Utcák

Tulveron Krónikái :: Qiesea

Egy férfi. Mi más is keverne bele egy lányt a bajba, mint a szerelem? Meg sem leptek Deedra szavai. Bár nekem nem volt részem ilyesmibe, s nem is kerestem a lehetőséget rá, mégis tudtam, miféle ereje van az ilyen érzéseknek. A kalóz halálának fájdalma még ott érződött elcsukló hangjában. A bosszú nem hozott neki elégtételt.
– Sajnálom, hogy elveszítetted őt… – suttogtam halkan a mondandója végén. Nem voltam olyan helyzetbe, hogy megítélhessem őt, vagy kérdőre vonjam, miért engedte az érzéseinek, hogy ennyire irányítsa. Bizonyára más is így tett volna az ő helyében. Talán én is.
A sürgő-forgó tömegben szinte mindenki gyanúsnak hatott. Először is ott volt az a furcsa italárus lány, majd pedig a részeg aki egyenesen Deedrába szaladt. Pohár helyett akár kés is lehetett volna a kezében. Nem szerettem szorítóba kerülni, s ilyenkor őrülten jött a belső késztetés, hogy törjek ki, hogy szakítsam ki magam. Tétlenül várni az eseményeket számomra maga volt a kín… nem csoda hát, hogy mindenhonnan minket vizslató szempárokat véltem felfedezni. A varázsló szavai igazak voltak, az én életem is veszélyben volt, ám inkább kockáztattam, minthogy nyugton várjak. A természetem ezt kívánta meg.
– Nem félek, éppen csak nem kedvelem, ha sarokba szorítanak. – Talán sarokba szorítva nem voltam ténylegesen, de a helyzet túlzottan is kiélezett volt az én ízlésemnek.
A vállveregetésre csak belekortyoltam az italomba. Ez elég volt, hogy kicsit erőt vegyek az ösztöneimen és a levelet Rhys ujjai közé fúrjam. Gyenge, alig érezhető érintés volt ez részemről, amit senki sem szúrhatott ki a tömegből. Ahogy belépett a kis sikátorba, úgy álltam, hogy ki is takarjam. Ő bizonyára értelmesebb információkat is kicsikar majd azokból a sorokból. Számomra nem volt minden szó ismerős.
- Nos? - kérdeztem, mikor végzett a dolgával, remélve, hogy megosztja, mit olvasott ki a kusza sorokból.
Deedra kezében volt a döntés és ő meg is hozta azt. Már magam sem tudtam, melyik lett volna a jobbik döntés, elcsalni a támadókat egy csendesebb környékre vagy besétálni egy esetleges csapdába. Mindenesetre kitapogattam a tőröm markolatát s ugyanazon mozdulattal le is engedtem a karomat a testem mellé.
– Hát, ha más nem, akkor elveszítünk némi pénzt. – Dünnyögtem Deedrának, ahogy megindultunk az iszákos után. Mé mindig nem értettem magam. Megváltoztatott volna a sivatag? A kietlen táj és az egymásra utaltság különös dolgokat hozott ki belőlem. Soha, senkiért nem kockáztattam volna az életemet, meglehet Lazenért igen, de vele együtt nőttem fel.
- Ha bármi gyanusat látsz, szólj - súgtam még oda a lányhoz.

Mhynzasi zsiványok

 @Deedra Gindrian  @Naken Forerion   

– Más esetben egyetértenék…de valóban úgy gondolod, a tömegben akarnak végezni vele? Ebben az esteben, nem lenne szükségük rád – jelentem ki ridegen s tisztán, magamhoz intve az italárus lányt, hagyva, hogy levonják a maguk következtetését, míg én kiosztom s kifizetem a három ulront. Követem tekintetemmel, hisz tagadnám, hogy nem férkőzött gondolataimba a gyanú, mikor visszapillant, gyors kacsintással viszonzom tekintetét. – Van valami, amit szeretnél velünk megosztani? – fordulok Deedra felé, mikor akaratlanul vagy talán akarva szitkozódik. – Nehéz úgy eldönteni, mi a veszélyes Naken számára, ha még sejtésünk sincs arról, milyen veszélyt is akar vállalni – emelem mutatóujjam Naken szája elé, hogy várjon azzal a segítséggel. Nincs ellenemre az evirani megsegítése; göröngyös találkozásunk ellenére, megkedveltem, s leginkább állok az élet oldalán, mint a halálén, de pont ezért az ylorei biztonsága is éppen ugyanúgy fontos. Néhány percre azonban tekintetem az ég felé fordítom. Az égi játék szokatlan szememnek, a színes pernyeként aláhulló szikrák, melyek azelőtt hunynak ki, hogy arcát érné az embereknek. – Ebben egyetértünk Naken. Deedrának kell dönteni, de egy rossz döntés, éppúgy kerülhet a te életedbe is vagy mindannyiunkéba – süllyesztem vissza tekintetem rájuk. A kisebb közjátékot szótlanul nézem végig, nem azért, mert nincs bennem afféle férfiösztön, mint Nakenban, csupán biztos vagyok benne, hogy efféle muslicát a lány maga is képes összenyomi. Tény, a férfi viselkedése kétségeket ébresztő, ám jelenleg minden annak tűnik. – Értem, hogy félsz, de próbálj meg uralkodni magadon. Inkább igyál – intek a kupája felé, s veregetem meg a vállát. – Hmm? – fordulok Dee felé, levéve Nakenről kezem. Ekkor érzem meg az ylorei hideg ujjait kezemen, s valami érdes tapintású anyagot. Hirtelen felszökik szemöldököm, melyet simulékony mosoly követ. – Kövessük vagy menjünk a fogadóba, ez csak tőled függ. De előtte … fogd meg a borom – nyomom Deedra kezébe a kupám s fordítok nekik hátat. Egy közelben lévő szűk sikátort nézek ki magamnak, mely két ház közt húzódik. - Kiáltsatok, ha őrök közelednek. Nem hiányzik, hogy tömlöcbe vessenek, mert itt hagyom a jelem – pillantok vissza, s megoldva a nadrágom tűnök el a keskeny járatban. Éppen csak elférek, de néhány lépést beljebb haladva, eresztem ki magamból a folyékony feszültséget, egyik kezemben jóbarátomat tartva, míg a másikkal kihajtva a kezembe nyomott fecnit. Amennyiben nyugalomban sikerül elvégezni dolgom- mely már amúgy is feszített egy ideje-, s sikerül a papírra vetett betűket is elolvasni, a jótékony anyag közé rejtve mindent – egyiket a zsebbe a másikat…- térek vissza a többiekhez. – Így máris jobb. Mire jutottál kockázunk vagy megkeressük a fogadót?

– Ha akkora gazember lennék megvásároltak volna – jegyeztem meg Rhys enyhén sértő szavaira. Nem, mintha egy tolvajnak lenne becsülete, de a vádaskodást nem szerettem. Főleg úgy, hogy éppen jót tettem.
Deedra  persze máris távozni akar. Nem azért mondtam el neki, hogy mi állt a levélben, mert fenyegetésnek éreztem. Sokkal inkább segíteni akartam. Ez a valami kicsit komolyabbnak hangzott, mint egy kocsmai csetepaté. Rhys szavai a lehetséges megoldásról persze közben fel-fel csendültek. Hát igen, ő másképp gondolta, mint én.
– Ha egyáltalán várnak addig, míg elérünk egy fogadóba. A gyilkossághoz nincs jobb helyszín a forgatagnál. Harcra nincs esély, csak egy gyorskéselés és már tovább is áll. – Sóhajtottam és megforgattam a szemeimet. Nem voltam mérges a varázslóra, csupán eddigre már kellően kimerített a feszültség, amit a levél okozott.
– Deedra dönt arról, hogyan tovább. Az ő élete a tét. – Na meg az enyém, ha úgy gondolják, nem segítettem nekik. Az viszont kevésbé volt fontos… senkit sem érdekelt, hogy élek-e vagy halok.
A lány szavaira bólintottam.
– Segítek. – Erősítettem meg aztán a korábban elhangzottakat. Bár talán már késő is volt a pohár emelésre. Mielőtt még megtehettem volna egy férfi ütközött belénk, csuklott és vigyorgott… talán tényleg részeg volt, talán a beszélgetésünket hallgatta ki. Meglehet, már csak bemagyaráztam magamnak, de ahogy Deedrára nézett, legszívesebben az arcába öntöttem volna a bort.
– Kopj le róla, iszákos bolond! – Mordultam rá, de ahogy odébb tántorgott Deedra megint megszólalt. Biztos voltam benne, hogy ez csapda, valahogy annyira… annyira hirtelen történt. Jó persze, a nagyokosok mondhatnák, hogy egy forgatagban ez bármikor megtörténhet, de nekem akkoris valami azt súgta nincs rendben a dolog.
– Kizárt, hogy ez ne legyen csapda… – sóhajtottam fel és a kezembe szorongatott levelet alig észrevehetően a varázsló ujjai közé csempésztem. Talán ő tud közülünk a legjobban olvasni. - Inkább tényleg menjünk valami fogadóba.

Mhynzasi zsiványok

 @Deedra Gindrian  @Naken Forerion   

Láthatatlan könnycseppet morzsolok el, amiért a játékmestert magam mögött kell hagyni, hittem valóban sikerül lerázni magamról az út viszontagságait. Az ylorei azonban széttöri ábrándjaimat, s egy pillanatra megkérdőjelezem épelméjűségét. A helyzeten nem változtat az sem, mikor közli, hogy valaki Deedra szívére pályázik és nem úgy miként azt díszpáncélos lovagok teszik. Korholására fintoros hahota gördül le mellkasomról, s jobbnak vélem, ha kikeveredünk a zsibongó tömegből. A hátamat vetve a falnak a körmöm alól piszkálva a hetes koszt hallgatom kettejük párbeszédét. Ami válaszok helyett újabb kérdéseket fel. – Érdekelne mégis mennyit ajánlottak neked ezért? – pillantok fel elfoglaltságomból, miután úgy érzem az evirani sem kíván többet megosztani velünk, minthogy akad, aki a fejét venné, s az említett Vörös lándzsáról sem ejt szót. – Nagy gazember lehetsz, ha megvásárolhatónak vélnek. Tehát, ha ez igaz, éppen eleget tudnak rólad is – vonom fel kissé a szemöldököm, persze csak találgatok, megeshet, hogy olyan ártatlan, mint a ma született bárány. S bár szeretném hinni, hogy a férfi nem kapható a gyilkosságra, némi gyanú kucorodik elmém egyik karcsú ágára. – Kaptál határidőt a válaszra? Mert ha nem, úgy vélem túlbuzgóságoddal jobban felhívtad ránk a figyelmet, mint én azzal, hogy nem heherészek, mint a kacagó gerle– egy széles vigyort mégis csak magamra erőltettek, bár még mindig varázslóiskolába járok nem színitanodába. – Sum(i)ma summárum , én amondó vagyok, térjünk vissza szórakozni, poharat pedig a fogadó falai közt emelünk…ha szükséges – még mielőtt az egyik italt kínáló elfordulna tőlünk, intem magamhoz, s adok egy – egy kupát előbb Deedra, majd Naken kezébe, s veszek egyet magamnak is lefizetve az ulronokat, amennyiben szükséges. – Figyelünk, hátha gyanússá válik valaki, vagy netalán felismernéd, azt, aki a levelet adta. Nem mellesleg felismernéd? – folytatom, miután távolabb kerül az árus, majd kérdőn pillantok az yloreire. – Bár kétlem, hogy ebben a nagy tömegben bárkit is kiszúrnánk, annyian vannak, hogy szinte bárki lehet – vonom meg a vállam, s kortyolok az italomba. – Ha figyelnek, a fogadóba menet vagy a fogadóban talán már ritkul a nép s könnyebben kiszúrhatjuk, ha valaki követ minket – tisztában vagyok vele, hogy aki ismeri a várost, annak gyerekjáték elrejtezni az árnyak közt, s lehet akár az árnyékunk is, természetesnek vesszük jelenlétét. De bízom benne, hogy az istenek vigyáznak ránk, s legfőképpen az eviranira, a hogy nem véletlen keresztezték útjaink egymást. – Ha nem járunk sikerrel, úgy még a fogadóban koccinthatunk. Feltételezem kapcsolatba fognak veled lépni, amennyiben bólintasz az ajánlatukra – bárhogy legyen, leginkább azt szeretném, ha Nakennak sem kellene felesleges kockázatot vállani, amennyiben ez nem egy olcsó tréfa. – De a te életed, a te döntésed – pillantok hosszas csicsergésem után Deedrára.

- Egy kortyot sem ittam, nyugalom - feleltem megjátszott vidámsággal a varázsló válaszára. Már régen magam mögött hagytam az elkapott félmondatot, amit a vigyorgó pasas mondott a fürdőkről... pedig néhány pillanattal ezelőtt még a mindenhová beszökő, kellemetlenkedő kis porszemek okozták a legnagyobb gondomat. Mostanra meg az, hogy a varázsló a nevetésemre, kijelentésemre megtorpant. Ez a hirtelen jött mozdulat pedig éppen elég lehetett ahhoz, hogy árulásomról máris gyanakodni kezdjen a levélküldő. Figyeltek. Kizárt volt, hogy nem, hiszen várták a pohárlendítésemet. Egyelőre ez nem történt meg, de talán úgy vélték, kitart addig, míg szerzek magamnak egy kis bort... esetleg elcsalom az áldozatot.
- Rhys, az istenekre, ne vágj már olyan képet, mintha most mondtam volna el egy nagy titkot... figyelnek! - Suttogtam és még mindig igyekeztem derűsebbnek látszani. Nem is tudom miért, úgy véltem, ez nem árulja el a minket figyelőknek, mire készülök. Nem. Határozottan nem poharat emelni arra, hogy megöljék Deedrát a közreműködésemmel.
- A kezembe nyomtak valami fecnit... és bár nem az olvasás az erősségem, de valami Sumi... vagy ki meg akar ölni egy vörös lándzsa miatt - dünnyögtem és haladtam tovább a forgatagba. Azt kívántam, bár megmutathatnám a levelet, hiszen ott volt galacsinná gyűrve a kezemben, de erre nem sok esély volt anélkül, hogy észre vegyék. Reméltem, hogy végre borhoz jutok és elemelhetek egy poharat. - Azt akarják, hogy segítsek tőrbe csalni. Ezt pedig koccintásra emelt pohárral kell jeleznem a segítségem - pillantottam az italomra.
Sóhajtottam végül egyet.
- Ha együtt működnék velük, talán megtudnám a tervüket és könnyebb lenne kicselezni őket... és amúgy milyen szép időnk van! - Tettem hozzá lelkesen, mintha nem is arról beszélnénk, amiről. Nem értettem magam. Sosem segítettem senkinek kifejezetten, pláne mióta gyerekkori barátaim is távol került Ylore-tól. Kedves nem voltam, figyelmes sem éppen, mégis ezzel a két alakkal kezdtem kivételesen bánni. Mégis minek? Elég volt Fiziamért kockára tenni az életemet.