Deedra jó formán nem is reagált arra, amit mondtam. Mondjuk talán nem is volt olyan fontos, hiszen a tudtára adtam, hogy a pofon ellenére is mellette maradok. A flörtöt meg fel sem vette, így én is megpróbáltam arra koncentrálni, hogy bejussunk a tudós varázslóhoz vagy varázsló tudóshoz. Elolvastam azt, ahova bökött. Valami… valami és este valami ünnepség lesz. A császár tiszteletére, tánc és bujaság. Ennyit értettem belőle. Nem voltam túl jó az olvasásban, meglehetősen ritkán gyakoroltam és éppen csak annyit tudtam, amennyit Forerion asszonytól tanultam. – Remélem akad valami férfiasabb darab is… – állapítottam meg, ahogy követtem a lányt, akármerre is haladt. Talán kiszúrt valamerre korábban egy-egy száradni kiakasztott ruhát. Ebben az erős napsütésben akár pillanatok alatt is megtörténhetett persze ez. Előttünk hamarosan egy nőszemély bukkant fel. Kezében kosárral s amilyen szemfüles és jó megfigyelő vagyok tolvaj létemre, még a pillanatra kivillanó, drága kelmét is észrevettem. Hát igen, ilyen jó szeme van annak, aki az utcán nőtt fel. Ha Deedra nem is látta, finoman megfogtam a karját és úgy irányította, hogy a nőt kövessük. – A nőkön nem volt felül semmi. – Vontam vállat a kérdésére. Nem figyeltem különösebben, Keriimről is annyi ragadt meg csupán, hogy drága öltözékben volt, valami vacakkal a fején, amit korábban is láttam másokon. Az asszonyság időközben eltűnt az egyik ház ajtajában. Nem is utána akartam én loholni, hanem máris a ház oldalán száradó ruhákat pillantottam meg. Az otthagyott kosarat is láttam, valaki talán visszasietett a házba teregetés közben. – Ó. – Mosolyodtam el elégedetten. – Szedj össze magadnak valamit. – Közöltem Deedrával, ahogy én már léptem is oda, hogy megszerezzem magamnak a szükséges – remélhetőleg tényleg férfiaknak való – ruhát. Igyekeztem gyors és hatékony lenni, hogy aztán a megszerzett öltözékkel együtt eltűnjek még csak a közelből is. Persze a nagy koncentráció közben az is átfutott a gondolataim között, hogy vajon elég lesz-e önmagában a ruha, ezek a teremtések jóillatúak is voltak meg ilyesmi, mi meg éppen csak tiszta vízzel csutakoltuk le magunkat a fogadóban. Még mindig teve- és izzadtság szagunk volt, bár talán csak a ruháktól.
Deedra és Naken arra jutnak, hogy egyelőre nem kísértik a szerencséjüket és a sorsukat a besurranással. Bölcsen döntöttek, mert bár az őrök elhagyták a posztjaikat, rendkívül csekély idejük lett volna arra, hogy észrevétlen bejussanak és megkeressék esetlegesen a tudósember szobáját. Továbbállnak hát, hogy legújabb tervükhöz alapanyagot gyűjthessenek néhány kihívó ruha képében. Beszélgetés közben elhaladnak egy-két épület mellett, ám nem is igazán a házak köze, semmint egy nő kelti fel a figyelmüket, aki a sétálók között szlalomozva iparkodik egy nagy, letakart kosárral a kezei között. A fellibbenő lepel alól díszes kelme kukucskál ki, amit ugyan egy momentumnál tovább nem tudnak megfigyelni, de ez éppen elég a számukra ahhoz, hogy elhatározzák, követni fogják az egyébként teljesen hétköznapi asszonyt. Egy-két utcát sétálnak csupán, mire elérnek egy romosabb házhoz, aminek az ajtaja mögött hamar eltűnik a fehérnép. Viszont az épület oldalában kiteregetett megannyi ruha arról árulkodik, hogy egy mosodát sikerült fellelniük, ahová többek között a számukra is optimális holmikat hordják innét-onnét. Kicsit odébb haladva oldalvást még takarásba is kerülhetnek, legnagyobb szerencséjükre pedig senki sem várja ott őket. Noha egy félig teli kosár arról árulkodik, hogy nemsokára lesz társaságuk - avagy nincsen sok idejük nézelődni, válogatni. Bár nem is kell sokat bolyonganiuk, a félig-meddig nedves ruhaneműk között találnak nőnek és férfinak való hastáncos öltözékeket is, a hozzájuk tartozó, arcot takaró kendőkkel.
ikerekedik a szemem. - Segíteni? Mivel is?- Vontam fel a szemöldököm. - Mindegy engedjük el, haladjunk. – Mondtam, majd megráztam a fejem. Keresek kutatok, s egy dologra leszek figyelmes. - Itt! – Mondom, majd oda mutatok. Nem rég része az életemnek az olvasás így remélem, mindent jól értelmezek. - Nos, igen. – Gondolkodtam el rajta. Majd elindulok az egyik irányba, és reménykedem, hogy követ. Ha nem úgy utána szólok, hogy jöjjön már. - Nem tudhatod, hogy mi tetszik neki.- Mondom útközben. Fogalmam sincs mit keresek, de láttam pár ruhát oda bent. Volt olyan is, ami a nők arcát takarta, s csak a szemük látszott, ugyan akkor más jobban. Az istenek kellemes idomokkal áldottak meg, bár nem kértem, így meg kell tennem valamit. Nem tudom, apámnak mennyi ideje van, így nem akarom húzni azt sem, hogy nem jutunk be. - A terv jó. Már csak ruha kell, ahogyan mondtad. – Mondtam neki. - Talán erre.. – Mutattam egy sikátor fele, ahol benézve az utcába több ruhát is láttam, amik lógtak. - Emlékszel az öltözékekre? Nos, ezt kellene leutánoznunk. – Magyarázom neki, és belépek a sikátorba, ahol remélem, nem kerül elénk semmi meglepetés.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Felpillantottam a hozzám szóló lányra még egyszer. A fedetlen kebleit még megbámultam egyszer utoljára magamnak, ha már közeszemlére tette. – Ó, hogyne, a szemeimet… de már megvannak, köszönöm – Feleltem némileg gúnyosan, némileg flörtölve. Deedra persze azonnal nekem esett. Sejtettem, hogy lesz egy-két keresetlen szava, de azért rám kenni az egész feszültséget egyenesen sértő volt. Még a mellkasomhoz is kaptam drámaian. – Mi? – hebegtem, de addigra már egy pofont is adott. Csattant is a bőrömön a tenyere, mint mikor gyerekkoromban Forerion asszony vágott oda, ha nem tetszett neki a feleselésem. – Direkt vagyok akkora hülye, hogy neked próbálok segíteni? Az a bájgúnár akkor sem engedett volna be ötven ulronért, ha azzal nyitod a beszélgetést. – Morogtam az arcomat dörzsölgetve. A pofont nem bántam. Kedveltem az erejét, valahogy az fogott meg benne a legjobban, ezen kívül alapvetően szinte csak én beszéltem. Legfeljebb egy-egy szót rángattam ki belőle, most viszont ott lángolt benne a tűz. – Ne aggódj. Az erős nőket kedvelem. – Kacsintottam rá aztán, hogy ne higgye, hogy a rövidke összeszólalkozás majd elűz mellőle vagy éppen felbosszant. Ez kevés lenne. Lazen még seggbe is rúgott, úgy zuhantam bele a sárba. – Gondolom. A bordélyokban szoktak mulatságokat rendezni. – Vontam vállat, ám a tekintetemmel az utcát kémleltem. Kiöltözött nőcskék és drága kelmébe bugyolált alakok mászkáltak mindenhol. Ha valahogy bejuthattunk volna, az az álruha volt. Időpontra viszont talán napokat és heteket várhattunk volna. Visszasétáltam Deedra elé, ahogy megnéztem magamnak a bejutási lehetőségeinket. Szűk sikátor, besurranni egy ablakon nem volt lehetetlen, hiszen ki más erőszakolná be magát egy ekkora résbe s talán feltűnő sem lenne. Azonban az is érdekelt, mit talált a lány. – Ha már mulatság, álruhára is szükségünk lenne. Így még egyszer kizárt, hogy bejutunk oda. – Tettem hozzá a nagy ötletet. – Szereznünk kéne valami giccses, helyi holmit. Itt még aztán egzotikumnak is számítanánk kurtizánként s az bizonyára felkeltené a varázsló érdeklődését. Mármint főleg te, rajtam nem sok látnivaló akad. Körbe néztem, milyen lehetőségeink vannak ruhákat keresni. Nem akartam még azért is fizetni és éppen elég kilógatott ruhát láttam már a városban korábban, de egy árus kifosztása is ott volt, mint lehetőség.
Keriim nem különösebben hatódik meg a gúnyos megjegyzéstől, mindenesetre kiélezett figyelemmel és gyanakvással követi végig a mozdulataikat, amíg a bordélyból nem távoznak véglegesen. Nem akadályozza őket, és az idő közben megérkező őröket sem küldi utánuk, hisz sem a vagyonán, sem a becsületén nem esett csorba.
Kiérve az épület elé kifejezett fényár fogadja Nakent és Deedrát, legalábbis az örömház sejtelmes félhomálya után vakítónak hatnak a napkorong méltóságteljes sugarai. Ha netán felnéznének, a fedetlen keblű örömlányt ugyanott találják az erkélyen, ám most nem kerüli a látványukat, ellenben a korláton támaszkodva figyeli, mit sertepertélnek a bejárat körül. - Talán elhagytál valamit? Segíthetek megtalálni - szól oda egy csábos mosollyal az yloreinek, akinek jóval odébb kell sétálnia, hogy az épület végénél bekukkanthasson a szomszédos házzal képezett sikátorhoz, ami meglehetősen szűkös. De meglehet, éppen emiatt tökéletes a besurranáshoz valamelyik ablakon… Közben az evirani is nézelődni kezd, igaz, az ajtó környékén, ahol bizony talál is egy díszesen faragott táblát, rajta mindenféle szórólapokkal. Munkára felhívások, körözési papírok tömkelege, és egy nagyobb plakát, amelyen az Ezeregyéjszaka e havi programjai szerepelnek. A leírás szerint a koraesti óráktól folytatódik a tegnap kezdődő ünnepség a császár tiszteletére, tánccal, buja élvezetekkel és a vidék legjobb boraival.
agaszkodott a pénzhez, ami viszont nélkülözhetetlen lett volna. Hiába minden, ennyit már nem tudok megadni. Bármennyire is szerettem volna, hogy bejussunk csendben más mód kellett. Még gondolkodnom kell. Ám szavai ismét nem segítettek. - Majd meg keressünk azt az ember, akit mondott az úr. – Fordulok Naken fele legkomolyabban. - Az őrparancsnokot. – Mondtam. Persze eszem ágában nem volt ilyet tennem. Mos komolyan előtte képes volt kimondani ezeket? Megfogta a kezemet és kihúzott. Oda kint lerántottam a kezét, és egy pofont adtam. - Direkt vagy ekkora hülye? – Kérdeztem kissé ingerülten. Nem volt nagy pofon, csattant ám helyre kell tennem. -Gondolkozz mielőtt beszélsz! – Mondtam, és gesztikuláltam, majd mély levegőt vettem. - Valóban. – Feleltem a pofon elötte kijelentésére. - Itt szoktak mulatság esték lenni nem? – Kérdeztem. - Talán van valahol egy kiírás? – Kérdeztem és figyeltem a kijárat részeit. Ha találok jelzek neki, ha nem akkor megvetem a hátam a közeli falnak, és gondolkodkm tovább.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Deedra feleletei ezúttal talán meggyőzőbbre sikerültek. Tanulni szeretnék. Végül is nem is varázsló, hanem tudós, vagy mi a fene. Bár ki tudja már, kinek a szavai voltak igazak, hiszen mindenki másnak nevezte. Ám tudtam, hogy ezeknek a népeknek a szavak aligha lehetettek meggyőzőek, mindig többet akartak. Mióta csak a hajó befutott egyre másra újabb munkák akadtak az utunkba, amik bár jól fizettek, oly’ végtelennek tűntek, amit az én szabad lelkem nehezen viselt. Jobban szerettem a magam ura lenni, itt viszont egyik feladatból a másikra jöttek s hogy miért? Hát lényegében mostanra már Deedra védelmében. Kedveltem a lányt, megértettem mindazt, amin keresztül ment. Csak miatta voltam még ott és próbálkoztam, de a türelmem fogytán volt az ilyen hátráltató tényezőknek hála. Azonban, Keriim, ahelyett, hogy hitt volna Deedrának kerekperec megmondtam, hogy ragaszkodik az ötszáz ulronhoz. Ezen a ponton valóban elment a kedvem még a tisztességesség látsztától is. Sóhajtottam egy nagyot és a lányra pillantottam. – Hagyjuk ezt a pojácát, van más módja is a bejutásnak. Kérjünk egy időpontot, ez meg maradjon az ulronjai nélkül a nyomorában. – Na nem, mintha felesleges újabb kört tettem volna, de reménykedtem benne, hogy valahogy hátulról bejutunk, vagy akad erre valami nyitva felejtett ablak. Végül is marha meleg van, kell a levegő. Megfogtam Deedra kezét és ha nem ellenkezett, ki is húztam magammal az utcára. Aztán szemügyre véve az épületet, elballagtam mellette, benézve, hogy esetleg akad-e valami sikátor vagy hátsó udvar, ahonnan jobban megnézhetnénk a további oldalait. Persze Deedra megállíthatott mindebben. – Csak van valami más megoldás a bejutásra a selyembugyogós alakon kívül. – Tettem hozzá neki magyarázatnak.
- Hogy mondják felétek? Nem most jöttem le a falvédőről – tekint Nakenre közönyös ábrázattal. - Ha a tisztesség vezérelne és a munka, a hivatalos úton jártok el. Ehelyett itt vagy a házamban és a torkom elmetszésével fenyegetsz, érdekes hozzáállás – magyarázza szigorúan, jelezvén, nem enged a meggyőződéséből. - Ahogyan megélhetés féltésről beszélni, amikor a társadnak nem akadály a pénz – ezúttal kihívással emeli meg a szemöldökeit, még mielőtt közbeszólna Deedra. Két különböző információhalmaz és két különböző hozzáállás fogadja a látogatói részéről, s nem tudja eldönteni Keriim, vajon ez is a taktikájuk része, vagy valóban ennyire felkészületlenek? Végül úgy dönt, nem dől be a lány nyugalmának és barátságosságának, bár nincs is szüksége rá, hiszen a feltétele nem kerül elfogadásra. - Összevissza beszéltek, és el kellene higgyem, hogy jó szándék vezérel titeket. Erre csak a meghatározott összegért vagyok hajlandó, vagy ott van az ajtó – bök az állával a kijárat felé.
gy tűnik valami cica harcba keveredtem, de nem akarok erre figyelni. Válaszokat akarok. Mély levegőt vettem. Ezt nem hiszem el. Nem kapunk válaszokat, de mire számítottam, kissé a dolgunkat is megnehezíti, hogy Naken keménykedni szeretne, de persze az én nevem alatt. Érzem, hogy ennek tán nem lenne jó vége, reménykedem benne, hogy szavaim hatnak valamennyit. Amennyiben nem, úgy tán a meggyőzés erejét használhatnám, ám a gyíkoknál sem sokat használt, bár tán majdan most. „– Szerencséd van, neki nem akadály a pénz. –” mondja. Mély levegő Deedra, ne verünk férfiakat! Szólt egy nyugtató hang a fejemben. Ám egyelőre a pénz ereje az, ami hatalmamban áll, semmi más. Nem vagyok mágus sem más. - Munkát, ahogyan mondtam. Tudja Messziről jöttünk ezért csak az idegesség, és utunkat már állták olyanok, mint tolvajok. Nehéz napok vannak mögöttünk. – Sóhajtottam egyet, ami való igaz is volt. Ám még ez nem volt a győzködésem, csupán a szavak. Elővettem erszényem, hogy lássa a szándékaim komolyságát. Mit gondol, mit? Elöbb még torkát vágtad volna. Azt hiszem a végén megnevelem a gyereket! - Tanulni szeretnénk, hiszen úgy hallottam sokra képes. – Teszem még hozzá. - Szó sincs ilyesmiről. – Mondom mosollyal, ám reménykedem valóban nem így lesz, de nem tudhatom mi vár ránk. - Huh. – Sóhajtottam. - Ennyi pénzünk nincs 100 az amit adok. – Mondom neki válaszul.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
– Annyira fáradt vagyok… – bólogattam a szavaira… remélve, hogy szóval győzi meg, ám Deedra pontosan azt tette, amit vártam is tőle. Fizetni akart egy olyan információért, amit már amúgy is tudtunk, itt van a „pojáca” – ahogyan a lány nevezte. De ha neki volt erre felesleges ulronja, hát tegyen csak úgy, ahogy óhajtja. Nem volt a szavak embere ő sem. – Szerencséd van, neki nem akadály a pénz. – Jegyeztem meg Deedra szavaira és a fejemmel még a lány felé is böktem, de csak nem engedtem le a kezem a tőröm markolatáról. Biztos, ami biztos. Keriim kezében ott volt a saját fegyvere, mintha egy kis információért tényleg képes lenne az életét kockára tenni. Bizonyára a jöttment szót sem véletlenül választotta ránk, alig ha illetünk az olyan selyemjelmezes bohócok közé, mint ők. Főleg én. A koszos rongyaimban, amit kiszívott a nap a sivatagban, ráadásul folyamatosan bepiszkolódott. Eleve nem voltam soha jól öltözött, de most még magamhoz képes is lerongyolódott. – Eltenni lábalól? Mégis mit gondolsz rólunk, jó ember? Mi csupán a megélhetésünket féltjük. – Feleletem a felénk intézett szavakra. – Azt pletykálják ez a munka sok pénzt ígér, hiszen senki sem akar a helyiek közül a varázsló szolgálatába szegődni. – Feleltem. Lényegében nem is állapodtunk meg, hogy a tolvajbanda kérésének eleget téve, valóban megöljük a férfit. Először szerettem volna látni, tudni, hogy ki ő és miben mesterkedik, mert valami azt súgta, köze lehet a levelekhez valamilyen módon. – Tisztázzuk. Nem kapsz ötszáz ulront, mi mással győzhetnénk meg, hogy esetleg segíts minket ehhez a munkához jutni? – Kérdeztem és leeresztettem a kezemet a tőr markolatáról. Biztos voltam benne, hogy ez is majd valami megkér, hogy intézzünk el neki, vagy valamelyikünk bújjon az ágyába… végül is egy bordélyban voltunk.
- A legszebben – billenti oldalra a fejét Keriim a férfi fenyegetéssel megfűszerezett gúnyolódására, bár kezdi sejteni, hogy a merész leleplezés nem éppen a kívánt hatással bír. A szeme mégsem rebben, ahogy elkezdi fenyegetni Naken, Qiesea ugyanis nem az a hely, ahol a vagyonosok burokban élve szinte nem is találkoznak az erőszak fogalmával. A császárság fővárosát vérrel és verítékkel alapították, s ez a szellem azóta is a polgáraiban él. - Nagyon hízelgő, mégis eltűnődik az ember, vajon tényleg nem érnének időben hozzám? - vonja meg a szemöldökeit, és amíg az ylorei jelentőségteljesen a tőre markolatára fog, addig az örömház tulaja a háta mögül előrántja a saját, hajlított pengéjű darabját, jelezvén; harc nélkül nem fogom megadni magamat. Vér és veríték, amit a sivatag homokja sem moshat el... Közben Deedra is szót emel, igyekezve csillapítani a helyzet élén. Keriim lazít valamelyest a tartásán, de a tőrt nem teszi el. Viszont a fejével billent az idő közben betipegő lánynak, hogy intézkedjen, aki szép lassan visszahátrál a fátylak közé. - Mit akarnak a mágustól? Mert az nyilvánvaló, hogy nem munkát, ha ennyire fontos a holléte – tekint hol egyikükre, hol másikukra, nyíltan hordozva vonásain a gyanakodását. - Eltenni láb alól? Ahhoz, hogy ehhez asszisztáljak és a császárt elá-… ötszáz ulronnál kevesebbért nem viszem vásárra a bőrömet – jelenti ki, elvégre, ha a pénz nem akadály, még keveset is kért cserébe.
eresztbe font karok nem jelentenek jót, távolság megtartása tán, hogy ezzel is tartson közöttünk egy határt. Talán rosszul kezdtem? - Oh valóbba? – Kérdeztem vissza, ám ekkor Naken is szól. Összevont szemöldökkel pillantok vissza rá. „fogd be!” Olvashatja le az arcomról. - Igaz..igaz.. – Mondom, hiszen előröl megfeledkeztem, ám nem rúgható fel nekem. Nem jártam még soha sem efféle helyen, ám a bizalom fontos alapja az efféle mulatóknak. „– Biztosan szépen sikkantasz… –” Hallom a mellettem álló meggondolatlan szavakat. Ismét egy kellemetlen pillantás az irányába. Normális vagy? Bár tudna gondolatban olvasni. Éppen szóra emelném ajkaim, mikor is egy hosszabb meggondolatlan monológ hagyja el Naken száját. - Mi! – Fordulok oda, és megfogom a mellkasát. - Ne hallgasson rá, tudja azon a nehéz napok. Meg hát sokat utaztunk, hogy találkozhassunk az úrral. – Ismét egy pillantás. Mit képzel, hogy a nevemben szól, nem vagyok holmi testőre. Amennyiben keménykedne, ott a pengéje vagdosson torkokat ő. Én pengém csupán gyilkos vérét és gyíkét ízlelte meg, soha sem egy ártatlanét, aki csak annyiban akadályoz, hogy nem beszél. - Mennyit akar? 50? 100? Mit jelent magának az információ? – Kérdeztem. - Pénz nem akadály. – Nyeltem egyet, ugyan is igen, az volt. Egy atyai pofont még kap tőlem Naken, ha tovább folytatja ezt.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Deedra jó formán nem is reagált arra, amit mondtam. Mondjuk talán nem is volt olyan fontos, hiszen a tudtára adtam, hogy a pofon ellenére is mellette maradok. A flörtöt meg fel sem vette, így én is megpróbáltam arra koncentrálni, hogy bejussunk a tudós varázslóhoz vagy varázsló tudóshoz. 
Deedra és Naken arra jutnak, hogy egyelőre nem kísértik a szerencséjüket és a sorsukat a besurranással. Bölcsen döntöttek, mert bár az őrök elhagyták a posztjaikat, rendkívül csekély idejük lett volna arra, hogy észrevétlen bejussanak és megkeressék esetlegesen a tudósember szobáját. Továbbállnak hát, hogy legújabb tervükhöz alapanyagot gyűjthessenek néhány kihívó ruha képében.
