rtetlenség tökéletesen ki ült az arcomra. Elkövettem azt a hibát, amit annak idején a tanárom meg annyiszor mondott, ne cselekedj félelem, harag és más érzelemből. Ám bár nem rontottam nekik, de nem is titkoltam a szándékom, mi szerint képes lennék a torkukat vágni. Megunta volna a képünket? Én azonban aggódtam, jó magam máshogy láttam és féltem attól, hogy egy varázsló van közöttük és ők tették vele ezt, hogy a mágia ne védhessen meg minket. Ám ezekre, választ nem kapok. Az újabb jövevény ismét felborzolja a kedélyeit és láthatóan ismerik egymást, ez akkor válik biztosabbra, amikor Naken is elkezdi dadogni a férfi nevét, vagy valami ilyesmit. Kardomra azóta is elzárják és az idősebbek komolyabb arcot vágva figyelnek. Tán nem először látnak villanó kardot.
Biztatására le eresztem a kardom, és bizalmam fektettem abba, hogy ismeri. A halál félre értése azonnal eszembe juttatja Aikent és Edellynt, ahogy pofonnal köszöntötte és azt is, ahogy még velem volt. Egy pillanatra a szívem belecsavarodik a gondolatba.
Figyelem a társalgást, és figyelem a kölyköket is. Egyre jobban érzem, hogy csapdába estünk, hiába az ismertség tolvajok között számít az valamit? Ahogyan pillantásom jár ide oda, a földön megakad valamin. Amennyiben emlékeim nem csalnak ezt Rhysandnál láttam. Próbálok lépni egyet, s kettőt zavartalanul, mint aki csak helyezkedik, hogy a közelébe juthassak. Ám mikor érzem, hogy tán nem akkora a figyelem, ám biztos észre veszik hajolok le, s kapom el azonnal, majd amennyiben fenyegetésnek veszik nyakamba teszem, s emelem fel a kezem, hogy nem támadok. Tán mozgolódnak erre a mozdulatra, hiszen túl hamar történik, így magam is idegesebb lennék. Visszacsatlakozik a párbeszédbe. - Inkább egyesek végzete. - Mosolygok válaszolva. Ám az ulronjaim valóban hiányoznak, de nem látom esélyét, hogy visszakapom. Sóhajtok egyet. - Még mit tegyünk nektek szívességet, és majd vagy fizettek vagy nem? Értem… - Rázom a fejem rá pillantok Nakenre. - Mennyire bízol bennünk? - Kérdeztem. Ám a duplája csábított, de benne van a levegőben az átverés kesernyes íze is. - Én hajlok az alkura, ha te is. - Mondom, és én már eldöntöttem, ám most kell a válasza, hogy velem tart-e, hiszen meg csappantunk. - És mit ér a pengém egy mágussal szemben? - Kérdeztem, tán abban a reményben, hogy kapunk még valamit útra valóul. Esetleg mérgezett penge, vagy egyéb mágia. Most el kellene Rhysand segítsége. Ám nem maradt más belőle, mint egy medál, amit még tán vissza jutathatok neki, ha még él. Tán ez a mágus rabolta el? Elgondolkodtam.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Zúgolódás támad a sikátor lakói között, amiként Deedra kardot ránt, s mivel a fenyegetését komolyan veszik, újabb tagok – szám szerint három - somfordálnak a hátuk mögé, elzárva a kifelé vezető utat. Amennyiben vetnek rájuk egy pillantást, láthatják, hogy idősebbek és valószínűleg tapasztaltabbak az elsőként felbukkanó kölyöknél. - Mi semmit – vonja meg a vállát Arth, aki maga is megilletődöttnek tűnik néhány szekundum erejéig. Ám ráismerve Nakenre, hamarost elszáll a zavarodottsága. Rég nem látta a számára mindig is nyikhajnak tartott férfit, bár tekintve, hogy tulajdonképpen egy család voltak, inkább viselkedett úgy, mint egy nagy testvér a számára. Legalábbis ő ekként élte meg az asszonyság szárnyai alatt töltött időt. - Miért, talán szellemnek tűnök? - vigyorodik el, kitárva a karjait és fordulva egyet a tengelye körül. - Sikerült elmenekülnöm, de én is azt hittem rólad, hogy odavesztél. Mit keresel Qieseában? - kíváncsiskodik, csendben figyelve aztán a Deedrával való interakcióját. Nem csoda, hogy az evirani kisebb zavarodottságot és pánikot él meg, hiszen egyik oldalról egyre valószínűbb, hogy csapdába sétáltak - mondhatni, az oroszlán barlangjába -, másrészt a csapatuk egyik tagja is épp az imént veszett el a szemük elől az éterben, nem hagyva mást hátra, mint az amulettet, amit még a gyíklény teteméről tulajdonított el. Első szemrevételezésre határozottan elkerülte Deedra figyelmét, de amiként észreveszi, hogy oldalról újabb gyerektolvaj settenkedik elő, tekintetét határozottan a földön heverő nyakéken tartva, számára is feltűnik a varázsló egykori tulajdona. - Ezt sajnálattal hallom, de te is tudod, hogy mi a szabály – utal itt arra, hogy amit már megszereztek, az övék marad. - Akad kivétel persze, viszont nekem nem tűnik közülünk valónak a hölgyike. Vagy tolvaj volnál, szépségem? - tekint el az említettre egy újabb széles vigyor kíséretében, mielőtt azonban még felpaprikázná a harcost, előrébb lép az idősebb férfi, aki eddig néma csendben követte nyomon a diskurzust. - Ahogy Arth mondja, kevés, amit tenni lehet. Megpróbálhatjátok elvenni erővel a jussotokat, meglehet sikerülne is az amazonnal az oldaladon, kölyök – bök szakállas állával a pengéjét szorongató leányra. - Vagy nem, és bár nem szeretünk vért ontani, nyugodtan aludnánk az éjjel. De szerencsétek van, mert nekünk is szükségünk volna valamire – magyarázza higgadtan, és ha nem akasztják meg a mondandójában, folytatja a beszédet. - A városba érkezett nemrég egy mágus vagy micsoda… Feltett szándéka, hogy megbolygatva az élet rendjét, átkot szórjon a fejünkre, mindannyiunkéra. Ha lenyakazzátok vagy elhozzátok nekünk, az elveszített ulron dupláját adjuk. Mindkettőtöknek – emeli meg leheletnyire a szemöldökét, nem térve ki arra, neki ebből mi haszna, s egyáltalán, miért böki a csőrét holmi pletyka vagy babona.
Még mindig az volt a legjobb lehetőségünk, hogy Deedra megcsókolja a kölyköt, megkapjuk az ulronokat és eltűnünk. A gyűrűt úgysem tudta volna kiverni belőlük, hiszen az nálam volt... így pedig felesleges lett volna bárki vérét is ontani. - Talán csak elejtette az erszényét az a féleszű. Túl sokat ivott... te is láttad, ahogy lehúzta az egész korstó! - mondtam Deedrának. A kölyök szemére vetette persze, hogy hazudik, pedig - talán kivételesen -, nem tette. Én viszont színt nem vallottam. Kedveltem a lányt, de azért nagy barátok nem voltunk, főleg nem bensőséges kapcsolattal... leszámítva a deréktól fölfelé történő véletlen fogdosódást a sikátor bejáratánál. Erre az Apusra még én is kíváncsi lettem volna, ám fények és lángok játéka zavart meg. Rhys okozhatta, de nem foglalkoztam vele az elmúlt percekbe. Túlságosan is csendbe burkolózott, egy részem már azt hitte meglógott, a nagy bajtársiasság jegyében... de nem. Vagyis eddig nem. A fényekkel együtt tűnt el ő maga is. - Biztos megunta a képünket és inkább hazavarázsolta magát... - forgatta meg a szemeimet. Megkedveltem a varázslót, ám a hirtelen jött távozás enyhén felkavart. Még morgolódtam volna kicsit, ám ismerős csengésű hang ütötte meg a fülemet. Odafordultam, mintha azonosítani akarnám a hang forrását. Két férfi állt ott... és az egyikük oly' ismerős volt, hogy megborzongtam. Libabőr futott végig a karomon. - Arth... - nyögtem ki kissé száraz torokkal. Egy másik Forerion fiú volt, ugyanaz az asszonyság nevelte ki, mint engem, ám fiatalabb volt jócskán. Tagbaszakadt termetű volt már fiatal korától kezdve, inkább illet volna be zsoldosnak vagy lovagnak, semmint tolvajnak. Meglehet valami nemes fiának fattya volt, akinek felmenői lovagi tornákat nyertek. A mesterséget valahogy mégis kitanulta, a termete ellenére. Ha pedig nem odakint járta a várost, úgy mellém ült beszélgetni és mindig ugratott, hogy gyermek méretem van. Ez persze túlzás volt, ám sem túl magas, sem túl vállas nem voltam soha. - Te nem odavesztél a tűzben? - egyelőre még az sem esett le, hogy kijelentette tolvaj vagyok... persze, ahogy Forerion asszony annyiszor mondta, nem vág gyorsan az eszem. - Deedra, nyugodj meg, Arth-tal egy helyen nőtem fel. - Magyaráztam, ám a hátam mögött én még mindig szorongattam a tőrömet. Régi barát volt, ám bűnöző is. Létezik betyárbecsület? A mesékben bizonyosan. - Nem akarunk bajt, de a lány elveszített az ulronjait a kölyköknek hála.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Pént. Okt. 28, 2022 9:16 am
Mindenki
M
agyarázkodása már elkerüli a figyelmem, és nem szentelek neki kellő figyelmet. Időm se volt tán annyi, hiszen már is ijesztgetés áldozata lettem. Elmondom nekik gondolataimat és megkérdezem mennyit is kérnek a gyűrűért. Persze eszem ágában nem volt fizetni. Naken meglepett szavai talán nem jöttek jókor, bár előnyömre fordíthatom azt, hogy még őt is meglepték a szavaim, ezért tán komolyabban vesznek. Ők mind ezen nagyon jót szórakoznak, ami csak még jobban idegesít engem. Naken megemlíti a törpét, ami való igaz nem egyeztettünk és csak meglódultak, ám az idő sürgetett minket, indulnunk kellett. A törpe nekem mellékes, mert ha nem ő más valaki csak fizet érte. CSÓKÓT! Pillantottam hátra, és remélem látja a nem tetszésem. - Hazudni csúnya dolog fiacskám. - Mondom, ahogy a gyűrűről beszél. - Apus? - Ismétlem el a szavakat halkan magam előtt. Mindjárt nekünk ront egy masszív férfi? Rhysand feszült lesz, és lángok lobbannak fel és csókolják meg a gyilkos falat. A kölyök előkapja a tőrét, az események olyan gyorsan történnek, és abban sem vagyok biztos, hogy mindent látok ebben a sötétben. Hirtelen valamiféle fény járja át, nem kérdés az, hogy ez varázslat. - Mi történik? - Kérdezem rémülten Nakent, bár tán ő sem tudja a megoldást minden ez, ám emberi természet és aggodalmam ekképpen nyilvánul meg. Egy szívdobbanás..kettő és már nyoma sincs. - Mi történt? Mite tettek vele? - Kapom elő a kardom és vicsorgok akár egy veszett kutya. Ahogyan ezt megtettem egy hang, mintha Nakent emlegeti? - Rhysand? - Kérdezem bele a sötétbe, és ekkor pillantok bele a sötét sikátorba és két férfit látok. Koszos idegenek, semmi több, kardom még nem eresztem le. “Kicsi a világ?” - Ismered? - Kérdezem, s amennyiben igennel felel úgy eresszem le a kardom. Kezdek ingerült lenni, hiszen már nem tudom mi történik, kissé szaporábban veszem a levegőt is, épp anniyra amennyire a testem megköveteli ilyen helyzetben. Nem tudom Rhysand él-e vagy hal, ezek kicsodás, minden oly zavaros.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Naken és Deedra részéről is megkapja az ívet a mögéjük somfordáló siheder, akit mintha így csak még jobban szórakoztatna a helyzet. Félrebillentett fejjel néz rájuk, várva, hogy előálljanak a feleletükkel, s miként az evirani felemlegeti a gyűrűt, újabb sutyorgások suhannak végig a szűkös, sötétbe vesző sikátor falai között. - Milyen gyűrűről van szó? A mai nap nem keveredett elénk semmiféle gyűrű – vonogatja meg a vállát a suhanc. - De ha szeretnél egyet, mutathatunk párat – vigyorodik el újból, karba fonva a kezeit a mellkasa előtt. Közben nem kerüli el a figyelmét az sem, miről beszél Naken a harcosnak, sőt, őszinte kíváncsisággal hallgatózik. Mihelyt azonban ismét hozzájuk szólnak, mosolyogva kezd el billegni előre-hátra a sarkán. - Most akkor pénz vagy gyűrű? Apus, idejött három furcsaság, és salátákat beszélnek! - kiált hátra valakinek, aki nyilvánvalóan a rangidős a csapatban. Mindjárt arra is kitérne, hogy a hasuk bizony nem telik meg egy kósza csóktól, de a közeledő léptek zaja más tettre sarkallja. Nem átall közelebb somfordálni Deedrához, hogy ellenőrizze, akad-e még néhány huncut ulronja, amíg a vendégeik másra koncentrálnak, de azzal nem számol, hogy a környezetére eddig is kiélezett, és a már-már nyilvánvaló csapdától feszült Rhysand az áldozata, egyúttal önmaguk védelmére kel. Tűz lobban a tolvaj arca előtt, a tekintélyes labda pedig éppen csak elkerüli a testét, miként nyílegyenesen tovaszállva végül a csupasz falnak csapódik. A pimasz kölyök rögtön hátraugrik, előkapva a tőrét, akárha bármit is érne egy varázslóval szemben, de ennél hatékonyabb védelmet nem ismer. És a következő momentumokban talán még azok fedezékbe kívánkoznak, akiket nem fenyegetett az ifjú mágus nyíltan, hiszen a teste körött furcsa mágiafonalak kezdenek el cikázni. Akár a napkorongból kicsapó szelek, úgy pattognak a különböző színekben felsejlő szálak, s bizony Rhysandot utoléri az a bizonyos előérzet, ami a teleportálások pillanatában szokott a gyomrába kucorodni. És mire bárki kettőt pislanthatna, a Fehér-sziget lakójának egyszerűen nyoma veszik. Nem tudhatják, elvégre a mágiához nem értenek, de a hibásan működő teleport kristály meghagyta a lenyomatát a társukban, és a sors fintora éppen ezt a szekundumot választotta arra, visszarántsa eredeti helyére a valóság szövetén. - Naken?! - a döbbenet mélyen szántó csendjébe egy, az yloreinek ismerős hang ékelődik, és amennyiben a sikátor gyomra felé pillantanak, két férfit vélhetnek felfedezni. Az egyik egy idősebb, szakállas alak, karddal az oldalán s egyszerű bőrvértben, míg a másik fiatalabb, a portól koszos arcú idegen. Legalábbis Deedra számára, mivel Naken egy rég nem látott ismerős pillantását viszonozhatja. Biztos volt benne, hogy ő is odaveszett Yloréban, és most itt áll előttük, épen és egészségesen. - Kicsi a világ, szokás mondani, de ennyire? Micsoda kurafi vagy még mindig, tolvaj létedre nem ismered a dörgést? - csóválja meg a fejét, mindenesetre nem siet hozzájuk, hogy baráti kézfogással vagy öleléssel köszönthesse egykori társát.
Bizonyára szánalmas lett volna attól rettegni, hogy mi vár egy sikátor végén. Odahaza én magam sem fordultam meg különb helyeken, ám ezt a várost s az ebben előforduló hasonszőrűeket nem ismertem semennyire. Ráadásul rabló banda, én ilyenben utoljára kölyökként vettem részt, amikor túl fiatal voltam ahhoz, hogy magamban csináljak bajt. Társaságban amúgy is könnyebb volt figyelemelterelést alkalmazni, ami pedig jócskán megkönnyítette a dolgát annak, aki véghez akarta vinni a feladatot. A helyzet azonban most nem nekem kedvezett, hiszen én voltam annak a bizonyosnak a rosszabbik végén éppen. Megköszörültem a torkomat, ahogy Deedra a karjaim közé sétált. Csak el akartam kapni, ám olyan szerencsétlenül sikerült, hogy kevésbé illendő módon még alaposan össze is fogdostam. Az a pillantás! Hát a fehérnép már annak sem örül, ha rajongok az idomaikért. Nem meglepő, sosem kedveltek a lányok túlzottan. Míg Lazen sorra fűzte a helyi szépségeket, nekem nem maradt semmi... még csak a morzsák sem. Mindig akadt nálam helyes, magasabb, izmosabb fiú a brancsban. - Na... mire ez a nézés? Véletlen volt, sosem vetnék rád szemet - mondtam és még egy vigyort is kapott, ha már azt nem hallottam a megzavarodottságtól, amit ő hallani vélt. Csupán az a zaj ütötte meg a fülemet, ami a következő néhány lépésünk után következett be. Még csak nem is "bu"-ra rezzentem össze, hanem Deedra ijedtségére. - Nem illik ijesztegetni egy leányt - jegyeztem meg a tagbaszakadt kölyöknek, akit egyáltalán jobban ki tudtunk venni. Tényleg nagyon kellett volna a fény, amit a varázslótól kért korábban Deedre. Azok a sutyorgások nem voltak szimpatikusak, mindenesetre a nálam lévő dolgokat olyan helyre mozgattam a ruhám - pontosabban a nadrágom alá - ahová nem sokan nyúlnának szívesen. - Fizetnél nekik a gyűrűért? - lepődtem meg Deedra szavain. Mi az, hogy mit kérnek, két pofont aztán tűnjünk el? A gyűrű amúgy is nálam volt s a színjátékba is csak azért mentem bele, mert könnyebb volt, mint bevallani a társaság másik két tagjának, hogy miből tartom fenn magam. Nem mindenkinek van családja, meg lehetőségei, de ezt ők sosem értenék meg. - Azt sem tudjuk, mit adna a törpe érte vagy hogy ér-e egyáltalán annyit, hogy komolyabban törjük magunkat érte - jegyeztem meg. - Nézzétek, értjük, ez a ti területetek. Én részemről be sem sétáltam volna ide, ám ezt a szépséges leányt megloptátok. Aki visszaadja neki az elveszett pénzt kap egy csókot tőle. - Kacsintottam rájuk, nem is foglalkozva azzal, hogy Deedra mindjárt érzékeny területeken illet a csizmájával. De most őszintén, mivel lehet megfogni egy kamaszfiút?
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Szer. Okt. 26, 2022 1:43 pm
Mindenki
N
aken is együtt érzett és úgy tűnt, tán neki sincs ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy segítsünk. Ezért tettem, amit jónak láttam., annak ellenére is, hogy a férfi oda súgott volna. Rá pillantottam, amiből kiszűrhette eltökéltségem. Volt bennem egy olyan, hogy a nehezen megkeresett pénzem oda veszett, és volt bennem egy nem ülhetek tétlenül a halálomra várva. Döntöttem helyettük is, ám meg lett volna az alkalom arra, hogy ellenkezzenek ez esetben magam mentem volna, de nem így lett. Amint a kezem közé kaptam a levelet félve olvastam azt, feltűnés mentességre törekedve, bár úgy hiszem ennek vége. Lassan haladtam, hiszen alig múlt el ideje, hogy elsajátítottam a betűk művészetét. „megfizetünk. Tégy ellenünk, de akkor fizetni te fogsz.” zengett a fejemben ez. Féltettem az életét na.. Ám nem mondanám, hogy az én hibámból fizetne meg, hiszen ezt nem vélem hibának. Nem szégyenkezem a teteimért. A sikátornál egy patkány hatására léptem egyet, amikor is megtapostam Naken lábát, aki védelmezően próbált utánam nyúlni, ám nem volt éppen kellemes. Lassan és csúnyán pillantottam rá. - Aha. – Morogtam. A mágus semmibe vett, így fény nem kerül elénk és néma szavai sem segítenek. Vajon mi lelte, de nem csak őt Naken sem felel a kérdésemre, így elbizonytalanodtam, hogy csak a fejemben szóltak e szavak. Lépünk egyet, kettőt, nagyon kellene a fény, ám ekkor. Mellkasomhoz kapok és kapom a fejem a hang irányába. - Az istenekre! - Mondom halkan. A hangok nem csupán előttünk, de felettünk is szólnak. - Neked egy jó nagy atyai pofon kellene kisfiam! – Dünnyögök. Engem apám soha nem ütött még meg, de biztosra veszem, a ilyen vásott lennék tán megtette volna. - Mit akartok a gyűrűért, amit elloptatok? – Mondom, és közben szorítom a kardom, nehogy a végén ennek is lába kéljék. Nem látom értelmét a saját pénzem után kérdeznem. Ám tán, ha megrázom őket pár kigurulna.
Kalandmester Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
- Ugye?! Aztat még ez a tisztességes része a városnak – csóválja meg a fejét a törpe Naken mímelt együttérzése kapcsán, elvörösödött arccal félreköpve a földre. Kis híján kerüli csak el, hogy nem egy járókelő cipőjét áldja meg a nyálával. Mindenesetre rögvest felderül az ábrázata, miként Deedra különösebb teketóriázás nélkül a megsegítése mellett voksol/dönt. - Khaziiri áldja magukat! - hálálkodik, és még a részeges is odaböffent valami érthetetlent nekik egy intés kíséretében, mielőtt az evirani vezetésével útnak indulnának a tömegben. Naken érthető mód motiváció híján, ám a varázslót magával húzva követi a fellelkesült leányt. Időről-időre elébbük keveredik néhány kéregető, vagy éppen a portékáit, netán bájait kínáló, de az esetek nagy hányadában hozzájuk hasonló, egyik pontból a másikba igyekvő emberekkel kerülnek szembe, akiknek éppen annyira nehézkes előrejutni, mint a három kalandornak. Az egyik forgalmi akadálynál, mikor már hosszú momentumok óta egy helyben kell ácsorogniuk, vetődik fel Deedrában a levél elkérésének gondolata. Tekintve, hogy az ylorei is megnoszogatja Rhysandot, továbbá az ügyüket csak előremozdítja, ha mindannyian ugyanazzal az információval rendelkeznek, lopva a harcos kezébe cseni a megviselt papírost. Amennyiben ott helyben megismeri a tartalmát, úgy az alábbi sorokat olvashatja:
A kompániádban akad valaki, aki a megbízómnak sok gondot okozott, és maga sem egy ártatlan lélek. Deedra Gindrian, a gyilkos, aki Nulportban tett szert hírnévre azzal, hogy a nagynevű Vörös Lándzsa egykori tagjait a Vörös Szirén előtt kíméletlenül lemészárolta, alvilági cimboráinak társaságában. Segíts tőrbe csalni őt Sumiraznak, és busásan megfizetünk. Tégy ellenünk, de akkor fizetni te fogsz. A forgatagban emeld a poharadat koccintásra, ha elfogadod az ulronjainkat.
Kisvártatva viszont megindul a tömeg, ők pedig néhány perc múlva kicsit szellősebb részére keverednek a forgatagnak, ahol Deedra a nyomolvasó jártasságát latba vetve – s némi szerencsével megáldva - meg is pillant egy ruhafoszlányt. Mivel ő volt, aki még utánuk is nézett a tolvajlást követően, valóban megkaphatta akkor a tekintetét az egyik suhanc öltözete, emiatt hellyel-közzel biztos is lehet a dolgában. Követik hát a nyomot, ami történetesen egy sikátor közelében maradt hátra. Szinte kiált feléjük a sötétbe nyúló városrész afelől; itt őrzöm az alvilág apraja nagyját! Mindhárman ismerik az ehhez hasonlatos helyek hírét…
Deedra kérése közben felelet nélkül marad, talán, mert az ifjú varázslót jobban leköti a rossz előérzetét bizsergető hely megfigyelése. Noha a kacaj, ami felkelti a leány érdeklődését, Naken figyelmét pedig elkerüli a torokköszörülése – és egyéb tapogatós elfoglaltságok - okán, igen nyilvánvalóvá teszi azt, nincsenek egyedül. Néhány lépést megtesznek befelé, de túl sokat nem tudnak haladni, mihelyt a hátuk mögül mozgást érzékelnek. - Bu! - ijeszti meg őket az egyik tagbaszakadt kölyök, aminek a hozománya a sötétben megbúvók újabb kacagása. A siheder önmagában nem lenne fenyegető, de a hangok sokasága, amelyeknek iránya nem csupán előlük, hanem a fejük fölül is érkezik, elbizonytalanodásra sarkallja őket. - Kik merészkedtek a Rókalyukba? - kérdezi a hátuk mögött lévő, széles vigyorral az ábrázatán, bár kérdése egyhamar megsokszorozódik a többiek pusmogásának köszönhetően. - Biztos nem vesztettek eleget! - Tetszik az erszénye – Nekem a kard kellene! - sutyorognak, akárha áldozataik nem hallhatnák őket.
Szívem szerint vigyorogtam volna, mint a vadalma, ahogy Tarvak a rablóbanda bűnének hitte a vagyona eltűnését. Már majdnem meg is sajnáltam, hogy szerencsétlen mennyire kiborult, hiszen még a kupáját is elhajította. Kicsit megköszörültem a torkomat és úgy tettem, mintha köhögnék egyet, nehogy rajta kapjanak a vigyorgáson, ami csak-csak látható lett. - Micsoda alakok vannak itt... én mondom, a tisztes polgár már sehol sincs biztonságba - ráztam meg a fejemet. - Szegény Tarvak, barátom - Folytattam, tényleg úgy téve, mintha sajnálnám, hiszen eddigre már az ajkaim fölfelé görbülésén is úrrá lettem. Mégis inkább Deedrán segítettem volna, de úgy tűnt nem akar követni, ráadásul a varázsló is hátra akart maradni, ami nem lett volna éppen okos. - Még egy munka...? - súgtam a lány felé, ahogy a nekünk kínált munkára rávetett magát, mint mókus a mogyoróra. Elhúztam a számat, s bár nem tudtam, pontosan mennyi pénzt szereztem a törpe gyűrűjén kívül, én elégedett voltam a napi bevétellel és szívem szerint megpihentem volna. Nem elég, hogy eddig a sivatagot jártuk és kitikkasztott a nap, megint harcoljak valakikkel, akik ráadásul hasonszőrűek hozzám. Ám egyelőre nem ellenkeztem, ám a gyűrű talán többet ért, mint a jutalom, amit felkínált volna érte. Át kellett gondolnom. Deedra persze döntött helyettünk és már indult is előre. Csak azért követtem, magammal vonva Rhyst is, ha kellett, mert nem lett volna túlzottan bölcs gondolat külön-külön folytatni az utat. - Mutasd meg neki - szóltam a varázsló felé, hiszen neki adtam a levelet. Valójában Deedrát követtem továbbra is. Figyeltem a jeleket, bár eléggé nemtörődöm módon, hiszen továbbra sem óhajtottam újabb harcba keveredni. Valami sikátor felé közeledtünk, ahol a lány hátralépett, egyenesen a lábamra, én meg nem győztem elkapni, mintha attól félnék, esetleg elesik, ám ehelyett sikeresen kicsit túlzottan is megfogdostam. - Hopsz bocsánat... - köszörültem meg a torkomat. Ebből kifolyólag persze nem is nagyon hallottam azt, amire bizonyára gondolt.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Okt. 24, 2022 10:19 am
Mindenki
A
z események érhetetlen fordulatokat vesznek, és már alig tudom követni ki mit akar, de ez nem számít most. A törpét is úgy tűnt hogy megkárosították, és bár én próbáltam ezek után menni a fáradtság és mi egyéb közötte az embertömeg is utam állta. Azonban a törpe munkát adott nekünk. Koszos, fáradt és éhes vagyok, de az a negyven ulron nem lenne rossz, ha visszakerül a szemembe illetve még több is, ha megtaláljuk és még a törpe is fizet nekünk. - Úgy gondolom segítenünk kellene. - Fordultam a társaim fele és dünnyögtem a szavakat. - Benne vagyunk - döntöttem a helyükben, de amennyiben nem tetszik nekik szóljanak közben, meghagyom a lehetőséget erre. Minden esetre én magam megyek. - Legyen így, vissza jutunk és remélhetőleg a pénzét is. - Mondom. - Gyerünk! - Elegem volt a tétovázásból, a nem cselekedetből. Amennyiben meg akarnak ölni, úgy megfognám, ez később is ráér. Elindultam, eltökélten és ellent mondást nem tűrve, ha kell magam után vonszolom őket, de indulok. Belevetem magam az ember tömegbe, ha követnek, ha nem - ám reményeim szerint igen- és haladok. Néha elém elém keveredik egy egy érdekes alak, kiket igyekszem kikerülni. A mulatság remek bújó hely a mi is volt a nevük rókáknak? Lépéseim közben Naken fele fordulok. - Szeretném magam is elolvasni a levelet. - Mondom neki, és már az sem érdekelne, ha valaki figyelni. Épp eleget vártunk a semmire. Ahogyan haladok észreveszek egy szövet darabot az egyik árus szekere vagy bódéja vagy minek is nevezik ezt végében, ahogy bele akadva leszakadt. Emlékeim szerint az egyik ilyen vörös szövetet viselt, éppen csak a sarka szakadt le és tán egy egyszerű ember alig venné észre. - Erre! - Mondtam, majd egy vékony kis sikátort láttam meg. Bizonyára erre fele mehettek, remek hely. Ahogyan a tömeg elnyeli már is ki okádja magából őket, egy ilyen kis szők helyre. A sikátor végét nem láttam, így félve vetem bele magam. Amennyiben követtek, úgy Rhysandra pillantok. - Tudnál fényt csinálni? - Kérdeztem még mielött mélyebbre haladtunk, ha haladtunk együtt. Egy patkány suhan át előttem, ami egy pillanatra hátrább lépésre kényszerít, és egy lábat ezzel meg is taposok. Karajra leszek figyelmes, ami remélem nem csak a képzeletem játéka. - Hallottátok? - Mondtam nekik, amennyiben még velem vannak. Nem kizárt már a képzelgés, ezért is kérdeztem őket.
A beszélgetés és információszerzés nem úgy alakul, ahogyan azt talán a kalandorok remélték, hiszen mérgek, kések, bárminemű vallomás vagy célzás nélkül zajlik tovább az élet az asztal körött. S ezen a ponton érdemes elgondolkodniuk; ha semmiképpen sem akar történni semmi sem, úgy meglehet, egyelőre hiába is várnak, remélnek. Már ami a levelet s az íróját illeti, ugyanis Deedra az egyik helyi tolvajbandának köszönhetően negyven ulronnal szegényebbé válik. A zsebmetszők fürgék, habár az evirani harcos nyomolvasásban való jártassága, Naken tolvajismerete és Rhysand logikája minden bizonnyal hozzásegítették volna őket a felderítésükhöz. Ehelyett viszont úgy fest, a többség véleménye dacára szét kívánnának széledni egy városban, amit egyikük sem ismer igazán. Hogy végül mi mellett fognak határozni, természetesen rajtuk áll, de mielőtt még bárminemű búcsúzkodásra sor kerülhetne, a gondolataik közé Tarvak igen cifra, igen hangos és igen dühös káromkodása ékelődik. - A tűzdémon hágná keresztbe ezeket a nyomorultakat! Hát nem megloptak?! - ha eddig nem is mutatta, mennyire szereti használni az erejét, ez alkalommal nem fogja vissza magát; felkapja az üres korsóját, és a haragjából merített lendülettel hajítja a tömegnek, el is találva egy szerencsétlen flótást. - Ó nem nem! Ne menjenek! - pattan le a székéről, sebtiben a hármas üzelmeinek közepébe csobbanva. - A vak öregapám is látná, hogy maga harcosféle, magának is van bökője, aki meg a szigetről származik, csak mágus lehet. Kérjenek pénzt vagy szívességet, megadom, ha móresre tanítják ezeket a söpredék huligánokat! - rázza az öklét hevesen, dacára annak, ez alkalommal legalább egy méter hátrányból osztja az észt a magaslati levegőt szívóaknak. - Állandóan megkeserítik a minkféle dolgos kenyérkeresők életét, most telt be a pohár! A lopott pénzemet felőlem meg is tarthatják, de az erszényemben volt egy értékes, rúnavésetes gyűrű, amolyan családi ereklye – magyarázza, vaskos hurkaujjaival kör alakot formázva, mintegy imitálva a keresett tárgy alakját, akárha nem lenne egyértelmű. - Hozzák vissza nekem, és nem leszek hálátlan – pillant fel rájuk, s noha dühtől vöröslik az arca, a tekintetén azért látszik az aggodalom s csekély kétségbeesése.
Talán csak én nem böktem oda a társaságban, honnan is érkeztem. Amolyan csendes, misztikus idegen próbáltam maradni, egészen a koccintásig. Akkor aztán felálltam, hogy az uralkodó neve napjára mondjak köszöntőt és kezemben a korsót jó magasra emeltem, hogy minden minket figyelő alaposan megnézhesse magának ezt. Azonban hiába vártam, hogy történjen valami, azonnali mozgolódás nem jött. - Na igen, talán ha olyan ügyesen húznám le, mint te, Tarvak, akkor lenne igazán szerencsém - feleltem a törpe megjegyzésére. Még egyszer megemeltem felé a poharamat, majd aprót kortyoltam belőle. Nem engedhettem meg magamnak, hogy ebben a helyzetben berúgjak... pedig a megviselte idegeimnek most az lett volna a legjobb. Mibe keveredtem? Hát az istenekre, nem elég, hogy odahaza el akarnak tenni lábalól? Alighogy ezek a gondolatok végig futottak a fejemben, lökdösődés kezdődött. Tolvajok. Tolvajok akarnak megrabolni egy tolvajt... szánalmas próbálkozás, ügyesen keveredtem ki az útjukból, kihasználva a forgatagot és közelebb kerülve Tarvakhoz, megpróbáltam néhány gyengéd mozdulattal elemelni az erszényt az oldaláról. Ha ez nem sikerült, legalább belenyúlni megpróbáltam annyira, hogy néhány érmét elemeljek. Épp most ivott meg egy jó adag sert... csak mellettem dolgozik a szerencse. Végre. Ha sikerült, ha nem, kihasználtam a gyors eltűnés lehetőségét és Deedrát - akit azt hiszem a társaság sikeresen kirabolt - követtem volna a tolvajok után. Láthatóan szívesen utánuk vetette volna magát. Ebben éppen csak az szakított meg, hogy Rhys a kezembe nyomott valami papírfélét. - Biztos jó ötlet ez...? - kérdeztem, ám akárhogy is, én folytattam az utat Deedra után. A varázsló felnőtt volt. El tudta dönteni miképpen kockáztatja az életét, ám együtt maradni sokkal logikusabb lett volna. - Ne viccelj, mindenképpen veled tartok. Az út kezdete óta együtt vagyunk, s megpróbáltál megtanítani harcolni. A próbálkozást pedig értékelem, mindig számíthatsz rám - feleltem, és a lány mellé lépve megindultam előre a tömegbe. - Menjünk arra, amerre rohantak, legfeljebb keresünk egy fogadót útközben. Rhys meg csatlakozik. - Vontam vállat és még a tömegből visszafordultam, követ-e a lány. Valójában nagyon is kézen fekvő lett volna, hogy követnünk kell őket... közük lehetett a Deedrát keresőkhöz.
Zúgolódás támad a sikátor lakói között, amiként Deedra kardot ránt, s mivel a fenyegetését komolyan veszik, újabb tagok – szám szerint három - somfordálnak a hátuk mögé, elzárva a kifelé vezető utat. Amennyiben vetnek rájuk egy pillantást, láthatják, hogy idősebbek és valószínűleg tapasztaltabbak az elsőként felbukkanó kölyöknél.
Még mindig az volt a legjobb lehetőségünk, hogy Deedra megcsókolja a kölyköt, megkapjuk az ulronokat és eltűnünk. A gyűrűt úgysem tudta volna kiverni belőlük, hiszen az nálam volt... így pedig felesleges lett volna bárki vérét is ontani.
