Úgy tartják, a szem a lélek tükre, és elnézve Neriyra elrévedő pillantását nem vagyok benne bizonyos, hogy a teljes igazságot osztotta meg velem a mozgatórugóinak tükrében, ugyanakkor meglehet, fájdalmas emlékek ösztönözik az általa helyesnek vélt út megjárására. Nem faggatom hát a kelleténél jobban, hanem egy apró bólintást követően tovább gördítem a beszélgetésünk fonalát. Ylore, a város, amely az utóbbi időben egyre többször keveredik a látóterembe. - Bölcs döntés, főként, ha valóban elköteleznéd magadat az alkímia tudománya iránt. Egy egész komplexum szolgálja a tanulást és a gyakorlást, legalábbis így hallottam. Sajnos magam még nem láttam testközelből – osztom meg vele csöndesen, noha úgy érzem, kezdeti bosszússágom ellenére a szükségesnél többet beszélek. Nem vagyok ostoba, hogy az egyre kurtábbá váló feleletei ne tűnjenek szembe, sem annyira idős vagy magányos, hogy mindenáron a székhez kössem a társaságáért. - A szabadidejéről nem határozhatok, ahogyan helyette sem ígérhetek meg semmit sem – emelem meg leheletnyire a szemöldökeimet. Úgy vélem, éppen elég lehetőséget és segítséget biztosítottam a kutatásához, másrészt valóban nem kívánok Rhysand helyett dönteni vagy az ideje felett az elkerülhetetlennél nagyobb mértékben rendelkezni. Innentől kezdve Neryirán múlik a céljainak elérése, bár előbb… Puha sóhajjal húzok magamhoz közelebb egy fecnit, majd tintába merítve az eddig használatlan lúdtollamat, lejegyzem számára Kóborom nevét, s hogy merre lelhető fel a szobája. - Tessék, ha netalán nem érnéd utol rögvest, ne feledd el, hol keresd – csúsztatom felé a pergamen darabot, mielőtt azonban még búcsúzóra foghatnám, az egyik könyvespolcok között kanyargó lépcsősorról az imént említett könyvtáros rohan le lélekszakadva. Igaz, egy momentumra megakad és becsmérléssel futtatja végig az asztalon gőzölgő teákon a pillantását, ám olybá tűnik valami még náluk is jobban aggasztja. - Tanácsos, kisasszony! Tüstént segíteniük kell, a lezárt könyvek megint elszabadultak, és a szokásos módszer nem használ ellenük! - magyarázza sürgetően, mégis fojtott hangon. Csupán egy megadó szusszanás, mely legördül a mellkasomról, miközben felkelek a székemből. - Neriyra, kövess kérlek. Talán a mágiád a segítségünkre lesz – noszogatom meg őt is, s amennyiben hajlandó követni, elindulok Tom után.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Elmosolyodom. - Ezt csak is ők tudhatták. – Mondom én is utalva az istenekre, majd figyelmetlenségemre hívhja fel a figyelmem. Kérdés remek, ám nem tudom a választ. - Úgy hiszem, hogy talán akiben benne a mágia azt jóra kellene fordítani, és engem ez ösztönöz. – Mondom, mintha teljesen őszinte lennék. Ha nem lát a gondolataimban valójában nem tudhatja, hogy hazudom, és nem láthatja azt ami most pörög le előttem. Magam előtt látom, hogyan kiirtom azokat, akik a családom ellen vétettek. Vérünkben fullasztom meg őket. - Igen. – Válaszolom finoman halkan. Hova mennék? Ismét elmémben kutatok. - Nos, ezen sem gondolkodtam el. Talán első utam Yloreba vezetne. Valamiért látni akarom, talán az Elfek és az ottani tudás miatt. – Nem hazudtam, valóban oda mennék még több információért, hiszen úgy hallottam, hogy arra is sok tudós ember él. Aztán persze megkeresném a táborhelyüket, és végeznék velük. Ám minden elött találnom kell egy mágust, aki hajlandó feloldani az átkom. - Ez is igaz. – Mosolyodom el kedvesen. Felettébb untat a bájcsevegése, bár magam kezdtem. - Oh.. – Szökik ki belőlem. - Talán lenne rám néhány órácskája, esetleg hagyhatná. – Mosolyodom el ismét lenyűgözően alakítva a szerepem. Nem lennék a tanítványa, ha ennyi feladattal bízna meg. - Úgy lesz! – Mondom. Add már meg, hogy merre van, talán vele többre megyek a bájaimmal. - Mindenképpen kikérem persze. – Mondom, bár lehet előtte vissza kellene hoznom az egyiket, amit már rég vissza kellett. Ám olyan izgalmas, hogy már harmadjára olvasom.
- Való igaz, nem mi választjuk az utunkat. Talán a mágia választ bennünket, vagy az istenek ruháznak fel minket a leginkább hozzánk illő lehetőségekkel – tanakodok csöndesen. - A kérdésre mindenesetre nem feleltél. Mi ösztökél arra, hogy a világ hasznára légy? – vonom meg érdeklődéssel a szemöldökeimet, elvégre bizton veszem, Neriyra is tisztában van vele, hogy a megnevezett irány áldozatvállalásokkal jár, amelyre kevesen hajlandóak. Persze nem ítélek el emiatt senkit, egyetlen élet felett gazdálkodhatunk hiszen. Közben visszatérünk az asztalhoz, ahol a távoli célok helyett valamivel földhözragadtabb jövőképet fest le elém a szabadmágusok éke. - Csupán bátorítani tudlak erre. Számolatlan, amit Alora falai között megtaníthatunk, mégis a valódi tudás és tapasztalás odakint vár – magyarázom, apró bólintással fejezve ki egyetértésemet a döntése iránt. - Hova mennél először? - faggatózok tovább, még mielőtt mosolyával ölelkezve kiállna a kifogásaimmal szemben. Hasonszőrű érzetek görbítik a szám sarkait, hallgatva meglátását. - Tény és való, viszont mi értelme átugrani a világlátás legizgalmasabb momentumait? A kalandok és a tapasztalás ritkán búvik meg a városok falai között – billentem oldalra az államat a beszélgetésünkben akadó kisebb szünetet megelőzve. Túl soká nem marad távol, így a könyvre való támaszkodás helyett én is ajánlhatok a számára egy sokkal vonzóbb lehetőséget. Nekem legalábbis mindenképpen az, s kevés választ el attól, hogy szórakozott gondolatom az ábrázatomra is felkússzon egy ábrándos mosoly kíséretében. - Az egyetlen nehézség, hogy rendkívül elfoglalt. A tanítványom is egyben – osztom meg vele az információt, mialatt megérkezik a teánk a kihűlt kamilla helyére. Elégedett szusszanással húzom magamhoz a kerámiát, óvatosan kortyolva a frissítő italba. - Megpróbálhatod felkeresni a szobájában, de talán ildomosabb üzenetet hagynod a számára. Nyugodtan hivatkozz benne rám – tanácsolom. Amennyiben nem lenne körülményes Rhysandom helyzete, magam sem cifráznám tovább az ajánlásomat, ám gondolnom szükséges arra, hogy nem feltétlen kíséri szerencse az útját a nap minden szakában. - A könyvet is magaddal viheted, hátha számára többet mondanak a benne foglaltak – csúsztatom felé a kötetet. - Természetest a könyvtáros jóváhagyásával – mosolyodok el haloványan, jól tudva, hogy Tomeryn nagyon is komolyan veszi a munkáját.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Mély levegőt vettem és helyeslően bólogattam. - Igen, tisztában vagyok ezzel. Nem én választottam. – Mondtam, és úgy úgy hiszem, tudja, hogy mire is gondolhattam. Elég ferde szemmel szoktak rém nézni, és óvakodnak is néha úgy érzem, ám már az óvatosság a lételemem lett. Felhorkant csendben. Talán nem bókolnak neki. Ám a beszélgetés folyik tova, s helyeselve bólogatok ismételten. - Sokat bizony, de még is unalmas lenne. – Ismétlem szavaim egy mosollyal. Talán nincs ilyen lény, aki minden tudás birtokában volt valaha is. Kényelmes neki itt az élet persze, hogy nem megy el. - Minden esetre szerintem utam, ha itt véget ér, világot látok. – Mondom büszkén. Öreg? Pelenkás vagy hozzám képest drágám. - Dehogy is! – csattanok fel egy kedves mosollyal. - Meg hát teleportálás is szóba jöhet, nem kell séta fikálni. – Teszem hozzá. Folyosó és szolgáló fel kellése után nem voltak jó hírei. A gyorsabb utat választanám. Gondolom magamban. - Oh, és kit? – Kérdeztem rá azonnal. Int, s kérésére eleget teszek, és helyet foglalok. Ahogyan mondja az ínfújt, gondolatban merek csupán elmosolyodni. Hmm persze, hogy emlékszem. - Azt hiszem igen. – Finom kis falatka volt. - Nos, ez csodálatos hír. – Mondtam neki. - Igazán köszönöm. – Mondom, s addigra a szolgáló és megjött. - Tessék. – Mondja, és nyújtja át nekünk. Kortyolok, citrom tea, ismernek erre. Méz, cukor nyami. Igazán kellemes. - Köszönöm. – Mondom, s másodjára is kortyolok.
Látszik Neriyrán, hogy örömmel beszél a mágiájáról, afféle lelkesedéssel, amelyet manapság ritkán tapasztalni a tornyok falai között. Az ifjak közül egyre többen tekintik a hatalmukat az élet természetes velejárójának vagy indoknak a feljebbvalóságra, üdítő hát hallani, hogy a létünk iránt érzett szenvedély még nem veszett ki mindenkiből. - Nemes gondolat, főként a szabadmágia egy művelőjétől. Habár ne vedd zokon, ám az irányzat, mit képviseltek, ritkán terelgeti a segítés útjára a gyakorlóit. Mi ösztökél hát? - érdeklődök tovább, nem elégedve meg csekély válaszával, mely akár könnyed próbaként is értékelhető volna a témakör lerázására – feltéve, ha gyanakodni támadna értekezésem. Következő megjegyzésén a bókok fogadását illetőn azonban csöndesen felhorkantok, noha egyebet nem fűzök a meglátásához. - Érdekes megközelítés. Talán tényleg egysíkú lenne, ha már nem mozdíthatna előre bennünket a felfedezés iránti öröm, kíváncsiság. Mégis, sokat tehetnénk a birtokában, úgy gondolom – töprengek el egy fél momentumra, még mielőtt kérdésével - melyen legutóbb Kóborom okán tűnődtem el – kizökkenthetne. - Nem tagadom, olykor szívesen veselkednék a világnak, hogy még többet megismerhessek belőle, ugyanakkor nem vágyom mindenáron máshova. Temérdek, ami ide köt – pillantok fel rá a könyvről egy aprónyi mosoly kíséretében, nem mellékelve a véleményem részleteit, miszerint a szívem és az otthon érzete egy ideje oda húz, ahol mézbarna tükrök mosolyognak vissza rám. S, hogy létem egésze a tornyokhoz köt, nem lehet csak úgy elengedni. - Egyesek azt is mondanák, öreg vagyok az ifjonti kalandokhoz – csóválom meg a fejemet, még azelőtt, hogy elküldeném teáért és kellemetlen felfedezésre jutnék a kötettel kapcsolatosan. Bár úgy fest, az ő kedvét olyannyira nem szegi a fejlemény. - Nos, kutathatunk újabb kötetek iránt. Vagy ami kézenfekvőbb, hogy a leggyorsabb út sikertelenségének tükrében a második leggyorsabb útra terelgetlek – tekintek rá, mialatt behajtom a vaskos olvasmányt. - Akadna valaki, akit nyugodt szívvel ajánlanék a számodra – intek ismét az asztal túloldalán nyugvó szék felé, hogy foglaljon helyet nyugalommal, leginkább, mert kényelmetlen a nyakamat törni. - Emlékszel az ifjúra a bálról? Sötét haj, barna szemek, szakértelem a hölgyek ruhájának megigazgatásához – mosolyodok el, jól emlékezve, milyen csalafintán egyengette Neriyra öltözékét. - Ethuil ünnepén is rövid időre csatlakozott hozzánk. Rhysand a neve, és nem ismeretlen számára az alkímia tudománya. Úgy gondolom, segítségedre lehet az elixírrel.
Deedra Gindrian Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Nagy élvezettel merültem el a mesélésbe, s tán az igaz öröm is látható volt. Soha nem gondoltam, hogy ekkora szeretettel tudom majd mesélni erről, amit úgy neveznek mágia. Gyerekkoromban nem értettem ennek szeretetét, s nem is foglalkoztam vele, amíg az életemet nem mentette meg. Kérdésére röpke pillantást vet rám, s mély levegőt veszek. Ebben benne van minden aggodalmam, hiszen tudom milyen jövőm lesz és mit akarok, ám ezt neki nem fedhetem fel. - Még nem gondolkodtam ezen el. Szeretnék hasznára lenni Tulveronnak. – Mondom oly könnyedén hazudva, hogy magam is meglepem. Jövőm egyszerű; gyilkolás, vér, fájdalom. Valamint tudom, hogy nekem is a vesztemet fogja hozni, ám nem érdekel. Ezek után lelünk a könyvre. - Úgy érzem Uram nem fogadja a bókokat kellő képen. – Mosolyodom el, s tudom ezt nem annak szánta ám meg kellett jegyeznem. Tudom, hogy nem tudhat mindent, akkor is hatalmas tudás birtokában van. Már éppen el is feledtem az álnevem, mikor újra hallom azt. - Oh, értem. – Mondom. Ám feltesz egy kérdést, amire újra nem válaszolhatok őszintén. Hogy mit tennék? Nos, már rég pusztult volna mindenki, aki ellenünk tett. - Hmm, jó kérdést. Ezen sem gondolkodtam el. Talán unalmas lenne az már nem? Mit tehetnénk akkor? – Kérdezek vissza mosolyogva, amúgy igaz is. Valóban semmi nem lenne, hiszen már csak az unalom, főleg ennyi évvel, ami még előttem áll. - És Mester, nem akar máshol lenni? Elindulni Tulveront felfedezni? – Kérdeztem vissza a kérdését vissza. Mikor elintéztem az alja munkát, s visszatipegek, ő már bújja is a könyvet. Remélem, hamar hozzák azokat az italokat. Szavaira rá pillantok, s amennyiben ő is úgy pillantásunk találkozik. - Oh, sajnálatos. Akkor mit tudok még tenni? – Kérdezem.
Érdeklődéssel hallgatom a szabadmágia rejtelmeiről, dacára annak, vélhetően félreértette a kérdésem természetét, hiszen a leírt varázslatok egyike sem seperhető be a tényleges alakváltoztatás fogalma alá. Ismét rá kell döbbenjek, hogy Neriyra ágazatának féktelensége még az elementáris mágusokén is túltesz, mindamellett, hogy világnézetemmel szöges ellentétben leledzenek az igézeteik. Haszna tán egy némelyiknek megvan, de tagadhatatlanul maliciózus egy út az övék. - Érdekes… S amennyiben végigjártad Alora útját, úgy mihez kívánsz kezdeni a világban? - tekintek rá egy röpke momentumra. - Úgy értem a mágiád tükrében – kíváncsiskodok tovább afelől, tulajdonképpen milyen ember is a szabadmágusok éke. Nem sokat tudok róla, és vélhetően, ha időről-időre nem egyengetne minket egymáshoz a sors szele, nem is foglalkoznék vele. Ám itt vagyunk, a segítségemet kérte, s a legkevesebb, hogy megtudjam, kinek is a kedvére kínálom az áldozatkészségemet. Közben rálelünk a könyvre, és hogy hozzájáruljak a megszerzéséhez, kezemet kínálom a kisasszony lesegítésére. Nem tartom a szükségesnél tovább alá a tenyeremet, hanem ráfogva a kötetre indulok vissza az asztalomhoz. - Temérdek, amit nem tudok. Példának okáért az elixírrel kapcsolatban sem segíthetnék, ha nem olvasok róla a mágia tükrében, s még így is, a részletekről fogalmatlan vagyok – vallom meg őszintén, ugyanis nem hajt a vágyakozás önmagam indokolatlan fényezésére és a valóság elferdítésére. Az utóbbi időkben így is többet hallgatok mint tanácsos volna. - Ha mindent tudnék, kedves Neriyra, már egy nyugodtabb világot élnénk. Vagy őrültként raboskodnék egy torony fogságában – mosolyodok el szórakozottan, bár a képzelt feltevés esélye nem elhanyagolható. - Te mit tennél, ha a világ összes tudása a tiéd volna? - pillantok rá újfent, mialatt visszahelyezkedek a székemre és felhajtom a vaskos kötetet. Tulajdonképpen meglep, hogy rákövetkező kérésemnek eleget tesz, de úgy fest, valóban szüksége van az információra az italról. Nekem pedig a békés magányra, hogy az időt a leghatékonyabban kihasználva kereshessem meg számára a részleteket. Arra nagyjából emlékszem, az olvasmány melyik részén tett említést a feljegyzések készítője, de vagy a memóriám kopott meg, vagy a könyvre emlékeztem rosszul, azonban sehol nem találom a tudatomban derengő sorokat. Inkább elméleti feltevések, egy néhány részletes egyenlet és kifejtése, továbbá egy-két kutatás leírása bontakozik ki a megsárgult lapokon, de konkrét példát nem tartalmaznak. Az sem kizárt, hogy Maveros olykor-olykor elejtett információi keveredtek az olvasottakkal a tudatomban, bár ez nem fog sokat segíteni az idő közben visszatérő Neriyrán. - Köszönöm a kedvességedet – pótolom a korábban elmaradt udvariasságot. - És a türelmedet, noha attól tartok nem ez lesz a megfelelő könyv – avatom be a kellemetlen felfedezésbe.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Talán nem győztem meg, de nem tudhatom. Inkább csak reménykedem. Nem a csodás tervezésemmel, és rafinált válaszadásaimmal terelem el a gyanúkat, vagy a szavakat. Kebleim és csinos pofim az, ami segít. Ám ő egy tanácstag, egy értelmiség és komoly személye van. Minden esetre-segítségemre volt hirtelenjében, ami nem lenne dolga. Bár be kell valljam nem könnyítettem meg neki. - Magam is úgy vélem. – Teszem hozzá őszintén egy kedves mosollyal. Na, a végén szende kis fruska leszek. Kérdése kissé váratlan volt, de logikus. Elmémben kutatok egy pár percig. - Akadnak. – mosolyodom el sejtelmesen. - Holtest utolsó 8t percét megismerhetem, ami nem oly régi. Pontosabban egy napos. Akkor betegség idézés, ami szerintem ebbe tartozik. Van olyan is, ami képzeletben történik, ez pedig a rettegés. – Mesélem oly nagy élvezettel szeretett ágam. Van pár igen aljas, s gonosz mágia számomra. Örülök, hogy e irányzatot örököltem. Tüsszentésemre semmi reakció, hmm mily kegyetlen. Átveszi, és kezét kínálja, ami meglepett. Nem mutatom, csak elmosolyodom, s finoman belehelyezem a kezem az övébe. - Azt hittem elég időt töltök itt, hiszen imádok olvasni, ám még is. Van valami, amit nem tud Azildor Mester? – Kérdezem finom mosollyal. Oké, lehet kissé kacérkodom, ám végre lehet helye van ennek. Ám aztán puszta udvarias gesztusa is lehet. Vissza indulunk, s hagyom had végezze a kutatást. Addig sem töröm le a körmöm a lapozgatásban, vagy vágom meg a finom bőröm. Mi vagyok én? Cseléd? - Hát természetesen. – Mondom finom mosollyal, s elindulok kifelé. A folyóson pillantok jobbra, s balra. - Drágám, egy szóra! Azildor Mester egy pohár borsmenta teát kér, nekem pedig valami huncut tát légy szíves. Köszönöm, ennyi! – Intek, s tipegek is vissza a könyvhöz.
Nem teljesen győz meg a magyarázata, habár a tény, nem igyekszik ennél körmönfontabb válasszal elaltatni bennem a gyanakvás magvát, szavainak legalább féligazságáról regél. Megadással szusszanok hát egy csöndeset. - Tagadhatatlan, hogy érdekes egy elixír, noha önmagában az alakváltoztatás is egy rendkívül rejtélyes és izgalmas témakör – fejezem ki egyetértésemet csöndesen, ügyelve arra, ne zavarjam meg a könyvtárban okulni kívánóakat. - Megvallom őszintén, a szabadmágia terén semennyire sem ismerem ki magam. Akadnak varázslatok, melyek a test manipulálására összpontosítanak? - kíváncsiskodok, míg a polcok között járunk, s még mielőtt megérkeznénk a keresett részlegre. Ott aztán bőven el kell merülnünk a könyvek sorai között, hogy ráleljünk a keresett olvasmányra, és bár én többször forgattam a kezeim között, Neriyra az, aki előbb bukkan a példányra. Odébb lépve hagyok neki helyet a kötet leemelésére, elkomolyodott vonásokkal figyelve a nyújtózkodását, igaz, mihelyt kényesen eltüsszenti magát, óhatatlan mosoly kucorodik az ábrázatomra. - Köszönöm – veszem át tőle a vaskos darabot, majd egyik kezemet felszabadítva kínálom fel neki a tenyeremet kapaszkodó gyanánt, ha netán szüksége volna rá. - Amennyiben az emlékezetem nem csal, ebben említik az elixírt – emelem meg leheletnyire a könyvet, immáron két kezemben egyensúlyozva azt, miközben visszasétálok vele az asztalomhoz. Csinálok egy kis helyet rajta, egymásra pakolva a kutatásomat kiegészítő jelentéktelenebb feljegyzéseket és olvasmányokat, majd egy újabb szusszanást hallatva helyezkedem vissza a székembe. - Eltarthat egy ideig megtalálnom a nekünk releváns oldalt és leírást. Megkérnéd az egyik szolgálót a folyosón, hogy készítsen számomra egy pohár borsmenta teát? Meg amit a te ízlésed megkíván, társaságban a legjobb teát fogyasztani – pillantok fel rá az idő közben felnyitott könyv lapjairól egy halovány mosoly kíséretében.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Fogalmam sincs, hogyan beszéljek tovább, mint akinek a macska vitte el a nyelvét. Nem éreztem magam még így soha sem. Talán éreztem egy kisebb szerencsét, amikor is feláll, s int nekem. Kérésére követni kezdem, a szemek tekintettek megint rajtam, s oly kellemesen simogatnak, jól esik az elismerés ennyi gyötrelmes perc után. Könyvek, gondolhatnák azt sokan, hogy a magam fajta lány nem szeret ezekkel bajlódni, ám még is imádom. A gondolataimban egy fajta színházi jelenet játszódik le, s élvezem a lapok sorait bújni. Bár elférne, itt egy takaríts. - Tényleg szeretnék tanulni. Szeretném felmérni mik is vannak, és hallottam erről az italról, ami érdekes. – Nem tudom mit mondhatnék, már a lehető legnagyobb őszinteséggel élem bele magam. Mellesleg nem hazudtam, hisz valóban elgondolkodtam már az alkimia megismerésén. Megérkeztünk. Figyelem, ahogyan teknős mód nyújtózik, s már nyitnám a szám, hogy segítségem felajánlanám, ám megelőz. - Értem. – Mondom szelíden, s kutatni kezdek. Átnézem jobb oldalt, átnézem bal oldalt, fenn és lenn is. Leguggolok, s nyújtózom is. - Meg van. – Bökök oda, majd a mögöttünk lévő magasító alkalmasságot húzom oda, hogy jobban elérjem. Felpattanok rá, s leemelem azt, rá fújok és egy finom nőies tüsszentés kerít hatalmába. Hapci! Oda adom neki, és amennyiben elveszi úgy lelépek, s arrébb tolom a magasítót egy kicsivel.
Csekély feszengésére nem érdektelen a figyelmem, noha anélkül is feltűnne a tény, akadnak információk, amelyeket igyekezettel próbál elkendőzni előlem. Magyarázatát változatlan az asztal mellett ácsorogva, türelemmel hallgatom, aztán egy apró szusszanással intek felé a kezemmel, noszogatva az ülőhelyének elhagyására. - Kövess – nem intézek egyelőre hozzá több szót, hanem megvárom, míg társul hozzám és megindulhatunk a könyvekkel roskadásig megpakolt polcok sorai között. Akad az emlékeim között egy kötet, mely nem kizárólag az alkímiával foglalatoskodik, ellenben említést tesz a különféle alakváltások kapcsán bizonyos bájitalokról, elixírekről is. - Puszta tanulás okán és komoly szándékok híján mégis igen csak céltudatosan keresed azt az elixírt. Tehát, miért van szükséged éppen egy effajta italra? - kíváncsiskodok tovább, mely vonásomat a személyes szférájának tisztelete végett meglehet, elnyomtam volna magamban, ám humorizálásával óhatatlan elhintette bennem a gyanakvás magvát afelől, segítségem esetlegesen más rovására fog tenni. Közben megállapodok az egyik fordulónál, és a nyakamat nyújtóztatva kutatok tekintetemmel egy, a tudatomban aranyozott éllel derengő könyv után. - Ha netalántán előbb megakadna rajta a szemed… Metamorfózis a mágia és az alkímia vonatkozásában című kötetet keressük – jegyzem meg csöndesen.
Reinaakviin Kedvelte
Ezaras Azildor
Varázsló vagyok
There is a crack in everything. That's how the light gets in.
Na, sikerült megint olyat tennem, ami tán nem volt kedvére. Nagyon nehezemre esik ki ismerni, pedig számomra ez mindig olyan könnyű. Na, nem a teljes kiismerés, hiszen nem tudok bennük olvasni, ám a férfiakhoz való hozzáállásom. Vele minden téves úton jár, mit eddig hittem, s tettem.
- Oh, remélem akkor legközelebb. –Mondom. Iszok, s úgy érzem már nekem sem ártana egy Tusak vidító, ám nem hinném azt, hogy szeszes italt fogyaszt. Hallott róla, remek. Érdeklődő pillantást vetek rá, s figyelem azt a kis hatásszünetet. Végig simítja szakállát, majd legyint. Mit tettem újfent? Nem hagyom arcomon a döbbenetet kiülni.
- Oh, nem.. – Kezdek bele a szabadkozásba, istenekre én ezzel az emberrel többé nem beszélek! Sokévnyi tapasztalatom vesz oda. Feszültségem már nem tudom véka alá rejteni, ugyan is mutató ujjam a hüvelykujjamra zárul, s fel és ledörzsölőm azt háromszor, majd mikor rájövök, erre pozíciót váltok, s inkább lelógatom a kézfejem az asztalról, hogy ne láthassa. - Nem..nem. Sajnálom, igyekeztem viccelődni, valójában nincs komoly szándékom, sem a csín. Csupán szeretnék tanulni. – Mondom összegezve a kérdésére, és az előző szavaira. Nem lehet vele viccelni sem? Semmi más indok nem jut eszembe, remélem elhiszi. Azonban, ha nem, úgy kénytelen vagyok megüzenni Velerisnek, hogy elbuktam egy komoly bácsi miatt.
Úgy tartják, a szem a lélek tükre, és elnézve Neriyra elrévedő pillantását nem vagyok benne bizonyos, hogy a teljes igazságot osztotta meg velem a mozgatórugóinak tükrében, ugyanakkor meglehet, fájdalmas emlékek ösztönözik az általa helyesnek vélt út megjárására. Nem faggatom hát a kelleténél jobban, hanem egy apró bólintást követően tovább gördítem a beszélgetésünk fonalát. Ylore, a város, amely az utóbbi időben egyre többször keveredik a látóterembe.
