Agancs szoba

Tulveron Krónikái :: Calden :: Szárnyas Csikó fogadó :: Emeleti szobák

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.

Csöndes hümmentéssel fogadom a szavait, amelyekkel teljes mértékben egyetértek. Tán, még ha egy emberéből is volna a lelkem, akkor sem tudnám mímelni a mulatságba illőt, így hát reménykedek; a megközelíthetetlenség holmi ostoba taktikai megfontolásként, semmint elriasztó attribútumként fog lecsapódni a vendéglátókban. Bízom mindemellett abban, hogy Eyra eleget fog tenni a korábbi kérésemnek, bár mit is várhatnék tőle…
Szúrós pillantással mérem végig a nevetéstől felragyogó ábrázatát, mely riasztó hasonlóságot idéz bennem Nestorral és Edeyrával. Ha már egyébként is a kérészéltűeket kellene leképeznem, szívesen köpnék a földre.
- Nem áll jól az ostobaság, ám ha tetteted, még rosszabb – vonom egymásnak leheletnyire a szemöldökeimet, a magam részéről az ágy szélén foglalva helyet. Kellemetlenül nyikordul alattam az ósdi bútordarab, melyben ha tökéletes volna a csönd, még a leány is hallaná a percegő szuvakat. - Először is ne ültesd gyakorlatba a te… feladatodat. Másodszor pedig stratéga vagyok, de ember nem. Így hát neked szükséges megítélned, egy főként emberektől nyüzsgő, zárt mulatságon egy elfet vagy egy embert látnának szívesebben? - teszem fel a kérdést, nem különbül erőltetve a hangszálaimat.
A kérdése persze jogos, s rá kell döbbenjek, ez az egész minden „romantikus” elképzelésem dacára rettentően megerőltető lesz mindkettőnk számára. Nem hiába vagyok fejvadász, ugyanis ha kedvelném a színjátékokat s volna bennük tehetségem, már egy fogadó színpadán pengetném a húrokat, s nem itt koptatnám a számat…
- Elképzelésem szerint, amennyiben sikerül bejutnunk, először is elvegyülünk, beszélünk, ha rendkívül muszáj… Aztán megkeressük Kadoretet, megitatjuk vele a bájitalt, nyilván vajmi italba keverve. Onnét pedig már egyszerű dolgunk lesz a kékek elé vitelével. Meglátás? - finoman oldalra biccentve a fejemet fülelek az esetlegesen felmerülő kérdéseire, vélekedéseire.

“ Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.

Sértése olyan mértékben váratlanul ér, hogy elkendőzni sincs időm a döbbenetet, ami neveletlen kölyökként kapaszkodik fel az ábrázatomra. Nem kimondottan az lep meg, ilyen ízes szitkokat ismer a nyelvünkön, hanem, hogy kivételesen jóindulatból fogant megjegyzésemet is támadásként értékelte. Mégsem sietek tisztázni magamat, ellenben egy barátságtalan hunyorítással elfordulok tőle az ágy irányába. Rég elfogadtam már, hogy elvadult természetem az óhajaimon felül létezik, így nincs kényszerem bűnbánattal esdekelni a bocsánatáért. Persze, még ha akarnék, sem tudnék, ugyanis Eyra hátrahagyja a szobát, az én feladatom pedig másfajta készségeket kíván meg tőlem.

Visszatértét majdnem akkora megilletődéssel fogadom, mint korábbi zsörtölődését, noha ezúttal közönyös arckifejezésem az égvilágon semmit nem árul el az érzéseimből. Néhány kitartott momentum erejéig hagyom a tekintetünket összeakaszkodni, bár magam sem tudom, hogy miért, aztán visszafordulok a mosakodást befejezni.
- Ne tévesszen meg a látszat – jegyzem meg csöndesen, újfent kicsavarva a rongyot, majd miután félretettem száradni, magamra kapom a lezser inget is. Csupán akkor akadok meg a mozdulataimban, mikor nagyjából a nadrágomba tuszakoltam az alját. - Azt akarod mondani, hogy embernek kell kinézzek? - emelem meg az egyik szemöldökömet, a bensőmben dúsan burjánzó pánikkal karöltve. Ha tűzön égetnék a talpaimat, sem tudnám hitelesen mímelni a fajtájukat, legfeljebb küllememben...
Mélyet szusszanva kezdem kibontani a hajamat, hogy az eddiginél lejjebb s szorosabban tűzzem hátra, jótékonyan eltakarva a füleimet - már amennyiben úgy kívánja Eyra. Ebben a döntésben nagyobb bizalmat szavazok neki, ugyanis ha rajtam múlott volna, még a váltás ruháim sem pompáztak volna egyéb színben a feketénél.
- Úgy jobban járunk mindketten, ha némának adom ki magamat – pillantok rá megadással.

“ Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.

Megilletődésre sarkall a későn érkező felelete, azonban egy kurta biccentésnél többre nem futja a vállam felett. Az ösztöneim arra noszogatnak, minél kevesebbet mutatkozzak előtte csupasz arccal – nem még csupasz bőrrel –, pedig meglehetős gyorsasággal kellene hozzászoknom a tapasztaláshoz. Elvégre a mai estét kénytelen leszek kurta valómban eltölteni, s nem ő lesz az egyetlen, aki így fog látni.
- Éppen elég anyaszült meztelen szerencsétlent látsz, engem hagyj ki belőle – jegyzem meg csöndesen, felé fordulva, amíg a tenyerébe hullajtom a csilingelő fémérméket. - Ha telik belőle, kérj magadnak vajmi vérfrissítőt. Úgy nézel ki, mint aki a sírból kelt ki – pillantok rá rezzenéstelen ábrázattal, majd az ágyhoz lépek, hogy kiválasszam a legkevésbé fájó ruhadarabokat az alkalomra. Szinte meg is feledkezek Eyra jelenlétéről, olyan vehemenciával hasít végig a tudatomon az egyre hamarabb esedékes orgia gondolata, ám a nyelvünkön elejtett mondata egy vödörnyi jeges víz erejével ránt fel a kétségbeesés mélyen szántó örvényléséből.
- Le fael (Nagylelkű vagy) – suttogom vissza neki a köszönetet, figyelve, amint végre-valahára hátrahagyja a poros szoba szűkét. Még várok néhány kitartott momentumot, amíg bizton veszem, a léptei nem állapodnak meg a közelben, hogy rögvest visszatérjen rám nyitni az ajtót, mihelyt azonban úgy vélem, biztonságos a terep, határozott mozdulatokkal, módszeresen szabadulok meg a megszokott ruhaneműimtől.
Nem esik jól a bőrömnek az ablakon kitartón befúvó szellő simítása, s nem azért, mert olyan hideg volna, hanem mert a körülmények egy fájdalmas foghúzással érnek fel. Rühellek fegyvertelen maradni, s az sem nyugtat, hogy legalább egy kést be fogok tudni csempészni magammal az elvetemült mulatságra.
Apró szusszanással rángatom magamra a kikészített barna bőrnadrágot, aztán a hozzá illő, tisztára sikált csizmát, melyben kényelmesen megfér az eddig a párnám alatt rejtegetett pengém. Kis híján a bézsszín inget is átbújtatom a fejem felett, amikor rádöbbenek, hogy talán nem ártana megmosakodnom. Egy ilyen helyen meglehet, elég egy apró koszfolt is ahhoz, hogy kipenderítsenek minket a kapualjból, ezt a baklövést pedig nem vagyok hajlandó megkockáztatni… Ismételt, frusztrált szusszanással lépek vissza a lavórhoz, és amennyire a türelmemtől telik, letisztogatom magamat. Azt azonban ne várja senki, még holmi orrfacsaró kölnit is magamra locsoljak…

Már csupán a nyakamat szükséges áttörölnöm a nedves ronggyal, mikor az ajtó leheletnyi nyikorgása magának követeli a figyelmemet. Feszülten kapom a bejárat felé a tekintetemet, s a szemöldökeim összevonásával konstatálom; egyre inkább bosszant Eyra néma közlekedése.
- Remélem megszereztél mindent… - fordulok vissza a tálhoz, nyugalmat erőltetve a lényemre.

“ Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.

Néhány kitartott momentum erejéig mondhatni esetlenül várom a feleletét az arcom állapotának vonatkozásában, netán a közbeavatkozását az esetleges hanyagságom korrigálására, azonban karba font kezei meg sem moccannak, ahogy a szája sem hajlandó valamirevaló információval szolgálni. Lenyelvén a frusztráltságomat emelem el magunk közül a rongyot, majd kifacsarva belőle a maradék vizet a lavór fölött, félreteszem száradni az asztalkán. Majd megkérdezek az utcán valakit, vélhetőn nagyobb hasznát venném a legutolsó koldusnak is ezen a ponton.
- Örvend a lelkem, amiért valamiben egyetértünk – morgom az orrom alatt, ezúttal úgy, hogy ő is hallja. - Az alapanyagok zöme nálam van, a kékek valahonnét még néhány hajszálat is kerítettek szükség esetére, ha effajta praktikákhoz kívánnánk nyúlni… Viszont szükségünk lesz egy tálra, vízre, egyéb eszközökre, magad is tudod. Menj le a kocsmároshoz, és hozd fel, amíg átöltözöm – magyarázom színtelen hangon, előkaparva a zsebeim mélyéről néhány ulront, amelyeket Eyra tenyerébe süllyesztek, ha engedi. - Kérlek… - teszem hozzá a lelkesedés fogalmától igen messzire helyezkedve.

“ Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.

- Nem is fogod – suttogom az orrom alatt egy lehelet finomságával, melyet legfeljebb akkor hallhatna meg, ha csapott fülei helyett az enyéiméhez hasonlókat hordana barna fürtjei alatt. - Ha hozzáérsz a ruháimhoz, a nyakadon húzódó foltokhoz illőeket fogsz a csuklóidon tudni – morranok az iménti megszólalásomnál lényegesen hangosabb tartományban, ami ennek dacára sem hat többnek csöndes zsörtölődésnél. Amennyiben engednék magamnak időt elborzadni, mostanra bizonyára zöld vagy épp hófehér színben pompázna az ábrázatom a gondolatra, a saját vérem akarjon effajta rémségeket elkövetni… Talán még időben fel kellene hagynom az egyszerű rend-társ titulusának mímelésével, s be kellene avatnom őt a közöttünk húzódó kötelék rejtelmeibe… Noha ettől a képzettől sem kapok egészségesebb színre.
- Bizonyosan van miből válogatni – szívem szerint mélyen felsóhajtanék, de a kényszert elnyomom a számnak tapasztott, nedves rongy segítségével, mielőtt folytatnám az arcom lemosását. A textília folyamatos öblögetése mellett tükör nélkül is van fogalmam arról, vajon mennyit szükséges még sikálnom a bőrömet, bár a kényelmetlen tisztaság-érzet mellett sem lehetek biztos benne, a végén nem marad-e hátra egy-két folt a szemem alatt.
Lélekben felvértezve magamat a legrosszabbra fordulnék a leányhoz, hogy nagy nehézségek árán megkérjem a munkám ellenőrzésére, de mire akár egy árva hang is kijöhetne a torkomon, egy adagnyi ruha csapódik a képemnek. Frusztrált arckifejezéssel fúrom a tekintetébe a sajátomat, amíg lehajolok a holmikért és az ágyra szedem őket.
- Rendkívül érett viselkedés. Maradt még bármi az arcomon? - ezúttal meg sem próbálom eltiporni a mellkasomból felszökő sóhajomat. A felegyenesedésemet követően megadóan emelem magam elé a rongyot, hogyha szüksége van rá az utolsó simítások eléréséhez, ne vádolhasson meg akadékoskodással.
- Magam sem vagyok nagyobb szakértője a bájitaloknak, de talán ketten jutunk valamerre – biccentek egy aprót, eltűnődötten fixálva elrévedő pillantásomat a jelentős padlórepedéseken. - Talán megpróbálkozhatnánk az engedelmesség italával. Ha sikerülne leküzdenünk a torkán, bármit mondanánk neki, kénytelen volna megtenni – vezetem vissza Eyrára a szemeimet, magam is elkomolyodva.

“ Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!

“We all hang on to something we know we're better of letting go. It's like we're scared to lose what we don't even really have.

Meglehet, Eyrának van igaza. Meglehet, nekem sem kellene feszengve teljesítenem egy küldetést, melyhez a legkevésbé fűlik a fogam, azonban nem kockáztathatom a célomat. Márpedig ha kipenderítenek a Sólymok kötelékéből, sohasem fogom megtudni, ki felelt a fajtám kiirtásáért, s időm sem maradna kideríteni, van-e értelme a féltestvérem megváltását keresni. Ezúttal mindenesetre nem kezdek hegyi-beszédbe a felelőtlenségéről s a könnyelműségéről, éppen elég frusztráló ez a szituáció a várható reakciói nélkül is.
Vagy pontosan azok tükrében… Elkomorodott ábrázattal meredek rá, miként felszólít a ruháim hátrahagyására, s ha nem osztoznánk félrészt ugyanazon a véren, mindennemű finomkodást mellőzve tessékelném ki a helyiségből.
- Azt kértem segíts, ne azt, hogy bámulj – tekintek rá kérlelhetetlen arckifejezéssel, majd a komód felé intve a kezemmel, a magam részéről az ágy melletti asztalkához sétálok, amelyen egy lavór, egy rongy és egy friss, ámbár hűvös vízzel teli kancsó nyugszik. Kénytelen leszek megszabadulni a könnyeimtől. - Lehetőleg ne legyen túl kihívó, úgysem veszem fel, s úgy elpazaroltuk az időnket a semmire. Ám elismerem, nem értek ahhoz, miként öltöznek a… hozzátok hasonlóak – magyarázom csöndesen, háttal fordulva neki, miközben feltöltöm a tálat. Mihelyt ezzel megvagyok, benedvesítem a rongyot, és gyakorlott mozdulatokkal elkezdem lemosni az arcomról a festéket, amely mostanra teljes mértékben a részemmé vált.
- Ha odaértünk, az elvegyülést nem a pajzánkodással kívánom elérni. Fel kell kutatnunk Aubertet, és el kell érnünk nála, hogy akadékoskodás nélkül velünk tartson a kékek bázisára. Ehhez akár egy bájitalra is szükség lesz – folytatom a tervünk ecsetelését, mialatt remélhetőleg már a komód kétséges tartalmát bújja. - Ha jól tudom, értesz valamit a kikeverésükhöz – fordulok felé leheletnyire megvont szemöldökökkel, majd folytatom a tisztálkodást.

“ Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!