« Comment; radírparty • Szószám; pont annyi • Zene; Happy Together »
« "save water, drink wine"»
Madárka kérdésére elhúztam a számat. – Én a vágyakban hiszek. – Közöltem egyszerűen. Nem, nem volt indokom tovább magyarázni a dolgot, bár talán megérti vagy talán rájött, hogy a hagyományos szerelem nem Ezüstke sajátja. A hirtelen jött enyhén mulatságos jelentre már tényleg képtelen voltam nem kivillantani fehér fogaimat egy rövid, de annál feltűnőbb nevetés keretében. Talán azért, mert a „maga” és a „mi olyan nevetséges” részek együtt valahogy még szórakoztatóbbá tették az egész jelenséget. Az időközben érkező nőre egyelőre csak egy pillantást vetettem. – Ó, ha azt tudná… – válaszoltam, próbálva tartani a hivatalos szófordulatot. A nevetést persze sikerült nagy nehezen visszafolytanom, habár egyre erőteljesebben tudatosult bennem, hogy ez a törp még Madárkánál is sokkal szórakoztatóbbbnak tűnik. Egyelőre. A szemem sarkából a bárdra pillantottam, mintha csak elkényeztetett hercegnő volnék és arra várnék, hogy udvaribolond módjára szórakoztasson. Tekintetem a másik alakra vándorolt. Minden bizonnyal ő volt felelős a felrúgásért. Ahogy végig mértem, szabad kezem ujjai végig szántottak ezüst tincseimen, hagyva, hogy a fény egészen megcsillanjon rajtuk. – Renwyn… Renwyn… – Ismételgettem, mintha nehezen állna a neve a nyelvemre, már-már idegenszónak hatott. Nem gúnyolódtam ezúttal – magamtól meglepően eltérő módon – egyszerűen csak próbáltam megfelelően ejteni s mikor harmadjára sikerült, hát megint elvigyorodtam. – Többek között így is szoktak… szokott valaki szólítani. – Bólintottam és a fejemmel a bárd felé böktem, de a tekintetem a fiatalemberen pihentettem. Különös kisugárzása volt, de nem tudtam volna megmondani miért. Mélykék szemeimet az övéibe fúrtam egy pillanatra. Csak akkor fordultam a törp felé, mikor a bemutatkozás sora rákerült. Beszélgetésünket egy különös, mégis ismerős érintés zavarta meg, amire nem volt más választásom, mint egész egyszerűen összerezzenni. Bár a hallásom elég jó volt, Csip-csip és a szórakoztató helyzet mellett erre nem voltam felkészülve. – Nővérkém! – Közöltem meglepetten, miután konstatáltam, hogy a söröskorsóm tartalmának egy részét sikeresen Madárkára és félig magamra löttyintettem a hirtelen jött meglepetéstől.
A napok múlásának érdektelen voltára a szabad kezemmel léhán legyintve lépdelek az elf mellett. - Ó, de még mennyire! Kíváncsi volnék, az idei negyed esztendőre miféle múzsával áld meg a sors – humorizálok, noha lássuk be, valóban könnyedén szökken tova az érdeklődésem egyik fényes gyémántról a másikra. Veleszületett adottságunk a szemnek tetszőt gyűjtögetni, aztán még szebbet és még kívánatosabbat melléjük egyengetni. - S te? Hiszel ezekben a „jóslatokban”? - kíváncsiskodok, elvégre a fajtájáról köztudott, nem adják olyan felelőtlenül a szívüket akárkinek. Azonban mélyebben nem tudunk elmerülni a témában, hiszen bele csöppenünk egy kisebb nézeteltérés kellős közepébe. - De még mennyire. Az ylorei akadémián okítja a történelmet – piszmogom vissza, amíg a drága professzor alaposan megmondja a magáét a szerencsétlen áldozatának, habár a riposztját hallván eltűnődök, tán nem is olyan ártatlan. Még, hogy magaslati levegő! - Örvendek, Renwyn! Az úr miatt pedig cseppet se aggódjék, ilyen a temperamentuma, egyébként jó a szíve – mosolygok, kacsintva egyet Rognusnak, aki bizton veszem, hamarosan az én fejemet is a nyakamtól távol fogja maga elé vizionálni. Közben már éppen tervezném a védelmembe emelni a pimasz kölyköt is az oldalamon, ki nem átall szócsövemként díszelegni a kompániánk előtt, csakhogy a szemeim újabb ismerősön akadnak meg, akire a legkevésbé számítottam volna itt, távol Eviran pusztaságaitól. - Kit látnak szemeim?! - lépek közelebb hozzá, s szabad kezemmel átkarolom a vállait. - Deedra, hát beadtad a derekadat a kalandoknak? Gyere, a körünket a drága Renwyn úr állja, tartogasd az ulront – kacsintok rá, a harcosnak tetsző ifjonti után terelgetve a leányt. Csupán ekkor veszem észre a társaságunk újdonsült tagját, aki felé melengető mosoly kíséretében biccentek. Ki hitte volna, hogy ilyen hamar ismét látom a Csalogányt!
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Feb. 20, 2021 6:59 pm
Mindenki & Csalogány
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy kisöcsi miatt betertek ebbe a városba. Monddjuk furcsák voltak a zajok, így kívancsi természetemnek engedve bujtam elő szobam sötet zugából. Hírtelen lett nyüzsgő élet. Lassú léptekkel közelítem meg az asztalokat, leadva nevem a virágokkal szorgoskodó leanyoknak. Jobban szedve a lábaim az asztalokhoz érek feltűnik három felettéb ismerős alak. Viszont meglökök egy férfit, vagy ő engem, de azonnal elnézest kerek és lesütve fejem nekilódulok az asztalhoz. Gaz mosolyra húzom szám. Jó együtt látni olyanokat, akikhez fűz valamilyen kaland vagy érzelem. Közelebb lépve a díszes társasághoz próbálok Folrandír mögé lopódzni, társainak mutatva, hogy halgassanak rolam, ajkamhoz emelve mutató ujjam és csintalan mosolyra húzva szám. Szemeimbe gyermeki játékossag csillog. Ha eleg közel érek, megpróbálom átölelni nyakát. -Boldog Ethuil-t öcskös! - majd elengedve a többiekre nézek. -És minden jelenlévőnek is!
Mozgalmas nap állt mögöttem, hisz rég nem jártam Nulportban, és sokmindent el kellett intéznem, aminek koránt sem sikerült még a végére érnem ma. A napokban lesz egy találkozóm néhány helyi alakkal, akik talán a segítségemre lehetnek. Már ha felismernek még egyáltalán, nem szabad elfelejtenem, hogy jelenleg mindenki, akit egykor ismertem, halottnak hisz. Hosszasan jártam a várost újdonsült útitársam után kutatva, ám nem akadtam a lány nyomára. Remélem nem keveredett bajba. Fiatal még és naiv, mit sem tud a világról. Fogalmam sincs miért hagytam, hogy velem jöjjön. Amerre én tartok, nem egy neki való út, még csak az hiányzik, hogy magammal rángassam az elcseszett ügyeimbe. Különben is, csak lassít, ha rá is figyelnem kell... Így is túl sok időt vesztegettem már a saját sebeim nyalogatásával. Nulport utcáit járva igyekeztem messze elkerülni a Kék Albatroszt, és azokat a helyeket, ahol a Vörös Lándzsa kalózai megfordulhatnak... Vagy bárki, aki felismerhet és elkotyoghatja, hogy a városban látott engem. A fülemet mulatozás zaja ütötte meg, sokkal élénkebb, mint amit egy átlagos esti duhajkodás kelt egy fogadóban. A cégérre pillantva felismertem a helyet, a Korall Vendégházat. Párszor már megfordultam itt korábban, de soha nem tartoztam a törzsvendégek közé. Mindenesetre, szállásra szükségem lesz a következő napokban, az Albatroszba pedig nem mehetek. Kíváncsian sétáltam be a vendégház ajtaján, és a szokottnál jóval nagyobb, és vegyesebb tömeg tárult elém. Egy sarokban fiatal, díszes virágkoszorúkat viselő lányok illegették magukat, ám nem tűntek szajháknak. Annál sokkal ártatlanabbnak látszottak. Áh igen, bizonyára a közeledő tavaszünnep miatt van a mulatság... Ismertem fel a helyzetet. Ami azt illeti, az utóbbi hónapokban teljesen elvesztettem az időérzékemet, szoknom kell újra a civilizációt. A söntéspulthoz léptem, kivártam a soromat. - Szép estét, mit adhatok? - kérdezte a csapos. - Grogot - mondtam - Kevésbé felvizezve, inkább több rummal - majd leszámoltam az árát, egy kis borravalóval is megtoldva. - És egy kis vacsora is jól esne. Mit ajánlasz? - A ragu igazán különleges minálunk! Friss kolompérral tálaljuk. - Megteszi - biccentettem, majd a vacsora árát is leszámoltam. Félreálltam, és üres asztalt próbáltam keresni... Ami azt illeti, ebben a forgatagban aligha fogok találni.
Deedra Gindrian and Rognus Kedvelték
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
Rövidnek szánt látogatásom Nulportban kelletlenül elhúzódott, miként mind Evelyn, mind jómagam bőséges időt szánt a piacon való portéka felkutatásra. Szándékomban állt dolgunk végeztével azonnal visszaindulni Caldenbe, szeretett városomba, de a sors más utat tartogat nekünk. Mivel a nap narancsos fénye közel járt a horizonthoz, úgy döntöttünk illő lenne éjszakára szállást találni magunknak, már csak a biztonság okán is. Evelyn azonban még a piaci kufák rengetegében forgolódhatott újdonsült kísérőnk társaságában, így rám hárult a feladat, hogy némi ulronért cserébe szobát szerezzek magunknak. Nem is haboztam túl sokáig, hamarosan a Korall vendégház felé veszem az irányt, és reméltem, hogy sikeresen elintézem a teendő, mire Evelyn visszatér hozzám. Kiserkent ser és gőzölgő étel illata csapja meg az orromat, mikor belépek a korall vendégház földszinti helységébe. Sokkal több szerzetet látok, mint amennyi az ehhez hasonló vendégváró talponállókban lenni szokott, így meglepetésem okán meg is torpanok az ajtóban. A terem egyik végében, hajadonnak tűnő leányok virágkoszorúban serénykednek, míg mások habzó italok társaságában mulatják az időt. Sokkal inkább hasonlít a helyiség egy késdobálóhoz, mint vendégházhoz, így arcom meglepetés miatt rándul apró ráncokba. Úgy tűnt, valamilyen mulatság kellős közepébe sétáltam bele, de hogy erről bizonyságot szerezzek, kénytelen leszek valakivel szóba elegyedni. Végig simítok a gyászom végett viselt fekete ruházatomon, majd elindulok előre, számos szerzet mellett elsétálva. Óvatosan kerülgetem a felsereglett népet, hogy ne zavarjam meg a jókedélyű szórakozásokat, és hamarosan elérkezek a pulthoz. Ízes ételek halmait látom magam előtt a pultos viszont szörnyen elfoglaltnak tűnik. Visszafordulok hát a sereglet felé, és pillantásommal keresek valakit, aki társaság híján van, vagy nem merült el túlságosan a társalgásban, és emiatt talán hajlandó megválaszolni a legfontosabb kérdésemet, mely az események váratlansága miatt felmerült bennem. Mégis mi történik itt?
Soha sem láttam ennyi fajt egy helye. Törpe haverunk ingen csak morgolódik, közelebb megyek, hogy jobban szemügyre vehessem. Át túrom magam a maradék tömegen, s nem messze elérkezem hozzájuk. Egy ital nekem is jól jönne, de muszáj hallgatóznom. Mint ha csak egy kabaré tárulna a szemeim elé. - Na de kérem, hát még a serét is! – Csattanok fel jó ízűen, s beletúrok a zsebembe, ahol a lopott aranyam van. Honnan máshol lett volna pénzem? Klánom nem éppen arról híres, így apámat meg kellett lopni, hiszen ő a kereskedők miatt még tartott pár érmét. Oda dobok ez két ulront a törpének. - Vendégem. – Kacsintok rá, s karba fonom a kezem. talán ezzel megszeretettem magam a törpével, hiszen róluk minden féle legenda kering. Imádják a sört, a szakálluk szerencsét hozz és zsémbesek. Tanulni akarok, vagy csak nézni őket, nem is tudom. Mindig is erre vágytam, hogy láthassam Tulveron minden féle jött mentjét.
Ahronit and Rognus Kedvelték
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Feb. 20, 2021 6:03 pm
no matter the distance.
Mindenkinek
I was so sad and angry and tired and all I wanted was to be held but there was nothing but silence and four walls staring at me begrudgingly, and I wanted to crawl into a hole but the floor was too cold so I stayed under the covers and dreamed that I was somewhere warm where none of my problems existed.
M
ár mikor az ’apró’ szó elhagyta a száját tudta, hogy egy igazán mély gödörbe ásta bele magát magához képest is rekordidő alatt. A törpék hirtelen haragúak voltak, de reménykedett abba, hogy az ősi, itallal való nyugtatás módszere ebben a szerencsétlen esetben is be fog válni… Túl fiatal volt ahhoz, hogy épp ma veszítse el a fejét ráadásul olyan bolond dologért, mint saját szerencsétlensége. - Bocsánat csak tudja, itt fent minden olyan más aztán… tudja ez a magaslati levegő nagyon megzavarja az embert – vakarta meg tarkóját tanácstalanul. A legjobb döntés talán az lett volna ha meg sem szólal, hagyja a törpét lenyugodni, kihűlni mint egy forró teát. Szóval azt tette, amihez a legjobban értett: a továbbiakban csak hallgatott és bólogatott, minden fejéhez repülő kedves ’intelmet’ mély meggyőződéssel fogadva, egyetértően hümmögve. Míg tekintetét a törpéről le nem emelte, addig fel sem tűnt neki a bárd és törpe mellett álló harmadik, ezüsthajú alak. Renwyn szemöldöke egy másodpercre fennakadt, meglepetten konstatálva, hogy színes társaságuk mellett lehet mélyebbre kell nyúlni majd zsebébe, mint az tervezte. A bárd, a törpe, az elf és az embe… akarom mondani félvivern besétálnak a kocsmába – micsoda vicc születhetett volna valószínűtlen négyesükből. - Renwyn. Csak Renwn – mutatkozott be szegényesen, mert nem hogy mindenféle jelzőket nem aggattak rá, de még csak rendes vezetéknév sem jutott ki neki. – Akkor gondolom te vagy Ezüstke? – kérdezte a nálánál fiatalabbnak tűnő elfre pillantva (bár náluk a kor, mint olyan, soha nem volt biztos), akarva-akaratlanul elvigyorodva a beceneven. Zsoldosok közt nevelkedve fülének nagyon szokatlan, már majdnem mulatságos hangzása volt mindegyiknek. – Maga Törpuram? – fordult vigyorát megzabolázva a kistermetű társukhoz. Ha mindenkitől választ kapott és nem érkezett váratlan idegen körükbe, akkor kilépett oldalra, a söntéshez invitálva társaságuk.
Arcomat elöntötte a forróság és elsősorban goromba morgással reagáltam az új jövevény érkezésére. - Apró?! Még hogy apró? - kiáltottam fel. Egy nem éppen szokatlan érzés kertett hatalmába. Fortyogtam dühömbe, ez velem akár naponta többször is megesik. - Tán nem kéne úgy közlekedni, mint egy ostoba ork. Félig csukott szemmel! - folytattam fennhangon. Nem tűnt gorombának a fiatalember. Ha nem borított volna majdnem fel, akkor talán nem is zavart volna a jelenléte. - És még a söröm is majdnem kiborította. Ez mindennek a teteje. - tettem hozzá morogva. Mérgelődésemben majdnem meg sem hallottam a későbbi felajánlását. - Na ez már valami. - vetettem oda kevésbé idegesen. - Egy kör? Remélem, egy magánál ötöt jelent. Akkor aztán nincs harag! - mondtam, majd belekortyoltam a sörömbe és a többiek felé pillantottam. Nem szeretem a társaságot és hirtelen túl sokan keveredtek oda körém. Van itt minden, mi szemnek szájnak ingere. Megjött egy hegyesfülű is, láttam rajta, hogy majd szétpukkan. - Magának meg mi olyan nevetséges?
« Comment; radírparty • Szószám; pont annyi • Zene; Happy Together »
« "save water, drink wine"»
Alig, hogy odaléptem Madárka mindig feltűnő lénye mellé, már érkezett is a számára oly ismerős pimasz vigyor… pláne miután a kupája az enyémhez koccant. Igyekeztem vele tartani a tempót, éppen a korábban kurjantó törp irányába és némi felháborodással nyugtáztam magamban, hogy nem is felém, hanem egy másik alak felé indult volna meg, ha nem sétálok éppen mellé. Csupán azért bocsátottam meg neki, mert a színpadon csipogás közben még hajlandó is volt időről időre egyenesen a szemeimbe pillantania. – Volt az már kettő is. – válaszoltam rövid fejszámolást követően. – Mondd csak, várod már, hogy megjósolják ki lesz a közelgő szerelmed? – Faggattam és bár drága bárdunkra pillantottam, a szemem sarkából kiszúrtam az eseményeket. Hirtelen fordultam oda, látva az ismeretlen és a törp közötti atrocitás… nos maradványait – ha lehet így nevezni. Közben persze már érkezett is a sutyorgó kommentár egyenesen a fülembe. – Szóval jól ismered. – Vontam le a következtetést, de nem faggattam tovább. Éppen elég nehéz volt magamban tartani azt a mélyről jövő vigyorgást, amit a felrúgott törp okozott volna. Nem szakadtam le tőle és végig hallgattam a bemutatkozót is. – Másnéven Madárka. Ezüstke Madárkája. – Tettem hozzá, ha esetleg valakinek kérdéses lenne, hogy szerencsétlen barátunkat egy értelmes névvel is megáldott valaki.
A tömegen egy összetéveszthetetlen törpe hangja hasít keresztül, akit, mihelyst felfedezek magamnak a népek között, széles vigyorral köszöntök. - A bemelegítést egészen más izomtevékenységeknek tartogatom, jó uram! - szólok neki vissza, azonban nem ő az egyetlen, aki ismerősként bukkan fel a fogadóban lődörgő sokaságban. Az emlékeim lankáin alaposan bevésődött, mélykék szemek találkoznak össze az enyéimmel a felvezetés alatt nem egyszer, így különösképpen nem lep meg, miként társaságul szegődik hozzám a pimasz kölyke, míg én a professzor felé lépdelek. - Nézzenek oda, egy hűséges rajongó. Rég nem láttalak, Ezüstke, megvolt már legalább egy vagy két napja? - horkantok fel, persze hamar barátságos mosolyra szelídülnek az ajkaim, a kupámat pedig finoman az övének koccintom. S mintegy végszóra, bukik fel szinte rögvest egy alak Rognus mesterben. A szabadkozását hallván kis híján előtör belőlem a nevetés, de megregulázom a kényszereimet, visszafojtott lélegzettel várva a törpe valószínűsíthető felcsattanását. - Jól figyelj, két másodperc, s olyan vörös lesz a feje a professzornak, mint a túlérett paradicsom – hajolok közelebb az elf hegyes kis füléhez, csöndesen sutyorogva a szavaimat. Ám mit tehetnék, túlontúl nagy szívvel áldottak meg az istenek, így ha akad lehetőségem közbeszólni a törpe háborgásába, úgy megteszem. - Drága uram, megtisztelne minket a társaságával. Én Rilrion volnék, ha esetleg lemaradt volna a bemutatkozómról. Önben kit tisztelhetünk? - billentem oldalra a fejemet kíváncsian, gyöngéd mosollyal várva a feleletét.
Deedra Gindrian Kedvelte
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Egy mulatság csapja meg fülem, ahogyan arra sétálok. Mivel még Aikent mindig nem lelem, úgy gondolom, bepillanthatok egy kicsit ebbe a mókás kis akármi is legyen ez. Olvasni sajnos soha sem tanultam meg, így nem tudom hova sétálok be, de a hang hívogat. Csuklyám fenn van, de ahogyan megpillantom, a tömeget jobbnak látom levetni azt. Mindenki boldogan beszélget, ifjú hölgyek sorakoznak. Nem mondom, hogy mind olyan szépséges, mint maga a rózsa, mit tartanak. Hirtelen egy ismerős hang csendül fel. MI A MANÓ! Nevetek fel magamban, s pillantok az ismert arcra egy jól eső mosollyal. Ha tudná, hogy miatta is elindultam biztos boldog lenne. Annak idején ő volt, ki legjobban felébresztette benne a vágyat, hogy indulhassak. Egy törpe is jól esően rikkant bele a mulattságba. Egyelőre igyekszem a sötétségben rejtőzni, s nem felhívni magamra a figyelmet. Várjuk ki, hogy mi lesz. Ám izgatott vagyok, hiszen még soha sem láttam e félét. Egy Elf! Pillantok oda izgatottan. Úgy hiszem, itt kedvem lelem majd.
Ahronit Kedvelte
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
« Comment; radírparty • Szószám; pont annyi • Zene; Happy Together »
« "save water, drink wine"»
A virágot piszkáló lányok szúrtak szemet, amint beléptem a Korall Vendégház vendégektől zsúfolt területére. Micsoda klisé, szűzlányok – vagy szűznek tűnő lányok – egy halom virággal… de a tavasz nem lenne tavasz enélkül, nem igaz? Ezekkel a gondolatokkal a fejemben indultam meg a színpad irányába, ahol már éppen szónoklatba is kezdett egy túlzottan is ismerős alak. Hát persze, hogy Madárka. Legelöl kerestem egy megfelelő helyet, ahonnan egyenesen a szemébe nézhettem s mivel nem volt még a kezemben ital, megengedtem magamnak egy rövid, unott tapsot. Aztán már-már azon merengtem, hogy asztal alá inni jobb-e egy halom szürke alakot vagy éppen megtudni kit szánt nekem a „közelgő szerelem” – én magam részéről inkább neveztem volna megkésőnek, ráadásul a szende szüzek sem vonzottak különösebben… akkor már inkább az a nagydarab matróz, aki a sarokban húzta meg magát. A kurjantásra én magam is felfigyeltem, majd lekaptam egy korsó sört egy mellettem elhaladó tálcáról és megemeltem Csip-csip felé, a hangoskodó törp és asztaltársasága felé, hogy nagyot kortyoljak belőle. Így hát Madárka felé sétáltam, egy pillanatra követtem a mozdulatait és alig észrevehetően, átvágva magam a tömegen odasétáltam hozzá. – Az első koccintás az enyém, Csip-csip. – Jelentettem be önelégült képpel és felé tartottam a söröskorsót. Aztán jelentőségteljesen rákacsintottam.
A napok múlásának érdektelen voltára a szabad kezemmel léhán legyintve lépdelek az elf mellett.
Mozgalmas nap állt mögöttem, hisz rég nem jártam Nulportban, és sokmindent el kellett intéznem, aminek koránt sem sikerült még a végére érnem ma. A napokban lesz egy találkozóm néhány helyi alakkal, akik talán a segítségemre lehetnek. Már ha felismernek még egyáltalán, nem szabad elfelejtenem, hogy jelenleg mindenki, akit egykor ismertem, halottnak hisz. 
Soha sem láttam ennyi fajt egy helye. Törpe haverunk ingen csak morgolódik, közelebb megyek, hogy jobban szemügyre vehessem. Át túrom magam a maradék tömegen, s nem messze elérkezem hozzájuk. Egy ital nekem is jól jönne, de muszáj hallgatóznom. Mint ha csak egy kabaré tárulna a szemeim elé.
