Ezeregyéjszaka Örömház

Tulveron Krónikái :: Qiesea

Deedra kérdésére majdnem elmosolyodtam, de inkább nem reagáltam. Ő velem ellentétben a korábbi munkákat komolyan vette, ám én sem a gyűrűt nem óhajtottam visszaszolgáltatni, sem a tudósunkat megölni. Persze az lett volna a kulcs a lány fenyegetőihez. Azonban, a kíváncsiságom és a kalandvágyam most mindezt kicsit elnyomtam. Máris mesés kincsek között láttam magamat.
- Örvendek Jalm. - Biccentettem a varázsló - aki persze nem is az - felé. Nem tűnt rossz embernek, de ismertem az álarcokat, én is magamra erőltettem egyet, mikor találkoztunk szőlőevés közben. Meg kellett valahogy győznöm, hogy érdemes velem foglalkoznia és ha még nem is volt egy vén kéjenc, a kedvesség hatásos volt.
- Azt gondolom reggel kéne odamennünk, nem most azonnal. - Mondtam, ahogy nekem szegezték a kérdést. - Ha Murmisnaz vagy valamelyik ember ott is lesz az üzletben, mert mondjuk nem tivornyáztak az este, Deedra megpróbálhat alkudozni vele valamilyen tárgyra, én pedig besurranok és megkeresem a tekercset. Esetleg tud róla, Jalm, hogy hol vagy hogyan tárolja? - Kérdeztem, bár nem bíztam benne, hogy válasz is lesz rá. Csak egy aprócska remény volt. - Reményeim szerint, ha más előnyünk nem is lesz, a város elég tompa lesz a mai esti ünneplések után. - Tettem hozzá.
Ha útnak engedett minket, úgy elbúcsúztam tőle én is és követtem Deedrát kifelé a szobából és remélhetőleg az épületből is. Egy percnél sem akartam tovább itt maradni. Na nem csak Keriim miatt, egyszerűen a mellek látványán kívül, nem igazán szimpatizáltam ezzel a hellyel. Kész rejtély volt, hogy Jalm mi a fenének van itt. Ő sem tűnt annak a fajtának, aki itt múlatná az időt önszántából.
- Talán a legjobb lenne már az ima előtt megébredni - Feleltem nagyon halkan, hogy tényleg Deedra hallja csupán. - Korán összeszedni magunkat... és még egy levelet is kell írnom. - Köszörültem meg a torkomat, hogy a lány is értse, mire gondolok. Sumirazra... vagy mi volt a neve az alaknak, aki az életét akarta.
Ha kijutottunk, a ruháink és fegyvereink visszaszerzése után, mindenféle kitérő nélkül igyekeztem magunkat visszaterelni a szálláshely felé. Most én sem szerettem volna erszényeket leakasztani, karkötőket elcsenni vékony csuklókról. A tekercs ellopása még nekem is nagy feladatnak ígérkezett.

– Ó– Ennyit tudtam kinyögni a meglepetéstől, ahogy felém nyújtott egy fekete ruhadarabog a tudós. Nem számítottam ilyen nemes gesztustra. Azonnal magamra is öltöttem, hogy eltakarja a feleslegesen látszó bőrferleületet. – Köszönöm. – Dünnyögtem és összehúztam magam előtt az anyagot, hogy kicsit rendbe szedjem magam.
A tekercs megkeresésén kívül az is érdekelt, hogy mennyi időt szánna rá az indulás előtt. Deedra pedig helyettem is rákérdezett, hogy hol kéne keresnünk azt. Ezért voltunk jó csapat… míg engem az indulás és az új kaland izgalma kötött le, na meg, hogy esetleg tevén utazhatok, ő praktikusan szólalt fel ez ügyben. Nekem a lelki szemeim előtt már az a kép táncolt, hogy értékes kincsekkel térek vissza Ylore falai közé és a többi tolvaj irigykedve bámul… na jó, még Arth is, aki a fickó megölésére küldött, ahelyett, hogy maga szerezte volna meg a kincset.
Én persze azt gondoltam, hogy a tekercs a városban lehetett. Ezért volt itt a tudós ember nyilván, vagy legalábbis az én fejemben ez tűnt a logikus magyarázatnak. Ha máshol kellett volna keresni, hát máshol szállt volna meg és máshol keresett volna helyieket a feladatra.
– Nem mondanám, hogy volt kifejezett foglalkozásom korábban. De jól értek tárgyak megszerzéséhez. – Próbáltam a lehető legdiplomatikusabban fogalmazni és a fekete anyagú ruhát közben igyekeztem még szorosabbra húzni magamon.
Végül bólintottam a holnapra. Talán az a Múmiás vagy ki is kifárad az esti dorbézolástól és fényes nappal meg tudjuk szerezni a tekercset. Engem az sem zavar, ha már attól átkozott leszek… ennél nincstelenebb már úgysem lehetnék.
– Ezt rám bízhatja azt hiszem. Deedra pedig lesz a szárnysegédem. – Mondtam a lány felé mutatva, és hirtelen észbe is kaptam, hogy még a nevemet sem mondtam el, pedig most ajánlott munkát nekünk. – Naken vagyok, Ylore városából. – Nyújtottam kezet felé. Mégis csak bemutatkozással kéne megpecsételnünk a dolgot.

– Mármint azt a tevefélét? – kérdeztem. Ó, milyen gyönyörű teremtmények voltak. Legszívesebben egész nap simogattam volna őket, de Fiziam már így is rosszallóan nézett rám.
Örültem, hogy Deedra sem mondott nemet. Elképzelhetetlen lett volna a sivatagot megjárni nélküle, ám hiába érdekelt a beszélgetés, egyre inkább próbáltam magam a karjaimmal takargatni. Talán mostanra már a tudósnak is feltűnhetett, hogy nem vagyok hozzászokva az ilyen munkához. Ráadásul a hajam is kiráztam úgy, hogy eltakarja a füleim hegyét. Láthatóan nem volt perverz, akit a tökénél fogva kellett magunkhoz édesgetni.
Az egyszerű szobába érkezve lehuppantam az egyik székbe. Próbáltam kényelmesen ülni és figyelni a nekünk mesélteket. A tekercsek alapján, amik az ágyon hevertek, na meg az asztalon is, sokat foglalkozott a kérdéssel. Nem vakon sétált bele a helyzetbe.
– A mágiához nem értünk sajnos – ráztam meg a fejemet. – De biztos vagyon benne, hogy az ön tudásával és a mi kíváncsiságunkkal megoldjuk a bejutását. – Tettem hozzá. Túlságosan is tetszett ez a történet, na meg az, hogy végre van lehetőségem valami tényleges kalandba belefogni. Fiziam mellett ilyen lehetőségeink nem voltak, csak mindenféle vérontásba keveredni. Ősi kincsek. Ez már egy tolvajhoz illő dolog.
– Mikor volna célszerű indulnunk? Milyen előkészületeket tegyünk mi? – kérdeztem, hiszen ezt a részt is tudnunk kellett. – Már azon kívül, hogy magunkhoz vesszük a fegyvereinket és a ruhánkat. – Mutattam végig magamon. Na nem, mintha eddig nem vehette volna észre, hogy feszengünk.