Asztalok

Tulveron Krónikái :: Korall Vendégház

Ronan hosszas megfontolás után megenged magának annyit, hogy egy biccentéssel feleljen. Van térkép is, azt azonban már úgy érezte jobb, ha nem látja senki a csapaton kívül. És csak reméli, hogy az ősi romok között meg fogják találni azt a helyet, ahonnan a térkép már a segítségükre lesz...ha a segítségükre lesz.
Gondolatmenetéből kiszakítja a professzor. Monológja alatt egy szót sem szól, és akkor sem reagál semmit, amikor a visszatolt könyvre Kevin úgy csap le, mint a kiskamaszok szoktak a fogadóban, ha előkerül, és már rántja is magához, mielőtt valaki más tenné meg.
Ronan a professzorra figyel csak. Kérésére felmordulnak páran, ő azonban nem reagál még semmit. Meglepő, annyi bizonyos, de el tudná képzelni, hogy hasznát vennék. És ha valóban ennyire értékes az a kincs, ugyan mit számít, ha a felbecsülhetetlen zsákmányt 9 vagy tíz felé osztják el?  Ha pedig betalált ebbe a kocsmába, akkor fájdalom, de van olyan kompetens, mint bárki ebben a bandában. Mielőtt azonban bármit is felelhetne, megérkezik az új vendég. Összeráncolt homlokkal fordul felé, szinte csak a szemeivel, és újra a kardja markolatára fog a keze. Zsigerből utál mindenkit, aki csak úgy odasétál valaki asztalához...vagy úgy általában megszólít egy idegent, és az előtte ülő férfi szimpatikusabb is, de ugyanakkor...miért hazudná bárki is önszántából, hogy a neve Pornuncher Ebresqin? Egy valaki persze megtette. Fél perccel később a csapat többi tagja is felfogja, mi zajlik körülöttük, és újra előkerülnek a kardok, bunkók, és még egy házilag tákolt buzogány is. Ez utóbbi "fegyver" egy alkar méretű bot, melyre egy ugyanilyen hosszúságú kötéllel egy gerenda lefűrészelt kocka alakú darabkáját erősítettek, miután több hatalmas szöggel átütötték azt.  Borzasztóan néz ki.
-Ebresqin mester...micsoda...váratlan meglepetés.
Összeszorított fogakkal fordul a másik professzor felé(Ahronit), és kérdőn néz rá.
-Mondja...mester uram...hogy hívják a barátom, kivel több levelet is váltottak?
A Kevin nem túl ritka név, a vezetékneve pedig még annyira sem, hogy csak illemből írta minden levele végére, de biztosan csak az egyik férfi tudhatja, mi az. Majd belefoglalhatja a gyászbeszédébe is, miután megnyúzta azért, mert nem ismeri fel, ki az, akivel találkozót beszélt meg, de addig is...
 

"A nap fényessége." Ez a három szó körbejárja az asztalt, és mindenki visszafogottan bólogat, mintha lenne köztük bárki, aki meg tud különböztetni egy olajfestményt egy verstől. Még a kiselőadást is csendben tűrik, igaz ennél a  résznél ürül ki a legtöbb kupa, a végén pedig valakiből kibukik:
"Hát, ennyire sem voltam még fickós egy bige miatt."
Ron megforgatja a szemeit, és kicsit jobban elfordul a társaitól. Egyet ért a professzorral. Ha ez a festmény tényleg az a festmény...akkor a története is érdekesebb lett. Hirtelen sokkal nehezebb feladattá vált elkölteni az ulront, amit ezért kapnak majd. Nem is biztos, hogy képes lesz rá 100 év alatt, de ettől valahogy nem csügged.
-Ön az egyetlen, aki rajtunk kívül tud erről. A kincs évszázadok óta ott hever. Furcsa véletlen lenne, ha más is most kezdené keresni. A szokásos sírrablókon, és kalandorokon kívül persze...de a térképet csak mi láttuk.
A "professzor" szavaiból már most azt szűrte le, hogy a kincs valódi. És a többiek is. Nagyon úgy néz ki, hogy mindenki már most indulni akar tovább, hogy végre gazdagok lehessenek. Azonban, még van egy kis dolgok. Ron bólint egyet, és mindenki más is jelzi egy biccentéssel az egyetértését, majd újra vendéglátójuknak szentelik minden figyelmük. Csendben Várnak, míg Kevin végre előkotorja az erszényéből az annak mélyén lapuló vastag, bőrkötéses könyvet, és az asztal felett átcsúsztatja a mesternek.
-A "Pikáns Calden-i éjszakák krónikája", képes illusztrációkkal. Egyike az utolsó ezer fennmaradt példánynak. Nem tudom, mi szüksége van erre, de az üzlet az üzlet... Mielőtt indulnánk, még egy kérdésem lenne önhöz. Ha megtaláljuk, esetleg vevőt is tudna szerezni erre a műre? Mi sajnos....hogy is fogalmazzak...
 

-Vagy sírhelyét, esetleg rejtekhelyét...őszintén szólva az öreg íráskészsége helyenként alig haladja meg a macskámét, a kincsről szóló rész azonban egyértelmű.
Hosszas félrebeszélésével próbálja leplezni azt a tényt, hogy kis híján felugrott örömében, amikor a professzor ki tudta mondani a majd kimondhatatlan Törp nevet. Ráadásul, még csak rá sem csodálkozott. Hát tényleg ismeri! És ezek szerint, nem csak egy részeges Elf meséje volt.
-A napló szerint egy festmény ott volt, valami mosolygó menyecskéről. De nézze csak meg, persze.  
Ezúttal már átnyújtja a naplót, mint aki el is felejtette korábbi aggályait. Igaz, ki is ürült a kezében tartott korsó fele. Tekintete azonban nem mozdul a Professzor felől, és izgatottan várja az ítéletet. És persze, komoly arcot vágva, mint aki éli fel éppen az egész vagyont a fejében.
-Egy lebontásra ítélt épületben találtuk. annak is rejtett, rég befalazott szobájában.  Alig tudtuk kicsempészni, mielőtt a városi őrség felforgatott mindent...megint.
"És azok a fukar szemetek még jutalmat sem adtak, amiért megtaláltuk a szobát! Hallatlan!!"

Ron megrázza a fejét erre a közbeszólásra, annak ellenére, hogy az ő ötlete volt akkor rákérdezni erre az őrségnél. Akaratlanul is ellenőrzi ujjával az orrát, mely szerencsére nem tört el, a választól amit kapott ezért.
 

Gyorsan érkezika  felelet Ron szájából, miután rendre utasítják. Láthatóan meglepi a dolog, ezért, gondolkodás nélkül, és kissé hangosan vágja rá:
-Ebresqin mester, hát persze, elnézést kérem.
Lelkesen bólint, ha pedig serről van szó, és ülésről, senkinek sem kell kétszer mondani. Hamarosan a szomszéd asztalhoz sem tud leülni senki, mikor a csapat minden széket áthord ide, de még azt a padot is, mely rendetetése szerint nem kéne, hogy mozdítható legyen. Ron az asztalra teszi a régi rongyos bőrkötésű naplót, és kinyitja a mester előtt, a kezéből azonban nem engedi ki, mintha csak az édes gyermeke lenne.
-Eleinte nem volt több ez a történet egyszerű pletykánál. Egy öreg Elf katona, ki a háború után Calden-ben telepedett le mindenkinek elmesélte a történetét, ki megszánta egy kupa itallal. Azt állította, ott volt a Törp főváros ostromakor....
Itt elhallgat. Összeráncolt homlokkal próbálja felidézni, hogy a fenébe is hívták azt. Hosszú másodpercekig csak csendben van, majd feladja, és újra megszólal, úgy téve, mintha ez nem történt volna meg.
-Tehát, ez a katona azt állította, megtalálta Hagen Crara rejtett kincstárát, benne a vázlatkönyvével, és az utolsó festményével. Megjelölte, hol rejtette el, ő maga viszont nem mehetett vissza érte, hisz hiányzott mindkét lába. Senki sem hitt neki, amíg meg nem találtuk ezt...
A naplóban megtalálható pár furcsa faragmány másolata, és egy törp nyelven íródott vers is, melyet állítólag onnan másolt le. Végül pedig, Ron megmutat egy régi, Törp aranypénzt, melyet szintén a napló mellett találtak. A térkép azonban nem kerül elő.
-Mit gondol, mester? Van értelme foglalkozni ezzel?
Izgatottan néz rá mindenki. Most először az egész társaság csendben van, és osztatlan figyelmükkel tüntetik ki a "professzort".

Félreállnak a trió útjából. Lelkesen, és hatékonyan. Senki sem akarja, hogy tovább kelljen itt maradniuk szegényeknek, még valakinek baja esne. Ahogy az utolsó is elhagyja a helységet, Ron nagyot sóhajt, és annyira ellazul a testtartása, hogy látszólag centiket zsugorodik. El is teszi a kardját, a harmadik próbálkozásra bele is talál a hüvelyébe. Most, hogy végre nem kell megjátszania magát, borzasztóan remeg a keze.
-Pornuncher Ebresqin, ha nem tévedek? Leveleztünk.
Ezúttal már Kevin szólal meg, és korán sem olyan magabiztos, mint az előbb volt. Amikor beléptek, az életét is rátette volna, hogy ez a férfi az, aki megígérte, hogy rendelkezésükre bocsájtja a szakértelmét, most azonban megingott ebben a hite. Részben, mert beharangozta őt, mint a legmenőbb mágust akit csak ismer, és most mégis a védelmükre volt szüksége. Már, ha ez történt most. Ronan nem olyan biztos benne. Kiveszi a naplót a társa kezéből, és felmutatja.
-Ön tényleg szakértő a Törp művészetben? És hajlandó lenne ellenőrizni egy írás hitelességét? Messziről jöttünk...
...és az úton eddig elvesztettek három társat, de szereztek a helyükre 3 ellenséget. Csodálatos.

Ron mély levegőt vesz, bár közel sem egyértelmű, hogy ki az, aki iránt emberfeletti türelmet próbál magába szívni a környezetből. Az ésszerű döntés az, hogy leteszi a kardot, és tovább áll. Majdnem fele annyira ésszerű, mint el sem indulni, és kitakarítani a szárnyas pónit a következő vendégsereg érkezése előtt. Ráadásul, nekik éppen szívességre van szükségük attól a bugristól az asztalnál, ezt a hármat meg ha nem kergetik el innen, félő, hogy ráragad valami az intelligenciájukból. Mellesleg, az előbb gúnyolta ki a férfiasságuk, és ezt csak tűrnék? Meg sem érdemlik azt az asztalt.
-Félreértett jó uram. Arra céloztam, kendek élete ér többet egy asztalnál. Ráadásul...
A levegőbe szagol. Pontosabban, úgy tesz, mintha a levegőbe szagolna, bár az igazat megvallva, talán megegyezhet benne eme esemény minden tanúja, hogy eme mozdulat elég igazi. Az már más kérdés, hogy ki ismeri Ron-t, tudja, hogy nincs job orra itt senkinél, leszámítva talán azt a hármat.
-...úgy érzem, kiöntötték a barátom italát.
Az elf szagláshoz kecsesség, ügyesség, és néhány évszázadnyi pincében rothadó bajkeverő skalp is szokott társulni. Neki legalábbis ezt mondták. Reméli nekik is.
-Elfogadja a bocsánatkérésüket. Amennyiben most azonnal távoznak. Ha nem...
Összeszorított fogakkal, és nem kevés önutálattal böki oldalba Kevin-t, ki újra kántálni kezd, és ehhez csatlakozik mindenki, Ronan-t kivéve. "Harc, harc, HARC!"