Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Nyitott könyvtár - Page 6 KaDiPE5
Nyitott könyvtár - Page 6 KaDiPE5
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!

 

 
Nyitott könyvtár

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 28, 2021 5:45 pm
 
breaking the rules
Rilrion & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 570 • Zene; Under Giant Trees »
« "i mean, it’s sort of exciting"»
Kár lett volna tagadni, hogy Rilrion… Csip-csip, nevezzük akárhogyan, hatással van rám. Már nem olyan módon, mint korábban, de igenis ragaszkodtam hozzá. Ragaszkodtam hozzá, mert vele úgy beszélhettem, mint senki mással, mert az mondta az utolsó találkozásunknál, hogy Elaine blath, dearme aen a'caelme tedd. Néha-néha még eszembe jutott az az alkoholittas elvárás, hogy mennyire megbántam, hogy nem vontam vissza magamhoz, kértem, hogy maradjon velem. Valójában így volt jó.
– Mondtam, hogy unalmas. – Vigyorodtam el, ahogy hátrébb húzódtam az ölelésből. Nem lepett volna meg, ha nem volt különösebben ínyére a dolog. Kettőnk közül határozottan én fakadtam ki többször érzelmek szempontjából. Ezért viszont nem korholtam, sosem vártam el, hogy úgy tekintsen rám, mint én rá. Még akkor sem, mikor egészen másképp kedveltem, mint most. Talán tényleg csak egy szikra volt a sötét égbolton az egész, aminek a fényét nem táplálta tovább semmi, miután elváltak az útjaink néhány hónapra… hétre… ki tudja!
Lehuppantam a vele szemközti székre. A lábaimat keresztbe vetettem és letettem a könyvet, amit korábban elhajítottam. Bizonyára kellemesebb lett volna a földön hagyni, annak reményében, hogy valaki megtapossa. Még a rajta lévő nyomért is izgalmasabb lett volna pörlekedni Durfar mesterrel, semmint, hogy itt ücsörögjek és olvassak… ami bizonyára amúgy sem fog megtörténni, hiszen Csip-csip jelenléte magasan emelte a könyvtárban uralkodó hangulatot.
– Csak a legutóbbi találkozásaink fényében meglepő. Minden alkalommal egy kupa valami közelében beszéglettünk. Talán csak a józanság teszi különössé a dolgot. – Folytattam a beszédet, hiába pisszegett egy szakállas, méltóságteljes varázsló valahol egy távolabbi asztalnál. Nem óhajtottam tudomást venni arról, hogy meg akarja zavarni a társalkodást. Inkább tovább meséltem Csip-csipnek arról, hogy miken mentem keresztül a levelezés óta. Azt már tudta, hogy a tanulást gyakorlatibb formába öntöttem, hiszen meséltem neki a leveleimben a harcokról, na meg a sérülésről. De most személyesen is láthatta, hogy a kisebb sántítás ellenére, egészen jó bőrben vagyok.
– Harci seb… nekem! – Mondtam már-már lelkesen. Az utolsó találkozásunk előtt, mikor italmámorban filozofáltunk a holdfényben szomorúnak és erőtlennek éreztem magam, most viszont furcsamód boldog voltam. Éreztem magamban azt a hatalmat, ami kellett a fejlődéshez, az önbizalmam is megnőtt, miután kiderült, sikeres tudok lenni Folrandírként is és nem kell egy apámnak megfelelő álarc mögé bújnom. Felnőttem volna? Inkább csak elindultam az úton. Az elmúlt hónapok sokat tanítottak. Az a csevegés is a kertben Rilrionnal. Megjegyeztem a tanításait. Bölcsszavak voltak, még ha ő most azt is mondaná, hogy nem így volt.
– Ki gondolta volna, hogy egyszer ilyen nagy harcos leszek. – Mindkét kezemmel az asztalra könyököltem, s mint aki álmodozik, a tenyereimbe támasztottam az államat. Így pillantottam a bárd kék szemeibe. – Meg akarod nézni? – dőltem hirtelen hátra a székben és letoltam magamról a köpenyt. Így könnyebb volt felhúzni a nadrágom szárát, hogy nem kellett még egy extra anyagot is félre tenni.
– Spórolnom kellett útközben. Főleg az ételen. – Folytattam a magyarázást, hogy ugyan miért fogyatkozott meg a testsúlyom látványosan. Aztán feltettem a lábam az asztalra, ahogy kibújtam a csizmámból és félrehúztam rajta a nadrág anyagát. A vádlim, ami most a szokottnál is soványabb volt, kivillant. Így láthatta a piros vágásnyomot, ami most mintha gyulladt lenne, úgy vöröslött. A seb viszont összeforrt többszöri felszakadás után, így hát gyógyulófélben volt. – Kicsit undorító… – Fintorogtam. Egyszerre volt olyan vonzóan sebesült fickós sérülés és fájdalmasan gusztustalan, ami örök sebet hagyott rajtam.
– Shhh! – Jött egy újabb pisszegés hátulról. Erre csak megforgattam a szemeimet. Ezúttal is a szakállas varázsló volt, de most már rosszallóan bámulta is, hogy a lábam az asztalon van, éppen rajta a könyvön, amit amúgy is én magam hoztam ide.
– Nincs jobb dolga itt az embereknek, mint más beszélgetésébe belekotyogni… – Húztam el a számat.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyitott könyvtár - Page 6 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 26, 2021 11:56 am

It's a kind of magic
Folrandír & Rilrion
If you choose magic you will never be able to return to the life you once lived. Your world may be more exciting but it will also be more dangerous.
Nem tervezetem a frászt hozni a drága jó Folrandírra, mire azonban még szabadkozhatnék vagy holmi sületlen humorral elterelhetném a gondolatait a leejtett majd megrugdalt könyvéről, már a nyakamat öleli. Megvallom, váratlanul ér a dolog, ugyanis cseppet sem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárki ragaszkodjon hozzám. Tulajdonképpen nem is szívlelem, ha valaki túlzottan közel keveredik, elvégre az én életem, a fajtám, a küldetésem kizár bárminemű, valós kötődést pusztán annak apropóján, az igazságba nem avathatok be senkit sem. Mégsem vesz rá a lélek, rögtön el is taszítsam magamtól, bár a viszonozás nem sikeredik egy elbizonytalanodott próbálkozásnál többre.
- Már-már arra engedne következtetni egy tudatlan kívülálló, hogy nem bízol a szavamban – vigyorodok el, mihelyt elhúzódik tőlem. - Elvégre a leveleimben megígértem, hogy itt leszek. Noha be kell látnom, az elmúlt napokban több alkalommal is megkísértett a menekvés gondolata a szigetről, rémes az itt uralkodó unalom – sóhajtok fel teátrálisan, mielőtt visszazuttyannék a székemre. Félre is tolom a megkezdett olvasmányomat, aminél lassan egy betévedő légy is érdekfeszítőbb társaság volna. Ehhez képest egy két lábon járó, értelemmel bíró, beszélő létforma akit még ismerek is, maga a főnyeremény.
- Tény és való, én sem itt számítanék magamra, annak ellenére, hogy valóban érdekel a mágia. Azonban a kert felé járva meglehetősen szúrós tekintetekkel szembesültem, s még én is tudom, milyen határokat nem ildomos átlépni – könyökölök fel az asztalra, miközben a tenyerembe billentem a fejemet, és sopánkodva körbevezetem a tekintetemet a monumentális épületszárnyon. Csupán akkor hagyok fel a szenvedéssel, miként újból megszólal a velem szemben ülő ezüst-fürtös.
- Ezek az aprónépek egészen elvetemültek tudnak lenni, de legalább elmondhatod, hogy túlélted a haragjukat, s még a harci sebedet is büszkén mutogathatod – vigyorodok el, figyelve, amint megszabadítja magát a köpenyétől, melynek jótékony takarása nélkül rögvest szembe tűnik a tavaszi formájához képesti meglehetős elvékonyodása. Ami egy valódi csoda, elvégre a fajtájának alapkelléke a nyurgaság.
- Megfogyatkoztál, Ezüstke - vonom meg az egyik szemöldökömet. - Gyógyulni nem a jó levegőtől és a napfénytől fogsz, bármit is valljon a természetimádó népetek – mosolyodok el gyengéden, mégsem gúnyosan vagy cinikusan.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyitott könyvtár - Page 6 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 23, 2021 3:15 pm
 
breaking the rules
Rilrion & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 694 • Zene; Under Giant Trees »
« "i mean, it’s sort of exciting"»
A vádlimon viselt sérülés már-már öröktársamul akart szegődni mellém, legalábbis kezdtem nagyon úgy érezni. Bár voltak napok, amikor alig-alig sántítottam máskor olyan élesen hasított belém a fájdalom, mint éppen azon a bizonyos napon, amikor a könyvtárba látogattam volna. Már régen magam mögött hagytam az erdőt, a mocskos pengét, ami mélyen fúródott a bőröm alá és a törpöket, akik valamiért főellenségnek tituláltak, pusztán azért, mert kíváncsian méregettem őket. Ez volt az én formám, ha nem éppen egy bárdba habarodtam bele, aki még csak észre sem vesz a formás idomok mellett, akkor megsebesültem. Ez az élmény sok változást indított el bennem, egyrészről megerősítette a tényt, hogy vissza kell térnem El’Alorába, hogy az apám által óhajtott tudást a magamévá tegyem végre és erősebben dacolhassak az aprónépek gyűlöletével.
A nagy remények, amiket a tanuláshoz fűztem gyorsan elmúltak. Unalom, por, pergamenek, kódexek, egyszóval csupa olyasmi, amitől vagy aludni támadt kedvem, vagy azon agyalogtam, hogyan lógjak ki inni valamit, mielőtt az egyik mester beküldene megint a könyvtárba. Egy pár napra megúsztam az ilyen jellegű őrületet, ráfoghattam, hogy a lábam rendetlenkedik, de ma már az a bizonyos Durfar mester, aki korábban is a legunalmasabb feladatokat adta, elküldött hát, hogy nézzek meg a könyvtárban valamit. Valamit. Még azt sem jegyeztem meg, mi a fészkes fenét akar tőlem, mert már önmagában is annyira unalmasan hangzott. Kikívánkoztam a sziget jelentett fogságból… néha-néha persze emlékeztettem magam, hogy éppen ezért jöttem ide.
Hangos sóhajjal érkeztem meg az ajtó elé. A kezemben már akadt egy vaskos könyv, amit történetesen kölcsönbe kaptam Durfar mestertől és szerinte a valami megfejtéséhez hasznos lesz. Bőven elég nehéz volt, hogy rontson a bicegésemen még egy keveset. Így hát, elnyomtam a kilincset, hogy unott képpel belépjek a könyvgyűjteményt rejtő hatalmas terembe, hogy megpillantsam a tekercseket őrző szekrényeket.
Szusszanva hagytam, hogy az ajtó jó hangosan becsapódjon mögöttem. Így hát, aki még ott volt alaposan megbotránkozhatott a szemtelenségen, amivel a tudományt méltattam. De nem is ez volt a legmeglepőbb fordulat, hanem a hang, ami oly’ lelkesen csattant fel valahonnan mögülem, hogy még a kezembe tartott vaskos, vörösborítós kötetet is elelejtettem. „Ezüstke…” A megnevezés önmagában elárulta ki az, mégis meg kellett fordulnom, hogy elhiggyem Rilrion ücsörög ott. Megismerkedtünk, beszélgettünk, elváltunk, leveleztünk. Egy ideig elég komoly érzéseket tápláltam iránta, ezért különösen szíven ütött, hogy megint a világos szempárba pillanthattam.
– Csip-csip… – suttogtam. Oda akartam rohanni, hogy megöleljem, még tettem is egy lépést, aminek köszönhetően a leejtett kötetbe is sikerült belerúgnom. Ez vissza is rántott a józanész határára, lehajoltam hát és felvettem, úgy sétáltam már oda elé. – Csip-csip… – ismételtem meg, majd letettem a kötetet az asztalra, ami mellett dolgozott, s nem bírtam tovább, egyetlen mozdulattal átkaroltam a nyakát és öleltem. Arra az időre emlékeztett, mikor ki akartam törni a sötétségből, ami bennem létezett, amit apám ültetett el, de már tudtam: ez ad erőt. Nem űzhettem el, hanem el kellett fogadnom és használnom arra, hogy az legyek, aki lenni akarok. Egy erős varázsló.
– Nem hittem, hogy valóban újra láthatlak… – mondtam és elhúzódtam, mielőtt még ő tolna el. Elég volt a szívtörésekből. Végig néztem rajta inkább, egészen sértetlennek látszott, velem és a sántításommal ellentétbe. Beletúrtam az ezüst tincseimbe, hogy aztán vissza igazítsam őket szépen az állam vonalára, ahogy azt megszoktam. Csak pótcselekvés volt, hirtelen nem tudtam kezelni a helyzetet és éreztem a gombócot is a torkomban, amivel együtt a könnyek is meg akartak indulni. Gyönyörű viszont látás volt ez.  – Főleg, hogy Durfar mester szinte naponta lát el unalmas feladatokkal. Ki gondolta volna, hogy éppen egy könyvtárban akadunk össze – mosolyodtam el, miközben leültem a székbe. Figyeltem, ahogy ő maga is visszahuppan a korábbi ülőhelyére, aztán kinyitottam a kötetet, amit magammal hoztam. Igazából csak mímeltem, hogy bármit is csinálok. A tekintetem a polcok között járt… szórakozni volt kedvem.
– De… mint látod egészen megúsztam a törptámadásokat. Csak az a kis karcolás boldogít még mindig a lábamon. Szóval azt hiszem, egy ideig nem táncolhatunk. – Sóhajtottam megjátszott gondterheltséggel, majd elmosolyodtam. Kipattintottam a köpenyem csatját, hogy annak bársonyos, kék anyaga a szék támlájára omoljon, felfedve, hogy ezúttal még véznább a testem. Az utamon eléggé szorosra fogtam azt a bizonyos gyeplőt és még az ételre szánt pénzemet is megfeleztem. Amúgy is inkább a sört választottam bármilyen étellel szemben.



Ahronit Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1827
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyitott könyvtár - Page 6 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 22, 2021 3:20 pm

It's a kind of magic
Folrandír & Rilrion
If you choose magic you will never be able to return to the life you once lived. Your world may be more exciting but it will also be more dangerous.
El' Aloráról számtalan költemény és írás emlékezik meg. Romantikus sorokban dicsőítik ezüstösen csillanó tornyait, misztikus énekekben idézik meg a mágia sejtelmes derengését, mely állandón körbeöleli a Fehér-sziget méltóságteljes ormait, s legalább annyi rím szól a világon-túli élményhez, amit egy-egy látogatás alkalmával az ember fattyának kínálhat a város egésze. Ehhez képest ekkora unalomban azóta nem volt részem, hogy Nonvulmir mester ódákat zengett az Oz'herithi teleken a fajtánk dicsőségéről...
Mély, kifejezett sóhajjal könyökölök fel a könyvtár egyik asztalára, melynél jóformán napkelte óta gubbasztok. Úgy három napja… Nem hittem volna, hogy a mágia útjára lépni ennyire és végtelenül untató lesz, hogy az egykori mentorom levelében foglalt kihívások igen is valósak lesznek - de közel sem olyan izgalmasak, mint annak tűntek -, és hogy ilyen hamar megfontolom a hatalomról való lemondást. Persze kit is áltatok, azok után, többeket is bevontam az elképzeléseimbe, örök életre szóló szégyennel érne fel, ha képtelen lennék megfelelni nekik. Legfőképp Asha önelégült, mindent tudó ábrázatától kímélném meg a józanságomat, ugyanis nem lenne annyi fülsértő dal, ami ledörgölhetné a fehérnép ajkairól a kárörvendést. Pfff...
Újabb szusszanással karöltve lapozok egyet a vaskos krónikában, mely a mágusháború történéseit volt hivatott összegyűjteni, mihelyt azonban meghallom a terem súlyos tölgyfaajtaját nyikordulni, elhajítom a törekvéseimet a fonal felvételére, s helyette felkapom a fejemet, hogy megnézhessem magamnak az újdonsült áldozatomat. A mai napon három máguspalántát fogyasztottam el, a legutóbbi pedig még addig sem bírta a társaságomban, amíg rákezdhettem volna a szándékkal hamis kornyikálásra vagy flörtölésre. Nyilvánvalón figyelmeztették a cimborái, viszont az ajtóban felbukkanó alak bizton veszem, nem fog egyhamar távozni.
- Ezüstke! Végre-valahára egy értelmes ábrázat a sok citromba harapott tanonc és mester után! - csattanok fel jó kedéllyel, ezzel párhuzamban fel is emelkedve a székemből, noha nem sétálok elébe, megvárom, míg ő ér hozzám. - Alaposan megvárattál, nem mondom. Már-már kezdtem aggódni, újabb bonyodalmakba keveredtél az aprónépekkel, akik olybá tűnik manapság bőven akadnak a társaságodban – vigyorodok el, s miként az asztalhoz ért, intek neki, hogy foglaljon helyet nyugodtan, már amennyiben nem áll szándékában ácsorogni.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1178
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyitott könyvtár - Page 6 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Nov. 08, 2020 4:39 pm

Az ylorei birodalmi könyvtáron kívül El' Alora büszkélkedhet az egyik legnagyobb könyvgyűjteménnyel. Igaz, zömével mágiával kapcsolatos köteteket, tekercseket lehet itt fellelni, ám a világi irodalom, egyéb tudományok feljegyzései is szép számmal roskadoznak a természetes fényárban úszó polcokon.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Nyitott könyvtár - Page 6 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Nyitott könyvtár - Page 6 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
6 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6
 Similar topics
-
» El'Alora - Nyitott könyvtár, 1 nappal korábban
» Könyvtár
» Könyvtár
» Tiltott könyvtár
» Birodalmi Könyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok-
Ugrás: