Mire Deedrát feltámogatták a szobájába, és mire magam is háló ruhát öltöttem, a hold megindult az ég lejtőjén. Mi tagadás, tartalmas este volt. Miközben fekete tincseimet fésülve ültem a faragott keretbe foglalt tükröm előtt, folyamatosan azon járt az agyam, vajon sikerült-e meggyőznöm a bárdot? Szükségem lenne egy jó kémre, és ő kétségkívül alkalmasnak bizonyult. Az elkövetkezendő napokban úgyis elválik minden. Aprót sóhajtva álltam fel a székből, és húztam el a nehéz, bársony függönyöket, amelyek mögött még elevenen fénylettek a csillagok. A baldachinos ágy sötéten állt a szoba falánál, pár gyertya égett csupán az éjjeliszekrényemen. Elfújtam őket, majd bebújtam a selyempárnák és batiszttakarók közé. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, amikor valaki majdhogy nem szó szerint rám törte az ajtóm. - Edellyn kisasszony! Edellyn kisasszony! – zihált a szolgálólányom az ajtó keretének támaszkodva. – Egy férfi van odalent, egy sérült… férfi van odalent! A pincében! Álmosan támaszkodtam az alkalomra. Hirtelen nem is értettem, mi történt. - Sérült férfi? Micsoda? Miket hordasz itt össze? - E-esküszöm kisasszony, és azt hiszem az egyik vendége az – beszélt tovább kipirosodott arccal. Erre rögtön felébredtem. - Hogy tessék? Istenek… - valahogy kezdtem összerakni Aiken eltűnését és a sérült férfit. - Hozz kötszert és rumot, esetleg tűt és cérnát – gyújtottam meg sietve az egyik gyertyatartóm öt ágát, majd rögtön elindultam lefelé. Fehér hálóruhám rövid uszályát magam után húzva siettem le a lépcsőn, majd kanyarodtam el a pince felé. - Istenek – hűltem el, ahogy kinyitottam az ajtót és megpillantottam a saját vérében fekvő férfit. - Aiken, már megint mibe keveredtél? – kérdeztem (szokatlanul) egészen lágy és halk hangom, amíg mellé térdelve kezeim közé fogtam véres és koszos arcát. A bőre forró volt, nem is kérdés, hogy a sebláz is megkörnyékezte.
A kimerültségtől és a vérveszteségtől remegve estem be az Arienthe-kúria udvarába. Kora hajnal volt, a nulportiak még javában a révnél ünnepeltek, így a mulatozás zaja elnyomta a folyóparti vad dulakodás hangjait. Stan, a Kék Albatroszhoz címzett fogadó kidobója egyértelműen felismert engem. Nem tudhatom, erről szólt-e másnak, abban sem voltam biztos, mikor vett észre, és mennyi ideig törte a fejét a dolgon, mielőtt felém indult volna. Ha lett volna rá mód, elkerültem volna a vérontást, már csak azért is, mert az az ocsmány Stan legalább egy fejjel magasabb, és jóval nagyobb darab ember volt nálam. Ennek ellenére fürge is volt, ezért is érhetett utol. Először arra gondoltam, megpróbálom lerázni őt a sziklás, erdős folyóparton, ám már eléggé kijózanodtam ahhoz, hogy belássam, nem hagyhatom futni. Ha hírét viszi, hogy Nulportban látott engem Ethuil estéjén, lőttek a lépéselőnyömnek Dresttel szemben, ha egyáltalán beszélhetek bármiféle lépéselőnyről. A kapitány nem tud róla, hogy életben vagyok, ez mindenképp előny, ha okosan használom fel. Ám pillanatnyi állapotomat nézve félő, hogy ha ez így marad, akkor hamarosan nem is lesz miről tudnia... Egy szikla mögött elrejtőzve vártam, hogy Stan utolérjen, miközben előszedtem csizmám szárába rejtett tőrömet. A tervem az volt, hogy meglepem... Ez sikerült is, ahogy tovább haladt, hátulról rávetettem magam, tőrömet a vállába mélyesztettem, többször megforgatva benne. Felordított, ám ez kevés volt, egy szúrás nem lassította le eléggé. Heves dulakodás vette kezdetét, melyben ő is kést rántott. Mivel a sajátomat elvesztettem, puszta kézzel próbáltam hárítani vágásait. Ennek eredményeként pengéje többször is végigmetszette kezeimet és az alkaromat. Fájdalmasan kiáltottam fel, ahogy végigmart a pengéje, ám próbáltam koncentrálni, keresve a lehetőséget, amikor kicsavarhatom a kezéből. Fogást váltott a késen, és egy óvatlan pillanatomban halálos döfést próbált bevinni. Ép kezemmel igyekeztem hárítani, ám nem tudtam elég erővel félreütni fegyverét, így a gyomrom helyett az oldalamba fúródott. Üvöltve zuhantam a földre, majd gurultam le a sziklás partszakaszon, ahogy még belém rúgott egyet. Éreztem, ahogy elgyengülök, és a látásom is homályosodott, de nem hagyhattam, hogy így végezzem. Hogy Drest egy senki szárazföldi kutyája miatt leheljem ki a lelkemet. A fenébe is, ha túléltem a tenger vöröslő hullámait, nem itt fogok elvérezni! Volt pár hosszú pillanatom összeszedni minden lelki erőmet, míg az a behemót utánam jött. Magam alatt rámarkoltam a tőrre, megvártam, míg közelebb ért. Lehajolt, hogy megfordítson, ezt a pillanatot használtam ki. Minden erőmet belevittem a szúrásba, amivel a bőrcsizmán keresztül végigmetszettem a férfi bokáját. Elvesztette az egyensúlyát, ordítva zuhant hátára a meredek parton, én pedig rögtön fölötte termettem, két kézre markolva a kést. Négyszer-ötször mártottam a mellkasába a tőr pengéjét, mire végleg elernyedt a súlyom alatt. Zihálva fordultam a hátamra, ott feküdtem pár percig, ami alatt azt éreztem, végleg elgyengülök, Elaludtam volna, ám tudtam, hogy nem szabad. Ha elalszok, meghalok. Lerángattam hát az öreg Stanley mellényét, amit összegyűrve a sebembe nyomtam. Ismét felordítottam, mialatt talpra próbáltam állni, majd botorkálva az Arienthe kúria felé indultam... Hála az isteneknek, a folyót követve viszonylag hamar ideértem... Az érzékeim azonban egyre jobban tompultak, és fogalmam sincs, mennyit hallottak az előző dulakodásból, vagy, hogy volt-e bárki más a nyomomban. Edellynékre se szerettem volna feldühödött csőcseléket hozni így a hajnal derekán. A főbejárat zárva volt, hát dörömbölni kezdtem rajta... Vártam, de semmi válasz. Az oszlopokon és a falon megtámaszkodva elindultam megkerülni az épületet. Emlékeztem, hogy van egy külső lejárat a pincébe. Meg is találtam, némi szerencsétlenkedés után fel is nyitottam, majd lementem a lépcsőn. Nem számoltam vele, hogy vaksötét lesz odalenn, sikerült is felbuknom a lépcsőn, ezzel lent felborítva valamit... Nem tudom mi lehetett, de fémek hangos csörömpölését, és valami üveg összetörését okozta. Elgyengülten heveredtem le a lépcsőre. Ha ezen a termen átjutok, van ott egy ajtó ami a konyhába vezet, ám semmi erőm nem volt már hozzá. Kezemmel éreztem, hogy a kötésemként szolgáló mellény teljesen átázott már. Az ingemet próbáltam az ujjánál szétszedni, az a része még csaknem teljesen tiszta volt az ép karomon, abból próbáltam valamiféle kötést még az oldalamra nyomni, inkább kevesebb mint több sikerrel. Nem tudom mennyi időt tölthettem a lépcsőn görnyedezve, amikor is ajtó nyitódását hallottam, és egy vakító fénycsóva jelent meg a konyha felőli ajtóban.... Majd egy csörömpölve földre zuhanó, majd lépcsőn leguruló lámpás, és egy fülsiketítő visítás. A pislákoló fényben láttam, hogy Edellyn egyik szobalánya volt az, aki pár pillanatnyi sokk után elrohant valahova. Remélem, szól valakinek.
Deedra Gindrian and Edellyn Arienthe Kedvelték
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Deedra illedelmessége már-már görcsösnek hatott, de nem róttam meg miatta. Majd beletanul ebbe is, mint ahogy sok minden másba. Az üres tányérokat elkezdték leszedni, Lucas helyén azonban intettem, hogy hagyják meg. - A két jómadár – pillantottam a két belépő férfira. – Illetlenség lett volna tovább váratni a hölgyeket. Megdobbant a szívem, ahogy végignéztem rajtuk. Itt voltunk. Ott voltak. Aikennek kérnie se kellett, intettem egy újabb borosüvegért. - Természetesen, ma ünnep van. A legjobbat bontjuk ki – nosztalgikus mosollyal az ajkamon dőltem hátra a székemen. – Lucas, kérlek, vacsorázz. Kijár neked többek között ez is a tiszta és gyors munkáért, amiért újfenten hangsúlyozom, hogy hálás vagyok – intettem a még meleg ételek felé. - Legalább édes volt a viszontlátás? – kérdeztem csipkelődve, miközben meghozták a bort, és egy mozdulattal fel is nyitották nekünk. A szolgálólány mindenkinek töltött a serlegébe, én pedig köszöntőre emeltem a poharam. - A váratlan, ám nem kevésbé kellemes látogatókra – mosolyodtam el.
Nem mondom, hallva és látva Lucas reakcióját, rendkívül megkönnyebbültem. Az utóbbi két évben számtalanszor elképzeltem ezt a találkozást, mindig más és más végkifejlettel, de talán ez a legjobb amit remélhettem. Lehet, meg sem érdemlem. - Jól esik amit mondasz, Lucas, de tudod, Drest milyen veszélyes. Az az átkozott kalóz egy kibaszott élő legenda, még az ellenségei se mernek ujjat húzni vele, nem, hogy még a saját emberei... Mindenesetre, egyelőre ő is azt hiszi, hogy megszabadult tőlem. Ez alatt a két év alatt bizonyára már rég belenyugodott. És mi ezt fogjuk kihasználni, a meglepetés előnye a mi kezünkben van. Mert én mondom Lucas, bosszút fogok állni a rohadékon - húzódott a szám egyre őszintébb mosolyra. Mondandóját hallva fellélegeztem. Csuklóján felhúzta az inge ujját, megmutatva a háromfejű kígyót, amit mindannyian magunkra tetováltattunk fiatalkorunkban, összetartozásunk zálogaként. Lucas a csuklójára, Edellyn a hátára, én a mellkasomra. Az utóbbi években szégyellve pillantottam sajátomra, azt éreztem, nem vagyok rá méltó. Ám most ismét azt jelentette, amit korábban. Testvériséget. - Ha nem haragszol, én most nem gombolnám ki az ingemet - nevettem el magam. - Persze, jól tudom, hogy számíthatok rátok, és hiba volt ebben kételkedni. Ám megvolt rá az okom, hogy azt tettem amit, még ha nem is túl elegáns. És talán jobb is, hogy így alakult, de majd meglátjuk... Ami pedig Lynt illeti, tény, hogy nem fogadta ilyen könnyen mint te, de nem lehet felróni neki. Már megnyugodott, és azt látom, ő is alig várja, hogy újra mindhárman egy asztalnál legyünk. Ne is várakoztassuk meg hát. Majd visszaindultunk a kúria étkezőjébe. Edellyn és Deedra ott vártak minket, látszólag elbeszélgettek addig, míg távol voltam. Örömmel láttam, hogy Deedra épp a desszertet kóstolgatja, remélem ez azt jelenti, oldódott azóta kicsit a feszültség. - Az a citromos sütemény nagyszerű választás - mondtam a lánynak, ahogy elhaladtam mögötte, finoman megsimítva a vállát. - Ám ha megfogadsz egy tanácsot, tegyél egy kis habot a tetejére, úgy az igazi - mosolyogtam, majd helyet foglaltam korábbi székemen, visszatérve a lakomához. - Lyn, ugye van még egy üveggel félretéve a borból? Félő, hogy ebből már nem jut Lucasnak - pillantottam a csaknem üres üvegre az asztal közepén. - Igen Lucas, tudom, hogy te a hitványabb piákat szereted, mert ugyanolyan szar az ízlésed, mint amikor még utcagyerekek voltunk, de ma elfogyasztasz velünk egy üveggel ebből a vörös déliből, nincs kifogás! Elvégre ünneplünk, nemdebár!
Deedra Gindrian Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Kérdésére bólintottam egyet. Majd szinte azonnal válaszolt is. Még egy infó, amit megtudhatok Aikenről. Elképzeltem, ahogyan kis korában játszhattak. - Óh, hát ez meg nyugtató, már csak az étkezésem miatt is. – Mosolyodom el zavartan. - Számoltam vele asszonyom. – Mondom. Megint ez a téma, azt hiszem, vagyok annyira érett, hogy majd eldöntöm, ha el akarok menni. Vagy is remélem, hogy leszek. Hiányzik Nissa, hogy vele megoszthassam minden gondolatom. Bár, ha Nissa megtudja, hogy itt vagyok, hajamnál fogva rángat vissza. - Észben tartom hölgyem – Mondom, majd zavartan kortyolok egyet. - Remélem sikerül legalább az ön bizalmát elnyernem. – Mondom. Talán még is jól esne egy kis sütemény. Legalább ezzel is meg tudom mutatni, hogy képes vagyok elvonatkoztatni. Kisebb szeletet választottam, majd megkóstoltam. - ízletes, ahogyan minden volt. – Mondom. - Köszönöm, hogy eljöhettem, és ilyen sok mindenben részesített hölgyem. – Mondom illedelmesen. Na, megy ez nekem. Hiába nem tanultam, azért még is jobban meg tudom játszani a tanultat, mint az gondoltam.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Márc. 21, 2021 9:09 pm
Kíváncsian hallgatom Aiken magyarázatát, bevallom, kissé csalódottan. Szörnyű volt mikor eljutott hozzánk a halálhíre, nem igazán tudtam, mit kezdhetnék a helyzettel. Nem úgy búcsúztam el tőle annak idején, ahogy kellett volna. Bántott persze valahol, hogy nem keresett minket azonnal, de nem akarom ezt szemére vetni. Jó oka lehetett rá. Nulportban könnyen jönnek-mennek a hírek és pletykák, jól tette hogy nem jött ide.
- Semmi baj. - Vonok vállat. - Volt már ennél rosszabb is, ugye? Meg aztán... Úgyis most jön csak a java. Drest hamar megneszeli hogy a közelben vagy. Egyébként meg, persze, bolondság volt ellenszegülnöd, de én azt mondom, jól tetted hogy kiálltál magadért a gazfickóval szemben! Tudod, ha te hibázol, az az én hibám is valahol, sokmindenre én tanítottalak. Szóval igen, azt mondom lehet nem volt a legbölcsebb húzásod beleállni Drestbe viszont átkozottul jól tetted! Vigye az ördög azt a vén bolondot, ha a három testvér összefog, nem ismerünk lehetetlent! -Mondom, majd felhúzom ingujjamat, megmutatva a csuklómra tetovált kopottas jelképet.
- Emlékezz erre, Aiken, ránk mindig számíthatsz. Amúgy képzelem, hogy Lynn nem fogadott téged túl szívélyesen... Rá se ránts! Tudod hogy ő más volt, mindig. Gyere, menjünk vissza hozzá, mielőtt megint kiakad - Mosolyodok el.
- Lucas és Aiken között? – kérdeztem vissza enyhén meglepve. – Ugyan. Kölyök koruk óta ismerik egymást, láttam őket porban verekedni és fakardokkal vívni. Sose ártanának a másiknak – feleltem. - Ami a látványt illeti – nevettem fel halkan – nem mondom, hogy elnézést, pusztán azt, hogy ilyen szempontból rossz volt az időzítés. Akármennyire is annak tűnik, nem mindennapi, hogy fej kerüljön az étkezőasztalomra – mondtam szarkasztikusan. - Ám ha tervezel velünk tartani a báróhoz is, és továbbra is Aikennel maradni, attól tartok, meg kell szoknod az ilyesmit – tapogattam meg selyemszalvétával az ajkaim. – Nulport nem az a hely, ahol becsülik a becsületet. Másképp nehezen élsz túl, ha csak nincs tekintélyed, és nem tisztelnek. Ám a tiszteletnek sok fajtája létezik – pillantottam a lányra. - Tisztelhetnek oly’ módon, amely mögött félelem bújik meg. Tisztelhetnek úgy, hogy felnéznek rád. Tisztelhetnek pusztán kényszerből is, ám közbe megvetéssel fordulnak utánad. Tapasztalataim szerint Nulportban valamennyi jelen van, vagy legalábbis mindenki megpróbálja kivívni magának valamelyiket.
Még mindig nem tudom, hogy miért nem rohanok el sikítva. Kalandvágy? Ezekben kell Rilnek a segítségemben lennie. Emlékszem a találkozásunkra, mikor Eviran még otthonom volt. Először talán ki is kezdett velem, de már a napvégére Evirani borzalmas serét kortyoltuk együtt, szeretett fogadott húgommal. Az volt az a nap, amikor még sem mentem mulatozni, hiszen a ser igen csak elbódított. Hölgy hozzám intézi szavait, amire felkapom a fejem. - Csupán szoknom kell a látványt, de rendben vagyok. Köszönöm. – Mondom egy lágy mosollyal. Ugyan a fejem már nem volt itt, de maga a nyoma is, a szaga továbbra is mellettem volt. - Nem lesz gond? – Kérdezem érdeklődve a nőt, és féltettem útitársam. Persze önös érdekeim is voltak, hiszen másban nem nagyon bíztam, és máshoz nem tudtam fordulni. Talán eljuthatok még Caldenbe anyám családjához, de jobbnak látom, ha az a kék szempár velem marad. Anyám családját nem ismertem, mint meg tudtam unokanővérem fel akarta venni velem a kapcsolatot, ahogyan nagyatyám is, de apám nem engedte.
Aiken Hackney Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Igen, Lucas felismert engem. Ami odabent történt, csak félreértés lehetett... Mielőtt bármiféle magyarázatba belefoghattam volna, magához ölelt. Nem mondom, békésebb reakció volt, mint az a pofon Edellyntől, noha azt is megérdemeltem azt hiszem. Mondjuk félő, hogy Lucas pofonjától fel se kelnék egyhamar... - Sajnálom. - mondtam halkan, kibontakozva öleléséből, majd elkértem tőle a rumos kulacsát. Nagyot húztam belőle. Még mindig olyan förtelmes és keserű italai voltak, mint régen. - Azt hiszem, hiba volt két évre eltűnnöm, abban a tudatban hagyva titeket, hogy Norvin Drest megölt... Erre már az Edellynnel való beszélgetés alatt is rájöttem. Tudod, ostoba voltam, szembeszegültem a kapitánnyal. Meséltem róla milyen ember, és tudjuk mivel jár ez... Csupán nem akartalak titeket is bajba keverni, hisz volt elég belőle nektek Nulportban is. De ígérem, igyekszem jóvátenni mindezt - buktak ki belőlem a szavak. Annyira különös érzés volt, Edellynnel, és most Lucassal újra találkozni. Minden pont olyan volt, mint régen, mielőtt ez az egész szarság megtörtént volna... Azt leszámítva, hogy Lucassal nem volt annyira kegyes a kor, mint Edellynnel. Megőszült, elegáns körszakállat növesztett magának, ám meg kell, hogy mondjam, koránt sem állt ez rosszul neki.
Deedra Gindrian Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Ahogy Aiken távozott, reméltem a legjobbakat. Két éve nem volt alkalmunk hármasba leülni. És két év az rengeteg idő... Főleg, ha az egyikünk halott. Megint magunk maradtunk, ám nekem folyamatosan a múltbéli dolgokon járt az agyam. A közös emlékek, lopások, piti hazugságok, zűrös ügyletek, és minden, amibe - az akkor - két utcagyerek csak belevitt. Távolinak és megfoghatatlannak tűntek, fakónak. Igen, tényleg sok minden megváltozott. És most valóban újra leülhetünk hárman, ahogy régen. Sose gondoltam volna a két évvel ezelőtti éjszaka után. Emlékszem, azt a ruhát viseltem, amit most Deedra. Talán azért is nem hordtam azóta, rossz emlékeket, rissz óment idézett vissza. Ám a mai alkalomra hallatlanul ideális, az élet iróniáját idézte. Vagy talán inkább a szerencséét. Miután elhalt a léptek zaja, a szemem sarkából láttam, hogy a lány nem eszik. - Elment az étvágyad, Deedra? - pillantottam fel rá, miután belekortyoltam az isteni vörösborba. Még mindig nem tudtam, hogy szedem ki a vért a kárpitból. A múltkorit is ki kellett dobatnom, a széket meg húzathattam újra. Így visszagondolva az eseményekre, talán nem is meglepő, hogy nem eszik. Úgy látszik, az ilyesmihez sincs hozzászokva. Hah...
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Márc. 21, 2021 7:25 pm
Ahogyan csalódottan, fáradtan fésültem Merlint, immár az istálló baljós árnyai közt, ismeretlen alakot látok közelíteni. Eleinte csak a sötét sziluettjét tudtam kivenni, majd amint közelebb ért, megfagyott a vér az ereimben. Elgondolkodtam, vajon tényleg megcsalt a szemem odabent? A halálból senki sem tért még vissza, olyan elképesztő véletlen pedig talán nem is létezik, hogy Aiken halálhíre nem volt igaz.
- Lehetetlen... Azt hittem Aiken ismeretlen fivére, valamely rokona ült Lynn asztalánál. Hogy értesült halálodról és befolyásos barátodhoz irányította őt valaki. - Mondom, mielőtt bármit szólhatna. Szó nélkül, mozdulatlanul, talán még pislogni is elfelejtve hallgatom a lidérces fények ölelésében 'feltámadott' barátomat.
- Látom mostmár Aiken, tényleg... Nem, nem lehet más! - Dünnyögöm, amint zavartan forgatom szemeimet jobbra-balra. Nem szólok ezután, nem is kérdezek semmit, csak szorosan magamhoz ölelem fogadott fivéremet.
Nem mondom, hallva és látva Lucas reakcióját, rendkívül megkönnyebbültem. Az utóbbi két évben számtalanszor elképzeltem ezt a találkozást, mindig más és más végkifejlettel, de talán ez a legjobb amit remélhettem. Lehet, meg sem érdemlem.
Igen, Lucas felismert engem. Ami odabent történt, csak félreértés lehetett... Mielőtt bármiféle magyarázatba belefoghattam volna, magához ölelt. Nem mondom, békésebb reakció volt, mint az a pofon Edellyntől, noha azt is megérdemeltem azt hiszem. Mondjuk félő, hogy Lucas pofonjától fel se kelnék egyhamar...