Fanyar mosollyal nyugtáztam, hogy végre bevallotta a dolgot. Ideje volt, arról nem is beszélve, hogy mennyire látható. Neki is jobb, ha beszél róla, mintsem elönti őt és magába roskad tőle. Sikerült végre lehámozni az utolsó kis cafat héjat is, így diadalittasan bújtam vissza nyakig a víz alá, miközben a két kezem afelett tartottam, hogy a mini narancsot darabjaira tépkedhessem. Csendesen, a fejemet tömve hallgattam a lány szavait. - A szerelmet sosem láttam gyengeségnek – feleltem Deedrának, miközben az utolsó gerezdet is betoltam a számba. - Elvégre, ha megtalálod a megfelelő embert, az a lehető legjobbat hozza majd ki belőled, tehát erősebbé tesz. De lehet csak én gondolom így. Visszafordultam a tálhoz valami újabb nassolnivaló után kutatva. A szőlőszemek és a sajtok közé apró extrudált kölesgolyók voltak elszórva, amikből felkaptam egy marékkal, s miközben arcomat újra Deedra felé fordítottam, bekaptam egyet. - Ha ez így van – kezdtem bele a válaszomban, miután a lány elmesélte, hogy ő csak ilyen férfiakkal találkozott eddig életében -, akkor nem hiszem, hogy én megszülethettem volna. Édesanyámat nem olyan nőnek ismerem, aki hagyná, hogy rosszul bánjanak vele a férfiak, így apám se lehetett olyan. Tenyeremmel, amelyikben épp nem a kölesgolyók voltak, a vizet kihasználva játszadoztam. A bőrömet éppenhogy csak ráemeltem a víz felszínére, amitől kellemesen simogató érzés fogta el a kezemet. Aztán kiemeltem, megvártam míg kellőképpen megszárad, majd újra visszatettem a vízre. - Én? – nevettem fel kínomban. – Hát nálam se lesz egyhamar menyegző, az is biztos – nevetésemet, egy halvány mosolyra szorítottam vissza. – De hát, ki tudja. Talán majd most. Rájöttem, hogy nem valami finomak ezek a golyók, így újra kiemelkedtem a vízből, hogy visszarakjam a tálcára a megmaradtakat. Miközben újra a tálon matattam, szemben velem a fal tövében, valami elsiklott. Abban a pillanatban ráfókuszált a tekintetem, én pedig ijedtem felsikkantottam, és hátrább gázoltam a vízben. - Valami elmászott ott – suttogtam, és éreztem, hogy még ebben a meleg vízben is végigfutott rajtam a hideg. – Úgy nézett ki, mint egy pók, de innen messziről olyan malac teste volt – fordultam óvatosan Deedra felé. – Te láttál már ilyen lényt? Ilyen… pókmalacot?
Görcsberándult gyomorral hallgattam Edellyn szavait, arcomon azonban ugyanaz a leolvashatatlan, hamiskás félmosoly ült, mint eddig. A szemébe néztem, megcsóváltam a fejem. Nem hisz nekem. Hát persze, miért is hinne egy üldözésimániás, részeges tolvajnak, aki egy szinte ismeretlen lány álmaira alapozza feltevéseit. Minden bizonnyal bármi más esetben én is kiröhögném magamat. Azt várja tőlem, hogy csak előre nézzek, miközben a múltam lezáratlanul kísért engem, és egyre csak azt érzem, hogy a nyomomban van. Vagy így, vagy úgy, de pontot kell tenni ennek az ügynek a végére, és lehetőleg még a rablás előtt. Bár először válaszra nyitottam a számat, nem mondtam végül semmit. Hátráltam két lépést, ezzel lerázva a vállamról a kezét. Ha nem hajlandó segíteni, akkor magam fogok utánajárni a történteknek. Ha a tolvajlástól és a városőrökkel való kergetőzéstől el is szoktam, azért Nulportot még jól ismerem, tudom, hová érdemes menni, ha pletykákat akar hallani az ember. - Semmi ostobaságot - helyeseltem. - Most viszont azt hiszem, nyugovóra térek. Jó éjt Edellyn. Azzal sarkon fordultam és a lépcső felé indultam, a szobám irányába. Noha jól esett volna egy forró fürdő előtte, semmi kedvem nem volt folytatni ezt a bájcsevegést, mialatt arra kell várnom, hogy a lányok végezzenek.
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
ómagam kevésbé voltam az alkohol befolyása alatt, mint Aiken, akibe úgy tetszett különös bátorságot öntött az ital. Miután újra töltötte magának a kupáját, az asztal másik sarkába emeltem a kancsót, ami már így is kishíján üres volt. Egy látomás? Erre már élénkebb figyelemmel fordultam felé. Az istenek nem szokták csak úgy osztogatni ezt a kegyet. Enyhén összeráncoltam a homlokom a történet hallatán. Ki ez a fruska? - Egy olyan ember álmaira - hangsúlyoztam ki a szót - sose a legbölcsebb alapozni, akit most ismertél meg. Van, hogy az álmok nem többek, csak álmok. Kevés olyan van, aki jövendölni képes. Elszántan beszélt, úgy, mint aki tényleg elhitte amit a lány mondott neki. A barátom volt, a legeslegrégebbi, és a kevés közül egy. El kellett volna mondanom neki az igazat, mégsem tettem. Hazudtam. Nem... Inkább csak megkíméltem. Legalábbis ezzel nyugtattam magam. Helyesen cselekedtem. Ostbaság lett volna, ha hagyom, egymaga szálljon szembe Dresttel. Ott ültem Aikennel szemben, és azon kaptam magam, hogy megkérdőjeleztem a saját döntésem, amit máskülönben nem szokásom. Követtem a tekintetemmel, ahogy felállt az asztaltól, felálltam én is. A vállára tettem a kezem. - Megértem, Aiken - feleltem akkor valóban együttérzően. Hiszen magunk voltunk, ám a pillanatnyi lágyság hamar eltűnt a hangomból. - Nehéz úgy előre nézni, ha tudod, mögötted az út egyenletlen. Ám remélem, semmi ostobaságot nem forgatsz a fejedben.
Helyeslően bólintottam Edellyn ötletére. Hát holnap este hozzákezdünk a tervezéshez. Kíváncsi vagyok, kiket sikerült összeszednie, elvégre egy efféle munkához hozzáértő tolvajokra van szükség. Csak remélni merem, hogy a küldetés sikere nem egyedül rajtam fog állni vagy bukni. Noha az alaprajzot és a hozzá tartozó információkat látva az agyam csaknem egyből ráállt a feladatra, ez még nem jelenti azt, hogy a terepen is képes leszek bizonyítani. Újra eszembe jutott a caldeni baklövés, és összerezzentem. Ez nem történhet meg mégegyszer. Edellyn átható tekintetét figyeltem, miközben Drestet említettem. Noha arca teljesen rezzenéstelen és érzelemmentes maradt a név hallatán, mégis éreztem rajta valamiféle apró zavart, amit lénye legmélyére próbált elrejteni... Válaszát hallva sokkal jobban szíven ütött a csalódottság, mint azt vártam. Ha tényleg történt volna valami Dresttel, arról ő bizonyára az elsők között hallott volna. Semmi oka nem lenne titkolózni előttem. Talán mégis csak egy ostobaság az egész. Soha senkinek nem sikerült tengeren legyőznie a Fekete Démont, még túlerőben sem. Saját szememmel láttam, ahogy egyedül küldött a hullámsír mélyére egyszerre két hadihajót is. Én magam is ott voltam, sőt, én adtam ki a tűzparancsot. Nincs az a káoszverte hajó a hét tengeren, aki felülkerekedhetne rajta... Thora álma azonban újra és újra elbizonytalanított. Kell, hogy legyen valami értelme mindennek... Nem lehetett egy egyszerű álom. Zavartan töltöttem újra a kupámat, majd nagyot kortyoltam a boromba és hátradőltem. Talán kezd kicsit sok lenni mára az alkoholból, azonban ez máshogy most nem menne. Edellyn őrültnek fog nézni. - Néhány napja Thorának volt egy álma - szólaltam meg hosszabb kellemetlen hallgatás után. - Azaz, inkább nevezném látomásnak, mintsem puszta álomnak. A Fekete Démont látta benne, egy vesztes ütközet után, a kapitányát pedig... holtan - magam is összerezzentem, ahogy kimondtam. - Bár zavaros volt az egész amit látott, és javarészt szimbolikus, ahogy részletezte, egyértelmű volt számomra, hogy arról a hajóról álmodott. Kétség sem fér hozzá - újabb szünetet tartottam, ittam a boromból. Edellyn tekintetébe révedve próbáltam rájönni, teljesen bolondnak tart-e, amiért hitelt adok egy ismeretlen lány képzelgéseinek. Edellynnek van némi jártassága a mágiában, talán hallhatott efféle álommágiáról, vagy nem is tudom... - Edellyn, utána kell járnom, hogy van-e bármi valóságalapja ennek az egésznek - toltam hátra a székemet és felálltam. Ahhoz képest, hogy mennyi bor volt már bennem, meglepően jól ment. - Azt mondtad, csak a feladatunkra koncentrálhatok. Ahhoz viszont meg kell bizonyosodnom arról, hogy mi történt Dresttel. Van, amit végleg le kell zárnom, hogy továbbléphessek.
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
ürelmesen megvártam, amíg átvizsgálja a papírosokat. Büszke voltam a bárdom munkájára, részletes volt és maradéktalan. Remélem még egyszer találkozunk majd, kár lenne ilyen jó embert csak úgy elengedni. Aikenen láttam, ahogy megpróbálja összeszedni magát, bódult állapota ellenére kihallottam hangjából azt a régi gyakorlatiasságot, amit megszoktam, és amit ez a munka is megkívánt. - Úgy bizony, tökéletesen - bólintottam én is, és hátradőltem a székemben, és összehajtogattam a papírokat. Zsebre tettem őket, fél kezemmel pedig a karfán vertem halk ütemet. - Igen, már érne egy személyes találkozó. Mind kíváló emberek, ám ideje csapatként gondolkodniuk, nem egyenként. Szabaddá teszem a holnap estémet - hagytam meg. - Ilyen információkkal a birtokunkban vétek lenne tovább halogatni. Hallgatás ült közénk, rövid csend, amit én Aiken vonásainak tanulmányozásával töltöttem. Ám egy igen súlyos kérdés törte darabokra a némaság üveglapját. Norvin Drest neve azóta is fel-fel csendült a fülemben éjszakánként, amikor a szél a tenger felől fújt. Úgy tetszett, mintha az az átokette kalóz még a hullámsírból is kísértene. Emlékszem még arra az éjszakára, amikor a kúria erkélyéről figyeltem, ahogy a jelzés nélküli hajóim vitorlát bonatanak. Azon a hajnalon vörösek lettek a fekete vitorlák. Ugyan próbáltam minden vonásom kontrolállni, ujjaim kopogásának ütemében mégis hiba csúszott. Mint amikor rossz húrt pengetsz a lanton. Árnyalatnyi félrelépés, avatott füllnek mégis árulkodó avatatlan észre se veszi. Korrigáltam, és lassan, természetesen ölembe engedtem a kezeim. - Sajnálom, hogy Drest árnyékát nem tudod magad mögött hagyni - feleltem, enyhén a fejemet ingatva. - Nulportba érkeztek, azután nem sokkal, hogy ti elmentetek - emlékeztem vissza. - Felvették a szokásos készleteket, fizettek, majd pár nappal később ismét vitorlát bontottak. Eddig valóban nem hazudtam, hiszen a legénység valóban így cselekedett, még a számlájuk is meg volt a Kalmárban. - Azóta nem láttam se Drestet, se a Démont a kikötőben - fejeztem be. - Aiken, jól tudod, hogy Drest nem árthat neked, amíg a Maszkos védelmét élvezed. Tulajdonképpen ezzel sem hazudtam. Hiszen se Drest, se a Démon nem érkezett vissza a kikötőbe.
Edellyn jól értett hozzá, hogy nyájas mosolya mögé rejtse minden érzelmét, én azonban túl jól ismertem már őt. Arcának minden apró rezdüléséből tudtam olvasni, és jól láttam rajta, milyen gondolatok kavaroghatnak a fejében vallomásomat követően. - Ha még csak a tenger - morgolódtam - Inkább az a káoszverte porfészek, amit Evirannak hívnak. Próbáltam kibúvót keresni, de mégis kit akarnék becsapni? Persze, önkéntes számüzetésem jócskán hozzájárult ahhoz, hogy elszokjak az ilyesfajta munkától, de nem csak erről volt szó. Képes voltam meglépni Drest emberétől, aztán sebesülten betörni a Kalmárba, és észrevétlenül távozni... Ostobaság a kihagyásra fogni, hisz én magam sem hiszem el. Tehát bármi miatt is hibáztál, az nem ismétlődhet meg. Összerezzentem, Lyn szavai rögtön visszarántottak a valóságba, mielőtt túlságosan is elmélázhattam volna. Hogy elhúzzam kicsit a feszült csöndet, a poharamért nyúltam, nagyot kortyoltam a borba, miközben futva az ajtó felé pillantottam. Mintha csak attól tartanék, hogy Deedra még hallótávolságon belül van. Mégis mi a fészkes fenéért? Tényleg ő lenne rám ilyen hatással? Ezért hibáztam volna ekkorát? Ő jól végezte a dolgát Caldenben, követte a tervemet. Az én ostobaságomon múlott... Megráztam a fejem... Lynnek igaza van, nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyire szétszórt legyek. Összpontosítanom kell. Aztán elővett néhány gondosan összehajtott iratot, majd elém rakta az asztalra. Közelebb csúsztattam magamhoz, aztán kihajtottam őket... Egy részük térkép volt, a bárói birtokhoz. A leírás pedig kiegészítő információkat tartalmazott. - Lenyűgöző... - csúszott ki a számon. Az a félnótás bárd alaposabb és profibb, mint elsőre látszott, hát tényleg megszerezte a kívánt információkat, sőt, még térképet is. Egy hatalmas lehetőség hullott ezzel az ölünkbe, amit hiba lenne nem kihasználni. Ezzel a tudással a birtokunkban véghezvihetjük a rablást, megcsinálhatjuk a lehetetlent. Ahogy a jegyzeteket bújtam, olyan józan céltudatosság ragadott magával, amilyet csak a bor mámora adhat, fejben már neki is láttam tervezni. Egymás mellé helyeztem a térképeket, elemezni kezdtem a szobák elrendezését, optimális útvonalakat keresve. - Holnap hívjuk össze azokat, akik részt vesznek a küldetésben. Mielőbb neki kell látnunk a tervezésnek - lehúztam a maradék boromat, majd félretoltam az asztalon az üres kupát. - Ehhez viszont mindannyiunk szakértelmére szükség lesz. Tökéletesen kell mennie mindennek - mosolyodtam el. Felpillantottam, Edellyn reakcióját figyelve. Csak remélni mertem, hogy elégedett lesz velem, nem szeretnék újra csalódást okozni. Ahogy mégegyszer átfutottam a térképet és a jegyzeteket, nagyrészüket memorizáltam is, persze nem az egészet, ahhoz ennél több időre és kevesebb borra volna szükségem. Újra összehajtottam a papírokat, visszacsúsztattam Edellyn elé, majd kihúztam magam. Haboztam föltenni a kérdést, ami azóta foglalkoztatott, mióta Nulport falait megláttuk a távolból. Jól tudtam, hogy ha valaki, Edellyn biztosan tisztában van mindennel, ami a városban történik. Azonban tudnom kell, anélkül képtelen lennék teljes odafigyeléssel munkába lendülni. - Edellyn - szóltam hosszabb hallgatás után. - Hallottál az utóbbi időben bármit is Drestről? Sokatmondó pillantást vetettem rá, noha legbelül elég ostobának éreztem magam, mégha az ital hatása ezt nem is engedte kimutatni. Bármikor máskor saját magamat röhögtem volna körbe, ha egy ismeretlen lány furcsa álmait komolyan vettem volna, azonban nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy Norvin Drestről volt szó. Ha bármi esély van rá, hogy mindaz, amit Thora látott igaz, az gyökeresen megváltoztatna mindent.
Deedra Gindrian and Edellyn Arienthe Kedvelték
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
lmosolyodtam kínomban. - Sajnálom. – Válaszolom neki, majd hallgatom csilingelő finom nevetését. Ahogyan ismét megszólal, még jobban nevetek majd a számhoz kapok. - Sajnálom. – Nézek rá bánatosan, és ismétlem magam megint. Nem volt vicces, de újra gondolva már nagyon is. A hajam már megmostam, magamat is így már csak élveztem a meleg vizet, és az illatokat, amik teljesen ellazítottak. Azért nem mondom elegendő kosz jött le rólunk, mit ne mondjak. Kicsit komolyabb lesz az arcom, miért beszélünk ilyenről? Nyeltem egyet, és ismét innom kell, én is megtámaszkodom, ahogyan ő. - Legalább te észreveszed akkor, ő nem. – Ejtek egy cinikus felnevetést, és mosolyt. - Igazad van, de nem szeretem, ha mások tudják a gyenge pontjaim. Aiken nem vesz észre semmit, és nem is akar semmit. Bár meglepődtem, hiszen tudjuk milyen az élete, és egyszer sem közeledett. – Vonom meg a vállam. - Ő talán olyan férfi, akinek a nők nem fontosak, nem tudom. Érdekes, én mindig ezt láttam csak a férfiakban. – Mondom, kicsit össze vissza beszélek, de remélem megérti. Minden férfin eddig azt tapasztaltam, hogy vágynak a női testekre, ha nem is tőlem, de mellettem a mulatókban, az úton, mint a női vágyakat űzte. - Hát.. igen már beszélt erről nekem. – Veszek egy mély levegőt. - Ez ilyen. – Vonom meg a vállam. - Na, és te veled ilyen téren? – Kérdezem.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
- Érdekes – mondtam, miközben a víz lágy ringását figyeltem. Kellemes, gyógynövény illat áradt fel a felszínéről. – Nem tűnt olyan sok kérdésnek. A folyamatos méregetése annál kínosabb volt – nevettem fel halkan, és óvatosan hátra hajoltam egészen addig, míg a hajam is elmerült teljesen a vízben. Amint visszaemelkedtem, újra kihajoltam a medence szélére, hogy elvegyem a szappant, amit most a hajam tövébe igyekeztem beledörzsölni. – Mint láthattad, én pedig majdnem sikeresen megfulladtam előtte. Kiöblítettem a fejemről a habot néhány határozott hátra lendüléssel, s miután minden szappanmaradékot lemostam magamról, a fürdő szélén felsorakoztatott tálcákra fordítottam a figyelmemet. Nekitámaszkodtam a medence szélének, a kezembe csúsztattam egy borral teli poharat. Mereven a lányt néztem. Lehet, hogy naiv vagyok, és igen, tudom magamról, hogy az vagyok, különben most nem lennék itt, de nekem is van szemem. Az ilyenek meg főképp ráviszik az ember figyelmét. - Most lehet, hogy ezt mondod nekem – egyik karomat a mellem elé fontam, míg a másikban megtámasztottam néhány ujjammal a talpas poharat és ide oda dülönggetve játszottam vele. – De akárhányszor feléd néztem nem csak idefele menet, de már az ebédlőben is, ha nem koncentrálsz, rögtön őt nézed. Bármit tesz, csinál, mond, te árgus pillantásokkal csak őt figyeled. Beleittam a borba, és visszahelyeztem a medence szélére. Csilingelve ért földet az alja, én pedig a mellette lévő tálcáról leemeltem egy apró, narancsnak tűnő gyümölcsöt. Háttal álltam a lánynak, a tálcára hámozni kezdtem a héját. - Egyszer már hazudtál nekem, és annak az lett a vége, hogy itt vagyunk. Legalább abba ne tedd, ami teljesen látható és érthető – felé fordítottam a tekintetemet. A mini narancs héja meglehetősen keményen rá volt cuppanva a húsára, lassan belefájdult az ujjam az erőszakos hámozásba. - Meg merném kockáztatni, hogy maga Edellyn is átlátja a dolgot.
lfordítta a fejét, ami igazán kedves volt tőle, és sokkal könnyebbé tette azt a bizonyos törököző leejtést. Kicsit borospohárral való játszás, inkább később arra ösztönzött, hogy igyak, egy kissé ezt a kellemetlen helyzetet oldjam. Jobban voltam az evés után, a maradék bort már felszívta az étel, így újra kezdhettem az ivászatot. Lassan hozzá kell szoknom, hogy Nulportban, és a világ többi részén is úgy élet túl, ha vedelsz. Mindenki megtartotta a maga területét, és a zavaros víz is, mintha csak a barátunk lett volna, ott takart ahol kellett. Elemeltem egy számomra megfelelő illatú szappant és mosakodni kezdtem, ahogyan tudtam. Lebuktam a víz alá, a hajam immár csurom víz volt. Nem tudom megszokni, és nem is nagyon tudná, vagy akarnám ezt az életet. - Tovább faggatna. - Nevetek fel, majd a pohárért nyúlok, és kortyolok, és visszateszem, majd hajam kezdem el mosni. - Velem nem volt ennyire, hogy is mondja faggatózó. Engem inkább érdektelenül kezeltek. Pedig én estem keltem a cipőmbe, és majdnem elájultam a főzömben. – Mesélem. - Ja, és leestettem a csodás evőeszközöket. – Mondom. - Bár itt. – Nézek körbe. - Itt is faggatott egy kicsit, de talán te jobban érdekled. Talán azt hiszi Aiken nőket toboroz, és együtt hál velük, vagy nem tudom. – Nevetek fel, majd ezek után tér ő is a férfire. - Én? – Pillantok bele szemébe kérdően. Hogy érti, hogy ő rám? A merő érdektelenség? Akkor nem csak én látom, ám magam is inkább arra próbálom rá venni, hogy kevésbé érdekeljen, de napról napra csak a kék szempárra vágyom. Ez még nem szerelem, és nem is akarom, hogy az legyen. Vagy még csak nem tudom mi az. - Badarság, nem nézek sehogy, ő csak eszköz volt. – Vonom meg a vállam, és zavaromba újra kortyolok. - Eszköz, Eviran elhagyásához. – Mondom, bár nem tudom, mennyire lehetek meggyőző.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Próbáltam a lehető legkönnyedebbre venni a szituációt, ami most köztük zajlott. Nem volt valami nyugtató ez az egész, de még mindig jobb, mintha egy tényleges idegen férfi előtt kellett volna levetkőzni. Direkt elfordítottam a fejem mielőtt ledobta volna ő is a törölközőjét. Igyekeztem megsegíteni, ahol csak tudtam őt. Megvártam, míg őt is teljesen ellepte a víz, csak azután fordítottam vissza a tekintetem rá. Deedra elvette tőlem a borospoharat. Láttam rajta, hogy még mindig feszélyezve érzi magát tőlem. Legszívesebben én is különváltam volna tőle, hogy mindenki a saját szférájában és idejében fürödhessen meg, de sajnos nem így történt, én pedig igyekeztem a lehető legjobban alkalmazkodni a helyzethez. Hátrébb úsztam tőle, hogy megtarthassa a magán területét, jelenleg ennyit tudtam tenni az érdekében. Időközben felbukkant egy szolgáló egy tálcával a kezében, rajta fürdőszerekkel. Halkan, mosolyogva megköszöntem neki, amiért idehozta nekünk, és amint letette a medence szélére, kiemelkedtem a vízből, és miután beledörzsöltem a szappant, elmartam egy szivacsot. Ahogy visszamélyültem a melegbe, lassú mozdulatokkal nekiláttam lekaparni magamról az út porát, és a megannyi eltelt idő gyötrelmeit. - Igen, bizonyára már csak ő hiányzik innen – a karomat bámultam mosolyogva, miközben dörzsöltem a bőrömet. Próbáltam poénkodni, kisebb-nagyobb sikerrel, de úgy tűnt, ez az a szituáció, ahol nem nagyon lehetséges. Az ilyen csendes, nyugodt beszélgetések sokkal nagyobb témákat szoktak feszítgetni, úgyhogy nem köntörfalaztam tovább. – Vagy éppen Aiken – felpillantottam a kezemről, egyenesen a lány tekintetét keresve. – Látom, ahogy nézel rá, és sajnos, azt is, ahogy ő reád – húztam félre a számat kissé. Ez a lány többet érdemelt, mint egy viszonzatlan szerelem.
öltöttem magamnak még egy kupa bort, amíg vártam, hogy Aiken belekezdjen. A két lány remekül meg lesz a fürdőben, én pedig Aiken felé fordultam. Kijött a gyakorlatból. Ennél a résznél halványan megrezzent az arcom. Aiken, akit az utca nevelt, és a lopás a vérében van, kijött a gyakorlatból? Viccelnek velem az égiek? Rövid ideig hallgattam, a férfi arcát vizslattam, a szemeim kissé összehúzódtak. Nem az évek és nem is a gyakorlat hiánya van itt a háttérben, én sokkal inkább a világ ősi mozgatórugójára tippeltem volna: a nőre. Hiszen ez volt az első hosszabb útjuk Deedrával. Ám ezt nem mondtam ki hangosan. Gyakorlatisabb embernek ismertem őt annál, minthogy ilyesmi befolyásolhatná a munkájában. - Hát ez... Pazar - sóhajtottam fel, és beleittam a boromba. - Túl sok időt töltöttél azon az átkozott hajón, és a tenger kimosta belőled a maradék ravaszságot. - reagáltam a szokásos negédeséggel. - Valahogy sejtettem, hogy a lány sem csak úgy került hozzátok. Úgy fogalmaznék; bemelegítésnek jó volt. Enyhén előre dőltem a székemen, és egyenesen a férfi szemébe néztem. - Ám a vér nem válik vízzé - hangsúlyoztam ki minden szót. Hiszen gyerekkora óta ismertem, és egészen biztos voltam benne, ha valamiben, hát a lopásban és a seftelésben keresve se találnék nála jobbat. - Szóval szedd össze magad, hiszen nagyobb dolgok várnak, mint Calden - emlékeztettem. - Ugyanis itt nem alapozhatunk a szerencsére, és valószínűleg nem lesz ott egy fruska se, aki segíthetne. Szükség van rád, a fejedre, az ügyességedre és a jelenlétedre, mindenestől. Tehát bármi miatt is hibáztál, az nem ismétlődhet meg - halkan sóhajtva álltam fel a székből, és még egyszer ellenőriztem az ajtókat. Benéztem a konyhába, ki a folyósra, nem-e hallgatózik valaki. Magunk voltunk. Visszasétáltam az asztalhoz, és megálltam Aiken széke mögött. - Amíg ti Caldenben rontottátok a levegőt, én teáztam és hajókáztam a csodás bárddal - szoknyám zsebéből gondosan összehajtogatott papírosokat vettem ki, és raktam őket a férfi elé. - És a csodás bárd roppant jól végezte a munkáját. Ellépve mögülle, visszaültem az asztalfőre. Én már áttanulmányoztam az alaprajzokat és az útmutatókat.
Miután Deedra és Thora a fürdő felé indultak, futólag utánuk pillantottam. Akaratlanul is elmosolyodtam, hisz minden más helyzetben jó lett volna eljátszani a gondolattal, most azonban nem ennek volt itt az ideje. A röpke pillanatot követően azonnal vissza is szállt rám komolyságom, ahogy visszafordultam Edellynhez. Vártam még néhány pillanatot, míg már azt feltételeztem, hogy kellően eltávolodtak az ebédlőtől, majd nagyot sóhajtva kihúztam magam, és egyenesen Lyn szemébe néztem. - Caldenben koránt sem ment minden olyan könnyen, mint terveztem - mondtam halkan. - Nehéz beismerni, de kijöttem a gyakrolatból. Jobb, ha ezt most elmondom - rövid szünetet tartottam, figyeltem Edellyn reakcióját. - Csupán a szerencsénknek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk... És persze Thorának - intettem a fejemmel magam mögé. - Csúnyán belerángattuk a magunk dolgába, nem nagyon volt más választása, mint velünk tartani. De legalább ismert egy rejtett csempészútvonalat ki a városból. Már az elején eldöntöttem, hogy őszinte leszek, nem fogok köntörfalazni. Na nem, mintha amúgy volna erre lehetőségem. Persze, mindig is a megtévesztés mestere voltam, könnyedén hazudtam bárkinek a szemébe, mint a vízfolyás, de Edellyn annak a három embernek az egyike volt, akik mindig is átláttak rajtam. Ha akartam, se tudtam volna elhallgatni előle a kudarcomat.
Deedra Gindrian Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
