A leheletnyi mosoly párjára talál az ábrázatomon, míg sziporkázó gondolatainak az ében hajú irányába némasággal adózom. Távozását egyszerű bólintással nyugtázom, mielőtt Reinára siklana vissza a pillantásom. - Soha ne mondd, hogy soha – mosolyodok el. - S azt nem vitathatjuk el a puncstól, hogy sokunknak tette vagy teszi még emlékezetessé az estét – állapítom meg eltűnődötten, némiképp bánva, hogy a saját utánpótlásomról megfeledkeztem a bor terén, bár tény és való, Nasir jóvoltából akad a tarsolyomban érdekfeszítőbb társaság is a mynzashi vörösnél. Közben csatlakozik hozzánk a két kóbor lélek, ezért megindulok velük a boltíves kijárat felé. - Nos, kedves Cate, való igaz. A mágia olykor a legapróbb és legegyszerűbb dolgokban rejtezik, s mégsem hasonul azzal, melyet mi szelídítünk. A hétköznapok varázsánál nincsen szebb – osztom meg velük a gondolataimat, megkerülve a velünk szemben igyekvők sokaságát, csakhogy némi sétát követően megcsaphassa az arcunkat a tél kíméletlen, ugyanakkor jólesően csípős, üde fagyossága. Persze a szél és a levegő hőmérsékletét finoman egyensúlyozzák a hőt adó lámpák, amelyek egészen addig óvják a kényelmünket, amíg a lugas környékén teszünk sétát.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Nem akarom senki kedvét sem elrontani, így jobbnak látom azt, ha kicsit távolabb maradok az ünneplőktől. A bor kellemes. Sokkal jobban esik, mint az előbbi puncsnak nevezett ital. Egy újabbat kortyolok a vörös nedűből, majd meglepetten pislogok oldalra. Rhys szólit meg ismét engem. Egy kedves mosoly kúszik arcomra, majd a többiekre pillantok. A hölgy aki eddiga földön ült végre feláll. Talán elfáradhatott... Ezért választotta a földet ülőhelyének. -Ha tényleg nem zavar a társaságom örömmel tartom veletek.-Bár ahogy e szavakat kimondom rádöbbenek, hogy azt sem tudom hova is tartanak. Kiiszom a maradék borom, hogy utána egy újabbat vehessek a kezembe. -Ezt legalább nem itatták át mágiával. Bár tény, ha sokat iszik belőle az ember szintén eveszíti a józan eszét.-Szélesedik ki mosolyom, ahogy a többiekre nézek, majd ha elinduloknak velük tartok.
Hallom a kisfiú megjegyzését, amin nevetek, pedig nem akarok. ISTENEKRE!! A végén at hiszi. hogy vicces. Fejem kezd kitisztulni, érzem azt, hogy a kezem engedelmeskedik. Lábaimba visszatér az irányítás. A mester pedig megajándékozik engem egy borral. Képes vagyok elfogadni, végre én irányítok. Megrázom a fejem, és megpróbálok felállni. Sikerült, végre. Újra önnmagam lehetek. - Áh! – Mondom, s megrázom magam, melleim megigazgatóm, hajam helyre teszem. - Kezd érdekes lenni ez a mulatság. – Mondom majd belekortyolok végre a boromba. Feésóhajtok, annyira jól esett. - Soha többé puncs. – Mondom, s rázom a fejem.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Dec. 19, 2021 3:20 pm
Amanar ünnepe
Mindenki
A lány válaszára csak felemelem szemöldökömet, s úgy tűnik a puncs nem csak a levegőt tette csípőssé, de szavaimat is. – Hát azt hiszem Drágám, az ártatlanságodat ennél mélyebben kell keresned. – vonom vissza magam mellé kezem. Majd az érkezőre pillantok, ki tanulhatott tőlem valamit, nesztelenül érkezik akár a macska. Leheletnyi mosolyt küldök felé, s átveszem tőle a nekem szánt poharat, s emelem is ajakaimhoz, hogy a kellemetlen szájízt leöblítsem. – Azt hiszem, az valóban jót tenne, kezd idebent elfogyni a levegő. – inkább a kényelmetlen helyzet az amellyel jelenleg nem tudok megküzdeni. S a vérem lehűtésére talán pont jót fog tenni a kinti csípős hideg. – Te jössz vagy még tovább keresed, ami már sose lesz a tiéd? Kár is rajta siránkozni, amit már elragadott a múlt, azt már a mágia sem hozza vissza. – tekintek le ismét a lányra, s megpróbálom ismét a felsegíteni a földről. Közben félre pillantok, s a másik kóbor lélekre siklik tekintetem, aki elhagyta az asztal közelségét és a csokis süti társaságát magányra váltotta. – Ha megbocsájt Tanácsos egy pillanatra … és Neriyra…- vonulok kissé hátrébb és lépek a lányhoz. – Van kedved csatlakozni hozzánk? – szólítom meg ismét és fordulok a hátra hagyott társaság felé, jelezvén kikből is áll a díszes kompánia.
A testes, és erősségében sem fukarkodó bort kortyolva igyekszem lecsillapítani a nyilván a csípős érzet utóhatásaként forrongó vérem, mely aljas szeretőként csábítja a mágiámat előfurakodni, elszabadulni, tombolni és ürességet hátrahagyni. De nem vagyok tanonc siheder már, kinek egy-egy izgalmasabb pillanat óhatatlan varázslatokat idézett, s a tény, hogy logikus magyarázatot nem találok a váratlan kontrollvesztésre, meglehet, jobban bosszant a méltóságom megtiprásánál. Végül rendezve vonásaimat, visszafordulok a társaság felé, nem nyüstölve tovább a falat átható tekintetemmel. Nem ártott nekem hiszen semmit. Az italom maradékával öblítem le a nő csókjának emlékét, majd tudatosítva magamban, hogy valamiféle házigazdája volnék egyébként a mai eseménynek, felnyalábolok még két poharat, és a nyugalmam felkorbácsolásáért felelős pároshoz lépek. - Elnézve titeket… - kezdem halkan, Kóbor okán elhagyva a magázódást az ében hajúval is. - talán mégis csak rátok fér egy frissítő – emelem meg a poharakat a kezeimben, és ha a kisasszony változatlan a földön kíván táborozni, hát megteszem, hogy lehajolok hozzá a bor átadásának erejéig. - És a friss levegő sem tenne rosszat. Ha volna kedvetek tenni egy sétát a kertben, szívesen veszem a társaságotokat – teszem hozzá, visszaöltve magamra méltóságteljes kiállásomat.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Csókom nem aratott sikert, de még is hogy tette volna? Képes voltam egy tanácstagot, egy mester megcsókolni! Ez még tőlem sem várt fordulat. Ez a puncs volt, biztosan. Hiszen bármennyire is akartam a gombát elvenni, nem tudtam. Nasirt nem tudom mi lelte, furcsán viselkedett ő maga is. Válaszoltak nekem többen, hogy még egy kicsit tart a puncs hatása. Én pedig csak ültem, hiába álltam volna. Hiába állítottam volna meg a férfit is, nem ment. Ám jobb is becsületem még megmaradt. Tervez hajlama a fincsi úr iránt akkor nem ma fogom ki tölteni. Áh, pedig miféle terveim voltak vele, mára.. – még jó, hogy a szobáját tudom - Mondjuk mester csókja sem volt rossz, pedig mást vártam. Nem tudok felállni. Beszélni akartam, de a szám nem nyílt ki, így csak némán tőrtem a borzalmakat. A fiú kérdésére nem akarok felelni, csak szemet forgatni, de elkezdtem mosolyogni. ELÉG MÁR! - Igen. – Felelem, amikor nem akarom, és mondok igent, amikor nemet mondanék.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Dec. 19, 2021 2:38 pm
Amanar ünnepe
Mindenki
Nem csak a visszautasítással kell szembesülni, hanem valami ismerős érzéssel mely most idegenül folyik be lelkem résein, ahogy látom, hogy a fekete bestia miként tapasztja vérrel duzzadt ajkait a Tanácsos fakó szájára. Összeráncolom homlokom, s értelenül állok az eset előtt. ~ Bahh!~ tekintetem a új Tanácsos felé villan, akinek még érkezése sem volt megmelegedni, ám már káosz jár a nyomában. Bitorló. Nem a fekete szépség az oka, a marcangoló érzésnek, hanem ez a minden hájjal megkent divatmajom.– Elvesztettél valamit Drága? - pillantok le Neriyrára? Azt hiszem, hogy így nevezte Azildor. Hangom némi komorsággal vegyül, hisz a zöld szemű még mindig itt ólálkodik körülöttem, ám ez a viselkedés nem méltó ehhez az éjszakához. Nyilvánvaló, hogy nem így van, inkább taglózták le őt is a történtek. Felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. – Még összepiszkolod a ruhád. – világítok rá e kellemetlen tényre, mely egyre jobban igazzá válik, minél tovább „fetreng” a földön.
Ujjaim lesiklanak az élénksárga kaftánról, mely így alaposabban megnézve egészen hasonlít ahhoz, melyet Nasirnak szokása hordani. Szórakozott mosoly görbítené felfele a számat, ha nem volna olyan cefetül fájó a momentum, mint a medencében, mikor hátrahagytam a biztonságát. Nehézkes sóhaj kíséretében dörgölöm végig az arcomat, lepergetve róla a hátramaradt könnycseppeket, s némi józanságot masszírozva közvetetten a tudatomba, csakhogy az igyekvéseim mindhiába… A következő pillanatban azon kapom magamat, hogy az Árnyak éke a számra tapasztja a saját, virágos aromával meghintett rúzs-ízű ajkait. Ezúttal hamar keverednek a tenyereim az intim szférámat megsértő felkarjaira, s bár nem tagadom, az érzés kellemes, hogyan is ne lehetne az egy nő gyengéd érintése, minden porcikám tiltakozik ellene. Őt is óvatosan tolom el magamtól, igyekezve rezzenéstelenséggel maszkírozni az utóbbi perceken burjánzó merő döbbenetemet, elképedésemet és bizonytalanságomat, illetve határozottan kerülni a terem egyetlen biztos pontjának pillantását. - Neriyra kisasszony, kegyed se igyon többet – tanácsolom ezúttal már-már meggyötört sóhajjal, főként látva, ahogy aztán a földet választja ülőhelyéül. Azt hiszem, lesz néhány szavam Nasirral a szórakozást illető elképzeléseiről, ám ő valamivel odébb sétál tőlünk, meglehet, a táncteret keresve vigadalom gyanánt, ami egyre nagyobb élettel töltődik fel a Kóbor felkiáltásán bátorodott zenészeknek köszönhetően. Többen válnak ki a táncolók közül, hogy az esetlenül ácsorgókat magukhoz édesgethessék. - Nem sokáig – esik meg a szívem a szabadmáguson, még mielőtt az orrom alatt motyogva odébb sétálnék egy pohár mynzashi borért.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
-Nem... Sajnos már nem-Csak ennyit válaszolok neki. Talán ebből rájön, hogy mire is gondolok. Ismét egyedül áldogálok. Elemelek egy pohár bort az egyik tálcáról. Korábban abban nem volt semmi meglepetés, így bátran kortyolok bele, miközben továbbra is az ünneplőket figyelem.
- Soha többet – ráztam meg a fejem fanyar arccal és követni kezdtem Wynvát. Az Ősök éjjele óta nem találkoztunk és az első újfent találkozásra, rögtön újra a gyógyítói tudására van szükségem. Nem is lehetett volna másképpen. Leültem az üres asztalhoz, és feltettem a kezemet rá, hogy kellően eltudja látni. - És mi történt veled az elmúlt hetek, ha nem hónapokban? – kérdeztem tőle mosolyogva. Tényleg nagyon rég nem láttuk egymást, és ahogyan ő felőle sem, Ronan felől sem hallottam semmit. – Ronnal is minden rendben? – érdeklődtem kedvesen. Időnk sem volt beszélni, annyi minden történt azon az éjjelen. Míg a többieknek a harcnál véget ért a nap, nekünk sokkal több mindent kellett még azon is túl átélnünk, emlékszem, alig vártam, hogy hazavigyen Deedra. Utána egyhuzamban aludtam majdnem egy napot. – Ne haragudj, hogy már megint rajtam kell segítened, de úgy tűnik te vagy itt a védőangyal.
Megdöbbenten tapasztaltam meg a visszautasítást, amiben ritkán volt részem. Nemcsak, hogy nem fogadta el a felkínált gombát, még faképnél is hagyott, Ezarashoz lépett, és bármiféle előzmény nélkül megcsókolta. Értem én a provokációt, csak nem szeretem. Kivettem hát egy gombát a szelencéből, majd rágcsálni kezdtem, miközben végigtekintettem a társaságon. Kissé szétszóródtak, a fiatal úr, aki az én kaftánomat hordja például a muzsikusok és a tánctér irányába indult meg. - Már nem sokáig - feleltem Reinának, aki szemmel láthatóan zavart volt előző cselekedete miatt. Noha tényleg könnyűvérűnek tűnt, bizonyára csak a puncs hatása hozta ezt ki belőle. Őszintén szólva, nem láttam Ezarast korábban egyetlen nővel sem. Eközben a táncparkettre szállingózott egyre több vendég, ahogy a muzsikusok valami vidámabb dallamra zendítettek rá. Kezdett sok lenni ebből a zsibajból, azt hiszem, ideje visszavonulnom a lakosztályomba, mielőtt túlságosan is hiányolnának, vagy elfogyasztanák ott az összes boromat. - Ami engem illet, kezdem kissé megunni ezt a hangzavart - vetettem oda a mellettem álló Reinának. - Ha később mégis megkívánnád a varázsgombát, vagy esetleg valami mást, a délkeleti torony harmadik emeleti folyosóján megtalálsz - azzal sarkon fordultam, magam mögött hagyva a mulatozást. Ezarasnál azt hiszem van egy kisebb adaggal a gombámból, bár elnézve a társaságot, nem biztos, hogy jó ötlet lenne egyből kipróbáltatni velük, legalábbis annak tudatában, hogy a puncsom is hogy kiütötte őket. A lépcsőről még egy pillanat erejéig visszafordultam, elégedett mosollyal pásztáztam végig a kertet, és az ünneplő vendégeket. Igazán jól sikerült a bál, Ezaras kitett magáért. Valóban büszke lehet rá.
Ismét nem volt semmilyen hatása az elfogyasztott puncsnak, komolyan kezdtem aggódni. Valamit hazudnom kellene? Azonban, ha olyat hazudok, amit ne tehet a puncs vele, lebukom. Nasir szavait kihívásnak tekintettem, és merész tekintettel újra töltöttem, és egyből lehúztam. Ezt jobban kezdtem érezni, egészen bizsergető volt, és már, már furcsa, majd megkínált valamivel. Mióta élek nem éltem ezekkel, s nem gondoltam azt, hogy valaha is fogok. - Oh, hát merész valaki? – Kérdezem ajkamba harapva. Tegezni kezd, ami hízelgő, még is csak tanácstag. Ám ezek után furcsán viselkedett, igazgatta magát, és nem a jó értelemben nézett. Én sem voltam a legkellemesebben, bele kapaszkodtam az asztalba, és felpillantottam. Mesterrel találtam magam szembe, akihez oda léptem, s hirtelen, hogy még védekezni se tudjon megcsókoltam, s ha ellök, elengedem. Amennyiben nem úgy átadom magam a csóknak, és mikor a testem befejezi akaratlanul lépek kettőt hátra, pedig maradnék. Tán még is tetszett ez tudat alatt. - Mi történt? Én ezt nem akartam! – Szabadkozom. NORMÁLSI VAGY? Szólt bennem egy hang hangosan. Nem is vonzódom hozzá, én ezt nem. Majd leültem a földre, amikor én állni akartam. Piszkos lesz a ruhám. És hiába vettem volna abból, amit kínált nekem, nem vettem. Felállok pedig ülnék, majd a poharamban amiben rendes bor van a földre öntöm, pedig meginnám. - Meddig tart? – Kérdezem akárkitől, aki választ tud nekem adni.
A leheletnyi mosoly párjára talál az ábrázatomon, míg sziporkázó gondolatainak az ében hajú irányába némasággal adózom. Távozását egyszerű bólintással nyugtázom, mielőtt Reinára siklana vissza a pillantásom.
Nem akarom senki kedvét sem elrontani, így jobbnak látom azt, ha kicsit távolabb maradok az ünneplőktől. A bor kellemes. Sokkal jobban esik, mint az előbbi puncsnak nevezett ital. 
A lány válaszára csak felemelem szemöldökömet, s úgy tűnik a puncs nem csak a levegőt tette csípőssé, de szavaimat is. – Hát azt hiszem Drágám, az ártatlanságodat ennél mélyebben kell keresned. – vonom vissza magam mellé kezem. Majd az érkezőre pillantok, ki tanulhatott tőlem valamit, nesztelenül érkezik akár a macska. Leheletnyi mosolyt küldök felé, s átveszem tőle a nekem szánt poharat, s emelem is ajakaimhoz, hogy a kellemetlen szájízt leöblítsem. – Azt hiszem, az valóban jót tenne, kezd idebent elfogyni a levegő. – inkább a kényelmetlen helyzet az amellyel jelenleg nem tudok megküzdeni. S a vérem lehűtésére talán pont jót fog tenni a kinti csípős hideg. – Te jössz vagy még tovább keresed, ami már sose lesz a tiéd? Kár is rajta siránkozni, amit már elragadott a múlt, azt már a mágia sem hozza vissza. – tekintek le ismét a lányra, s megpróbálom ismét a felsegíteni a földről. Közben félre pillantok, s a másik kóbor lélekre siklik tekintetem, aki elhagyta az asztal közelségét és a csokis süti társaságát magányra váltotta. – Ha megbocsájt Tanácsos egy pillanatra … és Neriyra…- vonulok kissé hátrébb és lépek a lányhoz. – Van kedved csatlakozni hozzánk? – szólítom meg ismét és fordulok a hátra hagyott társaság felé, jelezvén kikből is áll a díszes kompánia. 
Megdöbbenten tapasztaltam meg a visszautasítást, amiben ritkán volt részem. Nemcsak, hogy nem fogadta el a felkínált gombát, még faképnél is hagyott, Ezarashoz lépett, és bármiféle előzmény nélkül megcsókolta. Értem én a provokációt, csak nem szeretem.
