Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Május 19, 2022 3:35 pm
Összevont szemöldökkel figyelem a férfit. - Hát én is aztat mondtam. – Vetem oda neki, majd harapok egyet. Még egy hamis hang és már komolyan azon gondolkodom, hogy a cipőm vetem oda neki e. - Hát gondolom. Nem vútam ottan. – Nevettem fel jól esően. - Aztán hunnan valósi maga? – Kérdeztem vissza, hogy már ismerjük meg egymást akkor, ha a pofámba tolakodott. - Unalmas lehet. Semmi móka, ser, vagy csecsek? – Vágok grimaszt, ahogyan megkérdezem. - Áhá, arra játszik hugy meghíjjam mi? – Kérdeztem, s már értem azt, hogy miért ült mellém, Gondolta, majd a törp fizet. - Egy serre meghíjjhatom. – Vetem oda hatalmas sóhajjal. Ám valami megakasztotta a fülem. - Mi az, hogy úgy tudja? – Kerekedik el a szemem. - Nem próbálta, vagy nem akarja. Inni minden férfiúnak tudnia köll. Majd én megtanítom akkor, ne vigyen szégyenbe. – Rázom a fejem. - Na, akkor akar vagy nem? – Kérdeztem vissza. - Ugyan… - Nevettem fel, hogy nem hinném aztat el. - Láttam én már sok mindent mióta utamat járom. Na, mondja..- Ütök egy nagyon finomat ökölel az asztalba, tán még hangja sincs, ám határozottsággal lát el engemet.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
törpe uraság határozottan védi a vacsoráját, amit eszemben sincsen elvenni. Bár kétségtelenül éhes vagyok mégis tiszteletben tartom más értékét. Hamar kiderül, hogy a másik is először jár itt, sőt még tetszik is neki a hely. Ezek szerint finom lehet az étel, ami illatról is tényleg ízletesnek tűnik. Ekkor egy hatalmas böfögés tör ki a törpéből, amit csak halvány, alig észrevehető mosollyal konstatálok. Az alatt a három nap alatt amíg törpékkel jártam az erdőt gyakorta megesett, hogy szemrebbenés nélkül böfögtek és bármi egyebet tettek, amit nem szégyelltek, s nem sok olyan dolog volt, amit szégyelltek. Eleinte szokatlan volt, de miután mindannyiójuknak ez természetes volt, én magam is elfogadtam őket ilyennek. Beszélgetésünk közben a kocsmai énekes eléggé félremegy hangban, amin Daldram hamar felhörren. Érzékeny fülemet nekem is bántják a hamis hangok, de annyira ezt nem fejezem ki, mint asztaltársam, aki még képes lenne megverni a szerencsétlen énekest, olyannyira zavarja. Végül tovább folytatjuk a beszélgetést, aminek eredményeképp a nevem némi változáson megy át.
- Lényegében az Endigel is megteszi. - Nem javítom ki a törpét, végül is a lényeg, hogy a nevem valamelyest megjegyezte.
- A szüleimtől kaptam, ahogy ön is a magáét Daldram uram. - Az elfek nevei talán furcsán hangozhatnak egy törpe fülének, amin annyira nem is lepődök meg. Megtudom a másiktól, hogy alkalmi munkákból élhet, ami most jelen pillanatban nincsen neki. Egyszerű hétköznapi munkákat is vállal a jó törpe úr, úgy, mint a baromfi etetés.
- Jómagam is egyszerű életet élek. Az erdőket és vadont járom. - A következő kérdésre, hogy iszom-e kissé meglepődöm.
- Úgy tudom, hogy nem bírom az italt, de jelenleg nem is tudnék venni magamnak. Jelenleg nincsen fizetőeszközöm. - Finoman oldalra bökve mutatok a mellettünk lévő asztalra, ahol éppen csengő érmékkel fizetnek az ételért.
- Ha elmesélném mi történt velem bizonyára nem hinné el, és talán még bolondnak is nézne. - teljes komolysággal állítom, hogy a történetem nem hinné el valósnak, bár talán érdekli annyira, hogy meghallgassa. Azt is láthatja az arcomon, hogy őszintén mondtam, hogy nincsen érték nálam, amivel fizethetnék. Azt, hogy ebből mennyit hisz el, az mindjárt kiderül.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Május 02, 2022 3:42 pm
Tudomásul vettem, hogy nincs más hely. Mit akadékoskodjak, tán meghív engemet egy pofa serre. Megköszönni, én meg csak belenyugvóan bólintok. Bazsalyog, mint valami fiúcska, aki elöször látot csecseket. Tán gondja van? Megkínálom egy öklössel, ha baja van velem. - Ne is! – Vetem oda. Ami az enyém az az enyém, így is oly kevesem maradt. - Először vagyok itten. – Mondom neki. - Eddig tetszetős. – Mondom, majd egy – ahogyan mondják - embereset böffentek. BÖFF..BÖFF.. Nem kérek elnézést, érezze megtisztelve magát, hogy hallhatott engemet dalolni. Majd kérdése elött, az énekes olyan hamisat nyivákol, hogy a seggimen is feláll a ször. - Hogy az a.. – Mondom válaszul. - Még egy, és esküszöm leverem, hát nem szökött le ennek míg a herije? Mit sipákol, mint egy szűz leányka? – Mondom hangosabban, de nem teljes erővel, ám vannak kik bámulnak. - Nézze már, hogy is híjják? Endigel? Miféle név ezen? – Nevetek egy kicsit. Ám kérdésére elhallgatok, s végig mérem először. - Hát mostan semmivel, ami van az gyün. – Kezdem magyarázni. - Én vállalok tik etetést is, de hát még nem gyütt a munka. Oszt maga Endigel? – Kérdeztem. - Nem iszik? Nekem minden férfi gyanús, aki nem iszik. – Rázom a fejem. Egy törpe mellett bírnia köll.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
idám törpe uraság, akivel összehozott az élet. Valami dalt kezd dúdolni, s láthatóan jól érzi magát itt a fogadóban. Elnézve a helyett azt kezdem észre venni, hogy inkább módosabb személyekkel van tele. A ruháim tiszták és rendezettek, így nem tűnök koldusnak vagy olyan személynek, akit nem engednének be. Igaz a bejáratnál kaptam néhány felmérő pillantást, de ennek ellenére mégis átengedtek. Az igazat megvallva, ekkor döbbenek rá, hogy nincsen nálam semmi, amivel fizethetnék. Gondolkodom, hogy mi a fizetőeszköz, de mint annyi minden más, ez sem jut eszembe. Az asztalokat pillantásommal felmérve látom a fizetségül kitett tallérokat. A nevét még nem tudom, de azt már igen, hogyan néz ki. Tudatlanságom lepleznem kell, nehogy a végén bolondnak tartsanak. A hosszas magyarázat a helyzetemre, még az sem biztos, hogy valaki megérti-e, nemhogy elhiggye. De most a törpe uraságnál állok a válaszára várva. A férfi pillantása rám vetül és azt nem nehéz megállapítani, hogy a drága vacsoráját félti, s épp ezért nem annyira örül a társaságnak. Mivel bemutatkozik, ezért úgy gondolom, hogy annyira nem fogja bánni, ha leülök az asztalához, feltéve, hogy nem eszek az ételébe.
- Köszönöm! - A beleegyezését köszönöm meg, hogy az asztalhoz enged. Mindezt széles mosollyal teszem.
- Nyugodjon meg, nem fenyegetem az ételét.- Jól láthatóan bólintok is, hogy komolyan gondoltam. A férfi bemutatkozását szívesen veszem. Most már az asztalánál ülve jobban szétnézek a fogadóban.
- Daldran uram, gyakran jár ide? Jó helynek mondják? Sajnos nem volt még szerencsém betérni ide ezelőtt. - Csupán egyszerű társalgásba kezdek a törpével, persze úgy, hogy két kérdésem között legyen nyugodt ideje falatozni. Nem sietek, így a beszédben sem teszem ezt.
- Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik? - Az előző kérdésemtől valamivel később teszem csak fel a következőt, hogy valami közelebbit megtudjak alkalmi beszélgetőtársamtól.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Kedd Ápr. 26, 2022 10:07 am
Izgatott voltam, úgy éreztem mér is napokat vesztettem el. Hallottam egy levélformáról, ami ilyen teleport. Miért nem azzal üzenget ez a nem normális? Így is mit köllött használnom? Mágia, tetves mágia. Nem volt elég nekem a sárkány? Nem, persze. Lábaim nem érnek le a földre így idegességemben, s várakozásomban aztat lobigálom. Olyan vagyok, mint egy töpe disznó, vagy is ezzel szokottak illetni. Egy régi nóta jut eszembe. Dúdolni kezdem aztat. „Te drága kő, jaj, bújj elő! Gyere kipp-kopp-kipp Sok a csodagyémánt itt Gyere, áss! (gyere, áss) Gyere, áss! (gyere, áss) Hisz’ a gyémánt szikrát Hány!
Hát, kipp-kopp-kipp-kopp-kipp-kopp-kipp Ha szép a nyár idő Lám, kipp-kopp-kipp-kopp-kipp-kopp-kipp Hét törpe ásni jő” Közben a fejem, s kezeim is táncikálnak. Ám egy bárd felbukkan, s a képzelgésem egy igazi hamis dallal veszi el. A fülem! Pillantásom elém magasodó sudár férfi vonja el, ki meg is szólít. Micsoda szavak, ki vagy te? - Gondolom. – Vonom össze a szemöldököm, hiszen tudom máshun nincs hely. - Aztán nem eszöl a kajámba! – Mondom neki, ám még a kajám nem jött meg, ahogyan a serem se. Mi tart eddig? - Daldram volnék. – Osztom meg a nevem, s amennyiben leül, úgy tovább vizslatom.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
osszú és hideg éjszakának ígérkezik a mai, így úgy vélem, hogy egy fogadó melege az most jól fog esni. Nem voltam még ilyen helyen, vagy legalább is nem emlékszem. Egyedül érkezem a fogadóhoz, szőke tincseim hátra söpörve a szemem elől, már be is nyitok a helyiségbe. Barna bőr csizmám szinte nesztelen koppan a padlózaton. Zöld köpenyem félrecsapom, hogy ha kérik akkor a fegyvereimet leadhassam. Amennyiben nincs ilyen megkötés és senki sem kéri tőlem, akkor egészen a söntésig sétálok, hogy onnan körül nézhessek kicsit. Bizonyára itt sem adnak ingyen semmit sem, de legalább a kandallóban lobogó tűz az jó meleg levegővel tölti be a helyiséget. Egy fiatalnak tűnő lányka szlalomozik az asztalok között és szolgálja ki a vendégeket. Egy harcos forma törpe uraság kerül a látóterembe, aki igen jó kedéllyel készül egy kiadós lakomára és sörözésre. Legalább is a rendelését tökéletesen értem még úgy is, hogy viszonylag messzebb állok az asztalától. Vidám népség a törpe és igen harsány. Kedvemre való a társaságuk, hiszen szerencsétlen esetem óta, ami az emlékeimet sújtja, törpék egy csoportjával hozott össze a természet, akik épp átutazóban voltak. Nem emlékszem, hogy korábban találkoztam volna hasonló népekkel, de igen jól éreztem magam a társaságukban. Mellettük soha nem lehet unatkozni, legalább is ezt szűrtem le a három nap alatt míg velük utaztam. A többi vendégen is átfuttatom a szeme, de semmi ismerőst nem látok, aki valamit is kiváltana az emlékeimből. Valamiféle levelet olvas fél hangosan a törpe uraság kire tekintetem vetül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök odamegyek az asztalához. Illendően meghajtom magam enyhén, bemutatkozásként.
- Üdvözöllek törpe uram! Erendriel vagyok, egyszerű vándor. Nem vennéd rossz néven a társaságom? - Tisztelettel és kedvesen kérdezem tőle, hiszen tudom, hogy nekik mennyit jelent, ha méltó módon szólnak hozzájuk.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Kedd Ápr. 19, 2022 5:13 pm
Utazó tinta volt most a segítségemre, hogy eljuthassak Caldenbe. Már sötétedett, így nem kutathattam. Egyszer már megloptak itten, nem akarja kicsinyke kis testem az újabb balhét. Éhezem, s szomjazom. Nem meglepő, hogy az utam azonnal egy fogadóba vezetett, ahol majdan megpihentettem a törp részeim. Sokuknak, ami pár lépés, nekem ám több és ez engem fáraszt.
Utazó tinta miatt, csak én jöhettem. Lovamat, ott kellett hagynom, s remélem, nem veszik el. Korgó gyomorral foglalom el a helyemet egy még szabad asztalnál. Egy semmilyen leányka jön, hogy kiszolgálna engem. - Mit óhajt? – Kérdezi unott ábrázattal. - Tusak viditóval kezdenék, majd egy jó hideg pofa serrel, ha szabad. – Mondom, s asztalra csapok pár ulront, mi megpördül, s lassan táncolva megpihen a fa pulton. - Most sült ki a húsos piténk. – Mondja. - Óh, igazán remekül hangzik. – Vigyorodom el, s azonnal gyomrom meg is kordul. Már, már finom húsos pite íze van számba, s nyelnem kell, hogy nyálam ki ne csordulják. Azzal elfordul, majdan elindul a pult felé. Újra előveszem a levelem, amit egyik cimborám írt Caldenből. Újra átfutom a már több százszor át futott sorokat. - Leányom, a bolondokat járatod vélem. – Mondom, s sóhajtok egy nagyot. Nem tudom mennyi időt vesztettem, s lehet már a leányom itt sincs. Egy kerek esztendeje kutatom már, s kétségbe vagyok teljesen esve. Öröm, hogy híreket mindig hallok felőle, s életben van, s tán jó égésségnek is örvend. - Én makacs leányom. – Rázom a fejem, ahogyan újra elolvasom a levelet, ám bár nem tudom minek. Rilionnak sem szóltam, hogy itt vagyok, bár már rég nem láttam. Úgy emlékeztem össze kellene futnunk valamikor, s ám jó lenne majdan neki egy galambot küldenem.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Nov. 26, 2021 5:24 pm
Szabad a játéktér
❖❖❖
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Ismerem az érzést, mit most kivaltottam belőle. Hiszen, nem valódi nevem használom immar húsz tele, s talán kikopna, ha olykor nem emlekezetetném magam, dolgom van. Nem hagyhatom veszni azt az örökséget, mit rám hagytak. Bar emlékeznék kik voltak, kik elvették mindenem, s kisemmiztek. -Ám legyen Kis asszony. - hajtom meg fejem akarata előtt. Vajon hova valósi, hogy nem kíván neki szóló dalt vagy mesét? Mily' gyermekkor az, hol nem rege neveli a gyermeket. -Akkor ne lepődjön meg, ha lidérc lép nyomába. - hangomban semmi komolyság sincs, hiszen erőszakos halalt haltak pesznek csupán lidércei eme világnak, s csupán ott, hol tetemüket örzik. Ha akarnék se tudnék a nő nyomába eredni adosságot behajtani. Megadom magam hát a nő akaratának, s talán mind a ketten jobban járunk így. Noha kezdetleges bizalmam, mit nevem megadásával belé fektetem nem viszonozta, nyugodt tekintetem mögé rejtem akaratom. -További kellemes estét a Kis asszonynak! - ahogy elemelkedik az asztaltól magam is így teszek, majd lantom kezembe véve foglalom el helyem a kandalló mellett, hol minden bárd dalával s meséjével hívja fel magára a figyelmet. Lassú lant játékba kezdek, hogy ki kíván, rám figyelhessen, esetleg körém ülve adjak tudtukra érdeklődésüket. -Hallotátok e már dalt, a Vörös Farkasról, ki az Árnyak Dicső Lovagjai közt él, s mégis megszabadította Baan-t egy idegen, fekete páncélba öltözött lovagtól? A vörös fürtű nő szörny probléma miatt tért be Baan-ba, fakó kék szemei pedig nem találtak embert, csupan a főtéren eme személyt. Hegyes fülén csilingelt a fém toll, vállan átdobott íj és tegeze feltöltve. - kezdek a felvezetésbe, mikor néhány érdeklődő tekintet vetül rám, s pár fiatal ül le velem szembe. -Ha a sötét lovag kiált, A Nap eltűnik az égről, Ha a sötét lovag kiált, A Nap eltűnik az égről, De a hajnalt megismerni, Vörös Farkas énekéről! De a hajnalt megismerni, Vörös Farkas énekéről! Haaajjj, ha hazug az ének, Sodorja szerte hangját Sodra a szélnek! Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!
Felmorajlott a tavaszi szél, Mikor szemtől szemben álltak. Felmorajlott a tavaszi szél, Mikor szemtől szemben álltak. Nagy volt a fekete lovag, De a vörös volt a bátrabb. Nagy volt a fekete lovag, De a vörös volt a bátrabb. Haaajjj, ha hazug az ének, Sodorja szerte hangját Sodra a szélnek! Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!
Gyáva volt a sötét lovag, Sietett a támadassal. Gyáva volt a sötét lovag, Sietett a támadassal. Legyőzte a vitézebbet, De csak aljas árulással! Legyőzte a vitézebbet, De csak aljas árulással! Haaajjj, ha hazug az ének, Sodorja szerte hangját Sodra a szélnek! Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!
Jól vigyázz sötét lovag, még a párbaj nem ért véget! Jól vigyázz sötét lovag, még a párbaj nem ért véget! A vörös csak akkor adja fel, ha nincs már benne élet! A vörös csak akkor adja fel, ha nincs már benne élet! Haaajjj, ha hazug az ének, Sodorja szerte hangját Sodra a szélnek! Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek! - igyekeztem a lantjátékot minel dallamosabbra és fülbemászóbbra írni. Kellemesre, hogy elerhesse mindenki szívét. S olykor-olykor a Kis asszonyt keresem. Leróttam hát tartozásom az idegennek.
Tekintetem pislogva terelődtek el, egy a szemnek láthatatlan nyomvonalat kémlelve a levegőben. Egy ismeretlen öntörvényűséggel váltam ennek a bárdnak történetének részévé, melynek szerves következménye a közkedvelten használt nyomós érdeklődés az ismeretlent érintően. S ki Coen Galliard-ként viseli nevét, nem lehet eltökéltebb a taverna jelenlegi jelenlévőinél. Vészjósló dolog bizalmaskodást kötelékét ébreszteni ilyesfajta közhelyen. Bármely sarokban egy fejvadász ormos füstje szállhat fel. Miközben jelentéktelennek tűnt felszolgálok füle lesz birtokosa a féltett kincsnek. Nem éppen megfelelő az ittlét mások történetek elregélésének. A Bárdok szónoklata ebben kivétel. Az ő hangzatos történetei épp megfelelők a tavernák helységében. Se nem eltúlzottak se nem visszafogottak minden faji képviselőnek. S ameddig az ő lírájuk hallatszik, az ember képes elválasztani magát sújtó gondolatai tengerében. A bárd azonban megkísérli kiléptetni magát a bízván hitt megfejthetetlenségéből, s tulajdon személyem iránt ébreszt torkos tudásvágyat. Nem volt megfontoltabb hallgatásba fogadkoznom bárkinél mint az itt jelenlévők közül. Ki adná közre nyílt történetét egy sokrétű érdekű közösség körében? – Kérem ne keresse személyem megnevezését...nem lenne önnek tetsző történet. – adom közre érdekeltségét elűzve, lekicsinylő hanglejtésem kíséretében. Az én történetemből nem születhet elégikus ének. S noha már említését tettem, tartozása nincstelenségéről, a bárd megrögzötten ragaszkodott és baljóslatúnak vélte, ha nem rója le adósságát. Adósságát mely nem volt több mint illemnek és gesztusnak gyengéd ékessége. – Kérem – szavai gördülékenységben az újabb elutasításomat elorozta tőlem. Minél inkább körvonalazódott személyisége attitűdje, annál inkább szorultak börtönükbe a határozott megtagadások. Egy ékes dallam, szó, étkezés vagy rege elegendő lenne a bárd kíváncsiságának elűzésére? Az adandó eséllyel élve, bölcsebb lett volna helyeselnem, és hazug mesémet éneklésébe kérnem. Ugyan a lelkiismeret, az igaz lelkiismeret, tudja nem önös szándékokon keresztül vezet a szív békéje. – Nem tartozik nekem, kérem...hagyjon fel ezzel! – tekintetem félő érzésekkel telve nem lelték nyugalmat az ismeretlen szemében. A lesújtó válaszadás sem volt erőteljesebb, akár a szél kiabálása a vastag kőnek. Úgy véltem talán a nyers kifejezés feloldja a nem kívánatos kérdezősködéseket. Ideje volt hát kilépnem az összefonódott krónikából. A vérrel átitatott vas edényt fogtam kézre, mikor az asztaltól megemelkedtem. A gazda már várta szükséges jelenlétem. A fogadó kiszolgálása egy pillanatra sem állhatott le.
Talán egykoron ez egy békés történet is lehetett volna. Mikor még nem lapult senki zsebében bicska, öven fokosnak feje, s kezében annak nyele husángként. Mikor még nem köptek egymás után, mikor még nem nyilt ki két szó után a bicska, s nem mélyedt a másik bordái közé. Védd magad, mert senki más nem fog. Védd magad, ha jő az árnylovag, mert elragadja magával gyermeked, felfalva őt és vagyonodból sem marad. Ő pedig... nem tudott semmit az egészről, maximum csak találkozhatott az ipsével. Én pedig... messziről jött ember azt mond, mit akar, nem igaz? Miközben hű hangszeremről beszélek, figyelem csodálkozónak mondható arckifejezését. Mindig ezt az arcot látom, mikor a hangszereim kerülnek szóba. Bárd vagyok, ékesszóló kígyónyelvű. Mikor melyikre van szükségem, azt kapom elő, de gyakran járok úgy, mint az imént, mégpedig, hogy ezen nem segít semmi. Figyelem, ahogy kérdésemre leszegi fejét, majd megmaszírozom tarkóm. ~Ebbe is jól belenyúltál...~ -Bárd, Coën, Galliard, Hé-te-ott-vakarcs... sok néven illettek az idők folyamán. - emelem rá tekintetem, majd bizakodva hozzáfűzöm előző kérdésemhez a mondandóm. -Mindannyian bújkálunk valami vagy valakik elől, mégis, meg kell tudnunk szólítani egymást, hogy ne fakuljon ki létünk fénye, ne olvadjunk a semmiségbe, arctalanságba. Téged, hogy szólíthatlak, a Medikán kívűl? Ez annyira nem... személyes. - magyarázom, hiszen minden törtenet alapjául szolgáló hős vagy antihős karakter megmarad az embereknek. A Sárkányölő lovag, az Ork törzsfő, a Lovag, ki hadba szólítja népét... s mi, kisemberekkel mi van? Mi csak egymásra emlékezhetünk. Egy-egy találkozással tudatunk távoli zugában huzza meg magát egy-egy arc, egy név, egy kedves vagy épp kegyetlen kacaj. Hideg verejték ül homlokomra, ahogy eddig szemeim egy pillanatra ködössé váltak. Nem engedhetek magamnak több kellemetlen emléket felszínre törni. Tőlem nincs mitől félnie senkinek, most még. Csak kis gyík vagyok, ki próbál érdemes lenni örökségére. -Node, visszatérve kicsit, mivel hálálhatom meg a segítségét? Hiszek a sorsban és annak megtorlásában, így úgy gondolom, ha nem viszonzom, engem csak balszerencse érhet, Önt pedig csak kihasználják kedves természetéért. Nem akarom azok táborát erősíteni. Lehet ez vacsora, egy dal, mese, esetleg kedvenc énekét is eléneklem. - próbálok ötleteket adni számára, noha talán beszélgetésünknél ez sikerül a legsutábban.
Összevont szemöldökkel figyelem a férfit.
