Bár eleinte jól álltunk és szinte alig került ránk a sor az ivásban, egy idő után azért legurult pár feles. - Ebben azt hiszem, egyet kell értenem - biccentettem mosolyogva Renwynnek - Az iszogatás mindig jó, de még jobb, ha egy kis hasznunk is származik belőle. Apropó pénzkeresés... Ahogy mentek a körök, egyre többen kiestek. Előbb az ezüst hajú elf barátunk, majd vele együtt nagyszájú bárdunk is. Ahogy rápillantottam, egyre ittasabbnak is tűnt. Nadrágszíján hanyagul kilazulva lógott az erszénye. Azt hiszem, eljött az én időm. - Egyet se búsulj cimbora! - veregettem vállon bíztatólag - Játékmesterként igazából be se kellett volna állnod, már az is szép teljesítmény, hogy idáig eljutottál - majd közelebb hajoltam hozzá, és halkabban folytattam. - Meg aztán, mit neked az az ingyen kiszolgálás. Felteszem a magadfajta amúgy sem marad egy helyben, és még ha meg is fordulsz itt, vagy bárhol máshol, néhány szép dal ellenében mindjárt a ház vendégévé válsz - nevettem el magam szórakozottan. Ahogy közelebb hajoltam, szabad kezem észrevétlenül az erszényébe csusszant. Finoman rámarkoltam néhány érmére, ügyelve, hogy ne túl sokat próbáljak egyszerre megszerezni. Zsákmányomat elégedetten csúsztattam az ingujjamba, majd könnyedén hátradőltem a székemben, a megszerzett pénzt észrevétlenül kabátom zsebébe ejtve. - De azért egy élmény volt versenyre kelni veled, és meg kell, hogy mondjam, már az elején sejtettem, hogy az asztal alá iszlak- horkantam fel jókedélyűen, majd mégegyszer hátba veregettem. A játék ment tovább, a bárdot követően a törp is kiesett, aki dühöngve hagyta el az asztalunkat. Azt hiszem kissé túlbecsültük az elején... Vagy csak elpártolt tőle a szerencséje, még ha azt is mondják, hogy a törpöktől sose szokott. Kissé hátrébb húzódtam, Deedra székének hátátmláján pihentetve a kezem, néha játékosan megsimítva a vállát. Végül már csak hárman maradtunk versenyben, jómagunk és Renwyn. Ez érdekes lesz.
Ez nem igen akar menni nekünk, és láttam a többiek arcán is, hogy inkább józanodnak, mint sem részegednek. Aikennek se sikerült, mire csak megráztam a fejem, s karom össze fontam magam elött. - Szerencse nem áll melettünk. – Mondom, már fáradtan, s józanul. Ekkor meglepődöm, de felkiált, hogy igyak. Hát miért utasitanám el ezt. Fiatal bájos hölgy pedig távozik. Biccentek egyet, dee nem különitek neki agyobb figyelmet. Még azért várom a jót. - Micsoda remek ötlet. - Mosolygok a nőre. S akkor meghúzom az italom. Az ifjonc megint szerencsétlent dob így mindenki iszik. Fél hajtom, majd kockéra készülök. És, és megint szerencsétlen dobás. De már így innunk kell. Közben a törpe is távozott. Már ragad le a szemem nekem is, s tudom még szállás ell keresnünk.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Feb. 21, 2021 1:30 am
no matter the distance.
Mindenkinek
I was so sad and angry and tired and all I wanted was to be held but there was nothing but silence and four walls staring at me begrudgingly, and I wanted to crawl into a hole but the floor was too cold so I stayed under the covers and dreamed that I was somewhere warm where none of my problems existed.
C
salódottan sóhajtott fel, ahogy az utána következők közül se Deedra, se a társa nem dobott értékelhető számot, hanem egyszerűen tovább kellett állni a következőre… Pedig ilyen közel érezte a győzelmet, ami esetében egyszerre jelentette azt is, hogy kevesebbet kellett fizetnie és azt is, hogy utolsóként esik ki. Illedelmesen biccent és kíván jóéjszakát a bárd után ő is az asztaltól távozó hölgynek, szája sarkában halvány mosollyal, hogy a tíz ulron tét még így is játékban maradt. - Nem akarlak megsérteni Rilrion, de… De igen – vigyorgott újból belekortyolva a sörébe, ha már más még akkor nem jutott neki. Még csak a fele hiányzott az italnak, enyhén érezte csak az alkoholt ereiben, ami folytonos jókedvében nyilvánult meg. – Bár néhányan azt mondják a holtak visszatérnek az élőkhöz, szóval innen is biztos vissza lehet még jönni – viccelődött, ujjaival a korsóján dobolva és várva a következő dobást. Szemei a bárdon függtek, ahogy már nem olyan egyenes tartással megemelte a kockát és olyat dobott az új szabály érvényében, hogy mindenkinek innia kellett. – Na végre! – fut ki röviden egy hang szájából és majdnem nevetve húzza le a felesét. Az ital jólesően égeti a torkát, az üres pohár pedig még elégedettebb hanggal koppan a falapon. – Már kezdett egyre jobban tetszeni a kötetlen iszogatás ötlete nekem is, bár abban nem lehet pénzt keresni – reflektált vigyorogva fordulva az idegen férfi felé, aki vagy nem mutatkozott be, vagy Renwyn egyszerűen csak megfeledkezett a nevéről… Bár nem ivott még annyit, de mindkét opciót elképzelhetőnek találta. Az elf dobására viszont tényleg felnevetett és szájához emelte a következő poharat, a mai nap második felesét húzva le, míg a körülötte lévők nos… már dülöngéltek és össze-vissza beszéltek. – Sajnálom Csalogány, akkor te fizetsz. De a húsz ulront levonom a tartozásból, azt már kifizetted – paskolta meg oldalán lógó erszényét vidáman, majd a törpéhez fordult, mert a két jómadarnák jobbján már bizonyára nem sok érdemleges hozzáfűzni valója lehetett a játékhoz... vagy bármihez, egymáson kívül. - Vissza kellett kapnom, nem iga’? – emelte magasba a harmadik poharat és öblítette le torkát újból. Valószínűleg a harmadik pohár hatására még szórakoztatóbbá vált számára a törpe kirohanása és kezdte egy másodpercre otthon érezni magát: szinte olyan volt, mintha otthon lett volna a táborban egy csapat örült izomaggyal. Elköszönt Rognustól és a kockáért nyúlt, szemeit a maradék két emberre függesztve aki még játékban volt. Tizes. – Ugyanannyi ponton vagyunk, nem? – kérdezte mindkettejüktől, újból megismételve mozdulatát és magasba emelve a negyedik poharat is. Megborzongott kissé, az utolsónak már volt egy nem kellemes utóíze.
- Cinkelt kocka! - hördültem fel és miután felhajtottam a következő felest, amit Renwyn sorsolt ki nekem, hirtelenfelindulásból a szemközti falhoz vágtam a poharat, amely éppenhogy nem súrolta kis Ezüstöske és a bárd feje búbját, akik velem szemben ültek. - Gondolja, hogy a maga jókedvre derítéséért mérgelődtem? - rosszallóan csóváltam a fejem. - Én nem haragszok magára, fiam. Én arra haragszom, aki ezeket a kockákat megcinkelte. - elfogadtam a békejobbot, de onnantól gyanakvó tekintettel követtem minden mozdulatát. Arcom kissé megcsipkedte a tüskés szesz, pirospozsgás lett és tüzes. Eddig sem voltam egy gyáva, csendes lélek, de most még jobban felbátorodtam és mondhatni tettre kész lettem. Kedvem támadt törni zúzni. Idegesen megcsíptem a következő poharat, legurítottam a nekem kiosztott felest és nyúltam a kockák után. Nem is dobtam rajtuk, csak széttártam a tenyerem és hagytam, hogy leessenek az asztalra. Még csak meg sem néztem az eredményt. Felálltam és kiabálva elhajítottam a székemet. Valahol arra számítottam, hogy a plusz öt felest Renwyn kapja aki még alig ivott valamit vagy a fekete hajú kisasszony és így behozhatom a lemaradást. Meg persze kezdett a fejembe szállni az alhkol is. - Cinkelt kockákat adtak! - ismételtem megint, ezúttal kiabálva és Henriettára, meg a kidőlt bárdra szándékoztam mutogatni, de egészen megszédültem és össze-vissza lépkedtem. - Kérek egy sört. - kiáltottam oda a pultosnak, majd megragadtam a korsót. - Egészségetekre! Majd még találkozunk. - csuklottam egyet. - De azért remélem nem hamarosan. - tettem hozzá őszintén és ide-oda billegve hagytam el a Fogadót.
« Comment; radírparty • Szószám; pont annyi • Zene; Happy Together »
« "save water, drink wine"»
– Jól áll a vörös? – kérdeztem vissza, kissé gyerekes stílusban. Egyre súlyosabban telepedett rám az alkoholfogyasztás okozta szédelgés. Nem voltam ennyi italhoz szokva, hiszen ha be is ültem valahova szórakozni, hát leginkább másokat nézegettem egy-egy korsó sör felett, esetleg egy kupa kellemes, édes bort szorongatva. A törp persze megint elkapott, mintha valami különleges érzéke lenne ahhoz, hogy engem itasson. Ügyetlenkedő mozdulattal húzódtam hátrébb Madárkától, zsibbadó ujjaimmal túrtam át a hajamat, ám az ezüst tincsek most nem szépen hullottak vissza a helyükre… nem ezek most rendetlenül álltak, már-már bájosan keretezve a minden bizonnyal rózsaszín színben pompázó arcomat. Egyetlen mozdulattal löktem le a vállaimról a sötétkék bársony köpenyt, a fekete ing és nadrág jobban mutatta a testem körvonalát. Sejtettem, hogy így csak még kisebb termetűnek tűnök. – Egy kicsit meleg van itt… – motyogtam magam elé, ahogy ujjaim közé vettem az újabb adagot. Ezúttal, ügyetlenebbül emeltem meg: – A melegségre! – Biccentettem, majd lehúztam, hagyva, hogy ismét égessen és szédítsen. Ezután tettem csak vissza a fejemet onnan, ahonnan elhúztam, a szükséges támasztékra mellettem. Csip-csip tökéletes helyen volt. – Egy ideje nem számolom… – közöltem Renvalaki kérdésére, ahogy kicsit kábultan pillantottam rá, szigorúan nem húzva el a fejemet a bárdtól. De legalább úgy intézte, hogy a törpe igyon megint. Deedra és a fickó dobása szerencsére érvénytelen volt. Így sikerült egy kicsit szusszannom a bárd barátunk dobásáig. A nővéremmel való flörtölését egyelőre megbocsátottam, de csak azért, mert jobban lekötött minden más… például, hogy ülve maradjak. – Na majd én megmutatom hogyan kell dobni, Madárkaa – nyújtottam el a becenevet, ami már-már tényleg kedvesnek kezdett hangozni, gúnyolódásnak nyoma sem volt. A kezembe vettem a kockákat, majd úgy vágtam oda az asztalra, mintha holmi kövek lennének. Két ötös… a szerencse vagy szerencsétlenség úgy szökkent megint a nyomomba, ahogyan csak lehet. – Hát akkor, igyunk! – Az első, közös kör húztam le. Már meg sem lepett, hogy a szédelgés újabb adag tompasággal vonta be az elmémet. Aztán jött az ujja öt. Tekintetem megpihent Madárkán. – Nos, Csip-csip, megosztom veled az utolsó öt italt. – Mondtam és szépen a kezembe vettem az első pohárral. Megemeltem és gondolkodás nélkül húztam le. Az utolsónál már nem maradt más, csak álomszerű, furcsa kép, ide-oda dülöngélés. – Ezt… rád… Csip-csip! – Csuklottam, majd rosszul emelve a poharat képen öntöttem magam az alkohollal. Így hullottam vissza, ugyanúgy rádőlve és reméltem, hogy nem hányom el magam, egyenesen bele az ölébe.
Izgatottan dobolok az ujjaimmal az asztalon, figyelve a dobások eredményét, no meg az azokra érkező reakciók megtestesülését a hátrányba kerülők ábrázatán. Ezüstkémre határozottan rá jár a rúd, akinek ha elkapom a tekintetét, széles vigyort küldök jótéteményül. Őszintén szólva, ha nem vezetné mellettünk Henrietta az eredményeket, már elképzelésem sem volna, hol állunk s merre tartunk, de olykor-olykor belekukucskálva a lapjába büszkén konstatálom, nem én állok a sor végén. Csak majdnem. - Mind tudjuk – nevetek fel Rognus morgására, aki lássuk be, éppen olyan jól tűri az alkoholt, mint tizenhárom évvel ezelőtt. Ha nem jobban. Közben megint csak Tindómiel öccsét éri a balszerencse. - Való igaz! De cseppet se félj, Ezüstkém, jól áll neked a vörös is – vigyorodok el szélesen, mielőtt váratlan érdeklődéssel Renwynre kapnám a pillogóimat. - Ugyan, kérlek. Úgy nézünk ki, mintha nem tudnánk megállni a két lábunkon? - horkantok fel, elsandítva a mellettem ücsörgő elfre, aki láthatóan nehezen viseli a véráramát hirtelen ostromló italmennyiséget. Bezzeg egyeseknek igen csak kevés jut, kezdve a harcos úrral vagy a panaszkodó Deedrával. Előzékenyen elé tolom a korsómat. - Igyál, szabad nép gyermeke! - kurjantok fel a kelleténél valószínűleg hangosabban, ám mit lehet tenni, ha nem vizezve mérik a ruvdát, könnyedén elfolyik a vivern nyelve. Közben a csinos, elegáns hölgy távozóra fogja, s becsületet feltételezve hagyja meg a fogadásunk feltételeit. Józanságomat előkotorván hátramaradó energiáim mélyéről, határozottan biccentek felé. - Úgy fogok tenni, szép hölgyem. Legyen nyugalmas az estéje! - köszönök el tőle visszatalálva az illedelmes oldalamhoz, ami pontosan addig tart, amíg a vállamnak nem dől egy ezüstös üstök. Komolytalan nevetésfoszlány hagyja el a számat a kérlelésére. - Attól tartok, rossz helyen kopogtatsz – kuncogok az orrom alatt, s mikor hozzám kerülnek a kockák, lelkesen hajítom el őket az asztalon. Csakhogy a szomorú dobás-sorozat engem is utolér, s morcos fintorba torzul az ábrázatom. - Későre jár, jó uraim és hölgyeim. Ha megengednek egy felvetést, az eddig érvénytelen dobások mostantól jelentsenek ivást mindenki számára – veti fel az ötletet Henrietta, kinek látványosan kezdenek leragadni a szemei. Körbenézek a többieken, s amennyiben egyetértenek, hát ledöntöm a torkomon a saját adagomat. Csak eztán fordítom vissza a pillantásomat a Csalogányomra, kinek biztató kézfogása, ujjainak puha simítása kellemes bizsergéssel ostromolja meg a gerincem vonalát. Szélesedő mosollyal döntöm felé a kobakomat. - Egy csókot szívesen elfogadok, ha már a virágkötözö...zős játékról lemaradtunk! - pislogok rá ártatlanul.
Ahronit
Bárd vagyok
Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Feb. 21, 2021 12:46 am
Mindenki & Csalogány
Noha nem játszom magam is izgulok a jatszókért. Nem tehetek róla feltem őket, de nem maradhat el a kárörvendő mosolyom sem, mikor a szerencse elpartól veremtől és Cinegétől. Közelebb húzom a székem, megfogom Cinege felém nyújtott kezét, majd másikom a fivérem hátára teszem. Egy gondoskodó mosoly után Cinege füléhez hajolva suttogok. -Húzd le, és ne érjen a nyelvedhez. Vagy találj ki egy célt, mit megadhatok, ha megnyered. - kuncogom majd továbbra is fogom Cinege kezét. Mint mikor egymás életéért küzdöttünk, majd hüvelyk ujjammal elkezdem kézfejét simítani. Amikor a lovag megszólal hálásan mosolygok felé. Veszíteni is tudni kell, ha minden igaz én tudok is. -Hálásan köszönöm! - úgy tűnik ma se pár jut nekem, hanem egy pár részeg. Kell nekem állandóan józannak lenni. Ugyan motoszkál bennem némi csalódottság és vágyódás, de nem adok hangot ennek.
Szépen lassan egyre inkább kezdett lerészegedni az asztaltársaság, és őszinte meglepettségemre a törp sem tűnt annyira határozott piásnak, mint elsőre gondoltam. Továbbra is jó esélyeim vannak, úgy érzem... Deedra dobását csalódott hangzavar követte, hisz senki nem ivott. - Igyekszem, hidd el, én is szomjas vagyok már. Ezért szeretem jobban a kötetlen iszogatást - mondtam, majd átvettem tőle a kockákat. Ráérősen forgattam a markomban, figyelve a rám szegeződő tekinteteket, majd hüvelykujjammal egymás után az asztalra pöcköltem őket. Dobásom eredményét látva elfintorodva szedtem össze a kockákat és söpörtem Ahronit elé őket az asztalon. - Hátha több szerencsével jársz. Ahogy folytatódott a játék, fél szemmel a bárdot figyeltem. Továbbra sem kedveltem, ám kezdett egyre inkább lerészegedni. Jó. Talán ittas figyelmetlenségében pár kósza ulronnal hozzájárulhatna további utunkhoz, vagy legalább a ma esti szállásunk költségéhez.
Ahronit and Deedra Gindrian Kedvelték
Aiken Hackney
Túlvilág lakója
I'm just an honest pirate making his way in a dishonest world
A mulatság még éppen csak kibontakozóban volt, de már akkor jó hangulatban volt mindenki köszönhetően az italoknak, amit elfogyasztottak. Csak én voltam kissé csalódott éjszakai szálláshely híján, de egy nagyobb korty bor gyorsan elfeledtette a korábbi aggodalmaim. Evelyn biztosan talál más megoldást, ha itt nem lesz végül szerencsém. Bátran vágtam bele hát a fogadásba is, hiszen az én erszényemben ennél amúgy is sokkal több ulron lapul. Ha viszont nyerek legalább némi vígasszal szolgál. A ceremónia mester állta a kihívásomat, így figyelmesen követem az eseményeket. A verseny elején jártunk, így még nem bízhattam el magam, de úgy tűnt a törp könnyedén forgatta a poharakat a markában, és nem szédült meg az italtól. Úgy elmerültem az eseményekben, hogy mikor egy kéz érintését éreztem a vállamon, ösztönösen összerezzentem. Hátra fordultam és a csapost láttam magam előtt. – Hölgyem, sajnos nem tudunk maguknak szobát biztosítani. Fogadja bocsánat kérésemet. – láthatóan restellte a történteket, de ez számomra nem nyújtott vígaszt. Csalódottságomnak azonban nem adhattam hangot, így kedves mosollyal az arcomon, kissé felszegett állal válaszoltam. – Úgy tűnik a szerencsém ma magamra hagyott. Ez esetben viszont távozom. További szép estét. – nem várhattam már meg a fogadás végét, hiszen naplemente előtt másik szállást akartam magunknak találni. A szerencsével karöltve az idő is az ellenségemmé vált. Búcsúm épp olyan hangos volt, hogy a társaság többi tagja is hallhatta, azonban elnézve a népet, az ital mámor már nem volt tőlük messze. Távozás előtt a maradék italomat az asztalra raktam, az ulronjaimat viszont otthagytam, és a ceremónia mesterhez szóltam, kivel a fogadást kötöttem. – Kedves uram, megtenné nekem, hogyha esetleg győzedelmeskedne a törp úr, akkor elküldené nekem holnap a nyereményem a szomszédos fogadóba? Ha nem jártam szerencsével, úgy remélem bőséges vacsorára futja majd belőle önnek. – bármit is válaszol a férfi útra kell kelnem rögvest, így sietősen távozom. Bíztam a becsületességében, ám ha a kapzsiságtól megrészegülne akkor sem lennék bánatos mindössze tíz ulron elvesztése miatt. Kár, hogy így alakult, kíváncsi lettem volna, hogy teljesít a kiválasztottam. Sajnos ezt már nem várhattam meg.
Tudtam, hogy a Törpénél nem lesz szerencsém. Megtiszteltem mondta, majd biccentett egyet. Ez a kocka most csak a bárd haveromnak kedvezett. Vagy éppen nem kedvezett? Helyet foglalok. s támasztom az asztalt. Nem kenyerem az úrinős visszafogottság. Jókedvűen mókázom a törpön, ahogyan viccelődik. Imádom ezt a fickót. Következő dob, majd erre a körre se kell innom, de be vallom kissé már szomjazom. Elkapom a kockát, majd eldobom. - Ezt nem hiszem el! – Mondom, mérgelődve. - Szomjas vagyok. – Mondom, majd hátra dőlök, s rá pillantok Aikenre. - Dobj egyet, de jóóót! – Morgok rá, de persze ez inkább olyan kedves kis morgás volt.
Deedra Gindrian
Világi vagyok
Every great warrior must learn to endure and overcome the adversities of life.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Feb. 21, 2021 12:09 am
no matter the distance.
Mindenkinek
I was so sad and angry and tired and all I wanted was to be held but there was nothing but silence and four walls staring at me begrudgingly, and I wanted to crawl into a hole but the floor was too cold so I stayed under the covers and dreamed that I was somewhere warm where none of my problems existed.
A
jólszituált hölgynek tűnő idegen érdekes hozzáadása volt egyébként is színes társaságunknak. Azonban szépségén kívül más is hozott az asztalhoz, méghozzá azt, aminek a Renwyn fajták szűkében voltak: pénzt. Gyermeteg lelkesedéssel csillant fel a szeme a 10 ulron hallatán. Gondolatban már el is költötte a teljes összeget, ételre, ami felszívja majd az alkoholt és szállásra, ha már Tess volt olyan kedves és kidobta… Csak szerencsésnek kellett lennie és meghúznia magát, hogy ha inni kellett akkor senki ne őt jelölje ki. Ismerősi körben egyébként is valószínűbb volt, hogy egymásra mutogattak az emberek, míg ő békében bezsebelhette a jutalmakat. A Korall Vendégház kitüntetett Bajnokának sem hangzott olyan rossznak lenni… A társaságukba későn csatlakozó férfi dobását is megúszta, kényelmesen dőlve továbbra is hátra székében. Gondolatban számon tartotta, hogy ki hány italnál tartott, még egyet kortyolva a söréből, hogy legalább érezzen valamit ha már itt volt, mert ebben a tempóban soha nem érnek el hozzá a felesek. Aztán megint nem ő ivott, hanem a bárd és a törpe… Aztán megint nem ő, hanem az elf és a törpe… Úgy látta, hogy egy minta kezdett kirajzolódni az asztal mellett, aminek a végén legalább ketten az asztal alatt jutnak majd ki, nem az ágyban, amibe láthatólag nagyon is vágytak. Elvigyorodott az elf és bárd kettősén, arckifejezését korsója karimájába rejtve. Renwyn maga se tudta elhinni, hogy idáig megúszta feles nélkül, de kifejezetten élvezett, hogy kivételesen ő volt a józan személy egy társaságban. - Ó, hát mennyinél tartasz? Hatot már lehúztál? – nézett az ezüsthajúra a kockák után nyúlva, Rognus dobását követően. Nem magázódott már, de kételkedett abban, hogy az elfnek ennyi ital után feltűnt volna. - Segítek elcipelni… mindkettőjüket, ha úgy esik – fordult immáron a vörös hajú lányhoz, fejével a két cimborája felé biccentve és felajánlva szolgálatait, ha már nagyon úgy nézett ki, hogy fizetni ő fog majd. Eldobta a kockát és… a vigyor egyből visszaköltözött az arcára. Nem akarta elhinni saját szerencséjét, hogy már megint másnak, méghozzá a törpének kellett inni. - Rognus Uram, ugye nincs harag? Esküszöm nem akartam orra esni magában, de igazából a haragos megjegyzéseiért megérte, végtelenül szórakoztatóan tudott melegebb éghajlatra küldeni – mondta, talán élete legbénább békejobbját nyújtva a törpe felé, szabad kezével pedig az egyik még teli felespoharat tolva irányába.
Renwyn dobása alapján innom kellett még egy felest, sőt nem csak nekem, mindenki másnak is, de ezután a kisasszony, Deedra dobott és senki nem ivott. Szúrósan tekintettem rá a szépséges kisasszonyra, habár jól tudtam, ő nem tehet erről a szerencsétlenségről. - Megtisztel, hölgyem. - biccentettem egyet az elengáns asszonyka felé. Nem éreztem a fogadás miatt nyomást, inkább csak büszkéséget és természetes fölényt. Akár az Akadémián is megmutathatom, hogy szellemileg micsoda dolgokra képes egy törpe, de a legegyszerűbb talán az, ha beülök egy kocsmába és leiszok mindenkit az asztal alá csakúgy, mint most. Így képviseli egy jó törp a saját népét. Ugyanakkor az a jó az ivós játékban, hogy ha nem nyersz, akkor sincs baj, mert itt a vedelés a lényeg. No persze egy törpének illik győzedelmeskedni egy ilyen típusú játékban, de én már így is elégedett voltam valamelyst. Feltűrtem az ingujjam és felszegett állal végignéztem a többieken. Az ylore-i Akadémián megismert tanítványom már kezd kissé elázni, pedig azt gondoltam, mindenekelőtt a kis elf fiú fog kidőlni. - Én mindig kedves vagyok. - morogtam oda Rilrionnak, aztán le is húztam a felest, amit dobtak számomra, de előtte magasba emeltem és fennhangon megszólaltam. - A régi szép időkre! Még nem éreztem a várt hatást. Mindenesetre a sok, égető ruvdát leöblítettem volna pár korsó sörrel. - Rajtad a sor Ezüstösöm. - röhögtem fel hangosan. - Látod, én csak ötöst tudok dobni. - tártam szét a karom, majd vállat vontam. - Hékás, most a te fejed kezd vörösödni. - szúrtam neki oda a végén.
Ez nem igen akar menni nekünk, és láttam a többiek arcán is, hogy inkább józanodnak, mint sem részegednek. Aikennek se sikerült, mire csak megráztam a fejem, s karom össze fontam magam elött. 
Izgatottan dobolok az ujjaimmal az asztalon, figyelve a dobások eredményét, no meg az azokra érkező reakciók megtestesülését a hátrányba kerülők ábrázatán. Ezüstkémre határozottan rá jár a rúd, akinek ha elkapom a tekintetét, széles vigyort küldök jótéteményül. Őszintén szólva, ha nem vezetné mellettünk Henrietta az eredményeket, már elképzelésem sem volna, hol állunk s merre tartunk, de olykor-olykor belekukucskálva a lapjába büszkén konstatálom, nem én állok a sor végén. Csak majdnem.
