- Sajnos, azért már megkaptam párszor, hogy túlságosan bizalmas vagyok az emberekkel kapcsolatban elsőre, de tanulok belőle – mondtam merev arccal. Kicsit dühítő volt, hogy ennyire fél vállról vett az öregember. Nem tudtam levenni a szemem az övéről. Még mindig nem tudtam őt hova tenni. – De az információt megkaptam az ügyben is, hogy Önt itt Mesternek hívják. Tehát Ön a házigazda – az arcom rögtön meglágyult. Muszáj volt félre tennem a dühömet, mert most sok-sok hónap tanulására vonatkozó időszak forog kockán. – Először is, szeretnék bemutatkozni. Thora Haleye vagyok, Edellyn jóvoltából jöttem ide – hirtelen azt sem tudtam, hogyan tálaljam a kérésemet. Puhatolózzak többet? Kedveskedjek még? A kamu nyalizás sose volt szerepem. Így hát ösztönből mondtam, egyszerűen, tömören. – És szeretném, ha tanítana. Szükségem van arra, hogy tanítson. Míg vártam a választ, az iménti férfi Edellyn társaságából mellénk szegődött. – Majdnem meg is fulladtam tőle – feleltem a kérdésére.
- Thora - ismételtem meg a nevet halvány mosollyal az arcomon. - Részemről az öröm - majd kezet csókoltam neki. Ő a mellettünk álldogáló Ezarashoz fordult, megzavarva őt a sötét hajú hölggyel való társalgásban, én pedig újra Edellynnek szenteltem a figyelmemet. - Galád kísértés, hogy máris visszacsábítanál a lakosztályomba - mondtam. - Menj csak, biztos vagyok benne, hogy kedvedre való lesz a társaság. A szekrényemben találsz egy üveg mynzashit. Ó, és kóstold meg a gombát majd. Később talán csatlakozok hozzád, előbb felmérem idekint a terepet. Ha más nem, reggel mindenképp megkereslek. Thora miatt pedig ne aggódj, odafigyelek rá. Pár pillanatig elidőzött a tekintetem még Edellyn távozó alakján, aztán én is csatlakoztam Thora mellé, Ezaras és a hölgye társaságába. Azt hiszem, hiába is várnám, hogy bemutassa nekem. A puncs hallatán azonban felcsillan a szemem, hisz jól tudom, mi került bele. Direkt erre az estére készült, és biztos vagyok benne, hogy fel fogja dobni az amúgy is pazar hangulatot. - A hölgyhöz azt hiszem, még nem volt szerencsém - pillantottam Ezaras társára, aztán neki is bemutatkoztam. - Nasir Al-Qasim vagyok, a mágustanácsból. Hullám rend - majd futólag az asztalon álló puncsos tálra pillantottam. - Mindig igazi élvezet új vendégekkel találkozni El'Alora falai között, így azt hiszem, ideje lenne elfogyasztanunk egy italt is ennek örömére. Kóstoltad már a puncsot? - pillantottam Thorára.
Megrázom a fejem. - Ez nem igaz, hiszen rengeteget tanulhatok öntől, aki ilyen nagyra becsült itt. – Mondom hízelegve, ám sajnos igazat is beszéltem. Ám egyszer elérkezik majd a nap, amikor sorok kígyóznak majd, hogy tőlem tanulhassanak, talán hamarabb is, mint gondolnák. - Óh, természetesen megkóstolom. – Mondom, na végre apus, haladunk! Egészen feléledtem. Úgy cselekszem, ahogyan ő, majd tartom felé a poharam. Hirtelen egy elég szemre való fincsi falat érkezik el közénk. Arcom azonnal felderült s ajkamba haraptam, ahogyan végig mértem. Ismerlek én? Mint ha már láttam volna, talán itt. Hmm, érdekes. Van itt pár szemre való férfi, s nő. - Üdv. – Válaszolok neki, majd olyan gyorsan suhan is el, ahogyan érkezett. Bevallom fájt, főleg azért is, akihez olyan sebesen kapta a lábát, koránt sem volt oly elragadó, és imádnivaló, mint jó magam. Hmm, ezt elszalasztotta. Azonban a mester jelenléte jobban izgatott, így csak suhanását a férfinak félszemmel figyeltem meg. Kis hölgy újra itt van, és meglepetten pislogok rá, ahogyan oda ér. - Biztos? – Fintorgok egyet, ha engem itt valaki megmérgez, visszajárok a szellem világból, az biztos!
- Nem bántottál meg, csupán szokatlan az efféle szóhasználat. Merről fújt felénk a szél? – kunkorodik szám széle, egy félmosolyra. – Nos, a kard sem életlenebb, mint az elme, kiegészítik egymást. – meleg tekintetem róla, a szórakozó tömegre siklik, onnan pedig az asztalra, melynél egy kisebb kompánia gyűlt össze a Tanácsos körül. Nem nehéz kiszúrni, az új tagot, kinek ruházata túlságosan hasonlatos az enyémhez. Nem számítottam, hogy előbújik a barlangjából, s megtiszteli a népet. Kínos. Feszülten tekerem meg a nyakam, s fordulok ismét beszélgető partnerem felé. – Jelenleg, ez az egyetlen hely, ahol beavatást nyerhet az arra érdemes a mágia rejtelmeibe. A háború után ez a torony maradt egyedül az utókorra. – tudásom, mind az írott rejtelmeknek köszönhetem, mióta kóbor lélekként járom a hűs könyvtárt éjszakánként, igencsak kifényesedett a múlt történelmére vonatkozó tudásom. De korántsem annyira, mint az itt összegyűltekké. – Kedveled az édességet? A szakácsnő nincs oly édes, mint az, ami a kezei alól kikerül, de ő legalább nincs itt. – teszek egy apró mozdulatot az asztal felé, melyen megannyi, száraz és krémes apró sütemény sorakozik, s úgy pusztítja ama másik leány, mely Azildor társaságában leledzik, mint girhes, éhező kóbor macska. – Talán e bájos arcra is csalna valami derűt, mely ragyogóbá tenné e bál pompáját. A gyémánt is, akkor ragyog igazűn, ha megcsiszolják.
Megvallom, gondolataimat az imént tapasztalt látvány tölti ki, a valóságtartalmának igazolására azonban képtelen vagyok egy újabb szemrevételezés formájában. Fogalmam sincs, hogy a józan eszem elvesztése vagy annak kifacsart módon történő megmaradása aggasztana jobban, ezért hát a hozzám legcsekélyebb mértékben illő strucc politika mellett határozok. Elvégre mulatnunk kellene a mai estén. - Szó sincs róla – ocsúdok fel elborzadásaim közepéből az ében hajú selymes hangjára, igyekezve elnyomni magamban egy megadó, fáradalmakkal teli szusszanást. - De bizonyosan rendkívül unalmas lehet egy magamfajta mágussal szürke témákat vitatni a szórakozás helyett. Tanácsolom, ha már egyikünk sem tervezi faképnél hagyni a másikat, tegyünk ellene – óhatatlan terebélyesedik az arcomra egy sejtelmes mosoly, miközben egy kecses intéssel egy másik asztalhoz invitálom a kisasszonyt. Ha követ, folytatom a beszédet. - Nem kóstoltam végig a menüsort, hogy a válaszom bárminemű súllyal bírjon. Viszont a puncsról úgy hallottam, mindenképpen pótolhatatlan élmény. Megkóstolja velem? - teszem félre a poharamat az asztalra, majd magamhoz veszek egy tisztát, és a merőkanalat megemelve várom Reina döntését; merjek-e neki vagy sem az érett barack színét idéző löttyből? Épp ekkor érkezik hozzánk Nasir, akinek kérdése hallatán tovább mélyül sokatmondó tekintetem. - Nasir – biccentek felé, majd kicsit odébb állok. - Mint láthatod, minden helyben – nyugtázom a számára, mielőtt továbbállna, helyét pedig átvenné az ifjú, sütis leány. Kis híján megesik rajta szívem, azonban odáig nem érnek el gyermeki szavai, hogy a lelkiismeretem megkonduljon. - Nem többet tettem, mint a bizalmát puhatoltam, kisasszony. Mely nagy érték ebben a világban – felelem bölcsen.
Thora Haleye and Nasir Al-Qasim Kedvelték
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Dec. 18, 2021 6:25 pm
-Bocsánat, nem akartalak megbántani. Nem zavarsz. Egyedül jöttem. Örülök a társaságnak.- Mondom neki őszintén. Ismét a meglepetés ül ki a tekintetemre mikor megfogja a kezem. Nem szoktam hozzá az ilyenhez, de nem rántom el azt, amíg nem ad rá okot. -A kardforgatáshoz jobban értek.- Bár még mindig van hova fejlődnöm,de egyre jobban megy. Már sokkal magabiztos vagyok benne, mint korábban. -Igazából nem túl sok mindent. Így bármit szívesen meghallgatom.
Már akkor megláttam Nasir arany köntösét, amikor belépett a terembe. Szokásához híven nem rázta a rongyot, mégis elegáns volt. A süteménybe talán mégis lehetett valami, hiszen mit is gondoltam, hogyha ő is itt van, akkor a bor se egyszerű bor. - Drága Nasir - viszonoztam a szívélyes hangnemet. - Ki nem hagytam volna az ünnepséget, főleg, hogy te felelsz az étkekért és italokért. Ah, a régi jó öreg együttműködésünk, ami azóta is rendben zajlik, és egyre csak terjednek a gombák az országok között. Hogy is felejthetném el? Thora illőn bemutatkozott, majd tovább is lépett Ezarashoz. - Ígéretes a lány - jegyeztem meg mellékesen. - Sajnos nem elementáris, de ígéretes. Fel fogja találni magát, attól nem féltem, és így nekem is lesz lehetőségem máshol folytatni az estét. - Remélem nem tértek be sokan a lakosztályba - fordulok ismét Nasir felé - már sokallom az erőltetett mosolygást. Holnap még, mielőtt visszaindulnék Nulportba, mindenképpen szeretnék váltani veled pár szót, de azt se bánom, ha még ma este csatlakozol - tettem meg a finom utalást. - Ám - sóhajtottam színpadiasan - Thora meg lesz nélkülem is, ha nagy bajba kerülne, remélem számíthatok rád, hogy kihúzod belőle - mosolyogtam rá. Természetesen megvárom a válaszát, mielőtt indulnék. Miután felelt, illendőn elköszönök, és még vetek egy utolsó pillantást Thorára, majd a lépcsők felé veszem az irányt, hogy egy érdekesebb folytatás elé nézzek.
Thora Haleye, Ezaras Azildor and Nasir Al-Qasim Kedvelték
A tálakban elég jól kinéző puncsok hullámzottak, így otthon érezve magamat, felkaptam egy poharat és egy apró merőkanálnyit beleöntöttem. Előbb megszimatoltam, kellemes szegfűszeges illat áradt belőle. A számhoz emelve kortyoltam egyet belőle, amikor Edellyn felelt a kérdésemre. Az a korty rögtön félre csúszott, én pedig fulladozva, köhögve kapaszkodtam meg az asztal szélébe, mialatt letettem a lapjára a poharat. - Hát ez remek – nyögtem ki, miután végre levegőhöz jutottam. – Legalább lesz miért megszólítanom. Milyen macskája? Van itt macska? – kérdeztem tőle fintorogva. A hideg kiráz tőlük. Hálátlan kis dögök. Tovább morfondíroztam a következő süteményestálon, amikor egy meglehetősen különös küllemű férfi lépett a körünkbe. Nem idevalósinak tűnt, sőt, barnult bőre és ruházata főképp úgy mutatta, mintha délről érkezett volna. Edellynt szemelte ki, bizonyosan ismerik egymást régóta. - Thora vagyok, nagyon örvendek! – mutatkoztam be. Gondoltam kihasználom az alkalmat, hogy az idősebbik mágushoz forduljak, hátha sikerül rávennem a tanításra. - Bocsánat, hogy megzavarom a beszélgetésüket – szóltam közbe halkabban a nő és a férfi közti eszmecserébe. – Tudja, nem volt szép dolog így átverni engem. Nagyon is finom az a sütemény, én a helyébe kipróbálnám, a hölgynek is ajánlom – pillantottam a nőre is közben.
Ahhoz már hozzászoktam, hogy mulatságok utáni levezető társalkodások helyszínéül szolgáljon a szobám, az azonban engem is meglepett, mennyien meglátogattak már az amanari bál kezdete előtt. Persze, remek hangulat kerekedett, ami tökéletesen megalapozta az ünnepséget, hála a nemrég érkezett qieseai bornak, és annak a különleges gombának, amivel az utóbbi időben kezdtünk el foglalkozni. Azonban mégiscsak meg kéne lassan nézni, mi történik odakint, gorombaság lenne végig idebent maradni és zárt körű partit tartani, pláne tudva, Ezaras mennyire készült erre a bálra. Talán találok odalent valami ígéretes társaságot. Hetykén magamra kaptam egy kevésbé díszes, de a maga módján elegáns aranysárga kaftánt, majd sebtében megigazítva a hajamat, távoztam a lakrészemből. Szórakozottan siettem le a lépcsőn, majd a titkok kertje felé indultam. Látva, mennyien megérkeztek már, elégedett mosoly ült ki az arcomra. Sok új alakot véltem felfedezni a vendégek között, ahogy végigsétáltam közöttük. Először Ezarast szúrtam ki, ahogy egy igazán szemrevaló hölggyel beszélgetett. Nocsak, nocsak, úgy tűnik, a Mestert nem csak a macskák érdeklik. - Üdv, Ezaras - biccentettem felé, közben halvány mosolyt villantva a nőre. - Remek a hangulat, igazán örvendek. A puncs megérkezett már? - kérdeztem futólag, de nem álltam meg náluk, ugyanis nem olyan messze megpillantottam valaki más, sokkal érdekesebb személyt. - Edellyn Arienthe, személyesen - széles vigyor kúszott az arcomra, ahogy közelebb léptem. - Nem várt, de szívélyes meglepetés, hogy itt talállak. A hölgyben kit tisztelhetek? - pillantottam kísérőjére, egy jóval fiatalabb, ártatlan tekintetű lányra.
Förvend nekem, amiért itt vagyok. Igazán kellemes, hiszen gondolja is csak így valóban. - Nem, remek ízlése van uram. – Mondom kellemes mosollyal ismét. Tekintetem pedig nem akar leállni, és tovább pásztázom, a tömeget remélem, azért elhiszi azt, hogy kellemes a társasága. Nem igazán ismerek itt senkit, hogy tovább állhassak beszélgetni, a papát úgy is főznöm kellene. Ám mire észbe kapok már el is akar menni. - Nem rabolja, hiszen megtisztelve érzem magam. Ám, ha nem kedvére való a társaságom. – Sütöm le a szemem kecsesen, olyan megbánt kiskutyaként. - Akkor sajnálom, hogy feltartottam. – Mondom. Az istenekre nem tudsz megnyugodni? Éppen puhítanálak, áhh! - Van valami étel, ami ön szerint a legjobb? – Kérdezek oda gyorsan, remélve azt, hogy velem marad még, ám amennyiben úgy dönt, elmegy, engedem.
- Azt hiszed? – csendül hangomban a meglepetés, s rebben magasba a szemöldököm. – Nem akartam tolakodó lenni, ha netalán zavarlak, távozom. – nem tagadom, kissé zavarba jöttem a kapott választól, valahogy nem erre számítottam. Ám kíváncsisága maradásra bír. – Ha nem a mágia az melyben kiteljesedhetsz, úgy mi lenne az, mely kedves számodra? – amennyiben engedi, kezembe veszem egyik kezét, s tenyerét az ég felé fordítom. – Nem oly kérges, mint egy parasztlányé, azonban nélkülözi a selyem puhaságát is, mellyel a nemesek rendelkeznek. – simítom végig hüvelykujjammal tenyerét, onnan pedig tekintetébe fúrom sajátom, mely érdeklődéssel várja válaszát. – Mégis mire lennél kíváncsi? Mit hallottál eddig a El’ Aloreról?
A naivság említésére csak magamban mosolyodtam el. Ezen a helyen majd megváltozik, nem lesz sokáig ilyen hiszékeny. Hiszen a kételkedéseink, kérdéseink viszik előre a világot, és aki nem halad, az lemarad. A sütemény után a borokkal szemeztem, valami száraz vöröset kerestem, ami bár tudtam, hogy nem érhet fel a saját készítményemhez, mégis elfogadható. Thora kérdésére viszont elfordultam az asztaltól, és magam is körbetekintettem a díszes termen. Az, akit kerestem a szememmel viszont még nem érkezett meg. - Azt a férfit, aki az imént átvert - feleltem a lányra nézve. - Azildort nem véletlenül emlegetik Mesterként, rászolgált a címre. És tud egész kedves is lenni, ahogy a macskája is. Habár vele érdemes lesz körültekintően bánnod.
- Nem bántottál meg, csupán szokatlan az efféle szóhasználat. Merről fújt felénk a szél? – kunkorodik szám széle, egy félmosolyra. – Nos, a kard sem életlenebb, mint az elme, kiegészítik egymást. – meleg tekintetem róla, a szórakozó tömegre siklik, onnan pedig az asztalra, melynél egy kisebb kompánia gyűlt össze a Tanácsos körül. Nem nehéz kiszúrni, az új tagot, kinek ruházata túlságosan hasonlatos az enyémhez. Nem számítottam, hogy előbújik a barlangjából, s megtiszteli a népet. Kínos. Feszülten tekerem meg a nyakam, s fordulok ismét beszélgető partnerem felé. – Jelenleg, ez az egyetlen hely, ahol beavatást nyerhet az arra érdemes a mágia rejtelmeibe. A háború után ez a torony maradt egyedül az utókorra. – tudásom, mind az írott rejtelmeknek köszönhetem, mióta kóbor lélekként járom a hűs könyvtárt éjszakánként, igencsak kifényesedett a múlt történelmére vonatkozó tudásom. De korántsem annyira, mint az itt összegyűltekké. – Kedveled az édességet? A szakácsnő nincs oly édes, mint az, ami a kezei alól kikerül, de ő legalább nincs itt. – teszek egy apró mozdulatot az asztal felé, melyen megannyi, száraz és krémes apró sütemény sorakozik, s úgy pusztítja ama másik leány, mely Azildor társaságában leledzik, mint girhes, éhező kóbor macska. – Talán e bájos arcra is csalna valami derűt, mely ragyogóbá tenné e bál pompáját. A gyémánt is, akkor ragyog igazűn, ha megcsiszolják. 
Megvallom, gondolataimat az imént tapasztalt látvány tölti ki, a valóságtartalmának igazolására azonban képtelen vagyok egy újabb szemrevételezés formájában. Fogalmam sincs, hogy a józan eszem elvesztése vagy annak kifacsart módon történő megmaradása aggasztana jobban, ezért hát a hozzám legcsekélyebb mértékben illő strucc politika mellett határozok. Elvégre mulatnunk kellene a mai estén.
Már akkor megláttam Nasir arany köntösét, amikor belépett a terembe. Szokásához híven nem rázta a rongyot, mégis elegáns volt. A süteménybe talán mégis lehetett valami, hiszen mit is gondoltam, hogyha ő is itt van, akkor a bor se egyszerű bor. 
