“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.
Úgy képzeltem, rögvest a pulthoz lépnék a rendelésünk megejtésére, ugyanis az idő kereke közel sem a mi oldalunkon dolgozik, azonban a mozdulatban megakadályoz Eyra, ki a lehetségesnél is közelebb simul hozzám. Levegőt is elfelejtek venni, amint rezzenéstelen ábrázattal figyelem a ténykedését, pedig a szívem óhaja szerint helyből pár métert ugorva szöknék el a teste melegétől. Semmi helyénvaló nincsen abban hiszen, miként a kéjelgőt mímeli velem, hiába szolgál csalfa illúzióként a valódi cselekvésének elfedésére. Igyekszem ennek dacára nem elrántani a fejemet a simítására, amelynek láthatatlan nyoma jobban égeti a bőrömet, mint a festék, aminek frissen kevert alkotóelemei rendszerint végigmarják az arcomat. Csupán akkor jutok ismét lélegzethez, mikor végre utamra enged, bár nem kevésbé feszülnek meg az izmaim, mihelyt a kérésemre ismét a komfortzónámon belülre keveredik. Próbálom lekötni a figyelmemet a csapos mustrálásával, hogy még időben elfedhessem Eyra mesterkedését, ha netán visszafordulna hozzánk, de nehezen tudom elhessegetni az elmém lankáiról a gondolatot; ennél az este folytatása sokkal… de sokkal rosszabb lesz. - Igen, boldogulok – felelek a lehetségesnél is csöndesebben, majd felnyalábolom a két korsót, hogy lassú léptekkel meginduljak a leánnyal a vörheny hajú férfi irányába. - Innentől tiéd a terep – teszem hozzá, noha bizton veszem, enélkül is tisztában van vele. A szavaim inkább szóltak önmagam megnyugtatására – több-kevesebb sikerrel.
Edeyra Rolar Kedvelte
Nîndaer
Fejvadász vagyok
I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Okt. 03, 2021 1:46 pm
Nindaer && Eyra
“No matter how lonely you get or how many birth announcements you receive, the trick is not to get frightened. There's nothing wrong with being alone.
Kérdésére elmosolyodom, majd mielőtt ellépne tőlem, megpróbálok közelebb lépek hozzá egészen közel, a mellkasa takar mindent, ám kezem dolgozik, de nem azon, amin gondolná az ember. És ha engedi, és ez sikerült, kebleim közül kiveszem a hajat, és az üvegcsébe teszem gyorsan. Majd elrejtem tenyerembe, és úgy teszek, mint aki enyeleg. Megsimítom Nin arcát, és fohászkodom az istenekhez, hogy ne hánya össze magát. Amennyiben sikerül és nem hagy el, ennyit még tud várni amíg, elmenne az italért, akkor egy boldog elégedett mosolyt engedek el. Elindul, majd finom kellemes csípő mozgással indulok el utána,amik ösztönösen hatnak. Lépteim akkor gyorsulnak fel, amikor is kérlel. Oda érve a serre pillantok, majd a férfira. Pultos még felénk néz, de ahogyan elfordul, nyúlok az egyik serét, s már finoman szinte észre vehetetlenül a mozdulattal az üvegcse tartalma is belekerül a serbe. - Akkor ez megy az úrnak, azzal a kettővel boldogulsz nem? – Kérdezem, és biztos vagyok benne, hogy szavaimból fogja tudni, hogy miért ez, és remélem azt is tudja, miért csak azt akarom vinni.
Nagy tömeg előtt még nem kellett e fajta mutatványokat tennem. Áldozatim leginkább a szobában vannak, kettesben velem, és nem kell félnem a gyanútlan tekintetektől, így szívem hevesebben ver, ám jelét nem látni.
Nîndaer Kedvelte
Edeyra Rolar
Alkimista vagyok
there was more to you than the insipid whore you present yourself to be
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Okt. 02, 2021 5:48 pm
Praise the Gods II.
Edeyra & Nîndaer
“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.
Vele együtt fordítok hátat a vendégseregnek, s bár érzem, a látszat kedvéért legalább a vállára kéne simítanom a tenyeremet, képtelen vagyok a mozdulat kivitelezésére, akárha mázsás súlyok nehezednének a karomban húzódó izmokra. Csendben figyelem ellenben a mutatványát, melynek végén a homlokom közepe felé araszolnak a szemöldökeim. - Mit csinálsz? - teszem fel a kérdést csöndesen, érezve, hogy az idő sűrűn pergő szemei kíméletlen hóhérként magasodnak a nyakunk fölé. - Tedd bele az italba, hogy beleönthessük utána az elegyet a sörbe, amivel tartozok neki – sürgetem meg visszafojtott hangon. - Rendelek, addig készítsd elő – egy utolsó, kutakodó pillantással igyekszem kifürkészni az ábrázatáról, megértette-e a feladatát, ám bármiként is legyen, nem időzök tovább mellette, hanem a szavaimnak eleget téve a pulthoz sétálok, s mindhármunknak rendelek egy-egy italt a rend kedvéért. Addig is akad ideje Eyrának a bájitalhoz adni az utolsó, szükséges hozzávalót, főként, mert a csapos a kora este dacára afféle lelkesedéssel méri a korsókat, hogy mellette még Alagos is derűs, szívélyes hátasnak tűnne… Kisvártatva azért elém kerül a rendelésem, s miként ez megtörténik, biccentek a leánynak, hogy jöjjön közelebb. - Gyere, segíts – kérlelem mímelve a három korsóval nehezen bírót, noha tulajdonképpen még addig meg szeretném ejtetni vele a bájital és a ser összekeverését, amíg háttal vagyunk a célpontunknak, s máskülönben nem keltünk benne gyanakvást. Ha út közben állnánk meg az italokkal babrálni, vélhetően egyhamar számon kérné rajtunk a különös viselkedésünket.
Edeyra Rolar Kedvelte
Nîndaer
Fejvadász vagyok
I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Okt. 01, 2021 12:03 pm
Nindaer && Eyra
“No matter how lonely you get or how many birth announcements you receive, the trick is not to get frightened. There's nothing wrong with being alone.
Meglepve tapasztaltam, hogy lépései korántsem voltak olyan elegáns, mint ahogyan azt gondoltam, tán direkt vagy tán nem is képes az effajta léptekre. Elég sok mindent kellett tanulnom elég sok fajról, így emlékeim szerint képes lenne rá, abban az esetben szándékos az. Csendben, s érdeklődve pislogtam körbe, hogy mégis ki lesz az áldozatunk. Megtorpantak a lépcsőnél, pár lépéssel az ajától, majd a kezembe nyomja az elcsomagolt italt, elveszem azt. Nem várja meg, de nem is volt szándékomban válaszolni, csupán egy finom bólíntást kap tőlem, ám ezt sem nagyon várja meg. Távolról figyelem őt, miközben a többieket méregetem. Finom jól eső szem simításokat azonban természetesen kapok, amiket egy mosollyal fogadok is. Szeretem a csendes bókokat, ám sajnos nem áll messze egyiktől sem, a hangos “micsoda feneked van, anyukám!”, ám ez most elmaradt.
Fél füllel hallom, ahogyan valamiféle társalgásba kezd, egy már talán ittas férfival. Felém biccent, s én csak elmosolyodom. A férfi szemei azonnal rám vetülnek, s szinte lyukat ütnek a testemen. Nem tudom mi lesz a dolgom, kezei az asztalra csapnak és Nindaer vissza indul hozzám. “Tessék” mondja, és a tenyerünk össze simul, benne elrejtett alapanyaggal. Megfordulok, mint aki csak kebleit igazgatja, ám a zsepgendőbe rejtem el azt, mint gondosan tüntetek el. Véletlen se szeretnénk, ha elveszne. Vissza fordulok, és szavaira egy finom szemforgatás társul. - Azt hiszem igen. - Mondom, és visszatöltöm a kedves mosolyom.
Nîndaer Kedvelte
Edeyra Rolar
Alkimista vagyok
there was more to you than the insipid whore you present yourself to be
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szer. Szept. 29, 2021 9:44 pm
Praise the Gods II.
Edeyra & Nîndaer
“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.
Az emberek között általában odafigyelek, hogy a lépteim ne maradjanak hang nélkül, ugyanis a legkevésbé óhajtom a kéretlen figyelmüket a számukra szokatlan tapasztalás végett, ám ezúttal a lépcsőn lefelé haladva nem erőszakolom meg a természetemet. Ki szeretném élvezni az utolsó momentumokat, melyeket a lényem meghazudtolása nélkül eltölthetek, illetve a hajszál megszerzéséhez sem árt, ha nem rám irányul minden szempár, ami mellett elhaladok. Bár a tőlem idegen gúnyákban úgy érzem, mintha a fogadó összes vendége tudná rólam, ki vagyok s miért öltöttem magamra csalfa holmikat. Hogy miért van szorosabbra kötve a hajam, s miért cseréltem le a fekete köpenyemet egy jellegtelen, barna színűre, ami még a fejemet sem fedi el. - Várj meg itt – torpanok meg a lépcső aljától fél lépéssel, mialatt Eyra kezébe nyomom az elcsomagolt fiolát a bájitallal. Nem várok bő feleletre tőle, hisz a szoba hátrahagyását megelőző párbeszédünk alapján bizton állíthatom, időről-időre még engem is képes felülmúlni a szavaival való fukarkodásával. Mondhatnám, mindez testvéri kötelékünk billogja, de effajta szentimentalizmusra a világért nem vetemednék. Tehát a válaszát meg sem várva indulok el csöndesen az asztalok között, akárha kutatnék valaki ismerős után. Tulajdonképpen igyekszem kiválasztani a legrészegebb és leggyérebb társasággal bíró egyéneket, amelyekből az alkonyatot hátrahagyván már akadnak szép számmal. Végül egy vörheny hajú, termetes férfire esik a döntésem, aki mögött elhaladva megszabadítom egy hajszálától. Csakhogy a várakozásaimmal ellentétben feltűnik neki a tompa fájdalom, melynek fémjelzője a leheletnyi megrezzenése, s a feje óhatatlan fordítása az irányomba. Meglehet, nem foglalkozna vele soká, ám nem szeretnék kockáztatni, ezért esetlen botlást mímelve neki csapódok. - Mi a picsát művelsz te nyomorult égimeszelő?! - csattan fel elvörösödött arccal, melyre mímelt bátortalansággal hátrálok odébb. - Kiborítottam a kibaszott sörömet, há' eztet el se hiszem – folytatja, s valóban, ahogy eltekintek a válla fölött, látom, hogy az ütközés hatására az asztalra borította a korsóját. Megköszörülöm a torkomat, és igyekszem előrángatni magamból a szívélyes elfet – igaz, sosem létezett bennem. - Elnézést uram. Engedje meg, hogy kárpótoljam egy itallal és az asszonyom társaságával – mímelt mosolyra már nem futja, de nincs is rá szükség, ugyanis mihelyt Eyra felé biccentek, s az ittas alak szemei megpihennek rajta, már nem különösebben érdekli a jelenlétem. Hihetetlenek az emberek; egymás nőjét is képesek volnának egy éjszakára elszeretni… - Ez a legkevesebb… De no, nem morgok, derék legény maga végső soron. Társuljon az asszonyával, elfogadom azt az italt! - csap az asztalra lelkesen, széles vigyorral az ábrázatán, mire halovány bólintással felelek. Aztán az ujjaim között gondosan rejtegetve a vörös tincsét, visszasétálok Eyrához. - Tessék – amennyiben a tenyerét felém nyújtja, egy ártalmatlan kézfogás kíséretében belesimítom a hozzávalót. - Kérünk italt… addig tudod a dolgodat.
Deedra Gindrian Kedvelte
Nîndaer
Fejvadász vagyok
I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.
ácsap az asztalra. Néha olyan, mint egy havi bajos nő. Mit csodálkozom Törpék majdnem mindegyike ilyes fajta. Jó magam se vetem meg a kicsapongást. Ám ivászatban erősebb volnék. Egyik pillanatról másikra változott. Nevetett asszonyomra tett megjegyzésemen. Jó magam inkább féltem, hogy a végén tényleg megidőződik nekem szeretett nejem. - Óh, emlegettem én már csúnyábban is. – Nevetem, majd lehajtom a fejem, és mutatom a tetején a sebet. - Ezt akkor kaptam, mikor lefutóbb valami olyat tettem, mi nem volt neki tetsző. Rám sózott egyet a főző edénnyel, amiben azért még étel is volt jócskán. – Mondom, majd felemelem a fejem, és kortyolok. Ki ne száradjak. - Pedig milyen jó is lenne, dalolnám naphosszat. – Mondom. - Á, édes ecsém, nem vagyok én oly nagy koponya, mint te! – Csapok asztalra, és mondom hangosan. Megint ránk néznek. Édes unokatestvérem nem volt rest, és fenekén ragadta a lényeget. Kis kezei a pultos némber fenekit markolászták. Jó ízesen felnevettem, hogy még a könnye m is kicsordult. Ám a nőnek nem tetszett. - Úgy lesz! – Kiáltok fel. - Áh, fiam egy semmire kellő. Törp létére alig iszik, és kedveli a családját. Olyan nyeke nyóka. – Borongok bele, majd erre iszom. - A leányom, meg fene se tudja merre leledzik, reményeim szerint megtalálom. Olyan, mint jó apja. Kedveli a kalandokat, és a jó ivást. – Nevetek, majd rácsapok ismét az asztalra, erre a söröm kisebb része kiömlik. Asztalon van, amire én felhörpintem onnan. - Inkább vérem folyjék. – Jelentem ki.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Csaknem kiköptem a drága vidítót, amikor lehúzta azt a pohár tejet. - Ne bolondozz, unokaöcsém. Ilyet én utoljára anyám tőgyeiből ittam. - csaptam az asztalra hitetlenkedve. A másik pillanatban meg már megint csak fogtam a hasam a nevetéstől, amikor az asszonykájáról mesélt. - Házsártos teremtés, az hétszentség, de megállj! Egyszer találkozzak vele újra és tőlem megtudja, hogy boszorkaként emlegetted! - ugrattam viccelődésből, de közben szinte biztos voltam benne, hogy a jó öreg Daldram nem csak a háta mögött szólítja így. - Bármily furcsa, életem során ezernyi nótával találkoztam, de ahogy én tudom, a nagy költők közül még egynek sem jutott eszébe egy pultosnő csecséhez írni dalt. - ránevettem és ledöntöttem még egy vidítót. - De itt a te nagy esélyed, Daldram. Szedd rímekbe a gondolataid. - bíztattam röhögve és a mai temérdek alkoholfogyasztásom hatására akkora önbizalom és bátorság uralkodott el rajtam, hogy gondolkodás nélkül tomporon markoltam az arra járó pultosnőt, aki éppenhogy nem ejtette ki kezeiből a sörös korsókat. A nő sértődötten elvonult egy ajtó mögé, én meg csak nevettem rajta, miközben a sörömet kortyolgattam. - Minek az ágy? Tán aludni jössz vagy inni? - kérdeztem viccelődve és már tervezgettem, hogy melyik Ylore-i kocsmában fogunk a korsó aljára nézni. - Ha addigra találkozol Torabbal, hívd el őt is! - tettem hozzá. - Tényleg? Te fiad s lányod, hogy van? Veled szóba állnak a lókötők?
- Édes ecsém! – Válaszolok neki, hogy majdan meghív engem egy kiadós vidítóra. Mikor a csecsekre térünk, bevallom, bekívántam a tejet. Régen ittam, hiszen folyadék bevitelem csak cser képezi, ám most innék egyet. Felpattanok, s kérek egyet, mire nagy bamba szemek fogadnak. Visszatérve, jól meghúzom, s bajszomon marad a nyoma.
- Na hát, na megkívántam. – Vonok vállat. Mire vissza térek már az asszonyt említi, mire össze szűkül hatalmas gyötröm.
- Ej, ki ne mond megint még a végén megidézed nekem azt a boszorkát. – Fogom a fejem. Mondataimra pedig csak legyint.
- Hát édes ecsém, ha megtanítasz nekem a pultosnő csecseiről egy érzelmes nótát, biza én neked elemzem is, hogy mire gondolt a költő, sőt már megmondom. – Arcomon kaján vigyor jelenik meg.
- Jó, jó. – Mondom, erősködésére.
- Tán elmegyek, de te neked kell asztalt biztosítanod. – Megrázom fejem, s gyorsan javítok.
- Ágyat, látod már előre látom a jövőnket. – Nevetek. Mélylevegőt veszek, s megtámasztom a fejem. - Ej Rognus. – Rázom meg a fejem, magam se láttam lányom, s fiam. De leányom inkább nem beszél vélem. - Mindenképen igyekezni fogok. – Biztosítom drága unokatestvérem.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Hasamat fogva jólesően röhögtem bosszankodásán. - Én inkább azt mondanám, hogy gömb, de te tudod. - nevettem tovább és az asztalra csaptam. - És ne mond nekem, hogy irigy vagyok. Majd meghívlak egy kör vidítóra, de a söröm az csak az enyém. - szögeztem le morogva, de valójában nem haragudtam. Általában fortyogok mérgemben és lelkesen keresek valakit vagy valamit, amibe beleköthetek, de ezúttal jó kedvem volt. - Holnap megyek megsasolom őket, akarom mondani őt és a csecseket... vagyis iszom egyet ott, mielőtt elindulok Yloreba. - a végére már teli szájjal nevettem, egy kis sör löttyent a szakállamra. - Na de mit szólna hozzá az asszony, ha megtudná, hogy a te a pultos nő csecseiről álmodozol? - vigyorogtam kajánul és jobbra balra húzogattam a szemöldökömet. Nekem mindegy, az én drága szerelmem idejekorán itt hagyott, így nekem legális a bögyös bámulása. - Persze, harcászkodás, kalandozás. - fejemet rázva legyintettem egyet. - Ha valami értelmeset is tanulnál akkor látogass meg Yloreban. - morgolódtam aztán nagyokat kortyoltam a pezsgő italból, majd indulatosan lecsaptam az asztalra. - De komolyan! Gyere el! - invitáltam meg újra. Mielőtt válaszoltam volna kérdésére, döngő léptekkel kicammogtam a pulthoz és rendeltem három kör Tusak vidítót, kettőt fel is hajtottam rögtön és akkorát böffentettem, hogy még az asztal is beleremegett. - A fiamról akarok kérdezni. - motyogtam a bajszom alatt. - Nem hajlandó szóba állni velem. Nem hallottál felőle valamit? Gyakran jár Caldenben és Nulportban is. Ha arra jársz, nem szólnál neki az érdekemben?
eláll, hogy üdvözöljön engem. Mosolyom alább hagy, mikor belém áll. - Hogy vinne, el tégedet a tűz démon, te mogorva. – Rázom meg a fejem nevetve. - A kör egy tökéletes forma, te okoska. – Csapok a hasamra jó kedvűen. majd ismét egy sértés, ami inkább a szeretett. Ha nem szeretne, tán szóba se állna vélem. Meghúzta szakállam. Megrázom a fejem, hogy miféléket beszél. Még mielőtt felkerekedtem volna még egy jó ízeset oda szólott a mellettünk ülőknek. - Ej, nézd már mi féléket hord ide a szél. – Rázom meg fejem a bámulásukra. Kérdésem, amit ugyan cinikusan tettem fel természetesen nagy kacagásra talált. - Ej, te irigy, te. – Mondom, majd neki indulok hét magaménak. Mire visszatérek, drága unokatestvérem már harmadikat fogyasztja. Nyelek egyet, hiszen oly jó ízűen fogyasztja azt, hogy azonnal megkívánom. Leülve pótolom is a vízveszteségem, ami már ides tova húsz perce tart. - Hát az előbb a Söntésben a pultos nőnek, akkora csecsei voltak. – Megfogom enyémeket, s eljátszom. - Fél falut jól lakatná, ha abban tej vúúna. – Csattanok fel hangosan, mire megint ránk néznek. Megforgatom a szemem. - Semmi, átutazóban vagyok. Ahogyan a levelemben írtam neked azért hagytam el az otthont, hogy kalandot leljek, s harcászkodásokat tanuljak. – Mondom. - Meg aztán, az asszony is messze van, nyugodtabban vagyok. – Jelentem ki. - De ne csigázzá már, mi van veled, mi olyan fontos, hogy még egy söröm se hagyod, hogy megigyam? – Kérdezem.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Elnéző mosollyal égnek emeltem a szemeim, amikor Daldram betoppant és elkurjantotta magát. Mosolyom ügyesen egy söröskorsó mögé rejtettem, amibe belekortyoltam, majd mikor kiürült, örömömben lecsaptam az asztalra és felálltam, hogy üdvözöljem az unokaöcsémet. - Daldram, hát te még kövérebb lettél! - cukkoltam széttárt karral, szinte kiabálva. - És a fejtetőd is csupaszabb. - mondtam, majd üdvözlésképpen meghúztam a szakállát, majd védekezően a magasba emeltem mind a két tenyerem. - Hosszú lesz az utam hazafelé, kell egy kis szerencse. Visszatottyantam a székemre és nekiláttam a második korsónak, közben szúrósan oldalra néztem és rágrimaszoltam azokra, akik a mellettünk lévő asztalnál azt gondolják, hogy túl hangosak vagyunk. Nem szóltak egy szót sem ugyan, de fintorogva bámultak rám. - Talán azt hiszitek, könyvtárban vagytok? - morogtam, de csak magamban, majd Daldram következő mondatára kiguvadt szemekkel néztem fel rá. - A tiéd? Ugyan már! - nevettem rá jó ízűen. - Mit gondolsz, én mit iszok, ha ezt neked adom? - az asztalra csaptam, egy kis pezsgő nedű ki is löttyent. Mire Daldram visszatért, már a harmadik korsónál tartottam. Bizalmasan felé hajoltam. - Fontos dologról akarok beszélni veled, de előtte mesélj, mi van veled? Mi az ördög olyan jó ebben az átkozott Caldenben? - kérdeztem a végét fennhangon és az sem zavart, ha a fél kocsma hallja.
Úgy képzeltem, rögvest a pulthoz lépnék a rendelésünk megejtésére, ugyanis az idő kereke közel sem a mi oldalunkon dolgozik, azonban a mozdulatban megakadályoz Eyra, ki a lehetségesnél is közelebb simul hozzám. Levegőt is elfelejtek venni, amint rezzenéstelen ábrázattal figyelem a ténykedését, pedig a szívem óhaja szerint helyből pár métert ugorva szöknék el a teste melegétől. Semmi helyénvaló nincsen abban hiszen, miként a kéjelgőt mímeli velem, hiába szolgál csalfa illúzióként a valódi cselekvésének elfedésére. Igyekszem ennek dacára nem elrántani a fejemet a simítására, amelynek láthatatlan nyoma jobban égeti a bőrömet, mint a festék, aminek frissen kevert alkotóelemei rendszerint végigmarják az arcomat.
Kérdésére elmosolyodom, majd mielőtt ellépne tőlem, megpróbálok közelebb lépek hozzá egészen közel, a mellkasa takar mindent, ám kezem dolgozik, de nem azon, amin gondolná az ember. És ha engedi, és ez sikerült, kebleim közül kiveszem a hajat, és az üvegcsébe teszem gyorsan. Majd elrejtem tenyerembe, és úgy teszek, mint aki enyeleg. Megsimítom Nin arcát, és fohászkodom az istenekhez, hogy ne hánya össze magát. Amennyiben sikerül és nem hagy el, ennyit még tud várni amíg, elmenne az italért, akkor egy boldog elégedett mosolyt engedek el. 
