Ebédlő

Tulveron Krónikái :: Arienthe-kúria

Némán hallgattam Edellyn szavait, megértve a mögötte rejlő mondanivalót. Azt hiszem, igaza van. Már rég elkéstem azzal, hogy távol tarthassam őt a bűntől és az alvilágtól
- Igazad van - ismertem be. - Tényleg ügyesen helyt állt, és segítségemre volt a lopásban. Azt hiszem, innen már nincs visszaút... Ha már így alakult, neveljünk belőle tolvajt. Olyan magunkfajtát.
Lyn folytatta, én pedig kissé elkalandoztam. Tulajdonképpen mindenki Ártatlanként kezdi... Ám Deedra lelkesedése, és az, ahogy a stresszhelyzet és az adrenalin kihozta belőle azt a rejtett énjét, amely Eviranban talán soha nem került volna felszínre, mind azt mutatja, hogy jól érvényesülhetne ebben az életformában. Mégis mi a fenéért akarom hát távol tartani tőle? Nem vagyok én az apja, hogy felelősséggel tartozzak az erkölcsi bizonyítványáért.
Majd rátért a "személyesebb" részére, vissza a reggeli témánkhoz. Pompás...
- Szerelmes - mosolyodtam el gúnyos keserűséggel. - A szerelem gyerekeknek való, majd kinövi. Lehet, hogy most valami ilyesmit érez, de nézd... Alig ismer engem, inkább csak egy kiutat láthatott bennem, amitől azóta se képes szabadulni. Nem engem szeret, hanem csak egy képet, amit magában alkotott rólam. De csalódni fog - sóhajtottam fel, miután pár pillanatra megpihentem. - Viszonozni? Edellyn, a szerelem nem nekem való, te is tudod. Ne érts félre, kedvelem ezt a lányt, de továbbra se hiszem, hogy egymáshoz illenénk.

Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam Edellyn szavait. Amennyire bekábultam, lehet csak a lázam ment fel és hallucináltam. Most tényleg engem hibáztat? Először feldühödtem, ám ahogy szólásra nyitottam a számat, kegyetlenül belemart az oldalamba a fájdalom. Sikerült egy kanál ragut is félreöntenem. Az istenekre már, mennyire szánalmasan festhetek... De hát magamnak okoztam ezt, meg is szenvedek érte.
Félretettem az ételt, és hátradőltem a párnámon, némán hallgatva Edellyn szavait. Szemeimet lesütve haboztam a válasszal. Nem volt erőm ehhez az egészhez, ám tudtam, nem kerülgethetem a témát. Innen már nincs visszaút.
- Eviranban olyan volt, mint egy kalitkába zárt madár, ki repülni vágyik - mondtam halkan. - Képtelen volt kiteljesedni, többet kívánt, mint a nomád klánok egyszerű élete, rimánkodott, hogy velem jöhessen. Mi mást tehettem volna? Hagytam, hogy velem jöjjön, hogy világot lásson. Azt hittem, ezzel megelégszik, elutazik majd a rokonaihoz, vagy keres valami kedvére való munkát, hogy azt csinálhassa, amit szeretne. Hisz számos dologhoz ért, és annyi de annyi lehetőség van Nulportban, vagy bárhol máshol! Kinyílt előtte a világ. Ám a ragaszkodása egyre erősebbé vált. Magam sem tudom, miért - egy pillanatra elhallgattam. Fájt, és megterhelt a beszéd. Kicsit lehunytam a szemeimet, hátrahajtva pihentettem a fejemet.
- Sepregessek... - nevettem fel fájdalmasan. - Vádaskodj nyugodtan, de azt hiszed az én lelkiismeretem olyan tiszta? Hogy én akartam őt belerángatni? Mindvégig azon voltam, hogy megóvjam őt ettől a szarságtól, és lám, már őt is eskü köti ehhez az átokverte szervezetedhez! -ziháltam. - Edellyn - folytattam halkan, rövid szünet után. - Mióta visszatértem a "halálból", egyre inkább kicsúszik az irányítás a kezeim közül... Nemhogy másoké, de saját magamé is. Láthatod, hibát hibára halmozok, egy dolgot nem sikerült még úgy alakítanom, ahogy azt szerettem volna... Én csak megvédeni akartam őt, Lyn. Hisz láthatod, semmi keresnivalója közöttünk. Őt még nem rontotta meg a Nulporti fertő és az emberi gyarlóság. Ő jobb nálunk.

Hát valóban nem tudott még az esetről, de nem meglepő. Mindenesetre, nem hinném, hogy annyira kárát látná annak az 1019 ulronnak, ám jó ha tudja, kihez került.
- Ja végülis, így nem meglepő, hogy épp odaküldött minket. És azt hiszem, kiváltképp jól teljesítettünk, ezzel hűségünk is bizonyításra került - helyeseltem. - Oh, és ami az őröket illeti, úgy tudják, te küldtél a szórakoztatásukra néhány szajhát - mosolyodtam el ismét. - Hálából, amiért még ünnepnapon is szolgálatban vannak.
Hmm mit mesélhetett neki Deedra? Az almát, meg az altatót? Arról még ki kell majd faggatnom, érdekel részletesebben is ez a történet, de nem érkeztem még beszélni vele. Talán ha mindketten kialudtuk magunkat. Örül a sikereteknek.
- Igazán? - vontam fel a szemöldökömet. - Tudod, én... kissé aggasztónak találtam a lelkesedését. Félek, hogy nincs tisztában vele, mibe keveredett.

Tehát nem hallott még róla, pont, ahog sejtettem. Bizonyára nem is hallana úgy a következő leltárig, ha nem szólnék róla. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a Maszkos örülne, ha tudná, hogy kifecsegem. De Edellyn mégiscsak gyerekkori barátom, szinte testvérem.
- A Kalmárba - nevettem el magam. - Ne aggódj, nem vittünk el sokat, csak 1019 ulront kért a Maszkos. Nem mintha olyan könnyű lett volna megszerezni, és az őreid mentségére szóljon, elég hatásosan eltereltük a figyelmüket... Bár, azt hiszem okoztam nekik egy szép estét. Ha lehet, ne bűntesd meg őket nagyon.
Visszagondolva tényleg kissé gonosz húzás volt pont Edellynre hivatkozva rájuk ereszteni a kurvákat, dehát tolvajok vagyunk, a módszereinket nem kötötték meg. Vérontást nem okoztunk, sőt, az őrök még jól is jártak egy egész estés ingyen kurficcal.
- Mondjuk kiváncsi lennék, miért pont a Kalmárba küldött minket... Volt valami nézeteltérésed a Maszkossal, vagy pikkelhet rád valami miatt? - vontam fel a szemem érdeklődve, majd újra belekanalaztam a raguba. Igazán finom volt.

Noha még el sem aludtam teljesen, kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek a kábulatból. Óvatosan felültem az ágyban, majd a gőzölgő raguért nyúltam, amit Edellyn hozott. Egy kiadós vacsora mondjuk jól fog esni alvás előtt... Talán kicsit segít visszanyerni az erőmet.
- Mondhatni jól sikerült - biccentettem, belekanalazva az ételbe. Forró volt még, kissé megégette a nyelvemet. Elfintorodva támasztottam vissza a kanalat a tál oldalának, várva, hogy kicsit kihüljön. - Igazából egy hajszálon múlott az egész... Sokat köszönhettem a szerencsének, meg annak, hogy az ünnep utolsó estéjén azért elég lankadt még a városi őrség figyelme - tartottam rövid szünetet, majd folytattam. - És persze Deedra is nagy segítség volt, nélküle nem ment volna. El se hiszed, hová kellett betörnünk - mosolyodtam el cinkosan. Fogalmam sincs, mikorra veszik észre a Kalmár őrei, hogy valaki ott járt, és eltűnt a széfből egy kisebb zsáknyi ulron... már ha észreveszik egyáltalán. Edellynnek viszont nem rát tudnia a dologról, hogy azért ne verje le saját őrein a dolgot, amikor majd szembesül vele.

Lasssan már hajnalodott, mire visszaértünk az Arienthe kúriába. Elmondhatatlanul fáradtnak és gyengének éreztem magam, érzékeim tompák voltak. A feladatot véghezvittük, a céh befogadott, túléltük. Ám mindennek nem éreztem még a súlyát, csak arra tudtam gondolni, hogy mielőbb lepihenhessek. Egy napig, egy hétig, egy hónapig... Bármeddig tudnék aludni, azt éreztem. Sok idő eltelik mire odáig jutunk, hogy megtervezzük, majd véghezvigyük a rablást, először úgyis a kémünk lendül akcióba, bárki is legyen az. Addig is a legjobb lesz, ha én eltűnök kicsit. Így is nagyobb feltűnést keltettem, mint amit megengedhetnék magamnak, pusztán a szerencsének köszönhetem, ha hírem nem jut még Drest fülébe.
Lassan felkullogtam a lépcsőn, minden egyes foknál az oldalamba nyilalt az egyre erősödő fájdalom. Felérve meg kellett állnom pihenni egy pár pillanatra. Még szerencse, hogy már mindenki alszik, szánalmasan festhetek ilyen állapotban. Bágyadtan végigsétáltam a lámpásokkal megvilágított folyosón, majd benyitottam a szobámba. A szolgálók szépen elrendezték a felfordulást, amit magam után hagytam, új párna és prémes takaró várt az ágyamon. Levetettem a csizmámat és koszos felöltőmet, majd a friss tisztasággal mit sem törődve az ágyba vetettem magam. Jól esett elterülni és végre megpihentetni elgyengült tagjaimat. Egyből el is bóbiskoltam, ám hamarosan feliradtam a félálomból, lépteket hallottam odakintről, majd nyitódott az ajtó. A felvillanó gyertya pislákoló fényénél Edellyn arcát pillantottam meg.
- Szia - fordultam meg óvatosan. - Talán felébresztettünk? Igyekeztünk csendben megérkezni...