“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.
Ezúttal már nem rejtegetem magamban az elképedést, miként a váratlan felmentősereg, nos… valóban egy kisebb sereggé duzzad a fogadó szűkös előcsarnokában. Nincs szükségem mágikus képességekre ahhoz, hogy érezzem, a káposztalé bandát egyöntetűen átjárja a feszengés az erőfölény s amazok harcra való buzgósága láttán. Vélhetően még egy-kétszer megpróbálják kinyilvánítani az akaratukat, de szinte már a nyelvemen érzem a győzedelem ízét, mit megvívtak nekem. Óhatatlan ki is húzom magamat a görnyedésemből, noha a látszat kedvéért elégedett mosolyomat visszatartom. Phuh, ki hitte volna, hogy a legutóbbi, téli bandát követő sorscsapás ezúttal nem ismétli meg magát, s viszonylagos nyugalomban folytathatom a reggelt, melyért éppen a békesség oltárán áldoztam az alvásomból. - De nagy eszűek ezek a bugrisok… - morogja fél-lelkesen a bűzösek vezére, ugyanis az előrántott kard láttán benne is összeadódhat az egy meg az egy; a saját halfiléző késeikkel még akkor sem mennének semmire, ha kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok. Szinte már moccanok is, hogy lecsüccsenve rendeljek a hősies csapatnak egy kör italt, azonban a helyiség lecsitulóban tetsző energiái hirtelen új életre kelnek az ősz hajú harcos kérdése okán. Na álljunk csak meg egy megveszekedett momentumra! - Azért ez rendkívül elkarcsúsítja a valódi probl- - igyekeznék közbeszólni, de Káposztalé uraság egy fenyegető karlendítéssel elhallgattat, majd leeresztve a tőrét, kétkedőn Ronanra mereszti azokat az ocsmány halszemeit. - Igen. Minő szerencse, hogy mégis csak maradt ottan egy kis ész. Szóval, mennek mán? - teszi csípőre az egyik kezét, diadalittasan várva a csapat meghunyászkodását.
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
A fogadó megtelik Ronan csapatával. A 8 férfi ha nem is egy emberként, de legalábbis egy irányba mozdul, és sorol be a fél elf háta mögé, hogy onnan fenyegető pillantásokkal, és fogcsikorításokkal illessék a másik hármat, mint egy falkányi, kerítés mögé zárt kölyökkutya. Az egyetlen aki nem tántorít, az a keverék, aki próbál nagyon nem úgy tenni, mint akinek egyértelműen nem volt terve arra az eshetőségre, ha valaki kivételesen harcolni akarna. -Mi észt osztásra szántam sajnos elfogyott. Nem maradt másom, mint acél, s az sincs ingyen. Hogy e szónoklat megfutamodásra bíztatja e csőcseléket, vagy épp az ellenkezőjére, abban nem biztos. Önuralma maradéka ahhoz kell, hogy ne temesse arcát a tenyerébe, mikor Kevin a háta mögött elkezdi azt kántálni:"Harc,harc,HARC!!!" A diplomáciába vetett hite némileg meghalványodik, és keze magától szorít inkább a markolatra, tekintete közben lesajnáló téved a hosszútőrre. -Hideg évszak lenne tán e városban? Erre rántja elő az ő hosszú kardját, és szegezi a trióra. Egyértelmű, hogy valaki, aki tudja, hogyan használja e fegyvert, könnyűszerrel vetne véget ennek. Reméli az nem nyilvánvaló, hogy ő nem ilyen ember. -Uraim. Hárman vannak kilenc ellenében. Bármit is tett barátunk...álljunk meg egy pillanatra....maguk tényleg csak azt akarják, hogy üljön egy asztallal arrébb?
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Vas. Jún. 13, 2021 8:57 pm
Knock, knock. Who's there?
Ronan & Rilrion
“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.
Ha nem aggasztana a rám leselkedő veszély néhány megtermett és rémesen szagos fráter képében – komolyan, alapkellék az efféle kellemetlenkedőknek a bűzölgés? –, bizonyosan kiülne az ábrázatomra a leheletnyi döbbenet az ismeretlen tárt karokkal való közeledése láttán. Vajon az istenek ismételten a kegyeikbe fogadtak, s még azelőtt megalapozták a menekvésemet, mielőtt messze híres zsenialitásomból fakadón magamat rángathattam volna ki a felfokozott szituációból? Vagy netán ismernem kellene valahonnét a védelmemre siető férfit? Bármiként is törjem az elmémet, nem ugrik be az arca, ám határozottan nem fogom a szerencsémet elodázni a nyílt kíváncsiskodásommal. Ellenben érdeklődőn követem nyomon az események alakulását, melynek egy pontján a betoppanó ötösből egy, a társulattól merőben eltérő megjelenésű alak emelkedik elő. Bizony, emelkedik, hiszen a többi mellette akár törpének is mímelhetné magát, amire máskülönben rásegítene a férfi különleges megjelenése is. Még a fajtársaim között sem találkoztam ilyen különleges íriszekkel és hajszínnel, éppen ezért fel sem merül bennem a lehetőség, hogy valamelyiknek a félember fattyával nézek szemközt. Elf volna? - B-bizony, nem illik a kisebbet bántani – találok a hangomra a momentumnyi álmélkodásból, kicsit összébb is húzva magamat a színjáték kedvéért. - S még a teáját is kiborigatni, hallatlan dolog – sóhajtok fel, mihelyt viszont elégedetlen morranás a jussom a rosszarcú brigádtól, visszafogom egyelőre a nyelvemet. Egyébként is akad bőven mit figyelemmel követni, ugyanis a borostyánszemű udvarias – bár nem kevésbé fenyegető – kérésén felbuzdulva Káposztalé úr is előveszi a „kedvesebbik” oldalát. - Oszt ki az anyám valagai vagytok tik, hogy itt az észt osztogassátok? - förmed rájuk, előhúzva egy hosszútőrt az oldaláról, a mozdulatsort pedig a társai is lemásolják. - Ez a mink asztala, itt ülünk hosszú nyarak óta! Méltóztassék a díszmadár meg a bugris kompániája másikat választani, ennyit mondok! Vagy baj lesz! - lép előrébb, kinyilvánítva a dominanciáját a szituáció felett. Őszintén szólva rendkívül egyszerűen meg lehetne előzni a fogadó ideje korán történő felfordulását, s hogy bárkinek hadakoznia kelljen a másikkal, ám képtelen vagyok megfutamodni s ezáltal a lehetőséget eldobni egy fergeteges műsorra! Ha fogadnom kellene, bizton az ősz hajúra, Ronanra tenném az ulronjaimat, elvégre komoly és eltökélt harcosnak tűnik. Micsoda izgalmak!
Mylla Eroltsdottir Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Két hét telt el azóta, hogy egy tucat kalandor elhatározta, hogy útra kel, ezúttal már tényleg. Hosszú út vezetett idáig, és még hosszabbnak tűnt, ám Kevin ismét bebizonyította, hogy van sütnivalója, az ő ötlete volt ugyanis, hogy szegődjenek egy kereskedő mellé, és segítsenek megvédeni a szállítmányát Nulport felé. Bérük talán nem volt busás, de legalább nem gyalog kellett utazniuk, a kérdés már csak az volt, miért pont Nulport? Mert bár a csapat majd minden tagja még szülővárosában is rendszeresen eltévedt, azt azért ők is látták, hogy ez bizony kitérő. "Ismerek ott valakit. Hatalmas varázsló, és világot látott ember. Hatalma és tudása messze földön elismert. Ha ez a napló valódi, ő bizton mondom meg tudja állapítani." A tény iránt, hogy talán az ördögnek tartoznak ezzel az úttal nem volt osztatlan a lelkesedés, két dologban azonban egyet értett mindenki. Inkább egy hónapot pazaroljanak erre a kalandra, mint egy évet, és így pont lemaradnak a földforgatás szezonjáról. Senki sem bánta, hogy nem kell trágyát talicskázni...
A fogadóba kilencen érkeznek csak meg a tucatból. Hármuk társasága, és munkája olyannyira elégséges volt, hogy a kereskedő állandó munkát ajánlott nekik, jóval szebben és hosszabban csilingelő érmezuhatagért cserébe, és úgy döntöttek, a kaland bizonytalan ígéretéért nem adnak fel egy bizonyosan jobb életet, mint amire egy holddal ezelőtt volt kilátásuk. A megmaradt kis csapat 5 tagja lép hát be először, élükön Kevin-el, ki karjait széttárva indul Ahronit felé, látszólag egyáltalán nem érzékelve bármilyen potenciális veszélyforrást a környezetében. -Mit mondtál? Bugris? Mi a lócitrom aza bugris? És kit neveztél te öregnek??? Mi lenne, ha békén hagynád a barátunk, és olyannal kötekednél, ki termetben hozzád illik he?! RONAN!!! Szinte azonnal érkezik is reakció a Kevin mögött álló, valóban ősz hajú férfi torkaszakadtából felhangzó ordítására. Egy magas fél elf lép be a fogadóba, kinek izmos karja megkapaszkodik az ajtófélfában, és le kell hajolnia, hogy be tudjon lépni, majd sárga szemeivel végig pásztázza a helységet, mielőtt megállapodna az asztalnál álló bajkeverőn. Összeráncolja homlokát, és úgy néz vele farkasszemet, testtartása laza, keze viszont lassan kardja markolatára fog, jelezve, hogy csak az ürügyre vár, minek után elválaszthatja új ismerőse fejét a testétől. -Uraim. Illedelmes a hanghordozása, szemeit nem veszi le róluk azonban. - Kérem távozzanak!
Vendég
Vendég
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Jún. 12, 2021 5:18 pm
Knock, knock. Who's there?
Ronan & Rilrion
“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. Life is either a daring adventure or nothing.
Elmélázott arckifejezéssel, az államat az asztalon könyökölő kezem tenyerén támasztva mustrálom a kora reggel vibráló fényében fürdőző várost, ami bármily bájosan is fessen az ordenáré hangon üvöltöző népek szűkében, sohasem fogja belopni magát igazán a szívembe. Hiszen a friss nyári szellő a virágok üde illata helyett változatlan az utca mocskának bűzét és a távoli kikötő halszagát hordozza magával, bár el kell ismernem, a kivételesen kedvemre tevő békességet most ez sem tudja beárnyékolni. Nem vagyok híve a korán kelésnek, azonban ha a négy királyság utazódalnoka ki szeretné élvezni a fogadó magányát, s a rezzenéstelenség illúziójából táplálkozó kreativitást, kénytelen áldozatokat hozni, s jelenleg egy momentumra sem bánom az elhatározást. Büszke, elkényelmesedett oroszlánként ásítva egyenesedek fel a görnyedésemből, és jóleső nyújtózással engedem szabadjára az utolsó, hátramaradt álommorzsákat is, hogy kiélvezve a puhán gőzölgő teámat, végre alkossak valami igazán monumentálisat. Több elképzelésem is akad a legújabb mesterművemhez, noha a leginkább a téli kalandjaim vonzzák a gondolataimat. Elvégre ki ne szeretne hallani Leerya szépéről, kinek kegyeiért olyannyira tesped a város grófja, hogy még a szegény bárdot is útnak bocsájtja? Ahh igen, ez jól is hangzana;
Leerya páratlan kincse, Kinek arany minden tincse, Mosolyát ha rád villantja, A legnagyobb szerencse!
Szépségének nincsen párja, A gróf is a szívébe zárja. Esdekel érte olyannyira, Még a bárdot is kitagadja!
Vagy valami ilyesmi… Nem tökéletes, ám kezdetnek határozottan megfelel! Újdonsült lendületemben fel is kapom a jegyzetfüzetem mellett pihenő tollamat, és felkészülve a külvilágtól való teljes elszakadásra, heves körmölésbe bocsátkozom. Pontosabban fogalmazva bocsátkoznék, ha a pergamenre vetülő üde fényáradatot nem árnyékolná be néhány váratlan tényező, akiknek a foglalkozása mellett azt is meg tudnám saccolni a szaguk alapján, hogy az utóbbi fél órában hol időztek. Undi... - Az asztalunknál mereszted a segged, díszmadár – morran fel az egyik, a fejükben káposztalevet melegítők jól ismert stílusában, s képtelen vagyok elnyomni magamban egy mély sóhajt, miként felemelem rájuk a tekintetemet. Állítólag ide nem engednek be akármilyen frátereket, s tessék, Görény úr meg a barlangi troll kompániája csak betévedt. - Van bőven hely mindenkinek, drága urak. Természetest ha akad névtáblájuk, egy momentumnál tovább sem zavarom kegyelmeteket – mosolyodok el készségesen, majd szakértőnek remélt ábrázattal, a nyelvemet kidugva kezdek lázas nézelődésbe az asztal körött, noha jól tudom, hogy semmiféle fémjelző nem fogja a követelésüket indokolni. Ennyit a békés, magányos reggelről. - Hmm, sajnos nem látok semmit. De igazán kellemes volt megismerni az urakat, további szép napot! - intek feléjük, persze amiként az várható, nem tágítanak. Az előbb megnyikkanó közelebb is lép hozzám, emelve az öklét, hogy vagy elkapjon a zakómnál fogva, vagy szimplán átrendezze a vonásaimat, viszont az isteneknek hála megakad a mozdulatában a bejárati ajtó határozott nyikorgására. Kíváncsian pillantok el mellette, s bár nem a városőrség tagbaszakadt emberei fogadnak, de ezen a ponton eszemben sincsen válogatni. - Ahh, végre valahára! - csattanok fel, tüstént fel is állva ültömből. - Alig vártam az érkezéseteket, noha a levélben korábbi időpontról volt szó. No de sebaj, fáradjatok csak ide! Bizton megszomjaztatok az úton, meghívlak benneteket – még ha komplett őrültnek is néznek, hiszek a meggyőző kiállásomban és az ingyen ser csábításában, vagy legvégső esetben a mellkasukban verdeső szívükben. - Na nem, nem gyün ide senki! Ez a mi asztalunk! - Káposztalé úr nem enged a követeléséből, s ezt kifejezvén rá is csap egyet a szerencsétlen alkalmatosságra, melyről hangos csattanással zuhan le az érintetlen teámat őrző kerámia. - Tűnés innen, ti bugrisok. Ősz hajú bugrisok!
Mylla Eroltsdottir Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Kitartok a végsőkig, de nem tudom mennyit bír el. Lehet a végén álmomban hagyj itt, s soha többé nem látom. Eviranra gondoltam, s az otthagyott emlékére. Nagyon jól tettem, hogy mindent hátra hagytam, s elmenekültem. Bár lehet sokunknak, ahogyan Aikennek is ez egy szép álom, de számomra csak a börtön, hiába nem voltak falai. Minden olyan megszokott volt, minden olyan egyszerű, s kiszámítható. Számomra nem ez kell. Nem leszek férjes asszonyt, s a szerelem gondolatát is elűzöm. “Sajnálom” zökkent ki, s pillanatok rá. S hirtelen megnyílni látszik. Összevonom a szemöldökét. Nem értem egy anya hogyan lehet ilyenre. -Ez borzalmas. - Csúszik ki ajkaimon halkan. Meg fogja a kezem, tekintetem kezeinkre téved. Érdes, dolgos kezének érintésébe beleborzongok. Lágyan, könnyen bele helyezi a láncot, s becsukja ujjaim. Mi ez a kellemes érzés? Felpillantok, ahogyan mondja majd elhúzom a kezem lassan. Elmosolyodom, célban értem, remélem komolyan gondolja. - Rendben. - Félelem még mosollyal, s izgatottan.
Aiken Hackney Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Úgy látszik, hajthatatlan. Ha tényleg azt hiszi, hogy ez minden vágya, nem tagadom meg tőle. Egy darabig úgy is Nulportban maradnék, azalatt még visszakozhat. Meg kell, hogy mondjam, kitartása dícséretes, és ha képességeit ügyesen használjuk ki, ügyes tolvajt faraghatnánk belőle. Én nem leszek mindig ott, hogy megvédjem, de talán megtanulhatja, hogyan védje meg saját magát. Vagy legalábbis, hogyan kerülje el a bajt. Ám ha egyszer visszatérek a tengerre, ott lesz vele probléma, visszaemlékezve az ide vezető utunkra. Talán rosszabbul volt a hajózástól, mint most a tegnap éjjeli piálástól. Felváltva pillantottam hol a medálra, hol Deedra arcára. Hát az anyjáé volt... Bizonyára az utolsó emléke lehet tőle. - Sajnálom - mondtam halkan. - Engem anyám eladott hajósinasnak, mikor hat éves voltam. Nincs róla sok jó emlékem - majd ismét a medálra emeltem tekintetemet, egyhangúan elmosolyodtam. Megfogtam Deedra kezét, finoman beleejtettem a nyakláncot, majd ráhajtottam az ujjait. - Néhány napig még itt maradunk Nulportban, találkozunk pár emberrel. Ha nyitva tartod a szemed, ezalatt még tanulhatsz is ezt-azt.
Deedra Gindrian Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Igaz, hogy nem ismerem ki magam még a világban, de remek alap anyag vagyok. Furcsa ezt kimondani, de így van. Harcos ként sok minden rejtőzik bennem csak egy jó tanár kell. Elszánt vagyok, nem tágítok.
Tekintette ismét enyéimbe fúródtak, miközben kimondja a nevem. Csak meredek rá, s próbálok kitartani. Nincs indokom, hogy miért ne hagyjon engem itt. Remélem elszántságommal majd ki fárasztó.
Nem mondok semmit, azonban első mondata újra nagyobb levegőre késztet. -Veled tartok. - Határozott vagyok ismét. Talán megtörik, bár ahogyan eddig beszélt nem hiszem, hogy ehhez folyamodnak. Ember nem kell mellé? Használjon fel, tanítson ki, leszek a tanítványa. Később majd fáj a fejem a további dolog miatt, amit talán majd megtudnék akadályozni. Utolsó szavai meghatott, ám nem ő fogja eldönteni, hogyan ítélkezzek az életem felől.
Meg fogja medálom, s úgy vette kezébe, olyan finoman, s lágyan, mint ha csak érezné, hogy mit jelent nekem. -Anyám volt. - Mondom. - Meghalt, mikor még pólyás voltam. - Egészítem ki.
Aiken Hackney Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Nem hibáztathatom, honnan is tudhatná, mi vár rá. Valahol mégis felbosszant, hogy ilyen könnyedén vesz mindent, mintha nem lenne tisztában a helyzet súlyosságával. Talán tényleg csak azt kéne látnia, milyen veszélyes és sötét világ a miénk. Akkor talán ráébred, mennyire nem neki való, és végre hazamegy. Bár, ami azt illeti, ügyes lány, és a maga módján egészen jól szót ért az emberekkel. Ha kevésbé lenne felvágva a nyelve, és olykor higgadtabb lenne, remek zsivány válhatna belőle. Elment az eszed? Tört rám a felismerés, hogy mégis mi jár a fejemben. Ő egy ártatlan lány, nem erre van szüksége. Talán találhatok valakit itt a fogadóban, aki mellett jobb dolga lenne, akivel világot is láthat, de nem sodródna olyan veszélyekbe, mint velem. - Deedra, nagyon kérlek - fúrtam szemeibe tekintetemet. - Azt mondod, nem szeretnél kolonc lenni, akkor légyszíves ne viselkedj úgy. Ahogy mondtam, nem a képességeidben vagy az elszántságodban kételkedek, csak te magad sem tudod, mire vállalkozol. Veled ellentétben én jól tudom milyen világ ez, a martalóc söpredékek között, amiben újra el fogok merülni. És nem szeretnélek téged is magammal rántani, jobb életet érdemelsz te ennél - mondtam halkan, majd az asztalon lévő medálra pillantottam. Óvatosan kezembe fogtam, a mintázatát vizsgálgattam. Ez bizony tényleg szín arany. - Kié volt ez a medál?
Deedra Gindrian Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Nem értem, ha zavarom miért nem mondja a szemembe? Csak pislogok, s próbálom kitalálni mit is fog mondani nekem. Értem, ő többet látott, értem többet is tud rólam. Lehiggadok. Vissza kell vennem a hisztit, ha azt akarom, hogy komolyan vegyen engem. Naiv vagy mondja. Ekkor ismét megmocorgok, s vissza dőlök inkább, hogy ne is mondják semmit. Igaz minden szó, amit mond ám még is ezt akarom. - Semmivel nem tudlak meggyőzni. - Suttogom. Kinevet, mire tekintett keresem, s egy fejcsóválás után mégis találtam. - Mit akarsz? Rettenve álljak fel, s hagyjalak itt? - kérdezem. - Nem. - mondom határozottan, s higgadtan. Kétségbe esek legbelül, hiszen nem tudom mi lenne az ami meggyőzi. Igérhettem pénzt, de nem kelett neki. - Miattam ne aggódj. Vállalok mindent. - Mondom. Ám nem tudom vállalnék e. - Vedd el, ebből elkezdjük amiért elindultál. - Bökök orrommal a nyakláncot irányába. Komolyan gondolom, de hiába minden nem tudom mit tehetnék, hogy belássa - Tégy próbára. - Mondom, úgy értve, hogy hidje el mindenre is képes vagyok. Nem mehetek vissza. - Mondom.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Tényleg nem érti, hogy miről beszélek... Azt hiszi, a békés élet, a kötögetés, a patakban mosás, az valamiféle átok lenne, de eljön majd a nap, amikor hiányolni fogja. Pláne, ha tényleg úgy dönt, hogy velem tart. - Ez nem az akaratról szól, vagy a csinos pofiról. Ha tudnád, hány olyat láttam már, és számos alkalommal rejlett mögötte veszélyes ember, aki hátba szúr, amint lankad a figyelmed - igyekeztem higgadt maradni, meg kell őríznem a hidegvérem, ha már ő nem tudja. - Nem, viszont én nem is teszek úgy, mintha ismernélek. Nem a képességeidet, vagy az eltökéltségedet vonom kétségbe, ám naív vagy, ha azt hiszed, tudod, hogyan működik a világ. A bátorság addig tart, míg nem próbál valaki az életedre törni. Tényleg ilyen életre vágysz, ahol nem tudhatod mit hoz a holnap? Ahol bármelyik nap lehet az utolsó? Ahogy a választást, a másik utat említette, keserűen elnevettem magam. Fejemet csóválva néztem ismét rá. Mintha kissé megrettent volna, ám ő sem gondolhatja ezt komolyan, hogy majd a két szép szeméért másképp döntök. Nem tündérmesében élünk, és nem én vagyok a fehér lovon érkező herceg. - Deedra, hát nem érted. Számos szörnyűséget cselekedtem, de egyiket sem bántam meg. Én nem fogok mást választani, nem akarok mást választani - komolyodtam el ismét. - Megtehettem volna, hogy másképp döntök, volt idő, hogy talán akartam is. Azt hiszem, ezért is érkeztem hozzátok. Ám ott beláttam, hogy nem bújkálhatok örökké, véghez kell vinnem a bosszúmat. Hosszú út előtt állok, ami holtakkal lesz kikövezve, és ettől semmi sem tántoríthat el. A te kedvedért sem fogom annyiban hagyni.
Deedra Gindrian Kedvelte
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Ezúttal már nem rejtegetem magamban az elképedést, miként a váratlan felmentősereg, nos… valóban egy kisebb sereggé duzzad a fogadó szűkös előcsarnokában. Nincs szükségem mágikus képességekre ahhoz, hogy érezzem, a káposztalé bandát egyöntetűen átjárja a feszengés az erőfölény s amazok harcra való buzgósága láttán. Vélhetően még egy-kétszer megpróbálják kinyilvánítani az akaratukat, de szinte már a nyelvemen érzem a győzedelem ízét, mit megvívtak nekem. Óhatatlan ki is húzom magamat a görnyedésemből, noha a látszat kedvéért elégedett mosolyomat visszatartom. Phuh, ki hitte volna, hogy a legutóbbi, téli bandát követő sorscsapás ezúttal nem ismétli meg magát, s viszonylagos nyugalomban folytathatom a reggelt, melyért éppen a békesség oltárán áldoztam az alvásomból. 
Kitartok a végsőkig, de nem tudom mennyit bír el. Lehet a végén álmomban hagyj itt, s soha többé nem látom. Eviranra gondoltam, s az otthagyott emlékére. Nagyon jól tettem, hogy mindent hátra hagytam, s elmenekültem. Bár lehet sokunknak, ahogyan Aikennek is ez egy szép álom, de számomra csak a börtön, hiába nem voltak falai. Minden olyan megszokott volt, minden olyan egyszerű, s kiszámítható. Számomra nem ez kell. Nem leszek férjes asszonyt, s a szerelem gondolatát is elűzöm. 
Úgy látszik, hajthatatlan. Ha tényleg azt hiszi, hogy ez minden vágya, nem tagadom meg tőle. Egy darabig úgy is Nulportban maradnék, azalatt még visszakozhat. Meg kell, hogy mondjam, kitartása dícséretes, és ha képességeit ügyesen használjuk ki, ügyes tolvajt faraghatnánk belőle. Én nem leszek mindig ott, hogy megvédjem, de talán megtanulhatja, hogyan védje meg saját magát. Vagy legalábbis, hogyan kerülje el a bajt. Ám ha egyszer visszatérek a tengerre, ott lesz vele probléma, visszaemlékezve az ide vezető utunkra. Talán rosszabbul volt a hajózástól, mint most a tegnap éjjeli piálástól. 