Ebédlő

Tulveron Krónikái :: Arienthe-kúria

“They may fight with us, but they don't fight for us."

Érdeklődő arckifejezéssel veszem át a kibontott tekercset, amelyen a Nulport vonzáskörzetében nyugvó kúriát átszövő útvonalak kacskaringóznak határozott, kecses vonalakkal. A nyelvemet kidugva forgatom jobbra-balra a papírost, szakértőnek remélt ábrázattal méricskélve a firkálmányt, ami kétségkívül a hasznomra lesz.
- Ohh, gondot nem okozna, valóban – legyintek, mihelyt visszahelyeztem az asztalra a térképet. - Azonban ahhoz, hogy magas körökben művelhesse a bárd a tudományát, olyannak kell festeni, ki rátermett erre. S kit ne nyerne meg a tény, a választott zenésze nem pusztán a megfelelő hangok megénekléséhez, hanem mindemellett a hangszerhez is ért? Ráadásként ha szereti az ulront a zsebében tartani, kapóra jön egy… nos, kettő az egyben dalnok – mosolyodok el sokat sejtetően, bár a szavaim mögött ezúttal semmi kétértelmű nem búvik meg.
Azt illetően, hogy miféle népek a nemesek, csupán egyetértőn bólogatok, nem mellékelve a tényállást, hogy a velem szemben ülő kedves is ugyanezen tábort gyarapítja.
- Ebben én sem kételkedek, igaz, a személyét nem becsülném alá. Akadnak agyafúrt, megtévesztően ártalmatlannak ható nemesek is, kik a hiúság látszatában fürdőzve szippantanak magukba mindennemű információt – szusszanok fel „gondterhesen”. - Mennyire ismeri a mi bárónkat? Nyilván akad némi támpontja, drága Edellyn – billentem oldalra a fejemet kíváncsian, az ujjaimmal ezúttal a térkép szélét piszkálva. Amíg esetlegesen Marlowe jellemvonásait taglalja, zömével a tekercsen függesztem a pillantásomat, ám az utazás említésére határozottan felkapom a fejemet.
- Nos, nem bánkódom, noha magam is tervbe vettem egy kitekintőt a bájos mágus-szigetre. Nem mintha az informálódás kizárólagosan a forrás közelére korlátozódna, egészen meglepődne, milyen távlatokba képesek elérni a szóbeszédek – vonom meg az egyik szemöldökömet.

“They may fight with us, but they don't fight for us."

Vetek egy pillantást a szolgálóra, akit egyszerű legyintéssel utasított a kúria falai mögé, noha van egy olyan megérzésem, hogy nem az érzékeny füleinek óvása okán sürgette befelé. Mindenesetre hosszadalmasan nem akad lehetőségem eltöprengeni a formás hátsóval megáldott lányka távozásának indítékain, hisz meglehetős gyorsasággal tér a lényegre Edellyn.
Érdeklődően hallgatom, közben hol az ő méltóságteljes vonásokkal keretezett ábrázatát, hol pedig a kitartón kevergetett teám örvénylő felszínét mustrálva. Amennyiben nem szenvedett csorbát az értelmem, úgy arra engedek következtetni, hogy ennek a Maszkos úrnőnek vajmi egészen másra van szüksége abból a kincstárból, mint az egyszerű ulron, máskülönben nem volna szüksége egy puritán tolvajláshoz ekkora előkészületre, s olyan személyek bevonására, mint szerény jómagam, ki a mezei informátoroknál ezek szerint éles-látóbban végzi a mesterségét. Tele vagyok kérdésekkel, mindennek ellenére nem szólok közbe, igaz, a birtok úrnője nem is hagy igazán helyt bárminemű hozzátoldásnak.
A visszaérkező szolgálólányt pusztán a műsor kedvéért megkínálom egy sokat sejtető kacsintással, s csak aztán fordítom vissza a figyelmemet Edellynre, no meg a kezében forgatott tekercsre.
- Egyszerűnek hat a feladat. Látja, drága Edellyn, az istenek nyilvánvalón úgy húzogatták a sorsunk fonalát, hogy mi összetalálkozzunk. Amúgy is gyűjtök egy új lantra, miként a legutóbbit holmi vadállatokkal közösködő, útonálló banditák használták tüzelő anyagnak – sóhajtok fel teátrális éllel. - A jó báró is bizton örömmel veszi majd, ha dicső tetteit nem egy félkarú szerencsétlenségként fogom megénekelni a világnak – kacsintok a nőre, mielőtt az állammal a tekercsre böknék. - Reményem a papírosban szerepel néhány támpont, mit hízelgőnek találhat, ha felhoznák előtte – billentem oldalra a fejemet várakozón. A további kérdéseimet, meglátásaimat elraktározom későbbre, maradjunk egyelőre az üzlet stabilnak ható talaján.

“They may fight with us, but they don't fight for us."

Felhorkantok a magabiztos megjegyzésére, habár nincsenek kétségeim afelől, hogy ez így is lenne. Jól szituált kisasszonyka a maga végtelenül kifinomult, ám kellően lekezelő eleganciájával, amelyhez jó szerencsével még csinos pofi is társult. Melyik férfi ne akarná elnyerni a kegyét egy ilyen asszonynak? Ki ne óhajtana az ő szavaira ugrani, mikor olybá tűnik mindent a markában tart? Kérdés, valóban így van-e?
- Aki sohasem teszi fel a kérdést, miért van nappal világosság, miért esik az eső, miért alakult a világ úgy, amiként, az sohasem fogja megkapni a válaszait és gyarapítani tudását. Így akad ez a lélekkel is, ki nem edzi kérdéseivel, a fejlődésnek szab gátat. Legalábbis az Ylorei akadémián így szólt egy bölcs professzorom, a megboldogult Freulgol úr – magyarázom nyugodt, igaz, némiképp szórakozott mosollyal, ráérősen kevergetve az egyre kifejezettebb színt öltő teát. Többet nem is fűzök hozzá a megállapításához, ugyanis nem célom az igazamat mindenáron bizonygatni. Előnyösebb, ha maga alakítja ki a képét rólam s nem egy mesterkélt kompozíciót lát. Azt viszont el kell ismernem, a lényegre érzékkel tapintott a vélt indokaim kapcsán.
- Meg kéne fontolnia a versírást, kitűnő érzéke van hozzá, drága Edellyn – pillantok fel rá a mondandója végén. - S most már sokkal inkább megértjük egymást, noha fakopáncsnak még nem neveztek – mosolyodok el cinkosan, visszaegyenesedve ültömben, illetőleg felhagyva a gyűrűm piszkálásával. - Bizonyosan különleges megbízásról lehet szó, ha ilyen körültekintőn kerülné a feltűnést – teszem hozzá mintegy mellékesként, aztán némi töprengést követően drámai sóhajjal „jutok dűlőre” az elköteleződésemet illetőn.
- Kedvelem magát, Edellyn. A kétkedésemet még nem sikerült teljesen eloszlatnia, ám igazán el sem várom, máskülönben mi izgalom maradna? Kíváncsivá tett!

“They may fight with us, but they don't fight for us."

Játékos mosolyom kitartással bujkál a szám szegletében, míg Edellyn meglátásait hallgatom, főként, mert nevén meri nevezni a dolgokat. Habár különösebben ennek nem kellene meglepnie a meglehetősen lényegre törő felajánlásának tükrében Ethuil ünnepén.
- A lényegünk azért nem mindig állandó, még ha szeretjük is ezt gondolni. Legalábbis nekem ez a meglátásom – állapítom meg békés, elmélázott hangnemben, mialatt átvéve tőle a forró vizes kancsót, magam is megtöltöm a csészémet. - Elvégre bizton veszem, hogy kegyed is szívesen idomul az évszakokhoz és az öltözékéhez, amennyiben a parfümjét kell megválasztania – pillantok fel rá mosolygós szemekkel, türelmesen várva, amíg kiszolgálja magát az ezüst szelencéből. Csak aztán nyúlok a málnás füvek felé a saját kanalammal.
- Persze nem tévedett a vállalkozó szellememmel, itt sem volnék máskülönben. Ám ehhez az üde, friss szellőhöz, az orgona mézédes illatához és a finom, kellemes társasághoz inkább illenek a lágyabb ízek. A költő lelkemnek legalábbis ez hoz megnyugvást – húzom a számat szélesebb vigyorra, belemerve a könnyedebb keveréket a csészémbe, majd amíg megízesíti a végtelenül egyszerű vizet, kényelmesen hátradőlök a pavilont körülölelő, párnázott támlának. Jobb kezemet az asztalon pihentetem meg, ráérősen játszadozva a gyűrűsujjamon pihenő, jellegtelen s semmitmondó ékszerrel.
- Tudja még mi illik egy ilyen varázslatos délutánhoz? - billentem oldalra a fejemet leheletnyire. - Egy történet. Meséljen hát kérem, miként esett meg, hogy a megannyi Nulporti, rátermett gazfickó helyett, kik vélhetően fél karukat is odaadnák, hogy a szoknyája elé borulva szolgálhassák bármilyen ügyét, éppen engem tart megfelelőnek erre a… nos, megbízásra? - puhatolózok, érdeklődőn kutatva a nő bájos ábrázatát. Amennyiben az emlékezetem nem csal, akadt már erről szó az ünnepség forgatagában, ám bárki hasába lyukat beszélő informátort bizonyosan másutt is talált volna.

“They may fight with us, but they don't fight for us."

A momentum, amiként finoman a vállamhoz érve ízlésesen bemutatja számomra a választékot Edellyn, óhatatlan, régmúltba nyúló emléket idéz bennem. Az Oz'herith-i mesterem szigorú, kérlelhetetlen ábrázatát, az odakint megállás nélkül szakadó hó vibráló fehérségével meghintett szobát, és a közepén helyet foglaló asztalt, melyen két, különböző zakó foglalt helyet. „Te vagy Rilrion Eadun Ferdpegrim.” Kitűnő élénkséggel zendül az elmémben a tanítóm mély orgánuma. „Melyiket választanád? Azt, amelyik a te kényednek megfelel, vagy amelyik az alteregódról suttog csöndes információkat? A kényszereink határoznak meg minket, fiam, a döntést mégis, mindig helyesen kell meghozni.”
Ki hitte volna, hogy valaha teafüveket szimatolva fogok efféle magaslatokon töprengeni, azonban a tudatosság mélyen belém ivódott. Kérdés mindössze, mit lenne ildomos választanom?
Végül mély szusszanással, tanácstalanul csüccsenek le mellé a puha, drága párnákra, hol az egyik szelencével, hol a másikkal szemezve.
- Mindkettő rendkívül izgalmas választásnak tűnik, főként egy olyan egyszerű bárd számára, mint én vagyok. Edellyn kisasszony, Ön a szakértő, melyiket tudná inkább elképzelni hozzám? - pillogok rá várakozón, ezúttal gyengéd mosolyt dédelgetve az ábrázatomon. Megvannak a lényemből fakadó preferenciáim, az arany csillogása vonzóbb bármely ezüsténél, és a merészség cseppet sem távol álló fogalom tőlem – noha ennek dacára a gyámoltalanabb összeállításra esne a választásom –, ám ez a döntés ne szóljon rólam. Szóljon inkább arról, miként ítél meg engem a nagyhatalmú fehérnép.

“They may fight with us, but they don't fight for us."

Jóleső frissességgel tölti el a lényemet a szirmokat bontó virágok mézédes illata, főként az orgonáé, mely játékos fürtökben ívelődik a fejünk fölé, egészen bámulatos kontrasztot idézve a maga elegáns lilájával a zöldellő háttérben. Egy röpke momentumra tán még a mélyre száműzött aggodalmaimról is megfeledkezek az impozáns látvány oltárán, s még csak okolhatni sem tudhat senki, elvégre Edellyn és a gondosan ékesített pavilonja, akárha egy tündérmeséből léptek volna elő. Ám ebben a mesében nem akad semmi tündéri, hacsak nem hiszünk a szóbeszédeknek s fogadjuk el, a mitikus teremtmények legfeljebb a küllemükben sugároznak kedvességet, egyébként megátalkodott gonosztevők.
- Igazabbat nem is szólhatott volna, kedvesem – mosolyodok el sejtelmesen, ugyanis bizton veszem, nem kimondottan a kúriájával vívott nehézségeire célozgatott az utóbbi megszólalásával. Bővebben ennek dacára nem kommentálom, ellenben érdeklődőn fordítom a tekintetemet a legyintésének irányába, hallgatván további meglátásait.
Hát, ennyit a komoly mélységek elkerüléséről.
- Az utóbbi időben egyre többen, ahogyan hallottam – horkantok fel, felidézve a gondolataim között a hegyesfülű Ezüstkét, aki olyannyira áhítozik az illúzió iránt, ami sohasem lehet igazán a miénk. - Noha úgy vélem, akad bőven, aki ódzkodik tőle. Elvégre a szabadság bizonytalan és kiszámíthatatlan jelenség is egyben – jegyzem meg, mielőtt egy szusszanással visszavezetném a pillantásomat a gondosan megterített asztalkára.
- Nos, mint azt meg is írtam, igazán semmi értésem nincs a teafüvekhez, azonban megtisztelne, drága Edellyn, ha bevezetne szakértelmével a rejtelmeikbe – mosolyodok el újfent, nem átallva belecsempészni egy kis pajkosságot is a szám görbületébe.