Asztalok

Tulveron Krónikái :: Korall Vendégház

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.

- Szóval nem vagy a becenevek híve… Ahh, semmi móka – csóválom meg a fejemet teátrálisan, noha egyhamar visszakapaszkodik az ábrázatomra a jó kedv, és egészen addig ott is székel, míg elő nem szükséges hozakodnom az aprócska bökkenővel. Meglehet, arcátlannak és gyanakvást keltőnek hatnak a feltételeim, de mit lehet tenni, ha a vivern fattya egy roppant mód elfoglalt bárd!
Meg sem lep a tény, puszta megfontolás erejéig sem volnának hajlandóak bevárni Nulportban, elvégre én erőszakoltam magamat rá erre a társulatra, s amiként nekem, úgy nekik is akadhatnak elintézni való ügyeik. Mondjuk a Leerya szépét kinevelő bordélyház megtekintése…
- Teljes mértékben érthető, alkalmazkodom – biccentek, mielőtt ismét széles vigyorra rándulnának az ajkaim. - Kedvelem a leleményességedet Ronan. Noha azt feltételeztem, a neked címzett dalom kellően bizonyította a rátermettségemet – évődők vele szemrebbenés nélkül, aztán egy apró szusszanást követően néhány momentumra elcsendesülve figyelem, amint előszed vajmiféle jegyzetfüzetet. - A humort félretéve ott leszek. Egy efféle kalandot holtomban sem hagynék ki – teszem hozzá, elégedetten konstatálva, hogy legalább az egyikük írástudó. Kíváncsi lennék, egy hozzá hasonló férfit, ki vélhetően többet rejt magában, mint amit megmutat a külvilágnak, mégis mi vett rá arra, hogy egy csapat bugrissal ossza meg az éjjeleit és nappalait egy ilyen közel sem egyszerű úton, ám ennek a felderítésére még bőven akad időm és lehetőségem a későbbiekben.
- Hogyne, kedves Ronan – viszonozom a mosolyát, éppúgy a kézfogást, melynek ezúttal udvarias volta újabb szeletkéjét fedi fel előttem ennek a sejtelmes idegennek. - Alig várom, hogy jobban megismerjük egymást! Pihenjétek ki magatokat, hatalmas út vár mindannyiunkra – biccentek a többiek felé is búcsúzóul, noha a magam részéről nem bontok asztalt. Fiatal még a nappal, s olybá tűnik, horogra akadt egy történet, melynek a kezdetét haladéktalanul papírra szükséges vetnem.
- Isilmë vigyázzon titeket, hamarosan találkozunk – intek feléjük, a távozásukat követően pedig nem késlekedek felcsapni a jegyzetekkel telefirkált füzetemet. A cím szinte felvési magát a pergamenre;

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.

Meg kell valljam, némiképp mulattat a többiek eddig magabiztos ábrázatára kanyarodó elképedés, csakúgy az ősz hajú csöndes zsörtölődése, amiért óvatlan kívánsága valóban teljesült. Nem is üt szíven különösebben az előadásom végére kanyarintott megjegyzése, sőt, szélesbíti inkább a vigyoromat.
- Egy igazi, valamirevaló bárd nem éri be kevesebbel. S máskülönben az improvizálás hatalmát nem szabad alábecsülni, főként éles helyzetekben – kacsintok egyet, és már fordulok is a többiekhez, akik jóval nagyobb lelkesedéssel fogadják a kurta nótámat. - Ugyan, uraim, túl kedvesek vagytok, bár kétségkívül remek hallással ajándékoztak meg benneteket az istenek. A második helyet is szerényen elfogadom, hiszen az első helyezett előnyeivel valóban nem kélhetek versenyre – vonogatom meg a szemöldökeimet csillapíthatatlan szórakozottsággal.
Vélhetően egy ideig még folytatnám is a bolondozást és a morcos óriás kompániája fejének elcsavarását, azonban a határozata hallatán rögvest neki szentelem a figyelmemet.
- Tisztességes ajánlatnak hangzik, Fehér. Meglásd, hasznos tagja leszek a társulatotoknak, ha más nem, az esti szórakozásban és unaloműzésben. Bár úgy vélem, a tudásom éppúgy előnyünkre lesz – magyarázom lelkesen, s mikor a kezét nyújtja, gondolkozás nélkül simítom bele a tenyeremet az övébe, hogy ekképpen is megpecsételhessük az alkunkat. Szinte túl szép, hogy igaz legyen, s éppen ennek apropóján szökken a tudatomba a tény, hogy már elígérkeztem El' Alorába, azt a kerülőt pedig nem volna előnyös visszamondanom. Gondterhelt sóhaj szakad fel a mellkasomból.
- Egyetlen problémám volna mindössze. Egy efféle úthoz alaposan fel kell készülni, s míg láthatóan ti számoltatok mindezzel, nekem még időre lenne szükségem hozzá. Egy hét, ha nem kevesebb – jelentem ki határozottan, s bár ténylegesen fel kell vérteznem magamat ellátmánnyal, a szigetre szóló utamat is el szükséges rendeznem. - Két lehetőséget látok magam előtt. Az egyik, hogy lesztek kedvesek megvárni, s bővíteni az ellátmányotokat, kipihenni magatokat az út előtt. Vagy elindultok, és találkozunk a birodalom határánál. Az evirani kikötő környékén találni az Arany Bogár fogadót, ott kényelmesen lehet várakozni, illetve gyülekezési pontnak is tökéletes. Nekem bármelyik opció megfelel, időben jelen leszek – nézek végig rajtuk kíváncsian, noha a pillantásom végső soron Ronanon állapodik meg. Nyilvánvalóan ő a csapat esze és kimondatlan vezére, így ebben is az övé lesz a döntő szó.

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.

Ezúttal már nem tudom visszafogni, hogy leheletnyire ne emelkedjenek meg a szemöldökeim a professzor sietős vélemény nyilvánítása, kifizetése és távozása láttán. Egy momentumra még a szám is elnyílik, hogy kifejezzem az aggályaimat a Ronan háta mögött lezajló arcátlan komédia okán, azonban végül visszafogom a szavaimat. Ha olyannyira fontos neki engem vizslatni s faggatni, hát ki volnék én, hogy visszatartsam eme tevékenységétől? Szó, mi szó, a szemeinek egyértelműen van min megpihenni, ch.
Néma zsörtölődésemből a felkérése ránt vissza, s miként az előbb az ő tekintete csillant, most rajtam a sor, hogy kifejezzem a lelkesedésemet.
- Ahh, micsoda csalafinta elme! Nos, egy ilyen felkérésnek képtelen volnék ellenállni. Csupán egy fél pillanat – emelem meg a mutatóujjamat, jelezvén, hogy ne türelmetlenkedjenek, amíg megköszörülöm a torkomat s sietősen összepakolok néhány rímet a fejemben. - Méltó címmel nem tudok szolgálni, ám bizton veszem, hogy a kedves egybegyűltek majd előrukkolnak valamivel – kacsintok a társulatra, s bár sajnálom, hogy az Edellyn kisasszonytól kapott lantomat az emeleten hagytam a szobámban, nem kísérelnék meg felsietni érte, máskülönben félő, ezúttal is hazugsággal és menekvéssel billogoznának, amiért még csak nem is hibáztatnám őket. Szóval a húrok keltette csodás dallam helyett az asztalon kezdek az ujjaimmal ritmust dobolni a légből kapott  ének mellé.
- A távolról érkezett jó urak
Most lettek igazán gyanakvóak.
A gyanakodás persze lételem,
E világban érthető is hiszen!
Itt egy pillanatra megállok, kétkedőn nézve végig a kompánián. - Ám az egyik mindnél körmönfontabb… - sutyorgom magunk közé, majd visszaegyenesedve ültömben, folytatom a bolondos dalt.
- Borostyán szeme mindég figyel,
Ősz haja akár a téli lepel.
Engem csalfa bárdnak titulál,
Pedig ily csodát rég nem hallott már!
Fejezem be a komponálást jó kedéllyel, mit sem törődve a rímek kurta voltával és a szakértő fülnek kusza hatásával, a cél végtére is nem a Három Művészet Tornáján való megfelelés, hanem az igazam maradéktalan bizonyítása volt.
- Reményem, sikeredett meggyőznöm titeket. Vagy szeretnétek még egy dalt? - billentem oldalra a fejemet egy elégedett mosoly kíséretében.

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.

Habár a felhorkantás kényszere változatlan bennem kucorog a professzor kérése nyomán, ezúttal bölcsebbnek tartom mélyen hallgatni. Ami lássuk be, nem megy olyan nehezen, mihelyt vetek egy-két pillantást az előkeveredő kések és egyéb fegyverek széles garmadájára. Pusztán remélhetem, hogy az előadásom és az érvelésem meg fogja győzni őket, s nem fogom a kedves kis buzogányaik meg pengéik túloldalán végezni egy eldugott sikátorban, ahol még az Oz'herithi mesterem sem ismerne rám. Bár elnézve, milyen vajszívvel nyújtja át Ronan a köpcös alaknak a könyvet, amiért még csak meg sem dolgozott, némiképp csökken a feszültségem.
És már tegeződünk is! Voltaképpen meg kellene sértenie a hangnemváltásnak, azonban cseppet sem bánom, ha közvetlenebb módon oszthatom meg velük a ragyogó elméleteimet és indokaimat.
- Rilrion Eadun Ferdpegrim – felelem meg a kérdését szemrebbenés nélkül, szándékkal választva a cifrább verziót. - Noha általában csak Rilrionnak szólítanak – biccentek feléjük illemtudással, mielőtt nagy levegőt véve belekezdenék a monológomba, melyen úgy hiszem, jelenleg minden esélyem nyugszik a közös kalandozásra.
- Szívet melengető az elismerésed, azonban az ylorei tanulmányaim és minden tudományom dacára a világjárás mellett döntöttem, ugyanis bárd volnék. S egy dalnoknak honnét eredhetne az ihlet a mesteri szóvirágokra, ha nem saját tapasztalatból? Az egyik indokom nyilvánvalóan egy fergeteges, megéneklésre ildomos történet reménye, nem több – osztom meg velük ezúttal őszintén. - A másik, hogy mint művészlélek, rendkívül érdekelne Hagen Crara hagyatéka. Akár csak egyszer rápillantani is bőven elégséges volna. Bár nem tagadom, szívéjjel dörgölném az Akadémikusok orra alá a kivételes lehetőségemet – mosolyodok el cinkosan, remélve, hogy az őszinteség mellé a roppant emberi megközelítésem a kedvükre fog tenni. Hisz mindenkinek jól ismert és gyakran űzött szórakozása a káröröm.