– Türelemmel Naken… – diskuráltam tovább magamban, olyan halk motyogással, hogy az ki sem hallatszott és számomra sem volt több egyszerű dünnyögésnél. A vasalat engedett, ám az előzetes elképzeléseimmel ellentétben az üveg jócskán vékonyabb volt s az üveg megrepedt. Mivel túlságosan féltem a repedés mentén rést ütni és zajt csapni, inkább a burát emeltem le. Az kevésbé volt zajos, ám némileg lassabb folyamat. Mégis ezt láttam a legjobb döntésnek, hiszen még ki is kellett jutnom innen. Ha sikerült végre a tekercshez érnem, úgy óvatosan, a lehető legfinomabban érintettem. Jalm szavait ismételten felidéztem, ma már sokadjára: óvatosan érdemes bánni vele. Nyeltem egyet, ahogy az ujjaim közé került, majd ha semmi akadálya nem volt, megpróbáltam a zsebembe dugni. Aztán már léptem is el a vitrintől, jó messzire. Túl kockázatos lett volna kilépni a folyosóra, hiszen a társalgás hangja már elhalkult. Talán odakint állnak a folyosón és megint az őr mellett elmenni sem lett volna biztonságosabb. Fogalmam sincs, mi várt odalent. Helyette az ablakokat kémleltem a helyiségben, annak reményében, hogy találok olyat, mely az oldalsó kis utcára vezet. Lefelé amúgy is könnyebb mászni, mint fölfelé… na nem, ez nem igaz, de ezzel próbáltam nyugtatni magamat. Kinyitottam az első, kínálkozó ablakot és körbe kémeltem van-e odakint valaki. Csak akkor kezdhettem el mászni, ha éppen egyetlen őr sem járőrözik arra. Végre szerencse ért ezen az úton, hiszen a kezembe foghattam Jalm tekercsét. Ha találtam ilyen ablakot, hát arra indultam, ha viszont nem, úgy mégis csak megpróbáltam arra visszamenni, amerről jöttem. Mindenképpen el kellett jutnom a templomig, ahol Deedrával megbeszéltük a találkozót – lehetőleg feltűnés mentesen, vérontás nélkül –, hogy végre megkezdjük az utunkat a varázsmentes tudóssal az oldalunkon.
a még nem késő kiáltok. - Várj. - Mondom, ám tán ő már meg sem hallja ezt. Miért van bűntudatom, hogy így bántam egy tolvajjal? Tán jobb ember vagyok, mint gondoltam és még maradt bennem az Evirani részemből, ami még nem veszett bele Nulport mocskában. Mi legyen a következő lépésem? Menjek Naken után?. Mit kellene tennem? Kételyek gyötörnek. Ha utána megyek azzal elrontok mindent, ha itt várok az kissé feltűnő. Talán a találkozó helyre kellene mennem, és ott megvárni? Úgy gondolom vissza megye, így elindulok a megbeszélt templom lépcsújáhez. Gondolataimban az jár, hogy elrontottam, még kérdeznem kellett volna, vagy mit kellett volna tennem, hogy többet tudjak meg? Hiába a meggyőző kinézetem, ha képtelen vagyok rendes kérdéseket feltenni. Nem vagyok a szavak embere, jó magam a tettekben érzem jobban magam. Lépteim nem gyorsak, lassan haladok ám van időm kissé körbenézni, már ha nem kapnak az alkalmon, hogy egyedül vagyok, és szúrnak le engem. Azért igyekszem néha nem feltűnően magam elé tekinteni, és mikor megérkezem leülök a lépcsőre. Melegem van, de már ez megszokott. Ebben a városban sokszor képtelenség megmaradni. Sok mindenre van időm, hogy egyedül vagyok, remélem nem sokáig. Gondolataimban többen között az is megfordult, hogy Nakenben mennyire lehet bízni, bár ez naponta felbukkan a gondolataim között. Az is eszemben van, hogy apámmal mi lehet, az is, hogy miért nem kérdeztem jobban és tudakoltam meg többet, és miért nem érhet véget a Nulporti mizéria. Mindig lesz egy, aki valakinek a valakije. Várakozásom remélem nem lesz hosszabb.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Olybá tűnik Deedrát a legkevésbé sem hatják meg a fejlemények, habár eddig kifejezetten érdekelte, miért vannak a nyomában vagy, hogy ki érdekelt a levelekben, amelyeket Naken kapott. De talán már csak belefáradt az idegen város rejtelmeibe, ahol meglehet, az apja is raboskodik. Nos, ezzel kapcsolatban Arth-tól bizonyosan nem fog már információkhoz jutni, hiszen a férfi léhán megvonja a vállát az elküldése kapcsán. - Nem mintha a csicskásod lennék, de a savanyú nők társaságát sosem bírtam. Amit akartam, megtudtam – vigyorodik el szokásosan, majd zsebre vágott kezekkel fordul egyet, hogy elsétáljon az ellenkező irányba. Naken közben vért izzadva igyekszik végre a tekercshez jutni, ám ahogy az lenni szokott, a legnagyobb szükségben dől az ember nyakába az a bizonyos. De nem kell félteni, feltalálja magát, mihelyt problémával kerül szembe, így hát hiába vált alkalmatlanná a lakat a feltörésre, ezúttal az üvegbúra és a vasalat közé igyekszik préselni a tőrét, hogy meglazítva a fémet, emelhesse le óvatosan a búráról. Arra azonban nem ügyelt, hogy maga az üveg leheletfinom, vékonyka tárgy, ezért néhány másodpercnyi feszegetést követően nemes egyszerűséggel megreped. Nem törik szerencsére darabjaira, éppen egy kisebb szilánk, amit ki tud ütni az ylorei a tőr hegyénél, ami elegendő helyet hagy az eredeti elképzelése nyélbe ütésére. Körültekintéssel emeli le a vasalatot, majd függően attól, hogy leszedi az egész búrát, vagy még egy kis helyet üt magának az üvegen, bizonyos idő múlva végre megszerzi a tekercset.
Közelebb lépve a vitrinhez egyértelműen a lakat feltörése lett volna a legjobb módja a dolognak. Azért, mielőtt még hozzá kezdtem volna, végig simítottam a felületén, ellenőrizve a vasalat erősségét. Megfelelő erővel az ilyesmit is fel lelehetett feszíteni, ám nem volt benne biztos, hogy nekem elegendő akad abból egy ilyen munkához. Ezért hát, a korábban gondosan elkapolt karmokat vettem elő, hogy a barátaimtól tanult trükkel megpróbáljam kipiszkálni a zárat. Csakhogy az nem adta meg magát, sőt olyannyira makacs volt, hogy a karmok a nagy erőlködéstől csak egy roppanást hallottam. Beletört. – Basszameg… – mormogtam az orrom alatt. A karmok kezemben maradt részét félre dobtam és elővettem a tőrömet. Erősen kételkedtem benne, hogy azzal fel tudnám piszkálni a lakatot. Ezért a vasalatnál kerestem olyan gyengepontot, ahová be tudom dugni és felfeszíteni. A felfeszítést persze alapvetően komolyabb eszközökkel szokták végezni, így nem reménykedtem benne, hogy ez elég lesz… de a tőr hegye nem tűnt elég kicsinek ahhoz, hogy valahogy a lakatot megfeszítsem, az üveg betörése pedig az utolsó mentsvár volt. Túl hangos, valószínűleg vastagabb eleve, mint mondjuk egy ablaküveg, így én is megsérültem volna tőle és a véremet egyelőre még nem óhajtottam hullatni a tekercsért, vagy eltörni néhány ujjamat. Óvatos mozdulatokkal igyekeztem eljárni, habár minden esély megvolt, hogy valaki megpróbál bejutni a szobába. – Koncentrálj… koncenrtálj… – magyaráztam magamnak. Már eddig is próbálkoztam, a karmok mégis cserben hagytak. Túlságosan frusztrált a csend, hogy nem hallottam a beszélgetés zaját, hogy nem hallottam semmit, még léptek zaját sem. Jobban szerettem tisztában lenni az engem körülvevő helyzettel, így viszont, a vitrint leszámítva, lényegében vakon tapogatóztam. Nyeltem egyet és a tőr hegyével tovább próbáltam a vasalat mentén erőt kifejteni a tőrrel. Valami haszna mégis csak volt a kis fegyver megszerzésének, ha ezt nem is nyitom ki, hát annyi bizonyosan, hogy legalább mindig volt nálam egy biztonsági eszköz. De most annyira bíztam benne, erős fegyver volt, olyan, amilyet igazi harcosok viselnek, aligha illett hozzám… éppen ezért reméltem, hogy segítségemül szolgál ebben a helyzetben. Be akartam jutni ahhoz a bizonyos kincshez, amit Jalm emlegetett. Ez volt az első, hogy nem a vagyonszerzős, sokkal inkább a kaland motivált.
urán pillant rám. Hiába a biccentése fejemben nem volt meg a név, és az sem ki ez. Ám én sem lehetek a toppon, így csak megforgattam a szemem az zavart tekintetre. Ám tán nem számított rá, hogy bájom ilyen hamar beszédre kényszeríti. Ismét bele kezd, ám szavaim megállítják. - Kinézetem csalóka. - Mondtam, s tán a kedves bájos arc már másokat is megtévesztett, hiszen sokan szoktak engem lebecsülni. - Nulport nem egy kellemes hely, ahol meghúzhatod magad, így vagy te vagy ismerősöd, barátod bizonyosan szerepelnek egy egy ilyen történetben. - Magyaráztam, de inkább csak terelni próbáltam, és már csak feleslegesen beszéltem, de nem is akartam már nagyon szóval tartani.
Közben nagyon remélem, hogy Naken végre valamit haladt és hamarosan már indulhatunk a varázslóhoz. - Ahogyan mondtam mondtam, minden a terve szerint. - Feleltem neki, természetesen nem az ő tervei szerint. - Most menj. Vagy még kellene valami? - Mondtam neki, cseppet sem finom kellemes, csilingelő hangon, hiszen már nem tudom mit is mondhatnék. Remélem előbb elmegy, mint hogy Naken vissza érne a tekerccsel. Nem lenne kellemes, ha ő felbukkanna kezében lobogtatva a bizonyítékot, hogy mit is csinálunk. Kissé idegesen vártam, hogy mikor bukkan fel a társam, de nem mertem arra fele pillantgatni. Közben a nap nem kegyelmezett, s szemmell ismét hunyorogni kellett.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Kissé furcsán néz Arth a leányra, hisz éppen az imént biccentett a fejével az aukciós ház felé, jelezvén, kiről is beszél pontosan. - Murmisnaz – feleli meg kurtán az újabb kérdést, majd mint aki álomból ébredt, egészen összezavarodik, hogy ilyen könnyelműen dalolt Deedrának. Leheletnyire összehúzza a szemöldökeit, gyanakodván, holmi boszorkányság áldozata lett, de révén, igét vagy bárminemű hókuszpókuszra utaló jelet nem tapasztalt, nem kezd vádaskodni. Betudja az evirani kellemének a száján lévő zár nyitját. - Ha már így belemélyedtünk, Murmi kölyke is kalóz volt. Úgy hallottam, egy leszámolás kapcsán érte a vég… Ó... – esik le neki hirtelenjében, hogy mit jelenthet az oda-vissza bosszúzás. - Ez felettébb kellemetlen, ha közöd volt hozzá – vakarja meg az állát, egyszerre szánakozóan és lenyűgözötten pislogva Deedrára. Utána azonban elvigyorodik, felismervén, hogy ő sem fogja tudni sokáig a bolondját járatni a harcossal. - Hát, nem az ima vetett ki az ágyból ilyen korai órákban – horkant fel szórakozottan. - A főnök kíváncsi volt, hogyan boldogultok – pillant újfent az épület irányába.
Ahol Naken továbbra is megfeszített koncentrációval igyekszik a tekercs közelébe jutni. A hatalmas csendben szinte fájó, ahogyan a padlódeszka halk nyekergéssel, recsegéssel ellenkezik a feszegetéssel szemben, ám hiába, ő nem több, mint egyszerű fadarab, apró jelenség egy tőr és egy ereje teljében lévő zsivány tükrében. Megadja hát magát, és ezáltal a kört is nyitva hagyja az ylorei számára. Aki kihasználva a lehetőséget, lépi át a rögtönzött kiskaput, figyelve, történik-e bármi, de legnagyobb megkönnyebbedésére ismét elkerüli, hogy lezúduljon rá az istenek – vagy inkább Murmisnaz – haragja. Megszokott óvatosságával méri fel a vitrin küllemét, alakját, és kinyitásának esetleges módját. A tároló körülbelül derékmagasságba ér, és tekintve, hogy mindössze egy összehajtott, vászontekercstartóba helyezett papíros pihen benne, az üvegezett része egészen alacsony. Ajtó nem található rajta, félgömb alakú, leheletfinom burokként emelkedik az érték fölött. Ellenben az alján egy vasalat található, ami a tároló tetejéhez erősített párjával van lelakatolva. Egyszerű a képlet, tolvajunknak újfent be kell vetnie a zárak feltörésében szerzett tudományát, ám ahogy elkezd ügyködni, az általa karmoknak nevezett segítői egy ponton megakadnak, és a következő feszítésnél vagy a kiszabadításukra tett kísérletnél egyszerűen beletörnek a zárba.
Arra koncentráltam, hogy az ujjaim semmiképpen ne érjenek a körhöz, ami óvta a tekercset. A tőrrel addig feszegettem szét a padlót, hogy megtörje a folytonosságát és a deszkát is ki tudjam szedni. Bár nem értettem a mágiához, reménykedtem benne, hogy ez elég hatásos lesz a közelebb férkőzéshez. Ahogy a deszka engedett és már kellően megemelkedett ahhoz, hogy megroncsolódjon a védelem, egy lélegzetvételnyi ideig füleltem. Semmi. Nem történt semmi, ám a csend olyan erővel talált rám, hogy még bele is borzongtam. A szomszédos helyiségek egyikéből hangok szűrődtek korábban, ám azt most nem hallottam. Talán csak csend állt be a beszélgetést, talán valami más... vagy éppen a mágia riasztotta valamilyen módon a hely tulajdonosát. Nyeltem egyet. Gyorsnak kellett volna lennem, de túlságosan is féltettem az életemet a kapkodás ezért veszélyes volt. A sivatagban már elég sérülést szenvedtem el, nem akartam újabbakat szerezni. Így is volt olyan, amelyiknek bizonyára örök nyoma marad majd a testemen. A tőrt el kellett raknom, akármennyire is szerettem volna a kezem ügyébe tartani ebben a gyanús némaságban. mindkét kezemre szüksége volt. Még emlékeztem, hogy Jalm az mondtam az örömházbeli szobájában, óvatosan kell kezelni a tekercset. Ez nem tudtam persze mit jelentett, én józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogyha leejtem felrobbant vagy ahhoz hasonlók. Felkeltem a földről, hogy közelebb lépjek a vitrinhez. Még így is óvatos voltam. A lyuk felett átlépve figyeltem az eseményeket, várva, hogy történik-e változás. Ha nem tartott vissza semmi sem, úgy az üveget kezdtem el vizslatni. A kezeim megremegtek, ahogy hozzáértem, mintha azt várnám, hogy most gyulladok fel vagy szúrom le magam. Muszáj voltam végig simítani a felületet, hogy miképpen lehet kinyitni, vagy éppen csak megemelni az üveget, ha egyszerű búra. Mindenesetre, minden koncentrációmat latba vetve igyekeztem hozzáférni a tartalmához. Koncentrálj, Naken! Próbáltam magamat biztatni. Ezt most nem ronthattam el, ezt most nagyon nem. A lányt kint hagytam az őrökkel és ha lebukok, hát kizárt dolog, hogy innen csak úgy a saját lábamon távozzak.
eljes arcáról elolvasható a tökéletes gondolat menete rólam. Magam sem formálhattam volna jobban a szemöldököm. Valóban, gyermekies csevegés volt, ennél már csak az lenne jobb, hogy anya azt mondta, vagy és te mit akarsz a górétól? Nem tudom, mi mást mond egy gyermek, nem igen bírtam elviselni a piszisebbeket. Néhányra szívesen vigyáztam a klánban, de voltak olyanok, kiket a folyóban fojtottam volna. - Minden a tervek szerint megy. – Mondom neki, majd összefonom, a karom még mielőtt a kérdésem előtt újra magam mellé tenném. A nap bele világít a szemembe, így kissé hunyorgok is, lépek jobbra, hogy a feje takarja a napkorongot előttem. Jó tudni, hogy nem ölnek meg legalább ők, ha a terveik szerint nem szállítjuk le a tudós fejét. Kérdésem bevált, és a bizonyos nem létező vonzz erőm meg eresztette a nyelvét, amit hatalmas figyelemmel hallgattam, s ittam szavait. - Miféle góré? – rázom a fejem, s szórok be egy kérdést. Ennyire figyelmetlen lettem volna, milyen góré az, akit folyton emleget? Oda pillantok finoman, amerre bökött, majd vissza rá. - Futólag. – Fontam össze a karom ismételten. Nem éppen személyesen volt közöm a kalózokhoz, meg Drest vagy hogy is híjákhoz, de ismertem olyat, akinek igen. A mészárlásért már volt közöm, ezek szerint való igaz a feltételezésem, nem marad nyomtalan a tett. Remélem Edellynnek nincs komolyabb baja, ám ú tud magára vigyázni. - Ebből az oda vissza bosszúzásból kezd elegem lenni. – Ráztam meg a fejem. - És te? Most utánunk kémkedsz, vagy mi dolgod erre? – Kérdeztem.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Arth ismét a szemöldökemelésével igyekszik megformálni a véleményét Deedra visszakérdezése okán, ám ezúttal sem megy bele a játszmába - nincs szüksége rá. - Én nem aggódok, legrosszabb esetben információk és az elvesztett ulronjaitok híján maradtok – vonja meg a vállát teljes lelki nyugalommal, úgy bámészkodva a sétálgatók között, mintha legalábbis az időjárás szeszélyéről, nem többről csevegnének az eviranival. Persze a következő megszólalásánál a leánynak szenteli a figyelmét, aki igéző tekintetével és vonzerejével kísérli megkapni a férfiben megbúvó információkat. Említeni sem kell, töretlen sikert arat, elvégre most nem egy számára idegen faj vezérét szükséges meggyőznie arról, mondjon le a kulturális és becsületbeli meggyőződéseiről. - A góré keze van a dologban, az ő egyik emberét látták kapcsolatba lépni Nakennel – jegyzi meg, állával az aukciós ház felé bökve. - Anno a megboldogult fia közvetítésében üzletelt a Vörös lándzsával, amit úgy hírlik, egy nagyobb katasztrófa és kisebb belviszályok is ellehetetlenítettek... Valamelyikőtöknek köze volt hozzá? - tekint vissza Deedrára. - Nem tudom, mit akarhat tőletek, de gondolom nem hiába érdekel ennyire, és nem hiába lohol a nyakatokban sem – fonja egymásba a karjait a mellkasa előtt.
***
Naken mindeközben tovább küzd a tekercsért, habár mind Deedrának, mind Jalmnak nagy szerencséje van, hogy épp őt bízták meg a feladattal, hiszen a belé nevelt praktikák és az évek gyakorlata bizony megmutatkozik a furmányosságán. Figyel arra, hogy az ajtó ne maradjon nyitva – semmilyen formában –, ahogyan arra is, hogy ne lépje át balga kezdőként a mágiáról árulkodó kört. Óvatosan közelíti meg a szürke mázolmányt, amit közelebbről megnézve egyszerűnek tűnne elkenni az ujjával, hogy megtörje a folytonosságát, noha ki tudja, mi történne akkor, ha éppen csak megérintené… Ez az yloreiben is felmerül, ezért hát nem a csizmája orrával vagy mással igyekszik inaktiválni a kört, hanem egy padlódeszkát feszít fel a cél érdekében. A falap halk nyikorgással emelkedik, még egy kicsit, és egy egészen bolhányit még, mielőtt elválna annyira a többitől, hogy a pingálmány egysége megszakadjon. Egy szívdobbanás, majd még egy telik el, minek előtt fellélegezhet, ugyanis nem történik semmi különös; se riasztó, se füst, se bűzbomba, se tűz nem lobban. Változatlan, néma csend honol a helyiségben, ahol a szomszédos szobában zajló beszélgetést sem lehet már hallani. A kérdés, hogyan tovább?
Szinte hallottam, ahogy minden léptem apró zajt kelt, de talán nem volt elég hangos ahhoz, hogy egy őr meghallja s én is csak bemagyaráztam magamnak a túlzott koncentráció miatt. Bár az elfek néma lépteikről voltak híresek, akitől a füleimet kaptam – legyen az apának vagy anyának nevezhető –, nem ezt örökítette át nekem. A tolvajképességek dolgoztak hát bennem. Az óvatosság hű társ volt, akárcsak a türelem, amit más alkalmakkal ellentétben ilyenkor tökéletesen alkalmaztam. Felértem hát a lépcső tetejére s azonnal körbe néztem arra, amerre haladni lehetett. Egyetlen irány volt csupán, s öt… igen, öt ajtó – számoltam meg gyorsan az ujjaimat használva. A szemközti ajtó mögül beszélgetés hallatszott, nyugodt, amolyan hosszan cseverésző beszélgetés, mégis sietnem kellett. Talán éppen a következő pillanatban gondolja meg magát az egyik, hogy aztán itt találjon a folyosón. Ez nem történhetett meg, így hát szépen, sorban haladva, óvatosan, figyelve, hogy ne nyikorogjon nagyon a kilincs, benyitottam a szobákba. Raktárok, meg mindenféle vacak rejlett mögöttük. Csupán az egyiket zárták. Bizonyára ott tartották az értékesebb dolgokat. Még emlékeztem Lazen tanítására a zárfeltörésről, ez még csak különösebben trükkös sem volt, a megfelelő eszközökkel – amiket én csak karmoknak neveztem – könnyedén szófogadásra bírtam. Odabent vitrinek sorakoztak, ám mielőtt még körbe néztem volna, visszacsuktam magam mögött az ajtót. Ha volt bent valamiféle szék, úgy azzal alátámasztottam a kilincset, hogy ne jussanak be mögöttem egyelőre. Persze, ha nem volt szék, akkor is óvatos léptekkel folytattam az utam a vitrinek között. Mindenféle védelemmel ellátták egyiket-másikat, míg a többihez akár oda is léphettem volna – legalábbis látszólag. Azonban engem a tekercs fogott meg, amiről bizonyára Jalm is beszélt. Szürke kör vette körbe, mágia lehetett, ám én nem ismertem az efféle úri huncutságokat. Ylore-ban nem éppen a legfelső köröktől loptam. Amennyire lehetett körbe jártam, ám félő volt, ha hozzáérek zajt csap, vagy én gyulladok fel és égek hamuvá. Mégis mi más értelme lenne a védelemnek, ha nem ilyesmi? Kicsit kényszeredetten felnevettem, hogy nem hiszem el, pont itt bukom el ezen a ponton. Talán valahogy tönkre kellett volna tenni azt a kört… de mégis hogyan? Hozzáérni is ijesztő gondolat volt, mégis csak valami mágus festette oda és én nem rég láttam is egyet harcolni. Előrángattam a tőrömet és amennyire lehetett, megpróbáltam alányúlni a padlónak – ha egyáltalán tényleg fából volt –, majd megpróbáltam annyira megfeszíteni a fát, hogy az azon végig futó kör megtörjön legalább. Közben magamban végig azon rimánkodtam, hogyha valami sikításszerű riasztás be is kapcsol, legalább ne gyulladjak fel, mert az csak tovább rontaná az amúgy sem fényes helyzetemet.
férfit láthatóan nem hatotta meg a szavaim, és el sem hitte azokat. Nem éreztem jó ötletnek bevonni őt is. Egyrészt mert tartozunk neki, másrészt pedig az sem kizárt, hogy a teljes összeget magának akarná. Az ilyenek nem restek elvágni a torkodat. Hmm, kalózok. Már megint itt tartunk, hogy kalózok. Azok miatt vesztettem el valakit. - És, ah igen? – Kérdeztem vissza, bár nem voltam az efféle játszmákban a legjobb. Nem forgattam a szavakat sehogyan sem, hogy az nekem jó lehessen. Bár, ahogyan elhagyták a szám a gondolataim, amiket néha jobb lenne meggondolnom kétszer is, akkor jöttem ré csak, hogy ez bizony gyermekded szint. - Mágusra már van egy tervünk ne aggódja- Kacsintottam. - Ám, ha már ilyen kedvesen elém vetettek az istenek, beszélhetnénk. – Mondtam, majd komolyan bele pillantottam a szemébe. Bevetem az istenek által rám ruházott vonzz erőm, s meg győzésemet, hogy áruljon el valamit, vagy valami hasonló. - Mond, elkérlek, hogy még is kitől tudsz a levélről, és mit is pontosan. – Biccentem oldalra a fejem. Úgy szuggerálom őt, mint ha csak mágikus szavakat hallattam volna, ám valójában erről szó csincs. Vártam, hogy mondjon valamit, de nem lepődtem volna meg azon sem, ha csendben vigyorogna tovább és elsétálna. Ahogyan mondtam nem lehet bennük bízni, ám még is egy ilyennel álltam össze, s bíztam rá az életemet is, hiszen nem tudhatom azt, hogy Naken valóban mellettem van-e, vagy csak ügyesen kézre játszik engem.
Arth kétkedően felvonja a szemöldökét, de nem erősködik tovább a segítségnyújtással; ha nem kérnek a hely- és emberismeretéből, ő akkor is nyugodtan fog éjjel aludni. - Tulajdonképpen mit akartok a górétól? Feltételezem nem tudtok a nulporti kapcsolatairól, meg a kalóz szeretetéről – villant rá egy ravasz vigyort, persze ennél tovább nem dalol. Egyelőre. - A mágust kéne hajszolnotok egyébként is, a végén még azt hihetném, hogy eszetek ágában sincs a főnök elé hurcolni egyben vagy darabjaiban – komolyodik el, kihívó pillantással várva Deedra feleletét.
Közben odabent is zajlik az élet.
Naken az őr láttán megannyi lehetőséget végigvesz gondolatban, ám tény és való, a mozgásban lévő, ráérősen sétálgató férfi helyzetének tükrében a legegyszerűbb s legkevesebb feltűnést keltő lehetőség az osonás. Begörnyedve, csöndes léptekkel indul meg a lépcső irányába, és életében talán nem először kívánná azt, bárcsak néma léptekkel áldották volna meg az istenek elf felmenője okán egyszerű, hegyes fülei helyett. Azonban már számolatlan alkalommal kényszeredett a Forerion asszony által belé nevelt tudását latba vetni, így hát fél szemét végig az őrön tartva, óvatosan, türelmesen, csöndesen jut el a lépcsőhöz, majd onnét fel, az emeletre. Odafent egyetlen irányba vezet folyosó – legnagyobb megkönnyebbedésére –, ahonnét összesen öt ajtó nyílik; kettő-kettő oldalsó irányban, egy pedig közvetlenül szemközt. Ez utóbbi mögül tompa beszéd szűrődik ki, és amennyire hallja, mindössze kettő férfi dörmög elmélyülten. Egyelőre nyugodt mederben zajlik a diskurálás, nincs oka az yloreinek azt feltételezni, hogy a következő pillanatban asztalt bontanak, ám ennek ellenére sem lehet biztos benne, mennyi ideje van hátra a tekercs megtalálására. Ezért nem tanakodik sokat, módszeresen kezd benyitogatni a további négy helyiségbe. Talál egy pihenőszobát, egy restauráló helyiséget, egy mindenféle kacatok vagy még nem kategorizált tárgyak elhelyezésére szolgáló raktárt, és végül a folyosó végi ajtótól jobb oldalra nyugvó zár az, ami megmakacsolja magát, mintegy néma hírhozójaként a megbúvó értékeknek. Tolvajként nem esik pánikba vagy kétségbe; előszedve a zárak feltöréséhez alkalmatos felszereléseit, páratlan egyszerűséggel nyitja ki az ajtót, ami egy nagyobb terembe vezeti. Vitrinek sokasága helyezkedik el benne, kisebbek, nagyobbak, közös nevezőjük pedig, hogy mindannyian kivételes értékeket rejtenek magukban. Akadnak egyszerűen megközelíthetőek, de például a tekercs, amire szintén hamar rátalál Naken, szürke színű varázskörrel van körbemázolva, ami megakadályozza, hogy bárki arra érdemtelen a közelébe férkőzhessen.
– Türelemmel Naken… – diskuráltam tovább magamban, olyan halk motyogással, hogy az ki sem hallatszott és számomra sem volt több egyszerű dünnyögésnél.
Olybá tűnik Deedrát a legkevésbé sem hatják meg a fejlemények, habár eddig kifejezetten érdekelte, miért vannak a nyomában vagy, hogy ki érdekelt a levelekben, amelyeket Naken kapott. De talán már csak belefáradt az idegen város rejtelmeibe, ahol meglehet, az apja is raboskodik. Nos, ezzel kapcsolatban Arth-tól bizonyosan nem fog már információkhoz jutni, hiszen a férfi léhán megvonja a vállát az elküldése kapcsán.
