Az úr nem késlekedik a válasszal, és egyszerű ruházatát meghazudtoló stílusban siet a segítségemre. – Köszönöm uram. Ön nagyon figyelmes. – a mosoly mellyel megajándékoztam a férfit, a megkönnyebbülés miatt szinte teljesen őszinte, bár a haragom még mindig nem feledem. Ellenben, ha már a pultos híján van a jó modornak legalább ez a férfi büszkén birtokolja. Hála neki, szavaim immáron issza a vendéglátós, így rögtön közöltem vele a kívánságom. – Egy pohár helyi bort szeretnék, és szobát három főre. – közöltem határozottan. – Sajnálom hölgyem, attól tartok minden szobánk foglalt, de ha tud várni egy kicsit, utána nézek, hogy esetleg tehetek-e valamit az ügyében. Talán feltudok szabadítani egy szobát. Addig is hozom a bort. – rosszallásomnak ismét nem tudok hangot adni, mert sebes léptekkel elindult a csapos, hogy a kívánt boromat elém rakhassa. A várakozás viszont lehetőséget teremtett arra, hogy a jómodorú férfinak egy újabb kérdést tegyek fel. – Esetleg azt is megtudná mondani nekem, hogy miért is ilyen forgalmas ez az este? Az útitársam egészen másmilyennek írta le ezt a helyet. – bár a kérdésemet valaki másnak szándékoztam feltenni, elvégre a férfi is csak most érkezett, de láthatóan jobb helyismerettel rendelkezett, mint jó magam, így mégiscsak megpróbálkoztam vele. Akár választ kapok, akár nem, szándékomban áll tisztességesen bemutatkozni, viszont mielőtt ezt megtehetném, a csapos megérkezik a pohár borral a kezében. Az üveg éppen koppant volna mikor egy férfi hangja üti meg a fülemet, így először odafordultam. Nem minden szavát sikerült elcsípnem, de az alkohol és a verseny szavak bizony még hozzám is elértek. Fogadós kisasszonyként tudtam, hogy ez mit jelent. Zajt… Már fordultam volna vissza a pulthoz, hogy az éltető bort a számhoz emelve elviselhetőbbé tegyem, ami következik, de akkor egy fiatal nő csatlakozott hozzánk. Láthatóan a férfi ismerőse volt, aki a rendelésemet lehetővé tette. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak neki, sikerült olyannyira meglepnie, de mivel a pultost ismét elnyelte a rengeteg a szobám hírére pedig várni kellett végül beadtam a derekam és követni kezdtem a kettősüket. A boromat viszont nem hagytam a pulton…
Egyre csak kapkodom a sok jelenlévő között. Bárdom most se hazudtolja meg magát. Hiszen tökéletesen kézben tart minden beszélgetést. Ellenben velem, akinek a gondolatai azon forognak vajon merre az útitársam. Szememmel elkezdem keresni, majd kedvenc dalnokom ivásra késztet. Ha addigra megkapom, az italom megemelem s meghúzom azt. Imádom, hogy a sernek teljesen más íze van. Majd én is felismerem ezt az Elfet, kivel új vidáman mulatozik. De nem mondok semmit, hiszen nem tudom ő emlékszik e rám. - Ó a nevem Deedra, üdvözöllek. – Nyújtanám kezem, remélve elfogadja. - Ó egy pillanat. – Mondom, s tekintettem végre megakad a pultnál ülő Aikennen. Égnek emelem szemeim, majd elindulok felé. Mikor oda érek látom, hogy egy gyönyörű nővel társalog. - Itt vagy! – Jegyzem meg . - Hello. – Mondom a hölgynek gyorsosan, hiszen most jobban érdekel, hogy Aiken merre volt. - Azt hittem már itt hagytál. – Mondom. - Gyere, és ön is jöhet, van egy pár ember ott kikkel jól lehet mulatozni. – Mondom, s fejemmel oda biccentek. S remélem, hogy megindulunk. - Most készülünk inni, már mint még jobban. – Mondom.
Ahronit and Rognus Kedvelték
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Feb. 20, 2021 9:14 pm
no matter the distance.
Mindenkinek
I was so sad and angry and tired and all I wanted was to be held but there was nothing but silence and four walls staring at me begrudgingly, and I wanted to crawl into a hole but the floor was too cold so I stayed under the covers and dreamed that I was somewhere warm where none of my problems existed.
A
Tusak vidító említésére halványan rámosolygott a lányra, aki említette: ha még azt is rendelnie kellett volna nem csak mind hamar elfelejtettek volna számolni, de erszénye is igen üres lett volna. – Határozottan jobb, de azért egy északibbal nem versenyez – reagált még a korábban elhangzottra, mert szerencse vagy sem, ő neki is kikélt a híres-neves evirani sörökből, mikor azon a vidéken szolgált. Bólogatva jegyezte gondolatban a számokat, hogy ki kért és sem. Mikor az ezüsthajú lánytestvére elutasította a felajánlást csak megvonta a vállát válaszul, azonban mélyen belül hálálkodott erszénye nevében is - Oh, igen? – fordította a tekintetét a vöröshajú lányra, elmosolyodva. – Remélem az Urak értékelik ezt a nemes felajánlást! Egy része tényleg le volt nyűgözve, hisz ritkán találkozott olyan nővel aki ilyen mód támogatta volna férfi ismerősei rossz életdöntéseit… a másik része viszont el volt foglalva azzal, hogy leadja rendelésük. A beszélgetés jókedvűen folytatódott körükben, míg a kért italok egy pár perc várakozás után meg nem érkeztek. Renwyn szótlanul fogta az első korsó sört és továbbadta a mellette álló barna hajú nőnek… Majd fogta a következőt és azt is továbbadta, majd a következőt és következőt is, egészen addig folytatva a mozdulatot, míg egyetlen egy korsó maradt már csak és az az ő kezében. Erszényéből a pultra helyezte a sör összegét, intve egyet a vörös lány felé: - Majd később rendezzük számlát – mondta mosolyogva, mert ebben a káoszban nem lett volna idejük a matematikára. Csak egy másodpercre volt ideje szájához emelnie a korsót és a habhoz érnie, mire a következő bejelentés meg nem született a bárdtól. Engedelmesen követte a csapatunkból kiváló kis csoporttal és foglalt helyet a körasztal egyik szegletében. Renwyn számára inkább volt vonzó az ital, mint a romantika, bár erősen tartott attól, hogy a másik mulatság vonzósága erősen korreált a véralkoholszintével. - Mit szólnának ahhoz… – tette le a poharát az asztalra, tekintetét körbefuttatva az asztalnál ülőkön, egy-egy másodpercre elidőzve mindegyik arcán – …ha az állná legalább a felét ennek a sertengernek, aki legelőször veszít? Könnyítene én és drága Csalogány terhén, egyszerű jótékonyság!
Kezdett zavarni, hogy úgy beszéltek rólam és a törpökről, mintha itt se lennék, úgyhogy mérgesen fújtattam egyet és ujjaim apró dobolásával az asztallapján próbáltam érzékeltetni, hogy újfent okot szolgáltattak jómagamnak a morgolódásra. - Eddig sem érdekelte magát, mit veszek én sértésnek. - vetettem oda és tüntetőleg tovább puffogtam. - Tán a paradicsomvörö fejemet nem is, de néhány ember kék és zöld foltjait látni fogja még ma este. - perlekedtem tovább, de most már az elf fiúval. - Szemtelen népség. - morgolódtam magamban aig hallhatóan tovább, majd ittam még egy kis sört. Közben a mérgelődés mellett egy kis elégedettséget is érzek. Emelt fővel tekintek körbe a csoporton azzal a tudattal, hogy jól megmondtam a magamét mindenkinek, akinek csak akartam. Semmi kétség, mégis jól indult ez az este. - Oh, nem kell elraknia az ulront, Kisasszony. Fér még ebbe a törpébe néhány pohárka szesz. - mondtam gyorsan a szépséges, kissé bugyuta nőszemélynek. - Egyébként hogy hívják magácskát? - érdeklődöm a további ingyen italozás reményében. Ám ekkor Rilrionnak végre remek ötlete akadt. A nap fénypontja követekezik. - Ez a beszéd, fiam. - jegyeztem meg, mint egy öreg bölcs törp és pöffeszkedve követtem az asztalhoz, ahol helyet is foglaltam azonnal a kis Ezüstöskével szemben.
« Comment; radírparty • Szószám; pont annyi • Zene; Happy Together »
« "save water, drink wine"»
Talán nem kellett volna a „vágy” szót említenem Madárkának. Az a mosoly… utaljon is bármire, némiképpen felkavaróvolt. Így hát zavartan kaptam a tekintetem inkább az újdonsült asztaltársaság irányába. Jobbnak láttam ezt Renw… Ren… valakit nézni egy jó darabig. A Rognus nevet már időm sem volt jóformán felfogni, hiszen kedves nővérkém éppen akkor rémített jóformán halálra a hátulról érkező ölelésnek. Ha valakire, hát rá nem számítottam éppen itt. Túl felszabadult voltam, egészen más, mint amit odahaza megszokhatott tőlem, ez egyrészt Csip-csip társaságának oka volt, aki mellett szinte ösztönösen kapcsolt ki bennem egy halom gát. Emellett persze az a néhány korty sör is, amit még sikeresen lenyeltem és nem magamra – magunkra – öntöttem a korsóból, szintén felszabadító hatással volt rám. – Hát, törpuram, ha az italodat nem is fizetném, azt szívesen megnézném, hogy megint paradicsom vörössé válik a fejed. – közöltem túlságosan is nyíltan a választ magamhoz képest. Kíváncsian vártam a reakcióját, rövid, de pimasz mosolyt engedve meg magamnak. Közben végre megnéztem magamnak a nőt, aki italt ajánlott Rognusnak és szóba elegyedett Madrákával is. Méregettem egy ideig, ujjaim zavartan piszkálták meg a jobb fülemben csüngő fekete gyöngyöt. – Te ki vagy? – kérdeztem rá végül. Aztán a nővérem bejelentette, hogy ő állja, amit iszok. Még most is gondoskodik rólam, szinte megható volt, ám ahelyett, hogy hagytam volna magamon eluralkodni az érzést, hát lehúztam a korsóm alján maradt néhány csepp sört. Inkább nem figyeltem a nyálkavalkádra, amivel almalevet ajánlott a nővéremnek. – Akkor jöhet a következő korsóval. Ezt mind Csip-csipre locsoltam. – Biccentettem a fejemmel a bárd irányába, de mire felé nyúltam volna, hogy a tenyeremmel kicsit megpaskoljam a lelocsolt zekéjét, elhúzódott s valami versenyre invitált mindenkit. Szórakozásnak éppen elég jónak tűnt s nem voltam olyan ostoba, hogy ilyesmit kihagyjak. Hát követtem Madárkát. Inkább ez, mint a romantika. Mégis mit jósolnának meg nekem? Vagy inkább kit. Elhelyezkedtem a köralakú asztal mellett úgy vártam hát a folytatását.
Ezüstke válaszára sokat sejtető mosollyal felelek, mielőtt figyelmem újdonsült és egyre duzzadó kompániánknak szentelném. A boromat kortyolgatva szemlélem a kialakulóban leledző káoszt, melyet Tahrovin minden bizonnyal elégedetten konstatál. - Örüljék, Renwyn, hogy a jelen lévő nem vág elébb – vihogok fel, majd megemelt szemöldökeim alól, fokozott érdeklődést mímelve hallgatom a professzor zsörtölődéseit. A szívemhez kapok, miként arra talál apellálni, a miénk éppenséggel kőből vagyon. - Ne aggódj, drága professzorom, lesz még a fogadra való s a fagyott lelkedet felmelegítő ital – biztatom vélhetően teljesen parttalan, aztán Deedrához fordulok, akinek látványa nem győz megilletődésre sarkallni. - Örömmel hallom! Erre határozottan innunk kell – húzom az ajkaimat széles vigyorra, bár a megemelt poharamban már nem fogad bor, mely megszolgálhatná az ünneplésünket. Gondtalanul teszem odébb a pultra a kupámat, vetve néhány pillantást a környezetünkre, azonban nehéz volna bárkit kiemelni a leírás alapján. - Ennél konkrétabbnak kell lenned, kedvesem – tekintek rá várakozóan, de a figyelmem ismét új érdekességet talál magának Renwyn személyében. Éppen helyeselnék a számolásra, mikor a drága Csalogányom csilingelő hangja utat tör magának a vendéglő zsibongásában. - Madárkám, igazán úgy volna helyén való, ha én kínálnálak valamivel. Bizonyosan akad a kedvedre való ital, az almalé határozottan állíthatom, üdítő itt! - mosolygok rá hálásan, viszont túlzottan soká nem tudom őt sem szóval tartani, hiszen Rognus kihívó ajánlkozása eszembe juttatja, hogy holmi felkonferáló is volnék én. Torkomat megköszörülve állok kicsit odébb, hogy a társaságot egyetlen egészében láthassam. - Rognus professzor úgy vélem, meg kívánná villantani tudományát az alkohol tűrőképességében! Úgy gondolom, hölgyeim s uram, nem hagyhatjuk cserben, szóval aki részt kíván venni egy kis versenyben, kövessen! - emelem fel az idő közben remélhetőleg megkaparintott korsó sörömet, majd egy nagyobb, kör alakú asztalhoz vezetem, aki szeretné minél hamarabb és minél eredményesebben leinni magát a sárga földig. - Ó, és aki szeretné megpróbálni a szerencséjét a romantikában, még jelentkezzen elébb Henriettánál - teszem hozzá vidám mosollyal az ábrázatomon.
Deedra Gindrian Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Feb. 20, 2021 8:32 pm
Mindenki & Csalogány
Ezer meg ezer gondolat cikázott kicsi fejemben, hogy apa nem biztosan örülne, ha tudná, csaladunk nevet közösre fordítva leadtam az emberi hagyományokat űzőkhöz, hogy átmeneti, s talán mégsem, párt talalnak. Ha már az enyém oly hamar odaveszett. Amint öcsémet sikerült meglepnem felkacagom csilingelő hangon, majd a többiek fel pillantok, Cinege pedig egy kedves kacsintást is kap mellé. -Ennyire nem vagyok ijesztő. - nézek a Hold anya áldottjára majd Cinegére elnézest kérőn. Ilyen az én formám, majd a többiekre nézek. Deedra felé hatalmas mosolyt küldök hálam jeléül, hogy segített és meg tudtam szerezni azt a két fecskés érmét. Eközben az asztal túlfeléről egy mély tónusú hang mergelődése üti meg fülem. "Nini... törp... es nem Mathias. Folrandír, nyert ügyünk van!" Felnézek a férfire, kivel eddig pörlenkedhetett, majd kedvesen mosolygom rá. Nem igazán szeretnék balhét, ünnepelni szeretnék és szórakozni. Távol minden dögtől amitől csak lehet. Amíg a törp morgolodik elgondolkodom, hogy nem a legjobb ötlet sokat innom, hiszen én pont szomorú leszek tőle. Ehh... ahogy a férfi felszólalasára mellé lépek. -Köszönöm a felajanlást, de nem kérek! - akármennyire bunkóság elutasítani, de elhaladva mellette odasúgom. -A bárd és a másik elf cehét én állom. - mosolygom rá bátorítón. Majd egy szívdobbanásnyi idő utan kapcsolva, hogy tahó vagyok bemutatkozom magam is a többiek felé fordúlva. -Csalogány. - nézek a többiekre, leginkább a férfire aki nem egyezik a törppel és meghívta a többieket egy italra. Nem akarok pofátlan lenni a többiekkel szemben. Lehet őket ismeri, én vad idegen vagyok itt.
A vacsorámat és az italomat megkapva pár pillanatra megtorpantam. A nyüzsgő fogadóban aligha találok szabad asztalt, így inkább azt kell mérlegelnem, kivel osztozzak asztaltársaságon. A fárasztó nap után inkább egy kis nyugalomra vágytam, de úgy látszik, így ünnep tájékán abban aligha lesz részem. Gondolataimból kizökkentett, ahogy a hátam mögül valaki megszólított. Ahogy megfordultam, egy csinos, jól öltözött hölgy látványa fogadott. Hangjából elégedetlenséget, és egy kis nőies dühöt szűrtem le. - Hölgyem! - húztam ki magam. - Nézze el a fogadósnak, biztos vagyok benne, hogy puszta figyelmetlenség volt részéről, ami valljuk meg, egy ilyen mozgalmas estén igen csak előfordul. Ennyi embert egyedül kiszolgálni, bizonyára rémesen fárasztó lehet. De engedje meg... - majd a pultra félretéve tányéromat, megköszörültem torkomat és visszafordultam a csapos felé. - Jóuram, a hölgy is rendelne valamit. - hangomra a pultos kissé zavartan visszalépett elénk, és immár figyelemmel várta, mit rendel a nő. Ezt követően sietősen el is tűnt a pult mögött, majd hamarosan ki is hozta a kívánt ételt/italt, amelyre meg mernék esküdni, hogy jóval hamarabb elkészült, mint a korábbi rendelések. Mielőtt leszámolhatta volna az árát, úgy döntöttem, most úriember leszek, és meghívom a hölgyet.
Deedra Gindrian and Rognus Kedvelték
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Pillantásom hosszasan időzik a sokaságon. Nem kapkodok és bőséges időt hagyok a szerzetek szemléjére, hiszen nem szeretnék túlságosan italos, netán hőzöngő férfiak gyűrűjébe keveredni. Hírnevem és jó modorom az idegen városban sem hagyhatom magam mögött, így kelletlenül ismerem be, de kissé védtelen vagyok. Talán még sem volt okos gondolat egyedül betérni ide. A felgyülemlett társaság láthatóan jól szórakozott, a félelem azonban nem mart bele a lelkembe egy pillanatra sem. Ellenben a harag bontogatni kezdte a szárnyait, amikor a csapos egy frissen érkezett férfit azonnal kiszolgált, míg engem még egy pillantásra sem méltatott, olyan elfoglalt volt korábban. Micsoda pimaszság. Már fordulnék is a csaposhoz, hogy számon kérjem, de olyan serényen kapkodta a lábát, hogy az ’udvarias’ megszólításig sem jutottam el, csak a távolodó hátát vehettem tüzetesen szemügyre. Kezdtem azt érezni, hogy Evelyn városismerete hagy némi kívánni valót maga után, és ez a hely mégsem az a kellemes fogadó, mint amire számítottam. Mivel még mindig tanácstalan voltam az események menetének ügyében az egyetlen közelemben lévő férfi felé fordulok, ki láthatóan már asztalt keresett magának. Mielőtt ő is távozhatott volna megszólítom. – Jó uram. Megmondaná nekem, hogy itt a kiszolgálás, valami titkos jelszó révén lehetséges, vagy a hölgyeknek ma nem jár koszt és kvártély? – próbáltam a lehető legkedvesebb hangnemben szólni, de feszes testtartásom biztosan elárulta, hogy harag emészt. A jómodort, viszont meg kell őrizni, még ilyenkor is.
Tudtam, hogy csak ennyi kellett a Törpnek, s már is a tenyeremből eszik. Elkalandozásomban megfeledkeztem szeretett buzdítómról, aki át karolta vállam,s üdvözölt. - No, az istennek még is ide vezettek. Részben te is elültetted bennem a gondolatot drága dallnok. – Mosolyodom rá kedvesen. Hiszen mi mást is tehetnék, nagyon boldog vagyok, hogy társaságomba keveredett annak idején. Már csak Aiken kellene megellnem. - Apropó, nem láttatok erre egy vállig érő hajú férfit? - Próbálok kérdezősködni, de körbe nézve rájövök, hogy ez sok mindenkire rá illik. - Ajaj. – Felelem. Majd ital meghívásra azonnal lecsapok. - Ám legyen, nem utasítom vissza. Remélem itt jobb a ser, mint Eviranban. – Emlékeztetem a lóhugyra, ami ott fogadta. Szegény ifjú meg kell minket hívnia. De jobban örülök, ha meg marad a saját pénzem. - Ha még rendelsz mellé Tusak vidítót, kiszámolja azt már meg? – Viccelődöm. Talán ha egyszer volt szerencsém ilyet még csak nyelvem hegyével is kóstolni. De az, mint ha marná mindenedet, amit ér. Tán még vissza fele is tisztítja az embert.
Ahronit Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Feb. 20, 2021 7:37 pm
no matter the distance.
Mindenkinek
I was so sad and angry and tired and all I wanted was to be held but there was nothing but silence and four walls staring at me begrudgingly, and I wanted to crawl into a hole but the floor was too cold so I stayed under the covers and dreamed that I was somewhere warm where none of my problems existed.
N
em így tervezte az estét, de ettől függetlenül kész volt a lehető legtöbbet kihozni a történésekből. Egy egészen kicsi - na jó, lehet annál picit nagyobb - része hálás volt a hirtelen szerencsétlenségéből adatott társaságnak; Kínos lett volna egyedül inni és csak siránkozni az élet igazságtalanságán, a szerelem (a szerelem?) bajain magányosan egy asztalnál... Társaságban a sörnek is jobb íze volt és volt mindig valaki, aki foghatta az ember haját a sikátorban is. Remélte, hogy a törpével is sikerült ennyivel elrendezni nézeteltérésük és az est további részében békésen megélhetnek egymás mellett. Örült volna, ha lett volna valaki, aki versenyre tud kelni vele az ivóversenyben, mert míg a virágszirmok és szendeszüzek nem igen foglalkoztatták fantáziáját, addig az alkohol az minden mennyiségben viszont igen. Fél máját felmerte volna tenni arra, hogy társaságukban a törpe kivételével mindenkit az asztal alá tudott volna inni. Legalább is az elfet, aki épp nevét ízlelgette, biztosan. Furcsa társaságnak tűntek, de leginkább csak azért, mert láthatólag mindenki ismert mindenkit, csak ő maga esett be közéjük kívülállóként. Ha jobb emberismerő lett volna talán több mindent vett volna észre rajtuk, mint ami az ember szemét elsőre megragadta… de addig is nem volt mást tennie, mint tekintetét addig nem elszakítani a szürkehajú elfről, míg az ő kékjét önmagán érezte. Renwyn nem tudta, hogy mégis mi volt ilyen érdekes rajta, de akarva akaratlanul zavarban kezdte érezni magát, mert hirtelenjében mintha túl sok szem tapadt volna rá. - Oh igen, dolgoztam már sok törpével, bár ők előbb vágnak, utána – és ezt ne érezze sértésnek Rognus! – puffognak csak – fordult a bárd felé menekülésképp, mondandója közben szabadkozva is. Rognus beszélgetésbe ékelt megszólalásaiból nem tudta mennyit kellett komolyan venni és mennyit nem, így hát a legtöbb csipkelődést csak jól megvigyorogta; Inni még nem ivott ahhoz eleget, hogy vissza is kontrázzon, de ahogy a pulthoz értek már jó úton volt ahhoz, hogy vissza tudja adni, amit kapott. Amikor azonban Rilrion névre hallgató bárd még egy újabb tagot vont körükbe, egyből üresebbnek kezdte érezni oldalán lógó erszényét, mint az valójában volt. Két italra készült, nem… Ötre? Mire pislogott a Deedra névre hallgató idegenen kívül egy vörös elf is megjelent társaságukban. Soha nem volt vallásos, de egy perce, csak egy röpke másodpercre egy Égiekhez szóló ima átfutott azért fején. Hirtelenjében a nyüzsgésben nem találta meg kényelmesen a helyét, inkább a pulthoz fordult és rendelt, egyelőre nem szólva bele érdemlegeset azon kívül a beszélgetésbe, hogy: - Akkor egy sör mindenkinek? A Káoszra hát, hányan vannak, heten?
Megmarkoltam az asztal szélét és csaknem a díszes társaságra borítottam. Talán nem is lepődtek volna meg annyira. Aztán rájöttem, hogy ha ezt tenném, akkor kárba veszne az a finom alkohol. - Igen, látom, hogy megártott a levegő odafent. Egészen megsavanyodott tőle az agya. - bólogattam nyersen. - De tudja fiam... - folytattam nagyon hosszú, bölcs sóhajjal egy egészen picit leereszkedően. - jobban tette volna, ha már az elején csöndben marad és csak annyit kérdez,hogy hat korsó sör elég lesz, uram? Ethuil napi ünepi terveim meghiusulni látszottak, amikor egyre több lett a foglalt szék az asztalom körül. Az én szokásaim egészen mások, mint a többieké. Egyedül akartam ücsörögni néhány teli és néhány üres söröskorsó társaságában és felváltva morgolódni a bögyös fonólányok ostoba kartkötős hagyománya miatt és a többi asztalnál ülő népségek duruzsolása miatt. Az olcsóbb sör és a jól megérdemelt nyeremény az ivóverseny győzelme után pedig már csak hab lenne a tortán. Ez számomra az igazi ünnep. Erre most itt egy bugyuta orkagyú akármi, néhány ember, két sápadt képű elf és Rilrion. - Rognus. - mutatkoztam be morogva, felhajtottam az utolsó kortyot a korsómból, majd megkopogtattam az üres üveget és felvont szemöldökkel néztem Renwynre. Közben egy fiatal hölgy is társult hozzánk. Nem tűnt túl okosnak, de legalábbb csinos volt és úgy tűnt hasonlóan tiszteli a sörömet, mint én. - Jó a szívem, mert nem a ifjúság magaslati levegőjét szívom. - néztem rá szúrósan Rilrionra. - Nincs semmi baj a temperamentumommal, csak még nem ittam eleget, ahhoz hogy kedves legyek. - fejtettem ki, mintha valóban kedvesebb lennék részegen, miközben talán mindenki sejtheti itt az asztal körül, hogy ennek a kijelentésnek köze sincs a valósághoz. - Úgyhogy ne bíztassa, fiam, a kedves kisasszonyt, aki nem sajnálja tőlem az alkoholt. Köszönöm, drága hölgyem. - mondtam kicsit kedvesebb hangsúllyal a szokásosnál. Ez eddig hat ingyen ital, bárhogy is számolom. - Ki akarja még fizetni az apró törp mai italát? - kérdeztem az apró szócskát szinte odaköpve az asztal közepére. - Ki kíváncsi rá, hogy meddig bírom én itt idelent? - vontam fel szemöldököm és felszegett állal körbenéztem az asztal társaságon. Az összeset leinnám. Mindegyszálig.
Egyre csak kapkodom a sok jelenlévő között. Bárdom most se hazudtolja meg magát. Hiszen tökéletesen kézben tart minden beszélgetést. Ellenben velem, akinek a gondolatai azon forognak vajon merre az útitársam. Szememmel elkezdem keresni, majd kedvenc dalnokom ivásra késztet. Ha addigra megkapom, az italom megemelem s meghúzom azt. Imádom, hogy a sernek teljesen más íze van. 
Ezüstke válaszára sokat sejtető mosollyal felelek, mielőtt figyelmem újdonsült és egyre duzzadó kompániánknak szentelném. A boromat kortyolgatva szemlélem a kialakulóban leledző káoszt, melyet Tahrovin minden bizonnyal elégedetten konstatál.
A vacsorámat és az italomat megkapva pár pillanatra megtorpantam. A nyüzsgő fogadóban aligha találok szabad asztalt, így inkább azt kell mérlegelnem, kivel osztozzak asztaltársaságon. A fárasztó nap után inkább egy kis nyugalomra vágytam, de úgy látszik, így ünnep tájékán abban aligha lesz részem. Gondolataimból kizökkentett, ahogy a hátam mögül valaki megszólított. Ahogy megfordultam, egy csinos, jól öltözött hölgy látványa fogadott. Hangjából elégedetlenséget, és egy kis nőies dühöt szűrtem le.
Tudtam, hogy csak ennyi kellett a Törpnek, s már is a tenyeremből eszik.