Éjszakai pillangó szoba

Tulveron Krónikái :: Selyem Görény

- Talán simogatásokkal jóvá tenném, hogy… nem megy veled? -kérdeztem. Pont elég képtelen ötletnek tűnt ahhoz, hogy olyasmi legyen, amiket az asszonyok szeretnek… azokhoz nem értettem igazán. Ezért kicsit tétován álltam az ajtóban, hogy most akkor nyugtot akar, vagy hogy maradjak vele itt… és nem tudom, simogassam.
Éreztem, hogy megnéz magának kicsit. Meglehet csak bolondnak nézett azon a finom módon, ami igazán illet hozzá… az viszont bizonyos, hogy az ismeretlen elfről, kit emlegetett, a szó könnyedén terelődött rám.
- Ha maradok… - kezdtem, ám a ténytől, hogy azt mondta, lenne hely számomra itt, a magafajta között, elpirultam. - Hát… igazából. Talán. Egyszer. Valamikor… szóval kénytelen leszek ilyen munkát is elvállalni. - Nyeltem egyet. Tudtam, hogy Ian mellett most biztos helyem van, de az élet és a körülmények könnyen változtak. - Nem tanítanál meg most ezt-azt… anélkül, hogy itt dolgoznék a jövőbenk? Érdekel, mi okoz örömet a férfiaknak. Ha úgy gondolod adhatok még némi ulront is érte. - Tettem hozzá. Aztán persze a saját szavaimtól elpirultam. Nyilván nem úgy képzeltem el, hogy ágyba bújunk, egyszerűen csak szavakat, egy-egy mozdulatot akartam kapni.

Kényelmetlenül éreztem magam. Kényelmetlenül, zavartan… és még számos olyan negatív jelző jutott eszembe, amit bizonyára mások nem egy bordélyban kezdenének felsorolni, ám nekem nagyon is a nyelvemre álltak. Jobbnak láttam fizetni és távozni, lassan már annak árán is, hogy hamarosan valaki egy pár mellett ráz majd odalent az arcomba.
– Igen. A férfiakat. – Ismételtem meg, még mindig kellemetlenül érezve magam azért, mert megsértettem. Ő ajánlott beszélgetést, mostanra meg már azt akarta, hogy valaki szálljon be hozzánk harmadiknak. Eddigre olyan annyira zavarban voltam, hogy inkább felpattantam ültömből és menekülőre fogjam. Nem így akarom az első alkalmat. Talán egy-két esztendő és nekem is a szex csak testiség lesz, amihez nem kellenek érzelmek, de egyelőre túlzottan is romantikus voltam.
– Úgy érzem akkor is, hogy a társaságom kezd terhes lenni. Hisz látom, hogy megsértettelek. – Nem voltam jó társalkodó, sem empatikus, de a szemében nagyon is láttam a változást. Az előtt pajkos volt és kíváncsi, most viszont összetört kis fény ült meg a sötét lélektükrökben. Fizettem hát neki, hogy legalább kárpótoljam mindazért, amit én nem tudtam megadni… bár nem hittem, hogy egy kurtizán valóban élvezné vagy akarná ezeket az együtt léteket. Neki csak munka volt ez.  
– Ám gyanítom, ha az említett elf az ügyfeled volna, talán nem feltételeznéd szűznek. – Tettem hozzá, ahogy ujjaim a kilincsen játszottak. Le akartam nyomni, míg egy más részem maradt volna beszélgetni. – Túl szép nő vagy te ahhoz, a magamfajtából meg kevés fordul meg csak úgy nálad, ha jól hiszem. – Feleltem, ezúttal visszafordultam az ajtó felől és végig néztem rajta. Egyelőre elnapoltam a távozást, ha csak nem ki akar dobni, akkor kénytelen voltam menni, mielőtt valami verőlegényt a nyakamra sikít.– Vagy őt is csak beszélgetni hívtad magadhoz, mint engem?

A szavaira kicsit elmosolyodtam, akármennyire is zavarban voltam. A fajtám nem merül el úgy az élvezetekben, mint a többi, ám én mindig is rácáfoltam származásomra. A bölcsesség, az a különös, ájtatos nyugalom mindig is hiányzott belőlem.
– Én más vagyok. – Feleltem, kicsit talán túl büszkén is. Néha-néha persze rám tört, hogy bár olyan lennék, mint apám vagy anyám, s tartoznék a saját klánom hoz, akik Täwaren erdejében élnek. Csakhogy nem így volt. Ez új élet pedig mindennél érdekesebbnek bizonyult a maga terhei ellenére is.
Éreztem, hogy megsértettem az elutasítással. Bár megérintette az arcomat, mintha máris dologhoz akarna kezdeni velem… a testemmel. Aztán beállt az a fagyos hangulat. Meg sem fordult a fejemben, hogy rosszat mondjak. Mégis mi okom volna rá? Még a munkájáért sem ítéltem el, hiszen Ian nélkül talán nekem is ez lett volna sorsom.
– Sajnálom… – dünnyögtem, majd kihúztam magam. Nagy nehezen felkeltem, mert éreztem, ki akar dobni innen. – A férfiakat szeretem, nem a szépséged vagy a kívántosságod a gond. – Meglepően határozott volt a hangom, aztán odaléptem a kabátomhoz, hogy felszedjem és leporoljam az agyagot. Csak ezután nyúltam az erszényhez, hogy kivegyek belőle harmincöt ulront.
– A rám pazarolt idődért. – Böktem a pénzre, amit az egyik kisasztalra tettem le. Aztán léptem volna az ajtó felé, intve, hogy nem kell kikísérnie. Nem volt szükség rá, hogy egy sértett nőszemély legyen a közelemben. – Az elf, akit említettél és talán szűz… mennyi idős? – Fordultam vissza, ez ugyanis szöget ütött a fejemben. Ujjaim lustán pihentek a kilincsen.

A visszakérdezésre egyenesen elpirultam. Éreztem szinte, ahogy a rózsaszín kis foltok megülnek az arcomon, hogy még nevetségesebbé tegyenek. Külsőre még szinte gyerek voltam, de pontosan tudtam, hogy az embereknél a húsz esztendő már távol áll a kamaszkortól.
– Még nem csókolóztam és nem feküdtem össze senkivel… és. Igen. Az vagyok. – pontosítottam válasz gyanánt. Persze elhadartam, mert addig sem remegett meg a hangom, amíg a beszédre és nem az elhangzottakra összpontosítottam. – Gondolom ezt nem sűrűn hallod itt. – Ráztam meg a fejemet.
Cseppet sem bántam, hogy a mágiára, Alorára, meg Caldenre terelődött a beszélgetés. Végül is ő mondta, hogy azt is lehet… nem csak elvenni, amit kínál. Engem a beszéd megnyugtatott, főleg, hogy úgy tűnt, ő is mondana magáról ezt-azt. Így hallgattam és bólogattam, bár az ízléses megjegyzésénél kicsit megint dobbant a szívem. Innom kellett, mert a torkom kiszáradt a feszültségtől.
– A bor jó lesz. Attól kevésbé érzem magam kínosan. – Aztán átvettem a poharat tőle és azonnal le is húztam a felét. Két nagy korty volt, aztán megint a nőre pillantottam. Végig néztem rajta és láttam, hogy túl csinos egy ilyen helyre. Ezt még én is meg tudtam állapítani.
– Nem megyek le. – Feleltem, ahogy erősen fülelve elemeztem az onnan érkező, túlzottan is kéjes, mulatozó hangokat. Nem akartam újra egy pár mellel az arcomban kikötni, hogy aztán menekülhessek vissza a Korallba, csak mert ilyen kellemetlen helyzetbe sodortam magam. – Ha egész éjszakára, amíg odalent nem lesz csend, akarom a társaságod, az mennyibe kerül? – kérdeztem, készen állva, hogy a zsebem mélyére kell nyúlnom a megfelelő mennyiségű ulronért. Ennyit megért a biztonságom.
– Nem hinném, hogy készen állok a testiségre. Főleg nem veled… mármint tényleg gyönyörű nő vagy, tényleg… de nekem a te fajtád ellenség, legalábbis bizonyos helyzetekben. Viszont szívesen beszélgetnék, míg odalent nem csendesednek el a dolgok. Az ablakon nem szívesen másznék ki. – Folytattam és most éreztem csak meg, a bortól valóban könnyebben beszéltem. Ellazított, kellemes bizsergést hagyva az ujjaim végén. – Akár a mágiáról, kiscicákról… bármiről…

Túl sokat fecsegtem már megint. Nem gondoltam, hogy egy kurtizán bármit kiadhatna rólam… ha meg mégis, kinek lenne fontos mindaz? Nem voltam fontos ember s arról, hogy zsoldosmunkákat végzet Ian oldalán, nem került úgysem szóba. Mindössze egyetlen ilyen munkám volt eddig.
– Nem… de… az vagyok... vagy olyasmi... – pirultam megint bele a kérdésbe. Kissé kényelmetlenül fészkelődtem ültömben. A szűz olyan tiszta kifejezés volt, amit nem éreztem magaménak, de valójában igaz volt. Túlzottan is igaz, hiszen még csókolni sem csókoltak, én pedig mindössze egyszer próbáltam valaki felé tévesen közeledni.
Jobban örültem, hogy a származásunkról beszélünk… hogy beszélünk. Bár érdekeltek a bordélyok, de nem ilyen helyen akartam eltölteni az első éjszakámat. Egész egyszerűen nem illett hozzám.
– Megtanultam kezelni az erőmet. – Bólintottam lassan. – Nem vagyok mester, de képes vagyok rá. – Nyeltem egyet a mondandóm végén. Éreztem, milyen kacér az a mozdulat, amivel leült a vállán a kabátommal. Nem volt az esetem, mégis zavarba hozott.
– Calden. Ott még sosem jártam. – Ismertem el. „Eladták.” Ez a szó olyan erőszakosan hangzott, bár már engem is el akart adni egy iszákos kalóz egyszer. Csakhogy mellém szegődött a szerencse, így nem kényszerítettek semmi olyanra, amit én nem óhajtottam. – Valami sárkányos történet rémlik abból a városból, ám oly’ régen olvastam történelem könyveket… és amúgy sem akarlak a száraz tudományokkal untatni. – A beszéd közben éreztem mennyire ki van száradva a torkom. Mindig is ki volt, ha a zavarom eluralkodott rajtam. Ezért hát az ádámcsutkámon végig simítva néztem körbe.
– Kaphatnék valamit inni, kisasszony? - kérdeztem kissé remegve megint. Nem tudtam, hogyan kéne szólítanom.

A zavarom nem látszott csillapodni, még akkor sem, amikor már a kabátom elfedte az előttem álló nő testét. Kedvesen megigazítottam rajta, hogy ne érezze a szoba hidegét, mert nem én leszek az, aki ma felmelegíti a tagjait.  Nem voltam rá alkalmas egész egyszerűen, hiszen a testétől inkább megijedtem, semmint hogy vágyakat keltsen bennem.
– Talán készen állok, talán nem… – válaszoltam a kérdésére, aztán elengedtem a kabátom anyagát. Rajta egy egészen leheletnyit nagy volt, de nem voltam olyan magasnövésű, sem vállas, hogy az feltűnő legyen. – Ha itt az ideje, hogy megtörténjen, bizonyára érezni fogom. – Megköszörültem a torkomat. Kellemetlen téma volt ez, melyet Ian mostanában sokszor feszegetett. „De ha húszig nem bújsz ágyba valakivel, akkor nincs vita, keresünk neked valami szemre és farokra való hímringyót.” – Mondta egy alkalommal, nem is oly’ rég, én pedig a puszta emlékétől zavarba jöttem. A húszadik évem itt várakozott a küszöbön, a nyár egyre közeledett.
Hogy ne tűnjek olyan elveszett léleknek, azt ágyhoz sétáltam és lehuppantam rá. Egyszerűen csak le kellett ülnöm, mielőtt elönt a szégyen. Nem egy kurtizánnak kellett volna bevallanom, hogy nem volt még dolgom senkivel az ágyban. A füleim hegye vörösben úszott. Az önbizalmam csak nem rég nyertem el, így ingatag lábakon állt s minden ilyen kis apróság visszazökkentettem.
– Nem tudom. Bármiről, ami távol tart odakintről… – Dünnyögtem és a fejemmel az ajtó felé böktem. Láthatta, hogy az a teltebb alkatú, formás kurtizán egészen megijesztett, amint az arcomba nyomta magát. Belőle még azt is kinéztem volna, hogy egyenesen leteper odalent.
– Honnan jöttem… – ismételtem meg a kérdés és megvakartam az arcomat olyan tanácstalanul, hogy erre mit mondhatnék. – Több helyről is, azt hiszem. Először is Täwaren erdejéből, ahol felnőttem, aztán El’Alorából, ahol tanultam. – Ismerkedjünk. Ismerkedni könnyű, csak magamról kell beszélnem és én nem vagyok érdekes… kivéve Ian szerint, aki mindig elmondja, milyen veszélyes is mások előtt cseverésznem.
– Te nulporti vagy? – kérdeztem csendesebbre véve a szót.