Ebédlő

Tulveron Krónikái :: Arienthe-kúria

Irgalmatlanul hasogatott a fejem, ahogy reggel felriadtam. Valami szolgálók kezdtek mászkálni a szobában, elhúzták a sötétítő függönyt, hosszú percekre megvakítva engem... Próbáltam elfordulni az ablak és a fény irányából, de belenyilalt az oldalamba. Hangosan felszisszentem, majd inkább kezemmel takartam el a szemem, míg sézpen lassna hozzá nem szoktam.
A szolgálók valamiféle kisebb asztalt hoztak be, majd megterítettek. Hogy micsoda? Ezt nekünk hozták? Nem vagyok hozzászokva, hogy a szobába hozzák a reggelimet, nem is várom el... Ám ahogy végignéztem az ételeken, megkordult a gyomrom. Hamarosan megjelent Edellyn is, gyönyörű vörös-arany színű ruhában. Első ránézésre frissnek és kipihentnek tűnt, egyáltalán nem látszottak rajta az éjszakai mulatozás és az azt követő megpróbáltatások nyomai.
- Jó reggelt - ültem fel az ágyban, majd oldalra pillantottam, a karosszék felé, ahol este még Deedra ült. Ő azonban már nem volt a szobában. Nem is tudom, mikor mehetett el, nagyon homályosak az emlékeim... A gyógyteától kábulhattam így be, sőt, még most sem tisztult ki teljesen az agyam. Csak arra emlékszek, hogy vitatkoztunk, mindketten felemeltük a hangunkat. Ostobák voltunk...
- Tudsz valamit a ma estéről? Bármit, ami könnyebbé teheti az életemet - néztem Edellynre, miután a szolgálók távoztak. 

Idegesen lépkedtem ide, oda. Ide hoztam még egy rongyot is a másik komódról, csak, hogy mozgásban legyek.
- És téged miért érdekel ennyire az én lelkem, és romlottságom? – Kérdezem némi reménnyel, de érzésem csak azt súgja, ő semminek nem tart, nem hogy barátnak. Eviranban így nőttem fel, nekem nem számít, hogy ki gyilkos és ki igaz ember. Ril is megmondta, higgyek abban, amiben felnőttem.
Már éppen arra készülnék, hogy visszaüljek, amikor ismét a családom kerül szóba.
- A picsába Aiken! Azt hiszed apám nem jönne értem oda az első adandó alkalommal? – Rázom meg a fejem. Nem hiszem el, valóban csak felesleges köröket futjuk. Legszívesebben kiviharzanék, és itt hagynám. Elvettem a poharat és kitöltöttem az utolsó pohárral, majd a rongyot is újra mártottam.
- Fogd be és idd meg! Aludnod kell. – Mondom. Majd visszaülök idegesen, és inkább oda adóm a maradék teát, és ellátom. Senki nem gondol abba bele, hogy mire lehetnék képes. Majd pont a bűnőzeket érdekli az én lelkem. Annyira mindenki el akar küldeni, talán jobb lenne elmennem.

Barátjának tart... Azt hiszi, csak mert hallotta a múltam történetét, már ismer engem? Ostoba, hogy ilyen könnyen megbízik valakiben, egy ilyen helyen mint Nulport, ez könnyen a vesztét okozhatja. Sőt, ha rossz embernek szólja el magát, a miénket is... De túl fáradt vagyok már belemenni egy ilyen vitába, amilyen makacs és akaratos, csak jobban feldühíteném, és legkevésbé sincs kedvem ugyanazokat a köröket futni megint.
Nagyot sóhajtva inkább magamban tartottam ezeket a gondolatokat, szavait némán hallgattam. Majd ismét ezzel jött, hogy biztos csak kolonc.
- Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk - néztem rá. - Figyelj, ha ennyiről lenne szó, hogy le akarlak rázni, szerinted nem tettem volna rég meg? Vérszomjas kalózokat ráztam le, feldühített tolvajbandákat, alvilági bérgyilkosokat életem során. Szerinted pont téged ne tudnálak? Deedra, nézd... Ha nem tűnt volna fel, pusztán az aggodalom beszél belőlem. Ugyanazt tudom mondani, amit korábban. Téged még nem rontott meg ez a kegyetlen világ, és nem szeretnélek magammal rángatni ebbe - mondtam halkan. - Persze, ez a te döntésed és nem szólhatok bele. Csak arra szeretnélek megkérni, gondold ezt át, ne rohanj fejjel a falnak. Azt mondtad, Caldenben élnek rokonaid. Talán megkedvelnéd őket, lehet be is fogadnának. Biztosan találnának valami neked való munkát ott. Olyat, ami tisztességes, és nem véren és mocskon át vezet. Bizonyára meg fogok fordulni én is arrafelé még, és valószínűleg Edellyn is. Meglátogathatnánk olyankor.

Lecsendesedett. Ám a sebe vizsgálata után újra kezdte, a szívem meg hevesen dobogott. Megint kezdi. Megszeppenek, és egy pár másodpercre nem is szólok.
- Én barátomnak tartalak. – Suttogom.
- Úgy érzetem…áh mindegy! – Jelentem ki, majd túrok idegesen a hajamba. Egy pillanatra fordulok az ajtó felé, hogy ne lássa arcom.
Ezek szerint valóban csak egy kolonc vagyok a nyakán. Felpattanok ismét, és lehunyom szeme, majd sóhajtok.
- Sajnálom, hogy először szembesültem ilyennel, igazán. – Mondom kioktatóan.
- Ne haragudj, hogy még nem találkoztam a halál ezen formájával, de elcseszettül rosszul gondolod. – Mondom káromkodva. Persze, hogy megviselt, de abszolút nem ennyire, mint ahogyan ezt ő beállítja.
- Azt hiszed nincs szám? Azt hiszed nincs lábam? Szerinted nem mentem volna el????!!! – Válik a hangon idegesebbé.
- Nem érdekel, még hányszor kell, elmondjam neked? De, akkor mond a szemembe, hogy nem akarsz engem itt látni, és fogom magam és elsétálok. Mond a szemembe, hogy csak egy púp vagyok a hátadon, és már itt sem vagyok. Mond!!!!- Mondom már erősebben, de igyekszem nem kiabálni, hiszen azért a ház lakói alszanak.  Ha így gondolja, akkor ám legyen, elmegyek. Felkeresem Rillt és, járom a magam útját. Azt hittem már minden más azt hittem már közelebb kerültem hozzá. Azt hittem az a tánc is jelentett valamit. Minden hazugság.

Lehet a kimerültség, de lehet, hogy a tea hatására, de kissé lecsendesedtem. Visszafeküdtem a helyemre, Deedra pedig megvizsgálta a sebet. Nem szakadt fel. Újra és újra azt ismétli, hogy velem akar jönni...
- Mint mondtam, nem tervezek meghalni. Nem hinném, hogy harcipróba lesz, minden mást megoldok. De különben, mégis mióta viseled te ennyire szíveden a sorsomat, és miért? - néztem a szemébe. - Van fogalmad róla, miket beszélsz? Ha ebbe belefolysz, nem lesz visszaút. Láttam, hogy megrettentél a kalodába zárt embertől, és azt is, hogy majdnem lefordultál a székről, mikor Lucas elénk dobta azt a fejet. Ha erre az útra lépsz, gyilkosság, kivégzés, halálos fenyegetés és kínzás jár majd a nyomunkban. Edellyn úri nő, ám nem finomkodik, láthattad. Ez pedig - sandítottam lefelé, a sebeimre - biztos, hogy nem az utolsó ilyen volt. Ha itt maradsz, könnyen lehet, hogy te kapod a következő szúrást. És ez nem olyan lesz, mint a Holtak erdejében, ezek nem vadállatok, akiken felül tudsz kerekedni. Ezek, ha lehetőségük lesz rá, megölnek. Sem én, sem Lyn nem leszünk minding ott, hogy megvédjünk.

Enyhén csillapodik a beszélgetésünk, amikor a családom ismeretlen rész kerül szóba.
Lágy mosolyt engedek, hiszen örülök, hogy velem jönne, és nem hagyna magamra. Főleg, hogy nem tudom, hogy milyen emberek is. Soha sem tudtam kideríteni, hogy apám miért zárkózott el, hogy megismerhessem őket. Tudom, hogy van egy nagyapám, és tudom, hogy vannak unokatestvérem, ám a többi rejtve maradt elöttem. Ezeket is Nissa olvasta fel nekem, mikor kutakodtunk apám holmija között.
„De érdekel.”Igen, látom. Ismét megforgatom a szeme, és sóhajtok. Félholtan menne el valami ismeretlen helyre. Egyre dühösebb lesz, és én pedig feszültél válok, nem szoktam meg az eddig nyugdt, csendes Aikentől ezeket. Igaza volt Rillnek, még tartogat meglepetéseket nekem. Nem bánom, hiszen úgy érzem végre értékel annyira, hogy vitába szálljon velem.
- Akkor megyek veled! Nem érdekel, azt hiszed, hogy majd hagylak meghalni?! – Kérdezem, s felpattanok az ágyról, idegesen teszek pár lépést.
- Nem várok el semmit, de ….- Mondanám, de félbeszakít, talán jobb is, ha nem fejezem be a mondatot. Hirtelen megijedek, ahogyan felszisszen, és visszaülök.
- Mutasd! – Parancsolok rá, s ha akarja, ha nem, megnézem fel szakadt-e a sebe. Hideg ujjaimmal felső ruházata alá nyúlok, s közelebb ültem hozzá.
- Nem szakadt fel, hála az isteneknek. – Suttogom. Elveszem a rongyot, majd újra a vízbe mártom, majd visszaülök, visszarakom a fejére.
- Veled megyek. – Ismétlem régebbi szavaim.
- Ha ezt most kell megtenni, hát belépek és meg teszem, amit kell veled. – Mondom.

Jól kihallottam a dacot a hangjából. Bár ha tudná, miket éltem át korábban, és, hogy sokkal húzósabb helyzetekből kerültem ki csaknem sértetlenül pusztán a szerencsének köszönhetően, jóval kevésbé féltene. Különben is, mióta viseli ennyire szívén a sorsomat? Kihoztam őt Eviranból, innen már boldogulna. Ám valamiért mégis velem akar tartani...
Kíváncsian felvontam a szemöldököm hallva, hogy anyja családja Caldenbe való. Mindenféle népség él arrafelé is, vajon ők mifélék lehetnek?
- Ha nem is most, egyszer meglátogathatjuk őket. Nem kizárt, hogy idővel Caldenben is megfordulunk - mondtam. Felteszem szükségünk lesz fegyverekre, ellátmányra, olyan dolgokra, amiket csak ott lehet beszerezni.
- De érdekel - válaszoltam. - Nem szeretnék még egy darabig meghalni, ezért is kell bekerülnöm a céhbe. A Maszkos Lady védelmet adhat Dresttel szemben. És hajót is persze.
- Nem, Deedra, ez nem így megy! Ezt nem lehet bármikor. A beavatási ceremónia Ethuil harmadik estéjén történik. Legközelebb csak az őszi nap-éj egyenlőség estéjén lenne rá lehetőségem. Eleget bújkáltam már, nem fogok még egy fél évet várni! Fogalmam sincs mi lesz a próba, amit ki kell állni, de mindenképp meg fogom próbálni. Ha ezt elszalasztom, a Maszkos talál valaki mást helyettem, aki elvégzi számára ezt a rablást, és oda az egész terv! Nem lesz, aki támogasson minket, és akkor akár vissza is mehetünk Eviranba sírva elrejtőzni. Ezt akarod? - kérdeztem dühösen. Éreztem, ahogy meghúzódik a sebem, kissé felnyögve süppedtem vissza a párnáim közé. - Nem Dee, itt Lyn sem segíthet - folytattam halkan. - A Maszkos Lady fölötte áll, nem tehet semmit értem.

Talán most emelte fel elször a hangját velem szembe. Egy pillanatra meg is lepődtem.
- Nincs sok kedvem a sírodra virágot vinni. – Mondom erősebben, s forgatom meg szemeimet. Ám úgy látszik, én csak valóban dísznek vagyok itt, pedig már azt hittem kezdtük barátok lenni. Kérdésére elgondolkodtam.
- Anyám családja. – Felelem egyszerűen, s megvonom a vállam.
- Valóban nem, ám anyám nem Evirani. – Mondom. Apám még a kalandjai során ismerte meg anyámat, akit elvitt Eviranba. Kiöntöttem neki egy újabb adagot, és a kezébe adtam.
Megismétli, mint valami gyereknek. Nem bolond vagyok, csupán nem értem ezzel mire céloz, ám mielőtt szóra nyitnám ajkaim, belekezd.
- És ezt te ma akarod? Te nem vagy normális. – Túrok a hajban idegesen.
- Abszolút nem érdekel téged, hogy élsz-e vagy halsz? – Ülök közelebb.
- Értem, hogy miért szükséges mind ez, értem, hogy mire megy ki, de könyörgöm, az Istenekre beszélj Lynnel. – Mondom neki. Úgy is tudom, hogy hiába beszélek, nem fogja érdekelni. Ám napok óta csendben vagyok, remélem most csak fel emelhetem végre én is a szavam.

- Nézd, előbb vagy utóbb úgyis fel kell fednem magam, igaz jobban szeretném csak akkor, mikor már minden készen áll - mondtam.  - Eszem ágában sincs elmenekülni Caldenbe vagy bárhová, itt van dolgom Nulportban - emeltem fel kicsit a hangomat. Tény, hogy ostoba voltam nyilvánosan mutatkozni egy ekkora ünnepségen, ám nem kívánok csak ezért elmenekülni ebből a városból. Eleget bújkáltam két éven át. - De mondd csak, miféle rokonaid vannak Caldenben? Azt hittem, nem jártál Eviranon kívül még.
Elfogadtam még egy csészével abból a gyógyteából. Bármennyire is pocsék íze volt, viszont segített. Az érzékeim azonban tompultak, éreztem a beszédemen és a gondolataimon is. De talán pont erre volt szükségem.
- Beavatás - ismételtem. - Be kell, hogy lépjek a szervezetbe, aminek Edellyn is dolgozik. Elvégzek egy megbízást Lyn főnökének. Nem csak egy hajót és legénységet kapok cserébe, de ami mégfontosabb, védelmet is Dresttel szemben, ha balul ütnek ki a dolgok. Drest nem kockáztatná, hogy nyíltan szembeszegüljön a nulporti alvilággal. Nincs sok hely, ahol ilyen nagy mennyiségben meg tudna szabadulni a lopott árutól.

Magára tette a vizes ruhát, én pedig hallgattam őt.
- Ha ez így megy, le fogsz bukni. – Sóhajtok aggodalommal tele. Valamit lépnünk kellene.
- Vannak rokonaim Caldenben, ott meghúzhatjuk magunkat. – Mondom, és megigazítom finoman a fején a rongyot. Terveim között szerepelt amúgy is, hogy egyszer valamikor eljussak oda. Anyám családja, elvileg vagyonos. Persze koránt sem annyira, mint Lyn, ám fűszerkereskedés ahogyan hallottam jól fizet. Apám soha sem engedte, hogy megismerjem a családom azon oldalát.
Ha kérne teát, akkor még tudok neki tölteni. Talán most jót is tenne neki még egy kevés belőle. Nem értek a gyógyításhoz, fogalmam sincs mit kellene tennem. Segítettem már apróbb dolgokban a gyógyítónknak, de az nem ugyan az.
- Beavatás? – Kérdezem felvont szemöldökkel. Mi az istenekről beszél, mifélébe beavatás.