Valójában kicsit elfáradtam az elmúlt napok újdonságában. A sérülések, majd gyógyulások, a megmaradt hegek együttese leszívta az erőmet, mégis olyan energiával vetettem bele magam Jalm elképzeléseinek megvalósításába, mintha tudnék még bízni az emberekben. Valójában nem tudtam, ám a kaland és a kincsszerzés olyan hatalom volt, melyek együtt képesek voltak egy egészen más Nakent kicsalni belőlem. A keserűség és az életuntság talán ott maradt mögöttem a sivatagban. Jó, persze a lány társasága is hozzá tett ehhez, hiszen elcsodáltam, ha nem figyelt, de nem. Sosem mertem volna vele kezdeni. Az elismerésének hiánya mégis mélyen megérintette, annak ellenére, hogy mindezzel tisztában voltam. A vitatkozó kereskedőket Deedrára bíztam, hiszen úgy tűnt venni akar egy olyan vacakot, amin a szócsata ment. Meglepett, hogy üres kézzel távoztunk, ám szavai azt sugallták, mélyebb mondanivaló áll a kíváncsiság mögött. Csak bólintottam egyet. Akármit is akart mutatni, hát az ráért akár a városon kívül is. A fennmaradó időben végül a várossal ismerkedtünk. Látványos volt nappal is, akárcsak éjszaka, én viszont már annyi embert loptam meg itt, hogy jobbnak láttam azelőtt eltűnni, hogy kiszimatolják, ki miatt is veszíthették el a vagyonukat. Ráadásul Mismus, vagy mi volt a neve a kereskedőnek, könnyedén nyomozni küldhette az embereit, miután rájött, hogy eltűnt a féltve őrzött tekercse. Deedra aztán beavatott a nagy titokban is, ahogy csendesebb helyre jutottunk. Kicsit megpihentünk az árnyékban a nap tikkasztó melege elől, én szívem szerint meg is mosakodtam volna, ám ehelyett a medálra pillantottam. Egészen hasonlított ahhoz, ami a kereskedőknél volt. Sejtettem, hogy nem véletlenül ácsingózott és kérdezősködött ott. Azonban a varázsló említésére csak a sértett büszkeségem jött elő: - Szerintem nem kéne Rhys hülye fejével foglalkoznunk… lelépett, mikor túl veszélyesnek titulálta a helyzetet. Hát igen. Ismertem magam, mindenkiről a legrosszabbat feltételeztem és a sértettségemet egy kislány is megirigyelte volna. Nem baj. Nem számított, végül is engem amúgy is mindenki megítélt, ez már csak a hab volt a tetején a dolgoknak. Valójában nem is bántam, hogy a témát az indulás izgalma váltotta fel. Közeledett a napnyugta, Jalm pedig az obeliszknél várt minket. Nem is magában volt, hanem azokkal a furcsa, repülő lényekkel, melyeket már korábban is láttunk a városba. – Beosontam a házba, míg Deedra lefoglalta az őröket. Aztán akadt odabent egy mágikus csapda is, de sikerült hatástalanítanom… – Feleltem Jalm kérdésére. Éppen csak elhadartam az eseményeket, már egy olyan valaminek a hámját kellett megfognom. Nem zavart, magamban már azon agyaltam, hogy mi lehet a neve. – Hogy hívják? - Böktem a fejemmel a lény felé, hátha kedves beszélgetéssel kicsit közelebb kerülhetek hozzá. Nem örültem volna, ha ledob a hátáról. – Menjünk. – Bólintottam Jalm szavaira végül.
edvesen mosolygok, ahogy a kalandról beszél Naken. Már nem is tudom melyik kaland, hiszen már annyiba belekezdtünk, ám tán a nagyobb ls tán utolsó kalandunk lesz ez együtt. A pénzen már lesz segítség, hogy jobban el kezdjem keresni apámat, és tán megszülhetek innen is, vagy megvehetem az életem.
Mind a ketten köszöntünk és én kérdést is szegeztem az embereknek. - Hmm.. és hogy.. - Nyiltak szóra ajkaim, ám akkor már érkezett is a válasz. Megvizsgáltam az amulettet, szerintem tökéletesen megegyezik a nyakamban lévővel amit még mindig nem láthatnak. - Minő érdekesség. - Mondtam, majd Nakenre figyeltem, ahogyan azt kérdezte akarok e egyet. “Ha te azt tudnád” mondom magamban, majd elmosolyodom. Remélem nem a lopást fontolgatja. - Nem, sajnos nincs ilyenre pénzünk, főleg ha valóban nem működik. - Játszottam meg magamat. Azzal léptem el az árusoktól, és reméltem, hogy Naken követ engem. - Majd mutatnom kell neked valamit. - Mondtam egészen halkan neki. Nem akartam itt minden közepette elővenni a medált és meglóbálni, egy csendesebb helyre vágytam. Ám nem hagyhattuk ki, hogy megcsodáljuk az itteni dolgokat.
A maradék időben nézelődtünk és meg lestünk itt mindenféle érdekességet. Engem nem vonzott az aréna, nem tudtam nézni, ahogyan egymást gyilkolják és szabadságuktól megfosztva tartják a lényeket. Ha esetleg akad egy csendesebb pillanat, akkor meg villantom neki az amuletett, és elmondom neki annak a történetét, hogy Rhysand eltűnése után ott hevert a földön és magamhoz vettem. Azóta tartom magamnál. Elmondom, hogy szerintem ez a medál ugyan arra képes, mint az árusoké és megosztom vele azt is, hogy lehet, hogy Rhysan nem véletlen hagyta nekünk itt.
Az idő hamarabb eltelt, mint gondoltam. - Indulnunk kell. - Pillantottam az égre, és láttam, hogy a nap merre jár. Mikor megérkezünk a találkozási helyre, akkor látjuk a mágust..vagy tudóst, minden esetre három jószágot próbál magánál tartani. Elmosolyodtam. Miféle pompás, és érdekes lények. Kérdésre hagytam, hogy Naken válaszoljon, hiszen ez az ő érdeme, én magam csak a bajba jutott hölgyet játszottam el. Oda nyúlok az egyikért, remélem tudom segíteni is és kíváncsi is vagyok erre az állatra. - Micsoda pompás lény. - Mosolyodom el nagyon. - Magam részéről nem. - Pillantottam a társamra, aki biztos vagyok benne, hogy majd egyetért, hiszen az ő marka is jutalomra vágyik.
Kalandmester and Ezaras Azildor Kedvelték
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
A két férfi megakad az ismét felszikrázó összeszólalkozásukban, és mindketten Deedrára emelik a tekintetüket. - Ha ez működne- - Működik – szólal közbe a portékáját védő, mire egy csúnya pillantást kap a másiktól, aki történetesen átverve érzi magát. - Szóval _ha_ működne, egy oltalom amulett lenne. Varázsolni nem lehet éppenséggel vele, ellenben megvéd mindenféle ártalomtól egyetlen egyszer. Legyen az egy rontás vagy támadás – magyarázza készségesen az amulettet a kezében fogó, majd várakozóan figyeli a leányt Naken felvetése kapcsán, miszerint esedékesen szeretne-e egyet belőle. Révén, az evirani tarsolyában már lapul egy darab, vélhetően nem kíván újabbat boltolni, főként, hogy az eladásra kínálkozó darabnak kétséges a hatása, eredete is. Így tehát lassacskán továbbállnak a városban, és napnyugtáig valamiként eltöltik az idejüket. Ha netán a séta mellett határoznának, felderíthetik Qiesea további érdekességeit is, mint például az örökkön élettől nyüzsgő bazárt, ahol a legérdekesebb portékákba botlani, vagy az arénát, ahova nem sokkal ebédidő után kezdenek gyűlni az emberek, hogy megtekinthessenek valamiféle párviadalt egy gyíklény és egy ork között.
Bárhogyan is töltik ki a napjuk maradék részét, igen csak hamar elszöknek mellettük az órák, s mire felocsúdnak, már vissza is kell térniük az obeliszkhez, ahol a tudóssal van randevújuk. Akire máskülönben nem nehéz ráismerniük az emberek között, hiába bújt bő kámzsa alá, mivelhogy három diinwat próbál helyben tartani a tér közepén. - Ó, csakhogy itt vannak, nehéz ezekkel a jószágokkal – szusszan fel megkönnyebbülten, amint megpillantja a megbízottjait. S amennyiben Naken nem rejtette el máshova a tekercset, felderült vonásokkal konstatálja, hogy sikerrel jártak a nap folyamán. - Látom minden rendben ment – biccent feléjük elismerően. - Hogyan sikerült hozzájutni? Már, ha nem túl tolakodó a kérdésem – kíváncsiskodik, mielőtt az egyik jószág újabbat rántana a vállán. - Ó egek, bánom, hogy nem a macskákat hoztam, de reméltem, a fáradalmukért kedveskedhetek egy kicsit a repülő rémségekkel. Megtennék, hogy megtartanak egyet-egyet? - nyújtja feléjük a hámokat, egyet Deedrának és egyet Nakennek kínálva. - Remélem nem bánják, ha rögvest útnak is eredünk… Felfedezték az ellenzőim a legújabb rejtekhelyemet is, elébe mennék a további bonyodalmaknak - magyarázza, várva, miként ítélik a felvetését a többiek, noha reméli, a helybe hozott fuvar tükrében nem fognak neki nemet mondani.
Hát igen, az ember fia pont arra vágyik egy csinos lánytól, hogy jutalomfalatként egy pofa sert vegyen neki. De sebaj, már ez is több volt, mint amit elsőre vártam volna tőle. Gondolom azzal, aki miatt szomorú, egészen másképpen bánt… micsoda szerencsés ördög volt, még ha a végén fel is dobta a talpát. – Feltéve, ha túléljük ezt a kalandot s után még lesz kedved a képemet bámulni – feleltem. Még a vállamat is megvontam, hiszen az én esetemben nagyjából bármilyen végkifejlet lehetséges volt… már ami az eddigi szerencsémet és harci képességeimet illette. Valahogy ez utóbbiból amúgy sem szívesen akartam volna újabb bemutatót kapni. Jobb is volt, hogy kicsit másfelé koncentráltam, mondjuk a két vitatkozóra, akik érkezésemkor akkora patáliát csaptak valami csecsebecse felett. Nem lehetett nem észrevenni, ám én Deedrára koncentráltam. – Napot – dünnyögtem egykedvűen. Közben megnéztem magamnak A portékát, ami körül vitatkoztak. Deedrát pedig hagytam szóhoz jutni. Elvileg ő a diplomatikus kettőnk közül, én meg úgyis csak akkor óhajtottam beleszólni, ha valami számomra érdekes hangzik el. Nem volt nehéz észrevenni, hogy valami medálféleségnél Deedra kicsit figyelmesebb volt. Na, nem mintha különösebb hangsúlyt fektettem rá. Az ilyen utcai árusoknál többnyire csak mindenféle vacak van, én is inkább az ulront rejtő ládikákból merítettem, ha éppen olyan hangulatom volt. Most nem volt. Hát igen, már értettem Lazen miért mondta, hogy „csak a nőktől mentsenek meg az istenek!” Csupán annyi volt a különbség, hogy ő vonzotta a lányokat, én viszont szinte semennyire. – Varázsolni? Ezzel? – pillantottam én is oda. Mostanra már egészen közelről néztem magamnak, ami iránt Deedra is érdekelődött. Persze elfáradtam, a koncentráció, a mászás, a véres kis horzsolások, amiket máskor meg sem éreztem volna, sok volt. Egyetlen napon ennyi esemény még a magam fajta, tapasztaltabb tolvajnak is sok volt. – Szeretnél egyet? – Pislgotam a lányra, na nem, mintha meg akartam volna venni neki. Csak türelmesen vártam, hogy eldöntse, mit szeretne ezzel, aztán ha úgy alakult, akkor részemről kereshettünk egy helyet, ahol ihattunk, ehettünk is valamicskét. Már magam sem tudtam mennyi ulron lapult nálam… de annyira még bizonyára bőségesen elegendő.
égig mérem őket és a portékájukat is. - Uraim kérem. – Mondom szelíd hangon, hogy nyugodjanak meg. - Megkérdezhetném, hogy miféle medál ez? – kérdeztem érdeklődő pillantással. A „sajátom” még meglapult, nem mutattam, ám egyre jobban érdekel. Mágikus ketyere. Mit jelent pontosan az, hogy ketyere? Itt minden olyan más, néha alig ismerem fel a beszédüket, pedig a közös nyelvet beszéljük mind itt. Hmm, vajon ez is valamiféle olyasmi lenne? Hiszen nem lenne meglepő, mert mágus hagyta itt nekünk. Egyenlőre félek elő venni a medált, de nem leszek rest megmutatni, ha megtudom miféle ez. - Esetleg varázsolni lehet vele? – Kérdeztem még mindig a medálra célozva, hiszen egyre jobban érdekelt, hogy mi a helyzet ezzel. Amennyiben igen, úgy miféle varázslatokra, vagy mire? Talán én magam is el tudnék innen kerülni olyan fényben úszva, ahogyan Rhysand is tette? Addig van ideje Nakennek is kipihennie a fáradalmakat. Vajon miféle bonyodalmakban lehetett része, és még is ez a bizonyos főnöknek mi dolga velem még. Nagyon össze vagyok zavarodva, nem tudom, mikor bukkan fel egy újabb akadály, vagy veszély és mi lesz apámmal. Minden esetre már nagyon azt érzem el kellene mennem ebből a városból és inkább azzal foglalkozni, hogy apám biztonságban lehessen.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Deedra és Naken igen hamar továbbállnak a találkozási pontjukról a szemközt elhelyezkedő, egyszerű utcai standokhoz, ahol bár úgy-ahogy lecsillapodtak a kedélyek, de a vak is látja, hogy a két kufár nem békélt meg teljesen egymással. Az ylorei erőfeszítései közben hamarost a ködbe vesznek, pedig az övére erősített tekercsről bizonyára mindkettejük véleménye egyezne; elengedhetetlen kelléke a további küldetésüknek. Amint az árusokhoz érnek, amazok torokköszörülve, a kaftánjukat igazgatva szentelik a figyelmüket a lehetséges vásárlóiknak. - Szép napot az úrnak és a hölgynek – köszönti őket az egyik. - Ugyan, semmi olyan, ami aggodalomra adhatna okot, kisebb üzleti nézeteltérések – feleli, villantva egy közel sem bájos pillantást a másikra. - Sok itt az érdekesség, ritka ásványokból készült ékszerek, hajdíszek, s néhány mágikus ketyere – ragadja magához a szót az eddig csöndben lévő, mire az előző megint felháborodik. - Na meg a turbánom rojtja! Ez itt bizony egyszerű hamisítvány, amit te adtál el nekem! - emeli fel újfent az amulettet, amely szinte teljesen megegyezik a Deedránál lapulóval.
issé tám gyors voltam, de nem tudom mit várt? Örüljek, hogy most nem szúrta le magát? - Nagyon jó. – Mosolyodtam rá halványan, hogy érezze azért, hogy valamiféle elégedettségem van vele szembe. Nem vagyok egy ilyen ember. - Tényleg ügyes vagy. – Mondtam ismét, de magam is hallottam, hogy ez bizony nem az igazi. - Meghívlak majd egy serre. – Teszem hozzá, hiszen nálam inkább így megy a meghálálás. Minden ser jobb, mint az Evirani lóhugy ser. - Oh, valóban. – Álltam meg a sietésben. Addig mit csináljunk? Talán jobb lett volna akkor már útra kelni, ezt elrontottuk. Visszahozta a figyelmem a két érulra, akiknél pont olyan medál van, mint nálam. - hmm. Lássuk. – Mondom neki, hiszen valóban meg feledkeztem, hogy remek alkalom lenne megkérdezni őket. Ő azt hiheti engem is valóban érdekelnek az áruk. Remélem, most vissza fogja magát és elég volt mára ennyi lopás. Oda lépek hát hozzájuk. - Szép napot urak, nos mi ez a nagy zsörtölődés. Netán valamiféle érdekesség jutott a birtokukba? – Kérdeztem. Naken még ugyan nem tud a medálról, tán nem látta, hogy elemeltem a földről. Ő azt hiheti, hogy csak valóban érdeklődünk. Még nem akarom felfedni, hiszen kitudja miféle ez, de még mindig azt hiszem csupán Rhysand véletlen hagyta itt és majdan nekünk kell vissza jutatnunk.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Fél percnyi pihenőt, annyit sem kaptam. Deedra már pattant is fel mellőlem, alighogy a fenekem letettem mellé. – Hát megvan a tekercs, szóval jól, gondolom – válaszoltam és kicsit kényelmetlenkedve, de felkeltem a kellemes pózból. Végig simítottam a ruháimat, mintha bárkinek is tetszenem kéne, ám arról én már régen letettem. Kicsit úgy éreztem, Deedrának nem is számít ez az egész, oké, valami információt ő is szerzett Sumirazról, de már ott tartottunk, hogy mennünk kéne. – Oké, ne aggódj, tényleg olyan. – Biggyesztettem le az ajkaimat némileg csalódottan. Inkább mozgolódni kezdtem, bár még nem lehetett olyan késő, hiszen Jalm valami napnyugtát emlegetett az obeliszknél, ám ha Deedrát az tette boldoggá, nem akartam visszafogni. Az itteni forróságban amúgy is kényelmetlen lett volna a sok ücsörgés. – Napnyugtakor találkozunk a tudóssal, az obeliszknél. Ezt mondta éjszaka. – Tettem hozzá, de a tekintetem arra vándorolt, ahol korábban két kufárt veszekedni hallottam, éppen akkor, amikor ideértem. Csak van itt valami elfoglaltság, ami a tikkasztó hőségben kitart napnyugtáig. Ha más nem, hát lopok valami szép ékszert, amit később drágábban tovább adhatok. – Nem nézzük meg, min szólalkoztak össze? Talán van ott valami értékes. – Mondtam csendesen, még kicsit sokkolt, hogy ennyire nem nyűgözte le a tekercs megszerzése. Ez mégsem egy zsák ulron volt vagy ilyesmi. Azt még a leghülyébb tolvaj is el tudja szedni, de egy ennyire védett tekercset? Sóhajtottam egyet és a portékát vettem szemügyre, hátha van valami giccses és mozdítható ott.
igyelem az elhaladó embereket, soha nem látni ugyan olyat. Néhányan játszanak, ismerős egy játék, hiszen Eviranban is gyakran rugdostuk ezt mi is, a gyerekek imádták. Nem messze eddig éppen hadakoznak valamin az árusok, az egyik egy medált szorongat. Ekkor látom meg mennyire is hasonlít a most már én birtokomban lévőhöz. Megfogom az enyémet, és megsimítom. Vajon mi lehet ez? Miért hagyta itt nekünk Rhysand? Ám, tán csak az utazása nem úgy sikerült, ahogyan azt akarta és elhagyta, nem tudom. Minden esetre remélem nem esett baja, és majd visszajutathatom neki, a jogos tulajdonosának.
Nem sokára megpillantom Nakent, aki gyors léptekkel közeledik, ekkor lehuppan mellém, mire én felállok. - Remek, és hogy ment? – Kérdeztem, de már inkább a sietség vezérelne, hiszen a kaland, amit ígér nekünk a mágus nagyon hívogat. Jobban, mint egy törpe gyűrőjének a megszerzése. - Oh, remek. – Mondtam. - Megtudtam, hogy a fiának köze volt a klánhoz, akikkel összekaptam. – Mondtam és reméltem azt, hogy jól mondom vissza az emlékeimet. - De mikor is kellene találkoznunk? Nem kellene mennünk? – Kérdeztem izgatottan. - Bocsáss meg, ügyes voltál, de ez neked olyan, mint levegőt venni nem? – Kérdeztem egy mosollyal. Én így gondolom neki ez nem lehetett nehéz, azonban nem voltam ott, így rmeéltem majd elmesli részletesebben is, hogy mi történt oda benn. Remélem hamarosan útra kelünk.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
A tekercset az ujjaim között tartani furcsa megkönnyebbülés érzést jelentett. Megvizsgáltam magamnak, ahogy csúcsos vége kikandikál a lilatartóból. Kényelmetlen lett volna a zsebembe tenni, habár először az volt a tervem, ezért néhány óvatos tapogatásnak köszönhetően inkább az övemre erősíteni látszott jó gondolatnak. A túlzott némaságot hirtelen szűnt meg. A társalgás hangossá vált, vagyis igencsak közel lehettek az ajtóhoz. Az egyetlen menekülési út tehát az ablak volt. Sumiraz. Elkaptam ezt a nevet a hangosodó beszélgetésben és még bele is borzongtam... hiszen a leveleken is ez állt. Kironthattam volna, hogy megnézzem ki az, csakhogy én nem voltam az a hősködős típus. Nem volt több idő a gondolkodásra amúgy sem, megkerestem az az ablakot, amely éppen arra a sikátorra nézett, ahonnan bejutottam a házba és ott próbáltam leereszkedni. Volt alkalmam egyszer-kétszer falat mászni, ám azt nem mondanám, hogy különösen nagy szakértelmem volt benne. Az egyenetlen, rücskös fal ugyan segítette a mászást, de a bőrömet fel-fel sértette. A szívem őrülten kalapált, ahogy minden egyes mozdulattal lejjebb és lejjebb haladtam... bárki megláthatott volna, esetleg arra tévedhetett volna ez őr. Az aggodalom csak akkor enyhült, mikor a földre huppantam. Futásban jó vagyok, kicsi és gyors... de csak nem kiáltott rám senki, hogy "hé, tolvaj." Talán Sumiraz intézte így? Hiszen minden lépésünkről tudott. Naken, az agyalás nem neked való. Megráztam a fejemet, próbálva elterelni a gondolataimat a hallottakról egyelőre. A templomra koncentráltam. Deedra nem volt a környéken sem, így bizonyára a találkozó hely felé vette ő is az irányt. A lépteim gyorsabbá váltak, sietősebbé. Nem akartam többé a kirabolt hely közelében sem lenni. Ahogy feltűnt a templom és megpillantottam Deedrát, kizártam a világ zajait és ha elég hely volt mellette, lehuppantam oda hozzá. - Megszereztem - közöltem egyszerűen a tényeket. Nem vártam, hogy hálálkodó csókot nyomjon az arcomra, de azért le akartam nyűgözni. - És ott volt Sumiraz is... de csak a hangját hallottam.
A Naken kezei közé kerülő tekercs nem egyszerű darab, míves, fából faragott fahengerre van ráerősítve, melynek egyik csúcsos vége kikandikál a bársonyos anyagú, sötétlila tekercstartóból. Ennél fogva nyilvánvalóvá válik, hogy a zsebébe nem tudja süppeszteni, ugyanakkor az övéhez könnyedén erősítheti, vagy hátul a nadrágjába tűrheti a szabad mozgása érdekében. Nem marad más hátra így, mint olajra lépni. Való igaz, a társalgás elnémult az utóbbi percekben, ám mihelyt erre gondol az ylorei, éppen, hogy felerősödnek a hangok, jelezvén a beszélgetők kilépését a folyosóra. Vajmiféle üzleti dologról cseveg a két férfi - érdektelen is volna, ha aztán az egyik nem nevezné a másikat Sumiraznak. Hallgatózásra viszont Naken is tudja, hogy nincsen idő, főként, hogy a léptek egyre távolodnak odakint, ezért hát az épület azon oldalához siet, amely ugyanazon mellékutcára néz, ahol eredetileg kezdte a műveletét. Nincs túl magasan, és a rücskös, egyenetlen falon bőven akad lehetőség a kapaszkodásra, leereszkedésre. Meglehet, nem először csinál ilyet, ám hacsak nem szokása a tolvajnak fákat, falakat mászni, úgy bizony felserken a vére az esetleges következmények vizionálásától. Amint egyre lejjebb és lejjebb halad, szinte alig hallja a város nyüzsgését a fülében dübörgő szívétől, de mint a mai napon eddig bármikor, most is kifizetődik a körültekintő fegyelmezettsége és koncentrációja. Akár a macska, a talpára érkezik, könnyeden, elegánsan, és egy tekerccsel gazdagabban. Ahogy kikukucskál a főutcára, Deedrát már sehol sem látja, ezért hát útnak indul a templomhoz. Az említett pedig türelemmel ücsörög ott a várakozás perceiben, figyelve az elhaladó embereket, vagyonosakat vagy szegényeket, rútakat vagy szépeket, időseket vagy gyermekeket. Néhány fiatalka az obeliszk közelében hajigál egy vászonlabdát, odébb pedig egy kufár perlekedik a vetélytársával. Az egyik lelkesen bizonyítva az álláspontját kap fel az asztaláról egy amulettet, amely egészen hasonlít ahhoz, amit a köddé vált varázsló hagyott hátra, s bizony eszébe jut Deedrának, hogy a hasznáról még nem is tud igazán.
Valójában kicsit elfáradtam az elmúlt napok újdonságában. A sérülések, majd gyógyulások, a megmaradt hegek együttese leszívta az erőmet, mégis olyan energiával vetettem bele magam Jalm elképzeléseinek megvalósításába, mintha tudnék még bízni az emberekben. Valójában nem tudtam, ám a kaland és a kincsszerzés olyan hatalom volt, melyek együtt képesek voltak egy egészen más Nakent kicsalni belőlem. A keserűség és az életuntság talán ott maradt mögöttem a sivatagban. Jó, persze a lány társasága is hozzá tett ehhez, hiszen elcsodáltam, ha nem figyelt, de nem. Sosem mertem volna vele kezdeni. Az elismerésének hiánya mégis mélyen megérintette, annak ellenére, hogy mindezzel tisztában voltam.
A két férfi megakad az ismét felszikrázó összeszólalkozásukban, és mindketten Deedrára emelik a tekintetüket.