szerencse nem állt mellénk most. Csodálkoztam volna, ha ismét mellénk áll. Nekem olyannak tűnik ez, mint ha mágia szállta volna meg. Egyszer enged, majdan nem. Eljátszottam, amit nyertem, de nem érdekelt. Még mindig az mozgatta a fantáziám, hogy vajon mikor derül ki valami. Kérdéseket teszek fel, s tán nem voltam a legjobb - ám már haladni akartam az eseményekkel-, mert Rhy is hozzáfűzi a gondolatait. Ránézek az italra, majd oda adom neki azt. A törpe hozzáfűzi gondolatait. Követtem az eseményeket a pillantásommal. - Még nem jártam arra, ám ez a város is igen csak elragadó. – Mondtam dicsérve a helyet, igazat szóltam. - Nos, valóban. Jó magam Nulportról jöttem. – Mondtam inkább ezt, mint sem azt a helyet, ami tán a szívüknek nem kedves. Feltett kérdésre is érkezik a válasz. És, minthogy eddig nem történt semmi szokatlan megfordult a fejemben a távozás gondolata. - Nyüzsgő egy hely, nem fogunk unatkozni. – Mondom a társaimnak. Olyan látszatot kelthetünk, mint akik csak mulatozni jöttek, vagy tudja fene, de koránt sem tűnünk felfedező nagy népeknek. - Nem én mára befejeztem. – Fejeztem ki a kockáról szőtt gondolataimat. Nem történik semmi.. egy csuklás..két csuklás..egy levegő.. két levegő. Ekképpen próbáltam mérni az időt, de tán rossz helyen emelte, vagy Naken átvert volna minket? Hirtelen érzek egy lökést, ám a tömeg eddig is nagy volt, így csak meginogtam, de ám mikor már késő volt akkor láttam meg, hogy az erszényemnek nyoma veszet. - Oh az istenekre! – Pattanok fel. A törpe felrikkant. Már érzem a lábamba, lépek is párat előre ám a tömeg az utam állja. Nem tudok utánuk menni, s már ahogyan érkeztek, úgy is mentek. REMEK!!! - Ezek után menni se tudok!!!!- Dörzsölöm meg a homlokom. Oly sok ember, oly gyorsak és már ki tudja, milyen csatornában vannak. Valamint a társaim sem hagynám magukra. Úgy érzem tovább kellene állnunk, esetleg megkeresni a fogadót és később nyomozni vagy végleg elbúcsúzni és legyen, aminek lennie kell. Elmegy? Kerekedik ki a szemem. - Nem kellene együtt maradnunk? – Vetem utána, s vagy éri még vagy nem. Amennyiben teljesen elmegy, és nem marad a szavaimra sem, úgy Nakenre pillantok. - Te itt maratsz! – Mondom neki, - ha nem indult utána - olyan voltam, mint ha egy anya szólna a buzgó gyermekéhez. - Most merre? – Kérdeztem, bár felteszem, akkor a fogadóba kell mennünk. Tanácstalan vagyok, álmos, éhes és fáradt.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
- Még sem az öklével s erejével keresi a kenyerét - húzom félszeg mosolyra a szám. - A Fehér - szigetről pottyantam ide – hegykén megvonva vállam felelem az igazságot. - Ők pediglen... a barátaim - minden bizonnyal itt is megfordul a magamfajta, noha arról fogalmam sincs szívlelik e azokat vagy inkább megvetik. Félik e vagy lenézik. Mindenesetre Raab szavai nem tükröztek olyasféle dallamot, mely miatt tartanom kellene bármitől is. Csak remélni merem, ha rosszakaró bújna meg közelünkben, azt elgondolkodásra sarkallja. Persze, ez még nem ad feltétlen választ felőlük, így rájuk bízom bevallják vagy eltitkolják származásuk. - Jobban kedvelnék egy afféle fogadót, ahol a mi bőrünket se cikk-cakkozzák ki - nézek el az irányba, mely fele int. - Akkor hát igyunk az uralkodóra, bárhogy is hívják - húzom meg újfent korsóm tartalmát, s egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez a Raud, nem az esze, miatt kerülne be a legendák könyvébe. Mindegy ennek, részeg e vagy józan, a faék brillíroz mellette. A népet nem vonzza a frissen vetett ágy, az éjszaka közeledésével, sőt talán, egyre többen s többen gyülekeznek, de azon a néhány suhancon kívül, mely körözni kezd körülöttünk, akár a keselyük, nem látok. Ám arra a tizenéves forma, piszkos szőke hajú, égszín szemű leányra összevont szemöldököm alól élesen pillantok, hogy még a gondolat is füsté váljon csinos kis fejében. Odébb is oldalazz, s nekem ez éppen elég, nem leplezem le, amiért ennyire szófogadó volt. A törpe azonban, nem ennyire szerencsés vagy csupán csak figyelmeztetni akarja a tömeget, hogy enyveskezűek lődörögnek prédára várva, amiért az öklét rázza. Hogy társaimat érte e kár, az még nem tudhatom, én azonban nem kezdek felesleges hajszába, kicsik, véknyak, s úgy slisszolnak át az emberek közt, akár a kígyó, de ha már úgy legyenek rókák. Bármilyen üregben meghúzzák magukat, s a várost is jobban ismerik, mint én. Közben újabb öt ulront helyezek a játékmester elé.
Társaim, amennyiben utánuk vetik magukat - akár csak jószándékból, akár bármi más miatt - én nem tartok velük. - Én még szétnézek, ha nem találtok meg, akkor a fogadóban találkozunk - csak abban az esetben, ha szétválik utunk, intek most én a fényes obeliszk felé. - Ha bajba kerülnétek, akkor üzenjetek, ha van rá módotok - veszek elő egy papírost és nyomom Naken kezébe. - Csiholjatok tüzet vagy és égessétek el, a nevemmel és az üzenettel, akkor megkapom – adok gyors instrukciót hozzá, mielőtt szélnek erednének.
Deedra és Rhysand újabb próbát tesznek a szerencséjükkel – ki az átlagos, ki valamivel nagyobb tétellel -, ám ezúttal egyikük sem jár sikerrel. Az evirani ilyetén eljátszotta az előző körben megnyert ulronját, de elmondhatja, hogy legalább semmit sem veszített a kényszerből űzött játékon. Rhysand esetében pedig ahogy a mondás tartja; könnyen jött pénz könnyen is megy. Egyelőre a törpe nem buzdítja őket további játékra, taktikusan kivárja ellenben, míg megoldódik a hangulat, főként a harmadik esetében, aki úgy ácsorog ott az asztalnál, mintha a fogát terveznék kihúzni. Egytől egyig mindet. - Azt megissza? - szólal fel hirtelen a korábbi lődörgő, vaskos mutatóujjával Deedra korsójára bökve. - Válaszolok hikkk… ha ideadja – csillan fel benne egy kósza momentumra az értelem s az elégedettség, amiért ilyen remek alkut eszelt ki, noha az összképen és a remélt furmányosságán sokat ront az ábrázatára kiülő, bárgyú mosolya. - Tökfilkó Raud, mindenki tudja, hogy itten születtél és itten is fogsz megfulladni a piában – horkant fel Tarvak, visszahelyezkedve a székére. - Én Jardigén születtem, de az ökleimet jobb szeretem pofaverésre használni, mint csáklyával bányászni, ide költöztem hát – vigyorog tovább a törpe, egymásba fonva a mellkasa előtt a tömzsi karjait. - Na és maguk? Aztat még a vak öregapám is megmondaná, hogy életükben először csípte vörösre az arcukat a mynzashi nap – kíváncsiskodik ő is, hiszen így természetes. - Van egy pár fogadó, de ahol nem kerül kés a törpe hátába, az amottan arra van a templom irányába – bök a fejével észak felé, és amennyiben odanéznek, láthatják, hogy a sűrűn ülő, magasodó házak között egy obeliszk aranyozott csúcsa emelkedik. - Ami pedig azt illeti, minden hétvégén nagy a nyüzsgés, viszont ma a becses uralkodónak a neve napját is ünnepeljük – feleli, majd kissé elszontyolodva veszi tudomásul, hogy Naken váratlan tósztjához legfeljebb az üres korsójával tud csatlakozni. De azért megemeli az ivó alkalmatosságot, ahogyan Tökfilkó is, ha sikerült elkérnie Deedrától. Ám ha nem, akkor sem szomorkodik, mivel Rhysand ajánlata megmelengeti a lelkét. - Jó ember maga! Hikk! - nyomatékosítja a kijelentését egy csuklással, és már kap is a kockák után, hogy alaposan megzörgetve őket, megdobja a szerencséjét. Viszont az mint mindég, most is elkerüli. - Csak még öt ulront valaki? Érzem hikk, hogy megdobnám aztta kettest? Tíz, meg egy… meg egy… - kezd el számolni az ujjain, egészen belefeledkezve a komoly összeadásba. És amíg ő próbálja összetenni a tudományát, addig Naken – s vélhetően a többiek is – leplezetten figyelik, történik-e valami a poháremelés hatására. A szekundumok azonban telnek és csak telnek, de sem kés nem villan elő, ahogyan csuklyás alakok sem kezdik őket kerülgetni, minden úgy zajlik tovább, ahogyan eddig. - Na ez a beszéd! Úgya, a ser meghozza a szerencsét! Magam sem mondhattam vóna jobban – lelkendezik a törpe az asztalhoz csapva a korsóját, mintegy kifejezve a folyékony kenyér iránti szenvedélyét, és éppen ekkor halad el mögöttük egy kisebb csapatnyi ünneplő, akik a tömegtől ide-oda sodródva, végül nekik ütköznek hátulról. Nem volna ebben semmi különös, tekintve, hogy mennyien róják az utcákat, élvezve a forgatag szabadságát és hangulatát, ám Nakennek igen jó érzéke van ahhoz, hogy kiszúrja a magafajtát, Rhysand pedig megfigyelő természetéből adódóan veszi észre, hogy bizony nem csak óhatatlan véletlenről van szó, hanem egy tolvajlási kísérletről. Az esetükben még időben el tudják riasztani a zsebmetszőket, viszont Deedra negyven ulront tartalmazó erszénye szempillantás alatt válik köddé az oldaláról. Amire pedig bármelyikük igazán felocsúdhatna, a suhancok már felkapták a nyúlcipőt, és a szerzeményüket kihívóan lobogtatva, hangos kacajjal szaladnak tova a tömegben. - Ezek az istentelen Becstelen Rókák azok! - kiált fel Tarvak, ismételten a széke tetejére pattanva és az öklét rázva.
Semmi kedvem nem volt még több ulront eljátszani... főleg nem az előtt, hogy valaki esetleg kést szegezne a torkomnak. Az ital viszont annál jobban érdekelt, mely ezúttal korsóban érkezett. Nem is figyeltem a totyogó szakállas alakra, pedig talán jobban tettem volna. Amilyen gyámoltalan volt, olyan veszélyes is lehetett. Nem ismertük ezeket az embereket és akármelyik is az életünkre törhetett. Na, nem mintha ijedős lettem volna, szimplán az elmúlt napok eseményei miatt és a Deedra iránt érzett szimpátiám okán, elővigyázatosabban akartam kezelni a helyzetet. Nem különösebben érdekelt a játék tehát és a feszültség is egyre nőtt. Bár Deedra csevegőre fogta, tudtam, hogy most már nem úszom meg. Koccintásra kell emelni azt a korsót. Bár szívesebben csentem volna el a törpe oldalán fityegő erszényt, egyelőre más dolgok voltak fontosabbak... igen fontosabbak! Persze foghattam volna magam, hogy eltűnjek szem elől, elhagyjam a várost, amilyen gyorsan csak lehet, mégsem tettem így. Megvártam, hogy válaszoljanak a kérdésre, miszerint mit ünnepelnek, majd megemeltem a korsót. Jó magasra, hogy az is lássa, aki esetleg távolabbra ácsorog tőlünk. Talán kicsit meg is remegett a kezemben a teli ivóalkalmatosság, ideges voltam. Szokatlan módon még mindig. Meglehet jobb is volt, hogy nem most próbáltam meg leakasztani azt az erszényt a törpe oldaláról. - Nos, akárhogy is, igyunk erre a forgatagra, a mesés táncosokra, a játékokra és persze a mi szerencsés kezű Deedránkra! - Mondtam jó hangosan. Nem is figyeltem igazából, mit dobott utoljára a lány, csak felkelve a székemből, az ajkaimhoz emeltem a korsót, hogy úgy tegyek, mintha nagyokat kortyolnék belőle. Meg akartam őrizni a józanságomat, ezért hagytam, hogy ajkaim mellett kiszökjön az alkohol. Aztán leeresztettem, így figyelve meg, mi fog történni a tettem hatására. Mozdul valaki? Talán kést rántanak? Megjelenik újra az alak, hogy félre húzzon és instrukciókat adjon? Ha nem történik semmi, úgy újra kortyoltam az italból. Nem túl sokat, épp csak annyit, hogy megnedvesítse a kiszáradt torkomat. - A következő kört arra isszuk, aki ezúttal nyer. - Tettem hozzá és jeleztem egy intéssel, hogy nem óhajtok újra részt venni a játékban. - Aztán talán még én is beszállok egyre. Nekem ez hozza a szerencsét.- Kacsintottam a törpére és megemeltem újra a korsóm a következő korty előtt.
-Ilyen bájos teremtéstől nem sajnálom én sem a szerencsét, sem az ulronokat – felelem szelíden, hisz a felpezsdült vérem a fortyogó tehetetlenség váltotta fel. A törpét azonban annál inkább; hajlandó még sert is hozatni, hogy a jussát kifizetni ne kelljen, maradásra bírva ezzel minket is. Egy biccentéssel fogadom a kicsit sem önzetlen meghívást, s bár nem oly torkosan, mint a játékmester, de magam is nagyokat kortyolok belőle, hogy végül a pattogó fehér cicabajuszt gyakorlott mozdulattal tüntessem el ajkam ívéről. S hogy ne legyen haszontalan kedvessége lefizetem az újabb ulronokat. Szám szerint hatot, ami megmaradt a bevételből. Halkan kocogtatom meg a kockákat a kezemben; már-már azt hiszem, az egész asztalt végig szántják éleikkel, mikor hirtelen áll meg mindkettő. Meg kell állapítanom ezek a kockák nem szeretnek. Aprót vonva vállamon, emelem ismét számhoz a korsót, mögüle Deedrára sandítva. Én magam nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel, Deedra azonban ajtóstól ront a házba. Nem igazán tudom, mit is akar vele elérni; nyilván nem fog színt vallani, még ha netalán, azért is van itt, hogy figyeljen, bár bőre elég füstös, Nulportban még nyáron se lehet így leégni. Noha, lehet még szerencséje, mint a kockában. - Azt mondták, pár utcára van innen a város egyik fogadója, pontosan merre is? - kérdezem, próbálva az erős kezdést enyhíteni, még mielőtt itt a nagy gyanakvásba előkerülne a penge. Látva, hogy Naken kihátrál a játékból, újra magamra vonom a figyelmet: - Itt mindig ilyen nagy a nyüzsgés vagy ünnepelnek valamit? - kérdezem barátságos vigyorral képemen, ahogy ismét a pohár fenekére nézek. Talán az yloreinek a kivonulása nem véletlen és készül valamire, ha másra nem, de jelét adja az együttműködésnek. - Az előbbi gorombaságért fizetek neked egy dobást - intek a fejemmel az asztal felé, s lefizetem az érte járó öt ulront.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Okt. 20, 2022 6:37 pm
Mindenki
N
em válaszolhattam erre, így csak Rhysand szemébe néztem és figyeltem, ám ő csak rám pillant, majd a tömegre vissza. Híre ment volna a dolognak? Honnan tudja, hogy ott történt, tán látnok, vagy van valami magyarázata? Ám hiába a gondolatok nem válaszolok továbbra sem. Apámról szót gondolatai pedig érdekes voltak, hogy miért most jutott el erre, és eddig nem, ám Naken kérdésére pedig akartam felelni, de nem tudtam mással csak.. - Nem tudom. – Mondtam a kérdésre végül. Azt se tudom, hogy helyes e az információ. Ám, ha nála lenne apám, akkor ezzel zsarolnának, és nem titkon akarnának engem megöltetni.
Eddig nem történt olyan, amire azt mondtam volna szokatlan. Részeg emberek, kocka ilyet Nuportban is talál az ember. Dobásom sikeres volt, vagy is azt hiszem, ám a törpének tetszett. Egy erőltetett mosolyt kapott tőlem, majd figyeltem tovább nem feltűnőien, ám még sem bírt a szemem megnyugodni, s pásztáznom kellett az embereket. Többiek is dobtak, ám bár képtelen voltam koncentrálni mit is, hogyan bár a szempárom néha rávetült a kockára, a gondolatok máshol jártak. Ital mellett? Ragadta meg a figyelmem. - Legyen. – Mondtam eltökélt hangon. Ám ő hiheti azt, sőt úgy is tűnik ez, hogy a játék az, ami ennyire megmozgat. Ám valójában a gyanú az, ami gondolataimba fúrta magát. Vajon mérgezett lesz? Vajon most kellene koccintania Nakennek? Itt az a furcsaság, amire várunk? Meghív minket egy italra. Az italra mondtam igent, hiszen a játék annyira nem vonzz engem, ám muszáj, vagyok még egyet dobni a kockával. - Adja. – Mondom, s amennyiben így lesz dobok egyet, és tekintettemmel a nem régiben ordibáló, részeges férfit keresem. Talán ezzel még nyerek egy kis időt, hogy az a valaki felfedje magát. - No és ki honnan valósi? – Kérdeztem, majd a részeges felé bökök és szemtől kérdezem. - Maga? – Kérdeztem direktbe tőle. Nem voltam a mestere a felderítésnek, nem tudom mi az amit kérdezhetnék. Rhysandra jobban számítottam, hogy veszi a lapot és segítségemre lesz, vagy valahogyan most már Naken is koccint egyet, hogy lássuk, ki mozdul s ki nem. Ám mindenki gyanús nekem, még a törpe is. Bár szimpatikusabb az ábrázata, ám nem hagyott nyugodni ez az ital kikérése. Ám már az sem kizárt, hogy hallucinálok, rémeket látok.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
A törpe ábrázatán halovány értetlenség fut át, látva a jövevények igen savanyú hangulatát, ám betudja annak, jó eséllyel már többször elhagyta őket a szerencséjük és az ulronjaik. Azért összenéz a részeges komával az asztalnál, aki megvonja a vállait, mintegy jelezve; én már találkoztam velük, mondj le a vidámságról. Tarvak, ha el is engedi a felhőtlen légkört, a pénzüket már annál kevésbé - lelkesen fogadja a fejenkénti öt ulront, majd kíváncsian figyeli a dobásokat. Az első próba már is sikert jelent. - Így kell eztet csinálni! Kockabűvölő a kisasszony, nem is kérdés! - csattan fel örömtelien a játékmester, hátha némi szenvedélyt átragaszthat az evirani kompániájára, ami Rhysand esetében úgy fest, meg is történik. Viszont feléledő lelkesedését hajszálnyi kudarc követi, és a sikertelenségben Naken sem marad el mögötte. - No, nem kell csüggedni, illedelmes kockáim vannak, hagyni kell a fehérnépet is érvényesülni – vigyorog sokat sejtetően az yloreire és a varázslóra, majd felkapva az asztalról az egyszerű fakockákat, megzörgeti őket a tenyerében. - Még egy próbát, esetleg? Akár egy ital mellett, mindjárt ide is intek egy árust – ajánlkozik kiapadhatatlannak tűnő energiával, aztán a székére pattanva kezd el csápolni az egyik közelben lődörgő kofának. - He! Rafaya! Lódulj ide, a játékosaimnak porzik a torka! - üvölti el magát a tömegen át, amire csodák csodájára felkapja a fejét egy másik törpe. A nyakába akasztott dobozszerűségben bor helyett korsók sorakoznak, bennük habzó tetejű sörrel. Akár egy pingvin, úgy totyog oda hozzájuk, hosszú szakállát fél kézzel átcsapva a válla felett, mielőtt még belelógna a kínált italba. - A vendégeim, adj nekik egy egy jó pofa jardigeit! Ne húzd a pofád, kifizetlek, no – forgatja meg a szemeit Tarvak, kicsengetve a négy korsóért járó pénzt az oldalán függő erszényéből – úgy fest, nem tart másutt pénzt vagy nagyon jól rejtegeti. Egyébiránt megéri neki a lovagiassága, hátha kicsit jobb kedvre derítheti a társulatot, és további játékra csábítva őket még több ulront zsebelhet be tőlük. Három adag tehát Deedrához, Nakenhez és Rhysandhoz kerül, a negyediket azonban hiába várja a korábbi lődörgő, a játékmester kezében köt ki. Szempillantás, addig tart neki lenyeldekelni a folyékony kenyeret, ami amellett, hogy rendkívüli ivó tehetségéről ad bizonyosságot, azt is sejtetni engedi, hogy a kockák után az italba sem csempésztek mérget. S ha a pánikot hátrahagyva mélyebben belegondolnak, valóban butaság is lenne előre figyelmeztetni a közelgő végre valakit, akit suttyomban, csendben kívánnának elintézni - feltéve, ha ez a céljuk. Mindenesetre a lehetőség a megfigyelésre és az informálódásra adott. Amennyiben viszont Deedra vagy a többiek tudást remélnek a helyzettől, ideje tenniük is érte, mivel láthatóan a percekkel ezelőtt elűzött férfi nem fog magától ismerkedni vagy csicseregni. Továbbá, ha a forgatag kínálta szórakozáshoz nem fűlik a foguk, érdemes lenne eldönteniük, legfőképpen Nakennek, hogy jelez-e a pohara koccintásra emelésével, vagy sem.
Ostobaság lenne azt mondani, hogy megnyugtatott a tény, amiért a varázsló is látta a levelet. Nem. Sokkal inkább hozott egyfajta támogatottság érzést, mert ha ezek valakit keresni fognak, bizonyára én leszek. Járjunk el akármilyen módon is később, erre igenis szükségem volt. - Nem tudom felismerném-e. Túl gyorsan történt és nem engedte láttatni az arcát. Nagydarab volt - halkan beszéltem, úgy, hogy még a számról se lehessen leolvasni a szavakat. Még mindig az a kellemetlen érzés munkálkodott bennem, hogy figyelnek minket. Igen fontos volt Deedra, de az én életben maradásom is... ez pedig, jelenleg mellettük volt biztosabb. Bár tény, hogy őket ismertem, ezt a világot, ezeket a népeket nem. Ostobaság lett volna még egy egyszerű tolvajtól is, ha a nem látott pénzt választottam volna helyettük. - Áh! Sumiraz! - mondtam aztán, ahogy kimondta a varázsló a szót, amit nem tudtam értelmezni sem felidézni. - Lehetséges, hogy apádat esetleg fogva tartja az, akitől a levelet kaptam? - kérdeztem, bár nyilván Deedra nem tudhatta erre biztosan a választ. Segítség kellett az apjának, de az is lehet, hogy eleve egy csapda volt az egész, hogy erre a kietlen helyre csalják. Nem akartam találgatni, inkább arra koncentráltam, hogy kevésbé tűnjek feszültnek a forgatagban. A fal addigi oltalmából kilépve újabb standot értünk el. Részegek, meg valami törpeféleség volt ott, aki Tarvak néven mutatkozott be. Mivel még kicsit feszült voltam a korábban történtek miatt, némi morgolódással feleltem a köszöntésre. A többiekkel ellentétben én nem éreztem magam éppen szerencsésnek az elmúlt napokban történtek után, ráadásul a szerencsejáték sem volt éppen az én asztalom. - Jó... - sóhajtottam. Még mindig nem tudtam visszaerőlteteni a vigyort az arcomra, ráadásul Deedra történetét megismerve a színészkedés sem ment, így reméltem, ha játszok, akkor majd jobban ideillőnek tűnök. Így hát csatlakozva a többiekhez, leszámoltam az öt ulront, amit beugrónak kért. Aztán, ha hozzám került a dobás sora, úgy kezeim közé fogva egy időre a két kockát koncentráltam, majd elhajítottam őket. Szinte éreztem, hogy ez nem fog menni, ám nem érdekelt a hirtelen jött veszteség, legfeljebb Tarvak zsebéből visszacsempészem vagy a kis ládikából, amibe a pénzt gyűjthette, ha akad ilyen. - Ha ez így folytatódik, kelleni fog még egy ital - jegyeztem meg, de közben a körülöttünk lévőkre koncentráltam. - Az bizonyos, hogy nekem egy időre most elég volt a szerencsém próbálgatásából.
Magam is meglepődőm mikor az első ulron a kezembe landol, hát még a többin. A hatodik után pedig már nem volt szívem otthagyni a másik ötöt sem, meg hát ugye a kivételezés sem szép dolog. Kifizetődő munka, tekintve miért mit ajánlott Raab. Nem is teszem túl mélyre, ha már sikerült döntésre jutni, s újra megkísérltjük a szerencsénk.
Bíztam benne a név teljes felfedése segítségünkre lesz. Elkomorodva veszem tudomásul; de hogy kapaszkodót keresek, mi sem bizonyítja jobban, mint újabb kérdésem. Legutóbb nem kaptam rá választ, ám most bőséggel méri szavait az evirani. Noha gyanakvást érzek a lány kérdésében egy újabb aprócska dologra leszek figyelmes. - Csupán arra gondoltam, apád segíthetne neked, nekünk, ha a városban van. De így már más a helyzet- ha nem figyelnék mozdulataimra legszívesebben megdörzsölném homlokom, ehelyett inkább mosolyogva kortyolok italomba. - Nem tudok sokkal többet annál, amit te. Csupán részleteket, melyek úgy hiszem jelenleg érdemtelenek - vonom meg enyhén vállam. - Mint, hogy a nulporti Vörös Szirén előtt történt a bosszú, s hogy nem egyedül tetted. Alvilági barátaid segítettek - egy kósza pillantást vetek rá, majd a körülöttünk hömpölygő tömeget pásztázom, néha egy- egy pillantást Nakenra is vetve, még mielőtt elveszne a tömegben. Szeretném újra magamba szippantani a forgatag hangulatát; gondtalanul járni kelni a színes kelmék közt, szórakozni, hogy kissé lerészegedve keveredjek egy puha ágyba valami fogadóban. De azt hiszem ez már csak távolodó érzés, mely után könnyes szemmel integetek. - De említetted, hogy azt írták apád segítségre szorul. Nem gondolod, hogy csak ide akartak csalni? - vonom fel enyhén szemöldököm. - Ami pedig még furcsább, hogy Nakennak csak ulronokról beszéltek, pontos összegről nem ejtenek szót a levélben - hangom halk, s bízom benne a nyüzsgő tömeg elnyomja más számára szavaim. A lányt olykor magam elé terelem ezzel is ügyelve arra, hogy szavaim csak hozzá jussanak el, esetleg az yloreihez, ha elég közel húzódik hozzánk. Nincs titkok szavaimban. - Tartok tőle, hasonló sorsra jutna, mint te, ha segítene nekik, bár nincs szó benne csak elégtételről.
A játékszabályok egyszerűek, ámbár megkérik itt is az árát. Az egyik szabad széken helyet is foglalok, nem törődve az intő szavakkal fizetem ki az öt ulront. Deedra sikere után, meglehet még a fény is megcsillan a szememben, noha kételkedem benne, hogy a kocka újfent gazdája ellen tenne. A megérzésem helyénvaló volt, bár csak eggyel fordult odébb a hatoldalú. Újabb próbáért azonban nem fizetek, inkább megvárom a következő kört.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Vas. Okt. 16, 2022 7:47 pm
Mindenki
I
gyekeztem beavatni őket, ahogyan tudtam és amennyivel nem sodorom bajba őket, ám már puszta jelenlétem is bajba sodorta őket. Apró pillantást vettem Nakenre, majd lesütöttem a szemem. Ne lássanak, így nem akarom. Ennyi elég volt, erős vagyok. Az a Deedra, aki Nulportba jött már halott. Jól estek azonban a szavai. Rhysand pedig megérinti a karom és biztosít arról, hogy nem hagynak magamra. Miért teszik ezt? Nem is ismernek. Igaza volt, meg kell őriznünk a hidegvérünket. Jó magam nyugodt voltam, ám minden szempár, akivel összetalálkoztam gyanússá vált nekem. Akkor is, ha nem tettek semmit sem, képzeletem szórakozott most velem. - Nem mond. – Felelem. - Egy levelet kaptam, ez volt az oka annak is, hogy elindultam. Annyi állt benne, hogy apám itt van és segítség kell neki. De ezt miért most veted fel? – Vetettem rá kérdő pillantásom. - Ha tudnál, valamit elmondanád? – Kérdeztem vissza. Talán megzavarodtam, talán éhség elvette az eszem és az alváshiány is. Értetlenül álltam az előtt, hogyan jött szóba apám, ám lehet már magamban beszéltem? Nem ellenkeztek, így elindultunk és hamarosan meg is érkezünk egy újabb helyre, ahol még nem tudom mi vár ránk. Már, már olyanok fordulnak meg a fejemben, hogy nyíltan nem akarnának kiállni ellenem, így lehet cselszövésre készülnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban a levél, amit társamnak adtak, hogy félnek, vagy is számomra ezt bizonyítja az arctalanság, és a szavak, betűk mögé elbújás. Tán a kocka érintésre lesz mérgezett? Vagy egy füstöt fúj majdan reám, amitől elájulok? Egy törpe üdvözöl minket. - Üdv. – Szökik ki egy köszöntés és egy erőltetett mosoly a lehetséges gyilkosomnak. Meglököm azt, aki mellettem áll legyen az Rhysan vagy Naken, s orrommal bökök a férfi fele, aki meglökött részegen. Hmm újabb öt ulronnak mondhatok búcsút. Őszintén nem tudtam a szabályokra figyelni, így reméltem társaim látják majd, ha lehúznak. Pillantásom feltűnés nélkül pásztázta az embereket. Láthatólag részeg barátunk itt sem képes lakatot tenni a szájára, ám a törpe nem olyan vehemenciával válaszol, ahogyan az a fajára jellemző lenne, ez tetszik. Úgy hallottam, hogy képesek letépni a fejedet is, ha megorrolnak rád. - Legyen. – Mondom, és leszámolom, a kért összeget nem tudom, nekem vagy neki kell e dobni, de abban az esetben, ha nekem úgy kezembe veszem azt, és dobok, ha szabad kezdenem és dobhatok. Reménykedem abban, hogy nem leszek teljesen kifosztva és abban is, hogy megtudok valamit a jétékközben, és a kocka sem lesz mérgezett.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Deedra vélhetően minden zsigeri ösztönével és meggyőződésével hadakozik, ám apránként beavatja a többieket a története részleteibe, már amennyire a jelenlegi helyzet engedi és megkívánja. Megrepedezik a szívét burokba fogó jégpáncél, s el-elcsukló hangja, a múltba révedő tekintete mind arról győzködi a többieket, hogy a szavait nem mérgezi sem ármány, se megtévesztés. Persze a történetnek számolatlan árnyalata akadhat még, de a kételyek zöme eloszlik a megsegítésével kapcsolatosan, hisz egyikük lelke sem kietlen pusztaság. Eldöntetett, mellé állnak, viszont a részletek még némi töprengésre adnak okot.
A szükséget elvégezni egyszerre álca és a töprengő, kreatív gondolatok megsegítője, Rhysand pedig olyannyira feltöltődik a megkönnyebbedés adta energiával, hogy a kisebb tömeget látva rögvest kihasználja a leleményességét. Eleinte kissé megütközve és morcosan pillognak rá a sorban állók, de ahogy mondani szokás, a szükség nagy úr... Vannak, akik előre kicsengetik a megkért árat, így végül a rövidke időben, amit ott tölt a varázsló, 11 ulronnal lesz gazdagabb. Más kérdés, hogy miután hátrahagyja a pozícióját, zúgolódás támad, ám félteni nem kell az embereket, egykettőre beáll a helyére más, felismerve a remek üzleti lehetőséget.
Az evirani újabb döntésének ad ezt követően hangot, így hát a fal óvását a kockázók társaságára cserélik le. Érthető, hogy senki sem biztos a dolgában, elvégre a jövő eseményei a megmondói annak, valóban jól döntöttek-e. Naken a röpke sétájuk alatt próbál napirendre térni a tőle szokatlan kötelességtudattal, bár meglehet, mindössze a tudatalattijában kellene mélyebben elmerülnie. Végtére, ismerősökkel van egy ismeretlen városban, a harcos elárulásából származó ulronok pedig nem biztosítanának számára megbízható társakat. A túlélése szempontjából előnyösebb együtt maradnia Deedrával és Rhysanddal, és a túlélés bizony egy komoly motiváció - látta mindkettejüket küzdeni, ellenben a levél mögött álló árnyalakokkal. Szó mi szó, megérkeznek egy újabb standszerűséghez, ahol zömével részeges alakok próbálják feldolgozni a játék szabályait. - Ó, végre valahára józan arcok! - csillan fel az újabb játékmester szeme, bár jócskán törnie kell a nyakát, révén, törpéből vagyon. - Tarvak vagyok, ez pedig itten a Hatos játék – mászik fel a magasított székére, hogy kényelmesen szemrevételezhesse a jövevényeket. Az asztalnál ott lógatja az orrát a korábbi alak is, aki Deedrába ütközött. Nyilvánvaló, hogy jó néhány ulronjától szabadult meg az utóbbi momentumokban. - Akad, mindig akad! A beugró minimum öt ulron fejenként, aztán két hatoldalú kockával kell dobni. Aki hetet vagy tizenkettőt dob összesen, az nyer. További öt ulronért még egy kockával lehet dobni, hátha kigyün valamelyik szám – magyarázza a szabályokat. - Tegyék le az ücsörgőiket nyugodtan, ha többet is próbálnának - kínálja őket hellyel, és három szék még pont szabadon ácsorog. - Vagy ne, ez egy hikk… nagy zsiványság – morran fel a részeges férfi, mire Tarvak a fejét csóválja. - No, hát ilyet mondani. Aki nem sertől rúgik be hanem ócska bortól, attól elpártol a szerencse – bölcselkedik, megsimítva a szakállát. - Ne is törődjenek vele, magukon látni, hogy bővelkednek a sikerekben – vigyorodik el szélesen. - No, azt meg elfelejtem mondani, a nyeremény a beugró duplája!
Ahhoz, hogy kellőképpen tudjuk felmérni a helyzetet, s leginkább az ylorei, szükségünk van arra, hogy Deedra megossza velünk életének egy kis szeletkéjét. Lassan ugyan, de megered a nyelve s vele együtt megrepedezik kemény álarca. Felsejlik mögötte az, amit egy nőt nővé tesz. Hasonló veszteségben még nem volt részem, a szele azonban már végig szántotta lelkem. Ez pedig éppen elég, hogy ne törjek pálcát felette; magam sem tennék másképp. Együttérző pillantást vetek rá, megérintve egy röpke másodpercre felkarját. - Ne aggódj, nem hagyunk magadra - csupán azért beszélek az ylorei nevében is, mert buzgósága nem hagy alább, ugyan még fogalmam sincs miként fogjuk az evirani életét megőrizni úgy, hogy a legkevesebb kár essen Nakenban is. Annyi megválaszolatlan kérdés, s csak egymásra számíthatunk az ismeretlen városban. - Megértem, de meg kell őriznünk a hidegvérünket, ha látják rajtunk, hogy eluralkodik rajtunk a pánik, az egyenlő a lebukással - és akkor már felesleges bármiféle csel vagy ármány, áldozatok leszünk mindannyian.
A betűk ugyan már kissé elmosódtak, de olvashatók. A történetek összevágnak, s csupán kerek lett az egész. Gondterheltség barázdái mélyítik homlokom, ahogy zsebre vágom a papírost. Majd a meglepődés ül ki ábrázatomra, ahogy egy kisebb csoport toporgóval találom szembe magam. - Egy ulron lesz, koponyánként. Gyerekeknek ingyenes – vigyorogva tartom a markom az első “vendég” felé. - Még tiszta és ennél jobb helyet aligha találtok - szélesedik ki szám, ha kisebb morgolódás törne ki, azonban sokáig nem ácsorgok ott, bajt a legkevésbé sem akarok hozni a fejemre.
Nos, amit nem mondtál, hogy a forgatagban kell választ adnod, ami leszűkíti a lehetőségeinket - pillantok Nakenra, még mielőtt Deedra meghozza a döntését. - Rendben – biccentek, s megindulok a tömegben, az irányba, amerre a kockázók asztalát sejtem. - Legyen. Koccints valakivel az asztalnál. Próbáljunk meg természetesen viselkedni, mintha ez a kis kitérő tényleg csak arra szolgált volna, hogy könnyítsek magamon - kelletlenül ugyan, de végül csak beadom a derekam. - Vélhetően kapcsolatba fognak veled lépni hamarosan. Vagy még itt vagy máshol, de azért légy résen - közelebb húzódva a férfihoz, mondom a szavakat. - Mellesleg nem válaszoltál, felismernéd azt, aki a kezedbe nyomta az üzenetet? - vonom fel enyhén szemöldököm, még mielőtt Deedrára pillantok. - Sumiraz? Így sem mond semmit számodra? - sejtem a választ, de egy újabb próbát mégis csak megér. - Ne tarts tolakodónak, de miből gondolod, hogy apád itt van? Talán segíthetne - állok meg a kockázó asztalnál, felmérve a körülötte állókat. - Akad még szabadhely? - kérdezem, akit úgy vélem, hogy a játék gördülékenységéért felel.
- Még sem az öklével s erejével keresi a kenyerét - húzom félszeg mosolyra a szám. - A Fehér - szigetről pottyantam ide – hegykén megvonva vállam felelem az igazságot. - Ők pediglen... a barátaim - minden bizonnyal itt is megfordul a magamfajta, noha arról fogalmam sincs szívlelik e azokat vagy inkább megvetik. Félik e vagy lenézik. Mindenesetre Raab szavai nem tükröztek olyasféle dallamot, mely miatt tartanom kellene bármitől is. Csak remélni merem, ha rosszakaró bújna meg közelünkben, azt elgondolkodásra sarkallja. Persze, ez még nem ad feltétlen választ felőlük, így rájuk bízom bevallják vagy eltitkolják származásuk. - Jobban kedvelnék egy afféle fogadót, ahol a mi bőrünket se cikk-cakkozzák ki - nézek el az irányba, mely fele int. - Akkor hát igyunk az uralkodóra, bárhogy is hívják - húzom meg újfent korsóm tartalmát, s egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez a Raud, nem az esze, miatt kerülne be a legendák könyvébe. Mindegy ennek, részeg e vagy józan, a faék brillíroz mellette. 
Deedra és Rhysand újabb próbát tesznek a szerencséjükkel – ki az átlagos, ki valamivel nagyobb tétellel -, ám ezúttal egyikük sem jár sikerrel. Az evirani ilyetén eljátszotta az előző körben megnyert ulronját, de elmondhatja, hogy legalább semmit sem veszített a kényszerből űzött játékon. Rhysand esetében pedig ahogy a mondás tartja; könnyen jött pénz könnyen is megy. Egyelőre a törpe nem buzdítja őket további játékra, taktikusan kivárja ellenben, míg megoldódik a hangulat, főként a harmadik esetében, aki úgy ácsorog ott az asztalnál, mintha a fogát terveznék kihúzni. Egytől egyig mindet.
Semmi kedvem nem volt még több ulront eljátszani... főleg nem az előtt, hogy valaki esetleg kést szegezne a torkomnak. Az ital viszont annál jobban érdekelt, mely ezúttal korsóban érkezett. Nem is figyeltem a totyogó szakállas alakra, pedig talán jobban tettem volna. Amilyen gyámoltalan volt, olyan veszélyes is lehetett. Nem ismertük ezeket az embereket és akármelyik is az életünkre törhetett. Na, nem mintha ijedős lettem volna, szimplán az elmúlt napok eseményei miatt és a Deedra iránt érzett szimpátiám okán, elővigyázatosabban akartam kezelni a helyzetet. 