A reggel a sivatag szeszélyének váratlanságával éri őket, s meglehet, a megterhelő út tükrében már régen el is felejtették, milyen szokásnak élnek napkeltekor a mynzashiak. A kondulások után viszont a hirtelen némaság is furcsának hat, hiszen a városok megszokott nyüzsgése, a kovács fémen kattanó kalapácsa, az emberek beszélgetése és a kakas kukorékolása helyett legfeljebb a legyek zümmögését hallani. Persze az imádság után Qiesea is kezd megéledni, de komolyabb zsibongásnak nyoma sincs. A kellemetlen ébresztőt az ajtón feldörrenő kopogás teszi aztán teljessé, s amennyiben beengedik a túloldalt várakozót, az előző esti felszolgáló lány lép be hozzájuk, két kancsó tiszta vízzel. Az elhasználtat már a megszokott módon, az ablakon locsolja ki, s mivel látja, hogy a szoba lakói még nem feltétlen állnak készen a napkezdésre, nem is zavarja őket tovább a reggelit illető kérdéssel, egyebekkel. Deedra rögvest öltözködésbe kezd, míg Naken összekapargatva minden erejét, a mosdótálak felé lép. Már haladás közben is észreveszi, hogy az egyik mellett mintha lenne egy papírfecni, ám, miként az asztalkához ér, akkor válhat biztossá benne, hogy nem káprázott eddig a szeme. A tegnapihoz hasonló pergamen nyugszik előtte, és amennyiben kihajtja, ráismerhet az írásra is. Éppen ugyanúgy kunkorodnak a betűk, mint az esti üzeneten. Rajta áll a döntés, felolvassa-e Deedrának, vagy beavatja-e őt, bár az elhatározása után miért ne tenné? Végtére bárhogy is legyen, előbb-utóbb kénytelenek útnak indulni, hátrahagyni bérszobájuk kényelmét. Odalent már egy másik lányka sikálja az asztalokat, de semmivel sem tűnik mogorvábbnak vagy morcosabbnak a másiknál. Kedves mosollyal bólint Deedra kérdését illetőn, s amennyiben mindketten isznak, összesen egy ulront kér el fejenként. Ha netán reggelit is fogyasztanának, további kettőt kér már csak, avagy három érméből jóllakottan és a fekete levnek köszönhetően felélénkülten kezdhetik a napot, hagyhatják hátra a fogadót.
hogyan hallótávon kívül esett a leány Naken hozzászólt. Egyetértően bólintottam. - Valóban. Nekem a lovam Gesztenye is hiányzik. – Tettem hozzá, hogy bár nekem sincs otthonom még is van egy csodás, drága lovam. Megforgattam a szemem a kérdésén. Nem szerettem, ha dicsérnek, egy embertől hallottam volna szívesen, ám ő nem tette. Nem sokára étel is elénk kerül. Nagyon éhes voltam már. - Átok? – Kérdeztem vissza reflexszerűen. Elgondolkodtattak a szavak, hiszen nem mindennapi dolgokról volt itt szó. Egyre jobban belemélyed a meséjébe és, ahogyan ezt teszi egyszer szívéjesebbé válik ő is. Naken megköszönte, s magam pedig elbambultam. Ám nem a lányon, s nem az ételen gondolkodtam. Eredeti célomtól igen messze estem, s kitudja, jó helyen vagyok e. Ám most, pedig átok, s kincsek. Mi várhat még? Nem gondoltam nagyobb dologra már, a beszélő gyíkok után. Szemtelen szavak zökkentettek ki. - Inkább egyél! – Mondtam nem hangosan, erélyesebben ám a végén egy kedves mosollyal. Nagyon kellemes volt minden falat, hamar beteltem, ám ez nem is csoda. A gyomrom a kevés táplálék után már csak árnyéka önmagának, de megpróbáltam enni rendesen, s még egy kis maradékot is sikerült eltennem reggelre magamnak. - Neked aludni kell. – Jelentettem ki. Kissé már nem tudom hova tenni a szavait. Jobban kedvelem, ha az eszem, vagy az erőm miatt dicsérnek. - Igen. – Válaszoltam, majd én is lehúztam az italomat.
Végre valahára elérkezett a pihenés és a mosakodás ideje. Nekem bármi megfelelt volna, de hogy ezt igazi ágban tölthetem, és még mosakodhatok is, maga volt a csoda. Ám a begerjedt Naken félő volt, hogy éjjel ágyamban találom. - Én se. – Mondtam neki, majd ha tudtam neki álltam mosakodni. Nem sok mindent tudtam rendesen megmosni, tekintve hogy olyan szobatársam, aki örülne mindennek is, ha látná. Megtettem minden, amit lehetett, így is a víz fekete volt szinte. Naken előbb eldőlt, akár egy kivágott fa, jómagam utána követtem. Nagyin kellemes volt és akármennyire is álmos voltam a gondolatok megrohantak, s néha az sem segített, hogy lentről ordítás zavart meg, ám nem sokáig lehettem fent, ls már is jómagam is újra a rémálmaimban találtam magam. Már megszokott, hogy néhány kedves álom jut nekem, s inkább a borzalmakat élem újra és újra. Szemem azonnal kipattan, hogyan valami hang ébreszt. Morogtam, akár egy éhes kutya. Próbáltam minél jobban befogni a fülem. Alsó neműmben voltam, így csak úgy mertem felállni, hogy magamra csavartam a takarót. Úgy álltam fel, s léptem az ablakhoz. - Ezek megint megmerevedtek. – Mondom, majd visszamentem és igyekeztem magamra venni a ruhámat zsonglőrözve a takaró alatt, elfordulva. - Férfiból van. – Mondtam neki, majd vállat vontam. Természetesen ez egy igen, szerintem ott lesz, de nem lehet tudni. - Addig legalább is felébredünk. – Mondtam. Naken is rendbe szedte magát, majd kérdésre elmosolyodtam finoman, halványan. - Talán szereti a magad fajtákat is. – Vonok vállat, tán jó lesz még valamire. - Induljunk. – Mondtam és amennyiben készen van, elindulunk lefele.
Lent egy ismerős illat fogad. - Várjunk. – Mondom. Emlékszem erre az illatra, ezt hozta az egyik mulatságra Lynn, azt mondta ettől felkelünk. - Ez az a.. kevé, káve?? Ilyen barna. – Mondom, mert nem jut eszembe a neve, de emlékszem arra, hogy ódákat zengett. Ám az sem kizárt, hogy csak képzelődöm és valójában csak szeretnék ilyet szagolni. Remélem, van egy, hogy magunkhoz vehessük gyorsan és utána indulhassunk is.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
A fáradtság ellenére is igyekeztem minél többet megtudni a mágusról, vagy tudósról, akit Arth kis társasága emlegetett. Az étel kellemesen gőzölgő melege és az illata persze könnyen elterelte a figyelmemet, akárcsak a sernek csúfolt valami, amiben még az az izé is lebegett. Majdnem elfintorogtam a látványra. - Kincsekre... - ismételtem meg suttogva, majd nagyot bólintottam is. Ez mindenképpen érdekesebbnek hangzott, mint egy sima kis mészárlás, ahogyan azt várták tőlünk a "megbízóink." - Köszönjük. - Mondtam, ahogy még kis adalékot fűzött hozzá mondandójához. Az örömház jó tipp volt, megérdemelte a nagylelkű borravalót, amit normál esetben vissza is loptam volna magamnak, ám ezúttal csendesen tűrtem, lopás nélkül a dolgot. A látványért, ahogy eloldalgott az asztalunktól, határozottan megérte. - Te is ringathatnád így a csípőd... - sóhajtottam fel és Deedrára vigyorogtam, ahogy a tekintetem ismét rá talál. Az evés következett, mohó és gyors. Amilyen vékony voltam, olyan éhes is. Pillanatok alatt befaltam, hogy azzal a furcsa serrel öblítsem le a torkomat. Akármilyen szörnyű is lehetett volna, most jól esett. - Szép formás vagy. - Kacsintottam rá és lehúztam a ser maradékát. A korsót lecsaptam az asztalra, jelezve, hogy készen állok felmenni a szobánkba. - Na, megetted? - néztem a lányra. Deedra látványa is kellemes volt, ám hozzá tényleg nem mertem volna bújni. Még gyászolt, másrészről pedig az oldalán lógó bökő éppen elég volt a távoltartásomra. Beértem a csipkelődéssel és a csodálattal, amit iránta éreztem. Ha végzett, úgy felálltam és intettem, hogy menjen csak előre. Így követtem a szobánkba, újra és újra nagyokat ásítva. Bár nem volt csendes helyiség, újra és újra felhallatszott a lent mulatok zaja, az alacsony ágyak éppen elég csábítóak voltak. Máris kényelmesebbnek hatott, mint az elmúlt éjszakák nyughelyei. Ráadásul tető is volt a fejünk felett. Némán léptem a kancsó vízhez, hogy azonnal mosakodni kezdjek. Jól esett a víz a kezeimen, az arcomon, a nyakamon, a hegyes füleim mögött. - Nyugi nem leskelődök... - vigyorogva közöltem a tényeket. Nem, nem fordultam Deedra felé, hogy meglessem, inkább lehúztam az ingem, hogy a felsőtestem is megmossam, amennyire lehet. Az izzadtság és fázás keveréke a homokkal vegyülve mocskolta be a bőrömet és szó szerint mindenhova bejutott. Engem nem zavart, ha Deedra oda-oda les, sok jó dolgot nem látott volna. Inkább vézna voltam, mint erős és izmos. Ahogy végeztem, szó szerint bedőltem az ágyba s ha még mondott is valamit, akkor sem válaszoltam. Az álom elnyomott. Talán még horkoltam is, mint általában, amikor kimerültem. Zajok. Hangos zajok. Ennyit fogtam fel, ahogy nyöszörögve felkeltem. - Mi a fa...- haraptam el a káromkodást, ahogy az ágyneműbe nyomtam az arcomat. Túl mélyen aludtam, túl korán volt, nem óhajtottam kimászni az ágyba. - Az istenek átkozott szerelmére, éppen csak felkelt a nap. - Dörzsöltem meg a szemeimet, ám nem léptem az ablakhoz, hogy megnézzem mi folyik. Azt meghagytam a lánynak. - Vajon ilyen korán már az örömházban találjuk azt a tudóst? - dünnyögtem rekedten, ahogy felültem az ágyon és megráztam a fejemet. - Bár az is lehet, hogy még ott van. - Ezen egy kicsit elmosolyodtam, bár még nehezemre esett a humoros oldalát megragadni a dolgoknak. Szinte még csukott szemmel sétáltam vissza a kancsóhoz. Ha marat még benne víz, megmostam az arcomat. - Szalonképesnek tűnök? - kérdeztem a lányra bámulva. Mégis csak el kell nyernünk a bizalmát, habár megölni én továbbra sem akartam.
A felszolgáló lány mindössze bólint Deedra visszafogott elborzadására. Látszik rajta, hogy nem először kerül a külhoniak elképedésének kereszttüzébe, éppen ezért nem is igyekszik szabadkozni, főként, mert bizton akadna olyasmi, amiről ő is sápadozva hallgatna a sápadt-bőrűek világából. Mire pedig visszatér, el is felejti a vendégeinek szörnyülködését. Ezzel minden bizonyára Deedra és Naken is így van, hiszen a húsos pite ínycsiklandozó illattal gőzölög az orruk alatt, kíméletlenül emlékeztetve őket az éhségükre. A ser viszont kissé furcsán fest, a megszokott hab helyett mindössze egy karika narancs ringatózik a felszínén. - Ez esetben biztosan munkára lelnek majd, nem sokan tolonganak az átok megidézésére – somolyogja az orra alatt a nő, hol Deedrát, hol pedig Nakent illetve mélybarna tekintetével. - Igen, nagy rejtély, így szeretnek rá hivatkozni, mert pontosan senki sem tudja, mit szeretne feltárni a tudós. Azt beszélik, valami elfeledett kincsekre, tudásra óhajt szert tenni, amit évszázadokkal ezelőtt eltemettek vagy elzártak az emberek elől – vonja meg a vállait, ugyanis pontos információkkal ő sem tud szolgálni. - Tőle biztosan többet fognak megtudni – teszi hozzá, majd kissé eltöpreng az evirani kérdése hallatán. El is pillant a válla felett a pult irányába, de végül visszafordul a vendégeihez. - A fenyegetések miatt elég körültekintő – kezd bele csöndesebben, aztán, mintha Nakenek igyekezne csapni a szelet, bazsalyogó mosollyal fordul közelebb hozzá, kissé az asztal fölé is hajolva egyúttal. - Az Ezeregyéjszaka örömházban van állandó szobája, legalábbis így hallottam – pillant rájuk bizalmasan. - Persze választhatják a hivatalos, ingyenes utat is, a nyugati negyed őrparancsnokánál lehet audenciát kérni a tudóshoz. Az őrhely a templomtól három utcányira van – teszi hozzá, mielőtt végigsimítva a férfi arcélén, felegyenesedne tőlük. - Igazán nagylelkű – kacsint ismét az yloreire a borravaló láttán. - Élvezzék a vacsorájukat. A szobájuk az emeleten lesz, a harmadik jobb oldalon – a kulcsot még eléjük helyezi, mielőtt felnyalábolva az összesen huszonnégy ulront, ismét távozna az asztaluktól.
Amennyiben nem kívánnak tovább kérdezősködni, felderíteni a fogadóban, úgy a vacsorájukat nyugalomban tölthetik el. A szobájuk pedig, mihelyt felsétálnak, pontosan annyit kínál, amennyit a felszolgáló ígért. Két egyszerűbb, alacsony ágy szolgál nyughelyül, bár viszonylag kényelmeseknek tűnnek. Akad hely a felszereléseiknek, és egy asztalkán mosdótál is pihen az út porának lecsutakolására. Mellette két kancsó víz helyezkedik, és egy-egy rongy a törülközéshez. Viszont a zsivaj odalentről csakugyan beszűrődik a szobájukba, főként, ha olykor-olykor hangosabban elkurjantják magukat a vigadók. Talán egyéb esetben zavarná is őket, de tekintve, mennyire kimerültek az utóbbi egy hét menetelésétől s a mai nap eseményeitől, vélhetően aludni fognak, mint a bunda.
A másnap mindenesetre korán éri őket. No nem azért, mert kiveti őket az ágy, hanem mert furcsa kondulások zavarják meg legmélyebb álmaikat. Ha esetleg kinéznének a szellős ablakon, láthatják, hogy mint legutóbb a kikötőben, most is tömegével akadtak meg az utcán az emberek, hogy néma fohászaikat elrebeghessék az istenüknek. Néhány perc múlva pedig halad mindenki tovább a dolgára, s a kalandorok úgy érzik, nekik is hasonlóan illene tenniük. A kérdés viszont, hogy miként látnak neki a napnak? Felkeresik a tudóst? Vagy inkább a várost és annak kínálatát fedeznék fel?
A fáradtság ott feszített minden zsigeremben, éhes is voltam, ám a fehérnép látványa egészen felélénkített. Azt nem mondom, hogy az eszem máris jobban vágott tőle, de bizonyos részeim kellemes bizsergéssel reagáltak a szinte semmit sem takaró ruhadarabokra. - Melyik felel meg? Remélem az olcsóbb szoba. - Pillantottam Deedrára. Ha más nem, hát az anyagi kérdések képesek voltak elterelni a figyelmemet a testi dolgokról. - A hét ulronos szoba lesz. - Tettem hozzá, végül anélkül, hogy megvártam volna a válaszát, elvégre felajánlottam neki, meghívom erre az alkalomra. Komolyan is gondoltam, mert hát lássuk be, az ember nem mindennap aludhat egy harcos amazonnal egyazon szobába. - Én is ugyanazt kérem, amit a leány - feleltem. A teve gondolatára azonban még mindig elborzadva bámultam a felszolgálóra. Elnéztem, ahogy eloldalog és csak akkor szólaltam meg, mikor már hallótávon kívül volt. - Micsoda barbárság azokat a gyönyörű állatokat megenni. Ha lenne otthonom, biztosan magamhoz vennék egyet. Túl sokat beszéltem. Ebből is látszott, hogy mennyire fáradok. Mindenesetre egy gyors kis flörttel el is tereltem a figyelmet a szánalmas kijelentésemről. Nem azért nem volt otthonom, mert a világot jártam, hanem mert a jelentéktelen életem nem volt több utcán töltött, fagyoskodó óráknál. - Fenyegetsz, miközben én itt a szépséged dicsérem? - kérdeztem megjátszott felháborodottsággal, ám elvigyorodtam a végén, hogy értse, tréfálok. Ha valóban udvaroltam volna Deedrának - erre persze aligha mertem venni a bátorságot -, bizonyára az ereje miatt tettem volna. Lenyűgöző volt s még meg is próbált harcolni tanítani. Egy pillanatra megcsodáltam magamnak az arcát, ám visszatért hozzánk a felszolgáló lány. Hamarosan étel is ital került elénk. - Igen, az. - Bólogattam a szavaira. - Elég rossz híre van a városban, ám mi éppen munkát keresünk magunak. - Folytattam a csevegően. A nők erre szerettek megnyílni. - Nagy rejtély? - kérdeztem végül rá, nem mintha bármit is tudhatott volna róla, de hátha hallott egy-két szóbeszédet. Míg Deedra a mágusnak nevezett valakiről kérdezgetett tovább, én magam leszámolt a pénzt a szobára és a fogyasztásunkra, na meg ha elég hasznos információt kaptunk még, akkor hozzá tettem öt ulront a felszolgálónak is, a fáradozásaiért.
ólintott és egyetértett a szavaimmal. Majd számból vette ki a szavakat, amikor megkérdezte, hogy mennyibe is fog nekünk ez kerülni. Volt bennem egy ilyen, hogy ilyen ábrázattal fogja a nőt csodálni, de hát no. Ami szép az szép, ám most jobban zavar és elnym mindent az éhség, valamint rég nem tudtam valakire úgy nézni, ahogyan Aikenre, talán soha nem is fogok. - Tökéletesen megfelel . - Jelentem ki a szobára azon nyomban, hiszen már tényleg nekem egy szalma is elég lenne. A gyomrom meg is kordult és hangot adott annak, hogy ő bizony már nagyon is éhes, és adjak neki azonnal enni. Erőm se volt teljében, így a gondolkodásom és a cselekedeteim sem voltak olyan könnyen kezelhetőek. - Egy sert kérnék és egy szelet húsos pitét - Mondtam. - Tevét? - Kérdeztem rémülten, de nem felkinálva. Ne, megeszik azokat a mesés állatokat? Miféle hely ez? Bár hallottam arról, hogy vannak, akik kutyát, macskát és lovakat esznek. Amennyiben leülhetünk, akkor követtem én is Nakent. - Kardom élével még találkozhatsz. - Mosolygok kedvesen, mintha csak kedves szavak hangzottak vola el ajkaimból. Egyetértően bólintott, igaza van. Nekem már nem fog ily élesen az elmém. Fel is tette hát a kérdést, amire a leny szemöldöke megemelkedik. Hmm, szóval a tudomány miatt gondolják a férfi fajta aljanépek. - Igen azért. - Vetem oda gyorsan, hogy talán egy jó ötlet lenne nem éppen azt mondani, hogy lefejezni óhajtjuk. - Hogyan kereshetnénk fel? Van egy hely ahol gyakran megfordul? - Kérdeztem. Hátha pontosabbat kaphatunk, mondjuk egy utca nevet? Bár nem tudom itt miféle dolgok lehetnek, eddig minden oly más.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
A felszolgáló sokat sejtető pillantással viszonozza a vendégek bámészkodását. Nyilvánvaló, hogy hozzá van szokva a kíváncsi, elismerő, netán éhes tekintetekhez, így közel sem esik zavarba. - A legjobb fogadót választották erre – és már perdül is, megindulva egy szabad asztalhoz. Amint haladnak a nő után, igazán most tűnik fel nekik, mi is olyan különleges vagy éppen furcsa a sivatagi tavernában. Nem az avatatlan orrot piszkáló füstölő, és nem is a turbános férfiak túlsúlya, hanem, hogy az asztalok többsége meglehetősen alacsonyan helyezkedik, a székek helyett pedig színes, puha puffok szolgálnak ülőhelyül. - A legegyszerűbb szobánk egy éjre hét ulron, de ha a zsivajtól kicsit távolabb esőt szeretnének, tíz ulron. Vacsorára egy fogás négy ulron, az egyszerűbb italok, mint a tea vagy gyümölcslevek további egy ulron – magyarázza, olykor-olykor hátrafordulva hozzájuk, idő közben viszont megérkeznek az asztalukhoz. A zsibongóktól kicsit távolabb kapnak helyet, ugyanis a fáradtságukat elnézve úgy ítéli a felszolgáló, hogy szívesebben kerülnék ma az ismerkedést. - Az egyszerűbb borok vagy a sör két ulron, ha viszont különlegesebbre vágynak, három vagy négy ulron. Foglaljanak közben helyet – kínálja őket töretlen, kedves mosolyával, és amennyiben elhelyezkedtek, függőlegesen magához öleli az üres tálcáját. - Fűszeres teveragut készített ma a konyhamester, bátran merem ajánlani, illetve akad még a húsos piténkből is – teszi hozzá a korábbi információkhoz. Mihelyt pedig döntöttek, el is vonul, hogy összekészítse a vacsorájukat. Addig is van idejük kicsit beszélgetni, netán átértékelni a nap történéseit, vagy egyszerűen némán pihenni. Úgy fertályóra, mire újfent felbukkan a hölgyemény, tálcáján hozzáértéssel egyensúlyozva a rendelésüket. Éppen elkezdi eléjük pakolni, amikor Naken felteszi a kérdését. - Mágusról? - kérdez vissza, mialatt lágyan megemelkedik a szemöldöke. Aztán néhány pillanat múlva leesik neki, kiről is beszél a kalandor. - Ó, az a mágus! Azt tudom, hogy valójában nem mágus, hanem tudós, aki Mynzash nagy rejtélyét akarja megfejteni. Történetesen segédeket is keres maga mellé, ezért érdekli? - kíváncsiskodik ő is, csak hogy tudja, pontosan miféle információt érdemes megosztania a vendégeivel. - Sokan valóban nem kedvelik, úgy tartják, vajmi átkot fog a fejünkre szabadítani, de én nem hiszek a mendemondákban – vonja meg a vállait, miután minden tányért és poharat letett eléjük.
Mégis ki mond ilyet? Főleg annak fényében, hogy velünk akarja elintéztetni éppen az illetőt. Nem reagáltam, csak összevont szemöldökkel mértem végig a szószólót. Pontosan úgy hangzott, mintha mégis csak lenne közük hozzá, ám nem akartam kiforgatni a felénk intézett szavakat. Nem lett volna értelme komolyabb bajba keverni magunkat. Ők sokan voltak, mi kevesen, ráadásul már jó ideje talpon voltunk s még éreztük, mennyire kiszívott a sivatagi séta. – Nem vagy túl bőbeszédű. – Jegyeztem meg. Bár talán éppen ez volt a szerencsém, hiszen még nem tette szóvá, hogy az imént tolvajnak neveztek. Természetesen ez a fáradtság számlájára volt írható. A lábaim nehezen mozdultak, mintha valaki hatalmas ólomgolyókat kötött volna rájuk. Legszívesebben Deedrába kapaszkodtam volna, hátha egymást támogatva könnyebben tehetjük meg azokat a métereket a fogadóig, amit a törpe memlített. A fáradtság persze nem akadályozott abban, hogy figyeljek a forgatagra, az utcákra, a kisebb és nagyobb épületekre majd valami templomféleségre, amihez sok-sok lépcső vezetett. Mégis ki a fene sétálna fel oda, ha csak nem egy csinos papnő kegyeit keresi. – Nem csoda, hogy ilyen vallásosak… nézd azokat a formákat – vigyorodtam el a papnőket lesve. Aztán persze emlékeztettem magam, hogy nem ezért indultunk útnak. Tényleg pihenésre volt szükségünk. A fogadó. A fogadó számított most azonban, egy ital, egy finom étel, egy kellemesebb fekhely. Sosem voltam válogatós az alvási körülményeket illetően, de a sivataghoz nem szoktam, így úgy éreztem a forróság és az esti hideg őrült váltakozása után, szívesebben húznám meg magam kényelmesebb helyen. A fogadó nem sokban különbözött a ylorei helyektől. Volt bárd is, koccintás, pipafüst és hangzavar. Csak külsőségekben jelentett mást. A hangzavarban én mégis otthon éreztem magamat. Ha volt pár ulronom otthon is beültem a legolcsóbb lőrére, csakhogy kicsit elnyomjam a magány pillanatait vagy éppen magamhoz vegyek még több ulront az iszogatók zsebeiből. Ma már persze ez utóbbi nem volt terítéken a terveim között. Túl fáradt lettem volna értelmesen végrehajtani. Az ujjaim is egészen elgémberedtek. Tekintetem azonnal megakadt a felszolgálólány lenge ruházatán. Hát itt minden nő ilyen talán… formájuk szépen kirajzolódott a kevéske öltözék alatt. Megnéztem magamnak, ahogy csípőjének támasztva a tálcát ügyesen egyensúlyozva lép elénk. Még a szám is tátva maradt fekete copfja láttán. Így hát, mikor megszólalt, meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy a domborulatai helyett a szemébe nézzek. – Egy éjszaka, most pedig vacsora és kellemes ital. – Bólintottam Deedra szavaira és megpróbáltam összeszedni a gondoltaimat. – Mennyibe fog ez nekünk kerülni, drága? – Érdeklődtem és kihúztam magam, hogy legalábbis annyira ne tűnjek alacsonynak, amennyire az voltam. Na, nem mintha imponálhattam volna ettől még neki, csupán az volt a dolga, hogy kedvességgel fogadja az érkezőket. Így ha választ kaptunk, leültem az egyik asztalhoz, magammal invitálva Deedrát is. – Ne aggódj, nem olyan csinos, mint te… bár belőled kevesebbet látni – kacsintottam. Nem hittem persze, hogy féltékeny volna, vagy ilyesmi. – Talán meg kéne kérdeznünk a lányt, hogy mit tud erről a mágusról. Egy kocsmában dolgozik, biztosan hallott ezt-azt. – Tettem hozzá, s ha a lány felbukkant a vacsorával, ismét ráemeltem a tekintetem. – Mondd csak kedves, mit tudsz erről a mágusról, akit annyira nem szeretnek? – érdeklődtem, remélve, hogy ulron helyett egy szép mosoly is megoldja a nyelvét. Éppen elég volt az ittlétért fizetni.
eszámolják az összeget miután bólintottak, csendben kommunikáltak. Láthatóan Nakent is meglepte, hogy tudnak a levélről, ám már nem tudom, hogy higgyek e neki. - Picsába!- Mondtam halkan durmogva az orrom alatt, s morrantam egyet is, mint egy kutya. Való igaz hülyék lennénk akkor így elintézni nekik, ám még is milyen mágus? És, ha ártatlan? Ártatlan embert nem ölök meg. Ráztam a fejem, nem akartam felesleges szócsépléssel tölteni az időt, pedig vissza kérdezte volna, hogy miért is higgyek nekik, ám tudom nem megyek ezzel sokra, így hallgattam. Már tán ez egy csapta, nem tudom. Magam se vagyok oly tökéletes ezek szerint, hogy olvassak a jelekben, hiába a rengetek tanulás, és szenvedés.
Választ is kapok, hogy még is hol található ez a varázsló, s megjegyeztem mindent, amit tudtam. Elállnak, s kezembe nyomják az erszényt, aminek a súlyán érződik a hiány. Saját pénzemmel vesznek meg. Olyan hamar tűnnek tova, hogy szinte a homályba vesznek. Felvillant Naken füle, s már el is felejtettem, hogy ki is ő. Ám maga ellen is szólott. Megköszörültem a tokrom, hiszen a kimondatlan szavak, benne ragadtak. Mit akartam volna mondani? Hogy még is, hogyan bízzak meg benne akkor, főleg úgy, hogy ismeri is őket, vagy csak azt az egyet?
❖ ❖ ❖
Neki indulunk hát a tömegnek, s bele vetettük magunkat a városba, ami olyan érzés volt, mint ha csak a tűz mellett állnék. Melegem lett, és láttam, hogy az éjszaka hamarosan, sőt már, már itt van. - Legyen így. – Mondtam. Magam is jobban örülök egy kis pihenőnek. Lassan, de biztosan emlékezzünk merre is mondta nekünk a törpe az utat.
Már, már kifáradtan, de haladtunk. Bámészkodásban nem volt hiányunk, hiszen látni való akadt bőven. Egyszer a szellő magával hozta a lovak ismerős bűzét, majd látjuk ahogyan egy ismeretlen lány hátát megülve halad tova. Majd egy templom is felbukkan, s bámulva szótlanul, még egy pillanatig a lábaimba gabalyodva figyelem az épületet. Megakadályoztam az elesést, de így is sikerült meginognom a látványtól. Itt is felbukkan a már jól ismert jelkép, amit úgy imádnak. - Furcsa ez a hely. – Jegyzem meg halkan Nakennek. Soha nem találkoztam még annyira vallásos hellyel, hiszen sem Eviran, sem Nulport nem volt ilyen. Valami vallásos emberek, talán papok, vagy nők haladnak amarra. Valóban érdekes, és elképzelhetetlen élet számomra. hamarosan meg lesz a fogadó.
Furcsa ajtón belépünk, s végre valami ismerős hangulatot érzek. Szokványos kocsma, vagy is úgy vélem. A szagok itt is erősek, néha kellemesek ám már oly sok számomra, hogy inkább orromat facsarja. Nem messze egy bárd játszik, amiről eszembe jut a barátom, akit oly rég nem láttam már, tán azt hiszi, hogy meghaltam. Különös hangszert szólaltat meg, de nincs oly sok időm ezzel foglalkozni, hiszen fárdat és éhes vagyok, és már másra nem is tudok koncentrálni. Egy nő érkezik, aki biztos vagyok, hogy Naken kedvére lesz. Remélem, a száját nem hagyja nyitva. Ám talán úgy érzem, majd nekem kell beszélnem, ám magam se vetem meg a szépséget, és én is megpillantom itt ot őt. - Igen, nagyszerű lenne. Szeretnénk egy szobát, és enni, inni is. – Mondom, remélem, nem megy rá a gatyánk, hiszen már nem tudom mennyim maradt.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Ahogy a fogadó felé haladnak, egyre inkább érzik, hogy elérkezett a mai nap vége, de legalábbis a pihenés ideje. Elnehezült lábaikat szinte vonszolják, egyiket a másik után, monoton, lassú ritmusban, s a málhájuk is kifejezett súllyal húzza a hátukat. Ám minden nehézségük dacára nem közönyösek a környezetükre, egyrészt, mert biztonságban még mindig nem érzik magukat, másrészt, mert bőven akad látnivaló. Az egyik utcácskán betekintve rálátást nyernek egy terebélyes, kivilágított épületre, amely felől a lágy, esti szellő az istállók összetéveszthetetlen szagát hordozza feléjük. Éppen elcsípik, amint egy diinwa hátán reppen tova valaki. Tovább sétálva, az ellenkező irányba sandítva újabb különlegességre lesznek figyelmesek; egy templomra, amelynek bejáratához mintha ezer meg egy lépcső vezetne. Vaskos talapzatú oszlopok sokasága öleli körbe, s olybá tűnik, mintha valódi falak nem is határolnák. Persze ez nincsen így, elvégre valaminek el kell bírnia a templom főbejárata fölött ékeskedő hatalmas, aranyozott fektetett nyolcast, avagy Khaziiri jelképét. Monumentális jelenség, ahova fehér fátyolba öltözött, fáklyát tartó papnők igyekeznek szabályos sorban. Meglehet, érdekelné is őket, miféle szokásnak élnek, de a fogadóhoz közeledve nem kétséges, hogy elsőbbséget a pihenésük élvez.
A különös, lyukacsos ajtón belépve, amit két oldalt függöny ékesít, a megszokott fogadói hangulatba csöppenhetnek. Fémkupák koccannak egymáshoz, az emberek a hangerejüket növelve kísérlik túlkiabálni egymást, a pipafüst pedig csak úgy marja az orrukat. Főként, hogy a megszokott fűszeresség itt is kifejezett a pult két oldalán illatozó füstölőnek köszönhetően. Az egyik sarokban egy bárd játszik holmi számukra ismeretlen, fektetett vonós hangszeren, odébb pedig egy asztalnál vélhetően vajmiféle vetélkedés zajlik, mivelhogy egy két részre oszlott csapat egy papír és néhány korong-bábu felett civakodik. A fejét csóválva fordul el tőlük a tálcáját a csípőjénél egyensúlyozó felszolgálólány, aki a banzájban látott lenge ruhákhoz hasonló kelmékben ringatózik. Feketére húzott pillantása megakad a jövevényeken, és frusztrált arckifejezését hátrahagyva, melengető mosollyal sétál oda hozzájuk. - Üdvözlet a Vörös Taradban! Van még néhány üres asztalunk, ha éhesek és szomjasak volnának, és az éjszakára is tudunk még szállást nyújtani – magyarázza készségesen, hetykén hátradobva derékig érő, több helyen is megkötött fekete copfját.
A reggel a sivatag szeszélyének váratlanságával éri őket, s meglehet, a megterhelő út tükrében már régen el is felejtették, milyen szokásnak élnek napkeltekor a mynzashiak. A kondulások után viszont a hirtelen némaság is furcsának hat, hiszen a városok megszokott nyüzsgése, a kovács fémen kattanó kalapácsa, az emberek beszélgetése és a kakas kukorékolása helyett legfeljebb a legyek zümmögését hallani. Persze az imádság után Qiesea is kezd megéledni, de komolyabb zsibongásnak nyoma sincs.
A fáradtság ellenére is igyekeztem minél többet megtudni a mágusról, vagy tudósról, akit Arth kis társasága emlegetett. Az étel kellemesen gőzölgő melege és az illata persze könnyen elterelte a figyelmemet, akárcsak a sernek csúfolt valami, amiben még az az izé is lebegett. Majdnem elfintorogtam a látványra.