- Ha gyenge a gyomrod, akkor lehet tényleg fosol tőle egy jó alaposat. De hé! Nézd a jó oldalát, legalább kitisztul a gyomrod.- mondta Ian egy vigyor kíséretében. Ha szerencséje lenne az elfnek, akkor még vér se lenne benne. Csak egy jó hasmenés. - Sokat jársz ilyen helyekre? Vagy ilyen úrias helyeken szokásod nézelődni? Mert azért a kettő nem egy és ugyanaz. Az egyikben arra kell figyelned, hogy ki az aki a szemedbe mosolyog de már készül a hátadba mártani a tőrt, még a másikat egy madárról nevezték el.- legalább itt tudja, hogy mire is számítson, nem kell arra figyelnie, hogy miket mondanak, kitalálnia, hogy mi az ami hazugság és mi lehet igaz. Itt kerekperec megmondják, hogy ki akarják ontani a belét. - Itt az majdnem ugyanaz. A férfiak egyébként se kenni a hajukat, legalábbis azok nem, akiket itt látsz. Az aljanép.- csoda ha háromnaponta víz éri a testüket, az is csak azért, mert részegen a lóitatóba borulnak, és ha már ott vannak, lemossák a túrót is. Elvigyorodott az elf ajánlatán, de megrázta a fejét. - Ha már vetted a fáradtságot, hogy kikupáltad magadat, inkább ne. Ami meg az illetőt illeti… ráérünk még vele, jobb az, ha részeg. Kevesebb az ellenállás és könnyebb a mi munkánk. De a következőt majd úgy csináljuk, ahogy te akarod.- ne érezze azt Folrika, hogy nincs értékelve a fáradozása. Ha megint bérgyilkosnak állnak, akkor olyan tervet eszel ki, amit akar, és úgy lesz minden. - Hát a faháznál nem annyira látszott, hogy az lennél.- hiába a szavai, azért érdeklődve figyelte azt a kis fényjátékot az elf ujjának végén.- Nem is rossz… egye bassza. Hozhatsz két korsó sört, de ha bárki is kötekedne a pultnál, nem szólsz vissza, megkapod a sört, és egyenesen visszajössz ide, ha követnek, majd én lerendezem a dolgot.- bár nem hinné, hogy bárki is kötekedő hangulatában lenne, fiatal még az idő, még és senki se volt talaj részeg.
Kicsit feszengve, ám annál nagyobb kíváncsisággal bámultam szét az Albasztorszban. Valami hasonló nyüzsgésre számítottam, mert ez a hely nem csak ragacsos és bűzös volt, hanem tele is volt élettel. Szerettem a pezsgést, mert gyorsabb ritmusra ösztönözte a szívem, mintha én magam is a része lettem volna a sürgölődésnek. Valójában persze csak megfigyeltem. – Azt hiszem kihagyom. Gyanítom az itteni víztől betegebb lennék, mintha kiinnám a pince felét – Feleltem Iannek, majd megint a pult felé pillantottam. Reméltem, hogyha megpillantom más mit iszik, hát engem is elkap az a mámoros érzés. Nem így történt, sőt a pillantásomat újabb és újabb érdekes jelenet vonta el onnan. Nem bántam. Tényleg élveztem ezt. – Nyugi. Én mindenkit így bámulok és még sosem vertek meg. – Közöltem és visszapillantottam Ianre. Ő volt a komoly, mindent tudó zsoldos, rengeteg tapasztalattal, így hát bízva benne, inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ujjaimmal ritmusosan doboljak a ragadós asztallapon. Annál persze nem sok feltűnőbbet tudtam elképzelni, minthogy egy kocsmában két alak ül kupa nélkül. A gondolataimat erről csak a körülöttünk legyeskedő alakok tudták elvonni. Hol a hátsó asztalokhoz mentek, hol ellenkező irányban a pult felé. Hol ez, hol az nézett az arcomba, meg a frissen mosott hajamra. Megköszörülve a torkomat, hajoltam hát közelebb Ianhez, hogy rákérdezzek, ugyan mit bámulnak rajtam. – Nem kenem úgy magam, mint egy asszony… csak tiszta vagyok… – sóhajtottam kis daccal a hangomban, aztán lesütött a szemem. Az a kevés barackmag olaj a bőrömön és a hajamban illatozó rózsavíz éppen annyira volt erős, hogy még a legjobb szaglású ebet sem zavarta meg. Legfeljebb az itteni bűzhöz képes volt kicsit édesebb. – Menjek ki és hemperegjek meg a sárban, mint valami disznó, csakhogy jobban illeszkedjek a fertőbe, vagy esetleg megfelel, ha magamra vonom a figyelmet, te meg közelebb juthatsz az illetőnkhöz? – Érdeklődtem aztán és beletúrtam a hajamba, hogy végig simítsak a ezüstös tincseimen. Ian nem látta megint a helyzetben rejlő lehetőséget, úgy, mint Arienthe kisasszonynál a Kalmárban. Nem egyformán gondolkodtunk, aminek a vége rendszerint az volt, hogy a zsoldos beparancsolt a szobámba a Korallban. Az ötletemet persze kiválónak tartottam, olyannyira, hogy még nagy büszkén ki is húztam magamat. Tudtam, hogy ez csak addig működhet, míg a kapitányunk úgy nem dönt, hogy inkább felpattan és vissza nem indul elég ittas állapotban a hajójának. – Nyugi, meg tudom védeni magam, ha ütni akarnának. Egész jó varázsló vagyok – tettem hozzá, és hagytam egy pillanatra felsejleni az ezüst fényt az ujjaim hegyén. Régen varázsoltam, hiányzott, ám ezt a kis bemutatót most éppen csak Ian láthatta. Még igazán erőlködnöm sem kellett hozzá, a fény ugyanis egy pillanattal később vissza is húzódott.
Az Albatrosz, járt már itt, nem is egyszer, de újra és újra örömmel szívja be az ilyen helyek jellegzetes szagát, a vér, mocsok, alkohol és verejték keveréke. Pontosan olyanoknak való volt ez a hely, mint Ian. Kevés becsület, még kevesebb lelkiismeret, de a legtöbbekkel ellentétben volt valamije, ami sokaknak hiányzott, megvolt az összes foga. S ha jól neveli, akkor majd az ifjú elf is megszereti az ehhez hasonló kocsmákat. Kellemes és koszos kis asztal, pont mint a többi, de innen volt jó a rálátás a célpontra. Nem túl feltűnő de egész jól be lehet látni a helyet. - Szerintem a vízen kívül itt mindenben van alkohol, sőt, még lehet abban is van. De azt kaphatsz.- hiába a munka, az még nem jelenti azt, hogy Folrika nyugodtan ihat. Ismerve a nyelvét, pár korty és kiabálva adná ki magából annak az okát, amiért itt vannak. - Megértem, hogy érdekel, de ne annyira látványosan nézd őket. Még rossz néven veszik.- habár… lehet hogy ha egy kisebb verekedés lenne, azzal eltudnák vonni a figyelmet, és könnyebben a kapitány közelébe férkőznének. Csak a buktató ott van, ha Ian is belekeveredik, Folrikára nem igazán bízná az ölést. - Majd ha nem dolgozunk, akkor meg is kostólhatód.- ebből most nem fog engedni, nincs ital és kész. Talán utána, lehet akkor ráfog férni egy pár korty a kölyökre. Forgatta a szemeit, megint a felesleges feltűnés. - Azon nincs, de a hajadon van. Szerinted az itteniek hozzá vannak szokva ahhoz, hogy valaki úgy keni magát, mint egy asszony? Ha egy disznó a palotában sétál, azt mindenki megnézi.- reméli, hogy az elf megérti a hasonlatot. Kitűnt az itteniek közt.
A Kék Albatrosz sokkal, de sokkal hangosabb volt, mint a Korall. Ráadásul itt nem is a tisztes átutazók, vagy a némileg tehetősebbek fordultak meg, hanem tényleg a legszörnyűbb alakok. Bűnözők, kalózok, egy-két félőrültnek tűnő ember is akadt itt. Sőt, az egyik asztalnál egy hangosan káromkodó, túlzottan is ittas törp szidta az istennőt, mintha az valami rosszat tett volna ellen. Nyeltem egyet, ahogy leültünk az egyik ragacsos asztalhoz, közel az ablakokhoz. Még túlságosan sok volt az újdonság ahhoz, hogy arra koncentráljak, amiért jöttünk. Lélekvesztő kapitánya ugyanis rendszerint itt mulatta az időt az alapján, amit Ian elmondott. Nem meglepő, hogy a munkához való előkészületeket ő tette meg. Én addig ittam, meg mindenféle bajba kevertem magam, amiről jobb is volt, hogy nem tud… ahogy arról a félig megírt levélről sem, amit Rilrionnak szántam. Igen. Tudtam az álláspontját: engedjem el és menjek a bordélyba. Sok dologban igaza volt, de túl makacs voltam, hogy ezt belássa. – Tudod, szerintem jó álca lenne, ha legalább innánk valamit. – A pult felé pillantottam, ahol éppen egy félszemű figura követelt magának valamit. A széles vállaitól nem is láttam a csapos arcát, így fogalmam sem volt, hogy asszony-e vagy férfi az illető. Valahogy úgy éreztem, nem tudok megülni a hátsómon. Nagy volt a zaj, a forgatag és engem minden érdekelt. Miért susmorognak ott hátul és miért dugják össze a fejüket a sarokban? Kíváncsian bámultam át a szomszédos asztalra, ahol valamiféle játékot játszottak, de meg nem tudtam volna fejteni, mi az. Nem voltam még mindig otthon a világi dolgokban. Csak az alorai és az erdei életét ismertem, itt minden új volt a maga undorítóságában is. – Úgy hallottam, hogy a hely specialitása a rudva… – Magyaráztam Iannek, hátha meggyőzöm, hogy egy kortyocska tényleg senkinek nem okozhat gondot. Nem vagyok alkoholista, de miért is ne próbálnám ki az italt, amit itt ajánlgatnak. Eddig szinte csak sört és bort ittam jóformán, de ahogy azt már eldöntöttem, minél többet akarok látni a világból, ahhoz pedig ez is hozzá tartozik. Azt persze éreztem, hogy ezüstös hajammal megint túl feltűnő vagyok. A feladat nem igényelte volna különösebben, hogy megmossam a világos tincseket és hogy illatos olajokkal hidratáljam… mégis megtettem. Ennek pedig az lett a következménye, hogy aki csak elhaladt mellettünk mélyen beleszippantott a levegőbe és még meg is bámult magának. Az egyik alak még dünnyögött is valamit, egy számomra ismeretlen nyelven, vagy talán csak visszafelé hadarta a szavakat… mindkettőre pontosan ugyanannyi esély volt. – Ugye nincs semmi az arcomon? – Hajoltam közelebb Ianhez az asztal felett.
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Szer. Márc. 16, 2022 7:04 pm
Szabad a játéktér
❖❖❖
Krónikás
Tulveron főkrónikása
Great stories happen to those who can tell them
❖ Ulron :
2128
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Koppan a kés, s látom azt, hogy megdermed. Büszkeség fog el, hiszen a kemény munkám sikeres volt és méltó vagyok a pengéimre, ám azért is fog el engem ez a csintalan büszkeség, mert jó látni a fagyott képét. Látom, ahogyan egy férfi még is kellemetlen hang irányába indul, hogy meglesse, mit teszünk itt éppen. Rá pillantok, s végig mérem őt, ahogyan megáll előttünk. Tántorog. - Állj! Jelszó? – Vágom oda neki, de csak kettőnkre néz, majd böffent egy hatalmasat, majd még egyet akarna, de az már hányásnak látszik. Szájához kap, feltehetően már a szájában a visszaköszönt aznapi sülttel. Arca olyan, mint egy zsákmánnyal teli hörcsög pofája. Elfordul, majd hosszas léptekkel elindul. Ez igen csak fura volt. Ám már hallom is, hogyan kiengedi azt egy sarokba. Közjáték után pillantok vissza a férfire. Szavait hallom, de nem reagáltam le, ahogyan láthatólag ő sem akar felelni, sem rezzeni a kijelentésemen. Érdekes. Arcomban még a feszültség jelei pillanthatóak, amikor is olyat mond, hogy a szívem is egy pillanatra kihagy egy dobbanást, majd fájó keservesen lüktet tovább mellkason börtönében. Egy levegő. Két levegő. - Csak, hogy már rég nem szolgálta, se nem volt a tetves bandád oldalán. – Mondom idegesen, kezem ökölbe szorul. - Menekülj kalóz, búj mélyre. Ha megtudom közöd volt ehhez.. – Sóhajtok. - Csak annyit mondok, mindig nézz hátra. – Teszem hozzá. Lendül is, hogy álljon fel, magam nem akadályozom meg. S hagyom futni őt, bár hiába csak lépdel. Pillanatig ülök még ott, s lehúzom a maradék serem. Kihúzom a fából a tőrömet, s visszateszem. Aztán, ahogyan jöttem, úgy távozom is.
Ahogy Deedra tőre hangos koppanással a kemény faasztalban landolt, pont előtte, Jag megmeredt egy pillanatra. A maradék alkohol is elszállt belőle, noha viselkedéséből ez aligha derült ki. Mindig kótyagosnak tűnt, ám a pia azért mindig jobb zsírzást adott minden testrészének, hogy aztán olyan laza mozgása legyen, mint néhány pillanattal ezelőttig volt.
Azt viszont kissé szomorúan vette tudomásul, hogy a Kék Albatrosz közönsége ily’ közömbösséggel viszonyult ahhoz, hogy szerény személyét egy késsel hadonászó leány fenyegeti. Azért ennél jóval nagyobb felháborodásra számított. Nem mintha nem örültek volna annak itt páran, ha az a kés egyből valamelyik testrészébe landol. Hálátlan társaság.
– Távol álljék tőlem mindennemű komolytalanság, hölgyem – emelte újfent a magasba mutatóujját Jag. Miközben beszélt, ez az ujj fontoskodva himbálózott a levegőben, néha hüvelykujjával hurkot alkotott. Nem tehetett róla, mindig is érzékletesen gesztikulált, ami sokszor a tolvajlásban is segítségére volt. Hiszen a gyűrűs, maszatos ujjaival tett nagy mozdulatok gyakran akaratlanul is elterelték az emberek figyelmét. Talán a fő szakma miatt is maradt meg benne ez ennyire. Arra, hogy Deedra szerint ő Drest kutyája lenne arra nem reagált. Nem érezte szükségét annak, hogy feszegesse a témát, mivel minden jel arra mutatott, hogy a hölgy nincs igazán jóban a kapitánnyal... Meg úgy általában a kalózokkal. Vajon miért...? – Ha szegény Aiken meghalt, az nem az én bűnöm. Így jár, aki kalózok közé áll – Jag széttárta karjait, és egy kissé előre is hajolt Deedra felé, persze csak a biztonságos távolságig. – Most pedig, ha megbocsájt kegyed, eszembe jutott, hogy fontos dolgom van… Valahol máshol – és már vette is a lendületet, hogy felálljon és a kijárat felé nézzen. Úgy tűnt, Deedrából nem tud több ulront kicsikarni és hát azt tartják, hogy a húsból kiálló tőr sem egészséges. Így hát Jag a fejébe vette, hogy – mivel szajhára kevés – keres egy másik kocsmát, ahol elihatja a fáradságos munkával megkeresett pénzét – jóval nyugodtabb körülmények között.
Ha Deedra megakadályozza ezt a lendületet akkor Jag persze kénytelen még a tomporán maradni egy keveset.
Még mindig nem voltam biztos benne, hogy jól cselekedtem. Azonban nem volt vissza őt, már kiszámoltam és elé tette az összeget. Rideg tekintettem meredt vissza rá, s szavai már egyre jobban forralták bennem a dühöt, amit a kalózok értek el bennem nem rég. Magához is vette, s nem érdekelt. Már semmi sem érdekel engem. - Szerinted jól végződött, ha most itt vagyok és veled csevegek, és rád verem el minden pénzem? – Kérdeztem vissza, s felkönyököltem az asztalra. - Higgs és Doyle. – ízlelgetem a neveket suttogva magam elé. Le se tagadhatná, hogy zsivány vére van, ahogyan mozdul és beszél, csak ez tükröződik vissza. - Hogy lehet, hogy Drest kutyája ennyit tud? – Biccentem meg a fejem. Ám a következő mondata már felrobbant, s a tőröm vágom az asztalba. - Ne szórakozz velem! – Szűröm a fogaim között a szavakat, de nem kiáltok, csupán elmondom azt. Hiába a szemek akkor is ránk vetülnek egy pillanatra, ám nagyja vállat vonva bögyrészi tovább a lányokat vagy tovább iszogatnak.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Jag - miközben úgy figyelte a leány matatását a pénzes erszényében, hogy szemei majd kiestek a gödrükből – az állához érintette két ujját. Így szokta „szakérteni” a dolgokat, ebben az esetben történetesen azt, hogy mégis mennyi lehet még abban a kövér erszényben. Deedra alkudozás nélkül kiszámolta elé a 20 ulront. Tudtam, gondolta Jag, tudtam, hogy többet kellett volna kérnem. Ám innen már nem volt visszaút, hiszen megegyeztek. És amit Jag megígér… nos, ebben az esetben úgy is lett. - Na de kérem... Micsoda alaptalan feltételezés! - tettette a sértődöttet Jag. Mégis hogyan gondolhatott őróla ilyet? Egy talpig becsületes emberről!? Aztán ahogy az asztalra kerültek a csengő ulronok már el is felejtette sértettségét. Hamar magához vette a pénzt, és egy gyors átszámolás után azonnal belső zsebébe rejtette, csak eztán emelte ismét Deedrára tekintetét.
- Fél füllel azt hallottam, hogy Higgs-el és Doyle-al volt randevúja Nulport rakpartján a közelmúltban. De hogy mi célból és hogyan végződött, arról semmit sem tudok. - Jag karjait széttárva dőlt hátra a székben. Ezúttal igazat beszélt, nem volt miért hazudnia. Sejtését azonban nem árulta el. Mégpedig ha valakinek két kalózzal találkozója van, éppen a rakparton, az nem sok jót jelent. Talán többen is lehettek ott, ebben sem volt teljesen biztos. Ezt is egy másik kalóztól tudta meg, aki éppen Doyle-t kereste, csak éppen akkor sehol sem találta.
Eztán Jag várakozóan pillantott az előtte ülő leányra, még lábát is keresztbe tette. Ezzel is azt mutatta felé, hogy ennyit tud, és bármi is történt szerencsétlen Aikennel, abban neki semmi része sincsen. - Még húsz ulronért azt is elmondom, hogy hol találod őket - Jag kajánul vigyorgott Deedrára és már várta az újabb fizetséget. Ám valójában fogalma sem volt a két kalóz hollétéről.
Összekulcsolom a mellkasom előtt a kezem, s végig pillantok rajta. Pökhendi, de mi más is lehetne pont egy maga fajta? Csodálatosan képviseli mind azt, amit gondoltam még kis gyermekként egy kalózról. Ezért is lepett meg Aikenről, mikor megtudtam az igazat, hiszen benne ezt nem láttam. Talán jól titkolta a bujkálása alatt akkor. - Végre. – Mosolyodom el megjátszva azt. Meg van a szeme. Erre felkell horkantanom. Akár egy zsoldosért is fizethettem, gondolni bármit gondolhat, hiába is van igaza. Ám ennyire ő sem lehet jó, hogy pontosan értse is. - Egy sas veszett el önben jó uram. – Nevettem fel ismét gúnyosan. Végre igaz is volt a nevetésem, ami ez alatt a pár nap alatt ritkább volt. Felsóhajtottam a kérésére. Azért vannak, határárok ám egyelőre a klánom helyett nekem kell intézkednem. Még egy mély levegő, s mocorgok. Megszívom ajkam, s a pénzem keresem. Kiszámolom az összeget. - Istenekre… - Dünyögöm, s elé vágom a kért összeget. - Ha át versz.. – Nézek rá, s pillantásommal ölni tudnék.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Micsoda türelmetlenség, gondolta Jagger. Ahelyett, hogy már rég meginvitálta volna egy sörre őt is. De nézze meg az ember, csak magának rendelt. Ez szintén nem túl jó kezdés egy Jaghez hasonló kalóznál. Ám végre ő is kapott egy nevet, ami azonban ennél többet nem jelentett a számára. Talán ismernie kellett volna? Ezen igencsak törte még a fejét.
- Nos, kedves Deedra, a hírhedt Fekete Démon egyik matrózával ülsz szemben - tárta szét ültében karjait a férfi. Remélte, hogy ezzel a válasszal némileg megnyugtatja a feszült leányt. Még csak az hiányzott volna, hogy jelenetet rendezzen.
- Mellesleg megvan hozzá a szemem - mutatott Jagger kikent és összeszűkített tekintetére, válaszképpen arra, hogy honnan is tudja miért fizetett az imént. Mert már az elején feltűnt neki a köpenyes alak, amikor belépett az ajtón, hiszen kirítt a Kék Albatrosz - igencsak lecsúszott, javarészt pedig férfi - közönségéből. De még ha rosszul is sejtette, ezek szerint némileg beletrafált, mert Deedra - úgy tűnt - hajlandó volt fizetni. Meg aztán az ügyletek rendezése majdnem ugyanez a témakör, Jagger szerint. - Húsz ulronocska és elmondom, amit tudok - vigyorgott Jagg.
Nagy levegőt veszek, s unottan figyelem, ahogyan bele kezd a számolásba. Megforgatom a szemem, s előrébb hajolok. - Deedra. – Vetem oda neki a nevem, majd elbiccentem lassan a fejemet. - Voltál azon a tetves hajon kedved szabadúszó vagy sem? – Kérdezem máshogyan a kérdésem, hátha valamilyen válasz végre elhagyja a száját is, amit valójában akarok tudni. - Honnan tudod, hogy az volt? Nekem is vannak ügyeim a városban. – Mondom egy hamis mosollyal, amit olyan nehezen erőltetek magamra, hogy hamar le is kókad. Rázom a fejem, hiszen össze-vissza beszél. Mit is vártam, majd azonnal elmond mindent? Ám semennyire sincs türelmem. Ha nem lenne bennem a vágya annak, hogy megbosszuljam a gyilkost, ki sem tenném a lábam. - Mennyit akarsz? – Kérdezem hátha a pénz jobban hat. Ám nem szívesen fizetnék olyannak, akinek talán köze volt a szerelmem halálához. Ám nem vagyok erre képes, hogy ezt megállapítsam. Meggyőzésem pedig teljesen cserbenhagyott. Megérkezett serembe kortyolok, lábam az asztal alatt ütemesen jár az idegességtől. Abba hagyom, majd felkönyökölök az asztalra. Kardom, s felszerelésem szorosan mellettem volt, s tudom, merre kell majd nyúlnom, ha a férfi bármilyen jelét is mutatja annak, hogy benne volt Aiken halálában. Bizonyosan nem volt már józan, miért is lenne? Itt talán csak én vagyok az, aki még nem nézett a pohár fenekére. Fejemben rengeteg kérdés jön és megy, és olyan lassan érkeznek a válaszok, ha egyáltalán érkeznek, hogy alig bírom magam türtőztetni.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Kicsit feszengve, ám annál nagyobb kíváncsisággal bámultam szét az Albasztorszban. Valami hasonló nyüzsgésre számítottam, mert ez a hely nem csak ragacsos és bűzös volt, hanem tele is volt élettel. Szerettem a pezsgést, mert gyorsabb ritmusra ösztönözte a szívem, mintha én magam is a része lettem volna a sürgölődésnek. Valójában persze csak megfigyeltem. 
