Deedra találékonysága szerencsére elég volt ahhoz, hogy elterelje rólam az őrök figyelmét. A ház oldalánál osonva próbáltam bejutási lehetőséget találni. Hátrafelé egy udvarféleség is volt. A fallal körülvett részen mindenféle egzotikus növény is akadt, ám a következő utcáról túl jó volt a belátás és azt sem tartottam kizártnak, hogy akadnak ott is őrök. Így hát a rácsos ablakok maradtak, illetve az azokat összefogó kis fémkapocs, ami olyan gondosan megbújt a minta mellett. Próbáltam a lehető legnagyobb óvatossál kipattintani a helyéről a zárat, hogy ne csapja zajt, ki tudja, mi vár odabent. Aztán be is másztam az immár szabad ablakon. Raboltam már ki üzleteket, de ez némileg felülmúlta a Yloréban megszokottakat. A pódium arról árulkodott, hogy abban a teremben szokták tartani az árveréseket, ám kizárt volt, hogy a tekercset idelent őrizzék. Úgy tűnt, kellően nagy érték volt ahhoz, hogy biztonságosabb helyet találjanak neki. Felpillantva kiszúrtam a galériát, ám a felmászást nem kockáztattam volna. Kicsi, ruganyos termetem volt, ám a zuhanás még nekem is ijesztő halálnem volt. Először látni akartam pontosan hol vagyok, mennyi őr van az épületnek ezen a részén, ahhoz azonban csendesen végig kellett osonnom az emeletig - remélhetőleg a lépcsőn. Csendesen lépkedtem el a pódiumig, s hogy ne csapjak zajt, kibújtam a csizmámból. Arra nem lesz szükségem amúgy sem, legfeljebb veszek egyet, mielőtt a sivatagban találnánk újra magunkat. Az ajtót résnyire nyitottam, éppen eléggé annyira, hogy észre vegyem az őrt. Bizonyára az előtér felügyelete volt a feladat. Az első gondolatom az volt, hogy elosonok mellette, a második meg az, hogy zajt csapok, aztán elbújva a terembe megvárom, míg átsétál ide, a háta mögött pedig felrohanok a lépcsőn. Mindkettő elég kockázatos volt, megölni viszont nem akartam. A kelleténél jobban nem akartam a kis akciónkra felhívni a figyelmet. Így az mellett döntöttem, hogy felosonjak az emeletre. Amennyire lehetett kicsire húztam össze magam, megindultam a lépcső irányába. Gyorsaság és némaság, ez volt a tervem. Ha nem látott meg az őr, úgy is összehúzva magam haladtam felfelé, hogy legalább a korlát valamennyire takarjon.
tervem eddig tökéletesen működött. Először érmék, pipa, bajba jutott hölgyike szerepe, pipa. Végig az csengett a fejemben, amit Aikennel vittünk véghez, bár ott akadtak problémák és ekor volt szerencsém Thorával is megismerkedni, vajon mi lehet vele? Oly rég nem láttam, tán tavaly, ha volt szerencsém hozzá. Az őr nem hagyta a szavaimat, szó nélkül,s még az ulronjaimat is sikerült megmentenie. - Oh, nagyon szépen köszönöm. – Hálálkodtam ismételten az őrnek. Nem számoltam mennyi jut vissza hozzám, de nem vagyok benne biztos, hogy minden. Ám meg kellett tennem a csapatért, s abban reménykedem, hogy több pénz jutt vissza hozzám majdan. Játszottam tovább a szerepemet, s feltettem egy kérdést, amire az őr válaszolt is. Figyelmesen, kedves mosollyal hallgattam, bólogattam. - Örök hálám. – Mondtam neki, majd megsimítottam a karját, ám amilyen hamar jött, úgy távozott is. Leporoltam magam, s kinéztem volna magamnak egy helyet, ahol megvárhattam ennek a végét. Naken azt mondta a templom lépcsőjénél találkozzunk majd. Felteszem, ilyen hamar még nem végezhetett. Vajon sikerült neki? Ám mielőtt elindulhattam volna, egy hang csendül fel mögülem. Megfordulok, s Naken nem rég megismert tán barátját látom magam előtt. Tán látott mindent? Ő maga is olyan alak, mint Naken, így nem lehetett neki nehéz kitalálnia még is mit csinálunk éppen. - Üdv. – Mondom egy kedves mosollyal, ám belül megfordult a fejemben, hogy ennek nem lesz jó vége. - Nem tudom, mire célzol. – Játszottam az ártatlan báránykát. Bizonyosan nem volt jó ötlet, de nem jutott jobb az eszembe. Nem volt meglepő, hogy összefutunk, hiszen elég jól ismeri a várost. Illetve, nekünk éppen az lenne a feladtunk, hogy visszavigyük neki a mágus, vagy tudós fejét, ám helyette itt téblábolunk. Nem jó, nem tudom mi fog ebből kisülni. Csak reménykedni tudok, hogy Naken hamar végezni fog.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
A terv hamar kiforr kettejük között; Deedra a figyelemelterelő szerepét vállalja magára, míg Naken azt, amihez az evirani szerint a legjobban ért. Mindkettejük feladata fontos a céljuk tükrében, ezért hát a leány nem aprózza el az előadását. Méghozzá szó szerint. Összesen harminc ulront szór szerteszét az utcán az őrök figyelmének megkapása érdekében, ám, hogy a csengő ulronok vagy éppen a formás idomai aratnak osztatlan sikert, nehéz megállapítani. Mindenesetre az egyik férfi kihasználva a lehetőséget a megmoccanásra, gáláns úriemberként siet a bajba jutott megsegítésére, amire bizony szükség is van, mert a környéken sétálók nem átallják sebtiben felkapkodni a távolabb gördülő érméket. - Egy bajba jutott hölgyet arcátlanság volna segítség nélkül hagyni a keselyűk markában – jegyzi meg változatlan szigorral. - Hé, kotródjatok odébb, mert levágom a kezeteket! Mihaszna népség – fortyog, majd átnyújtja Deedrának az általa összeszedett pénzt. Összesen tizennyolc kerül vissza a harcoshoz, na nem mintha számolná. - A város legmegbízhatóbb gyógyítójának a háza az északi városrészben van, de a piacon biztosan talál füvesasszonyt, aki gyógyírt kínálhat a gondra – feleli, majd meg sem várva a válaszát, egy határozott biccentést követően visszatér a posztjára. Noha Deedra így sem marad társaság nélkül, ugyanis kisvártatva, amíg azon tűnődik, vajon Naken sikerrel járt-e a bejutásban, egy ismerős hang szólal fel a háta mögül. - Rég láttuk egymást – amennyiben megfordul, az ylorei ismerősével, Arth-al találhatja szembe magát, akinek a széles vigyora mindent elárul; végignézte kettejük produkcióját. - Ha szeretnéd, segíthetek nektek, bár elképzelésem sincs, miért kockáztattok egy ilyen nyilvánvaló célponttal.
***
Deedra figyelemelterelése mindent elsöprő sikert arat, s bár az egyik őr a posztján marad, képtelen levenni a szemeit a formás hölgyeményről, főként, mert unalmas szobrozásuk alatt ritkán történik bármi érdemleges. Így tehát Naken anélkül surranhat be az épület oldalánál, hogy bármelyikük észrevehetné. Amennyiben tovább haladva kikukucskál hátul, egy elkerített, pálmákkal és egyéb egzotikus növényekkel díszített kerthelyiségre láthat rá, ahonnét csakugyan nyílik ajtó az épületbe, ám tekintve, hogy a következő utcáról igen könnyen rálátni, nem tűnik alkalmasnak a feltűnésmentes bejutásra. Ezért hát a ház oldalánál marad, ahol két ablak is kínálkozik. Először mindkettőt megpróbálja, de sajnos zárva vannak. Alaposabb mustra után azonban észreveheti, hogy a fából faragott, rácsos ablakszárnyakat egy kis kapocs tartja össze belülről, avagy a tőrének a hegyével némi ügyeskedést követően ki tudja pattintani a helyéről az egyszerű zárat, onnét pedig már nincsen nehéz dolga bejutni az épületbe. Némi szemrevételezést követően rájöhet, hogy éppen abba a terembe jutott, ahol az árveréseket szokták megtartani. A pódiumon ácsorogva szemközt kiszúr egy ajtót, illetve egy galériát is. Csábító gondolat az utóbbi a megmászásra, elvégre az rögvest az emeletre vinné, ám ki tudja, mennyire lenne biztonságos és időigényes megkísérelnie felmászni. Szóval az ajtó mellett határoz, ami az óvatos kinyitása mellett egy előtérre ad rálátást, továbbá a lépcsősorra, ami jó eséllyel a tekercshez vezet. Csakhogy nem olyan egyszerű a helyzet, mivel a helyiségben egy újabb őr jelenléte okoz kihívást, aki láthatóan kizárólag azért felel, hogy az előtérben őrizze Murmisnaz értékeit.
Az éjszaka úgy telt, ahogy várható volt, aludtam, mint a bunda, ám az érzékeim cserben hagytak. Máskor ha elterveztem gond nélkül felébredtem korábban. Talán az ágy, talán a kellemes esti hűvös tette, de olyan kényelmesen és mélyen talált rám az álom, hogy megint azokra az átkozott harangokra ébredtem. Fel sem fogtam a levél tartalmát, amit az ágyam mellett találtam, míg lent a reggelinél rá sem néztem. Ezúttal a fekete löttyöt kihagytam és csak megettem, amit elém pakoltak. Egyelőre néma morgással toltam át Deedrának a levelet. Nem volt több okom halogatni a válasz adást. Elővettem a zsebere vágott tűzlevél papírt, tintát és pennát kértem a lánytól - remélve, hogy van nekik ilyesmi - és ha megkaptam, feljegyeztem pár szót, mivel az írás sem ment sokkal jobban, mint az olvasás. "Mai napra: városnézés." Nem akartam bővebben belemenni, hiszen fogalmam sem volt, végül úgy alakul-e a nap ahogy. Mindenesetre, ha találta megy gyertyát, úgy a levél elküldéséről gondoskodtam. Kilépve az utcára csak bólintottam Deedrának. - Jalm azt mondta, hogy a templomtól keletre kell menni - mondtam röviden. Aztán, miután Deedra korábbi ismerősei mosolyogva, integetve köszöntötték őt, tovább haladtunk a megfelelő irányba, míg nem díszes épülethez értünk. El sem lehetett téveszteni az aukciós házat. Ahogy megálltunk, végig néztem az épületen, máris bejutási lehetőséget kerestem, ám az őrök miatt az épület elejét megkörnyékezni elég merész lett volna... ráadásul bent sem tudtam, mi fogadhat majd. Bár az erkélyt kecsegtető lett volna megmászni, úgy gondoltam, jobb lesz oldalt vagy hátul próbálkozni. - Találkozzunk a templom lépcsőjének környékén - Feleltem. Tartottam attól persze, hogyha lebukok, akkor még akár bujkálnom is kell. Eddig ritkán volt példa olyanra, hogy az arcomat meglátták, de olyankor napok kellettek, mire az őrség végre megfeledkezett rólam. Ez most itt nem volt annyira opcionális. - Csak ügyesen. Vesd be a bájod! - Kacsintottam rá, majd elváltak útjaink. Ahogy az őrök mozdultak, én magam is így tettem. Ha tudtam a ház oldalánál surrantam be, hátsó ablakot, bejáratot keresve. Ha találtam egy ilyet végre, úgy ügyesen kapaszkodva fel, lendületesen löktem be magamat - természetesen csak azután, hogy úgy találtam tiszta a levegő. Amint bejutottam igyekeztem felidézni magamban mindazt, amit Jalm mondott. Már nem azt, hogy a tekerccsel óvatosan kell bánni, hanem hogy az emeleten vitrinben őrizik a tekercset. Vagyis a lépcsőt kellett megtalálnom. Először érdemes volt a járt úton haladni, s talán a nagy osonásban még kicsit kiismerem a házat is. A lehető legcsendesebben próbáltam lépni s persze hegyeztem a füleimet is, hátha elkapok egy-egy szót vagy zajt.
mikor megérkeztünk a fogadóba, hamar sikerült lemosakodni és olyan hamar elaludtam, hogy még le se tettem a fejem a párnára. Vissza öltöztem, és a kardom se veszett el. Álmom ezen az éjjelen nem volt, ami teljesen megnyugtatott.
Folyó nyállal keltem fel, ami azt is üzeni nekem, hogy felettébb kellemes alvásban volt részem, ám maga az ébresztés nem volt az. Nem sikerült egyikünknek sem a kongás előtt kelni, de legalább kivetett az ágy, szó szerint is, hiszen a földre estem meglepődöttségemben. Igyekeztem hamar felvenni a ruhám, és amennyiben ez sikerült megmostam az arcom is.
Nem tétlenkedtünk sokáig, hamar útra keltünk előtte azonban kellett az energia így megkérdtem Nakent, hogy ehessünk pár falatot, magam részéről hamar behabzsoltam, kértem egy fekete lét is, amit ismét mézzel édesítettem, majd kifizettem a kért összeget.
Amennyiben nem hagytam el félúton, úgy Nakennek az oldalamon léptem ki a fénybe. Nem változott a helyzet, ugyan úgy hempereg az emberi tömeg, ahogyan a Gindrai folyó a medrében. Lábaink vittek minket. - Tudod az utat? - Kérdeztem, ám emlékeim még tán megvannak, s amennyiben ő nem talán oda is találunk valahogyan. Tér Közepén két köpenyes mosollyal intenek nekem, amire én csak értetlenül vonom össze a szemöldököm. Félően, valamiféle vicsorgós mosollyal intek vissza, ám most nem arra kell mennünk, így nem foglalkozom többet velük.
Mikor megérkeztünk, ha van másik épület is, annak a tövében, nem messze támaszkodom meg, és így szólok. - Akkor maradjunk abban, hogy tedd azt, amihez legjobban értesz és lopj. - Kezdtem bele a mondanivalómba. - Megpróbálom a figyelmüket elterelni. - Sóhajtottam egyet. Még nem tudom, hogy hogyan. - Hol találkozzunk, ha sikerült? - Kérdeztem. Amennyiben válaszol a kérdésre, úgy bólintok, le engedem a hajam, kissé kijjebb dobom kebleim, majd elindulok az őrök irányába. Csak most segítsenek meg engem az istenek, gondoltam magamban. Mosollyal az arcomon lépek feléjük, amikor is hatalmasat esik. Erszényéből az összes ulronom kiborult, ami kockázatos, hiszen után veszíthetek is, ám a látszatért tán jó lesz. - Jaj! Jaj, neee atyám adta, hogy hozzak a testvéremnek gyógyszert. - Bevállt, mind a két őr felém néz, s léptek egyet felém is, tán az egyik esetleg még oda is siet, még a másik tán nem hagyja el az őrhelyét, de így is megzavartam. Amennyiben így történik és az egyik őr segítségemre siet, kedves, szende mosolyt engedek el. Ezt a trükköt Aikennel már eljátszottuk. - Köszönöm nagylelkűségét. - Mondom, ha így tett. Összeszedem az ulront, s tán még ő is segít nekem, tán zsebre is tesz, tán nem. Nem számolom meg, de sikeresen összegyűjtöttem a szemmel látható. Felállok és kétségbeesett arccal pillantok rá, ha ott van. - Olyan jó, hogy vannak még tisztes emberek, hiszen oly sok erre a jött ment alak, a tolvaj. Testvéremnek mennék gyógyszert venni, nem tudja merre lelek füveket, amik segítenek egy köhögő, beteg gyermeken? - Kérdeztem. Remélem Nakennek sikerült bejutnia.
Ezaras Azildor Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Habár Naken még az ima előtt fel szeretett volna kelni, legnagyobb bosszússágára ismét a furcsa kondulásokra ébrednek édesded álmaikból. Persze nem csoda, az előző hét és a tegnapi nap viszontagságait ki kellett heverniük. A mai reggel is éppúgy kezdődik, mint a tegnapi; odakint a qieseai sokaság imádkozik néma csendben, majd előbukkan egy fogadós leányka, aki friss vizet hoz egy-egy kancsóban. Az újabb levél viszont nem az asztalon, hanem az ágya mellett éri az yloreit, amiben pusztán ennyi áll:
"Kiélveztétek az Ezeregyéjszaka örömeit?"
Se több, se kevesebb... Amennyiben reggeliznének vagy ismét a fekete lev hatékonyságára bíznák magukat, ugyanazokkal az árakkal szembesülhetnek a pultnál, mint az előző napkelténél, és odakint az utcán is nagyjából hasonló a felállás. Jó néhányan igyekeznek a dolgukra, sétálgatnak, ahogyan az ünnepséget nyögőkből is akad szép számmal. Viszont arra semmi nem utal, hogy jobban megviselte volna a városiakat a tivornya, mint amikor először lépték át Qiesea kapuját. Még a két köpenyes fiatal is ott cövekel a tér közepén díszelgő emelvénynél, s amiként megpillantják Deedrát, boldog mosollyal integetnek felé. Ám most nem velük vagy feléjük van dolga a két kalandornak, hanem Murmisnaz aukciós házánál, ami pontosan ott helyezkedik, ahova Jalm igazgatta őket. Az épület díszes, impozáns, bár nem egy terebélyes forma. Valóban rendelkezik emelettel, amelyről az utcafronton erkély is nyílik, a belépéshez pedig egy magas, mahagóni ajtó szolgál, mindkét oldalán egy-egy szigorú vonású, rezzenéstelen őrrel. A környéken is sétálgatnak bőséggel, hiszen az esti időszak mellett a délelőtti az, amikor még nem akadályozza az életet a kibírhatatlan forróság.
Deedra felelete hallatán az idősebbik férfi felkeresi a fiatalabbak pillantását, mintegy ellenőrizve a leány szavainak igazát, s miután bólintanak, ő is hümment egyet. - Rendben, akkor húsz ulron – egyezik bele, és a fejének biccentésével jelez az illetékeseknek, hogy számolják ki az evirani számára a pénzt, majd adják is oda. Ha a megbízottjai meg is lógnak a pénzzel, úgy véli, így sem jártak rosszul, elvégre harcra nem került sor és húsz ulront fixen nyertek a tolvajláson. Naken is rábólint az egyezségre, ám érthető mód mindketten felocsúdnak az elcsituló szituációban a tény okán; valamit tudnak a Rókák az estéjüket beárnyékoló levélről. - Ha elmondanánk, mit tudunk, ostobák lennétek elintézni a mágust – vonja meg a vállát a férfi egy félszeg mosoly kíséretében. - De közünk az nincs sok hozzá, sőt, majdhogynem semmi sem – tekint az yloreire, majd vissza Deedrára. Ráncokba szedődik a homloka a feltételezésen, miszerint kelepcébe csalnák őket, bár megérti a bizalmatlanságot. Arról ugyan fogalma sem volt, hogy a lány ilyen komoly célpont, de az ígéretét illetően nem ingadozik meg, legalábbis egyelőre. - Ha csapdába akartunk volna csalni, ez lett volna a tökéletes alkalom – jegyzi meg végül, mielőtt kezet ráznának Nakennel az alkujukat illetően. Más kérdés, hogy tolvaj és tolvaj között ez a kézrázás valódi pecsét-e vagy puszta színjáték…? Egyikük sem lehet biztos a másik szavahihetőségében, noha mióta világ a világ, a zsiványoknál ez már csak így megy. - Pontosan nem tudom megmondani. De a nyugati városrészben rontja a levegőt, nem messze a Kupitól. Állítólag egy hete odébb költözött egy másik házba, mert teledobálták az előzőt záptojással – horkant fel, ám látva, hogy kényszerű vendégei most már távozóra fognák, int az útjukat elállóaknak, hogy kotródjanak odébb előlük. Haladás közben Deedra kezébe nyomják a jócskán megkönnyebbedett erszényét is, aztán visszasüppednek a homályba, mintha soha ott sem lettek volna. Furcsa csend marad a jó néhány lelket számláló banda után, igaz, a nyugalom éppen addig tart, amíg vissza nem térnek a főutcák egyikére. Sokan a banzáj felé sietnek nevetve, kacarászva, hangosan lármázva, ki-kilötyködve a kezeik között tartott kancsóból a bort vagy a sert, míg mások lődörögve távoznak, nehézkesen kerülgetve a két kalandort. A kikent nők után erős parfümillat marad hátra, de a jómódúbbnak tűnő férfiak sem szegények a fűszeres illatfelhőkben. Mintha melegebb is lenne ezen a szakaszon, akárha a sivatag tüze itt soha sem kívánna csillapodni, de inkább a tömeg az oka, semmint bárminemű mágia. Amennyiben maguk elé tekintenek, túl a sokaságon, szembetűnik a mostanra teljesen besötétedett égboltot kettészelő obeliszk, melynek csúcsa fényes ragyogásával egyengeti célirányba a város népét. S ha eddig nem is emlékeztek, merre akad a fogadó, a magasba nyúló tüske láttán bevillan nekik a törpe útmutatása. Beszéd közben hát megindulnak az emelvény felé.
A jókedvet komorság váltotta fel, éppen úgy, ahogyan az lenni szokott a magunk fajtánál. Barátság csupán addig létezett, míg a másik szívességet nem kért, abban a reményben, hogy meghallgatásra kerülnek szavai. - Az előleg azt hiszem, elegendő lesz ahhoz, hogy Deedra motiváltnak érezze magát a munkára - bólintottam. Na nem. Nagyon, nagyon nem. Cseppet sem vágytam arra, hogy megint valakibe megpróbáljam - természetesen sikertelenül, ám elég sérülés árán - megmártóztatni a tőrömet. Mindenesetre egyelőre csak azon voltam, hogy szabaduljunk a szorítóból. A folytatás volt csak mellbevágó. Tudtak a levélről. - Hogymi?! - szökött ki káromkodás helyett ez az ajkaimon. Felemeltem a kezemet, kellett egy pillanat szünet, hogy feldolgozzam. - Mi közötök van nektek ahhoz a levélhez? - A tekintetem végigsietett a társaságon, ám Arth-on állapodott meg. Talán azért, mert ő volt az egyetlen ismerős arc. A beszélgetés tovább gördült, de a döbbenet okozta sokk csak még inkább ott lüktetett a gondolataim mögött. Deedra viselkedésében is mintha valami változás állt volna be. Nem szóltam, így az ő kérdése zárta le a beszélgetést - már amennyiben elengedtek minket, hogy egyáltalán neki lássunk a munkának, amivel megbíztak. - Egy hét múlva itt sem akarok lenni már- feleltem vigyorogva, aztán elfogadtam a köpettől ragadó kezet. Kicsit megszorítottam, remélve, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy komolyan az is vegyenek, majd követtem Deedrát. Ha hagytak távozni, hát vissza sem néztem, csak igyekeztem gyorsan kikeveredni a sikátorból. - Deedra. Ő egy tolvaj. Nem bízhatunk benne - feleltem, bár ezzel magam ellen is beszéltem. - Ráadásul tudnak a levélről...- vettem halkabbra a hangomat és beletúrtam a hajamba, megint kivillantva a hegyes fülemet. Ez volt a legkevesebb gondom persze éppenséggel. - Mindenesetre pihenjünk egyet, mielőtt döntésre jutnánk. Rágjuk át a lehetőségeinket - folytattam. Már nem is emlékeztem, mit mondtak, merre van itt fogadó, csak reménykedtem, hogy jó felé visz a lábam.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Szer. Nov. 02, 2022 1:22 pm
Mindenki
H
agytam, hogy beszélgessenek, nem vágtam a szavukba. Mi félénknek, mondja ami elgondolkodtat. Ilyen nagy lenne ebben a városban a bűnözés? Megszerzem a medált majd válaszolok is a kérdésre, bugyután sejtelmesen. Vajon fontos lehetett ez Rhysandnak? Vajon emlék? Magam sem örülnék ha elvesztenék egy ilyet, remélem valahogy vissza juttathatom neki. El Biccentem a fejem és figyelek. Már mondhatjuk azt is, hogy közéjük tartozom, hiszen nem sok választ el engem ettől az élettől. - Negyven ulronnal. - válaszoltam, majd figyelem a többieket. Biztos megint nevetés tárgya leszek, ám legyen. - Mit tudtok??- Szorítom a kardom markolatát jobban, de nem emelem meg. Hirtelen elkap a bizonytalanság és a félelem is kissé. Legszívesebben torkát vágnám helyben, rá pillantok Nakenre, és elgondolkodom ismét bízhatok e benne, végig is mérem. Talán vak voltak és a kezükre jutatott? De hát én jöttem erre, csapda, minden az. Kezdek őrülten gondolkodni. Nem tudtam annyira figyelni a további szavaira, hiszen jártak, cikáztak a gondolataim. - Ha ez valami csapda, már jobb ha most megöltök, vagy próbáltok. - Végom oda, teljesen nem oda illően, amig ők az életükről beszélnek, ám nem hagyott nyugodni a felhozott levél. Ám folytatja a kérdésemre adott válasszal. Naken kérdése is jogos volt. Miért kellene nekik, ők miért nem. Ám érkezik a válasz is. Nem ismerem a járást, így nem tudom ez elegendő idő e. - Merre találjuk? - Mondom majd bele egyezően, de még éberen várva hátha támadnak. Kezet ráznak.
Amennyiben elmondják az utasításokat, vagy csak úgy utunkra bocsátanak - bár remélem lesznek oly kedvesek helyet mondnai - , úgy útra is kelünk, ha Naken sem gondolja meg magát. És, amennyiben így lesz és útnak indultunk ezt a kérdést teszem fel neki. - Bízhatunk benne? - Kérdezem kissé tartva mi vár ránk, de a másik kérdésem nem teszem fel, hogy Nakenben mennyire bízhatok?
Krónikás Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
- Ahogy Forerion asszony mondta; megtanulhatsz túlélni, de az élet néha kizárólag a szerencsétől függ. Ki hitte volna, hogy a szipirtyónak igaza lesz – jegyzi meg Arth, bár az ő vonásai is elsimulnak az emlékek okán. Igaz, Naken újabb feleletét hallva rögvest visszaül a képére a jókedv, és el is neveti magát. - Nem is te lennél! És igen, errefelé kedvező a mifélénknek – magyarázza, noha arra ügyel, hogy különösebb részleteket ne osszon meg az egykor barátnak, most viszont talán ellenfelének számító férfivel és az idegen nővel. Az utóbbi persze a legkisebb aggodalma, látva, hogy az eddigi fenyegetéséből felocsúdva épp a talajon keresgél valamit, amiről váratlan mozdulatait követően bebizonyosodik, hogy egy medál. - Pedig szerintem elférnél közöttünk – horkant fel, ám a csivitelésére pontot tesz az idősebbik, lehetőséget találva a harcosban, és a tényben, a magukhoz csalogatott lelkek – meglehet, nem véletlenségből – történetesen külhoniak. - Adhatunk némi előleget, mondjuk a felét az eltulajdonított pénznek. Mennyiről is volna szó? – vonja meg leheletnyire a szemöldökeit a bemutatkozását mellőző alak, mielőtt Nakenre vetné a pillantását. - És meglehet, információval is tudnánk cserébe szolgálni bizonyos levélküldőkről – teszi hozzá, mintha arról értekezne; az imént lement a Nap. Erről sem regél bővebben, nem hiába, ugyanis legfeljebb annyit tudna hozzátenni, a dologról behatóbban is értekezhetnek, ha elvégezték a felajánlott munkát, amit nem hiába nem ők vagy valamely másik helyi banda végzi be. - Való igaz, többen vagyunk… de még minket is kötnek bizonyos szabályok, és az a féleszű vészhozó a császár oltalmát élvezi. Ami azt jelenti, hogy aki felett a császár uralkodik, nem bánthatja. Minket sajnos jól ismernek, aztán megrögzött gyilkosok sem vagyunk – húzza el a száját, majd a tarkóját vakarászva tűnődik, mondjon-e többet. Végül ismét megszólal. - Azt is jelenti, hogy amerre az a tökfilkó éldegél, képtelenség lo-… a hivatásunknak élni, márpedig a mi bandánknak arra volt a törzshelye – húzza el a száját. - Te Naken nevezetű, csak tudod, mit jelent ez a megélhetésünkre nézve. A többségünket hát ez aggasztja, de a magam részéről nem kérek kib*szott dögvészt sem a fejemre – dünnyögi, közel sem leplezve, hogy a maga részéről a felsoroltakat illetően legfőképpen az átoktól tart, aminek híre ment a városban. Láthatóan meg is könnyebbedik, amint végre sikerült találnia valakiket, akiket nem köt a törvényük, és megszabadulhat a mocskos lelkét nyomó tehertől. Annak meg még inkább örül, hogy valamiként a törpe javait sikeredett elfelednie a rájuk rontóaknak. - Csak megoldjátok. A fiú tolvajból van, hiszen, körmönfont tehát. Te meg leány, legfeljebb nem a kardoddal nyesed a fejét – vonja meg a vállait. - Annyi időt kaptok a munkára, amennyi jól esik, mondjuk úgy egy hét távlatában – kínálkozik nagy kegyesen, bár valóban több ez, mintha rögvest az éjszaka alatt kellene leszámolniuk valakivel. Bőséggel végezhetik ügyes-bajos dolgaikat, gondolhatják meg magukat, vagy informálódhatnak a híres-neves mágusról. - Zene a füleinknek! - húzza félszeg mosolyra a száját az idősebbik, és Nakenhez lépve elébb a saját tenyerébe köp, majd úgy ráz kezet a nála fiatalabbal. - Akkor ez megpecsételtetett.
Elvigyorodtam Arth mozdulatára. Nem. Azt határozottan láttam, hogy nem szellem, ahogy az új élet is más csillogást ültetett a szemébe, mégis tudtam, ő az, tűnjön akármilyen idegennek is. - Nem voltam a házban aznap... - nyeltem egyet. Nehéz volt arról a napról beszélnem. Soha, egyetlen szót sem ejtettem róla eddig, így még saját hangomon hallani is rendkívül keserű érzés volt. - Nos. A puszta véletlen hozott ide. Rossz hajóra szálltam - feleltem rekedten. Ebben nem volt okom hazudni neki, habár bizalmamat nem nyerte el különösebben jelenléte. Barátok voltunk egykor, de azóta évek teltek el és azóta mindkettőnket más motivált. - És te, amint látom új társaságot találtál magadnak - folytattam. Egyelőre jókedélyű maradtam és rátértem arra, amit én akartam elérni. Deedra pénzét és tovább állni, mielőtt nagyobb lesz a baj. Az ujjaim persze, a biztonság kedvéért ott pihentek a tőröm markolatán. S még egy ajánlat érkezik. Hát a sivatag lakói mind valakit keresnek ügyes-bajos dolgaik megoldására? Szívem szerint felkiáltottam volna, hogy csak hadd mossam már le magamról a homokot és egyek egy falatot, de ezúttal okosnak kellett lenni. - Miért olyan fontos nektek ez a varázsló? - kérdeztem. Természetesen nem bíztam meg bennük. - Többen vagytok, mint mi ketten. Előbb vennétek a fejét könnyűszerrel, mint mi ketten. - Persze nem vártam tényleges magyarázatot. Tekintetem Deedrára vándorolt... ő eddig minden hasonló ajánlatot elfogadott volna és tudtam, hogy most valószínűleg egy igent odabökni lenne célszerűbb. Mindenesetre a kérdésére, hogy mennyire bízom bennük, egyelőre nem válaszoltam, csak csendesen vállat vontam. - Legyen. A leány, bár megloptátok, hajlik az alkura - jegyeztem meg és bár fáradt voltam, kezet nyújtottam feléjük. Betyárbecsület, kézrázás... a tündérmesékben létezik legfeljebb ilyesmi. Én mégis mosollyal biccentettem Arth felé, mintha tényleg megbízhatna bennem. Egyelőre csak ki akartam kerülni a szorítóból, hogy megkeresem-e a varázslóját, az majd Deedrán múlik, határozottan azután, hogy pihentünk. Ha más nem, hát megtalálom a módját, hogy szerezzek neki negyven ulront valahonnan.
Deedra találékonysága szerencsére elég volt ahhoz, hogy elterelje rólam az őrök figyelmét. A ház oldalánál osonva próbáltam bejutási lehetőséget találni. Hátrafelé egy udvarféleség is volt. A fallal körülvett részen mindenféle egzotikus növény is akadt, ám a következő utcáról túl jó volt a belátás és azt sem tartottam kizártnak, hogy akadnak ott is őrök. Így hát a rácsos ablakok maradtak, illetve az azokat összefogó kis fémkapocs, ami olyan gondosan megbújt a minta mellett. Próbáltam a lehető legnagyobb óvatossál kipattintani a helyéről a zárat, hogy ne csapja zajt, ki tudja, mi vár odabent. Aztán be is másztam az immár szabad ablakon.
A terv hamar kiforr kettejük között; Deedra a figyelemelterelő szerepét vállalja magára, míg Naken azt, amihez az evirani szerint a legjobban ért. Mindkettejük feladata fontos a céljuk tükrében, ezért hát a leány nem aprózza el az előadását. Méghozzá szó szerint. Összesen harminc ulront szór szerteszét az utcán az őrök figyelmének megkapása érdekében, ám, hogy a csengő ulronok vagy éppen a formás idomai aratnak osztatlan sikert, nehéz megállapítani. Mindenesetre az egyik férfi kihasználva a lehetőséget a megmoccanásra, gáláns úriemberként siet a bajba jutott megsegítésére, amire bizony szükség is van, mert a környéken sétálók nem átallják sebtiben felkapkodni a távolabb gördülő érméket.
Deedra felelete hallatán az idősebbik férfi felkeresi a fiatalabbak pillantását, mintegy ellenőrizve a leány szavainak igazát, s miután bólintanak, ő is hümment egyet.
A jókedvet komorság váltotta fel, éppen úgy, ahogyan az lenni szokott a magunk fajtánál. Barátság csupán addig létezett, míg a másik szívességet nem kért, abban a reményben, hogy meghallgatásra kerülnek szavai. 