Aprót bólintottam Aiken válaszára, bár egy-két kérdést mégis felvetett bennem. Mondjuk ki, tolvajok mindketten, és mégis ilyen nagyhatalmúnak tűnő barátjuk van. Első körben nem találtam semmilyen összefüggést az egészben, de az oldalamat folyamatosan bökdöste valamiféle gyanú. Egészen addig morfondíroztam ezen, míg oda nem értünk a főbejáratig. Aiken se szó se beszéd rámarkolt a kilincsre és kinyitotta az ajtót. Az ember itt azt várná ilyen látvány után, hogy legalább egy komornyik nyissa ki az ajtót, de a férfi ezt egyáltalán nem várta meg. Vállrándítással válaszoltam Deedra furcsálló tekintetére, majd követtem őt az előtérbe. Amindenit, hát ez még szebb belülről, mint az ösvényről figyelve. A férfi már nyitott volna be az ebédlőterembe, amikor egy kellemes női hang ütötte meg a fülemet, amely egyenest a lépcsőkről érkezett. Felpillantottam és már akkor tudtam, hogy bizony övé ez az egész hely. A megjelenése, a testtartása, még a dorgáló stílusa is mind arra hagyott következtetni, hogy ő az úrnője ennek a háznak. A szagokra tett megjegyzésénél akaratlanul lehajtottam a fejem és beleszippantottam a levegőbe. Hát, végül is igaza van. Húzott orral emeltem újra fel az arcom a nő felé. Nem tudtam eldönteni, hogy most nekem is köszönni kellene, vagy sem. Elvégre a nő minket Deedrával eléggé levegőnek vett, hiszen rögvest csak Aikenhez beszélt. Aztán végül elhatároztam, hogy inkább csendben maradok, és csak akkor szólalok meg, ha hozzám beszélnek.
végén segítséget nyújtottam neki, amit egy kedves mosollyal koronáztam meg. Kérek, istenek adjátok, hogy ez a lány ne jusson az én sorsomra. Kérdésemre nem felelet, de azt hiszem az arcára minden kiült, amit a válaszában reméltem. Nos igen, nekem is valami hasonló volt az arcom, és azóta se tudom megszokni, és el se hiszem, hogy itt élek. Élek itt? Hm, érdekes. A saját otthon gondolata azonban még mindig az elmémben lakozik. Thora kérdés tesz fel, amire Aiken válaszol. Barát, nos igen ám nekem nem tudom mi is lehet. Pótnaya, hát nem.. testvére? Nem, ahhoz nem ismerem eléggé. Inkább egy nő, aki kedves velem, és főzőbe bujtatott.
Aiken kopogás nélkül meg be az ajtón, amire én Thorára néztem, azzal a „mi a fene” nézéssel, amihez egy szemöldökrándulás is társult. Tudtam azt, hogy otthonosan érzi magát, ám ennyire? Követtem őt, remélve a leány is jön. Örülök, hogy nem vagyok magam most, és van olyan is, aki hasonlóan meg tud még lepődni a pompán. Ahogyan beléptünk azonnal Edellyn csilingelő hangját hallom, ami rögtön Aikent támadja. Elmosolyodom, s már fel is horkantok, főleg amikor a szagára tér ki. - Üdvözöllek. – Szólalok meg, és köszöntöm, nem hívom a nevén, hiszen nem tudom, mennyire árulhatom el azt. Nem vártam mást kettejüktől, hiszen valami olyan van itt, amiről nem tudok. A tetoválásra még mindig nem kaptam magyarázatot, mondjuk többre sem. Mai napig nem tudom, hogy házasok, szeretők vagy mik lennének. Na jó, házasok nem, ám a kettejük kapcsolata számomra mindig furcsa volt.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
epecsélteltem az utolsó levelet is, amelyet a Kalmárba szántam. Még alig száradt a vörös viasz, amikor paták kopogása visszahngzott az udvar csiszolt kövein. Nem kellett sokat találgatnom, hogy kik lehettek azok. A legtöbb embernek nem is lenne bátorsága hívatlanul átlépni a birtok kapuit. Megjegyzem, jogosan. Kényelmesen álltam fel ébenfa íróasztalomtól, félre tolva a tintát és pennát, és egy óvó pillantást vetve a nem rég vásárolt könyvre. A biztonság kedvéért azért eltettem szem elől, kulcsos fiók alá zártam, mielőtt elindultam volna az emeletről. - Rooney, ezt legyen szíves elküldeni a Kalmárba a jegyzőnek - adtam komornyikom kezébe a papírost, aki éppen felfelé igyekezett. - Kisasszony, a vendégei visszatértek - hajolt meg, miközben elvette a borítékot. - Igen is, kisasszony. - Pazar, pazar - csaptam össze a tenyerem finoman. - Terítsenek vacsorához. És kérem, csináltasson új vesszőket a hosszúíjamhoz, pár nap múlva vadászni mennék. Szarvasbőgés van - mosolyodtam el féloldalasan, és megpaskoltam öreg komornyikom vállát. - Igen is kisasszony -bólintott zavartan, és hallottam, ahogy magában még visszamotyogja az instrukcióimat. A lépcső közepén jártam, amikor megpillantottam Aikent, aki úgy pördült be az ajtómon, mintha csak haza érkezett volna. - Remélem te se gondoltad komolyan, hogy így fogsz az asztalhoz ülni. Legalább a kabátodat vedd le. A szagod alapján nem csak a lovad fajtáját, hanem a nemét is meg tudom állapítani. Szokás szerint, a hangomban nem volt él, sokkal inkább a már megszokott szarkasztikus lejtés. Ám minden mögött, aki már ismert, jól tudta, valami szeretet féle van. Hiszen őszintén örültem, hogy épen visszatért. Csapzottan, lószagúan és koszosan, de épen. Megigazítva bíbor ruhám fodrait, lefelé indultam hozzá.
Noha a visszaút elég megerőltető volt mind nekünk, mind a lovaknak, akik még nálunk is kevésbé voltak ilyen hosszú távokhoz szokva, javarészt eseménytelenül utaztunk. Meg kell, hogy mondjam, elég vegyes gondolatok ragadtak magukkal, ahogy a távolból megpillantottam Nulport falait, miközben a nyugati szél a tenger sós illatát hozta felénk. Örültem, hogy végre visszaértünk a caldeni kiruccanásról, ami koránt sem úgy sült el, ahogy terveztük. Persze sikerülhetett volna rosszabbul is, ha más nem, tanulópénznek jó volt, hogy koránt sem vagyok már olyan formában, mint pár évvel ezelőtt. Hazatérés. Már ha nevezhetem egyáltalán otthonomnak ezt a várost, vagy épp Edellyn kúriáját... Magam sem tudom, milyen érzés kellene, hogy elfogjon, gyomromban azonban szűntelen nőtt a görcs, ahogy közeledtünk a kikötőváros falaihoz. Igaz lenne, hogy az ember, aki miatt rettegésben éltem le utóbbi éveimet, nincs többé? Hogy a Vörös lándzsának vége, odavesztek egy küzdelemben? Visszatérhetett-e bármelyikük is... Próbáltam némi józan észt magamra erőltetni. Tegyük fel, ha igaz is Thora álma... Bizonyára nem ezzel lesznek a város falai teleplakátolva. Mégis mi a fenét remélek, honnan fogom megtudni az igazságot? Nem állíthatok be csak úgy a Kék Albatroszba. Vagy talán mégis? Fenébe már, gondolkozz Aiken...
Kissé lemaradtam Deedra és Thora mögött, ahogy lekanyarodtunk a kúria felé vezető útra. Miután magunk mögött hagytuk a nyüzsgő kikötőt, nem tartott sokáig, míg a jól ismert, pompás épület a szemünk elé tárult. A kovácsoltvas kapuszárnyak nyitva álltak, ahogy belovagoltunk az udvarra. A végkimerültség határán álló hátasom megkönnyebbülten prüszkölt a levegőbe, ahogy leugrottam a nyeregből. A kantárszárat átadtam a lovászinasnak, majd sietős léptekkel felzárkóztam a lányokhoz, és a főbejárat felé indultam. - Egy baráthoz - válaszoltam Thora kérdésére. - Most nála húzzuk meg magunkat. Kopogás nélkül nyitottam be, majd az ebédlő felé indultam. Bizonyára szól Edellynnek egy szolgálója, hogy megérkeztünk. Noha az ebédről bizonyára már lekéstünk, remélem van valami, amit felszolgálhatnak nekünk. Farkas éhes vagyok.
Edellyn Arienthe Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Már egy ideje elvesztettem az időérzékemet. Sorban teltek az éjjelek és a nappalok. Átvágtunk erdőkön, mezőkön, kisebb falvakon és településeken egyaránt. Néhol megálltunk a szükségleteinket feltölteni, de nagyrészt csak utaztunk. Nem tudtam, mit várjak el az egésztől, a jövőm annyira kilátástalannak tűnt. Az egyetlen kapaszkodóm Deedra válasza volt, miszerint elég sok fogadó áll a városban. Minden reményem abba fektettem, hogy valahová felvesznek, még ha csak alkalmi munkára, és így egy részben azt tudom csinálni, amit végül is szeretek. Azt hittem a városba fogunk egyenest bemenni, de mindkét ló irányt változtatott, és város fala mentén kezdtünk vonulni. Először úgy voltam vele, hogy lehet valamiféle másik kapun akarnak bemenni, de miután az út letért a fallal való párhuzamosságtól, böködni kezdte az oldalamat a kíváncsiság. Már a nyelvem hegyén volt a kérdés, mellyel érdeklődök mégis merre megyünk, ha nem be Nulportba, amikor a távolban feltűnt egy óriási kúria a fák között. Csodálattal figyeltem már messziről az általa nyújtott látványt, és ahogy egyre közelebb értünk, úgy egyre több szelete bukkant fel a látóterünkben. A hatalmas előkert, ami elválasztotta tőlünk az épületet, egyszerűen meseszép volt. A csendtől, mely az egész területen ült, kellemes érzés fogott el. - Kihez jöttünk? – kérdeztem nagyokat pislogva. Bárki lakik itt, nem a szegénynegyedből származik, és azt sem tartottam kizártnak, hogy hatalmas befolyással bír. Elvégre aki nem messze a várostól fel tudott húzni egy ilyen bámulatos építményt, annak nem hiszem, hogy bármi problémája lenne az életében. Az istállóban állította le Deedra a lovat. Ő könnyedén leugrott róla, én viszont összeszorított fenékkel vártam a csodát. Felmászni is nehéz volt, de ilyen hosszú út után, alig bírtam megmozdulni rajta. Kimondatlan segítségkiáltásomat úgy tűnt megérezte, és segítő jobbot nyújtott, hogy sikeresen lekecmeregjek a lóról. Amint a lábam a földet érte, minden porcikám sajogni kezdett, de legfőképp a combom köze. Ha találgatnom kellene, jó pár napig hólyagos lesz a bőröm, és úgy fogok járni, mint aki nem jutott el időben egyes helyekre. Csendben vártam mit fognak csinálni. Én itt most idegennek számítottam, így teljesen rájuk voltam utalva, és inkább odamegyek ahová ők mondják.
osszú volt az idő, amíg eljutottunk ide, a fenekem sajgott, és nem tudom azt sem, hogy Lynn miképpen fogja fogadni azt, hogy a lovait ott kellett hagynunk. Ugyan kap másik kettőt, ám koránt sem olyan szépek, amikkel elmentünk. Utazásunk csendes, s magába forduló volt, talán már belefáradtunk mindenbe, és az álom valószínűleg senkit nem hagy nyugodni. Annyira szeretném hallani most Aiken gondolatait, talán benne van a remény, hogy a férfi, aki üldözte végre a semmivé lett. Már lassan Látható volt a kúria, és a csend, ami körbe lengette már hiányzott. Emlékszem, amikor kinn ültem és csak gyönyörködtem a virágokban, ám szörnyűségeknek is otthont adott. Soha nem felejtem el, amikor Aiken majdnem meghalt ezek falak között. - Nos, mit gondolsz? – Kérdezem a mögöttem utazó leánytól, hiszen nem látom az arcát. Kicsit előrébb vagyunk, mint Aiken, így az övét sem. Lassan esteledik, így jobb is. Bár nem tudom lenne-e, akik felismernek, de ne kérdezősködjenek az emberek. Egy újabb leányt hoznak ide, ám nem kívánom neki azt, amit magamnak. Nem bántam meg a klánba lépésem, de ő neki nem ez a sorsa. Lassan oda érünk, megállok. Istáló arra van, leszállok, és fájlalom a fenekem. Aikenre pillantok, és próbálok olvasni az arcáról. Ha kell a lánynak, segítek, ha nem akkor csak megállok a ló mellett, amíg leszáll. - Vigyük be a lovakat, és menjünk be.- Adok hangot a gondolataimnak. Félek mi lesz, mit fogsz szólni. Itt van egyáltalán?
Edellyn Arienthe Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
« "A bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben."»
Tulajdonképpen kétség sem fért hozzá, hogy elfogadja. Szerettem, amikor ilyen egyszerűen mentek a dolgok. - Tekintsük ezt akkor eldöntöttnek - bólintottam. - Az idő nem probléma, szerencsére a mi javunkra forog, legalábbis egyelőre. Az is kérdés még, hogy Aiken és Deedra mikor térnek vissza, a csapat nélkülük foghíjas. - Sose szokásom sietni sehová, a jó munkához idő kell. Ám a rosszhoz még több, ezt jegyezze meg - álltam fel könnyeden a heverőről, hiszen tulajdonképpen megbeszéltük, amiért a teázás létrejött. - A lantot majd megkapja, és természetesen, amennyiben bármi problémába ütközik forduljon hozzám. Bár nem kételkedem a képességeiben, tudja, mindig van egy nagyobb hal - ahogy a jó Lucas mondaná. - Feltéve, ha mást nem szeretne tudni, én megköszönöm, hogy idefáradt. Élmény volt - mosolyodtam el féloldalasan - amolyan páratlan. Két dologban voltam biztos: izgalmas út elé nézünk, és még kecsegtetőbb jövő elé, már ami a bárót illette. Sok időt és energiát öltem ebbe, és még csak az elején vagyunk, viszont úgy nézett ki, az erőfeszítés fája hamar gyümölcsöt terem.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Jún. 22, 2021 5:40 pm
Teadélután
Edellyn & Rilrion
“They may fight with us, but they don't fight for us."
- Ugyan, a táncra és az ivásra megannyi ünnepünk mellett még számtalan alkalmat lehet találni. Ám egy páratlan ismerősre szert tenni annál kevesebbet – mosolygok rá békésen, mielőtt még folytatná a beszédet a saját úti céljának meghatározásával. Némiképp meglep, hogy a nemes Edellynt is éppen a mágusok szigetére vezetik az elképzelései, bár különösebben nem kellene megilletődésre sarkallnia. A mágiát uraló nők „kliséjének” tökéletesen megfelel a birtok úrnője; körmönfont, veszedelmes és észbontóan szemrevaló. - Csak azt ne mondja Kegyed, hogy ért a varázsláshoz! Ki hitte volna, hogy a tökéletességet lehet fokozni – vigyorodok el sokat sejtetően, s lelkesedésemnek tanúbizonyságát adva az ajánlatára rögvest bólintok is. Tökéletes alkalom lesz egy közös út a személyének mélyrehatóbb megismeréséhez. - Megtiszteltetés volna, ha Önnel tarthatnék. Amúgy sem szívlelem a magányos utakat, rendkívül egysíkúak - csóválom meg a fejemet, a felvetett körülményekre pedig léha legyintéssel felelek csupán. - Egyébiránt sem vagyok hozzászokva a hétköznapi fényűzéshez. S amiatt sem bánkódom, ha nem leszünk vörösen izzó célkereszt az útonálló banditáknak. Egy időre bőven elég volt belőlük a részemről – sóhajtok fel, kézügybe helyezve a tekercset, ugyanis úgy érzem, a teadélutánunk eddig szólt s nem tovább. - Pusztán egyetlen kérésem volna. Adjon egy, legfeljebb másfél hetet, hogy felkészülhessek az útra s az itteni feladatomnak is nekiláthassak. Elvégre kizárólag az istenek tudhatják, miként fog alakulni az utazásunk és a szigeten töltött idő...
Edellyn Arienthe Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
« "A bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben."»
Végtére is, sose lehet tudni, vajon egy mágussal társalog-e az ember. - A tünde-úr - biccentek, ahogy sikerült felidéznem az illető arcát a múlt estéről. - Talán jobb is, ha meglátogatja, attól tartok, tartozik neki egy tánccal. Utólag is elnézést azért a kis kellemetlenségért. Pár pillanatig elhallgatok, a fülem mögé tűröm egyik tincsem, majd folytatom. - Mondanám, hogy tolmácsolja... Viszont a jelek szerint egy felé utazunk. Bár nagyváros, meglehet, összetalálkozunk. Rég jártam már arra, a kereskedő vállalatom ügyei ide kötöttek, viszont tudja, egy ilyen látogatást nem lehet örökké halogatni. Van, hogy a nagy szellem egyszerűen képtelen kicsiny lenni. Úgy tűnik, érdekesebb utazásnak nézek elébe, mint ahogy eredetileg terveztem. Ám van, hogy az élet fordulatai kedvezőek, és nem pusztán a mumus rejtőzik minden kanyarban. - Volna kedve elkísérni egy darabon? - tettem meg az ajánlatom. - Hintót és fényűzést nem ígérhetek, ugyanis efféle utakra jobb szeretek... hogy is mondják? Áh, igen. Egyszerűen utazni. Néha egy közönséges csizma nagyobb védelmet ad, mint egy lándzsás kíséret.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Jún. 14, 2021 10:01 am
Teadélután
Edellyn & Rilrion
“They may fight with us, but they don't fight for us."
Érdeklődéssel hallgatom a körmönfont Edellyn elbeszélését a báróról, igaz, túlzottan előrébb nem keveredek, mint önnön magam előzetes feltételezései. A tehetős emberek többsége valóban leírható mindazon jellemvonásokkal, amelyekkel Arienthe kisasszony illette Marlow urat, habár nem kerüli el a figyelmemet a felszínes tudásának feltételes módba helyezése. Visszaemelem hát rá a tekintetemet, türelmesen várva a belebegtetett lehetőség kibontakozását, ami momentumokon belül el is érkezik. Kénytelen vagyok szelíd, megértő mosolyra húzni a számat, ugyanis számomra sosem volt kérdéses; közel sem az átlagot gyarapítja megkapó és tekintélyt parancsoló személyével. - Egészen az akasztásig meg tudom érteni a rajongását a fényűzés és egyéb élvezetek iránt – horkantok fel szórakozottan. - Ezt az apróságot viszont mindenképpen megjegyzem, s nem fogok rárontani, bármit is műveljen éppen… Hacsak nem pontosan azt preferálja, ki vagyok én, hogy ítélkezzek – rándítom meg a vállaimat hetykén. - Nos, abban biztos lehet, hogy a legjobbat fogja megkapni – kacsintok a nőre játékosan, mielőtt gondosan visszatekerném eredeti állapotába a térképet. Egyelőre hiába próbálom megfejteni a kusza útvonalakat, az elmém teljes egészében a mellettem ücsörgő Edellynre fixálódik. A kérdését hallva kérlelhetetlenül fel is szakad belőlem egy könnyen haló nevetésfoszlány. - Zseniális gondolat, mindenképpen megérdeklődőm majd, hogy készítenek-e elbájolt hangszereket! – vigyorodok el lelkesen, legfőképpen időhúzás gyanánt, amíg eldöntöm, milyen mélységekben avassam be a magánéletem rejtelmeibe. - Bizonyára emlékszik Ethuil ünnepéről az elfre, aki a társaságunkat gyarapította. Ezüstkének hívom, s mint tudja, történetesen a mágiát szakérti a szigeten. Őt készülök meglátogatni, ugyanis mindig is vonzottak a varázslatok és a varázslatos helyszínek – mosolygok rá őszinte rajongással. - S kegyedet merre fogja sodorni a tavaszi szellő? - kíváncsiskodok mintegy mellékesként.
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
« "A bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben."»
Kényelmesen megtámaszkodtam a heverő karfáján, amíg a bárdot hallgattam. Megszolgálta a hivatását, abba nem kételkedtem. A cifra körmondatokat úgy szőtte, mint pók a hálóját. Amolyan diplomata fogás volt ez is, hiszen mily szép, oly megtévesztő is. Kész szerencse, hogy sose vetettem meg a diplomáciát. - Nos, annyira ismerem a bárót, amennyire csak az efféle elit körökben mozgók ismerhetik egymást - nézegettem a körmeim. - Az ilyen társaságokban mindenki tudja, hogy jobb megtartani a felszínességet. Ha közelebb engedi őket magához az ember, könnyen csúnya vége lehet - pillantok fel a férfira, kinyújtva az ujjaim. - Közös bálok, estélyek, fogadások. Egyszer táncoltam vele - jegyeztem meg egyszerűen. - Mint a nagy többség címeres tagja tehát annyit tudnék, mint mindenki más: vagyonos és modoros, önző, kellően nagyravágyó. - Ám - halkítottam le a hangom, szünetet tartva - nem vagyok olyan, mint a nagy többség. Szeretem kiismerni, hogy kikkel van dolgom, még ha pusztán egy táncról is van szó. Marlow hallatlanul büszke ficsúr, ám nem kevésbé körmönfont. Szereti, ha minden a tervei szerint alakul viszont hajlamos elcsábulni. A lakomák és a bálok rendszeresek az udvarában; étel, ital, nők. Hallottam olyan pletykákat, hogy egy szolgáló vacsora közben zavarta meg, és kishíján felakasztatta. - Ha szerencséje van tehát éppen kifog egy ilyen estéjt - sóhajtottam fel halkan. - Ugyanis a báró nem fukarkodik, csak a legjobbat akarja, mindenből. Még a dalospacsirtákból is - mosolyodtam el féloldalasan. - Egy bárd a mágus-szigeteken - kopogtam szórakozottan a heverő faragott, szarvasfejes karfáján a körmeimmel. - Csak nem varázsfuvolát venne? - kérdeztem némi iróniával.
- Ugyan, a táncra és az ivásra megannyi ünnepünk mellett még számtalan alkalmat lehet találni. Ám egy páratlan ismerősre szert tenni annál kevesebbet – mosolygok rá békésen, mielőtt még folytatná a beszédet a saját úti céljának meghatározásával. Némiképp meglep, hogy a nemes Edellynt is éppen a mágusok szigetére vezetik az elképzelései, bár különösebben nem kellene megilletődésre sarkallnia. A mágiát uraló nők „kliséjének” tökéletesen megfelel a birtok úrnője; körmönfont, veszedelmes és észbontóan szemrevaló. 