kibeleznének, ha tudnák ki is vagyok. Érdekes volt, hogy emlékezett a nevemre, de talán ezt bóknak kellene felfognom. Bólintok egyet, ahogyan kiejti a nevét, fajta tisztelet újonnan. Már hánynom kell magamon, még meddig fog ez folytatódni? - Oh, igazán megtisztel. – Fejezem ki, és valóban így is érzem. Elhullajtanék pár könnycseppet, ha nem én lennék Reinaakviin, de én vagyok az. Az egyedi, és megismételhetetlen, s inkább neki kellene megköszönnie azt, hogy ide jöttem és fényemmel beragyogom ezt a koszfészket. - Oh, tudom kezelni. – Legyintek egy bájos mosollyal. Jaj, vénember komolyan meddig csevegünk. Mondjuk sajnos elengedhetetlen. Szeress meg, és vedd le rólam ezt a szar átkot inkább. - Minden perc öröm ezen a helyen nekem. Nem tudok elég hálás lenni, hogy befogadtak. – Mondom, majd most már az említett borhoz nyúlok, és kortyolok. Lehet bolond az öreg, de ez tényleg finom. - Nem ittam még finomabbat. – Mondom, ismét egy mosollyal. Körbe nézek, s egy újabb fincsi falat. Fiatal fiú, egy szép hölggyel. Hm, inkább velem csevegnél édes. Visszapillantok, mint ha csak gyorsan körbe néztem volna.
Egy külhoni, kinek a küllemen kívül modora épp oly megnyerő. – Egy ilyen szépség feltűnt volna már e komor falak között. – tartom fent továbbra is megnyerő mosolyom. – Ez a hely többet rejt magában, mint, amit szavakba lehet önteni. – mondom csendesen. Hisz ezt a helyet látni kell, hogy át tudja az ember érezni mindazt, amit adni tud. – Ám mielőtt válaszolnék… - bár talán már sejtheti kijelentése igazát. - … elárulod a becses neved? Koccinthatnánk a megismerkedésünkre. – emelem fel a poharam jelzésként, majd kortyolok bele. - Rhys. Nagyon örvendek. – mutatkozom be, amennyiben a szépség is elárulja nevét. S finoman érintem poharam az övéhez. – Mondhatni a torony lakója vagyok. Mi hozott ide? A mágia útjait szeretnéd kifürkészni? Vagy csak a kíváncsiság hajtott, ha már megnyílt a kapu a külvilág felé? – faggatózom tovább a kiléte s céljai felől, már ha akadnak.
- Változatosságra volt szükségem és felüdülésre, és ez a város mindkettőt meg tudja adni nekem- feleltem a habos süteménnyel a szalvétámon. - Majd megérted, ha jobban megismered. Az elbájolt sütemény hallatán akaratlanul is elmosolyodtam. Oh szegény kis naiv lány. Az említett férfira sandítottam, feltűnésmentesen. Nem kellett sokat találgatnom, ki lehetett az, aki megvezette Thorát. Semmit sem változott az évek alatt, talán csak a szakálla lett hosszabb, ami rettenetesen öregíti. - Aziros mindig is szeretett mulatni az embereken - feleltem halványan elmosolyodva. - Nincs semmi baja a süteményeknek - ettem meg az aprósüteményt, nyomatékosítva. - Látod, pontosan ezért vagyok itt - simítottam meg Thora vállát röviden, és halkabbra vettem a hangom. - Nem gondoltad, hogy egyedül engednélek egy ünnepélyre való mágus közé?
Ahogy fél füllel hallom, az imént megtévesztett leánynak új társasága akad, így miután az ében hajút megszólítottam, nem kísérlem meg összeboronálni a beszélgetéseinket. Talán jobban is jár az ifjú, ha nem egy hóbortos vénemberre pazarolja az idejét, mikor ezen a bálon temérdek lehetősége van izgalmasabb, a korához illőbb és szívélyesebb társaságra lelni. Mondjuk ez igaz lehetne újabb beszédpartneremre is, noha úgy fest, ő tudja, kivel áll szemben. - Ahh, az Árnyak egyik éke – ismerek rá a nevére, bár, hogy miért éppen az övé maradt meg, inkább ne kérdezze senki. Véletlenül sem képezik a domborulatai és csalfa jelleme a mágusok közötti szóbeszédek kifejezett alapját, amióta a tornyok között tölti a tanulmányi idejét. - Ezaras Azildor – mutatkozok be én is a formalitás kedvéért, aztán újabbat kortyolok a boromból. Nem szívleljük különösképpen a szabadmágusokat, azonban inkább itt, nálunk csiszolják a hatalmukat, mint önmagukban, megfelelő útmutatás és szabályok nélkül. - Úgy hallottam szépen fejlődik a tudásában, mióta nálunk tanul. Morena mesterasszony nem túlzottan vaskalapos, remélem? - kíváncsiskodok egy apró mosollyal az ábrázatomon.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Lépteim nyugodtak, ahogy elkezdek körbe járni. Eddig egy ismerős arcot sem veszek észre a tömegből, pedig bizakodom benne, hogy talán egy kedves ismerőssel össze futok itt. Amióta a szárazföldet járom sok mindenkivel sikerült találkoznom és szerencsémre a legtöbbjük nem a fejemet akarták venni. Ismét megállok az egyik félre eső helyen, hogy tovább csodálhassam a terem szépségét. Már az ételeket is megtaláltam, de még nem vagyok éhes, így későbbre tartogatom az asztalok meglátogatását. Kissé összeráncolódik a homlokom mikor észre veszek egy idegen férfit ki láthatóan nagyon is felém közelít. Próbálok kutakodni az emlékeimben, hogy vajon fel kellene ismernem őt, vagy csak spontán csatlakozik a társaságomhoz. Egy mosoly kíséretében elfogadom a felém nyújtott poharat, de még nem iszom bele. -Köszönöm szépen. Ez igazán kedves.-Őszintén szólva nemhittem volna, hogy ilyen hamar társaságra lelek, de azt hiszem egyenlőre nem is bánom ezt. Így legalább nem merülök el gásszal teli gondolataimba. -Igen jól sejted. Nem lakom itt. Eddig csak hallottam a hely szépségéről. És őszintén szólva szerintem túl szerényen meséltek róla, mert ez még annál is szebb.-Futtatom körbe ismét a pillantásom, majd az idegenre emelem a tekintetem. -Ezek szerint akkor Te viszont itt élsz.-
A legtöbb embert ismerem, no, csak látásból, de akad itt ismeretlen arc is, egyik szebb, mint a másik. Tekintetem ugyan elidőzik a szebbnél, szebb hölgyeken, ruhakölteményeiken, a szikrázó díszleten, s a sokaságon. Otthon ezen a napon hiába öltözik ünneplőbe a város, ilyen pompát nem áraszt magából. Mégis a sokaság között az egyetlen biztos pontot keresem e falak között. S mikor megpillantom a roskadásig megpakolt asztal mellett, elmúlik kezdetleges izgatottságom. Az elhatározás, hogy társaságommal meglepjem, még várat magára, vajon mit szólna, hogy egy kóbor lélek itt bóklászik. Ezért egy hozzám hasonló kóbor lélek felé – legalábbis ránézésre- veszem lépteim. Épp oly elveszetnek tűnik, mint én. Menet közben egy italokat felszolgálót megfosztok két boros pohártól. – Úgy veszem észre, se italod, se társaságod. – nyújtom felé az egyik poharat. – Ha elfogadod, mindkettőben tudok segíteni. – küldök a barna hajú lány felé, egy bíztató mosolyt. – Jól sejtem, hogy nem a torony lakója vagy, vagy ha igen, eddig nagyon jól rejtegettek.
Felvonom egyik szemöldökömet, e szavak hallatán. Hogy képzelnek elénk tenni ilyen ételeket, amik talán megmérgezheti tökéletes testem? Hallatlan, s jelenetet rendeznék, ám gondolnom kell a következményekre, így csak undorommal tele, és sértettségemmel kortyolok a borba, ami olyan finom, hogy egy finom hümmögés hallatszik. Következő szőlőszemért nyúlásom, egy ütközéssel ér véget, és a tekintettem rögtön oda is kapom. Azildor kezeit találtam el, és finoman pislogva csak annyit felelek. - Elnézést Mester. – Mondom, mint ha olyan meghunyászkodott, kis szende leány volnék. Közben a fiatal hölgy arrébb ment, nem is értettem mi féle udvariatlanság ez. Nem tudja ki szólította meg. Egy másik nő felé fordult, akit figyelemre sem méltattam. - Akkor rögvest meg is kóstolom. – Mondom, majd rá. - Reina Neriyra. – Mutatkozom be az eddig felvett nevemmel.
Edellyn Arienthe, Thora Haleye and Ezaras Azildor Kedvelték
A markomban tartottam a félig megrágni sem méltatott sütidarabot a szalvétába csomagolva. Most ezt mégis hova dobjam ki? Vagy dobjam el a kertbe a tartalmát, aztán a helyi állatok feleszik? De akkor azokkal is történni fog valami. Nem venném a szívemre, ha mondjuk egy épp arra járó macska feleszi és összeesik. Bólintottam a férfinak, és tovább kutattam étel után, miután ő elfordult tőlem az épp odaérkező nő felé. Már nyúltam volna a következő finomság után, amikor meghallottam a nagyon ismerős női hangot. - Hát te? – bukott ki belőlem az őszinte kérdés Edellyn felé. – Nem arról volt szó, hogy mégsem tudsz eljönni? – kérdeztem tőle. Ha ezt tudtam volna, akkor talán együtt is utazhattunk volna, és nem külön-külön napokig a saját magányba zuhanva egy hajón ringatózva. – És nekem ízlett volna – mondtam miközben apró pillantást vetettem a tenyeremben lévő maradékra -, csak az a férfi azt mondta, el van bájolva, én meg inkább nem kockáztattam.
Fél szemmel figyeltem Thorát, miközben a bácsikám régi ismerőseivel bájologtam némi gejj fehérbor kíséretében, amivel megkínáltak. Egek, szörnyű az ízlésük, bár kifogásolhatatlan, passzolt a társalgáshoz. Egy formális mosoly közepette elbúcsúztam tőlük, amikor Thora arcára zavarodottság ült a süteményt markolászva. Hátat fordítva a társaságnak, lehervadt a mosolyom és a legelső asztalra leraktam a boros poharat. - Talán nem ízlik a sütemény, drágám? - kérdeztem merő természeteséggel, miközben szemügyre vettem az asztal kínálatát, és magam is elvettem egy szimpatikusat. A lányról lerít, hogy meg van illetődve, de hát ilyen az, ha naivan az ember egy mágusokkal teli ünnepség közepére csöppen.
Nos, attól tartok az ismertség nem egyenlő azzal, hogy szívesen báj csevejegne a társaságomban a fehérnép, noha a kezdeti szűkszavúságát az itt léte iránt érzett hálájának ecsetelésekor némiként elhagyja. 
Kíváncsian fürkészem az idegen férfi tekintetét. Még mindig nem igazán értem, hogy miért is pont engem szemeltki ennyi ember közül. Nah meg neki biztosan vannak itt ismerősei, esetleg barátai. De ő mégis egy vadidegen társaságárá vágyik. Igazán különös.
Egy külhoni, kinek a küllemen kívül modora épp oly megnyerő. – Egy ilyen szépség feltűnt volna már e komor falak között. – tartom fent továbbra is megnyerő mosolyom. – Ez a hely többet rejt magában, mint, amit szavakba lehet önteni. – mondom csendesen. Hisz ezt a helyet látni kell, hogy át tudja az ember érezni mindazt, amit adni tud. – Ám mielőtt válaszolnék… - bár talán már sejtheti kijelentése igazát. - … elárulod a becses neved? Koccinthatnánk a megismerkedésünkre. – emelem fel a poharam jelzésként, majd kortyolok bele. - Rhys. Nagyon örvendek. – mutatkozom be, amennyiben a szépség is elárulja nevét. S finoman érintem poharam az övéhez. – Mondhatni a torony lakója vagyok. Mi hozott ide? A mágia útjait szeretnéd kifürkészni? Vagy csak a kíváncsiság hajtott, ha már megnyílt a kapu a külvilág felé? – faggatózom tovább a kiléte s céljai felől, már ha akadnak. 
- Változatosságra volt szükségem és felüdülésre, és ez a város mindkettőt meg tudja adni nekem- feleltem a habos süteménnyel a szalvétámon. - Majd megérted, ha jobban megismered.