Én nem veszem magamra az idegen férfi felháborodását. Az ital képes elvenni a józan eszünket és ilyenkor úgy viselkednek, ahogy normál esetben nem tennék. -Oh igazán nem történt semmi. Az ilyen kis balesetek előforduloknak. Nekem is jobban oda kellett volna figyelnem.-Rántom meg a vállam egy mosoly kíséretében. Mondjuk én szívesen maradtam volna még kint a friss levegőn és figyeltem volna a havazást, de a többség szava dönt és úgy tűnik ők inkább a benti meleget élveznék tovább. Ahogy visszatérünk az asztalhoz Rhyn elköszön tőlük ezzel újabb meglepetést okozva nekem. Nem hittem volna, hogy ő lesz az, ki ilyen hamar itt hagyja a társaságot. -Örültem a találkozásnak.-Mosolyodom el és biccentek neki egyet. Viszont ahogy ő távozik elő lép egy másik fickó. Azt tudom róla, hogy korábban ő is a társaságunk része volt és ivott abból a puncsból, de utána eltűnt. Most viszont itt van és itallal kínál minket. -Én örömmel elfogadom, ha nincs benne valami csapda.-Nézek fel rá. Ha jól értelmeztem a puncs az ő műve volt, így kissé kételkedve fogadom el tőle az italt.
Duzzogva csörtettem fel a harmadik emeletig, ám mire a folyosómra értem, már nem is igazán értettem az okát, miért is hagytam ott ilyen hirtelen a lent ünneplőket. Talán kissé túlreagálhattam a helyzetet. Zavartan ráztam meg a fejem, miközben benyitottam a lakosztályomba. A jelenlévők csaknem észre se vették, eléggé belemerültek kis privát mulatságukba. Ám ahogy diszkréten végigpillantottam rajtuk, kissé elfintorodtam. Jelentősen megnőtt a létszám távozásom óta, olyan személyekkel is felhigult a társaság, akik fogalmam sincs, mit keresnek itt... legalábbis én magam biztosan nem hívtam volna meg őket. Fene essen beléjük, bárki is engedte be őket, kár beléjük a mynzashi bor... Biztos ezekkel akarok én mulatni? Szekrényemhez léptem, elemeltem egy üveg vöröset, majd feltűnés nélkül távoztam. Azért a szórakozásukba nem akarok belerondítani, végülis egyszer van Amanar... Érezzék csak az én ajándékomnak. Bezártam magam mögött az ajtót, majd szórakozottan siettem végig a folyosón, aztán le a lépcsőn. Ahogy visszaértem a kertbe, feltűnt, hogy eléggé szétszéledt a társaság a távozásom óta. Bár ott találtam még Reinát, Ezarast és a sötét hajú hölgyet, akit Cate néven mutattak be. - Hoztam egy üveggel a legremekebb mynzashi szüretből - mutattam fel a bort. - Ha esetleg másra is vágynátok a puncs mellett. Ne az itteni szutykot kelljen inni - sandítottam az itt kihelyezett borokra. - Kinek tölthetek?
A fura kislány, aki úgy örül a hónap, mint egy kis ded is hozzá szólt nagy gondolatokhoz. Elfordítom a fejem, és a tájat kezdem nézni. Még is mi az istenekről beszélnek? Hát nekem nem elég ehhez ennyi alkohol. - Talán az ilyen gondolkodásokat, nem a tudósokra kellene hagyni. Még is mulatunk. Ne beszéljünk borzalmakról. – Szomorodom el tökéletes játékkal, mint akit megviselnek az effajta beszélgetések. - Természetesen nem tisztem megmondani, csupán szót emeltem. – Teszem hozzá. Oh, fogjátok már be! Közben látom, ahogyan egy idegen neki meg a nőnek, és majd utána ő szitkozódik. - Nem tudsz vigyázni? – Kérdezek oda idegesen, kissé kiesve a szerepemből. Tetves tahó! Már megfordult a fejemben a kedvenc varázslatom, de ennyire még vissza tudtam magam fogni. - Meg kellene, keresünk, a süti leányt nem gondoljátok? – Kérdeztem rá. Bár szívesen maradok itt, ám nekem is fogy az értékes italom. Az a gomba jól esne. - És Miranda, Mika, na szóval a másik lány is eltűnt a szemem elöl. – Mondom. - Na miért? – Pillantok az ifjúra. Minden jó pasi lelép? Na jó, a mester egyre jobban tetszik már, de az lehet csak az alkohol. - Minden jót, örültem. – Mondom.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Dec. 19, 2021 6:26 pm
Amanar ünnepe
Mindenki
- Amennyiben a saját kis életünk veszteségről beszélünk valóban nem lesz jobb. De a Mester inkább a világunk veszteségeire akart kilyukadni. Annak veszteségei pedig nem tudjuk, milyen változást hoznak az életünkbe. – tekintek le a lányra. - Milyen téma lenne kedvedre? – kérdezem, ha már a komorság elűzésén gondolkozik. azt már nem teszem hozzá, hogy a hó is olyan akár az élet, egy röpke varázs, melynek alkonya az első tavaszi napsugár, magában hordozza az elmúlást. De nem akarom még komorabbá tenni a hangulatot. Valószínűleg, Ezaras is ezért nem folytatja a gondolatmenetet, pedig, ha jól sejtem szívesen merülne el ebben a témában. – Támogatom, az ötletet, térjünk vissza az ünneplők közé, még megfáznak a hölgyek. - számomra nincs teendő a rendbontók felé, hisz Azildor teljesen kézben tartja a dolgokat. Az asztalhoz visszaérve, azonban ismerős kérdés kerít hatalmában, mely számomra a bál végét jelenti. – Sajnos, távoznom szükséges, a kötelességeim elszólítanak egy kis időre. – fordulok a hármas felé. – Örülök, hogy megismerhettem a hölgyeket, ha netalán a mai estén nem lenne szerencsém hozzátok. – Azildor mester, úgy gondolom, mi még látni fogjuk egymást. – nézek a szempárba sokat sejthetően. – További szép estét! – teszek egy formális meghajlást, s sietős léptekkel indulok meg a lépcsősoron a hálótermek felé. Nem hagyok magam után mást a folyosón csak egy sárga, hímzett kaftánt.
A beszélgetés témája nem köti le mindünk figyelmét, s bár még tovább tudtam volna szőni a gondolataimat, a sudár, barna hajú nő Kóbornak elrebegett véleménye tulajdonképpen minden egyetértésemet megnyeri magának. Persze a sejtelmes ifjú nézetei sem tévesztenek célt, az emberek, a világ önzősége csillapíthatatlan kórság, melynek pusztítása nyomán mégis mindég születik valami új. Leheletnyi mosollyal fordulok hát vissza feléjük, felhagyva a kezeim összekulcsolásával. - Számtalan igaz szó hangzott el, azonban egyet kell értsek a bájos Cate-el, valóban üdítőbb téma illendő ehhez az estéhez. Például- - vetném fel a beszélgetés újabb fonalát az ünnepség apropóján, elvégre érdekes megismerni azt is, kinek mit jelent a mai nap, hisznek-e az istenekben vagy inkább a szellemeket imádják, de a szavaimat megakasztja egy kissé már illuminált állapotban leledző alak, aki a kóbor társát löki fel majdnem. Elégedetlen pillantásokkal sújtom az illetőt, ám egyhamar hallótávolságon kívülre esik ahhoz, hogy illedelemre kérjem. Cserébe fejemmel biccentek az egyik közelben álló őrnek, hogy keressenek pihenőszobát a kellemetlenkedőnknek. - Elnézést kérek a kellemetlenségért. Esetleg menjünk vissza egy újabb pohárért? - érdeklődök, végignézve mindhármójukon.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Miközben a havat csodáloma beszélgetésükre is odafigyelek. Egy pillanatra vissza is tekintek rájuk, majd Rhynnek címzem szavaim. -Sajnos sok esetben tudjuk, hogy nem lesz jobb. Mert azt a valamit semmi nem helyettesítheti. Törékeny egy világban élünk. Egy apró dolog elvesztése is okozhat nagy katasztrófákat. -Mondom kissé komoran neki. Az előbbi derűn egy pillanatra teljesen eltűnik, de végül visszaerőltetem a mosolyom. -De ne beszéljünk ilyen komor témákról. Mégis csak egy bálon vagyunk és ez a havazás. Mindent szebbé varázsol.-Azzal újfent felfelé nézek és megfordulok a tengelyem körül, de ennek köszönhetően sikerül neki mennem egy idegennek, aki haragosan lök el magától és bolondnak szólít engem. Viszont ez engem cseppet sem izgat. De az igen, hogy a poharam tartalma meg a hóban landol. Kár azért a finom borért. Egy gyors bocsánatot kérek tőle, majd csak összeráncolt homlokkal figyeelma fickót. -Neki is kellene innia abból a puncsból. Talán akkor jobb kedvre derülne kicsit.-Nézek vissza a kis társaságra.
Tudtam. Nem is volt kérdés, szívesen veszem sőt el is várom az effajta bókokat. - Hmm… - Mondom, majd elsétálok mellette megsimítva az arcát. Ahogyan kiérünk, megcsap a hideg levegő, még jó az, hogy útközben felkaptam magamra egy szőrmét, és magamra tekertem. A hó esni kezdett, be kell váljam valóban mesés látvány volt, ám a hajam amennyiben vizes lesz, igen csak morcos leszek. Jó képet kell vágnom, hiszen oda bent ennél csak unalmasabb emberek vannak, és lássuk, be kezd érdekes lenni azért. Nincsenek, barátaim valamivel múlatni kell az időt. Hallgatom a mester nézeteit. Én magam nem si akarom a kérdést nagyon válaszolni, miért csipogjak itt az érzéseimről. Ugyan! Hogy lehet ilyen sokat beszélni? Figyelem, és figyelem, ám még mindig beszél. - Érdekes. – Vetem oda bólogatva, érdeklődést színlelve.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Dec. 19, 2021 5:16 pm
Amanar ünnepe
Mindenki
- - Szívesen megmutatom, merre van a pihenőszoba, a kandallóban már hetek óta ropog már a száraz akác. – kúszik ajkamra egy pimasz mosoly. - Lelepleződtem. – simítom mellkasomra tenyerem, s egyet hátra lépve, nevetve. – De valóban az én tettem lenne az ürügy? Csalfa a nő, s ha sóvárog akkor is keres valami ürügyet. S mi lenne kellemesebb ürügy, mint megjátszani, hogy csak a durva erőszaknak enged. – jegyzem meg csendesen. Nos, tény annak is meg van a maga szépsége, mikor csak az ösztönök hajtják az embert, de mennyivel kellemesebb egy puha köntösbe öltözteni azt. - Minden ismeretlen, mely megismerésre vár felüdítő. – adok rövid választ Cate kérdésére egy mosoly kíséretében. Némán hallgatom a válaszokat, miközben, a mellettem lévő lány felderülő arcára és csillogó szemeire siklik tekintetem, s halvány mosoly kunkorodik szám szegletébe. – Az élet egy apró csodája. – jegyzem meg halkan. – Az emberek önzők, s ezen hiába is akarnál változtatni, önmagukon kevesen fognak túl látni. Valaminek az elvesztése, valami másnak a kezdete. Nem tudhatod, hogy nem e jobb lesz, mint volt. Előbb –utóbb a halott föld is virágot fog bontani. Ha mágia kiveszne a világból, az csak számunkra lenne a világ legnagyobb csapása, vagy akad oly feljegyzés mely ezt megcáfolja? – fordítom arcom a mester felé, őszinte kíváncsisággal.
Kóbor pajkos közbeavatkozását nem kísérem több részvétellel, mint ameddig megfogom a számára a poharát, s a végeredmény láttán finoman megcsóválom a fejemet. Attól tartok erre mondják, túl öreg vagyok én már ehhez, persze a fiatal élet szórakozását nem árnyékolom megvetéssel vagy valódi elégedetlenséggel, mulassanak, hiszen ez az este erről szól.
Odakint józanítóan hat a hűvös, ami hóbuckák formájában megtestesülve gyarapítja a kert páratlan dicsőségét. Valamivel előrébb haladok tőlük, tekintetemet szorosan összefűzve a lebegő-fa káprázatos látványával, mely enyhülést hoz a felvetődő kérdés rendkívüli élével szemben. Hisz amaz megtörtént momentumokat idéz bennem, s az ürességet, ami alig-alig akaródzik ismét megtelítődni. Talán soha nem is fog, ez pedig az egyik legnagyobb félelmemet képezi. Mindez azonban olyanféle titok, amelyet szívesebben tartanék meg magamnak. Olybá tűnik ezzel nem vagyok egyedül, tekintetében a két nő szűkszavúságának. - Mindenki számára akad az életben olyasmi, aminek az elvesztése ürességet hagyna vagy hagy maga után – kezdek bele a saját nézeteim ecsetelésébe, összekulcsolva az ujjaimat a hátam mögött, mielőtt szelíd mosollyal feléjük pillantanék a vállam felett. - És még annyi dolog létezik, aminek az elvesztése mindannyiunkat egyöntetűen telítene el a kilátástalanság érzetével. Ám, amíg a többség kizárólag a te kérdésedet firtatja magában, sohasem fog a világ túllátni ezen – jegyzem meg eltűnődötten, visszanézve a méltóságteljes fára. - Például, ha ez a fa elveszne, előbb-utóbb az is könnyeket hullajtana érte, ki szívéből gyűlöli a mágia világát. Számomra az effajta veszteségek aggasztóbbak minden másnál – teszem még hozzá, mielőtt kövér hópelyhek kezdenének szállingózni a fejünk fölül.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
-Felüdítő?-Pislogok rá értetlenkedve miközben karomaz övébe akasztom úgy, ahogy azt korábban megmutatta nekem. Nem szóltam túl sokat az est folyamán, így nem igazán értem miért mondja azt, hogy felüdítő társaságom. Szívesen elmélyülnék a hosszú hajú fickóval ebben a témában, de mégsem teszem meg azt, hisz akkor könnyen elárulnám valódi kilétemet. Számomra ez a világ is sok csodát tartogatott és tartogat a mai napig. Ahogy kilépünk a hidegbe egy mély levegőt veszek. Jól eső érzés tölti el testem a friss levegőtől. A hideg mit sem árt nekem. Hozzá szoktunk a víz hőmérsékletének változásához. De itt, közöttük oda kell figyelnem, hogy ne érezzem túl jól magam. Figyelem a kint lévőket. Jobban fel vannak öltözve, mint mi. -Sok ilyen dolog van.-Válaszolok a feltett kérdésre, de nem fejtem ki jobban. Ariadné elvesztése épp elég nagy ürességet hagyott maga után. El is nézek a messzeségbe, majd hirtelen kapom fel a tekintetem az ég felé. Arcomra egy mosoly ül, kezeimet vállam magasságába felemelem felfelé nyitott tenyérrel és csak gyönyörködöm a havazásban. -Ez is egy újabb varázslat a természettől.-Már volt szerencsém havat látni, de mégsem tudom megunni azt. Annyira felfoghatatlan a számomra ez az egész.
Mester rám mosolyog, na barátkozzunk? Hát végül is,hmm.. áh nem. - Az való igaz. – Nevetem el magam. Figyelem a többieket, ahogyan mozgolódnak. A hölgy pefig megjegyzést tesz. Hát engem zavarsz, de ne vedd magadra, mindenki. Emberek, olyan hisztis népség.. - Nos, talán az ifjú majd felmelenget minket ha fázzunk. – Mondom a hölgynek mellékesen. Nem lenne ellenemre. - Mi! – Mondom remélten és forogni kezdek, hogy megvizsgáljam magamat. - Képtelenség! – Mondom rémült hangon. Legyen átkozott a puncs, biztos beleültem valami ganyéba. Ám közelebb lép és leszedi rólam a felesleget, mélyen bele nézek a szemébe. Milyen kis pajkos. - Hmm, köszi édes. – Mondom kaján mosollyal. - De, ha legközelebb tapogatnál, csak kérd. Nem kell ürügy. – Mondom finoman felé suttogva. Követem őket, hiszen nem akarok egyedül maradni, talán még érdekesebb dolgok is kisülhetnek ebből. Hmm, érdekes kérdés, először meghagyom a többieknek a válasz lehetőséget.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Dec. 19, 2021 4:18 pm
Amanar ünnepe
Mindenki
Mosolyog, vagy kedvel, vagy pedig nagyobb nála a baj, mint gondoltam. De végre elfogadja a segítő jobbom, noha a köszönetnyilvánítás elmarad. Ám hamar elsiklok felette, vagyis inkább lesiklik tekintetem arcáról második szempárjára, amint megrebegteti őket. – Valóban kezd érdekes fordulatokat venni az éjszaka. – jegyzem meg kissé hipnotikusan. – Fordulj csak meg, mintha piszok került volna a ruhádra. Jól látom Mester? – amennyiben megteszi nekem, ezt a szívességet, a szűk ruhába öltöztetett formás idomokot szemügyre veszem. – Áhh nem, azonban egy gomb kibújt a helyéről. Lenne kedves? – fordulok Azildor felé visszanyújtva felé a poharat, míg megoldásra szánom el magam. Közelebb lépve a hölgyhöz, három apróbb mozdulattal fosztom meg a ruhát a felesleges gömböcskéktől. Mellyel még jobban elénk tárul a hibátlan bőr a hátán, akár csak kebleinél. – Így máris jobb. – suttogom fülébe, s lépek hátra. – Nem igaz? – veszem el a poharat Ezaras kezéből, s pillantok végig elismerően a művemen. - Felüdítő a társaságod és biztos vagyok benne, többet fogsz megtudni az itteni életről, mint gondoltad volna. – nyújtom ismét felé karom, hogy a társasághoz vezessem. Melynek okán már Azildor át is veszi a szót, melybe nem is lehet belekötni, minden szava igaz. – S még megannyi ilyen akad, s nem is sejtjük, ha egy varázsütésre tűnne el az életünkből, hogy hiányozna. – fűzöm hozzá a saját gondolatomat. Lassú léptekkel követem a nagyérdemű mágust a termen át. – Jó eső ez a csend a fülnek. – vetek egy futó pillantást a bálterem felé, ahol a összegyűlt nép könnyed forgásba kezd a felcsendülő dallamok hallatán. – Számotokra akad, oly dolog, mely egy reggelre a semmivé válna egyenlővé, ürességet éreznétek? – nem tudom, hogy mennyire kellemes ez a téma a társaságnak, de bízom benne, ha bármelyikük túl nyomasztónak vélné, más vizekre tereli a csónakot, melybe együtt ültünk bele.
Én nem veszem magamra az idegen férfi felháborodását. Az ital képes elvenni a józan eszünket és ilyenkor úgy viselkednek, ahogy normál esetben nem tennék.
Duzzogva csörtettem fel a harmadik emeletig, ám mire a folyosómra értem, már nem is igazán értettem az okát, miért is hagytam ott ilyen hirtelen a lent ünneplőket. Talán kissé túlreagálhattam a helyzetet. Zavartan ráztam meg a fejem, miközben benyitottam a lakosztályomba. A jelenlévők csaknem észre se vették, eléggé belemerültek kis privát mulatságukba. Ám ahogy diszkréten végigpillantottam rajtuk, kissé elfintorodtam. Jelentősen megnőtt a létszám távozásom óta, olyan személyekkel is felhigult a társaság, akik fogalmam sincs, mit keresnek itt... legalábbis én magam biztosan nem hívtam volna meg őket. Fene essen beléjük, bárki is engedte be őket, kár beléjük a mynzashi bor... Biztos ezekkel akarok én mulatni? Szekrényemhez léptem, elemeltem egy üveg vöröset, majd feltűnés nélkül távoztam. Azért a szórakozásukba nem akarok belerondítani, végülis egyszer van Amanar... Érezzék csak az én ajándékomnak.
- Amennyiben a saját kis életünk veszteségről beszélünk valóban nem lesz jobb. De a Mester inkább a világunk veszteségeire akart kilyukadni. Annak veszteségei pedig nem tudjuk, milyen változást hoznak az életünkbe. – tekintek le a lányra. - Milyen téma lenne kedvedre? – kérdezem, ha már a komorság elűzésén gondolkozik. azt már nem teszem hozzá, hogy a hó is olyan akár az élet, egy röpke varázs, melynek alkonya az első tavaszi napsugár, magában hordozza az elmúlást. De nem akarom még komorabbá tenni a hangulatot. Valószínűleg, Ezaras is ezért nem folytatja a gondolatmenetet, pedig, ha jól sejtem szívesen merülne el ebben a témában. – Támogatom, az ötletet, térjünk vissza az ünneplők közé, még megfáznak a hölgyek. - számomra nincs teendő a rendbontók felé, hisz Azildor teljesen kézben tartja a dolgokat. Az asztalhoz visszaérve, azonban ismerős kérdés kerít hatalmában, mely számomra a bál végét jelenti. – Sajnos, távoznom szükséges, a kötelességeim elszólítanak egy kis időre. – fordulok a hármas felé. – Örülök, hogy megismerhettem a hölgyeket, ha netalán a mai estén nem lenne szerencsém hozzátok. – Azildor mester, úgy gondolom, mi még látni fogjuk egymást. – nézek a szempárba sokat sejthetően. – További szép estét! – teszek egy formális meghajlást, s sietős léptekkel indulok meg a lépcsősoron a hálótermek felé. Nem hagyok magam után mást a folyosón csak egy sárga, hímzett kaftánt. 
A beszélgetés témája nem köti le mindünk figyelmét, s bár még tovább tudtam volna szőni a gondolataimat, a sudár, barna hajú nő Kóbornak elrebegett véleménye tulajdonképpen minden egyetértésemet megnyeri magának. Persze a sejtelmes ifjú nézetei sem tévesztenek célt, az emberek, a világ önzősége csillapíthatatlan kórság, melynek pusztítása nyomán mégis mindég születik valami új. Leheletnyi mosollyal fordulok hát vissza feléjük, felhagyva a kezeim összekulcsolásával. 