Nem állított le, így behúztam a függönyt. Rémültnek tűnt vagy csak talán így látom így. Ajtónál áll, s kérdésemre meghökkenve válaszol. Elmosolyodom. - Én a drágább lennék. – Biccentem oldalra a fejem, egy kaján mosollyal. Magamfajta nők. Óh drágám, ha tudnád. Eredetileg kém vagyok, s az aktus utáni torok elvágásra szakosodtam. Ám a testi dolgok az, amiért néha elgondolkodom, hogy megéri e a rendet szolgálnom kurtizánként. Hiszen nem hagynám ott soha sem, mert hiszem a küldetést, s hiszem az igaz isteneket, az igaz fajt. Még is, megterhelő.
Látom, hogy szavait elkapkodta, de azonnal bocsánatot kér, s süti le a tekintetét. - Ugyan, ugyan. Hozzá vagyunk szokva mindenhez, de jól esik a lovagiasság. – Felelem, majd ellépnék az ablaktól, s pár lépésre rá felém indul. Nem tudom szándékát, ám nem erre számítottam. Kabátja a vállamra omlik, s zavart tekintettel figyeltem, kerestem tekintetét. - Köszönöm. – Mondom teljes meglepettséggel átitatva. Szavait már olyan vízhangosan hallottam. Visszatérve a valóságba jut el tudatomig mit is mond. Kedvesség, a ritka jutalom, amit a magamfajta nő kaphat. - És nem állsz rá készen? – Kérdeztem, majd rá igazít a kabátra. - Miről szeretnél? – Kérdeztem újra, s vissza. Ha válaszol hallgatom, majd talán témát is felvetek. - Nem ide valósinak tűnsz, honnan jöttél? – Kérdeztem csupán egyszerűen.
Edeyra Rolar
Alkimista vagyok
there was more to you than the insipid whore you present yourself to be
Az arcomra költözött rózsaszín pírt, alig tudtam levakarni, főleg, amikor a nő, akihez végül menekülési szándékkal fordultam, megfogta a kezemet és húzni kezdett fölfelé. Nem voltam vak, láttam, hogy szép, tényleg… nagyon szép volt. Biztos voltam benne, hogy nem egy férfiismerősöm most irigykedne rám. Ian is, többek között. Csakhogy én nem éreztem magam olyan szerencsésnek, leszámítva, hogy legalább egy nővel lehetek kettesben… nem egy egész sereggel. Ha már idekeveredtem, ez határozottan a legjobb forgatókönyv volt. Az ajtónál álltam meg, ami nem rég csukódott be mögöttünk. Onnan bámultam, ahogy gyertyát gyújt, majd finom, nőies mozdulatokkal a függönnyel bajlódik. Valahogy a kézmozgása egészen anyámét idézte. Beleborzongtam ebbe a felismerésbe, talán ezért is sápadtam el végül. – Beszélgetni? – kérdeztem vissza kicsit megrökönyödve. Azt hittem majd letámad és úgy kell levakarnom magamról, ha egyáltalán sikerülhetett volna. – Azt hittem a magadfajta nők csak túl esnek… nos… a dolgon… és már penderítik is ki a kuncsaftot. – Ahogy a szavak elhagyták a számat, rájöttem, hogy illettlen voltam. „Magadfajta.” Mintha valami bűn lenne, hogy életben akar maradni. Nagyon is értettem ezt a helyzetet. – Ne haragudj, nem úgy éretettem – sütöttem le a szememet, majd mély levegőt véve legomboltam a kabátomat, aztán odasétáltam hozzá, hogy finoman a vállaira terítsem. Láttam, hogy fázik, mivel teljesen meztelen volt, a libabőr megült a testén. – Nos, a kíváncsiságom hajtott ide, azt hiszem. Meg a társam szavai, aki szerint le kéne vezetnem az ifjonti fesztülséget… ha érted… – Célozgattam a tényre, hogy még sosem ért hozzám senki. Közben persze a szemébe néztem, hogy még jobban zavarba jöjjek. De az ujjaim finoman igazították rajta a kabátot. – S miről beszélgessünk?
Elmosolyodtam a válaszán. Helyes, helyes. Megfogtam a kezét, ha engedi, és elkezdem húzni a lépcsők irányába. Ha még velem tart, akkor lassan, de biztos léptekkel igyekszem egy szoba felé. Jelzések vannak a szobákon, hogy melyik foglalt, és melyiket használják éppen az öröm óráiban. Ám nem kell teljesen hülyének lenni, s még talán a jelzés sem kell, hiszen a hangok mindent elárulnak.
Benyitok egy ajtón, amin nincs jelzés. Nem olyan tiszta, amihez hozzászoktam, ám koránt sem teljes káosz. Minden szobához egy nagyobb dézsa ahol fürdeni lehet a vendégeknek. Beérve becsuktam az ajtót, és elengedtem a kezét, ha még nem rántotta el. Szótlanul mosollyal lépek a gyertyákhoz, s gyújtom meg azokat. Finoman az ablakon lévő függönyt is behúzom, hogy ne lássanak be, ám vannak, akik kifejezetten szeretik az ablakban élvezni a dolgokat, ha nem állít meg úgy befejezem mind a két oldalt. - Nos, mihez lenne kedved Elfem? – Vetem oda a kérdésem. - Beszélgetni, huncutkodni? – Kérdeztem, s remélem a beszélgetés mellett lesz. Hiába minden kötelezettségem, s elhivatottságom az istenek felé, néha úgy érzem, a testemet nem erre kellene használnom, s többre is képes lennék, s tán papnő lehetnék, még nem tudom. - Mond csak, hogy keveredtél erre a helyre? – Mosolyom tovább tartom, fedetlen kebleim pedig a szoba hűvösségét jelzik.
Edeyra Rolar
Alkimista vagyok
there was more to you than the insipid whore you present yourself to be
A helyzet annyira új volt, hogy szó szerint lerogytam az első székbe, amit találtam. A hamisan csengő zene és a tekergőző félmeztelen testektől egészen meg is szédültem. Szívem szerint azonnal kirohantam volna, hogy elbújjak valahol a sötétben, mielőtt újabb mellett ráznak az arcomba. Az persze egy dolog volt, hogy a nők alapvetően megijesztettek és nem keltették fel különösebben az érdeklődésemet, de ezen a helyen a férfiaktól is undorodtam. Nem ehhez voltam szokva. Elvettem egy kisebb adag alkoholt, amit valaki ott felejthetett a pult szélén. Azt azonnal lehúztam, remélve, hogy a kellemes meleg majd leállítja az őrült szívverésemet. Nem jött be, ráadásul egy újabb félmeztelen nő is elém keveredett. Elém… mármint egyenesen rám tapadt, én meg csak azt a tömény levendulaillatot éreztem. – Szép estét… kis… asszony…– dünnyögtem, de addigra már egy olyan része volt az arcomnál, amiről igyekeztem nem tudomást venni. Valószínűleg ez volt a legközelebbi élményem egy pár női mellel mindeddig. Azonnal megköszörültem a torkom. Csinos nő volt, kétség sem fért hozzá. Nem voltam vak, csak inkább teljesen érzéketlen mindenre, amit nyújthatott szolgálatás címszóval. – Sajnos sürgős dolgom van – toltam el magamtól és már pattantam is fel. Szerencsétlen mozdulat volt ez, hiszen ezzel együtt egy testesebb asszonyság keveredett elém. Megcsípkedte az arcomat. – A legjobb helyre jöttél picinyem! – Közölte mély, rekedt hangon és már simult volna hozzám közelebb. Én persze tettem hátra egy lépést, amolyan védekezésképpen, mert épp előre nyúlt, hogy oda nyúljon. Oda pedig rajtam kívül senki sem nyúlhat. – Na jó… mégis menjünk egy csendesebb helyre. – Fordultam vissza fülig pirulva a csinosabb nő felé.
Az utam más fele vezetett most. Elhagytam Caldent, hogy Nulport söpredék népe közé keveredjek. Atyám azt akarta, hogy Nulportban kutassam fel, akik a kékek ellen szónokolnak, és nem értenek egyet. Egyre több a mozgolódás Nulportban, ami a Rendnek nincs ínyére. Ahogyan eddig sem úgy most sem kérdezhettem. Véghez kell vinnem a feladatom, és jelentenem a hallottakat. A férfiak imádnak a tetejükről beszélni, főleg egy kellemes lazítás után, már akinek az kellemes.
Nem voltam még ebben a bordélyházban, minden olyan más volt. Nem a tisztaság, és a széplányok híve, így elég meleg szívvel fogadtak engem. Az asszony, ahogyan nevezik itt elég szigorú, de hozzá vagyok szokva. Ma este pedig ismét mulatság vár rájuk, ahogyan már rám is. Elmondták, hogy hogyan is viselkedjem, mikkel kenjem a testem.
Elkészültem az estére, kedvenc levendulámmal kentem magam, imádom az illatát. Fedetlen keblekkel kell megjelennek, s egy kisseb alsóneműben.
Zene megszólalt, s először a kevésbé mutatós leányokat engedte ki az Asszony, majd jöttünk mi többiek. Fogakkal, s minden végtaggal rendelkezőek. Hallottam, hogy erre sok a rabszolga, de csak most találkoztam igazán Elf, fél ork, és Törpe hölgyekkel is. Őket ugyan úgy becsben tartja az Asszony.
A zene szól, s a testem mozog, akár a kígyó tekerőzöm, s adom látszatát annak, hogy én ezt teljes szívemből élvezem. Magamon érzem a kezeket, amik hol durvák, hol lágyan cirógatják a testem. A táncom egy ifjú fele vezetett. Fehér hajú kis Elf. Mosolyogva pillantok rá. Megcírogatom az arcát, ha engedi, s közelebb hajolok hozzá, hogy jól halljon engem. - Szia kedvesem. – Mondom közel a füléhez, s melleim pedig az arcához közel. - Nem megyünk egy kicsit csendesebb helyre? – Kérdeztem, s reméltem az igenbe. Egyelőre nem terveztem tőle semmi, reménykedtem pár szóban, ami segíti a munkámat, s elmondhatom a kékeknek.
Edeyra Rolar
Alkimista vagyok
there was more to you than the insipid whore you present yourself to be
Szószerint kimenekültem a Korallból, mintha valaki üldözne. Pedig nem üldözött. Nagyon nem, én csak egyszerűen nem akartam hallgatni, amint két éltes korú bárd egymást harsogja túl, rögtönzött dalversenyt tartva. Elég volt egy kenyérdobálást látni abban a fogadóban. Így hát összehúztam magamon az új, fekete posztókabátot, amit finom vörös dísz szegélyezett. Jól esett a Thorával történt véres eset után tiszta, jóillatú öltözékben mászkálni Nulport utcáin, még ha Ian szerint túl veszélyes is, mert feltűnő. De én szerettem ezt, ahogy a tiszta hajamat és a tiszta körmöket. Ma estére igazán meg is érdemeltem. Ezekkel a gondolatokkal fordultam kettőt, hogy aztán egy hangzavarral teli utcában találjam magam. Muzsika szó hallatszott, illegő billegő nők és férfiak gyűltek ott, bennem pedig azonnal felszisszent a kíváncsiság: nézd meg, Fol. Inni nem kellett volna, mert megígértem Iannek, hogy nem teszem. Beküzdöttem hát magam a tömegen az épületbe, majd fordultam is volna ki azonnal, mikor egy szőke nőszemély egyenesen az arcomba rázta a kebleit. - Köszönöm, de… - motyogam. Pirulva húzódtam félre, hogy leüljek valahova, mert csak ekkor esett le: itt mindenkin rendkívül hiányos az öltözék. - Mibe keveredtem már megint… - dünnyögtem magam elé, ahogy az ajtó felé pillantva abban reménykedtem, hogy legalább át tudok törni az emberek között. Semmi esély nem volt erre. Túlságosan is sokan táncikáltak arra egy szál semmiben.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Vas. Ápr. 10, 2022 10:41 am
***
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Az arcomra költözött rózsaszín pírt, alig tudtam levakarni, főleg, amikor a nő, akihez végül menekülési szándékkal fordultam, megfogta a kezemet és húzni kezdett fölfelé. Nem voltam vak, láttam, hogy szép, tényleg… nagyon szép volt. Biztos voltam benne, hogy nem egy férfiismerősöm most irigykedne rám. Ian is, többek között. Csakhogy én nem éreztem magam olyan szerencsésnek, leszámítva, hogy legalább egy nővel lehetek kettesben… nem egy egész sereggel. Ha már idekeveredtem, ez határozottan a legjobb forgatókönyv volt. 
