Alorai kikötő

Tulveron Krónikái :: El' Alora

A népemmel kapcsolatban folytatott beszélgetés kapcsán, igen csak érdekes információk derültek ki Cate-ről, amik számomra csak alátámasztották az elméletemet. Igaz már korábban sem kételkedtem abba, hogy a szimatom pontos, de most már olyan közel voltam a teljes bizonyossághoz, hogy akár meg is kérdezhettem volna a leányzótól, ha kívül estem volna a harapó távolságon. Az eddigiek alapján Cate barátságosnak és nyitottnak mutatkozott, azonban nem tudtam teljesen hátam mögött hagyni a Najádokról szerzett korábbi tapasztalataimat, amikben éles fogú lények szerepelnek, akik szíves örömest lerágták volna a húst a csontjaimról, ha megtehetik. Sokat gondolkodtam, hogy a Najádok alapvetően bevett szokásként esznek meg más intelligens fajokat, avagy csak ha a helyzet hozza, és valaki olyan helyzetbe hozza őket, hogy nincs más választásuk. Végül annak az esélye is fenn áll, hogy nem táplálkozási szándékkal akarják leharapni valaki kezét, pusztán azért hogy megöljék. Őszintén szólva rengeteg kérdésem akadt Cate-hez, de csak azután terveztem feltenni őket, amikor a nyílt titok valamilyen formában kibukik, és lehetőleg nem egyenes rákérdezés útján. Sokkal nyitottabb lenne a kérdésekre.

Csendben hallgattam ahogy Cate újabb kérdéseket tesz fel, míg Rilrion halkan dúdolva ütötte el az időt.
- Az én generációm már a szétválás után született. Városban születtem és nevelkedtem. - Válaszoltam meg a kérdését, és bár biztos voltam benne hogy akadtak olyan esetek, ahol egy városi elf csatlakozik az erdei népekhez, vagy fordítva, ez nem volt a bevett szokás, így arra jutottam ez az összefoglalás a fajom jelenlegi társadalmi helyzetéről eléggé összefoglalja az aktuális helyzetet.
A sörös kérdéssel kapcsolatban, újra felkaptam a tekintetem, de már nem annyira meglepetésemben, inkább csak azt kémlelve, hogy vajon Cate tudatában van-e annak, hogy ezek a kérdések mennyire elárulják őt, és hogy akarva nem leplezi-e kilétét, mert ebben az esetben akár szabadon kérdezhetnék is. Bár a korábbi válaszaiból arra következtettem, hogy nem akarja nyíltan hangoztatni, hogy Najád, de a rövid beszélgetésünk viszont azt sugallja, hogy nem igazán tesz erőfeszítést a titka megőrzésére. Ez jelentheti, hogy naiv, vagy akár azt, hogy kíváncsi átlátunk-e a szitán.

Az imént feltett kérdésére a választ meghagytam Rilrionnak, és csendben körbekacsintgattam a vendégeken, akkor sem voltak érdekesebbek mint bármelyik másik körbenézés alkalmával.
Közben azért ha szemmel nem is figyeltem, hallgattam a beszélgetést, és azt hogy Cate a húga keresésére érkezett a szigetre, majd adott egy… hát, rövid és tömör leírást róla.
- Bizonyos mennyiségű szesz után bármelyik leány boldog és beszédes lesz. Nehéz megtalálni őt, pusztán ez alapján. -
Mutattam rá a leírással kapcsolatos problémára, majd másodikként én is kiszúrtam amit Rionnak már előttem sikerült. Cornec tűnt fel a semmiből, és igyekezve elkerülni a részleteket körülírta a gyomorrontása részleteit. Csak forgattam a szemem, mert valami érdekesebbre számítottam, nem arra, hogy milyen módon üldözte a vacsora az illemhelyre.
Csendben nyugtáztam a bárd és Cornec társalgását, s röviden bólintottam, amikor Cate-ről esett szó. Érdekes új adaléknak tűnt a már így is színes csapatunkhoz, és ez pozitívan értendő.
- Tehát, Cornec úr, most végre a tárgyra térhetnénk mit is akar pontosan. - Az asztalra könyököltem, s az államat a két kezem összefűzött ujjain pihentetve lassú levegőt lettem. - Nagyon remélem, hogy ez a munka megéri, mert őszintén ha egy elveszett kecskét akar visszahozatni velünk, akkor ne fáradjon. -
Ezzel lezártam a monológom, és a figyelmem az embersétáltatóra irányítottam, hogy végre kibökje mi lehet a feladat.

A hangos nevetés és zajongás nem halkult. Úgy látszott a kocsma népe ilyenkor élte igazán az életét, bár az úton idefelé gondolkodtam rajta, hogy mi is lehet pontosan az ami ennyi ember számára munkát ad. Megértem a halászokat, kereskedőket és ehhez hasonlókat, de mégis jóval több ember fordult meg ebben a kikötőben mint akik számára ez a hely munkát tudott volna biztosítani. Talán mindenki a varázstudókkal jött konzultálni, vagy valamilyen üzleti céllal érkezett.
Pont ebből kifolyólag azonban, általában az olyan helyek mint ez is zsúfolásig voltak, és nehéz volt szobához jutni. Szerencsémre egy részeg törp akkor jelentkezett jelentkezett ki mikor megérkeztem, és ámbár biztos voltam benne, hogy a fogadósnak még van néhány szobája szabadon, azért gyorsan lecsaptam arra a szobára biztos ami biztos.

Visszatérve a jelenbe, hallgattam, ahogy a két újdonsült ismerősöm cseveg Eviranról, majd újabb Cate újabb kérdést intézett hozzám a származásomat illetően. Elég egyértelművé vált már számomra, hogy nem volt igazán ismerős a szárazföldi társadalmi berendezkedést illetően, de mivel a Vivernek ismerték az elfeket és azok társadalmát. Úgy éreztem bizonyossá vált, hogy egy fiatal Najád ül mellettem, aki valószínűleg a közelmúltban merészkedett a szárazföldre.
- Tudod, anno a történelem egy bizonyos pontján, az elfek úgy döntöttek hogy két csoportra osztódnak szét, az egyik csoport elvonult és bevette magát az erdőkbe, és a régi hit hagyományai és a természet iránti áldozással éltek tovább. - Fejtettem ki, és próbáltam minél összefoglalóbb lenni a mondandómmal. - A másik csoport városokat épített, és új hitnek áldozott onnantól. Igazából, mind a két csoportnak azonos az őse, csak mostanra olyan szinten ketté vált a kultúra, hogy észrevehető különbség van, még azok számára is akik nem a fajból valóak. -


Sosem voltam valami nagy tanító, szemben az apámmal, de ha dolgok leegyszerűsítéséről van szó, akkor abban elég jó tudok lenni. Ezek után, csupán csendben követtem a beszélgetést, mialatt Rilrion és Cate az étel minőségét vitatták. Alapvetően volt túl jó véleményem az emberek által készített ételekről, bár azt hozzátenném, hogy tudtam hogy közel sincs annyi idejük megtanulni egy mesterséget, mint valakinek aki mondjuk 200-300 évig is képes elélni akár. Röpke 50-60 évük alatt gyorsan kell fejlődniük ha jók akarnak lenni valamiben. Ettől eltekintve azonban, a főzési módjaik cseppet sem hasonlítottak mondjuk egy elf konyhára.
Koccintás után, egy kisebb kortyot csúsztattam le a torkomon, ami kimondottan jól esett a kiszáradt torkomnak.

- Én pedig csak ide kísértem egy másikat. - Válaszoltam Rilrion válasza után. - Most hogy ideért, és  kifizetett, valószínűleg a következő pár nap valamelyikén helyet vásárlok magamnak egy hajón, és visszautazom a kontinensre. -
Miután ezt a mondatot befejeztem, Rilrion felém fordulva Cornec eltűnéséről és egy kalandról kezdett beszélni. Valószínűleg igaza is volt, az a fickó vagy menekült valami elől, vagy erővel vitték el, mindenesetre nem voltam biztos benne, hogy az éjszaka során képesek lennénk megtalálni.
- Igazad lehet, de mégsem érdemes ma elindulnunk a keresésére, ha magától ment, akkor messze jár. Ha nem akkor meg darabokban. - Gondolkodtam hangosan. - Szerintem ráérünk reggel a nyomára bukkanni. -

Nem volt ínyemre a gondolat, hogy a potenciális munkalehetőségem elkódorgott valamerre, anélkül hogy megtette volna az ajánlatát számukra. Bár lehet kissé lelkére vette a közvetlen modoromat korábban. Bár kifinomult neveltetésben részesültem, és képes voltam cifra és válogatott nyelvezetet alkalmazni, az évek során amit más fajok társaságában töltöttem megtanítottak a direkt beszédre, mivel a legtöbb közember jobban reagált arra, ha egyszerű szavakat használsz a velük folytatott beszélgetésed során. Így ez lett a megszokott stílusom, ha nem valami nemesi körben forgolódtam, ez pedig nem gyakran történt meg. Talán egy vagy két alkalmat tudok felidézni, amikor így esett.
De Cate még hozzám képest is túl tett az egyszerű nyelvezet alkalmazásával, de mint már korábban tárgyaltam biztos vagyok benne, hogy ennek nem tudatos, inkább fajbeli okai akadtak.
Mikor bemutatkozott és kezet nyújtott, enyhén megráztam a kezét, ami nem volt szokás férfiak és nők között, de ez csak mégjobban felerősítette bennem azt az elméletet, hogy nem volt jártas az szárazföldi fajokkal való kommunikációban, hiszen a Vivernek gyakran a legjobb társalgók voltak a vidéken, hisz az életciklusuk közel azonos hosszú volt az elfekéhez. A hosszú élettel pedig sok tapasztalat társul. Így arra jutottam, hogy a leglogikusabb következtetés az volt, hogy a leány a Najádok vízi népéből származott. Nem lehettem természetesen biztos ebben, és nem is voltam biztos benne, hogy jó ötlet eziránt tapogatózni.

Réges régen már találkoztam a nép képviselőivel, és majdnem az egyik karom bánta. Úgy döntöttem nem foglalkozom ezzel, Cate nem mutatta semmi jelét annak, hogy bármelyikünkre támadó szándékkal nézne, sokkal inkább hálásnak tűnt a segítségért. Az évek alatt pedig kifejlesztettem magamban azt a világnézetet, hogy senkit nem lehet a faja alapján megítélni, amíg nem adja jelét annak, hogy illik rá az adott sztereotípia.

- Úgy bizony… A családom a városi elfek táborát gyarapítja.. - Bólintottam neki, s közben lehúztam az italom maradékát, és elkaptam Rilrion sokat sejtető pillantását, amiből arra következtettem, hogy ő is hasonló következtetésre jutott mint jómagam, de nem tudhattam biztosra.
Egyébként a személyemet érintő nyilvánvaló dolgokról bármikor szívesen beszéltem, csak olyan dolgokat rejtettem el, mint a nevem ha teljesen ismeretlenek társaságába kerültem. Volt már olyasmire példa, hogy valaki utánam küldött egy megbízott gyilkost, amikor kihátráltam egy ostoba megbízásból, amit valahogy az ostoba megbízó túlélt. De én még itt vagyok, a bérgyilkos pedig a föld alatt. Mindenesetre jobb résen lenni.

- Ha ez a fajankó egy nő szépsége miatt menekül, akkor lehet el kellett volna fogadnunk az ajánlatát… - Gondolkodtam hangosan Rionra nézve. - Lehet, hogy egy csapat gyönyörű szűztől kellett volna megmenteni. -
Itt megengedtem magamnak egy gúnyos mosolyt. Nehéz volt elképzelni, hogy egy ilyen figura vezet ember csoportokat akárhova. Különösen ha még hozzáteszem az elképzeléshez azt, hogy a veszély legkisebb jelére kereket old.
- Nem akartam magam letesztelni, de úgy látom akkor igazam volt ezzel a dologgal kapcsolatban. - Néztem Cate kiköpött ételére. Az sem lepett volna meg ha a rajta lévő beazonosíthatatlan lény fogta volna és tányérastul Cornec után ered. Közben Rilrion már rendelte is a következő kört, aminek hatására hátra fordultam, és megnéztem magamnak a fogadósnő arckifejezését, aki már korábban is boldogan szolgálta ki őt. Láthatóan most is repesett a boldogságtól, de kihozta az említett italt, és a gyümölcsöt, ami már fogyaszthatóbbnak látszott, mint a tányér tartalma. A gyümölcsös tál Cate elé került, majd a korsók is kiosztásra kerültek közöttünk.
- Egészségetekre. - Emeltem a korsómat újabb koccintásra.