Ebédlő

Tulveron Krónikái :: Arienthe-kúria

Kezdek el álmosodni én is be kell, hogy valljam. A nap lassan feljön, így nem tudom mennyi is lehet már az idő. Elmondtam neki a terveim, hogy Caldenbe készülök, valamit azt is, hogy később talán saját otthont keresek magamnak, de Calden jobban érdekelte, ez elgondolkodtató. Ám betudom ezt az erős fájdalmainak, és annak is, hogy jelenleg nem ura magának.
- Igen. – Feleltem. Talán nem kellene sokáig zavarnom, hiszen lássuk be rá fér a pihenés. Kérdésére össze ráncoltam a szemöldököm, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy miért is, jött is a válasz.
Meglepetten figyeltem, amit mondott. Ajkamba haraptam egy hümmögéssel.
- Nem olyan sürgős, nem köt engem az idő. – Felelem, majd elpillantok a beszűrődő fényre. Felállok, és az ablakhoz sétálok.
- Gondoltam a rablás előtt még meg kellene ejtenem ezt az utat, valamit felszerelés is kellene. – Pillantok ki a kis résen, majd tökéletes behúzom a függönyt, hogy semmi ne szőrözhessen be, így most csak már a gyertya fénye táncolt. Miért tettem? Szerettem volna, ha Aiken aludna egy keveset, és ne zavarhassa meg semmi se.
- Hogy, hogy velem jönnél? – Kérdeztem, miközben vissza fele indultam, majd újra leültem az ágyra.

Elég hamar eltompultak az érzékeim, miután megittam az elixírt. Borzalmas íze még a számban volt, hiába öblítettem le akár teával, akár tiszta vízzel... De ez a legkevesebb, ha valóban helyrehoz, kibírom ezt a kellemetlenséget.
Hát neki sem lehetett valami nyugodt éjszakája. Mondjuk, az igazat megvallva teljesen elveszítettem az időérzékem, fogalmam sincs mennyi idő telt el azóta, hogy a sikeres próba és beavatás után beestünk a kúria ajtaján.
Caldeni terveiről hallva haboztam kicsit. Lyn arra bíztatott, hogy én is tartsak vele, és valószínűleg magamtól is így tennék, ám nem tudom, Deedra mit szeretne, hogyan reagálna. Túl friss még ez az egész, túl sokminden kavarog még bennem, amit meg kell emésztenem, át kell gondolnom kipihent, józan fejjel.
- Calden? - szólaltam meg végül. - És mennyire volna sietős az oda vezető utad? - kérdeztem, a tekintetét vizslatva. Próbáltam figyelni a reakcióját, hogy mi járhat a fejében. - Ami azt illeti, szívesen veled tartanék. Persze nem szeretnélek lassítani, bizonyára még ezzel a löttyel is kelleni fog legalább pár nap, hogy útrakész állapotba kerüljek. -

Feszengve ültem le és pillantottam a férfire. Reméltem, hogy nincsenek nagy fájdalmai, és azt is, hogy ez a valami, ami nem volt olcsó majd helyre tudja esetleg tenni. Kedves árus volt, hiszek benne nem vert át.
- Hát valóban, hiszen most védettséget kaptál. – Nyugtázom szavait. Már szinte beszélni se merek, hiszen félek akármilyen szavam újabb vitába torkolna. Ezért választottam az ő szavait.
Figyeltem, ahogyan lassan ajkaihoz emeli, majd megissza. Ábrázata hirtelen olyanná vált, mint aki citromba harapott volna, majd félre tette az üvegcsét. Még tán egy jóféle vidító sem okoz ekkora fintort, így el nem tudom képzelni milyen íze lehetett. Még egyszer megköszönni, amire csak mosolyogva megvonom a vállam, mondván azt, hogy nem tesz semmit. Vissza dől az ágyra, szemem kíséri.
- Nem igazán, de majd biztosan sikerült. – Pillantok lefele, majd vissza.
- Nem tudom mikor lesz időm pihenésre. Úgy döntöttem Caldenbe utazom a családomat felkeresni. Nem hagyom el a céhet, hiszen ezt már ide köt, de utána talán néznem kellene egy másik szállást itt Nulportban. – Mondom el terveimet neki. Sokáig voltam itt, valamint az ő terhére is. Nem áll szándékomban tovább rontani a levegőt, és hasztalanul élvezni a dolgokat. Talán van még annyi pénzem, hogy keresek magamnak egy szállást, vagy családom tán segítene. Még nem tudom, hogy mi fog engem Caldenben fogadni.

Deedra átadta az üvegcsét, majd kifelé indult volna, ám szavaimra megtorpant és visszafordult. Egy piaci árustól? Jó tudni, hogy már ilyeneket is árulnak Nulportban... Talán szükségem lehet rá máskor is. Bár inkább ne legyen.
Edellyn felállt karosszékéből, majd egy rám vetett, már jól ismert "Ne baszd el!" pillantást követően távozott. Nem sokkal, miután bezárta maga mögött az ajtót, Deedra leült mellém az ágyra.
- Kimerített valóban, ám ne tudd meg, mennyire megkönnyebbültem - mondtam, miközbenn kihúztam a dugót a kis üvegcséből. - Lássuk mit tud ez a lötty - majd magam elé emeltem, és lehúztam a tartalmát. Pocsék egy íze volt, a hideg is kirázott, ahogy végigmarta a torkomat. Meggörnyedve köhögtem párat, majd fintorogva félretettem az üres üveget. - Mégegyszer köszönöm - mondtam pár pillanattal később, amikor már szóhoz jutottam. - Ha ez beválik, pár nap és jobban is leszek. - hátradőltem, és vártam, hogy érzek-e bármi hatást.
- Neked sikerült pihenned valamennyit? - kérdeztem egy idő után. - Bizonyára rád is rádférne...

#Felhasznált: Bájital, Élet elixír 

Beléptem, és a szoba akkor csendbe burkolózott. Aiken az ágyon pihent, Edellyn pedig mellette volt. Nem tudom, de olyan volt, mintha meg zavartam volna valami fontosat, ettől kellemetlenül éreztem magam. Valamint attól, hogy hallottam pár elejtett szót, amit nem tudtam helyre tenni. Féltem őt, hogy az eszét veszi valaki, és nem vigyázz az életére. Ha már eddig halottnak hitték, és majdnem az életébe került, hogy ne bukjon le, pont most kellett ezeknek is szóba kerülniük, mint a nők.
Bár nem tudhatom, hogy egy férfi mire vágyik, azonban a szerelem, ami szóba jött nem egyszerű téma. Jómagam még soha nem voltam szerelmes, s nem is tudom mi az. Ril fejemhez vágta, hogy Aiken iránt tán így érezhetek, de a gondolatát is elhessegettem. Nagyon fontos volt, de az, hogy szerelmes legyek, olyan nem lehet. Azonban jobb lenne magamnak is bevallanom, hogy másképpen nézek rá, ami tudom viszonzatlan, de ez biztosan nem szerelem. Össze vagyok zavarodva, gondolataimnak most csak is a céhen kellene járniuk.
Mikor oda nyújtottam az üveget, elfogadta. Már kifelé igyekeztem volna, amikor megakadtam szavain. Megfordultam, és szelíden elmosolyodtam.
- Egy árustól vettem a piacon. – Tűrök el egy kósza tincset, a fülem mögé. Edellyn ránk nézet, majd magunkra hagyott. Összevontam a szemöldököm, hiszen nem értettem.
- Nem akartam zavarni, igazán nem kellett volna elmennie. – Néztem a nő után, aki becsukta az ajtót szó nélkül, majd visszapillantottam a fekvő Aikenre. Nagyon sajnálom, hogy nem volt ideje pihenni.
- Ettől jobban leszel. – Pillantok rá, majd meglátom a tányért.
- Ha már a főzés nem a kenyerem, legalább ezt megszerezhettem. – Ha én főznék, az katasztrófa lenne. Meg tudok nyúzni egy nyulat, majd nyársra húzni, de arról, hogy az a nyúl mikor is lesz készen, fogalmam sincs. Nem értek efféle női dolgokhoz, és nem is áll szándékomban megtanulni.
- Hogy érzed magad? Gondolom kimerített téged ez a nap. – Mondom, majd, ha nem küld el helyet foglalok az ágyon nem messze tőle.

- Eszem ágában sem lenne ilyen állapotban még csak az ágyból sem kikelni... Azt hiszem ma így is túlteljesítettem magam - nevettem fel kissé fájdalmasan. - Nem nagyon van választásom, mint meghúzni magamat. És amikor felépülök, azt hiszem jót fog tenni, ha egy ideig eltűnök Nulportból. Megint. Caldenben azért kevesebben ismernek fel.
Jópárszor megfordultam ott, ám nem igazán volt érdekeltsége a Vörös lándzsának abban a városban. Persze maga az Alvilág is meglehetősen visszaszorult, elvégre az ottani vezetőség nem fordítja el a fejét némi részesedésért cserébe, mint ahogy az Nulportban szokás.
Hangokat hallottam odakintről, majd nyílt az ajtó. A gyertyák pislákoló fényénél is jól láttam, hogy Deedra az. Hát ő sem alszik még. Egy pillanatra összerezzentem, hogy hallhatott e valamit a korábbi beszélgetésünkből... Az ágyamhoz lépett, majd átnyújtott egy üvegcsét. Elkerekedett szemekkel olvastam a címkéjét. Ez az elixír jócskán felgyorsíthatja a gyógyulásomat, így talán nem kell hetekig az ágyat nyomnom.
- Nahát... - akadtak el a szavaim. - Köszönöm Deedra. Mégis... hol szerezted?

Hajnalodott, amikor elindultam a kúriából, abban a reményben, hogy segíthetek Aikenek. Nem tudom, hogy van-e olyan, ami segítségére lehet, vagy akármi, amitől jobban érezhetné magát, de meg kellett próbálnom.
Sikeres volt az utam, ugyan is egy elixírrel térhettem vissza. Kezdett kijönni rajtam a fáradtság, és az izgalmak.
Miután visszavittem a lovat a helyére, megkötöttem. Abban reménykedem, hogy oda csúsztathatom Aiken mellé, a nélkül, hogy felkelne.
Elindultam hát felfele a kúriában. Ha nem tudnám már úgy az utam, bizonyosan eltévednék, ám így is meg, meg torpanok, hiszen így is elvesztem utam.
Nem volt még nyüzsgés, fáradtan és lassan haladtam, kezemben a gyógyító csodaszerrel, amire apám pénzét költöttem. Beletúrtam immáron leengedett hajamba, és haladtam.
Hamarosan ott vagyok.  Már látom magam előtt Aiken szobáját, amikor is beszédet hallok odabentről. Meglepődtem, hogy ébren van, de vajon ki lehet nála?
„Tényleg szerelmes belém?” Hallok meg egy mondatot Aiken mély, selymes hangján. Szemöldököm összevonódik. Mi az istenekről van szó? Picit közelebb teszem, a fülem ám csak pár dolgot tudok meghallani. „Ő valószínűleg nem fogja beismerni, szerintem csak kellemetlenséget szülne, ha felhoznád.” Mondja Edellyn. Most már komolyan nem értem. Miről maradtam le? Hátrébb léptem, s haboztam, hogy vajon be is kellene e mennem.
Az üvegcsét nézegettem. Azt nem mondta el a férfi, hogy mikor kell meginnia, de úgy érzem jobb, ha azonnal. Babráltam egy kicsit a cinkéjével, amire nyilvánvalóan rá lehetettek írva a mellékhatások, és a neve, ám ez számomra ismeretlen volt.
Úgy éreztem pár perc után, hogy nem halogathatom, és hallgatóznom sem kellene. Bekopogtam hát.
- Bocsássatok meg. – Pillantok be, majd belépek az ajtón, s becsukom magam mögött azt.
- Nem akarok zavarni, gond lenne, ha egy percre csatlakoznék? – Kérdezem, de mielőtt választ kapnék lépdelek oda Aikenhez sietősen, s át nyújtom az üvegcsét.
- Neked hoztam, azt hiszem, le van írva mire jó, és a mellékhatások. – Mondom megszeppenve. Rosszul érzem magam, hogy hallgatóztam, hiszen olyat hallottam, ami nem tetszett.
Valami nőcske van a dologban. Valaki, aki talán bajba keverheti majd Aikent. Nem lenne szerencsés, ha Drest megtudná, hogy él, hiába lépett be a céhbe.
Ha megfogja, én megállok, majd ha így lesz, szóra emelem a szám.
- Akkor én most megyek is, nem zavarok. – Mondom.

Ideje megtanulnia, hogy milyen a világ. Ezzel mélységesen egyetértettem. Valóban rosszul álltam Deedrához, újra és újra csak azt éreztettem vele, hogy nem való közénk, és, hogy mit sem tud az életről... miközben esélyt sem adtam neki, hogy egyáltalán változtasson ezen. Hibát követtem el, ám ha hagyja, hogy vele menjek Caldenbe, talán lesz lehetsőégem helyrehozni.
Elmerengve hallgattam Edellyn szavait, és bármennyire is próbáltam tagadni magamban őket, azt hiszem, igaza volt. Azért nekem is jó szemem volt kiszúrni, hogyan viselkedik egy ostoba szerelmes, na nem mintha elítélhetném érte. Én magam is voltam ilyen, és csináltam fiatalon legalább ekkora hülyeségeket. Sőt, még többre is hajlandó lettem volna. Az istenekre, milyen jó is, hogy másképp alakult! Keserűen elmosolyodtam.
- Időnk az lesz bőven - szóltam halkan. - Talán majd rendeződik ez a dolog, és rájön, milyen csúf tréfákat is tud űzni a szív, ha hagyjuk neki... Addig is, igyekszem nem megnehezíteni számára. Azt hiszem, tartozom iránta ennyi felelősséggel.
Megint hátrahajtottam a fejemet, kezdett egyre jobban hasogatni. Edellyn szavain merengtem, és a sajátjaimon. Talán idővel tényleg kiábrándul.

Nem mondom, kissé megnyugtatott, hogy nem kezdett el erősködni, vagy épp tovább hangoztatni saját igazát. Tekintetéből azt olvastam ki, megértette, és elfogadta, amit mondtam. Hogyisne tenné, hisz jól emlékszik még arra az alkalomra, amikor legutóbb valamiféle szerelmi viszonynak nevezhető afférba csöppentem. Ostoba voltam, és fiatal.
- Igyekszem tekintettel lenni rá - bólintottam beleegyezően. - Ha valóban közénk akar tartozni, talán taníthatok is neki ezt-azt... Hogy a céh hasznára legyen - mondtam. Igazából alap trükkökre, szélhámosságokra gondoltam, amiket kisstílű lopásoknál alkalmazunk. A bárói birtok kirablásánál nem fogja hasznát venni, de kezdetnek jó lesz. - Ja, és azt hiszem, szeretne megtanulni bánni a karddal is... Ha esetleg Lucas, vagy valamelyik testőröd foglalkozna vele a napokban kicsit, akkor lenne is mit gyakorolnunk a Caldenbe vezető utunk alatt... - mosolyodtam el. - Már ha szeretné, hogy vele tartsak - tettem hozzá halkan. Lehet kellene majd beszélgetnem egyet higgadtan Deedrával, majd ha már jobban érzem magam. Amúgy is szívesen vele tartanék, de ha már odamegyünk, be is szerezhetünk ezt-azt, aminek hasznát vehetjük a későbbiekben. A caldeni fegyverkovácsok a legjobbak.
Sokáig fog tartani, míg útrakész állapotba kerülök, átkozott egy szerencsétlen sérülés volt ez. Nem, mintha panaszkodhatnék, járhattam volna sokkal rosszabbul is, ha valami fontos szervet ér a szúrás, ám ez a kényszerpihenő is le fog lassítani egy időre. Mondjuk arra legalább jó, hogy kicsit meghúzzam magam. Ám nem tudom, Deedra mit akarhat Caldenben, és, hogy ez mennyire sürgős. Feltartani se kívánom, de nem mondom, megnyugtatna, ha nem egyedül utazgatna a nagyvilágban. Talán ez a kis konfliktusunk is elsimulhat, ha újra együtt kelünk útra... Csak mi van, ha tényleg úgy van, ahogy Lyn mondja? Akkor félő, hogy többet lát majd a cselekedeteimbe. Fenébe is ezekkel a szívügyekkel.
- Tényleg szerelmes belém? - kérdeztem habozva, kissé elhúzva a számat. Azt hiszem, kezdett tudatosulni bennem a történtek súlya.