Elgondolkodva hallgattam, ahogy Ronan a fesztiválról mesél, amiért Ylore-ba érkezett… vagy érkeztek. Egy kicsit arra emlékeztett az egész, amikor Nulportba érkeztem és máris két olyan ünnepségre sétáltam be, amiből másnap fájdalmak között ébredtem. Bár a második egészen kellemes volt, Rilrion végig simított a karomon az est végével és szépségesen formált elf szavakkal szólított meg. Persze, ivott vagy csak megsajnált, amiért olyan rajongással néztem rá, mégis jól esett visszagondolni arra fél pillanatra. Néha-néha persze eszembe jutott, hogy ott szalasztottam meg az egyetlen lehetőséget, amivel közelebb kerülhettem volna hozzá. – És merre haladnátok tovább innen… már ha a tél nem állja utatokat? – kérdeztem őszintén irigykedve. Én is vágytam rá, hogy többet ismerjek meg a világból, hogy elmélyüljek a megismerésben. Egy részem ettől válta a bölcsességet, amit nem birtokoltam, hiába volt népem sajátja. Másrészem viszont nagyon is érdeklődött hol lesz Rilrion. Igen, érdekelt… mert úgy tudtam, merre ne forduljak meg, hogy ne zavarjon meg újra a látványa… a látványa. Elpirultam a puszta gondolattól és az sem segített, hogy mély levegőért kaptam. – Tetszem neki? – Fakadt ki belőlem, bár még bőven Rilrion miatt voltam zavarban, mégis úgy tűnt, mintha a lovagról szőt szövegelés miatt lennék pirult. A fogadóra próbáltam koncentrálni, ahogy megérkeztük, bár elég nehéz volt, miután a szívem őrülten kalapált. Mély levegőt vettem, hátha megnyugszom. Szerencsére a fogadó tulajdonosának látványa elég volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet. Nem azért, mert valami kegyetlen hárpiának tűnt, hanem mert még mindig kellemetlenül szerencsétlen voltam nőtársaságban. – Jó… napot… – dünnyögtem gyerekesen és közelebb léptem Ronanhez, hogy úgy tegyek, mintha minden rendben lenne. A halkabb megjegyzést is hallottam persze a „pókmalacról,” egyértelműen tudva, kire szól a célzás. Megköszörültem a torkomat, de csak azért, hogy ne menjen el a hangom, ha esetleg meg kéne szólalni. Braggart asszony válaszára sóhajtottam egyet… megkönnyebbültem, hogy nos… a „pókmalac” nincsen itt. Aztán rám vándorolt az asszonyság tekintete. Éreztem, ahogy megnéz magának, majd ismét megszólalt. – Mi? Neem! Semmi közöm olyan értelemben Ronanhez… mármint barátok vagyunk. – Magyaráztam és kipirultam. Kissé sokkos élmény volt, hogy az egyik legjobb barátom fiának előbb néztek, mint Aroloth legkisebb gyermekének. Igaz, hogy rá semmiben sem hasonlítottam, még csak az ezüstös hajam sem. – Az apám egy nagyon… nagyon öreg elf… – Legyintettem és kihúztam magamat nagy büszkén, hogy ősi vérből származom. – Egy morgós, túl szigorú elf. – Tettem hozzá, nem mintha bárkit érdekelt volna a családfám. Valójában még engem sem nyűgözött le különösebben. - Folrandír vagyok. – Mutatkoztam be végül. Hát igen, ez a része még mindig nem ment ez az udvarias része dolgoknak. – Braggart asszony, mi a legjobb itala? Tartozom ennek a derék embernek egy jó itallal.– Tettem hozzá.
Tiszta liszt vagyok. Már órák óta a konyhában serdülök-fordulok, mert valahogyan elnéztük Bronnal a süteményes készleteket, és egyszer csak kifogytunk belőle. Míg ő kint tucatjára osztogatja a sörrel teli kupákat, én a kemence mellett rostokolok és fél óránként helyezem be a sütésre készen álló tésztákat, miközben fél kézzel a pulton gyúrom a következőt. Nem tudom mennyi ideje váltott ez át kényszeres mozdulatra, de tudom, hogy ennek az lesz a vége, hogy álmomban is sütni fogok ma. Amint kész a következő adag, óvatosan a tálcára helyezem őket. Leporolom magam amennyire csak tudom a fehér pettyezte ruhámat, és a süteményekkel megrakott tálat egy karomon egyensúlyozva lököm ki háttal a lengőajtót, hogy a vendégtérbe lépve elhelyezhessem azt a pultra Bron mellé. - Elég volt ez most – szusszanok fel csípőre tett kezekkel a férfi felé fordulva, majd az egyik kezemmel rámarkolok a ruha ujjára és végigtörlöm vele a homlokomat. Bron elmosolyodik, és az egyik ujjával eltörli a halántékomon elkenődött lisztcsíkot, majd a hátam mögé bök a fejével. – Társaságod érkezett – szólal meg, én pedig érdeklődve fordulok meg a jövevények felé. Ronan az, és mellette egy ismeretlen kisfiú. Mielőtt megijedhetnék, hogy Wynva nem szólt az eltitkolt kisfiúkról, úgy vagyok vele, nem ítélkezem, s inkább rákérdezek a félreértések elkerülése végett. Megpaskolom a pultot, majd miközben a kezeimet a köténybe törölgetem lépek én is közelebb hozzájuk. - Üdv itt újra kedves Ronan – mosolyodom el vendégvárt szeretettel, és biccentek én is. – Az ünnepség óta nem találkoztam vele – felelek elfintorodva, utalva a bizonyosan felhozott személyre, majd tekintetem a mellette álló fiúra helyezem, aki első pillantásra akár szakasztott miniatűr mása is lehetne a férfinak. – Nem is tudtam, hogy van fiad – döntöm meg kissé oldalra a fejemet. Biztos, hogy Wyn elmondta volna ezt nekem. Valami furcsaság állhat emögött.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Feb. 04, 2022 2:40 pm
A mellette haladó ifjú elf varázsló gondolataiba mélyedve olyan arcot vág, ami kísértetiesen emlékezteti Ronan-t arra az estére, amikor megtudta, hogy a fogtündér nem létezik, a Crorag viszont feltehetően igen, ráadásul reggelig dolgoznia kell egy vele egy korú lány esküvőjén. Finoman megveregeti a vállát. Óvatosan, nehogy kárt tegyen ebben a meglehetősen puha és feltűnő anyagú mágus maskarában. Igaz ami igaz, ilyesmit tényleg csak olyan viselhet, kiről feltételezik, hogy tűzlabdákat szór egyetlen csettintéssel. -Az...el is határoztam, hogy többet nem iszom...legalábbis nem annyit. Reggel mindenem ragadt...valaki még serrel is leöntött. Rilrion-t pedig az ólban találtam meg... Sóhajt egyet a kérdésre. Valóban jó hosszú időre ragadtak itt. Jóval tovább, mint tervezte volna bármelyikük is, de az igazat megvallva, jobb is így. Kisebb csoda, hogy nem történt nagyobb baj, amiért csak így belevágtak annak idején ebbe az eszement kalandba. Azok közül, kik Calden-ben elindultak, már csak ő maradt a csapattal. -De, hamarosan. Elvileg. Bár, ha így megy tovább, lehet a tél is az utunkat állja majd. Nem kellemes elveszni a hóban, pláne ha csak egy cölöp marad nálad, és azt sem lehet eltüzelni. Gonoszul vigyorog, ahogy ezt kimondja. Ami a lovagot illeti, hisz neki, de attól még nem örül a helyzetnek. Pláne, ha tényleg csak tévedés az egész. Egy rövidlátó lovag, aki egy vékonyka fehér hajú fiúra vadászik....Ylore-ban! -Az emberek szemében mind ugyanúgy nézünk ki. Lehet csak összekevert valakivel. Vagy tetszel neki... Feljegyzi magának gyorsan gondolatban, hogy ne ugrassa többet szegény tündét. Így is elég nehéz napja volt ma. A fogadóba érve körbenéz, lábujjhegyre állva, hátha megpillantja a fáradt vándorok úrnőjét. -Ystrid Braggart...övé ez az épület. És igen, néha kicsit olyan, mintha a sógornőm lenne...vagy az anyósom. És pont úgy néz ki, mint ő! Rámutat egy feléjük közeledő, előkelő megjelenésű hölgyre, kinek hasonlósának oka elég prózai: tényleg ő az. Tesz egy lépést felé, és egy mosollyal, és biccentéssel üdvözli őt. -Braggart asszony. - Körbenéz még egyszer, és kissé halkabban teszi hozzá: - Bocsánat a kérdésért, de ugye nincs itt a...nos, a "pókmalac"?
Vállat vontam. Nem faggattam Ronant, hogyha nem akart beszélni, az ő döntése volt. Amúgy sem tudtam szívügyekben jó tanácsot adni, engem sosem szeretett senki sem úgy. Valószínűleg, mert még túl fiatal voltam ahhoz, hogy bárki is elég méltónak találjon ehhez. Ezért is akartam lenyugodni, kicsit elnyomni magamban mindazt, amit egykor Rilrion iránt éreztem. Annyira jól sikerült, hogy már-már úgy festett, meg is szűnt az iránta érzett ragaszkodás. Csak akkor jutott eszembe, mikor egy ölelésre lett volna szükségem. Ezúttal azonban, itt Ylore-ban, a közös, meglehetősen kényes pontunk – a bárd – felfedés után, minduntalan visszatértem hozzá. Nem értettem, miért. Nem volt semmi értelme, nem lett volna szabad újra átadnom magam ennek. Rilriont nem érdekled, Folrandír, fogd már fel! Próbáltam hát meggyőzni magam, de olyan nehezen vonatkoztattam el tőle, hogy amikor csevegőre is fogtam a dolgot, megint szóbahoztam. – Fesztivál. – Bólintottam egyet nagy vigyorral a képemen. Én is megfordultam kettőn, mikor jó pár napra elszöktem El’Alorából Nulportba. Egyrészről azért, mert a nővéremmel akartam találkozni, másrészt el akartam szakadni abból az aranykalitkából. Imádtam. A forgatag, az ital, a dologtalan mindennapok annyira lekötöttek, hogy egy hónapba is beletelt, mire visszatértem a mágusok közé. – És nem is mentek tovább innen egyelőre? – kérdeztem. Tudtam, hogy vissza kell a napokban térnem Alorába, de szívesen jöttem volna azt ismételten erre, hogy Ronhoz meneküljek jótársaságért. Hagytam magam irányítani Ylore számomra ismeretlen utcái között. Ezekben a kisebb, vékonyabb példányokban egészen jól el lehetett kerülni, hogy az ember egy bizonyos személybe fusson bele. És hogy ki volt az a bizonyos személy? Talán a lovag, talán Rilrion. Mindenesetre a csuklyát magamra húztam, hogy elfedjem ezüst tincseimet és olyan határozottan léptem közelebb Ronhoz, hogy a vállam az ő karját érintette menet közben. Mellette voltam egyedül biztonságban. – Nem tudom. Esküszöm. – magyaráztam halkan és a hátam mögé néztem, ellenőrizve, nem követnek-e minket. Egyelőre semmi gyanúsat nem láttam. Ráadásul egyre határozottabban haladtunk a város forgatagából kifelé. Talán a fogadó, amit Ron említett egy kevésbé népszerű részen kapott helyett. – Azt hiszem, csak összekevert valakivel. Bár nehezemre esik elhinni, hogy belőlem akadna még egy… – Tettem hozzá, ahogy a külvárosba kiérve megpillantottam a fogadót. Belépve az ajtón egészen hangulatos, kevésbé nulporti, kevésbé füstös ivóba érkeztünk. Egészen más benyomást keltett, mint azok a fogadók, ahol korábban megfordultam. – A pultnál? – kérdeztem és arra böktem, ahol esetleg megfordulhatott az asszonyság, akit emlegetett. – Amúgy ki ez az Ystrid? Jóban vagy vele?
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Szer. Szept. 15, 2021 6:08 pm
Bron, a pultos készségesen várja a vendégeket egy-egy serre, illetve Ystrid isteni süteményét is tőle tudják kérni.
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
