Mit ne mondja igen lassan érkezett már az ételem, és kopogott a szemem. Remélem sikerül ennek a nőnek a talált ékszereteket átadnom, és kaphatok végre valami jutalmat. Vagy legalább ingyen evést, amíg itt vagyok. Figyeltem az embereket, és felmértem őket. pff..bugrisok mind. Ez a város nem az én városom, a hegyes fülűek csak úgy hemzsegnek, és úgy járkálnak, mint akiké Tulveron. Magam fajta kis népet szószerint, és máshogyan is lenézik. - Hol a serem? – Dünnyögöm nagyon halkan magam elé, és rázom a fejem. Ha nem jön azonnal, lassan felordítok már. Ám, amikor felpillantottam már, hogy rikkantsak láttam a hölgyet felém lépkedő határozott léptekkel. - Önnek is szép napot! – Rázom meg a fejem. Micsoda udvariatlan nép ér erre. - Bocsásson meg, csak éhen döglök. – Mondom, hiszen még mindig nem hozta ő sem az ételem, és italom. - Először is kérje meg azt a csontos kisleánykát, hogy a pálcika lábait kapkodja.. – Mutatok egyet duci buci ujjaimon. - Másodszor is.. vegyen már fel valami bögyösebbet… - Nevetek fel. - Jó na, na. – Lehet ez csak nekem volt vicces. - Eladnék magénak valamit, úgy vélem értékelheti a jó holmikat. – Mondom. Nem tudom miért hozzá jöttem, gondoltam csak ismer valakit, ha már fogadós.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
- Úgyis elkaplak – szitkozódom a fogaim között dühöngve. Négykézláb mászva az anyagraktárban épp azon küzdöm magam, hogy megfogjam a már napok óta itt telelő kispatkányt, aki, mint kiderült előszeretettel dézsmálja meg a gyümölcsöskosarak tartalmát. Nem tudom melyik világból érkezett, de rendesen túljárt eddig az eszükön, és olyan szépen körbe ette a patkánycsapdákra helyezett ételdarabokat, hogy azok még csak nem is aktiválódtak. Ebbe fogok megbolondulni. Legyőz egy patkány. S én még humánus akartam lenni vele a gyors halált ígérve neki, de úgy tűnik, ideje lesz a mérget elővenni. - Ystrid – szólal meg egy hang a hátam mögött, én pedig az ijedtségben megugrom és beverem a fejem felett pihenő pult lapjába. A fejtetőmet markolászva kúszom ki térden a pult alól, és még mindig térdelve egyenesedek fel a hang irányába. – Mi van már? – kérdezem fájdalmasan. – Egy törp férfi magát keresi – feleli a választ, majd ezzel a lendülettel eltűnik az ajtóban. Miért mindenki engem keres? ~ morgolódom, miközben feltápászkodok a földről. Ahogy a bölcsek mondják, majd akkor nyugszom végre, ha a sírban vagyok. Leporolom a ruhámról a port és a koszt, melyet még a földön kúszásból szedett össze a szoknyám, majd én is kisétálok a vendégtérbe. Fejemet nyújtogatva keresem a bizonyos törpöt, aki nem messze a söntéstől foglalt helyet az egyik asztalnál, majd határozott léptekkel irányítom magam hozzá. Egy ideig méricskélem őt úton odafelé, aztán eszembe jut honnan is ismerős. - Maga volt a pöffeszkedő bárd társaságában – fonom össze a karomat a mellkasom előtt. – Miben segíthetek?
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szer. Feb. 02, 2022 8:25 pm
Jócskán túl vagyunk az árverésen történteken. Gondoltam jobb lesz nekem, ha kicsiny testem nem ártom bele alaposabban. Igyekeztem hamar eltűnni, és reméltem sikerült is. Ám valamit még is sikerült elhoznom. Az istenek megajándékoztak engem két nyakékkel, amiket a földön találtam. Feltehetően le estek valami hölgy nyakából, a zavargásban, vagy tudjam is én. Minden esetre Daldram bácsi elvitte, és ma este olyan jót fog enni, hogy tán az isteneket is emlegeti. Na jó, vannak határok! Úgy tudtam ez a kocsma jó is, meg ehető is, de a lényeg benne van. Van ser! Rilt azóta nem láttam, és ennek okát nem is tudom. Talán itt hagyott engemet, vagy talán vár valahol. Mostanában nem avgyok az emlékezések bajnoka, így teljesen lehetségesnek tartom azt a tényt is, hogy valamit megbeszéltünk, amire nem emlékszem.
Besétálok hát ebbe a fogadóba, ahol még annó a kecskét ölelgettem. Vagy disznó vút? Óh, kellene valami gyógynövény..öregszem. Braggart fogadó, na lássuk. Emlékeim nincsenek az italokról. Ahogyan be érek az asztalokhoz veszem az irányt. Levetem magam, és kutatom a nagy csecsű kiszolgáló nénjét, ám nem igen látok ilyet. Egy hirtelen hang szólít meg. - Mit hozhatok? – Kérdezte, mire oda vetül pillantásom. Végig mérem, hát igen csak deszka leányka vút. - Braggart asszonyságot keresem. – Mondom, s tán még arcomon az undor a nagy csecsek hiánya miatt. - Miért? – Kérdi, csak sóhajtok. - Nem mindégy az neked? Van valamim neki. – Mondom már idegesen. A nő össze vonja a szemöldökét, s már indulna, de megszólítom ismét. Nem merem karon ragadni, azért már dobtak ki. - Két sör, meg valami étel. Mitek van oszt mennyiért? – Kérdeztem csepet sem ismerve az illemet, s törődve vele. - Húsos pite, csirke, marha, disznó. Vagy kecse süt. – Elkerekedik a szemem. - ne ne, csak kecskét ne! Húsos pite gyó lesz. De a serem el ne felejtsd. - - Törpék. – Szusszant egyet, majd leadja a rendelésem és eltűnik, remélem az asszonynak szól.
"Csodálatos szépség, bár a modorán van mit csiszolni. Olyan a szíve akárcsak az enyém. Tűzről pattant, koránt sem nőies, előbb üt aztán kérdez típus. Heves természete, de annál nagyobb szíve van."
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgató)
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Nov. 06, 2021 7:00 pm
Szabad a játéktér
❖❖❖
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
A lány már kifele menet volt mikor az utolsó szavaim intéztem hozzá. Nem tűnt valami elragadtatottnak azon felszólításomra, miszerint sürgősen szükségem van az erszényre, korábban, mint gondolta volna. Sajnos én is határidővel dolgozom, nem tudok ellene tenni, különben az én bokámat is megüthetem, ha kicsúszok az időből. Nem tudtam hova tenni a zsörtölődését. - Ezt senki sem feltételezte – válaszoltam fanyar arccal. – De ha ide is ilyen gyorsan és ügyesen bejutottál, akkor hiszem, hogy az se lesz nehéz neked – tettem hozzá. Az elköszönésnek nem mondható szavaira már nem reagáltam, hagytam, hogy az ablakon keresztül eltűnjön az éjszakába. HA nem is sikerül neki pár napon belül, még mindig fogok tudni B tervet kieszelni az áru megszerzésére, de titkon reménykedtem, hogy sikerül neki. Nem akartam tovább ezzel molesztálni Bront, volt neki elég baja így is. Így legalább a jövőben nem fogom őt kitenni az ilyen veszélyeknek, hanem rábízom egy olyanra, aki talán jobban ért hozzá, mint ő. Felsóhajtottam, és miután a lány eltűnt a látószögemből, bezártam mögötte az ablakot. Felvettem a gyertyát az asztalról, ami még ott pislákolt a konyhában, és csendes léptekkel megindultam a hálószobám felé, hogy végre aludhassak.
//Köszipuszi Tali a köviben
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Egy csapatban - bármilyen legyen is - sokféle játékosra van szükség.
Kérdését költőinek veszem, mivel rögtön meg is osztja velem kreált indoklását. Persze, mint a rétest nyújthatnánk ezt is, de annyira nem hat meg a dolog, hogy továbbiakban is szót pazaroljak rá. Ahogy az övébe úgy az én tekintetemben is akkor csillan szikra, ahogy az ügy rám eső részére gördülnek a kielejtett szavak. Sokkal nem kerültem közelebb az üsthöz, de ez is több, mint a semmi. Egy bólintással jelzem, hogy értem miből is kell dolgoznom. Ezzel már fel is pattanok az asztal tetejére, hogy ott távozzak, ahol érkeztem. Utolsó mondatára fordulok csak vissza, csizmám panaszosan csikordul meg mozdulatom nyomán. Guggolva, karomat hanyagul rácsapva térdemre nézek vissza rá. – Komolyan? – hangomban gúny bujkál. – Úgy nézek én ki, mint egy elcseszett kisértet? Nem, nem vagyok az. Nem tudok áthatolni a falakon. Nincs két egyforma ház, ez nem olyan, mint az ylorei krémes receptje, hogy mindig ugyanúgy kell csinálni. – világítok rá neki arra az aprócska tényre, mellyel valószínűleg nem számolt. – Nem akarok a fogdában ébredni, mert valószínűleg te lennél az utolsó, aki a segítségemre sietne. Úgyhogy inkább, ezt bízd rám, te pedig addig sütögesd tovább a pitéidet. Ahhoz jobban értesz. Amint meglesz az áru, jelentkezni fogok. – még néhány percig vizslatom vonásait, hátha akad még hozzáfűzni valója. Amennyiben nem akadékoskodik, úgy most már valóban távozom.
Hihetetlen ez a nőszemély. Számára egy elég kecsegtetően jövedelmező üzletet ajánlottam, és még mindig kötekszik. Tényleg úgy tűnt most már, hogy direkt csinálja ezt velem. - Neki még is mi dicsősége lenne? – kérdeztem kétkedőn. – Mindjárt meghal, erre a versenyre ő már nem tudna amúgy sem jelentkezni, és így meg sem nyerheti – tártam szét a karjaimat egy pillanatra, hogy újfent összefonhassam a mellkasomon. - Legalább szívességet tenne világnak, de főképp nekem. Szűkült tekintettel figyeltem az arcát, amíg gondolkodott rajta. Tényleg nagyon nagy szükségem lenne most rá, és ha bármi balul sül el, rám senki az ég világon nem fog gondolni. Ha el is kiáltaná magát az igazságszolgáltatásért dagadva, túlságosan sok kapcsolatom van a városban, hogy bármit is rám tudjon kényszeríteni. Ebből én csak vagy nyertesen vagy közömbösként jövök ki első sorban. Bár, hogy utána, hogy szerezném meg az erszényt… valószínűleg radikális dolgokhoz kellene folyamodnom, az meg tényleg veszélybe sodorhatna engem. Azt pedig nem kéne. Felvidult az arcom, amikor rábólintott az ajánlatomra. Nagy a tétje most ennek, és nagyon jó lenne, ha sikerülne. Ha most bizonyít, akkor még nagyon sok munkát rá tudok varrni. Neki biztosan jól jön a pénz, nekem pedig jól jön egy ember, aki elvégzi a piszkos melót és végre nem Bront tenném ki mindenféle helyzetnek. - Óóó, nem – nevettem fel halkan. – Nincs neki száz, sőt. Tulajdonképp ezt az egyet tartja ily nagy becsben, és ezt is csak azért tudom, mert pár éve még volt ereje ezzel hencegni – vagyis a vevő mondta el amikor egyszer körbejárta a házát. De ezt természetesen nem kell a lánynak tudnia. - Azt sajnos nem – válaszoltam a kérdésére. – Állítólag van egy széfe, de arról nem tudok biztosat mondani – feleltem fanyarul. – Viszont, ha benne vagy, ezt minél előbb meg kellene tenned. Ha nem is ma este, de holnap feltétlenül.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Egy csapatban - bármilyen legyen is - sokféle játékosra van szükség.
Felsejlik bennem a gondolat, hogy míly kicsinyesek is tudnak lenni az emberek. Haldoklót is képesek elvenni az utolsó falat kenyeret… nem mintha nem lenne már neki úgyis mindegy. Egy flancos díj miatt, mely csak a polcon fog porosodni. - Elég könnyen lemondasz az elveidről, csak azért, hogy megfosz egy félholtat az utolsó dicsőségétől. – jegyzem meg közönyösen. – De a te dolgod. – vonom meg végül a vállam. Nem ő az első és nem is az utolsó ebben az életben és valószínűleg a következőben sem. Ellenben nem az én tisztem ítélkezni felette, elvégre rólam sem lehetne megmintázni a becsület mintaszobrát. Ha folyton efféléken vívódnák, már régen az alvilág kopár földjét taposnám. – Ám legyen. – bólintok végül kisvártatva. – De mégis mit keressek? Azon kívül, hogy egy bársony erszényt. Lehet akár száz is neki. – adok neki egy rövid magyarázatot, kérdésem okára. – Elég jól tájékozott vagy, netalán azt is tudod, hol őrzi? – feltételezhetően a dolgozószobájában, a legtöbben mindig odarejtik azt, melyet nagy biztonságban akarnak tudni. Bár, ha annyira félnótás Ruszifár, mint, amennyire gondolják róla, bármi előfordulhat. És nem szeretem a kellemetlen meglepetések, ha tud valamit azzal az én dolgomat könnyíti meg és annyival hamarabb forgathatja a mutatóujján a zsákocskát örömtáncot járva a kandalló előtt.
Az állam alól kicsúsztattam a kezem és visszafontam keresztbe a karomat a mellkasomon pihentetve. Meglepően ugrott fel a szemöldökön, amikor a leány rögvest telitalált és kimondta az öreg nyomorult nevét. Valljuk be, sosem volt ismeretlen az emberek számára a neve, de az, hogy nála van valami, amire a jelenleg közölt mesében nekem van szükségem, és ő ebből rögtön kitalálta kiről van szó, kicsit aggasztóvá tette a helyzetet. Lehet, hogy tud valamit? De hát… nevettem fel magamban, rezzenéstelen arccal, csak a fejemben, honnan tudna róla mégis? Dehogy tud. Semmit se tud ez a lány. Még. Ha ügyes, és megteszi ezt, hosszú idővel később, még talán rendszeres munkásommá válhat, mert a tehetség és a szemtelenség bőven meg van benne. De ez még a jövő zenéje. - Mert versenyre készül – feleltem neki. – És amilyen szerencséje van annak félnótásnak, tuti, hogy tovább fog élni, mint hogy lejár a nevezési határidő. A fenéket határidő. A vevőnek jövőhétre szüksége van az erszényre, én pedig kifutok az időből. - Szóval nincs más lehetőségem, mint eldobni az elveimet, és meglopni őt. Mert ha hagyom, akkor ő fog engem meglopni egy dicsőségtől, ami számomra fontosabb, mint annak a bolond megmaradt hónapjai.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Egy csapatban - bármilyen legyen is - sokféle játékosra van szükség.
Türelmes függ rajta tekintetem, láthatóan a gondolataiban kutat, - erről feszengő tartása, s azok az apró mozdulatok árulkodnak, melyeket akkor használnak az emberek, mikor nem tudnak mit kezdeni a kezükkel- az istenekre nem akarom sürgetni, az idő nem ellenségem. Amint megtöri a közénk szivárgó csendet, akkor billentem csak kissé oldalra a fejem, jelezvén, hogy figyelmem csak az övé. Nem számítok komoly feladatra, mégis csak egy szakács… akarom mondani egy fogadósné áll előttem. Aprót rezzen szemöldököm, mikor arról az aprócska tényről ejt szót, hogy őrizet alatt tartja ezt a… mit is? Az egyik lábamat feltéve az asztalra hátamat a tűzfalnak döntve várom, hogy mondandója végére érjen. Néhány momentumot kivárva bizonyosodom meg arról, hogy nem csak egy rövidebb szünetet tart, csak ezután vonom meg tőle figyelmem s a mellettem lévő friss mentalevelekre siklik. – Azt mondod, sokat kérek tőled, erre te azt akarod, hogy lopjak el valamit egy félőrülttől. Csak nem az öreg Ruszifár Abdi a szóban forgó egyén? – óvatosan szabadítom meg a növényt méregzöld levelétől, s harapom ketté. Többen foglalkoznak az ételek csodáival a városban, de akiknek, a leírtakhoz hasonló őrszolgálatra akad vagyona, csak kevesen vannak. S ha ebből levonjuk azokat, akik megelégsznek azzal, amit Ylore nyújtani tud, akkor csak a vén Ruszifár marad. Már fiatalabb korábban is ambiciózus volt, nem véletlen fordította figyelmét a klán feléje. Rögeszmésen ragaszkodott jó híréhez, s amikor kiderült számára, hogy fia vajmi keveset örökölt tehetségéből, majd beleőrült, hogy a család neve a porba hanyatlik. – Miért nem várod meg, míg kileheli a lelkét? Úgy hallottam tüdőbajos, s már a gyógyítók sem jósolnak sokat neki. Amennyi tartozása pedig a fiának van, hamar túl fog adni mindenen. – most én fúrom tekintetébe a sajátom, s tömöm az arcomba a mentalevél maradékát. Lehet pár nap vagy pár hét legrosszabb esetben hónapok, mire megtér a lelke a Felvilágba, de ha már eddig tudott várni… hacsak nincs valami más a dologban, ami ennyire sürgetővé teszi az ügyet.
Az ujjaimat dörzsölgettem. Borzasztóan hideg volt így hajnalban, és a kinti kandalló melege sajnos a konyháig nem jutott be. - Az kéne még – feleltem a lánynak a kellemetlen felajánlására. – Azt hagyjuk meg Bronnak, ő ügyesebb. Egyik kezemet az állam alá csúsztattam míg a másikkal megtámasztottam a könyökömet. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, mielőtt tálalnám a feladat részleteit, és végül arra jutottam, hogy muszáj az elejétől kezdve elmondani neki a dolgokat, különben nem fogja érteni, hogy miért is van szükségem erre az egészre. - Életem legnagyobb… - igyekeztem a lehető legmegfelelőbb szavakat használni az ajánlat megfogalmazására -, cukrászati csodáját szeretném elkészíteni, viszont van hozzá egy különleges és titkos hozzávaló, ami nagyon ritka. És balszerencsémre a környéken egyetlen egy embernél található ilyen, de ő… hogy is mondjam… esze ágában sincs megválni tőle. – Egy kicsit megálltam, legyen ideje feldolgozni az információkat, majd tovább folytattam. – Sőt, olyan nagyra tartja ezt a nevetségesen jelentéktelen dolgot, hogy lakat alatt tartja, ráadásul bársonyzsákban – horkantam fel, miközben végig dörzsöltem a homlokomat. A férfi mindig is bolond volt ilyen téren, és így, hogy felvázoltam a helyzetet a lánynak, még nevetségesebbé tette az egészet. – Az egyetlen hátránya ennek a feladatnak, hogy a férfi, akinél ez a zsákocska pihen, eléggé paranoiás, ezért a házát is úgy őrzi, mintha valami legendás ereklyét dugdosna a kíváncsi szemek elől – a szemeibe siklott a tekintetem. Erős gyanúm volt rá, hogy bizony tudja, nem lesz ez könnyű menet. – Ha viszont mégis sikerül megszerezned ezt nekem, akkor beszélhetünk a te üzleti ajánlatodról is – tettem hozzá végül.
Ystrid Braggart
Zsivány vagyok
She is a thief. And a thief is not an honest person.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Okt. 09, 2021 11:45 pm
"Ystrid Braggart"& Míriel
Egy csapatban - bármilyen legyen is - sokféle játékosra van szükség.
Most rajtam a sor, hogy megjegyzését elengedjem a fülem mellett. Én se vagyok rettenthetetlen, ahogyan ő fogalmazott. Nekem is megvannak a magam szellemei vagy ki hogyan hívja őket.
Mindenesetre ajánltatom igenis felkeltette érdeklődését, bár először majdnem leugrott az ábrázata. Kellett egy kis önmegtartóztatás, hogy ne nyihogjak a képébe, de legalásbbis ahhoz mindenképpen, hogy ne dörgöljem az orra alá. Ha már ennyire komolyra fordítottuk a szót, én is ehhez rendezem a vonásaimat. Ujjaim közé veszem fülcimpámat s dörzsölni kezdem, mint akinek nem tetszik, amit hall. Összevont szemöldökkel hallgatom szavait s azon gondolkodom, miért is kellene neki bármit is bizonyítanom. Megráncolom orrom, ahogy rápillantok, nem szeretem az efféle kockafordulást. Viszont nem tagadom, hogy felkeltette a kíváncsiságom. Milyen feladatot akarhat rám bízni? Talán mégis csak több van a kötény mögött, mint egy szakácsnő. – Már mondtam, hogy nem jársz jól, ha én keverem ki a édességekbe a krémet.
Mit ne mondja igen lassan érkezett már az ételem, és kopogott a szemem. Remélem sikerül ennek a nőnek a talált ékszereteket átadnom, és kaphatok végre valami jutalmat. Vagy legalább ingyen evést, amíg itt vagyok. 
Tali a köviben 
