Tehetségen nevezi, ám én egyenlőre nem tudom annyira irányítani. A szellemek nem mindig akarják, hogy bele lássak a jövőbe, vagy én vagyok még gyenge. Ott hagytam az otthonom, az oktatóm, így nem tudom merre visz majd az utam. Hogyan fogom kordában tartani, és irányítani, előhozni a képességem, amikor akarom. - Rendben. – Mondom neki a képességemre utalva. Majd hosszan beszédbe kezd, amire figyelek. Végig hallgatom a szavait, ami egy pillanatra még el is hozzánk számomra a jól eső békét, ám bizalmam akkor se fektettem bele a mágusba. Nem akarom, hogy önös érdekeire használja a képességem, vagy a fajom. Ám egyelőre nem tudom elképzelni se még is mire használhatná, de jobb félni. Nem bízom az emberekben, és ez nem fog változni. Ahogyan ki ejti a nevem, kihúzom magam és újabb rezzenéstelen arccal pillantok vissza rá. Most ne várja a hálámat, nem fogja megkapni. Vagy ez vagy, bele esik véletlen a vízbe, ahol már én vagyok a ragadozó. Talán akkor nem megy neki a kántálás, ha éppen fulladozik. De ezt majd később hozom csak elő neki, ha már nem látom a hajlandóságát. - Legyen így mágus. – Mondom, majd azzal elindulunk a tornyok belsejébe, és ott újabb emberre lettem bízva. Talán még soha nem töltöttem ilyen hosszan emberek között az időm. Persze mióta fenn avgyok a felszínen, próbálom magam szoktatni. Ám leges legbelül még is érdekel, hogy miféle dolgaik is vannak. Nem ellenkezem, és a feltehetőleg szolgálóra hagyatkozom.
Érdeklődéssel billentem oldalra a fejemet a kérdése okán, mely holmi látomásokra enged következtetni. Kisvártatva fény derül ama tényre is, hogy a leány egy sámán, akik, ha az emlékezetem nem csal, képesek olykor-olykor a jövőbe pillantani. Csakhogy az idő-, és tér kontinuuma megzabolázhatatlan jelenség; egyetlen apró változás is előidézheti a jövő folyamának teljes megváltozását, melynek tényéről ebben a momentumban még nem tudhat egyikünk sem. Mindenesetre megfontolandó a felvetése. - Mindenképpen gondolkodni fogok rajta, hogyan hasznosíthatnánk ezt a tehetséget – ígérem, ugyanis ennek a bizonyos képességnek még nekem is utána kell olvasnom. Vizsgálta-e már bárki, milyen mechanizmuson keresztül képesek a hozzá hasonlóak a jövőbe látni, vagy egyszerűen az istenek áldásaként könyvelték el? Számtalan kérdés, oly kevés idő. Melynek szűkét a tejfelhajú is érezheti. - Megértem, hogy fontos számodra minél hamarabb kideríteni, mi történt a társaiddal. De ha valóban felhasználjuk a képességedet, ahhoz neked is pihent elmére lesz szükséged. Ne aggódj, jól tetted, amiért ide jöttél, ifjú hölgy. Calylenia – biztosítom egy határozott biccentés kíséretében, s ha nincsen hozzám több szava, úgy intek felé, hogy kövessen a tornyok belsejébe, ahol aztán rábízom egy szolgáló gondviselésére.
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 23, 2021 4:35 pm
Kijelentésén újra érzelem mentes arcot vágok. Mi haszna ennek a varázslónak, ha utána hozzám vágja, hogy ebből még nem lehet semmi se. Ám nem ugorhatok neki, nem hagyhatom azt, hogy ismét az érzelmeim eluralkodjanak felettem. Nyelek egyet, és ajkamba harapok, majd sóhajtok gondterhelten. - Értem. – Mondom. - Nem tudnád valahogyan a látomásaimat felhasználni? – Kérdeztem. Ekkor eszembe jutott, hogy még tán nem mondtam el egy igen érdekes dolgot magamról. - Sámán vagyok. – Mondom hozzá téve a többihez, ahogy értse. Ám ki tudja? Lehet már akkor tudta, amikor beléptem ide. - Én nem lenni képes magam jósolni. – Mondom ismét tört szavakkal. - Magamnak. – Javítom ki magam, és arcomon ismét végig fut egy finom önostorozás, hiszen haragszom magamra, hogy évekig képtelen voltam a közös nyelvet használni. Most pedig szükségem lenne rá. Feláll, s kijelenti azt, hogy ő már tán fáradt? - Lenni fáradt, még nem végeztünk. – Vágom neki, és figyelem, ahogyan felém magasodik. Értetlenkedve állok fel én is, majd hiába akarok hevesen ellenkezni, tudom azt, hogy ő az egyetlen esélyem. - Legyen. – Vágom oda mérgesen, de elfogadóan, pedig ajkamon még megannyi szó lenne.
Leheletnyi, kétkedő mosolyra fakaszt a több sebből vérző kijelentése, mindenesetre nem sietek korrigálni a meggyőződését. Az eddigi beszélgetésünk alapján siket fülekre találna, vagy tovább korbácsolnám vele a bizonytalan helyzetéből fakadó frusztrációját, ami egyikünknek sem kedvezne. Így hát rendezem a vonásaimat, az ujjaimat pedig kényelmesen egymásba kulcsolom az ölemben. - Nos, túl sok mindent ebből még nem jelenthetünk ki biztosra. Számos oka lehet annak, hogy a téged megsebző ezt a tőrt használta, akár egy ócskásnál is rálelhetett – osztom meg vele a nézeteimet, elnyomva magamban egy feltörekedni kívánó ásítást. Való igaz, mostanra már nyugovóra kívántam térni, s hiába, egy-egy komolyabb varázslat alkalmával még érezteti magát a káosz feketeségének hatása a lényemen. - Noha rendkívül érdekfeszítő ez a talány, további gondolatot már csak holnap szentelnék neki – jelentem ki, felkelve a márványpadka széléről. - Küldetek érted egy szolgálót, akitől kapsz rendes ruhát, s egy szobát, ha kívánod. Maradj ott éjjelre, másnap reggel megkereslek – magyarázom, várakozóan függesztve rá a tekintetemet.
Calylenia Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Nov. 21, 2021 12:28 am
Lenyugodtam? Nem vagyok benne biztos. Félek, hogy valaki barbárt az emlékeimmel. De talán? Lehetséges? Biztosan nem. Mi van akkor, ha még is lehetséges, és az átváltozásaim tettek ilyenné. Képtelenség. Ahogyan elmerülök, a gondolatokban a férfi hangja ránt vissza. Nyugalmat árasztó szempár figyel engem most. Majd felém nyújtja a tőrt. Hallgatok rá, és akarata szerint cselekszem. Bizonytalan tekintettel pillantok rá, és a tőrre. Mi? - Értem. – Szólalok meg halkan. Mágia nem ismeretlen előttem, hiszen kedves barátnőm, retteget boszorkány. Miatta is vagyok itt, és a többi társamért, akik velem tartottak. Ám még se tudom mi történik majd a következő percekben. Kiejt valami ismeretlen szót, amire csak tovább kémlelem az arcát, s enyém rezzenéstelen marad. Ám a szemem bántja a fény, így kénytelen vagyok hunyorogni. Látszik, ahogyan koncentrál, mint aki teljes átéléssel varázsol, s teszi azt. Nekem is ilyenek a látomásai, más világba röppentenek, ám azok igen csak kezdetlegesek, és nem mágiához kapcsolódnak, még is mágikusak. A fényen kívl mást nem látok, ám az is elhalványul. - Elfek az első lények, akik Tulveronra érkeztek, s nemesek. – Mondom rögtön, ami eszembe jut. - Ezen kívül mást nem. – Mérem végig a férfi arcvonásait. Egy elf hogy lenne képes bántani minket, s megtizedelni a fajomat? Kezdek ideges lenni. Szívem hevesebben kalapál. Amennyiben ez igaz, úgy háború is lehet. Vagy csak túlzásba esek?
Elégedetten konstatálom, hogy ezúttal nem akadékoskodott a kérésemmel szemben. Sokkal egyszerűbb lesz megfejtenünk a tárgy múltját a közelségével, persze erről nem világosítom fel külön. Ritkán avatok be bárkit a döntéseim hátterébe, elvégre egy mágusnak legyenek meg a képzelt titkai. - Jó eséllyel nem mágikus a tárgy. Ám ne aggódj – tekintek rá nyugalommal – bizonyosságot szerzünk erről. Tessék, fogd meg a tőr markolatát, de csak tartsd, ne húzd el tőlem – magyarázom az instrukciókat, miközben a tenyeremen egyensúlyozva s hüvelykujjammal biztosítva a pengét, felé nyújtom a markolatot. Amennyiben köré simulnak az ujjai, még nem kezdek rögvest varázslásba. - A következő momentumokban egy varázslattal megismerem a tárgy eredetét. Kérlek, ne ijedj meg és törd meg az igézetet az elhúzódásoddal. Ha a kérésemet bólintás, vagy legalábbis a szemeiben felcsillanó megértés követi, úgy visszasüllyesztem a pillantásomat a karcsú fegyverre, és a szabad kezemet fölé helyezem. Hagyom, hogy átjárjon az energia, habár egy tárgy eredetét megismerni nem jelent különösebb erőpróbát. - Darganfod – ejtem ki a varázsigét csöndesen, melynek hatására a tenyeremből a legkisebb hibákat is kiemelő fényesség tör elő. Érzem, ahogy a szemeimet is elönti a ragyogás, melynek túloldalán apránként színes foltok kezdenek felderengeni. Ezek a foltok aztán egyre kifejezettebb alakzatba rendeződnek, mígnem elém tárul egy nyúlánk alak. Talán egy férfi, akinek görcsösen szorulnak az ujjai a tőr markolatára. Vadul hullámzik a kép, szinte hallom, ahogyan a kérlelhetetlenül hánykolódó tenger a füleimben morajlik. Sós vízcseppek homályosítják tovább a látványt, és ekkor rádöbbenek, hogy vélhetően a lányka által elmesélt történések idéződtek fel a lelki szemeim előtt. Mentálisan felrázom magamat a jelenetből, és helyette a pengén díszelgő szimbólumra igyekszem koncentrálni. Ezúttal egy galéria magaslatából pillanthatok alá egy tökéletes kört leíró csarnokra, amelynek márványpadlóján ott ékeskedik a jel, körötte összetéveszthetetlen cirádáival a szépek népének. Egy kecses, hegyesfülű nő sétál át rajta, ám szertefoszlik a varázslat, mielőtt alaposabban megfigyelhetném a személyét. - A szimbólum elf eredetű. Mond ez neked valamit? - tekintek vissza rá, eleresztve a tőrt, s ezáltal visszaszolgáltatva azt a számára.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Nov. 19, 2021 5:20 pm
Már nem volt olyan boldog a válaszom hallatán, de nem hazudtam. Valóban, már nem volt szükségem a férfire, így megöltem. Furcsa volt, először öltem és talán nem utoljára a földön, de nagyon más volt. Nincs akkora erőm itt a földön, mint otthon. Hiszen otthon könnyedén tekerek nyakakat, vagy tépek ki szíveket, ám ez nem ment. Minden olyan más, és hátráltató. Lassan haladok, lassan beszélek. Ám nem mehetek vissza, még nem és haza már egyáltalán nem. Nem figyelt rám, ahogyan felállok, csak a tőr érdekli. Ám én kétségbe estem. Nem is érdekli, hogy talán meghamísították az emlékeim? Vagy már rémeket látok? És a semmiből kezd beszélni, ekkor hallgatok el, s csak rá koncentrálok. Nem igazán értettem, hogy mire gondolt, s voltak szavak, amit még nem hallottam. Majd ahogyan befejezte kisebb szünetet tart, s én ettől még nem nyugszom meg teljesen, viszont szavaiban van valami, amitől ledermedek, s csak hallgatom. Újabb nagy szavak, amiket nem értek, ám azt hiszem, tudom mit akar mondani. - Akkor nem mágia? – Kérdezem még mindig állva. Hümmög egyet, s újra szól. Hirtelen, mint ha valami igazi erős parancsot kaptam, gondolkodás nélkül engedelmeskedtem, és nem tudom miért. Félelmetes, tekintélyt parancsoló.
Leolvad a mosoly az ábrázatomról a felelete hallatán, mégsem mutatok haragot vagy dühöt a pimaszsága végett. Egyelőre túlzottan érdekel, miért olyan fontos neki egy viszonylag átlagos tőr, amelyért képes volt áttörni az őrségünkön, az egyiküket megkurtítani a felszerelésében, s egészen a csarnokig trappolni, hogy velem találkozhasson. Lehetőséget adok hát a történetének elmesélésére, melynek végén abszurd sületlenséggel vádol meg. Nemes egyszerűséggel hagyom figyelmen kívül. Mindemellett nem is pillantok fel rá, mihelyt felpattan mellőlem, ellenben végigsimítva a szakállamon tovább méricskélem a pengét. Semmi érdemlegeset nem tudok megállapítani vele kapcsolatban, azonban arra megtennék egy szütyőnyi ulront, hogy nem rendelkezik mágikus hatalommal. Ostoba volna a használója a tengerben hagyni elenyészni, netán az általuk vadászott najádok hatalmát növelni egy értékes tárggyal. - A háború végén nem kizárólag a mágusokkal számoltak el, akadtak bőven harcosok, akiket megkérdőjelezhető tetteik miatt állítottak az ítélethozatal elé. Néhányan arra sem emlékeztek, milyen napon történt az esemény, vagy, hogy miként számoltak le egy tucatnyi falusival, akik állítólag az életükre törtek – magyarázom csöndesen, eltűnődött arckifejezéssel emelve vissza a szemeimet az ezüstösen csillámló égitestre. - Olykor a túlélés ösztöne felülír minden más mechanizmust, ezért képtelenek vagyunk felidézni a traumák emlékének részleteit – teszem hozzá, majd egy hümmentést követően az ifjú lányra tekintek. - Nem hiszem, hogy mágikus volna a tárgy. És most ülj vissza – utasítom.
Calylenia Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szer. Nov. 17, 2021 6:16 pm
Finoman oldalra biccentem a fejem, kezem a mellkasom előtt összekulcsolom. Tekintettem merev, alig pislogok. Még nem vagyok hozzászokva ehhez, s néha érzem azt a maró érzést, mi már erre késztet. Elgondolkodtató volt, ám nem hatott meg. - Értem. – Mondom komolynak tűnő szavakkal. Azt várja, hogy sajnáljam az embereket? Hideg arccal figyelem, ahogyan ismét felteszi a kérdést. Most mit vár? Mit mondjak? - Meg tudtam, amit akartam. – Mondom. Akkor ereszen utamra, majd találok mást ki segít. Nem fog engem manipulálni. Egyetlen énekem, és ő követi minden szavam. Jól gondoltam a furcsa szó jelentését. Helyes, s bólint és egy apró mosoly is felcsillan. Való igaz az emberi nyelv, vagy közös nyelv, ahogyan nevezik nem erősségem, ám csak egyszer látna a fejembe. Képes erre? - Köszönöm. – Préselem ki nehezen a szót, ami arra vonatkozott, hogy nem gátol meg a megfulladásomban. Mondjuk, nekem van rá szükségem, nem fordítva. Olyan furcsa ez a hely, minden olyan nem megszokatott, s néha mintha a szemem káprázna. Kérdéseire adom a válaszaim, és ő pedig végig hallgat. Az egész férfi olyan furcsa, és hátborzongató. Ziadastól nem féltem így. Nem félek, inkább olyan megmagyarázhatatlan érzés fog el vele kapcsolatban. Ám újabb kérdés, amire elhallgatok. A hold fénye lassan táncba kezd a padlón előttünk, amit az láthatatlan dolog enged be. Nem emlékszem, ködös minden már, és ahogyan vissza akarok emlékezni, annál ködösebb. Magamnak nem jósolhatok, így hasztalan a képességem. - Azt nem. – Vonom össze a szemöldököm, s pillanatra keresem az emlékeket, amiket nem találom. - Te tenni velem ezt? – Pattanok fel, és mérem végig a férfit. - Valaki nem akarni, hogy emlékezzek? Csak arra emlékezem, hogy hálón kapaszkodtam fel, s viszik el a társaimat, és már a kés bennem. – Magam elé meredek, ahogyan visszaemlékezem, vagy is próbálok. - Mágia? Vagy mi? – Kérdeztem.
Apró szusszanás hagyja el a számat a felelete okán. Persze egy cápát nem hibáztathatunk, ha az útjába tévedőt felfalja, azonban szeretném hinni, hogy van olyan intelligens a tengeri nép gyermeke, mint arról az apám könyvében értekeztem. - Téged is felzaklatna, ha a fajtádból megölnék valakit. Én is így érzek a sajátommal szemben – tekintek rá vádak s különösebb ellenérzetek nélkül. - Továbbá nem szívesen segítenék egy hidegvérű gyilkosnak. Tehát? - kérdezem újra, remélve, ezúttal beavat a döntésének és cselekedetének hátterébe, hiszen a fajtáját övező kíváncsiságom és érdeklődésem egészen addig a pontig nem lépi át a morális határt s az árulás küszöbét, amíg nem segítek meg egy gátlástalan rémséget. Ugyanakkor gond abból még nem származhat, amennyiben az együttműködését tesztelem... - Arra – bólintok egy apró mosollyal az ábrázatomon. Különleges valaki olyannal beszélni, aki mint egy épp a szavait próbálgató kisded, még nehezen igazodik el a különféle kifejezések szövevényes hálójában. - Természetesen a vízhez jutásban nem korlátozlak, nem volnál fogoly itt – biztosítom, mielőtt még helyet foglalnék az egykori lebegő-fa árnyékában. Vetek egy pillantást az üvegezett kupola irányába, honnét a telihold ezüstös ragyogása ölel minket körbe. - Igen, te. Hogyan jutott hozzád, miért olyan fontos megismerned a múltját? - tisztázom a kérdésem mibenlétét, visszasüllyesztve rá a tekintetemet. Ennek fényében, vagy ettől teljesen függetlenül, ám mesélésbe kezd, amit kiélezett figyelemmel hallgatok végig, hol a tőrön, hol pedig ifjú ábrázatán pihentetve a szemeimet. Körülményesebb a története, mint arra számítottam. - Sikerült bármit megfigyelned erről a hajóról, vagy, hogy kik voltak rajta? Halászok, harcosok? - faggatózom tovább, hisz minden egyes apró, meglehet, egyelőre jelentéktelennek ható morzsaszem a megoldás felé fog terelni bennünket.
Calylenia Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 16, 2021 7:59 pm
Összevonom a szemöldökömet, nem értem a kérdést. - Miért ne? – Teszem fel neki, ám nem ez a lényeg az itt létemnek. A fontos most a tőr, amit még mindig óvótekintettel figyelek. Ám jöttek a szabályok. Országomban se bírtam elviselni a királynőnk szabályait, bolond szavait. Nem bírtam elviselni, hogy soha nem ölhettünk embert. - Legyen. – Vágom rá azonnal, de mi lesz velem akkor, ha megéhezem? El kell úsznom Nuporthoz vissza? Mit fogok enni. - Nem értem mit jelent, hogy kóvályogsz. De nem menni oda, ha mondod. Erre gondoltál? – Kérdezem ismét értetlenkedő tekintettel. Miféle szavai vannak az embereknek. - Nekem víz kell, engedned kell a vízbe menni, néha! – Mondom neki, és nem tudom, mennyire érti a Najád miben létemet, de ezt mindenképpen el kellett mondanom. Nem zárhat be egy szobába, vagy minek is nevezte? Elindul, majd int nekem. Követem, és nem értem miért nem vagyok jó így ahogyan. Ám még mindig nála van, amit tudni akarok. Már, ha nem ver át engem. Leülök, és ekkor kezd csak elbeszélni, látszott addig nem kezd beszélni, így kénytelen voltam. - Én? – Kérdezem. Ez valami átverés? Nekem kellene tudnom, pontosan ezért jöttem. Ám talán máshogyan érti. - Mikor jött hajó, s elvitte társaim, ez volt mi megsebzett engem. – Töröm a nyelvet, ami igen idegesít engem, de akárhogyan próbálom, nem megy jobban, remélem megérti. - Mikor felkapaszkodtam hajón, valami állt belém, és másik pillanatban visszaesni vízbe én. – Mutattam, hogy hova fúrt ám csak a paláston keresztül. A mezítelenséget nem viselik jól, s már a helye be is gyógyult. - Ezek vitték el fajom. – Történetem nem mesélem tovább, hogy a királynő kitagadott, és hiába is találom meg őket, én már vissza nem mehetek. Mindent feladtam a társaimért, és egy olyan helyre lettem kényszerítve, amit megvetek tiszta szívemből.
Nem cseng ismerősen a zsoldos neve, bár a végzetét hallván megkönnyebbedéssel veszem, nem a fivérem került az ifjú hölgy menüsorára. Talán elégedetlenséggel tölt el az út, melyet Balian választott, de a halálát sohasem kívánnám. - Miért ölted meg? - teszem fel a kérdést higgadtan, egyelőre nem ítélkezve a cselekedete felett. Hallani eleget a bérenc harcosok éhségéről, melyet hol mások legyilkolásával, hol pedig a nők megrontásával csillapítanak. Persze az sem kizárt, az előttem ácsorgó ártalmatlan külleme mögött egy ösztönei hajtotta szörnyeteg búvik meg, ki már is veszélyt jelent a sziget lakóira. Kénytelen vagyok mérlegelni, mielőtt jóhiszeműen befogadnám. - Több is volna. Kezdetnek; nem ölsz meg senkit a szigeten – emelem meg leheletnyire a szemöldökeimet, nyugodalommal egyensúlyozva a tőrt a kezeim között. - Másodszor, nem kóvályogsz el tiltott területekre. Ezekről majd beszélünk. Feltéve, ha maradsz – tudatom vele, lassú léptekkel a csarnok szélén elterülő, kiszáradt fa felé indulva meg. Félúton akadok meg pusztán, hogy intsek a leány felé. - Gyere, ülj le velem – invitálom a növényt körülölelő márványemelvény peremére, amelyen én is helyet foglalok. Amennyiben eleget tett a felkérésemnek, hajlandó vagyok folytatni a beszédet. - S most mesélj el mindent, amit erről a tőrről tudsz – pillantok rá érdeklődéssel és kimért türelemmel.
Calylenia Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Tehetségen nevezi, ám én egyenlőre nem tudom annyira irányítani. A szellemek nem mindig akarják, hogy bele lássak a jövőbe, vagy én vagyok még gyenge. Ott hagytam az otthonom, az oktatóm, így nem tudom merre visz majd az utam. Hogyan fogom kordában tartani, és irányítani, előhozni a képességem, amikor akarom. 
Érdeklődéssel billentem oldalra a fejemet a kérdése okán, mely holmi látomásokra enged következtetni. Kisvártatva fény derül ama tényre is, hogy a leány egy sámán, akik, ha az emlékezetem nem csal, képesek olykor-olykor a jövőbe pillantani. Csakhogy az idő-, és tér kontinuuma megzabolázhatatlan jelenség; egyetlen apró változás is előidézheti a jövő folyamának teljes megváltozását, melynek tényéről ebben a momentumban még nem tudhat egyikünk sem. Mindenesetre megfontolandó a felvetése.
Lenyugodtam? Nem vagyok benne biztos. Félek, hogy valaki barbárt az emlékeimmel. De talán? Lehetséges? Biztosan nem. Mi van akkor, ha még is lehetséges, és az átváltozásaim tettek ilyenné. Képtelenség. 
Már nem volt olyan boldog a válaszom hallatán, de nem hazudtam. Valóban, már nem volt szükségem a férfire, így megöltem. Furcsa volt, először öltem és talán nem utoljára a földön, de nagyon más volt. Nincs akkora erőm itt a földön, mint otthon. Hiszen otthon könnyedén tekerek nyakakat, vagy tépek ki szíveket, ám ez nem ment.