Ha bárki megkérdi, miért keresek a világ e távoli pontján valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy semmi különleges oka, pusztán a kíváncsiság és a sör hozott a mágikus sziget partjaihoz.
Az igazság azonban egészen más volt. Hosszú ideje terveztem már ezt a vándor utat, hogy megnézzem magamnak a szigetet, és nem mellesleg betekintést nyerjek abba hogy mi teszi ezt a helyet olyan varázslatossá. Nyilván maga a varázslat, de ezen felül azért a sziget is megnyerő.
Mindig is lenyűgözött a mágia, és az abban rejlő lehetőségek, de sosem tanultam semmit ilyen téren, apám mindig érdekeltebb volt, hogy harcolni és kultúrára tanítson, így végül harcossá váltam, de nem tettem le róla, hogy egyszer majd megtanulom a mágikus erő uralását.
Ismeretlen volt számomra az itteni élet, így nem tudtam pontosan mire számítsak. Hát most meglengetem leplet mindenki számára, az emberek ugyan úgy szeretnek ezen a szigeten is inni, mint bárhol máshol, így aztán egy mulatóban kötöttem ki a sziget kikötőjében.
A hely zsongott az élettől. Zenészek, tengerészek és a világ minden csücskéből szalajtott népek ünnepelték együtt a… akármit is ünnepeltek, lényeg hogy boldogok voltak a boros mámorban.
Aznap este sikeresen eljátszottam már egy rakás pénzt kockán, és félve attól hogy újra legatyásodom, inkább arrébb költöztem a sumákoló alakok asztalától. Nem lett volna szerencsés egy szigeten ragadni pénz nélkül, hisz hogy jutottam volna vissza birodalomba.
Sikeresen elhajtottam, minden egyes bepróbálkozó részeget és örömlányt aki valamilyen módon a pénzemet vagy másomat akarta, egy nyugalomban élvezhettem egy nagy korsó sört, és figyelhettem a többi jelenlévőt.
Sokszor megesett, hogy inkább a háttérbe szorulva figyeltem mások viselkedését. Afféle tanulásként fogtam fel az egész folyamatot, ahogy egyre jobban meg tudtam mondani, hogy ki mit és miért tesz, mit akarhat másoktól és tőlem. Ez nem volt egy hátrány, főleg ha az elf fia egyedül utazik.
Teltek a percek és órák, és fogyott a söröm, lassan tűntek el az emberek a fogadóból, bár itt az élet afféle hullámokban történt, egyszer úgy tűnt teljesen takarodót fújt az egész társaság, aztán pár perc elteltével újabb ember tömeg érkezett, hogy mulasson.
Már korábban kiszúrtam egy középmagas sötét hajú alakot, aki láthatóan szerette az italát, jó párat le is gurított belőle, ami megtette a hatását. Történetesen, ahogy ez az ember, mellém lépett, egyszer csak egy hideg sörszagú hideg zuhany terített be. Nem voltam heves vérmérsékletű, sokkal inkább nyugodtnak és megfontoltnak tartottam magam, így vettem egy nagy levegőt, és mintha mi sem történt volna, inkább élveztem volna tovább az italom társaságát.
Meglepetésemre az illető kényelembe helyezte magát mellettem, és sörrel kínált. Sejtettem, hogy ez afféle béke ajánlat, bár gyanakvó pillantást vetettem az italra. Ha ki akart volna valakit zsebelni, valószínűleg egy sokkal módosabbnak tűnő figurát választott volna helyettem.
-
Hát, barátom, sikeresen lehűtötted a kedélyeket. – Vágtam egy rövid grimaszt, majd tudomásul véve, hogy akarva akaratlanul is társaságom akadt, vettem még egy mély levegőt, aztán felé fordultam. -
Minek köszönhetem, hogy élvezhetem a társaságod? -
Valójában nem bántam igazán, ha értelmes beszélgetőpartnerre akadok. A ruházatából ítélve úgy gondoltam nem ide valósi, és valamivel módosabb lehet, mint az itt lévők nagy része.
Ettől a gondolattól vezérelve megemeltem az italt, amit tőle kaptam, majd egy rövid biccentés után belekortyoltam.
- Az istenek dicső nevére esküszöm, ha még egyszer ráborítod a pultomra a sert, nem, hogy többet nem kapsz, hanem ki is penderítelek innét! - a söntést igazgató fehérnép orgánuma kíméletlen hangerővel hasít végig az alkoholgőzös tudatomon, bár a konstans fejfájásnál jobban bosszant, hogy ismét sikerült felborítanom a rendelésemet. Meglehet, igaza van az asszonynak és fel kellene hagynom az idevezető utam emlékének görcsös elfelejtési-kísérletével, ám a gondolat, hogy az estét féljózanon folytassam, jobban megrémít mint a nőszemély homlokán húzódó, a korához képest meglehetősen mély árkok. Brr…
