Nem is húztam az időt, gyors léptekkel csörtettem végig a folyosókon és lépcsőházakon, a lehető leggyorsabb utat választva a tornyok kanyargós útvesztőiben. Thora sem maradt le, és menet közbeni kérdezősködéssel sem lassította haladásunkat. Hamar a nyitott könyvtárakhoz is értünk, ahol a szokottnál jóval kevesebb növendék lézengett. Hétvégente nem is volt ez másként, épp ezért én magam is jobban szerettem ekkorra időzíteni saját könyvtári teendőimet. Az ami nekünk kellett, valamivel hátrébb, egy elzárt terem polcain volt, ahol csak az illetékesek férhettek hozzá. Tomot viszont minden bizonnyal itt találjuk. Thora kérdését hallva egy pillanatra megtorpantam. - Talán jobb lesz, ha itt megvársz, hamar végzek - mondtam végül. Emlékszem legutóbbi könyvtárlátogatásunk során mennyire összeszólalkozott a könyvtárossal, így hát úgy ítéltem, senkinek sem hiányzik egy visszavágó. Bíztatóan biccentettem a lánynak, majd mikor már beléptem volna a könyvtárcsarnokba, sarkon fordultam. - Hogy is hívták az elf barátodat? A névmemóriám nem volt mindig a legjobb, bőven elég volt saját tanítványaimat megjegyezni. Ám ahogy megszólaltam, be is ugrott. Folrandir. Igen, ez lesz az. Végigsétáltam a könyvtáron, a polcok között Tomot keresve, hogy elkérhessem a nyilvántartás kulcsát, ám sehol nem láttam az öreget. Elértem a terem túloldalára, ahol dolgozóasztalánál is üresen állt a széke, ám kicsit odébb egy fiatal, vörös hajú srác foglalt helyet, belemélyedve valami fontos irathalmazba. - Szép napot - köszöntöttem. - Tomot merre találom? - Tanácsos! - húzta ki magát. - Ami azt illeti, nem is olyan rég sietősen távozott valami könyvvel, azt mondta, nem tűr halasztást. Addig is engem bízott meg feladatai ellátásával. Nathan vagyok, Tom tanítványa. - Igazán derék - helyeseltem elismerően. - Nathan. Bár nem jelentkeztem be előre, a tanoncok nyilvántartásához kérnék hozzáférést, aránylag fontos ügyben kívánok közbenjárni. - Ez csak természetes, Al-Qasim tanácsos. Várjon egy percet, elő is kerítem a kulcsot! - tolta hátra a székét, majd el is kezdett a dolgozóasztal egy fiókjában kotorászni. Két lépést hátráltam, hogy rálássak a bejáratra, ahol Thora várakozott. Intettem neki, hogy jöhet, talán mégis jobb lenne, ha csatlakozna hozzám. Hamarabb megtaláljuk a keresett személy adatait.
„Remélem ez a hegyesfülü barátod kellőképp meghálálja majd a fáradozásaidat.” Én is nagyon remélem. Már csak azért is, mert annyira mindent elértem már itt, legalábbis én úgy érzem. Ha csak ezért kirúgnának, nagyon dühös lennék, s én magam kutatnám fel azt a hosszú fülét, és ütném amíg bír, amiért engem is magával rántott a kirúgás hullámával. És persze ott van Nasir is, aki viszont a legjobb esetben is legfeljebb egy fegyelmit kapna amiért túrkál más tanoncok cuccai között. Még ha volt tanoncéről is van szó.
Hiába a labirintusszerű folyosó, könnyedén és gyorsan a könyvtár előtt találjuk magunkat. Az út közben nem nagyon szólaltam meg, leginkább azon kattogott az agyam, hogy mennyire lesz nehéz a könyvtárost rábírni egy ilyen adat kiadására. Ha egyedül próbálkoznék, biztos az arcomba röhögne és megmutatná merre van az ajtó, de a tanácsossal az oldalamon, talán diszkrétebben is el fogjuk tudni intézni a dolgot. A könytvár ajtaja a nap ezen időszakában még tárva nyitva áll. Besandítok mögüle, várva a tömegesen tanuló tanoncokat, viszont meglepődve veszem észre, hogy alig vannak néhányan. Mégis milyen nap van? Szombat? Akkor talán nem is olyan meglepő. Mindenki élvezi a pihenő időszakot tanórák híjján. Legtöbbször én is ezeken a napokon térképeztem fel a mágustornyok rejtelmeit, vagy éppen a közeli kikötőt szépségét. De a lényeg, hogy így nem lesz annyi „tanú” az adatkikérésnél. - Én is bemenjek, vagy maradjak kint? – kérdezem az arcomat visszafordítva a férfira. Lehet jobb lenne, ha csak ő menne be, és ki tudnánk kerülni egyes kritikus, problémás kérdést amit feltenne nekünk a könyvtáros.
Nem viselik jól a setéseket, de ki viselni ezt jól? Egyik egyenesen a homlokomnak csapódik, s nem sikerül kivédenem azt. - Remek! – Csattanok fel, ahogyan a homlokomhoz kapom a kezem. Ám örömtelien látom, hogy a könyv, ami nekem jött, maga is a porba hullott. Megtaposnám, de akkor a könyvtáros haragja lenne a következő, amivel szembe kell néznem, s lássuk be arra könyvre még szükségem lesz, ha fel akarom keresni az ifjút. Figyelem a Mester szavait, és csak a fejemet rázom. Szavak elfogytak, s nem akarom ismét belelovalni a haragomba, hiszen nem tudhatom mikor villanak a szemeim. - Borzalmas. – Sóhajtok fel végén mondván csak ennyit, miközben még rázom a fejem. - Duplára, ha kérhetem. – Mondom mosolyogva a könyvtárosnak. A kikényszerített megköszönés csak még jobban mosolyra húzta szám. A homlokom sajog, biztosra veszem, hogy egy vörös folt lesz a fejemen. Kéretlen érkeznek a kezembe a könyv. Hangot is adok egy szusszanással annak. - Ez komoly? – Vonom fel a szemöldököm. Minek nézel engem? Elég a homlokom, még a körmeim is törjem le?! - Természetesen. – Vág ennyit hozzám értetlen tekintettel, majd hatalmasat sóhajtok. - Köszönöm Azildor Mester a segítséget, és az információkat. – Mondom, ahogyan Tom újabb és újabbakat adagol a kezembe, miközben bosszankodik valamit az abc és a hatékonyság sorrendjéről. Persze így egyszerű, csak elmenni és a munkát ránk hagyni. Főleg rám!
Igyekszem kifejezéstelen arckifejezéssel nyomon követni az eseményeket, ám meg kell valljam, amikor úgy adódik, hogy egy beavatatlan kerül szembe a könyvek virgoncságával, képtelen vagyok mélyen elnyomni magamban a szórakozottságot. Ekként a sértegetéseket hallva lassacskán újabb mosoly kapaszkodik fel a vonásaimra, míg a kötetek a „nyelvüket” öltve kezdenek visszaandalogni a helyükre. Neriyra utóbbi kijelentését igaz, egy néhányuk meglehetősen a „szívére” veszi; az egyikük egyenest a homlokának csapódik, amennyiben nem sikerül időben kikerülnie, a másik pedig a mellettem nyugvó kandallónak iramodik neki elkeseredettségében, azonban őt még a tragédia előtt sikeredik a kezeim közé kapnom. Ekkor tűnik fel, hogy a szabadmágusok éke igen csak elcsöndesedik az egyik polcnak támaszkodva. - Minden rendben? Ennyire ne vedd a szívedre a szófogadatlanságukat, ránk még ennyire sem hallgatnak manapság – lépek hozzá közelebb, ujjaim között a ficánkoló olvasmányt őrizve. Ekkor fordul felém, mosollyal kísérve a maga kérdését. - Úgy vélem szükségtelen – bökök állammal a szekrény irányába, ahova az utolsó könyvek is befészkelik magukat. A kedélyek lecsillapodását figyelembe véve szélnek eresztem a fogva tartott példányt is, hagyva, hogy a társai mellé kucorodva pihenjen meg. Tomnak több sem kell, hogy rögvest rájuk zárja az ajtót. - Köszönjük a segítséget. Igaz, Tomeryn? - fordulok a könyvtáros felé, aki az orra alatt mormogva ért egyet a hálámmal. Aztán elkezdi felnyalábolni a padlóról a ledobált köteteket, s az egyiket egyenest Neriyra kezébe nyomja. - Ha lenne szíves ebben a nem fontos és így nyilván nem nehézkes feladatban kisegíteni, kisasszony… - szólal meg. Az egyik szemöldökömet megvonva várom az ében hajú feleletét, ám bármiként is döntsön a napja folytatásáról, a magam részéről elérkezettnek látom az idejét a kutatásom folytatásának. - Nos, úgy vélem én csupán láb alatt lennék, s a teákat sincs, ki felügyelje az asztalomon. Egy élmény volt – biccentek feléjük egy halovány mosoly kíséretében, majd összekulcsolva az ujjaimat a hátam mögött, indulok vissza az asztalomhoz.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Mivel nem jutott eszembe semmi, amivel sértegethetnék egy átkozott könyvet így maradt a hangom. Nem tudtattam, hogy bejön e, de emlékeimben élt az, hogy talán segít ez is rajtunk. Szavaira ajkamba harapok idegesen. Hiába tán a mókája, rosszul viselem, ha csodás mivoltom, s lényem becsmérlik. Nem szólok, miért is tenném? Előttem nem egy hétköznapi bugris állt, vagy is öhm mögöttem, de ez most nem fontos. Ám nem tagadom, a következő mondatára már elmúlik minden sértettségem, s el kell mosolyodnom nekem is. Még egy könyv suhan. - Óh, hogy … - Fojtom vissza szavaim még mielőtt varázslatba kezdenék. Varázslatom után felpillantok, és látom azt, hogy csupán egy részét sikerült nekem elintézni. Már érzem, ahogyan rángatózik a szemem is. Azildor szavaira oda pillantok. Azt hiszem, más utat kell keresnem. Közelebb lépek a könyves polcokhoz és haragosan rájuk ordítok. - Ha nem fejezitek be egyekként, darabjaitokra tépve doblak titeket a kandallómba! – Mondom, majd megyek a másik polchoz. - Túl vaskos vagy fogynod kellene! – Mondom annak a polcnak. Újra a másik oldalra lépek és ott is elszidom őket. Annyira felhergeltem magam, hogy belekapaszkodom a könyvespolcba, és elfordítom a fejem, ahol nem látja a férfi, ám látom a polc egyik üvegében a szemem felvillanni. Azonnal lehunyom, és számolni kezdek magamban. Nem láthat meg engem így. Nem értem, talán a tehetetlenség és a vicc bosszantott fel, hogy a varázsom használt, de alig. Megdörzsölöm a szemem, s úgy érzem elmúlt, ahogyan visszapillantok a tükröződő felületre újra a barna szempár pillant vissza. Ekkor oda fordulok Azildorhoz. - A mester nem óhajt szitkozódni? – Kérdeztem egy mosollyal.
Neriyra kérdése éppen csak megelőzi a tudatomban rügyező ötletfoszlányt, így hamarost beavatom az megoldásról szőtt elképzelésembe. Megütközése nem lep meg, hisz aki még nem találkozott a könyvekkel, a létezésükön is meg szokott illetődni, hát még a természetükön és a megregulázásuk módján. - Pontosan – bólintok határozottan, s noha szembeötlik a szabadmágusok ékén a bizonytalanság, végül fejet hajt a kívánalmam előtt. Csakhogy sértegetés helyett artikulálatlan hangok hagyják el az ajkait, melyek igaz, engem határozottan megrémítenek, a szertelen kötetek egy árva momentumra sem rezzennek tőle. Oldalra billentett fejjel mustrálom az ében hajú leányt, várva a folytatást, s mellém araszolva Tom is hasonszőrű érzetekkel pillog Neriyrára. - Netalán kínosnak érzed, hogy megoldd a könyvtár egyik jelentős problémáját? - kérdezem csöndesen, mímelt, elkomolyodott vonásokkal, ám egykettőre az én ábrázatomra is felkapaszkodik a jó kedély. - Nem ígérhetünk semmit, akadnak itt pletykás könyvek is – somolygok az orrom alatt, még azelőtt, hogy a mágiájához folyamodna. Érdeklődéssel követem nyomon a mozdulatait, s igaz, kíváncsi lennék az igézetre is, vélhetően túlzottan halkan sutyorogja, feltéve, ha egyáltalán szüksége van rá a varázslatához. A hatása azonnalinak bizonyul egy sípoló hang formájában, amely az olvasmányok egy részét valóban megijeszti, és visszaűzi a menedékükbe, vagyis a rúnákkal zárt szekrényükbe, azonban jó néhány a „füle botját” sem mozgatja, tovább virgonckodnak köröttünk. - Esetleg valami más…? Hathatós volt, ez kétségtelen, ám akadnak nehezen megrémülő példányok – mutatóujjammal a fejünk felett köröző könyvre bökök, amely bármely dögkeselyűt szégyenbe taszajtana a kitartásával.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Megforgattam a szemem, és mélyen az orromon beszívtam egy kis levegőt megnyugtatásként. - Elnézést kérek. – Erőltetek magamra egy mosolyt, s mondom ezt. Hogy az istenekre lenne ez annyira fontos! ÁÁ! Tombolok legbelül, legszívesebben egy pofont adnék neki, hogy észre térjen, de marad a fájó játék. - Sértegetni? – Kérdeztem vissza azonnal. Az nekem nagyon jól menne. - Akkor még is mit lehet ellenük tenni? - Kérdeztem. Félek oly sok kérdést feltenni, hiszen nem szeretem be ismerni, ha valamit nem tudok. Próbálom a látszatát kelteni a tökéletességemnek, ami természetesen van, ám néha mások szerint nincs. Bár, amikor ezt szóban megjegyzik néha utolsó cselekedetük, hmm. Figyelmem nem kerüli el, hogy az Mágus bácsi igen is megbámult. Már már mosolyra gördül elégedetten a szám, amikor is furcsa mondat hagyja el ajkait felém egy kéréssel zárva. - Már mint menjek oda sértegetni pár könyvet? – Vonom össze a szemöldököm, s akármennyire is mókás és furcsának tűnik az egész magam se értem miért is csodálkozom. Amennyiben egy háromszemű szörös lény himbálná a himbilimbijét kevésbé lepődtem volna meg, mint azon, hogy sértegessem a könyveket. - Legyen. – Mondom bárhogyan is felel. Úgy érzem, a bolondját járatják velem, és tán a következő eseményen ezt fogják mesélni. Megigazítottam hajkoronám, kihúztam magam, s kecsesen oda sétáltam. Ahogyan finoman elegánsan egyik lábam a másik elé teszem még egy könyv a jobb oldalról. Lépteim közben azon gondolkodom, hogyan is kell szidni egy könyvet. Úgy hiszem a maradék méltóságom is a kukába dobhatom. - Iuuuiiuuááá ÁÁ..ÁÁ – Kezdek el hangokat kiadni, ám nem használ. - Ó, hogy égnétek el egy máglyán. – Oda pillantok a Mágusra. - Remélem ezt a csodás történetet nem hallom vissza mástól. – Mondom, ám hangom nem fenyegető sőt. Már magam is egy piciny nevetésben kezdtem. - Azt hiszem máshogyan kellene próbálkoznom. – Mondom. Varázsolni kezdek, s a zajkeltés mágiáját használom. Érzem, ahogyan a mágia áramlik rajtam, s tán lehet ez csupán gondolataimban képzelem, ám még is olyan kellemes és ilyenkor úgy érzem, ez vagyok én. A zaj amit idézek egy sípoló hangot idézek egy pillanatnyi ez és erőssége sem a legnagyobb ám talán elegendő mind ez. Fájó lehetett a fülnek, így remélem a virgáncoló olvasmányoknak is az. Hatott volna? Mágusra és a könyvtárosra pillantok.
Lassan lehunyom a szemhéjaimat Neriyra megjegyzését hallva, s még a levegőt is a mellkasomba szorítom, amíg Tom jól várt replikája fel nem csendül a könyvek vad táncának közepette. - Hogy nem ez a legfontosabb?! A kisasszonynak nyilván elképzelése sincs az itteni munkáról, persze a rend az elvárt! Legközelebb majd kutasson magának, ha kell valami – zsörtölődik jó érzéssel, s mire végez, én is visszatérek a repkedő kötetek mustrálásához. Mellettem a szabadmágusok éke kitűnő reflexekről tesz tanúbizonyságot az egyik elkerülése végett, és bár érthető, amiért egyelőre jobban leköti a figyelmét a káosz, szembe ötlik, hogy egyetlen kíváncsiságáról tanúskodó kérdés sem hagyja el az ajkait. Pedig attól tartok, rajta fog múlni a szituáció orvoslása. - A látvány ellenére ijedősek és sértődősek. Eddig elég volt zajongani, vagy kicsit sértegetni őket, ám olybá tűnik ezúttal ez nem használ. Hacsak nem… - a szakállamat simítva fordulok Neriyrához, sebtében végigfuttatva a tekintetemet az alakján. Nem az idomait méricskélem, s nem is a szemeimet legeltetem, mindössze tudat alatt konstatálom a kettőnk közötti különbség tényét. - Hacsak nem ijednek meg jobban egy nőtől. Eddig még nem álltak szembe eggyel sem. Megpróbálnád? - tárom ki az egyik kezemet a szertelen olvasmányok irányába, amelyek újabb polcokat szabadítanak meg a nehezékeiktől.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Szavait kedves mosollyal fogadom, s hallgatom. Gondolkodásba estem, milyen lehet egy király mellett állni, s tanácsokkal ellátni, vagy inkább uralkodni helyette, s őt használni, mint egy báb. Hm, talán ezek lesznek a terveim. Már nyitnám a szám, s válaszolnék, gondolataimat hozzáfűzném még a búcsúnk előtt, amikor is minden a feje tetejére áll, s a megviselt könyvtárosunk ziháló szavait próbálom kibogozni. - Talán még sem járok eleget könyvtárba. – Mondom, majd sóhajtottam. Útnak indulunk, s már a legrosszabbra gondolok. Eddig csak harci helyzetben a Kékekkel szemben álltam, s annak sem lett jó vége. Mint eddig megbújva, s csendben éltem tanultam a sok varázslatot. - Milyen kedves kis könyvek. – Vonom össze a szemöldököm most. Tettem ezt hozzá még haladás közben, majd befordulunk és elénk tárul a probléma. Összefonom a kezem a mellkasom előtt, s figyelek. Könyvtáros mondatára lassan pillantok rá, s szúrós tekintettel nézek, majd megrázom a fejem. - Azt hiszem nem ez a legfontosabb. – Vetem oda neki. Figyelem az ide-oda mozgó könyveket. Egyik elsüvít a fejünknél, s a második éppen hogy nem viszi le a fejem. Azonnal leguggolok, s összekócolódik a hajam is. Őszintén nem tudom, milyen mágiám tudnám felhasználni ezek ellen. Felállok, hajamat hátra dobom, ruhám a kebleimnél megigazítom. - Mocsadék. – Morgom neki, de érzelmeimnek itt most nincs helyük, főleg a haragnak. Félő, hogy szemeim megvillannak.
- Amíg a kíváncsiság él benned, addig nem lesz olyan nap, hogy ne tanulnál valamit – mosolyodok el szelíden. - Ugyanakkor mágusokra sok helyütt szükség van. Királyi udvarokban, odakint, a nagyvilágban vagy akár itt, Alorában, ha a kutatás állna közelebb a szívedhez. A lehetőségek tárházának kizárólag mi szabhatunk határt – osztom meg vele a gondolataim zárásaként. Az idő közben megírt fecni útját egy kósza pillantással követem nyomon a végső nyughelyére, s lassacskán vélhetően a röpke találkozónk is a végéhez közeledne, amennyiben Tomeryn nem tartana igényt a segítségünkre. - Időről-időre kiszabadulnak. Elbájolt könyvek, a mágikus kisugárzásuk olykor-olykor megnő, ami gyengíti az őket őrző rúnák hatását – magyarázom Neriyrának haladás közben. A könyvtár egyik olyan részéhez érünk, amelynek a látogatása nem tiltott, ellenben feltételekhez kötött a benne rejlő egynéhány zabolázatlan kötet oltárán. - Próbáltuk megfigyelni, mikor válnak labilissá, de egyelőre semmiféle mintázatot nem sikerült felfedeznünk. Vélhetően több faktor játszik közre – mellékelem az információt, befordulva az utolsó sarkon is, amely egy, a többinél is elszeparáltabb részlegre vezet bennünket. S ahol egyből szembetűnik a probléma mibenléte. - Mindent leborigatnak, szörnyű… Tudják, mennyi idő rendszerezni ezeket a cím nélküli könyveket? Temérdek – zsörtölődik mellettünk a könyvtáros, noha a figyelmemet jobban lekötik a levegőben ide-oda cikázó vagy épp ringatózó olvasmányok. Rajtuk sem szerepelnek betűk, netalán más vésetek, pusztán különleges kötésük alapján lehetséges a behatárolásuk azok számára, akik ismerik a tartalmukat. És csakugyan, a megszokottnál is virgoncabbak; némelyik a szomszédos polcok feljegyzéseit száműzi a padlóra, némelyik az ablakok ellenállását próbálgatja, és egy történesen a fejünk között süvít el, akárha figyelmeztetni kívánna bennünket.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Figyelmesen hallgatom a szavait. - Nos, ez esetben tényleg remek hely lesz. Bár nem tudom mit csinálok egy nap, ha nem tanulok. – Mondom teljesen őszintén. Ugyan a mágiát nem tartottam nagyra, amíg meg nem mentett, de azóta a rabja lettem a tudásnak. Imádom erről olvasni, s hallgatni történeteket. Majd már a tanulójáról beszélünk. - Remélem, kedve szottyan rám. – Mosolyodom el. És remélem, kedve szottyan másra is. Emlékeimben igen csak finom fiúcskaként van meg bennem. Tollat és papírt ragad, feltételezem nekem szánja ezt, ám az is ehet, hogy fejébe ötlött más könyv gondolata. Teljesen csak akkor vagyok biztos, hogy nekem szánja, amikor át nyújtja, s én elveszem azt. Rá pillantok, majd összehajtva a kebleim közé teszem azt. - Köszönöm. Igyekszem nem zavarni. – Mondom. Már indulnék, hiszen elértem valamelyest a célom, s tán ennek fényében írnom is kellene Velerisnek, ám ekkor valami megcsapja a fülem. A könyvtáros siető léptei, melyet először csupán arra vélek, hogy tán valaki ellopott egy könyvet, vagy hasonló. Pillantásom oda kapom, ám mikor látom ő az, nem tulajdonítok neki sokat, amíg meg nem szólít bennünket. Összevont szemöldökkel értetlenkedve próbálom sietős szavait kibogozni. - Megint? Hányszor fordul elő? – Bukik ki, s akasztom meg szavaim mielőtt még ócsárlásba kezdenék, hiszen fegyelmeznem kell magam. Pedig jöttek volna a szavak még. - Azonnal. – Felelem, s komoly arccal követem őt és a férfit is. Végre valami történik is a falak között.
Nem is húztam az időt, gyors léptekkel csörtettem végig a folyosókon és lépcsőházakon, a lehető leggyorsabb utat választva a tornyok kanyargós útvesztőiben. Thora sem maradt le, és menet közbeni kérdezősködéssel sem lassította haladásunkat. Hamar a nyitott könyvtárakhoz is értünk, ahol a szokottnál jóval kevesebb növendék lézengett. Hétvégente nem is volt ez másként, épp ezért én magam is jobban szerettem ekkorra időzíteni saját könyvtári teendőimet. Az ami nekünk kellett, valamivel hátrébb, egy elzárt terem polcain volt, ahol csak az illetékesek férhettek hozzá. Tomot viszont minden bizonnyal itt találjuk.
Igyekszem kifejezéstelen arckifejezéssel nyomon követni az eseményeket, ám meg kell valljam, amikor úgy adódik, hogy egy beavatatlan kerül szembe a könyvek virgoncságával, képtelen vagyok mélyen elnyomni magamban a szórakozottságot. Ekként a sértegetéseket hallva lassacskán újabb mosoly kapaszkodik fel a vonásaimra, míg a kötetek a „nyelvüket” öltve kezdenek visszaandalogni a helyükre. Neriyra utóbbi kijelentését igaz, egy néhányuk meglehetősen a „szívére” veszi; az egyikük egyenest a homlokának csapódik, amennyiben nem sikerül időben kikerülnie, a másik pedig a mellettem nyugvó kandallónak iramodik neki elkeseredettségében, azonban őt még a tragédia előtt sikeredik a kezeim közé kapnom. Ekkor tűnik fel, hogy a szabadmágusok éke igen csak elcsöndesedik az egyik polcnak támaszkodva.